Vörös Zászló, 1967. január-június (23. évfolyam, 1-77. szám)

1967-04-20 / 47. szám

VILÁG PROLETÁRJÁT, EGYESÜLJETEK! VÖRÖS ZÁSZLÓ Az Ukrajnai KP Berehovói Kerületi Bizottságának és a Dolgozók Képviselői Kárpátontúli Területi Berehovói Kerületi Tanácsának lapja. 23. évfolyam. 47. (2927). sz. 1967 április 20 csütörtök Ara 2 képek 1 Az újság ukrán és magyar­­ nyelven jelenik meg. ÉLJEN A MARXIZMUS-LENINIZMUS - AZ ÖRÖKKÉ ÉLŐ, MINDENT LEGYŐZŐ FORRADALMI TANÍTÁS! I­ (Аг SZKP KB május elsejei jelszavaiból) Az NSZEP VII. kongresszusa Berlin. Folytatja munkáját a Németország Szocialista Egy­ségpártjának VII. kongresszu­sa. Április 18-án a kongresszu­son beszédet tartott Brezsnyev L. I., az SZKP küldöttségének vezetője, az SZKP KB főtitká­ra. A szovjet kommunisták meg vannak győződve arról, mon­dotta Brezsnyev L. I. elvtárs, hogy a Német Szocialista Egy­ségpárt kongresszusa, amely közismert internacionalista ha­gyományairól, elő fogja segíte­ni a testvérpártok tömörültsé­­gét a marxizmus—leninizmus elvei alapján. Brezsnyev elv­társ sikereket kívánt a küldöt­teknek a kongresszus munkájá­ban, újabb győzelmeket a szo­cializmus építésének ügyében. Az SZKP küldöttsége veze­tőjének beszédét nagy fi­gyelemmel hallgatták meg és több ízben szakították meg vi­haros, hosszantartó tapssal. Az SZKP KB nevében Brezsnyev L. I. elvtárs emlék­tárgyat — Kuznyecov V. szov­jet festőművész Éljen a szoci­alista forradalom című festmé­nyét ajándékozta a kongresz­­szusnak. Végezetül Brezsnyev L. I. elvtárs tolmácsolta az SZKP KB üdvözletét az NSZEP VII. kongresszusának. (TASZSZ)­ % *AZ OKTÓBERI 1í І FORRADALOM\| ÉVFOR­DULÓ­JÁIG 201 nap maradt!? ] Széles lendületet a falusi építkezésnek A falusi építkezés leg­főbb feladataival, ütemének fokozásával, minősége javí­tásával, a munkálatok ön­költségének csökkentésével foglalkozott az USZSZK mezőgazdasági építkezésügyi minisztériuma építkezési szervezetei párt­gazdasági aktívájának köztársasági ta­nácskozása, amelyet Ukraj­na fővárosában tartottak. Mi­hajló M. M., az Uk­rán SZSZK építkezésügyi minisztere beszámolójában és a beszámoló megvitatá­sában felszólalók kihangsú­lyozták, hogy Ukrajna falu­si építőinek ebben az ötéves tervben majdnem kétszere­sét kell azoknak a munkák­nak végrehajtani, amelye­ket az előző öt év alatt haj­tottak végre. Nagy és meg­tisztelő feladatok állnak előttük a jubileumi évben: át kell adniok a használat­nak több mint 5 ezer ter­melési objektumot, 647 ezer négyzetméter lakterületet, 397 iskolát, 506 gyermek­­intézményt, 740 klubot és kultúrházat. A tanácskozáson felszó­lalt Tyitarenkó А.