Vörös Zászló, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-76. szám)

1971-02-23 / 23. szám

Legendás hírű, legyőzhetetlen hadsereg A dicső harci hagyományok­hoz hűen, megbízhatóan védel­mezik a Szovjetunió határait az ejtőernyősök. Nem kímélik erejüket, hogy elsajátítsák a haditudományt, tökéletesítsék felkészültségüket. Nagy lelkesedéssel készül­nek a harcosok az SZKP so­ron lévő XXIV. kongresszusára. Valamennyi alegységnél gyűlé­seket tartottak. A katonák át­nézték a korábban elfogadott kötelezettségeket és újabb cé­lokat tűztek ki maguk elé. A felvételen: az ejtőernyő­sök kiképzése. (A RATAU fotokrónikája) Büszkék vagyunk rájuk Iskolánk tantestülete, tanítói és tanulói komszo­­molszervezetei nagy fi­gyelmet fordítanak a ta­nulóifjúság hazafias ne­velésére. Nevelőmunkánk ered­ményessége felmérésének egyik fő forrása a kato­nai szolgálatukat teljesítő végzőseink magatartása a szovjet hadsereg sorai­ban. Az utóbbi években fiataljaink ezen a téren sok örömet szereztek ne­künk. Iskolánk igazgató­sága és komszomolszerve­­zete levelezésben áll fia­ink katonai­­ parancsno­kaival, a katonai alakula­tok komszomolszerveze­­teivel, akik meleg, baráti hangú levelekben monda­nak köszönetet végzőse­ink jó neveléséért. A leg­frissebb, az utóbbi hetek­ben kapott levelekből idézek néhány sort. Pus­kás Gézáról például töb­bek között azt írják pa­rancsnokai, hogy a harci és politikai felkészültség kiválója, példát mutat ezredtársainak, már di­cséretben részesült. Pus­kás Géza katonai szolgá­lata közben nem feledke­zik meg a tanulásról, az esti pártiskola hallgatója. Hasonló tartalmú leve­leket kaptunk Lichter Iván­ról. Tevékenyen részt vesz alakulata komszo­­molbizottságának munká­jában. Csak ismétlésekbe bo­csátkoznék, ha részlete­sen beszámolnék Bálint Andrásról, Mester Ele­mérről, Fancsik Zoltán­ról, Szegedi Istvánról, Cserniga Gyuláról, Fan­csik Endréről, Buda Csa­báról, Kovács Andrásról, vagy Demeter Gusztáv­ról, iskolánk volt tanulói­ról szóló levelekről. Mind­nyájukra jellemző, hogy a harci és politikai kikép­zés kiválói, példás maga­tartást tanúsítanak. Határtalan örömmel és büszkeséggel olvassuk ezeket a leveleket. Lát­juk, érezzük, hogy mun­kánk nem volt hiábavaló. Mindez azonban nem­csak iskolánk tantestüle­tének érdeme. Elsősorban a szülőknek köszönhető, hogy tanulóinkból jó ha­zafiak váltak. Sokat tet­tek ennek érdekében a Lenin Kolhoz, a Bereho­­vói Bútorkombinát, a Geológiai Expedíció, a Közszolgáltatási Kombi­nát, a Vasúti Fűtőház és más üzemek párt- és kom­­szomolszervezetei, ame­lyek az iskola befejezése után a szovjet hadsereg­be való bevonulásig gon­dosan nevelték egykori tanítványainkat. Már hagyománnyá vált nálunk, hogy szabadsá­gon lévő kato­náink ellátogat­nak az iskolába és komszomol­­ifjúsági esteken számolnak be volt tanulótár­saiknak hadse­regbeli élmé­nyeikről, kiok­tatják őket, ho­gyan készülje­nek a katonai szolgálatra, fel­hívják tanuló­ink figyelmét az orosz nyelv tökéletesebb el­sajátítására, a műszaki tantár­gyak alaposabb tanulására, a rendszeres sportolásra. Bízunk ben­ne, hogy mind katonaszolgála­tukat töltő fia­ik, mind azok, akik jelenleg még az iskola padjaiban ülnek, becsü­lettel, hazafias kötelessé­gük tudatában fogják­­szolgálni szovjet hazán­kat. Szabó Árpád, a Beregi Középiskola igazgatója: A februári nap gyenge­­ sugarai beáradnak a ke- і rületi katonai parancs­nokság agitációs központ­jának ablakán. Bátori János, Tóth La­jos, Debreceni Ferenc, Sütő Béla és a többi le­endő katona figyelmesen hallgatja Kurajev Vlagyi­mir tartalékos tiszt elő­adását. Az egykori front­harcos megismerteti az ifjakat a szovjet hadsereg hősies harci útjával. Utak— Mennyi utat tett meg a háború viha­ros éveiben! Kurajev Vla­gyimir számára a katonai szolgálat 1939-ben kezdő­dött. A Gorkij Gépko­csigyár fiatal villanysze­relője, miután befejezte az előkészítő tisztiiskolát, a szovjet—lengyel határ­ra került szolgálattételre. Néhány hónap múlva kitört a háború a fehér finnekkel és Kurajev a a viborgi harcok részve­vője lett. Az ifjú rádiós­­tisztet a parancsnokság már ekkor számos dicsé­retben részesítette. A hitleristák hitszegő támadása után Kurajev Vlagyimir az északkeleti frontra került. Boldaj vá­rosban — az ország északnyugati része egyik legfontosabb vasúti cso­mópontján esett át a tűzkeresztségen. Telje­sítették a parancsnokság parancsát: bizonyos időre megállították a város előtt az ellenség támadá­sát, ezzel lehetővé tették, hogy a szovjet katonák többségét vasúton új vé­dővonalra szállítsák. A