Vörös Zászló, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-78. szám)

1984-01-03 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! VÖRÖS ZÁSZLÓ AZ UKRAJNAI KP BEREHOVOI KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A NÉPKÉPVISELŐK KARPATONTÚLI TERÜLETI BEREHOVOI KERÜLETI TANÁCSÁNAK LAPJA Az újság 1945. december 2-tól jelenik meg­­. 1984. január 1., (5534.) szám VASARNAP Arab­y képek MOSZKVA. December 29-én a Kremlben befejezte munkáját a Szov­jetunió­ tizedik összehívású Legfelsőbb Tanácsának ki­lencedik ülésszaka. A Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács­­ kü­lön ülésén befejeződött a Szovjetunió 1984. évi gaz­dasági és szociális fejlesz­tésének állami tervéről és állami költségvetéséről el­hangzott beszámolók meg­vitatása. A vitában felszólalt kép­viselők hangsúlyozták, hogy amint azt Andropov J. V. elvtársnak az SZKP KB 1983 decemberi plénumán elhangzott felszólalása szö­vege megállapítja, az álla­mi tervnek a gazdaság ösz­­szes ágazatai, az üzemek, egyesülések és vállalatok élete törvényének kell len­nie. A terv feltétlen telje­sítése nemcsak kötelesség, hanem minden szovjet em­ber, minden dolgozó kol­lektíva, minden párt- és tár­sadalmi szervezet hazafias ügye is. A Házak állandó bizott­ságai arról számoltak be az üléseken, hogy az állami terv elemzésének eredmé­nyeképpen lehetőséget ta­láltak arra, hogy egyes köz­szükségleti cikkek gyártá­sának és értékesítésének terjedelmét 159,2 millió rubelre növeljék. A bizott­ság javasolta, hogy e módo­sítás figyelembevételével hagyják jóvá az állami ter­vet. A képviselők javasolták, hogy hagyják jóvá az or­szág 1984. évi állami ter­vét és állami költségvetését. A felszólalók egyöntetű­en helyeselték Andropov J. V., az SZKP KB főtit­kára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szeptember 28-i és november 24-i nyilatkoza­tát, valamint azokat az in­tézkedéseket, amelyeket a szovjet kormány a világ­helyzet kiéleződésével, az imperialista erők, különö­sen az USA és NATO-beli szövetségesei agresszivitá­sának növekedésével kap­csolatban foganatosított. Ezután a Kremli Palotá­ban megtartották a Szövet­ségi és Nemzetiségi Ta­nács második közös ülését. Baj­bakov N. K. képvise­lő, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökhelyet­tese, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke mondott záróbeszédet. A képviselők egyhangú­lag elfogadták a Szovjet­unió törvényét a Szovjet­unió 1984. évi gazdasági és szociális fejlesztésének állami tervéről és a határo­zatokat az 1983. évi álla­mi terv végrehajtásának me­netéről. Gorbuzov V. S. képvise­lő, a Szovjetunió pénz­ügyminisztere záróbeszéde után a képviselők jóvá­hagyták a Szovjetunió 1984. évi állami költség­vetését. A Házak állandó bizottságai által javasolt módosítások figyelembe vé­telével a költségvetés be­vételi részét 366 007 848 ezer rubelben, kiadási ré­szét pedig 365 792 448 ezer rubelben hagyták jóvá. Az ülésszak elfogadta a Szovjetunió törvényét a Szovjetunió 1984. évi ál­lami költségvetéséről és a határozatot az 1982. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló jóváhagyá­sáról. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa egyhangúlag elfo­gadta a határozatot .A nemzetközi helyzetről és a szovjet állam külpolitikájá­ról­. A Szovjet állam legfelső hatalmi szerve kifejezi azt a meggyőződését, hogy a józan ész meg tudja védeni és köteles megvédeni az emberiséget a nukleáris ka­tasztrófától, áll a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsá­nak határozatában. Korunk e legfontosabb problémájá­nak megoldásához hozzá tudnak járulni és kötelesek hozzájárulni a világ összes országainak parlamentjei és népei. Mentesasvili T. M., a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének titkára előadása után az ülésszak jóváhagyta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének rendeleteit és meg­felelő törvényeket, illetve határozatokat fogadott el. (TASZSZ) A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ÜLÉSSZAKÁN MEGKEZDŐDÖTT A KÉPVISELŐK JELÖLÉSE