Beregi Hírlap, 2007. július-december (63. évfolyam, 49-101. szám)
2007-08-11 / 59-60. szám
Megfelelően képzett szakemberekre van szükség (Folytatás a 2. oldalról.) tik, hogy az állami szakoktatás kizárólag a Jánosi Líceum bázisán valósulhat meg. Milyen lépések történtek a fejlesztésekkel kapcsolatban? — Egy megfelelően kiépített, széles spektrumú szakoktatási intézmény létrehozása dr. Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlése elnökének tavalyi kárpátaljai látogatása során merült fel. A Mesterképző Akadémia című program előkészítését számos tárgyalás előzte meg, amelyeken tisztázásra kerültek a működés feltételei. Az idén a téma bekerült az ukrán-magyar kormányközi vegyes bizottság jegyzőkönyvébe, mint rövid távon megvalósításra váró projekt. A szakoktatás bázisául a Jánosi Líceumot választottuk, ahol a múlt évben már jelentős fejlesztéseket hajtotak végre. A megfelelő infrastrukturális háttér biztosítása érdekében szerződést kötöttünk az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel, amely vállalta a szükséges források felkutatását. A források egy része már rendelkezésre áll, a másik részét a Szülőföld Alapnál szeretnénk megpályázni a szakképzésre elkülönített keretből. — Milyen új szakokat indítanak a líceumban? — Szeptember 1 -jétől ukrán-magyar nyelvű ügyintéző, B és C kategóriájú gépjáművezető, varrónő, hegesztő, cső- és vízvezeték-szerelő, számítógépes programozó, mezőgazdasági szakember (kertészet, farmergazdálkodás, gépkezelő) szakokon indul a képzés. A korábbi évfolyamok oktatása a már megkezdett programok alapján történik. — Milyen együttműködő partnerekre számítanak? —A Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány mellett együttműködési szándékát jelezte a Jánosi Görög Katolikus Egyházközség is. Többek között tárgyalások folynak a korábban az egyháznak visszaadott ingatlanoknak oktatási célokra való átengedéséről. Egressy Miklós parókust, akinek már jelentős tapasztalata van oktatási kérdésekben, felkértük a líceum hivatalos képviselőjévé. — Az érdeklődök hová fordulhatnak információért? —A Jánosi Líceumba, telefon: 78-388. — Köszönöm a tájékoztatás! FOGARASI L. Személygépkocsi eladó Eladó egy 1987-ben gyártott, fehér színű, Ford Sierra típusú személygépkocsi. Irányár: 3200 f. e. Érdeklődni a 2-24- 65-ös telefonszámon lehet. Az érdekeltek figyelmébe! A Jevrobud-2005 leányvállalat felszámolás alá kerül. A vállalattal szembeni esetleges követeléseiket a hirdetés közzétételétől számított 1 hónapon belül nyújthatják be az alábbi címen: Beregszász, Tinódi u. 59. sz. Nagy, háromtárcsás szőlődaráló eladó Érdeklődni Nagyberegen, a Petőfi u. 48. sz. alatt, illetve az 56-2 62-es vagy a 8-050-995-8798-as telefonszámokon lehet. Köszönetnyilvánítás A Nagybégányi Aranykalász Nyugdíjasklub ezúton szeretné megköszönni a támogatásokat, amelyeket a klub megalakulásának 5. évfordulójára kapott: Gajdos Istvánnak, az UMDSZ elnökének, Hanka Dezső polgámesternek, Minók Bertalannak, az építők boltja tulajdonosának, Hurnyi Józsefnek és Marikának, az edénykölcsönző tulajdonosainak. Egy magát megnevezni nem kívánó vállalkozónak, Kovács Gábornak, a kisbégányi pékség tulajdonosának, a Zelenyák családnak, a holland missziónak, Gábor Péternek, az Ukrajnai Kelet-Európa Misszió vezetőjének, Hapák Jánosnak, a konyha minden dolgozójának, a misszió pékségének, Györki Istvánnak, a bégányi fűrésztelep tulajdonosának, Fazekas Ferencnek, a szikvízüzem tulajdonosának és diszkósnak. Kérjük az Istent, hogy tartsa meg őket és kedves családjukat erőben, egészségben, szeretetben számos éven át. OROSZ MAGDA klubelnök Eladó , * Eladó egy használt, világos színű gyerekszoba-bútor. Ár: 500 hrivnya. Érdeklődni a 243-81 -es vagy a 8 066-711 -8275-ös telefonszámokon lehet. * A piacinál alacsonyabb áron sürgősen eladó egy KaMAZ típusú tehergépkocsi ODAZ típusú utánfutóval, valamint tartálykocsival. Érdeklődni Mihajlo Petrovicsnál lehet a 