Ezt a felvételt attól a kato­nai alakulattól kaptuk, ahol Szegedi István, a Beregi Kö­zépiskola egykori tanulója most szolgálatot teljesít. Az alakulat parancsnoksága dicsé­retben részesítette az odaadó katonát. kimerítő harc után Kura­jev hadnagy felvételét kérte a lenini párt sorai­ba. Legjobb ajánlója hő­siessége és bátorsága volt, amely a fasiszták el­leni harcban nyilvánult meg. Emlékek... A veterán harcos visszaemlékezik az 1942-es évre. Az első uk­rán front Dnyeper elleni támadása idején neki, a tüzérhadosztály összeköt­tetési parancsnokának fe­lelős harci feladatot kel­lett végrehajtania: bármi­lyen áron meg kellett te­remteni és fent kellett tartani az összeköttetést a parancsnokság és az el­ső állások között. ...A Dnyeper felé kúsz­ni a nehéz rádióadókészü­­lékkel erős ellenséges ágyutűzben — életveszé­lyes kockázat. Végül is Oszmuha Pavle törzsőr­mesterrel, a kipróbált bajtárssal együtt eljutot­tak a Szlavutics folyó partjára. Itt gyorsan ösz­­szetákoltak egy tutajt és nem törődve a golyók és ágyulövedékek záporával, átjutottak a Dnyeper túl­só partjára. A haza ma­gasra értékelte a fia­tal parancsnok hőstettét. Kurajev mellét harci ki­tüntetés — a Vörös Csil­lag Érdemrend díszítette. Ezután a híres Jassi— Kisinyevi hadművelet, a román és a magyar test­vérnépek felszabadítási küldetése következtek, amelyben Volodimir Pet­­rovics is részt vett. A legemlékezetesebb azonban a Balatonnál ví­vott harcok voltak. A fa­siszták itt nagyon meg­erősítették az állásaikat, négy napon át egy percre ki a sorból sem szüneteltették a kato­náink állásai ellen irá­nyuló ellentámadásokat. De végül is a hitleristák ellenállása megtört. Az elsők között volt Volodi­mir Petrovics is, akik át­törték az ellenség védel­mi vonalát. A magyar föl­dön tanúsított bátor ma­gatartásáért az Alekszan­­der Nyevszkij érdemrend­del tüntették ki. Behegedtek a sebek, a halántékait ősz hajszálak lepték el, de a Geológiai Expedíció agrokémiai la­boratóriuma mechaniku­sának egyre újabb felada­tai vannak. Neki, az igaz­gatóság pártszervezete bárótagjának, a népi el­lenőrzés elnökének, az agitátornak mindig akad ideje, hogy elbeszélges­sen az expedíció ifjaival és leányaival ezredtársai hőstetteiről. Ma Volodimir Petro­­vicsnak kettős ünnepe van: ma is helyt áll, de van megbízható váltása is. Viktor fia, mintha csak átvette volna édes­apjától a stafétabotot, az SZSZKSZ Fegyveres Erői soraiban teljesít szolgála­tot. Most itthon vendé­geskedik: a harci és poli­tikai kiképzésben elért sikerekért Viktor rövid szabadságot kapott. És a veterán családi asztalánál egybegyűlnek a családta­gok: mindenkinek lesz miről beszélni. Volodimir Petrovicsnak a háború éveiben megtett nem könnyű harci útjáról, a fiainak, Viktornak és Anatolijnak, aki nemrég szerelt le a hadseregből, az SZSZKSZ Fegyveres Erőinek mai életéről. Friedmann M. A frontharcos nem áll 2. VÖRÖS oldal ZÁSZLÓ 1971. február 23. kedd A békés munka frontján Hiába suhannak a múltba a hetek, hónapok, még frissen élnek emlékezetemben a kato­nai szolgálatban töltött évek kitörölhetetlen eseményei, em­lékei. Sokszor gondolok vissza ezredtársaimra, közvetlen baj­társaimra, akikkel egy egész életre szóló bensőséges barát­ságot kötöttem. Számomra nem okozott kü­lönösebb nehézséget a katonai szolgálat, hiszen civil szak­mámmal rokon munkakör há­rult rám , rádiós voltam. Nagy segítségemre volt az, hogy a 8. osztály után elvé­geztem az Alekszandriai Mező­gazdasági Gépesítési Szakisko­lát és rádiós-villanyszerelő szakmát szereztem. A Kirovo­­grádi területi Veszelivka falu «SZLKISZ 40. Évfordulója» kolhozában eltöltött gyakorlat is jól jött, így aztán már az első hónapokban sok minden­ben segítségére lehettem ta­pasztalatlanabb bajtársaimnak. Mindig hálával gondolok vissza egykori parancsnokaim­ra, akik a hadseregben töltött idő alatt odaadóan oktattak, tanítottak, neveltek bennünket, mindenben példát mutattak ne­künk, katonáknak. Fizikailag megerősödve, megedződve, sok hasznos tudnivalóval gazda­godva tértem vissza a békés, alkotó munkába. Ma már több mint egy hó­napja a Mezőgazdasági Gépel­látó kerületi osztályán dolgo­zom mint villanyszerelő-javító, lakatos. A traktorjavító mű­hely munkapadjainak és meg­munkáló gépeinek karbantartá­sa, villanymotorjainak és mű­szereinek javítása tartozik rám. Szeretem munkámat, jókedv­vel végzem feladataimat. A szolgálati idő alatt szerzett tudásomat sikerrel kamatoztat­hatom a békés építőmunkában. Vilmovszkij Vaszil, a Mezőgazdasági Gépellá­tó kerületi osztályának dolgozója.

Next