Beregi Hírlap, 1992. január-június (48. évfolyam, 1-53. szám)

1992-01-01 / 1-2. szám

LEVÉL SZENTPÉTERVÁRRÓL A napokban Horváth Anna szobrászművésznő­­nek hozta az alábbi tar­talmú levelet a posta: »Kedves Anna Andrejevna! Az Orosz Televízió de­cember 3-án és 4-én su­gárzott két gyönyörű adá­sának hatása alatt írom e levelet önnek (sajnos, az első adást nem láttam). Mai súlyos gondokkal terhelt korunkban ritka pillanat, hogy művészi al­kotásokkal és alkotójuk­kal találkozva ilyen tisz­ta örömben legyen ré­szünk. Csak az ilyen per­cek alkalmasak arra, hogy friss erőt meríthessünk to­vábbi életünkhöz. Köszö­nöm önnek a magam és szeretteim — a férjem és lányom —a nevében! A képernyőn bemutatott kár­pátaljai templom valósá­gos csoda: szigorú, ünne­pélyes, világos és­­mentes minden egyházi csillogás­tól. Ilyen templomban köz­vetítők nélkül (őket amúgy sem szeretem) fordulha­tunk Istenhez. Nagyon sok azonosat fedeztem fel az ön által elmondottakban saját vi­lágnézetemmel, életfelfo­gásommal. Amikor enyéimmel együtt a filmet nézve lelkesed­tünk az ön szobraiért, egész idő alatt emleget­tem:­­S milyen nagysze­rűek Anna Andrejevna pla­kettjeit? Végre azokat is bemutatták. Milyen jó, hogy alkotó munkásságá­nak ezt a vonalát is foly­tatja! Az 1975. évi kiállí­táson együtt tekintettük meg érmeit, és azóta is nagy becsben tartom az ön kézjegyével ellátott katalógusát. S milyen bájosak ma­donnái! Jobbak, mint a firenzei Robbiáé! Ha jár Szentpéterváron, ne feledje, hogy önnek igaz és szívbéli barátja van az Ermitázsban. A legjobbakat kivánom Karácsonyra és az új esz­ CSAK VALUTÁÉRT?.. Úgy tűnik, a beregszászi szépek nem szerelemből, hanem pénzért kötnek há­zasságot! Hol itt, hol ott hallani, hogy a szép lányok Magyarországra, Lengyel­­országba, Cseh és Szlová­kiába mennek férjhez! Igaz, ami igaz: legtöbbjük azért szereti a külföldieket, mert a pénztárcájuk jól meg van tömve valutával. De mi rossz van ebben? Sokaktól hallottam már ezt a kérdést! Mi van ab­ban, ha valaki egy kül­földihez megy férjhez? Minden törvényes: a há­zasságkötés, a költözkö­dés stb. Ám vannak olyan dámák is, akik a külföldie­ken igyekeznek meggaz­dagodni. Nemrég hallot­tuk, hogy néhány beteg szász­ és munkácsi, lány, valamint a környező fal­vakba való több szépség Budapest, Miskolc, Eger szolid hoteljeiben szállt meg, ahol masszázstanfo­lyamon vettek részt és valutáért szolgálják ki a vendéget! Néhányukkal a Balaton partján sikerült találkoz­ni. Az egyik beregszászi lány, aki egyébként még magyarul sem tud, Eger egyik éttermében táncol. A munkaruhája nem kerül semmibe, hiszen a vendé­gek úgy láthatták, ahogy megszületett! Jól fizetik a »táncosnőket«: 3­ 7 ezer forintot kapnak a lányok egy éjszakáért. Az sem titok, hogy a vendégek há­rom kategóriába sorolha­tók: gazdagok, még gaz­dagabbak és nagyon gaz­dagtól Van tehát miből »adakozni«. Ebből aztán a szebbik nem képviselőinek futja ezép lakásra, szere­tőkre, öltözködésre, Bran­­dyra, pezsgőre, Mariba­róra, Volvókra, Mercede­­sekre, BMW-kre. Nem hivatalos forrá­sokból tudjuk, hogy váro­sunkba Ukrajna más vi­dékeiről gyakran érkez­nek olyan »szervezők«, akik szimpatikus lányokat keresnek, akiket később olyan masszázsszalonok­­ban alkalmaznak, ahol