Beregi Hírlap, 2007. július-december (63. évfolyam, 49-101. szám)
2007-09-08 / 67-68. szám
Járásunk telefonhálózatának állapotáról Városunkban és járásunkban egyre többen igényelnek vezetékes telefont. A telefonhálózat jelenlegi állapotáról, a szolgáltatások minőségéről és a jellemző problémákról kérdeztük Jakubec Jurijt, a Beregszászi Járási Távközlési Hivatal igazgatóját. — Hány előfizetőjük van jelenleg? — A járásban összesen 4200 előfizető van, Beregszászban 6300. — Milyen a telefonhálózat technikai állapota? —A 2004-es év folyamán sikerült kicserélnünk a városban a telefonhálózat mintegy 30%-át, ami föld alatti kábelek behúzásával történt meg. Ugyanabban az évben létrehoztunk egy digitális központot is, ami gyakorlatilag a négyes vonal kiépítését jelentette, ezáltal 1200 számmal bővült a beregszászi telefonhálózat. Az új technológia beállítása komoly előrelépést jelent és távlatokat nyit a korszerű telefonszolgáltatások biztosításában. Járásunkban Jánosiban létesült az első féldigitális központ, amelyet még 1985-ben állítottak üzembe. Mára már korszerű digitális központ működik Beregszászon kívül Szvobodán és Bátyúban. Természetesen emellett folyamatos karbantartási munkálatok vannak a meglévő régebbi vonalakon is. Ezekhez a munkálatokhoz megvan a megfelelő szakember-ellátottságunk. — Mivel nyújt többet a digitális hálózat? — A digitális központ jobb minőséget biztosít, lehetővé teszi a korszerű Internetfelhasználást. Az Ukrtelekom tervei szerint lehetővé teszi az előfizetők számára az ADSL használatot, amely segítségével párhuzamosan telefonálhat és internetezhet a felhasználó olyan adatátviteli sebességgel és olyan minőségben, amelyet egyetlen Internet-szolgáltató sem tud nyújtani jelenleg járásunkban. Attól függően, milyen tarifacsomagot igényel az előfizető, a városban akár 2 megabit/sec, faluhelyen 512 kb/sec adatátviteli sebességet biztosítanak a vonalak. A tervek szerint december végéig Gát, Jánosi és Bakta településeken válik lehetővé az ADSL használata. A jövőben a technikai megoldások tekintetében egyéb változtatások is lesznek. A nagy elosztóközpontok használata helyett több kisebb központ között kialakított és összehangolt kommunikációval igyekeznek elérni a távoli felhasználókat, így a házakba, lakásokba bemenő vezetékszakaszok sokkal rövidebbek lesznek, ezáltal jobb adatátvitel érhető el. — Mi a helyzet az elszámolások terén? —Az elszámolások tekintetében elmondható, hogy a legtöbb előfizető igyekszik időben, maradéktalanul rendezni a tartozását, ugyanakkor több - köztük jó néhány állami — cég jelentős adósságot halmozott fel, amit részletekben törleszt. Az elszámolás szerződésben rögzített módon történik. Minden hónap 20-ig köteles a felhasználó rendezni a tartozását. Amennyiben nem teszi meg, először kap egy felszólítást, a következő hónapban kikapcsolják a szolgáltatást, három hónap után elveszíti a vonalat. Kivételt képeznek a községi tanácsok, a kórház, a tűzoltóság és egyéb hatósági szervek. Mindemellett elmondható, hogy sokan igényelnek nálunk telefonvonalat és sajnos rengetegen vannak várólistán olyanok is, akik államilag kedvezményezetten köthetnék be a telefont. Számukra a kedvezmény kategóriájától függően változó, általában az állam teljes egészében kompenzálja a vonal bevezetését és 50%-ban az átalánydíj összegét. A harci cselekmények résztvevői számára például az állam teljes egészében kompenzálja a telefonvonalak bevezetését, valamint a havidíjat is. A cég igyekszik vonalat biztosítani a