Vörös Zászló, 1982. július-december (38. évfolyam, 77-159. szám)

1982-07-01 / 77. szám

A KÖZÉPKÁDEREK FELELŐSSÉGE A termelés ügyei iránti nagyfokú egyéni felelős­ségérzet, a hozzáértés, a gondjaira bízott kollektívának az állami tervfeladatok és szocialista vállalások ma­radéktalan teljesítésére való mozgósításában szerzett sokéves gazdag tapasztalat — ezek tették le­hetővé Orosz Józsefnek, a famegmunkáló kombinát komszomolcsoport-szervezőjének, hogy kimagasló mun­kaeredményeket érjen el és a vezetése alatt álló kom­­szomol-ifjúsági brigád asztalosai kiharcolják az SZSKISZ XIX. kongresszusának kollektívája meg­tisztelő címet. A felületesség, a középkáderek követelő képessé­gének hiánya miatt a «Zakarpatnyerudprom» termelési egyesülés berehovói bányaigazgatóságában üzemi bal­esethez, a dolgozók súlyos sérüléseihez vezetett, összehasonlítva ezt a két tényt, még egyszer meg­győződhetünk arról, milyen sok függ a műhelyek ve­zetőitől, a váltás- és brigád­vezetőktől, a mesterektől, munkairányítóktól, a kolhozok termelési részlegeinek és állattenyésztő telepeinek vezetőitől, a csoportveze­tőktől, vagyis a középkáderektől. Hiszen ők a terme­lés valódi irányítói, parancsnokai. Tudásuktól, szer­vező tehetségüktől, egyéni példájuktól jelentős mér­tékben függ azoknak a célhatároknak az elérése, me­lyeket a kollektívák tűztek ki maguk elé az SZSZKSZ­ megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére. Kerü­letszerte jó hírnévnek örvendenek Makarov. Alekszandr, a bútorkombinát 1. számú műhelyének főnöke, Bíró Magdolna és Zsurki Ilona, a ruhagyár 1—2. sz. Komszomol-ifjúsági brigádjának váltásmes­terei, Buda Béla, a gazdaságközi útépítő vállalat komplex építő-szerelő brigádjának vezetője, Balázsi Vencel, a ke­leti nyomda ofszetnyomó brigádjának vezetője, a Munkadicsőség-rendjel harmadik fokoza­tával kitüntetett szakember, Alekszejcsik Antónia, a 193. sz. GÉV alagcsőrakó brigádjának vezetője, Ha­­zuda Mihajló, a 06031. sz. Autóközlekedési Vállalat járművezető brigádjának vezetője, Vas József, a terü­leti mezőgazdasági kísérleti állomás macsolai bri­gádjának vezetője, Tóth Tibor, az Új Élet Kolhoz brigádvezetője és sokan mások, akiket tisztelnek be­osztottjaik, mert megtalálták a munkások szívéhez vezető utat és egyéni példájukkal mozgósítják az em­bereket egyre újabb munkasikerek elérésére. Nagy ezeknek az embereknek a felelőssége. Hiszen a középkáderek szervező tehetségétől, talpraesettségé­től függ az egész kollektíva munkájának az eredmé­nye. Ott, ahol ebbe a beosztásba tapasztalt szakembere­ket neveztek ki, jól haladnak a munkálatok, a kol­lektívák örvendetes eredményeket érnek el. Ugyanakkor az egyes ipari üzemek, építő- és köz­lekedési szervezetek, kolhozok és szovhozok vezetői megfeledkeznek a középkáderek tekintélyének meg­szilárdításáról. Még nem állnak hivatásuk magaslatán az építőanyagipari­ gyárigazgatóság egyes brigádve­zetői, akik megbékélnek a munkafegyelem megsértésé­vel, a munkából való késések eseteivel. Különösen vonatkozik ez a 2. számú téglagyár kollektívájára. Gyökeresen meg kell javítani a középkáderek munká­ját a homokbányákban, a 218. sz. GÉV-nél, a javító­építő vállalatnál. Az üzemek, szervezetek, gazdaságok vezetői, párt­os szakszervezetei kötelesek fokozni elvárásaikat a műhelyvezetőkkel, brigádvezetőkkel, munkavezetőkkel, csoportvezetőkkel szemben, állandóan gondoskodni az ezen beosztást betöltők kiegészítéséről a legtapasz­taltabb, jó szervező­készséggel rendelkező emberek köréből, akik odaadó munkára serkenthetik az egész termelői kollektívát. Olyan középkáderekre van tehát szükség minden munkahelyen, akik rátermettségük­kel, hozzáértésükkel, lelkiismeretes tevékenységükkel biztosítani tudják a kitűzött tervek és az elfogadott szocialista vállalások maradéktalan teljesítését, akik nagy felelősséget éreznek munkájuk eredményeiért. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ UKRAJNAI KP BEREHOVOI KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A NÉPKÉPVISELŐK KARPATONTÚLI TERÜLETI BEREHOVOI KERÜLETI TANÁCSÁNAK LAPJA Az újság 1945. december 2-tól jelenik meg 77. (5292.) sz. 1982. július 1., CSÜTÖRTÖK Ara­b képek Köztársaságunk életéből KÉNYELMESEBB LAKÁSOK Kijev. A Kijevi 3. sz. Házgyár kollektívája át­állt az új típusú lakóhá­zak építésére. Üzembe helyezték a 12 és 16 szin­tes lakóházak külső pa­nelfalait­­készítő futósza­lagot. Ezekben a tökéle­tesebb tervezésű lakások­ban magasabb a­ mennye­zet, tágasabb a konyha és a loggia. Ahhoz, hogy a vállalat új termékeket állítson elő, fel kellett újítani ipari bázisát. A házgyár kollektívája — a Szov­jetunió megalakulása 60. évfordulójának tisztele­tére indított köztársasá­gi verseny egyik kezde­ményezője — korszerűsí­tette a berendezéseket és felszereléseket, miköz­ben a termelés egy per­cig sem szünetelt. A ju­bileumi év tiszteletére tett szocialista vállalásoknak megfelelően dolgoznak. BEHOZTÁK A LEMARADÁST Kirovográdi terület, Alekszandrija. A Moro­­zovszkij szénbánya lema­radozó kitermelő brigád­ja Szavcsuk D. bányász irányítása alatt élenjáró brigáddá fejlődött Az év elejétől 10 ezer tonna terven felüli tüzelőanya­got termelt ki. Szavcsuk Dmitro ön­ként jött ebbe a brigád­ba, ahol gyakran váltot­ták egymást a gépészek, gyakran megh­ibásodtak és sokáig vesztegeltek az exkavátorok. Az Alek­­szandrijai Szénkitermelő Egyesülés gépkezelői számára szervezett iskola vezetőjeként szerzett ta­pasztalatait jól kamatoz­tatta az új kollektívában és tudását átadta munka­társainak. Az ilyen fog­lalkozásokon gazdag gya­korlati tapasztalatra tet­tek szert. Jelenleg minden gép megfelelően üzemel. A kollektíva mindennap 200 tonna kőszenet ter­mel ki terven felül. KIJEV: A Bolsevik Gya­­kov V. vezette fogaskerék­fal fennállásának 100. év­ metsző brigád az egyik­ fordulója alkalmából az legjobb kollektíva a gép-Októberi Forradalom-rend­­szerelő műhelyben. jellel tüntették ki. .4 felvételen: A Málcsi-BELOV V. felvétele (RAT­AU-képszolgálat) A PROGRAMOT TELJESÍTIK A Berezovoj Anatolij, Lebegyev Valentyin, Dzsa­­ngibekov Vlagyimir, Ivancsenkov Alekszandr és Jean- Loup Chrétien összetételű nemzetközi legénység már több napja dolgozik együtt a Szaljut—7—Szojuz T— 5 — Szojuz T—6 orbitális komplexum fedélzetén. Az űrhajósok hozzáláttak azoknak a kísérleteknek a lebonyolításához, melyeknek az a célja, hogy tanul­mányozzák a Föld atmoszféráját, az égitestek közötti közeget, a kisugárzás galaktikus és galaktikán kívüli forrásait. Az űrállomás fedélzetéről végzett asztrofizi­kai kutatások lehetővé teszik azt, hogy a korábbinál jóval pontosabb adatok álljanak a tudósok rendelke­zésére a tanulmányozandó objektumokról. Ezeket a közös kísérleteket a francia szakemberek által kidol­gozott fényképező berendezések segítségével hajtják végre­ (TASZSZ) KERÜLETÜNK LAKOSSÁGA KÖVETELI­ EL A KEZEKKEL LIBANONTÓL! Kerületünk dolgozói, mint minden szovjet em­ber, haraggal és felháborodással ítélik el az izrae­li szoldateszka agresszív támadását a békeszerető libanoni nép ellen. A dolgozó kollektívákban tilta­kozó nagygyűlésekre került sor az izraeliek liba­noni agressziója ellen, amely az egyetemes békét fenyegeti. Kommunista Párt területi bizottságának tagja nyi­totta meg. Elsőként Pecsora Mihaj­lo gyümölcstermesztő ag­­ronómus szólalt fel. — Izrael barbár táma­dása és véres bűntette, népirtó politikája ellen­kezik az ENSZ alapokmá­nyával. De az agresszor az Egyesült Államok tel­jes támogatását élvezi. Mi, a Vörös Zászló Kolhoz tagja, minden szovjet em­berhez hasonlóan határo­zottan elítéljük az agresz­­szor rablóhadjáratát. El a kezekkel Libanontól! A­ nagygyűlésen Varga Elemér csoportvezető, Mol­nár András brigádvezető és Bajnok Elemér gyümölcs­­termesztő szólalt fel. Tilta­koztak az izraeli támadás ellen, elmondták, hogy az agresszor fő célja a Palesz­tinai arab nép ál­armnak törvényes