8-097-227-6501- es telefonszámon. * Beregszászban, a Geológus sugárúti lakónegyedben megegyezés szerinti áron eladó egy téglából épült, szerelőgödrös garázs. Érdeklődni a 8-050-276-5001 -es telefonszámon lehet. Figyelem, kereseti lehetőség! Rafajnán Bíró Dénes vállalkozó korlátlan mennyiségben vásárol fel a lakosságtól tonnalevelet és kaprot. Az megegyezés szerint. Cím: Rafajna, Béke u. 19. Mobil: 80509565136. A lakosság figyelmébe! Mindazok, akik részt szeretnének vállalni a Progresszív Szocialista Párt járási szervezetének megalakításában, jelentkezhetnek a 80952186588-as telefonszámon, vagy írásban a Beregszász, Postafiók 53. címen. IV menyasszonyi ruha , kiegészítőkkel, nagy választékban (új, divatos fazonok), valamint a menyasszonyi autó díszítéséhez szükséges kellékek kölcsönözhetők. Érdeklődni Nagyberegen, a Petőfi u. 48. sz. alatt, illetve az 56-2 62-es vagy a 8-050- 995-8798-as telefonszámokon lehet. Lakás eladó * Beregszászban, a Venelin Huca utcai lakónegyedben eladó egy második emeleti, kétszobás lakás, valamint egy befejezetlen (tető alatt lévő) családi ház a 2. Sz. Középiskola környékén. Érdeklődni a 8-099-277-4296-os telefonszámon lehet. * Beregszászban, a Munkácsi útköz 5b/41. sz. alatt eladó egy kétszobás, negyedik szinten lévő, autonóm fűtéssel rendelkező, háromerkélyes lakás. Érdeklődni a 2-4 7-19-es telefonszámon lehet a délutáni órákban. * Beregszászban, a Széchenyi u. 7/11. sz. alatt eladó egy kétszobás, üzlet vagy iroda kialakítására alkalmas lakás. Érdeklődni az esti órákban a fenti címen vagy a 8 050-937-7354-es telefonszámon lehet. * Nagybaktán megegyezés szerinti áron eladó egy kétszobás, második emeleti, összkomfortos lakás (van víz- és gázvezeték, telefon). Érdeklődni a 4-1101-es, a 8-095-218-6561-es vagy a 8-050-372-2619-es telefonszámokon lehet. * Beregszászban, a Muzsalyi út 103/8 sz. alatt eladó egy kétszobás, harmadik emeleti, 44,9 négyzetméteres lakás. Érdeklődni a 8 050-827-7563-as telefonszámon lehet. Figyelem: szolgáltatást nyújtunk! Egyéni fuvarokat bonyolítunk Csernyivci (500 hrivnya), Hmelnick (600 hrivnya) és Odessza (1600 hrivnya) városok piacaira Volkswagen LT típusú, légkondicionált mikrobusszal. Érdeklődni a 8-068-143-2680-as telefonszámon lehet. Számítógépes szolgáltatások Számítógépek szerelése, informatikai szolgáltatásnyújtás, Windows-telepítés + teljes programcsomag, gyors szövegfelszedés, névjegykártyák tervezése, web-oldalak szerkesztése. Gyors és minőségi munkavégzés, mérsékelt árak. Telefon: 8063-228-8481 (kérjék Jurijt). Maximus ingatlanközvetítő iroda (Beregszász, B. Hmelnickij út, a Joker üzlet III. szintje, tel.: 80987688946,80668484344) Cégünk adatbázisában szerepelnek 1 -, 2-, 3- és 4-szobás lakások (akár bebútorozva is), családi házak 12 ezer USD- tól, földrészlegek, raktárhelyiségek. Ha irodánk szolgáltatásait veszi igénybe, akár 1 ezer dollárt is megtakaríthat. ^ Figyelem: munkalehetőség! Vállalat felvesz munkára: *, C kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket; * rakodómunkásokat; * árukísérőket; * ügynököket. Bővebb felvilágosítást munkaidőben Beregszászban, a Geológus sugárútja alatt, illetve a 4-30-13-as vagy a 4-29- 75-ös telefonszámokon lehet munkaidőben. A lakosság figyelmébe! ^ Az Alekszandrija kávézó rendeléseket vesz fel komplett ebédekre, valamint bankettek és egyéb ünnepi események lebonyolítására. Érdeklődni Beregszászban, a Tompa M. u. 107. sz. alatt, illetve a 316-93-as vagy a 8050-531-6290-es telefonszámokon lehet. Figyelem, állásajánlat! A Flextronics Beregszászi Rádiógyár Zrt. munkásfelvételt hirdet az alábbi állások betöltésére: * Könyvelő. Követelmények: — középfokú könyvelői végzettség, —szakmai tapasztalat, — tanulási és fejlődési készség. * Vezérigazgatói asszisztens. Követelmények: — felsőfokú végzettség, — társalgási szintű angol nyelvtudás, — magyar és ukrán nyelvtudás, —MS Office ismeretek. Ajánlataink: — jó munkakörülmények az egyik legnagyobb elektronikai termékeket gyártó cégnél, — lehetőség a szakmai és az egyéni tudás fejlesztésére, — lehetőség szakmai előmenetelre, * Kábelköteggyártó. Követelmények: —munkaszeretet, — precizitás, felelősségtudat. Ajánlataink: —jó munkakörülmények, —stabil fizetés, — bonusz a munkateljesítmény eredményeitől függően, — a munkába és haza történő szállítás. Érdeklődni a gyár személyzeti osztályán (Beregszász, Széchenyi u. 76. sz.) vagy a 4-30-11-es telefonszámon lehet ■M Beregújfaluban augusztus 6-án ünnepelte 60. születésnapját HEÉGÉZA. Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik, kívánnak számára minden szépet és jót felesége Mária, fiai Géza és Roland, menye Ildikó, unokája Adám. Születésnapodon azt kívánjuk néked, legyen derűs, vidám számodra az élet. Szerencse galambja mindig feléd szálljon, boldog légy, amíg élsz ezen a világon.» Beregszászban a napokban Щ ünnepelte 70. születésnapját ANNA MOLNÁR. Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntik, jó egészséget, minden szépet és jót kívánnak szá-mára férje, lányai Nagyila és Valentina, vejei Olekszandr és László, unokái Olekszandr és felesége Ruszlina, Viktor és Norbert, valamint dédunokája Agnes. Családi ház eladó: 3 L ^l * Beregszászban a Vérkepart u. 53. sz. alatt eladó egy kétszintes, összkomfortos családi ház kerttel. Érdeklődni a helyszínen vagy a 3-15-11 -es telefonszámon lehet a nap bármely órájában. * Kaszony központjában eladó egy 220 négyzetméter alapterületű, összkomfortos, régi tervezésű családi ház. Van garázs, gyümölcsös, zöldségeskert. Az megegyezés szerint. Érdeklődni a 67243-as vagy a 80673034791 -es telefonszámokon lehet. * Beregszászban, a L. Ukrajinka utcában eladó egy kétszobás családi ház. Van gáz- és vízvezeték, szennyvízcsatorna,vezetékes telefon, földrészleg. Irányár: 25 ezer USD. Érdeklődni a 250-05-ös telefonszámon lehet. * Beregszászban, az Arany János u. 120. sz. alatt sürgősen eladó egy összkomfortos családi ház. Az udvarban van egy külön álló melléképület (2 szoba, konyha), valamint orosz fürdő, földrészleg, pince, nyári konyha, nagy garázs. Érdeklődni a 2-27-06-os vagy a 8-096-386-7900-as telefonszámokon lehet. * Beregszászban, a Mikes Kelemen (Népek Barátsága) u. 29. sz. alatt eladó egy 118 négyzetméteres, összkomfortos családi ház garázzsal és melléképületekkel. A földrészleg privatizált. Érdeklődni a 8 050-501 -0070-es telefonszámon lehet. * Nagybégányban eladó egy befejezetlen (70 százalékban kész, 400 négyzetméteres) családi ház. Van gyümölcsös, földrészleg, szőlőültetvény. Érdeklődni Beregszászban, a Puskin tér 5. sz. alatt, illetve a 4-34-13-as vagy a 8-050-156-4141 -es telefonszámokon lehet. Elveszett * Mezőgecsében elveszett egy fehér kandúr perzsamacska. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen a 4-14-24-es telefonszámon az esti órákban. * Beregszászban elveszett a Szűcs István nevére kiállított jogosítvány és a Ford Escort 0415 I rendszámú személygépkocsihoz kiállított forgalmi engedély. Kérem a becsületes megtalálót, magas jutalom ellenében jelentkezzen Beregszászban, a Lehoczky Tivadar u. 4. szám alatt, vagy a 243-62-es, illetve a 80666042255-ös telefonszámokon. Tisztelt szülők! Felkérjük Önöket, hogy ne engedjék meg a 14 éven aluli gyermekeik számára, hogy robogón vagy mopeden közlekedjenek a közutakon, ugyanis éppen az ők hibájukból fordul elő számos közúti közlekedési baleset. SZ. CSEHIL, a Nagyszölősi Közlekedésrendészetnek a közúti balesetek megelőzésével foglalkozó felügyelője і \ " \\ ;i ' І * MINŐSÉGI ABLAK Műanyag, fa nyílászárók, beltéri ajtók, garázskapu, kapuautomatika, VELUX tetőtéri ablakok. Beregszász, Zrínyi u. 3. telefon: 4-33-41 \ A BMKSZ elnöksége mély megrendüléssel értesült LŐRINC TIBOR volt választmányi tag haláláról és őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak. Ha őszinte részvétét fejezi ki Verona Martinisin kolléganőnek édesanyja elhunyta miatt.