kedvezményre jogosultaknak, ugyanakkor jelenleg a járásban 100%-os a lefedettség a digitális vonalakra. A szabaddá váló számokra elsősorban ők jogosultak. A városban még van szabad szám, de leginkább csak ikervonalra. Hasznos információ lehet azok számára, akik vezetékes telefont szeretnének, hogy október elsejéig kedvezményesen 120 hrivnyába kerül a vonalbevezetés. Amennyiben 40 méternél hosszabb kábelre volna szükség, azt külön fizetni kell. Érdemesebb a kábelt is a cégtől igényelni, mivel csak arra a szakaszra vállal teljes körű garanciát, amelyet ők biztosítottak. — Melyek a legjellemzőbb problémák, amelyek a céget érintik? — A legnagyobb problémát az jelenti, hogy járásunkban az elosztók több településen is magánterületen vannak. Nemrégiben Haranglábon kellett áttelepítést végeznünk, itt átmenetileg a községháza biztosított területet a számunkra. Ezen kívül Papiban a református egyház kérésére hasonló munkálatokat kell végeznünk. Az áttelepítési munkálatok elvégzése komoly beruházást igényel. MOLNÁR BERTALAN Amiről beszélnek Új szekértáborozás Kárpátalján? (Folytatás a 2. oldalról.) keresztül frontális “össztüzet” intézett az UMDSZ-re és az Ukrajnai Szocialista Pártra. Kovács Miklós, a Nasa Ukrajina listáján 99. szereplő képviselőjelölt az UMDSZ - döntését így kommentálta: “Ezt a tényt (mármint, hogy a KMKSZ a Nasa Ukrajinát támogatja a választásokon — a szerk.) az UMDSZ most meghozott döntése semmifélle módon nem befolyásolja. Ennek a döntésnek kizárólag velük kapcsolatban van jelentősége, mint ahogy az is világos, hogy a KMKSZ-tagoknak ki mellett kell kiállniuk. ” Az egyszerű polgárok olvasatában ez azt jelenthetné, hogy mi kiállunk a magunk jelöltje mellett, tegyetek ti is így. Ez a dolog még menne is, azonban a megkezdődött kampányolás nem erről tanúskodik. Miért ne lehetne a kárpátaljai magyarságnak akár 2 parlamenti képviselője? A kettő nem több, mint az egy? Vagy a parlamenti mandátum csak bizonyos embereknek van fenntartva? Megjegyzendő, mindkét jelölt “koptatta” már a parlament széksorait... A negatív kampánnyal kapcsolatban van egy élményem... Ungváron a korzón egy festményt akartam venni. Nézelődtem, keresgéltem, s megakadt a szemem egy, a nevickei várat ábrázoló képen. Már éppen fizetni akartam, amikor a szomszédos standon árusító festő hozzám lépett és alaposan “lehúzta” a képet és annak alkotóját. Mivel nekem a kép tetszett, a kritika ellenére megvettem. Nála is akartam vásárolni, de a “negatív empátiája” miatt eltekintettem az üzlettől. A festő vagy 150 hrivnyáról maradt le... Gyermekkoromban a választások igen érdekesen zajlottak: a szavazólapon mindössze egyetlen név ékeskedett, “ebből lehetett választani”. Most a kárpátaljai magyarok két névre és két pártra szavazhatnak, azaz végre demokratikus választásokra kerülhet sor. Igaz, az eredmények alapján nem lehet majd igazán eldönteni, hogy ki mennyi szavazatot gyűjtött... De ez most nem is szárzelt. Fő a részvétel! JL. FOGARAS1 Az érdeklődők figyelmébe! • Infomációs-oktató központ munkatársakat keres különböző szakirányú menedzserek állásának betöltésére. Követelmények: tisztesség, továbbtanulási készség, üzleti érzék. Érdeklődni a 426-74-es telefonszámon lehet (kérjék Halina Volodimirivnát). • Saját üzletet szeretne létesíteni, de nem tudja, hogyan kezdjen bele? Hívja a 426-74-es telefonszámot (kérje Halina Volodimirivnát). A lakosság figyelmébe! A 2 méter üzlet hazai és külföldi gyártmányú tapéták, karnisok, szegőlécek, egyéb beltéri kiegészítők széles