Vörös Zászló, 1978. július-december (34. évfolyam, 80-162. szám)
1978-07-01 / 80. szám
terv célkitűzéseinek határidő előtti teljesítéséért! GAZDASÁGUNK dolgozói az ötéves tervelső napjától kezdve nagy lelkesedéssel láttak munkához. A tizedik ötéves terveddig eltelt időszaka számunkra a kolhoz minden ágazata fellendülésének időszaka volt. Az egyik legfontosabb feladatunk a gabonatermesztés. Ennek érdekében igyekszünk munkánkban alkalmazni a tudomány és az éltapasztalat vívmányait. Évről évre egyre több szerves és műtrágya jut a földekre, csakis kiváló minőségű, magas terméshozamú vetőmagot vetünk, nagy figyelmet fordítunk a gépesítés növelésére. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy míg 1975-ben a szemesek hektáronkénti átlagtermése 36,3 mázsa volt, addig tavaly az már 39,4 mázsára növekedett. Az ötéves terv feladatát a szemes termények termelése terén két év alatt 42,3 százalékra teljesítettük. A szemes termények mellett nem feledkezünk meg más növények hozamának növeléséről sem. Az ötéves tervben elénk tűzött feladatokat például a burgonyatermesztés terén már 59 százalékra, a dohányét 46 százalékra, a zöldségét 56 százalékra, a gyümölcsét 59 százalékra teljesítettük. Az idén is szép termésre számíthatunk valamennyi kultúrából, hiszen növénytermesztőink szorgalmasan, céltudatosan végzik munkájukat. Gépkezelőink is egyre több és korszerűbb gépekkel dolgozhatnak. A traktorok száma az ötéves terv két és fél éve alatt 42-ről 62-re növekedett, örvendetes, hogy fiataljaink körében egyre nagyobb az érdeklődés a gépek iránt. Két és fél év alatt 32 fiatal kolhoztag sajátította el a gépkezelői szakmát. Az ötéves terv nagy feladatok elé állította állattenyésztőinket is. Az a legfontosabb, hogy állandóan növeljük az állatállományt, korszerűsítsük állattenyésztési telepeinket, szilárd takarmánybázist hozzunk létre. Az ötéves terv elején 555 tehenünk volt, ma már 580 van. Ugyanezen idő alatt a sertésállomány 656 tál lett több. Növekedőben van az állatok produktivitása is. Az ötéves ten első évében a tehenenkénti tejhozam 2641 kilogramrr volt, tavaly pedig már 2836 kilogramm. Az idén állattenyésztőink 3000 kilogrammos átlagért versenyeznek. Befejezés előtt áll egy 600 férőhelyes modern tejkomplexum építése, elkészült négy korszerű szenázstorony egyenként 1500 tonnára. Sokat teszünk az állattenyésztők munkakörülményeinek javítása érdekében is. Felépítettük az állattenyésztők házát, melyben pihenőszoba, étkezde, tanácskozóterem, fürdő, könyvtár kapott helyet. Telepeink dolgozói a gondoskodásra tettekkel válaszolnak. Az ötéves terv feladatait a tejtermelés terén eddig 49 százalékra, a hús■ termelés terén pedig 48 5 százalékra teljesítették. Mind a tej-, mind a húsi termelés növekedőben van. Pártunk és kormányunk nagyra értékelte a gazdaság dolgozóinak munkáját, telkesítően hat minden ágazat termelésére, hogy tavalyi eredményeink alapján elnyertük az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa, az SZSZKT, az SZLKISZ KB vörös vándorzászlaját. Nagy gondot fordít a kolhoz vezetősége, pártbizottsága a szociális-kulturális építkezésre, a dolgozók jólétének növelésére. Munkahelyeikre négy autóbusz szállítja a kolhoztagokat. Kolhozunk költségén még régebben kolhozóvodát, iskolát építettünk. Jelenleg folyamatban van Borzsován egy nyolcosztályos iskola építése. Ugyanitt felépült az új postahivatal. A kolhoztagok gyermekei részére létesített zeneiskolába eddig már több mint 100 gyerek iratkozott be. Gazdaságunk minden munkarészlegén sok fiatal dolgozik. És ez nem véletlen! A növénytermesztésben és az állattenyésztésben dolgozó középiskolát végzett kolhoztagok 15 százalékos pótfizetést kapnak, a melléküzemágazatokban dolgozók pedig 10 százalékosat. Az ötéves terv két és fél éve