nemcsak masszírozni lehet... Jó fizetést kínálnak: 350 400 dollárt havonta. Van olyan, aki ráharap a csa­létekre! Városunkban él egy olyan hölgy, aki annak idején kipróbálta, mit je­lent a külföldi házasság, hiszen egy ideig Liba­nonban élt. Ám nem bírta ki az ottani szokásokat és hazatért! Még a pénz sem tudta visszatartani. Nem titkoljuk: váro­sunkban is akadnak, akik lányokat futtatnak. Igaz, nem valutáért, hiszen az it­teniek kevesebbel is be­érik. Jelentkező akad bő­ven a lányok között! Leg­inkább a kaukázusi fér­fiakat kedvelik, mert azoknak pénzük is van. A Baltikumból viszont keve­sebben érkeznek! Pedig nekik is van pénzük, ám valószínűleg a nemzeti ér­dekeket tartják szem előtt! Jó volna tudni, milyen érdekeket tartanak szem előtt azok a lányok, akik annyira csípik a külföld­ről érkezett férfiakat? Ér­dekes mentalitás: úgy lát­szik, a valuta megszépíti a legcsúnyább férfit is, karcsúvá teszi a sörpocak­­kal­­megáldott­ lova­gokat és barna hajfürtö­ket varázsol a hatvan­éves apóca kopasz fejére. Ilyen olcsók a beregszá­szi lányok? tendőben! Mély tisztelettel Scsukina Jevgenyija Szentpétervár, 1991. de­cember 5.« Hasonló tartalmú le­velet azóta többet is ka­pott Horváth Anna, mióta a Központi Televízió 2 műsorán bemutatták a ró­la és munkásságáról ké­szült háromrészes tv-fil­­met. Scsukina Jevgenyija egyébként az ország leg­nagyobb képtárának, az Ermitázsnak a műtörténé­sze, munkatársa. A film forgatásáról még a múlt év június 27-i számunk el­ső oldalán tájékoztattuk ol­vasóinkat! S íme, a tv-film bemutatását már milliók tekinthették meg és rea­gált rá a művészvilág! Horváth Anna neve már összeforrott Beregszászé­val. Mindannyian büsz­kék vagyunk rá, hogy kortársai lehetünk, hogy személyesen is ismerhetjük az alkotót, akinek legfőbb érdeme az, hogy gazdag művészi világában ott vannak a beregi táj jel­legzetes emberei, akár madonnákat alkot, akár érmeken örökíti meg hő­seit. A napokban a Köz­ponti Televízió is sugároz­ni fogja a róla készült háromrészes filmet, s mindannyiunknak lehető­ségünk lesz annak meg­tekintésére. Nemcsak egy rendkívül gazdag művészi életútba nyerhetünk be­pillantást, hanem tanul­hatunk is Horváth Annától emberséget, világfelfogást, vagyis tanulhatjuk az Életet. Alekszandrov Borisz fel­vételein a művésznő mű­termének egy részlete és Madonna gyermekével­­ szobra látható interjúnk Vázlat egy festő portréjához Írásomban szeretném bemutatni Kádas Katalin be­regszászi festőművészt, ő maga nem szereti, ha mű­vésznek szólítják, azt vallja: elsősorban embernek kell lenni és csak aztán művésznek. Ma ritka az olyan ember, mint ő, aki boldog, mert alkot és elé­gedett a sorsával. Milyen is Kádas Katalín valójá­bűn? Egyik versében így fogalmazta meg: Erőm — Ybsen Nórájáé. Világom Bartók Mikrokozmosza Indulatom Ravel Bolerója. Örömöm — Vivaldi Négy évszaka. Virágom •­ Van Gogh Napraforgója. Vagyok •— Csontváry Magányos cédrusa magam varázsolta pipacsos mezőn. I Óhajom -- Szeretném, ha . Hogyan kezdődött festői pályafutásod? - Egész kicsi korom óta festek. Már hároméves­­ koromban is rajzoltam. Rajzkészségemet Drávai і Gizella magyartanárom­­fedezte­ fel a ti. sz. isko­lában. Hetedikes korom­­­ban ő irányított Horváth­­ Annához. Minden