­­ , a Po­litikai Bizottság tagja, az Ukrajnai KP KB titkára. A tanácskozás résztvevői üdvözlő levelet fogadtak el az SZKP és az Ukrajnai KP KB címére. (RATAU) A Csernovic­esz Tröszt vizsnyicki fausztató hivatalának fausz­­tatói megkezdték a munkaidényt. Több tízezer köbméter faanyag leusztatását vállalták terven felül. A felvételen: TANASZIJCSUK Vaszilij élenjáró fausztató csoportja vezeti a tutajt. Karlov V. felvétele. (A RATAU fotokrónkiája). ;VTTTTTTV*T,»TTVT?TT»TT»¥»»TTTT»VTTTY**»YTTV»VVTTVT*rT*»VV»V¥TTTTTTT3i [ Hamarosan megkezdődnek a vizsgák A­z iskolák a Nagy Ok­tóber jubileumi éve tanévének befejezéséhez kö­­zedelnek. Annak érdekében, hogy sikeresen fejezhessék azt be, kerületünk tanítói­nak többsége szorgalmasan felkészül minden egyes órá­hoz, rendszeresen ismétli a tananyagot, minden nap az órákon kívül is foglalkoznak az erre rászoruló tanulók­kal. Az ilyen tantestületek közé kell sorolni a Borzso­­vai Nyolcosztályos Iskola, a Gáti Középiskola, a Bere­hovói 1. számú Bennlakásos Iskola tantestületét és sok más tanítói kollektívát. A vizsgákhoz való felké­szülés már a tanév első nap­jától megkezdődött: az új tananyagot egybekapcsolták a korábban tanultakkal, minden tantárgyból végre­hajtották az előirányzott la­boratóriumi és gyakorlati munkákat. A tantestületek ilyen célirányos tevékenysé­ge, amely a vizsgák jó elő­készítésére irányul, kell hogy követésre méltó pél­­dát szolgáljon valamennyi pedagógiai kollektíva szá­mára. Az iskolák vezetőinek a vizsgák megkezdéséig hát­ralévő idő alatt még egy­szer mélyen elemezni kell minden egyes tanuló, min­den egyes tanító munkáját. Figyelmesen felül kell vizs­gálni a tételekhez kiválasz­tott feladatokat és az elem­zésre szánt mondatokat, le kell ellenőrizni és ki kell egészíteni a kémiai szertá­rat, a szépirodalmi művek, táblázatok, sémák, szemlél­tető eszközök állapotát stb. A népoktatás terén a kommunista párt a szov­jet kormány egyik legfon­tosabb feladatának tartja a felnövekvő nemzedék kö­zépiskolai végzettségének megvalósítását 197­0-ig. Ezen feladatból kiindulva, kerületünk iskolái az 1967 — 1968-as tanévben a nyol­cadik osztály végzőseinek mintegy 85 százalékát kö­telesek beiskolázni a 9. osz­tályokba. Kerületünk isko­láinak többségében már megfelelő munka folyik ezen a téren. A nyolcadik osztályos tanulók előkészí­tése a felsőbb osztályokban való tanuláshoz megkövete­li az iskolák tantestületei­nek egész figyelmét. Gon­doskodni kell, hogy a nyol­cadik osztályosok mélyen elsajátítsák a tananyagot, kifejlődjön bennük az ön­állóság és a kezdeményezés­­a tanulásban. Beléjük kell oltani a könyvek iránti sze­re­tetet. Tanulságos tapasztala­tokra tettek szert pél­dául a szvobodai közép- és a zásztavnői nyolcosztályos iskolákban, ahol a tanulók szüleinek világos elképze­léseik van arról, hogy gye­rekeiket melyik középisko­lába fogják járatni. Mindez természetesen elősegíti a 9. osztályba való beiskolázta­tás tervének teljesítését. Az idén, éppen úgy mint az előző években, lehetőség van arra, hogy magánúton tegyék le a tanulók az érett­ségi vizsgákat. Ukrán nyel­ven a Berehovói 1. számú Középiskolában, magyar nyelven pedig a Berehovói 4. számú Középiskolában le­het magánúton érettségi vizsgákat letenni. A kérvé­nyeket május 10-ig kell el­juttatni az iskolák igazgató­ságainak címére. A kijelölt iskolák mellett konzultációs központok fognak működni. A kibocsátó- és osztály­vizsgák előkészítésének mun­káját átgondoltan és szerve­zetten kell levezetni, hiszen