alatt a kolhoz költségén hatan mezőgazdasági főiskolát, tízen technikumot végeztek, tizenöten gépkocsivezetőnek, 32-en pedig traktorosnak tanultak ki. Valamennyien eredményesen gyümölcsöztetik tudásukat gazdaságunkban. Vámosi Ödön például zootechnikusként, Pólyák Valentina csoportvezetőként, Varga Pál brigádvezetőként dolgozik. Kolhoztagjaink szilárd elhatározása, hogy az ötéves terv feladatait a termelés minden ágazatában túlteljesítik. Forgács Károly, a Vörös Zászló Kolhoz elnöke Túlteljesítjük a tervet Egységes, nagy család Sokszor esett már szó a munkahelyi barátságról. De ha erre a két munkásnőre, Ihnatyuk Máriára és Gomba Matildra gondolok, új tartalmat kap számomra a barátság fogalma. Kétségtelen, hogy e két munkásnő kapcsolata meghatározója annak a baráti légkörnek, amely a Berehovói Szovhozüzem borpalackozó üzemrészében uralkodik. Különösen nagy itt a munka iránti lelkesedés most, amikor a tizedik ötéves tervidőszak második félidejéhez érkezett. Ihnatyuk Mária szinte nem is hiszi ezt, ami pedig Gomba Matildot, az SZKP XXV. kongreszszusának küldöttjét illeti, még most is szívesen gondol a kommunisták országos fórumán hallottakra és látottakra. S úgy tűnik számára, mintha csak nemrég lett volna ez a nagy esemény. Az SZKP XXV. kongresszusán kitűzött feladatok fontosságával minden munkás tisztában van, tudja, hogy azok a minőség és hatékonyság ötéves terve feladatainak megvalósítása érdekében végzendő odaadó munkára szólítják fel a dolgozókat. Elmúlt két és fél év... Elmúlt? Nem! Ihnatyuk Mária meg van győződve róla, hogy kollektívája, az egész nép lelkes munkájának percei, órái, napjai nem múltak el, hanem örökre bekerültek az ország történelmébe, az országéba, amely ez alatt az idő alatt újabb kimagasló eredményeket ért el. Akkor még pontosan három nap választotta el azt a reggelt az ötéves tervidőszak félidejétől , 1978. június 1-től. A nagygyűlés spontán keletkezett. Bogdán János művezető felolvasta a számokat: — A félévi tervben előírt 910 ezer helyett már 924,5 ezer dekaliter bort palackoztak, ebből 28 ezret állami minőségi értékjellel. Felszólalt Gomba Matild és Ihnatyuk Mária is. Utánuk pedig Kovács István kért szót. Ő is nagy lelkesedéssel beszélt a kollektíva új eredményeiről. Szólt a munkahelyi barátságról, a szocialista versenyről. A versenytársak közül példának hozta fel Gomba Matild és Ihnatyuk Mária munkáját. Mindenki örömmel hallotta, hogy az 1977. évi termelési terv és szocialista vállalások teljesítésében elért sikerekért Ihnatyuk Máriát a Munkadicsőség-rendjel III. fokozatával tüntették ki. Az üzemrész dolgozói erre is büszkék, akárcsak arra, hogy kollektívájuk tagja küldött volt az SZKP XXV. kongresszusán. Valóban sok nagyszerű és felejthetetlen esemény történt a kollektíva életében ez alatt a két és fél év alatt. Mindez annak köszönhető, hogy az egész kollektíva egy nagy családként, barátságban él, tetteit mindennap összeveti a párt történelmi jelentőségű dokumentumaival. Petróci Iván Fejlődik üzemünk Takarmánykeverő üzemünk, az első kolhozközi vállalat, 1974-ben kezdte meg működését. A tizedik ötéves tervidőszak eddig eltelt két és fél éve alatt termelése ugrásszerűen növekedett. Néhány hónapja üzembe helyeztünk a meglévő KDM—3 típusú darálógép mellé egy DDM—7 és egy A—1 DDP márkájút, amely az óránkénti kapacitást 12 tonnával növelte. Az új gépek beállításával elméletileg lehetővé vált, hogy óránként 20 tonna készterméket állítsunk elő. Ennek azonban egyelőre műszaki akadálya van, ugyanis a kisegítő gépsor kisebb kapacitású. Ezt a problémát feltétlenül meg kell oldanunk. Üzemünk dolgozói és építészei egy hónap múlva egy új gépsort állítanak munkába. A gépsor a takarmányok karotinnal való dúsítására szolgál. A karotin, mint ismeretes, fontos a