A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSÁBA Országunk nagy politikai és munka iránti lelkesedés légkörében készül a Szov­jetunió tizenegyedik össze­­hívású Legfelsőbb Tanácsá­ba való választásokra. A mostani választási kampányra az SZKP XXVI. kongresszusa, az ötéves terv feladatai megvalósítá­sáért folyó harc felelős sza­kaszán kerül sor, olyan kö­rülmények között, amikor a kommunista párt és a szovjet kormány a testvéri szocialista országokkal kö­zösen óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megőrizzék­ a világbékét, elhárítsák a nukleáris ka­tasztrófát. A szovjet embe­rek élmunkával szilárdítják a haza gazdasági és védel­mi hatalmát. Az SZKP KB 1993 decemberi plénumá­nak határozatai megsokszo­rozták erejüket és energiá­jukat. Fontos szakasz köszön­tött be a választási kam­pányban: december 28-án az országban megkezdődött a képviselők jelölése a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsába. A munkásosztály, a kolhozparasztság, az ér­telmiség legjobb, legtekin­télyesebb tagjait nevezik meg képviselőjelölteknek. A dolgozó kollektívákban tartott gyűléseken az or­szág legfelső államhatalmi szervébe, a választók az el­ső jelölteknek a kommunis­­t­­a párt és a szovjet á­llam­­ vezetőit nevezik meg. (TASZSZ) A BÉKÉÉRT ÉS A BOLDOGSÁGÉRT A szovjet nép, a világ jóérzésű embereinek mil­liói a ragyogó jövőbe vetett mély hittel léptek az 1984-es új évbe. Várásának ünnepélyes perceiben gondolatban valószínűleg mindenki visszatekintett a megtett útra, újabb feladatokat tűzött ki maga elé. 1983 nyugtalan év volt világunk számára. Az amerikai imperializmus, a Reagan-kormány hibájá­ból nő a nemzetközi feszültség. Ilyen körülmények között, mint azt Andropov J. V. elvtársnak, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége elnökének az SZKP KB decemberi plénumán felolvasott felszólalásának szövege hang­súlyozza, az állami terv feltétlen teljesítése nem­csak kötelessége, hanem hazafias ügye is minden szovjet embernek, minden dolgozó kollektívának, minden párt- és társadalmi szervezetnek. Kerületünk dolgozói a múlt évben sokat tettek annak érdekében, hogy sikerrel fejezzék be az öt­éves tervidőszak harmadik esztendejét, odaadó mun­kával szilárdítsák hazánk gazdasági hatalmát, az egyetemes béke ügyét. Bár a múlt évi munka ered­ményeit még nem összegezték véglegesen, mégis bizton állíthatjuk: a kerület iparának dolgozói si­kerrel teljesítették szocialista vállalásaikat. Sok ör­vendetes eredményt értek el a közlekedés, az építő­ipar és más népgazdasági ágazatok kollektívái is. Mint a mezőgazdasági élenjárók Újév előtt megtar­tott kerületi értekezletén hangsúlyozták, a mezők és az állattenyésztő telepek dolgozói szorgalmasan dol­goztak, hogy leküzdjék a kedvezőtlen időjárás okoz­ta nehézségeket, a kolhozi-szovházi termelés számos ágazatában jelentősen túlteljesítették a múlt évi célkitűzéseket. Az elért eredményekkel azonban nem elégedhe­tünk meg. »Nagyon fontos az — olvassuk Andro­pov J. V. elvtárs felszólalásának szövegében —, hogy az új év első napjaitól kezdve jól rajtoljunk, a munka feszítettségének fokozására hangoljuk magun­kat, hogy ne hivatkozzunk azokra a nehézségekre, amelyekből nem kevés van előttünk.« Az SZKP KB decemberi plénuma és a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsának a múlt év utolsó nap­jaiban megtartott ülésszaka konkrét cselekvési prog­rammal vértezte fel a szovjet népet. A kommunista párt és a szovjet kormány nagy és felelős feladato­kat tűzött ki elénk. Ezek megvalósításától nagymér­tékben függ majd a szovjet nép jóléte, a haza gaz­,­dasági és védelmi hatalma. A pontos munkaszervezés minden munkahelyen terveink valóra váltásának fontos feltétele. A szovjet nép lelkesen helyesli, maradéktalanul támogatja a kommunista párt és a szovjet kormány bölcs lenini kül és belpolitikáját. Nem sajnálja erejét és energiáját a haza felvirágoztatása érde­kében. Legyen az 1984-es új év földünkön a béke és a boldogság, az újabb kimagasló munkagyőzel­mek esztendeje! Boldog új évet, kedves elvtársak!

Next