Vörös Zászló, 1975. január-június (31. évfolyam, 1-76. szám)
1975-01-01 / 1. szám
Tavalyelőtt a berehovói kerület mezőgazdasági dolgozói küldöttségének tagjaként ellátogattam Csehszlovákia trebesovi járásába. Felismertem azokat a helyeket, amelyek felszabadításában részt vettem a Nagy Honvédő Háború éveiben. Nyomban megrohantak az emlékek. Azokról a viharos időkről beszéltem a szlovákiai barátoknak, ők pedig könnyes szemmel mondtak nekem és személyemben az egész szovjet népnek köszönetet a felszabadulásuk közben kiöntött vérért, biztosítottak, hogy a népeink közötti barátság szilárd és megbonthatatlan, emléktárgyakat, virágcsokrokat nyújtottak át nekem. Fél év múlva a szovjet nép és az egész haladó emberiség megemlékezik a fasiszta Németország fölött aratott nagy győzelem 30. évfordulójáról. 20 millió szovjet ember pusztult el akkor azért, hogy ma gyermekeink és unokáink örülhessenek a napsütésnek, boldogok és egészségesek legyenek. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában, Jugoszláviában és Európa más országaiban emlékművek álltak a felszabadító szovjet katonák tiszteletére, akik életüket adták kontinensünk számos népének szabadságáért és függetlenségéért. A trebisovi járásban való tartózkodásom alkalmával újra meggyőződhettem róla, milyen nagy ezik tisztelet övezi az elesettek emlékét. Amikor a vörös csillagos katonák felszabadították falunkat, a mizshirjai kerületi Kolocsavát, alig múltam 17 éves. De semmi sem tudott otthon tartani. Elhatároztam, hogy önkéntesnek jelentkezem a felszabadító hadseregbe. Először nem akartak bevenni, mondván, hogy fiatal vagyok, de én addig könyörögtem, amíg végre teljesítették kérésemet. Kéthetes kiképzés után egy kézi golyószórót kaptam, ezzel vettem részt a Lengyelországért és Csehszlovákiáért vívott felszabadító harcokban. A fasiszták ádáz ellentámadásokkal akarták megállítani katonáink feltartóztathatatlan előrenyomulását. Az egyik ilyen ellentámadás visszaveréséért Bátorságért-érdeméremmel tüntettek ki. Nem volt szerencsém végigharcolni a háború útjait a győzelemig. A trebisovi járás területén súlyosan megsebesültem. Több mint félévig kezeltek egy harkovi kórházban. Ott szereztem tudomást a győzelemről, a fasiszta Németország kapitulációjáról. Határtalan volt az örömünk. A betegek, a rokkant harcosok hurráztak, énekeltek, ölelkeztek. Végre béke van a mi sokat szenvedett szovjet földünkön! 1945 augusztusában hazatértem Kolocsavába, de már nem találtam ott a szüleimet: a berehovói kerületi Szvobodára költöztek. Én is ott telepedtem le. Volt egy kis földünk, azon dolgoztunk kora reggeltől késő estig. Amikor pedig 1948 őszén a faluban megalakult a Micsurin Kolhoz, apámmal az elsők között iratkoztunk be. Egy télen át fogatos voltam, majd 1959-ig juhász. Immár 15 éve az állattenyésztési farmot vezetem. Hatalmas változások történtek az életemben a háború utáni években. Kommunista lettem, középiskolai végzettséget szereztem. A munkában elért sikerekért Munka Vörös Zászló-rendjellel és jubileumi Lenin-éremmel tüntettek ki. Két fiam és a lányom végzettséget szerzett, az önálló élet útjára lépett. Vaszil, az idősebbik fiam bányagépgyártási technikumot végzett és jelenleg Krivoj Rogban dolgozik. Mihajlo, a középső fiam műbútorasztalos. Marijka lányom pedig elvégezte a középiskolát, a Kolhozban dolgozik és az Uzshorodi Állami Egyetem levelező tagozatán tanul. Régen, a felszabadulás előtt én, az egyszerű verhovinai szegényparaszt, legfeljebb csak álmodhattam erről. Boldog élet köszöntött Kárpátontúlra. Ezért a kommunista pártnak, a felszabadító szovjet katonáknak tartozunk hálával, akik emlékművét nemrég avatták fel falunkban a középiskolával szemben. BARNA Dmitro, a Nagy Honvédő Háború részvevője, a XXI. Pártkongresszus Kolhoz állattenyésztési farmjának vezetője Nagyszerű ajándék a gyerekeknek Nagyszerű ajándékot kaptak újévre a kvaszovói gyerekek. A Barátság Kolhoz költségén 320 férőhelyes új iskola épült. — Az új iskola megnyitása nemcsak öröm számunkra, hanem kitűnő lehetőség az oktatónevelő folyamat, színvonalának emelésére is — mondotta Bükés Iván, az iskola igazgatója. — A földszinten és az emeleten nyolc kényelmesen berendezett osztály, négy kabinet, tornaterem, fém- és famegmunkáló műhely van. Nem unatkoznak majd a