szarvasmarha, különösen a tejelő tehenek és a növendékjószág számára. Az ilyen technológiával készült, karotinnal dúsított keveréktakarmány a szakemberek számításai szerint, hét százalékkal növeli a jószág produktivitását, ami hozzávetőlegesen évi 400 ezer rubel többletjövedelmet jelent majd. Kollektívánk alaposan felkészült az idei termés fogadására. Még tavaly üzembe helyeztünk egy 11 200 tonna termény befogadására alkalmas raktárt. Emellett egy nagyteljesítményű szárítót üzemeltetünk, amelynek napi kapacitása 500 tonna. A DSZP—32 típusú szárító lehetővé teszi, hogy a kolhozok a nyers terményt egyenesen hozzánk szállítsák. Száraz terményt pedig korlátlan mennyiségben tudunk átvenni. Egyszerre öt tehergépkocsi rakodását tudjuk biztosítani. Egy gépkocsi rakodási ideje nem lesz több 10—12 percnél. Hamarosan működésbe hozunk egy adagoló gépsort. Ez nemcsak a kézi adagolás fáradságos munkáját szünteti meg, hanem kizárja az aránytalan keverés lehetőségét is. Az üzem dolgozói, a tizedik ötéves tervidőszak félidejéhez érkezve, jó eredményekkel büszkélkedhetnek. Tavaly és az idei év első felében elnyertük a területi vörös vándorzászlót, elsők lettünk a rokonvállalatok szocialista versenyében. 1976-ban 720, 1977-ben már 1708 tonna takarmánnyal gyártottunk többet a vállaltnál. Idén 9500 tonna késztermék helyett 11 ezer tonnát gyártottunk. A munkatermelékenység növelése útján lényegesen csökkenteni tudtuk a termék előállításának költségeit. Jelenleg egy tonna keveréktakarmány előállításának költsége 7 rubel 4 kopek, a préselt takarmányé pedig 8 rubel 20 kopek. Üzemünk élmunkásai sokat tettek azért, hogy nagyüzemmé fejlődjünk. Sütő Zoltán és Komári István művezetők, Kovács Bertalan villamosmérnök, Bezzeg János adagológép-kezelő, Komári Imre és a többiek alkotó munkával járultak hozzá az új üzemrészek létrehozásához. Az utóbbi időben javultak a dolgozók munkakörülményei is. Ebédlő, zuhanyozó, öltöző, klubszoba van nálunk. Gondjaink azonban vannak még. Az egyik legérzékenyebb problémánk, hogy több gazdaság még tartozik az Út a Kommunizmushoz Kolhoznak az üzem felépítéséért. Ezek közé tartozik a XXI. Pártkongresszus, a Győzelem és a Lenin Útja Kolhoz, az Engels Szovhoz. Ezenkívül a kerület két állami gazdasága — a területi mezőgazdasági kísérleti állomás és a Muzsalyi Szovhozüzem —, habár igénybe veszi szolgáltatásainkat, az üzem fejlesztéséhez nem járul hozzá. Az ez évi vállalásokat október 7-ig teljesítjük. Homoki László, a kolhozközi takarmánykeverő üzem főmérnöke LENDÜLETES MUNKÁVAL vényápolással sem. Komjáti Béla traktorosunk kétszer Csoportom az idén 16 fordítottunk a palánta neve- végezte el a sorközöli megmázsás dohánytermest szülésre. A gyorsabb munka művelését. Tóth Márta, Kiss mit elérni hektáronként. Eh és a nagyobb arányú Jo József, Tóth Endre és esőhez Jó alapot teremtettünk, gamzás érdekében az ülte- portom többi tagjai minden Hektáronként átlagosan 50 tést főleg géppel végeztük, nap szorgalmasan kapálnak tonna trágyát készleteztünk. Dohányültetvényeinken meg az ültetvényen, a talajelőkészítés idején le is látszik a jó munka, szé- Tóth Etel, dig műtrágyát is juttattunk pen fejlődik a dohány, a Lenin Útja Kolhoz csoa talajba. Nagy figyelmet Nem késlekedünk a nő portvezetőre KITÜNTETETTJEINK a Marx Károly Kolhoz Munkadicsőség-rendjel III. fokozatával kitüntetett traktorosa PECSORA Mihajlo. FISCHER Sándor, a Muzsalyi Szovhozüzem Munkadicsőség-rendjel III. fokozatával kitüntetett gépkocsivezetője SIMON Géza, a XXI. Pártkongresszus Kolhoz Hősi Munkáért érdeméremmel kitüntetett kombájnosa PÉTER Tibor, az Út a Kommunizmushoz Kolhoz Munkadicsőség-rendjel III. fokozatával kitüntetett traktorosa 1978. JÚLIUS 1. SZOMBAT ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo VÖRÖS ZÁSZLÓ ♦ 3. oldal