képviselője, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet megsemmisítése. Az agresszor oldalán áll­nak az USA katonai körei, amelyek fegyverrel látják el Izraelt. A felszólalók követelték, hogy haladékta­lanul vessenek véget a cionista rablók és bérence­ik libanoni garázdálkodá­sának. A nagygyűlések részvevői felhívták a kerület dolgozóit, hogy az imperialisták agresszív tetteire válaszul fokozzák erőfeszítéseiket az SZKP XXVI. kongresszusa történelmi jelentőségű célkitűzései­nek teljesítéséért és túlteljesítéséért folyó harc­ban, fáradhatatlan munkájukkal növeljék országunk gazdasági erejét. BÚTORKOMBINÁT Az 1. sz. üzemrészben több mint 400 bútoraszta­los gyűlt össze, hogy til­takozzék az izraeliek liba­noni agressziója ellen. A nagygyűlést Ziirko Olena, a kombinát pártbizottságá­nak titkára nyitotta meg. Röviden tájékoztatta a munkásokat a Szovjetunió megalakulása 60. évfor­dulójának tiszteletére tett szocialista vállalások tel­jesítésének menetéről, fel­szólította őket, hogy to­vább gyarapítsák munka­sikereiket a haza fejlődése és a világbéke szilárdítása nevében. Elmondta, hogy a Közel-Keleten már hosszú ideje háborús konfliktusok vannak. Most­­pedig Izra­el nyílt rablóháborút indí­tott Libanon népei ellen. Hramcov Szergej, az 1. sz. üzemrész furnérozója, a Nagy Honvédő Háború veteránja kért szót —■ Nagy aggodalommal hallgatjuk a libanoni ese­ményekről szóló híreket — — mondta. — Az izraeli agresszorok az amerikai im­perialisták támogatásával gyilkos háborút folytatnak a békeszerető arab nép el­len. Romba dőlnek a lakó­házak, az ártatlan emberek ezrei pusztulnak el. Ugyan­ezt cselekedték a második világháború idején a fa­siszta barbárok szovjet föl­dön. Ezért mindannyian át­­érezzük­­a libanoniak tragé­diáját. Munkatársaim és a magam nevében tiltako­zom az izraeli támadás el­len, követelem az agresz­­szorok kivonulását a meg­szállt területekről. Ezt a gondolatmenetet folytatta felszólalásában Kampf Éva munkásnő, Fanta Mihajlo, a kombinát komszomolbizottság­á­n­a­k titkára és Hanák Georgij igazgató. A kollektíva ne­vében valamennyien meg­ígérték: fokozzák a dolgo­zók munkaaktivitását, hogy hozzájáruljanak ezzel or­szágunk gazdasági és vé­delmi erejének növelésé­hez. LENIN KOLHOZ Talán nincs is békésebb szakma a földművesekénél. Ezért keltett olyan nagy felháborodást a Lenin Kol­hoz dolgozói körében Iz­rael Libanon elleni ag­ressziója. A gazdaság gépkeze­lői, zöldség- és dohányter­mesztői, állattenyésztői til­takozó nagygyűlést tartot­tak. A nagygyűlést Szabó Árpád, a kolhoz pártbi­zottságának titkára nyi­totta meg. Beszélt a je­lenlegi közel-keleti hely­zetről. Felszólalásukban Káli Nándor, a traktorbrigád helyettes vezetője, az USZSZK érdemes gépke­zelője, Bubnyák János ta­lajjavító , mérnök, Tóth Margit borjúgondozó, a kerületi pártbizottság tag­ja, Lengyel Béla földmű­vesbrigád-vezető és má­sok egyöntetűen helyesel­ték az SZKP bölcs bel- és külpolitikáját, ugyanak­kor elítélték Izrael kato­nai akcióit Libanon ellen. A békeszerető népnek oko­zott bánatért az USA is felelős, amely új­abb és újabb háborús bűntettek elkövetésére ösztönzi az agresszort. A felszólalók hangsúlyozták, hogy kö­vetelik az arab népek el­leni agresszió azonnali megszüntetését. VÖRÖS ZÁSZLÓ KOLHOZ A népes tiltakozó nagy­gyűlést Orémusz Bertalan, a gazdaság pártbizottságá­nak titkára, az Ukrajnai A MUNKÁSOK JOBB ELLÁTÁSÁÉRT Vorosilovgrád. A Vo­rosilovgrádi Mozdony­gyár méhészetében már megkezdődött a méz kiper­­getése. Idén tavasszal kezdtek foglalkozni a gyár kisegítő gazdaságá­ban méhészettel. A pat­ronált Indusztria Szov­­hoz jó mézelő területet bocsátott a gyár rendel­kezésére. A gyár kisegítő gaz­daságában felújítás fo­lyik. A sertéshizlaló te­lep kibővítése lehetővé teszi, hogy teljes mérték­ben ellássák hússal az üzemi étkezdét. 10 ezer négyzetméterre nő a me­legházak területe, ahol korai zöldségféléket ter­mesztenek. (RATAU)

Next