rajzoló­­azzal kezdi, hogy másol. Ha megtetszett nekem va­­­­lami, például egy arc, le­­­másoltam. Persze, ha az­­ ember állandóan ezt csi­­­nálja, sosem lesz belőle a festő, legfeljebb egy­­ giccsgyártó. Én ezt gye­­r­mekfejjel nemigen értet­­­­tem, de Horváth Anna rá­­j szoktatott, hogy képezzem magam. Arra ösztökélt, hogy próbáljak természet után festeni, vagy rajzol­jam le magamat. Hiszen ki a legjobb modell, aki mindig kéznél van? A festő önmagán tanul a szeretnének, legeredményesebben. — Mikor volt az első kiállításod? — 1967-ben Beregszász­ban. Ez egy kollektív be­mutató volt. Attól kezd­ve számos kiállításom volt Ungváron, Munkácson, ké­sőbb Tőketerebesen, Vá­­sárosnaményban, Kisvár­dán, Székesfehérváron és Budapesten is. A barát­ságfesztiválokon és a Gló­busz szabadidőközpont ren­dezvényein is rendsze­resen bemutattam munkái­mat. — Nem sokan tudják rólad, hogy verseket is írsz. — Valóban. De a vers­írásra mindig azt mondom, hogy azt nem kell komo­lyan venni. Volt egy olyan periódus, amikor szavak­ban szerettem volna ki­fejezni magam. Képek ju­tottak az eszembe, nem is versek, hanem szóképek, így hát ezek az alkotások inkább képversek voltak Azt is mondhatnám, sza­vakkal festettem képet. — Hogyan tudod magad jobban kifejezni: tollal vagy ecsettel? Elsősorban festőnek érzem magam. A vers írás csak egy kis kitérő volt. Mostanában nem is írok, viszont gyakran il­lusztrálok verseket. Nem­ csak kárpátaljai költők alkotásait, hanem klasszi­kusokat is. — Mi a mondanivalójuk­ a képeidnek és mi a célod a festészettel? — Úgy vélem, rohanó világunkban az emberek nemigen veszik eszire a szépet és a jót. Eszükbe sem jutna, hogy egy fa vagy egy tárgy is lehet szép. Az emberek általában felszínes szemlélődök, néz­nek, de nem látnak. Ké­peimmel az a célom, hogy kicsit elgondolkoztassam az embereket. Ha képeim­mel sikerül bizonyos érzé­seket kiváltanom, már elértem célomat. — Milyen témaköröket szeretsz a legjobban? — Nagyon szeretek em­bereket ábrázolni. Nem­csak a külsejüket igyek­szem megformálni, hanem a lelkivilágukat is. Álta­lában olyan portrékat ké­szítek, amelyek több arc­ból állnak. A képeimen visszatükröződik a rajzolt személy egész lénye Közel áll hozzám a víz, az­ üveg, a drapériák ábrázolása. Mit jelent számod­ra, ha befejezel egy képet és az jól sikerül? A legnagyobb örö­met és boldogságot. Nincs annál szebb érzés, mint amikor egy kép elkészül. Kárpátalján ma az a tendencia figyelhető meg, hogy az értelmiség nagy része áttelepül az anya­országba. Te nem kacér­kodsz ezzel a gondolat­tal? Nem Én annál sok­kal hűségesebb típus va­gyok. Hű vagyok a tájhoz, ahol születtem, ahol gyer­mekkorom telt, ahol fel­nőttem. Kötődöm az itte­ni emberekhez, gyökereim innen indultak, itt lettem festővé, itt kell élnem. Ki­alakítottam egy életfor­mát és úgy érzem, itt va­gyok itthon. Azonkívül, mint kárpátaljai festő részt tudok venni képeimmel az anyaországi kiállításokon. Jelen vagyok az ottani fo­lyóiratokban is — Optimista vagy? • Igen. "Én optimista vagyok. — Végül egy banális kérdés: mik a terveid? Festeni szeretnék. Ennyi az egész. — Köszönöm a beszél­getést és további sikereket kívánok munkádban. Rácz Zsuzsánna. 2. oldal ♦ BEREGI HÍRLAP 1992. Január 1. szerda

Next