ez záloga annak, hogy a ta­nulók tovább fogják növel­ni általános képzettségi színvonalukat. A NAGY OKTÓBER 5­0. ÉVFORDULÓJÁRA Az energetikai építkezés hallatlan lendülete Annak érdekében, hogy a népgazdaság minden ágazata zökke­nőmentesen dolgozzon, az energetikának gyors ütemben kell fej­lődnie. Közismert, hogy Lenin V. I. a kommunizmus lényegét klasszikus mondásával jellemezte: «A kommunizmus — ez a szovjethatalom, plusz az egész ország villamosítása». Az ő kez­deményezésére lett összeállítva a nevezetes GOELRO-terv, ame­lyet і 920-ban fogadtak el a tanácsok VIII. országos kongresz­­szusán. Felszólalva ezen a kongresszuson, Vlagyimir Iljics úgy jellemezte a GOELRO tervet, mint a párt második programját. A villanyenergiában látta azt az új műszaki bázist, melynek alapján kellett újjáépíteni és továbbfejleszteni a fiatal szovjet állam népgazdaságát, amely abban az időben még fegyverrel a kezében küzdött létjogosultságáért. 1922 június 4-én a GOELRO-terv elsőszülöttje , a Kasir­­szki Villanyerőmű áramot szolgáltatott Moszkvának. A GOELRO terv elfogadása óta több mint 46 év telt el. Nem kis idő, de amit a villamosítás terén tettek meg ezen évek alatt, az csak a mi szocialista országunk által volt megvalósítható. A Szovjetunióban jelenleg gyártott áramfejlesztő gépek kapa­citása többszörösen meghaladja a szovjet hatalom első éveiben létesített villanyerőművekét, így például, közel 10 kolhozi vil­lanyerőművet helyettesít egy 530 ezer kilowatt kapacitású ge­nerátor, amelynek műszaki tervét most fejezték be a leningrádi Elektronna cég tervezői. Az ország villanyerőműveinek kapacitása a szovjet hatalom évei alatt több mint százszorosára növekedett és jelenleg mint­egy 125 millió kilowattot tesz ki. Tovább fog növekedni ez az új ötéves tervben. Az ötéves terv végére az egy főre eső vil­­lanyenergia-fogyasztás eléri az évenkénti 3400 kilowattórát. Az ötéves terv második évének célkitűzése az, hogy 598 milliárd kilowattóra villanyenergiát termeljenek, vagyis 53 mil­­liárddal többet, mint tavaly. Nagy munka folyik jelenleg a mezőgazdaság villamosítása te­rén. Az energetikusok azért harcolnak, hogy az Októberi Forra­dalom 50. évfordulójáig minden kolhozt és sznvhozt biztosítsa­nak villanyenergiával. PIMENOV V.,­­ (TASZSZ) UKRÁN NAPOK ÖRMÉNYORSZÁGBAN Jereván. (A RATAU tudósí­tójától). Április 17-én megkezdődött az örmény és az ukrán nép ba­rátságának és testvériségének nagy ünnepsége a köztársaság­ban. Megnyitották az ukrán napokat az Örmény SZSZK- ban. Az ünnepségre meg­érkezett Szovjet-Ukrajna kül­döttsége, élén Sebeszt P. J. elvtárssal, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagjával, az Ukrajnai KP KB első titká­rával. A jereváni repülőtéren a vendégeket Kocsinyan A. J., az Örmény KP KB első titká­ra, Arutyanyan N. H. az ör­mény SZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke, Muragyan K. A., a köztársaság minisztertanácsának elnöke, vezető párt- és szovjet szemé­lyiségek, a kultúra, a művé­sze tényezői, a társadalom képviselői fogadták.

Next