választékával várja a kedves vásárlókat. Címünk: Beregszász, Vörösmarty u. 1/1. sz. (az egykori egészségügyi szakiskola épülete mellett). Telefon: 8-050-372-2109,8-050- 372-2709. A Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása pályázati kiírása a 2007. évi Szülőföld Alap Önkormányzati, Együttműködési, Informatika, Média Kollégiuma programjainak lebonyolítására A pályázat témája: Kisebb önkormányzati együttműködési, informatikai, média programok, eszközbeszerzések, illetve magyar önkormányzatok arculatmegőrző programjainak támogatása. A pályázat összege: 3,6 millió forint. A legkisebb megpályázható összeg: 100 ezer forint, a legmagasabb: 500 ezer forint. Általános tudnivalók 1. Pályázók köre: Ukrajnában bejegyzett jogi személyek, non-profit egyesületek, intézmények. 2. A programok futamideje: 2007. szeptember 21. (benyújtási határidő) - 2007. december 31. 3. A pályázat tárgyát képezhetik: önkormányzati programok megszervezése, önkormányzati egyesületek, önkományzati intézmények infrastrukturális felszerelés, stb. támogatása. 4. A pályázatban való részvétel feltétele: a pályázó nem lehet Ukrajnában bejegyzett politikai párt, vagy közvetlen politikai tevékenységet ellátó szervezet. 5. Minden pályázat kötelező mellékletét képezik: * a pályázó intézményről, szervezetről (alapítványról, egyesületről stb.) az állami igazságügyi szerv bejegyzésének igazolása, a hatályos Alapító Okirat másolata, 60 napnál nem régebbi aláírási címpéldány, illetve ezek magyar nyelvű fordítása (nem szükséges közjegyző által hitelesített dokumentumokat mellékelni). * a megvalósítani kívánt cél tartalmi leírása. * a program bontott költségvetése. * Tételes kimutatás a más magyarországi szervezetektől ugyanerre a célra megpályázott összegekről az alapítványok, intézmények, szervezetek nevének és címének felsorolásával és a megpályázott összegek alapítványonként (intézményenkénti, illetve szervezetenkénti) bontásban, valamint összesítve történő feltüntetésével.* Amennyiben a kérelmező a jelen beadványban vázolt célra nem nyújtott be pályázatot más alapítvány(ok)hoz, intézmény) ek)hez és szervezet) ek)hez, ez esetben a beadványhoz ilyen értelmű, cégszerű aláírással hitelesített nyilatkozat szükséges. * Cégszerű aláírással hitelesített nyilatkozat arról, hogy a pályázónak van-e adóssága és elszámolási kötelezettsége a magyar államháztartás bármely alrendszerével szemben, illetve áll-e csőd-, vég vagy felszámolási eljárás alatt. * A pályázó által az elmúlt 12 hónapban elnyert magyarországi támogatások tételes kimutatása, (az űrlap 3. táblázata) * Nyilatkozat a számviteli, adóügyi, közbeszerzési és társadalombiztosítási szabályok betartásáról és a beszámolási kötelezettségről. (Csatolva az űrlaphoz.) 6. Egy pályázó egy témában csak egy pályázatot nyújthat be. 7. Pályázati űrlapok az alábbi címeken igényelhetők, illetve letölthetők a Szülőföld Alap honlapjáról: www.szulofold.hu Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása, Ungvár, Sziibijaszta út 1. sz. Tel/fax: 8-0312-64-46-61 Ungvári Központi Információs Iroda, MÉKK, Ungvár, Babuskin tér 5/a. Tel.: 8- 0312-64-37-37, Fax: 61-38-98 Beregszászi Információs Iroda: Beregszászi B. Hmelnickij út 14. Tel: 8-241-241-77. Nagyszőlősi Információs Iroda: Nagyszőlős, Béke U.5., Tel/fax: 8-243-233-77. Técsői Magyar Információs Iroda: Técső, Vörös Hadsereg u. 7., Tel/fax: 8-234-33-456. 8. A kitöltött pályázati űrlapok a szükséges mellékletekkel együtt 1 példányban ugyanott nyújthatók be személyesen, illetve postán a 88000 Ungvár, Szkibljaszta út 1. sz. címre kell beküldeni. 