gyerekek az órák után sem. Színpados terem, könyvtár, úttörőszoba áll a rendelkezésükre Bár még nem történt, meg a hivatalos átadás, az iskolában már a tanulók a gazdák. Berendezik a fizikai, kémiai és más kabineteket. A felsőbbosztályosok a tanítókkal együtt az udvart hozzák rendbe. Tavasszal itt virágágyakat készítenek, fákat ültetnek. Körös körül minden zöldellni fog nyáron. A képen fent: bilkei Adalbert és Szimocskó Natalka iskolások a vetítőberendezést helyezik el a fizikai kabinetben: lent, a kraszovói új iskola. Uberáll Emil felvételei ♦♦ ♦♦ Aі♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ MINDIG AZ ÉLEN Véget ért hát az 1974-es év — az ötéves terv meghatározó esztendeje. Nem volt könnyű esztendő gazdaságunk földművelői és állattenyésztői számára. Mégis jelentős munkasikert hozott. Erről tanúskodik a kerületi pártbizottság és a kerületi végrehajtó bizottság nálunk lévő vándor vörös zászlaja, amelyet a kerület gazdaságai között folyó szocialista versenyben elért második helyért kaptunk. Állattenyésztőink is hozzájárultak ehhez. A csoplokai farmon a versenyben mindig Szalontai Anna fejőnő vezet. Tavaly a 3500 kilogrammos vállalással szemben 3520 kilogramus tejet fejt egyegy tehéntől. Ezt a sikert odaadó munkájának és annak köszönheti, hogy lelkiismeretesen gondozza az állatokat. A takarmányokat csakis feldolgozott állapotban, a tejhozamtól függően adagolja teheneinek. Az élenjáró fejőnő az idén 3600 kilogrammos átlag eléréséért harcol. Vállalását becsülettel teljesíti. DUB Vaszil, a Csapajev Kolhoz zootechnikusa Örökre szóló barátság A Nagy Honvédő Háború éveiben részt vettem Lengyelország és Csehszlovákia fasiszta megszállás alóli felszabadításában. Emlékszem 1945. április 30-ára, amikor hadtestünk, amely a 4. Ukrán Front kötelékébe tartozott, felszabadította Moravska Ostrava bányász várost. A város lakóinak ezrei vonultak virágcsokrokkal a kezükben az utcákra, öleléssel, boldog mosollyal fogadták a felszabadító katonákat. Felszabadítva Csehszlovákia városait és falvait, a szovjet hadsereg a legaktívabb harcos antifasiszták ezreit mentette ki a börtönökből és haláltáborokból. Akkor találkoztam Ján Teperrel, Anna Juraskovával, Stanislav Stacekkel és másokkal. A felszabadulás után a Csehszlovák Kommunista Párt ostravai körzeti bizottságának dolgozói lettek. A forradalmi harc nehéz útja, az illegális antifasiszta tevékenység hatalmas tapasztalata állt mögöttük. Ján Teper például 1933-tól 1935-ig Moszkvában tanult. Az акког még fiatal internacionalista jelen lehetett a Kommunista Internacionálé VII. kongreszszusán, hallhatta D. Manuilszkij, G. Dimitrov, P. Togliatti, K. Gottwald és a nemzetközi kommunista mozgalom más kiemelkedő tényezőinek előadásait. Beszélgetett Kun Bélával, fogadáson volt Krupszkajánál. Miután visszatért hazájába, Ján Teper nagy felvilágosító munkát folytatott Csehszlovákia lakossága körében, megszerettette az emberekkel a világ első tanácsállamát és a szovjet népet. 1940-ben letartóztatták és börtönben volt, amíg a szovjet hadsereg ki nem szabadította onnan. Mint a CSKP körzeti bizottságának dolgozója, számos nagygyűlésen, munkásgyűlésen vett részt, találkozott az idős kommunistákkal. Ján Teper és Anna Jurasková meghívtak engem, a szovjet katonatisztet, esküvőjükre, az a megtiszteltetés ért, hogy elsőként táncolhattam a menyasszonnyal. Később Prágába költöztek és Ján az ország bányaigazgatósági egyesületének elnökeként dolgozott. Ma már nyugdíjas. Nemrég régi barátaim meghívtak magukhoz vendégségbe. Prágai tartózkodásom felejthetetlen élményt jelentett számomra. Mindig emlékezni fogok kedvességükre és vendégszeretetükre. Megmutatták nekem Prága történelmi nevezetességű helyeit. Felidéztük a közös emlékeket. Én is beszéltem barátaimnak Kárpátontúlról, a nálunk végbement nagyszerű változásokról, meghívtam őket Berehovóra. Prágai utazásom újra meggyőzött engem arról, hogy Csehszlovákia dolgozói a népeink közötti barátság további megszilárdítására törekszenek, hiszen ez a barátság az új élet építésében elérendő ragyogó sikereink biztosítéka. ZAZNOBIN Alekszandr, a 2. sz. középiskola tanítója, a Nagy Honvédő Háború részvevője 2. oldal SOROS ZÁSZLÓ (©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©©«»©фс»©©©©©©©©©©©©©© 1975. JANUÁR 1., szerda