9. A pályázat egy fordulóban kerül lebonyolításra. A pályázatok benyújtásának határideje 2007. szeptember 21. (az aznapi postabélyegzővel ellátott küldemények még határidőn belülinek számítanak). 10. A pályázati űrlapok kitöltése: * A pályázatot magyar nyelven kell kitölteni. *A költségvetések hrivnyában (UAN) számolandók. A végösszegeket és igényelt összegeket forintban is fel kell tüntetni. * Amennyiben a bejegyzési cím különbözik a postacímtől, kérjük a postacímet is megadni. Fontos gyakorlati tudnivalók: 1. A lebonyolító szervezet csak a kiírásnak megfelelő, a Szülőföld Alap által kibocsátott űrlapokon kitöltött pályázatokat fogadhatja el. 2. Az űrlapokat, kérjük, töltsék ki írógéppel vagy olvasható kézírással Amennyiben elektronikusan töltik ki az adatokat, szigorúan tartsák be az űrlapok formai kereteit 3. Ha a pályázó kitöltetlenül hagyja az űrlap bármely lényeges pontját, az kizáró formai hiányosságnak minősül! 4. Kérjük, figyeljenek oda a kötelező mellékletek csatolására! Ezek hiánya kizáró tartalmi hiányosságnak minősül. 5. Hiánypótlásra a beérkezést követő 15 napon belül van lehetőség. Erre a lebonyolító szervezet írásban hívja fel a pályázó ügyeimet. Amennyiben 15 napon belül nem kerül sor a hiányosság pótlására, a pályázatot a kiírásnak megfelelően kizárják az elbírálásból. 6. A lebonyolító szervezet postai úton értesíti a pályázókat az iktatásról, illetve a végleges döntésről. 7. További felvilágosítással a KHÖT ungvári titkársága áll az érdeklődők rendelkezésére Ungváron, Szribljaszta u 1. sz. alatt Pályázati tanácsadás: hétfőn és pénteken 10 és 16 óra között (közép-európai idő). Tel/fax: 8-0312-64-46-61, e-mail: kvk@e-ctn.net 2007. szeptember 8., szombat HEKEÍU HÍ HL ІГ Pályázati kiírás I. Rendezvények támogatása: 1. Önkormányzati közösségépítő, testvértelepülések együttműködését elősegítő rendezvények támogatása; 2. Önkormányzati rendezvényeken, falunapokon fellépő műkedvelő együttesek, csoportok rendezvényei; 3. Hozzájárulás hagyományőrző fesztiválok (ciberefőző, diófesztivál, burgonya-fesztivál, stb. lebonyolításához az önkormányzatok területén; 4. Legalább egy régióra kiterjedő hagyományőrző rendezvények; 5. Kiszállásos jogorvoslati program az önkormányzatok részére; 6. Az önkormányzatokhoz tartozó klubok, művelődési házak népművészeti programjainak és kiállításainak támogatása; 7. Az önkormányzatok képviselőinek infomatikai szakmai továbbképzése; 8. Neves közéleti személyiségek emlékének megörökítése az önkormányzatok területén; 9. Önkormányzati lapok, média programok támogatása; 11. Kétnyelvű helységtáblák és utcanevek elkészítése. II. Infrastruktúra fejlesztésének támogatása (fénymásoló, számítógép, hangosítók és más irodai eszközök) önkormányzatok számára. A lebonyolító szervezet összegyűjti, feldolgozza a pályázatokat, majd döntést hoz azokkal kapcsolatban. A döntésről hozott jegyzőkönyveket tájékoztatás céljából a Szülőföld Alap Irodának küldi meg. A döntések jóváhagyását követően a lebonyolító szervezet 30 napon belül értesíti a nyertest, s vele szerződést köt a megpályázott program lebonyolításáról. A pályázatban elnyert összeget a pályázó a lebonyolító szervezet képviselőjétől veszi át, s a szerződésben megszabott határidőig az összeget felhasználja, s arról beszámolót készít. Az összesített elszámolást a lebonyolító szervezet nyújtja be a Szülőföld Alap Irodához. Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása *7. oldal