Beregi Hírlap, 2007. július-december (63. évfolyam, 49-101. szám)

2007-10-13 / 78-79. szám

Mert mit is ta­kar a kifejezés, primadonna? Egy öreg színházi lexikon szerint: „Az operettek első énekesnője, aki megjelenésével, hangjával és énektudásával, játékával és tán­cával vezető helyet foglal el az együttesben, és tartósan le tud­ja kötni a közönség érdeklődését. Megjelenését az operett­szerző rendszerint belépővel vezeti be, távozását pedig jól szer­kesztett uhgungok teszik hatásossá. A rendezés elsősorban az ő személyét emeli ki, s színpadi jelentőségét pompás jelmezek­kel is igyekszik fokozni. ” A száraz fogalmat az évtizedek tapasztalatai egyéb meg­figyelésekkel is tarkítják, így: férfias keménység, női szeszély, csillapíthatatlan vagy mindennemű nyilvános szereplés után. Primadonnaháborúk. Pazar színpadi kosztümök, ezek egye­nes következményeként csillagászati összegekről kiállított szabószámlák, melyeiket gaz­dag pártfogók (újabb fogalmi elem) rendeznek. Környezetükben meggyötört férfiak, tönk­retett férjek, eszement gázsikövetelésektől rettegő direktorok. Fedák Sári a primadonnán belül is külön fo­galom. Alaposan átírja az előtte többé-kevésbé elfogadott színházi szokásjogot. Eszközeivel szemben mindenki tehetetlen. Küry Klárát, a Népszínház ünnepelt primadonnáját (akiért ő maga is rajongott) villámgyorsan taszítja le trón­járól -Ady csak úgy emlékszik az eseményre, mint a „Klári-Sári viaskodásra”-, méghozzá oly módon, hogy annak leghíresebb szerepeit vá­lasztja bemutatkozásául. A Népszínház igazga­tója, Vidor Pál - egyes források szerint - Fedák kiköhöghetetlen fellépti díja miatt lesz öngyil­kos, míg Molnár Ferencnek húszezer dollárja bánja a díva „lelépti” díját. Csoda, hogy ő lett a legnagyobb tétnövelő licitálás az ultiban? Kont­ra, rekontra, szubkontra, morkontra, Fedák Sári! Az ötlet direktora, Beöthy László fejéből pat­tant ki, akit nemcsak a múlt század kivételes ké­pességű igazgatójaként, de a hajnalig tartó kár­tyacsaták elmaradhatatlan résztvevőjeként is számon tart a színháztörténelem. Fedákot Beö­thy édesanyja, Rákosi Szidi indítja el a pályán - ahogy Honthy I­lannát is -, holott többen be­szédét vidékiesnek és iskolásnak, hangját gyen­gének, fellépését mesterkéltnek ítélik. Szidi néni kedvence az iskola után Pozsonyba szerződik, Relle Ivánhoz, ám úgy érzi, nem fejlődik, sürgő­sen színházat kell váltania, így aztán visszatér a fővárosba. Beöthy tanácsadói tiltakozása elle­nére is ragaszkodna a felületes szemlélők szá­mára még kissé színtelennek tetsző lányhoz. Hiába, a részvénytársaság nem fogadja el a szer­ződést, mondván, Fedák Sári „tehetségtelen”, így kerül 1900-ban Küry Klára pechére a Nép­színházhoz, ahol a San Toy-ban, Dudley szoba­lány szerepében „elébe táncol” a népszerű pri­madonnának. Eközben folyamatosan fellép a Magyar Színházban is. Ady Endre verset (Nagy­váradi Napló, 1902. május 6.) ír róla. Muszka Jenő operettet, a Bob herceget, mely nem az első, és nem is az utolsó nadrágos szerepe Fedáknak. Rákosi Szidinél a Gésákban tengerészkadétot játszott. „Fedák Sári nem az a lány, akiről hideg me­legséggel vagy meleg hidegséggel lehet szólni és írni -jegyzi le Ady a primadonna első nagy­váradi vendégjátéka kapcsán. A első Fedák Sári. Egy és szuverén. Valaki és teljes valaki. Egyéniség, aki nem paktál, s aki nem reflektál semminemű türelemre. Tessék csak bátran nézni, látni és ítélni. A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszaladt a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, szűz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról leránga­tott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen tornákat, tra­díciókat és konvenciókat. A kis bálványdöntő úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi ha­dakozásnak minden becses, régi elvét. Nem volt ú­jságíró dandárja, nem volt haditerve, ignorálta a kulissza küzdelmeit. Nekivágott a csatatérnek, a színpadnak, s megnyert minden csatát.” Ady magasztalása megelő­lege­zte a nagy történelmi pillanatot: 1904. november 18. A Beö­thy igazgatása alatt 1903-ban megnyílt Király Színház bemutatja a János vitézt, a címszerep­ben Fedák Sárival. Iluskát a szőke üdvöske, Medgyaszay Vilma alakítja. Az előadást több mint hatszázszor játsszák, a nemzeti lobogóval felvonuló Fedákból pedig nem pusztán híres színésznő lesz, hanem egyenesen „a nemzet Zsazsája“. Bár házassági terve kútba esik­­ szeretőjét, Degenfeld Imre grófot az előkelő család inkább gyámság alá helyezteti és elmegyógyintézetben ápoltatja, csak nehogy operettprimadonnát ve­gyen feleségül­­, lábai előtt hever a világ. A Királyból a csőd szélén álló Népszínházhoz is átruccan egy-egy szerepre, természetesen fel­lépti díja jelentős emelése fejében. Vidor Pál ön­­gyilkossága után - aki állítólag búcsúlevelében Fedákot tette felelőssé - a háborgó tömeg meg akarja lincselni. Karrierje megtörni látszik, így kaotikus el­utazgatásaival és hirtelen feltűnése­ivel próbálja csigázni a személye iránti érdeklő­dést. 1908-ban Berlinbe utazik, németül tanul, másfél év múlva Bécsben lép színpadra. 1910- ben hazatér és újra a Király Színházban köt ki. Sorra játssza a primadonnaszerepeket - őrüle­­tes, soha nem látott sikert aratva­ bennük. Ha játszik, előfordul, hogy leáll a forgalom az utcá­ban, az autóbusz útvonalát át kell tenni, a hely­színre rendőröket kirendelni. A Leányvásár egyik előadása alkalmával a szerző, Jacobi Viktor mellett ácsorog egy másik férfi is a Király szűk folyosóján. ,Álljon meg, Fedák! - szól rá Molnár Fe­renc. -Néztem a jelenetét. Maga nagyon tehet­séges. De igazi nagy színésznő, olyan, amilyen nagyon kevés van a világon, csak akkor lesz magából, ha egy ilyen magamfajta zsidógyerek jól az életébe tapos.” Fedák hangsúlyozza, meg­ismerkedésük históriáját szóról szóra idézi. Ugyanakkor, más források azt erősítgetik, hogy Molnár és Fedák ismeretsége ekkor már jó évti­zednyire tekint vissza. Hogy mikor mutatkoztak be egymásnak, és mikor kezdődött a szerelem, ma már rekonstruálhatatlan, mindenesetre az ak­koriban szokványosnak semmiképp nem nevez­hető kapcsolat komoly eszközt jelentett Fedák kezében a rá irányuló figyelem folytonos ébren­tartásában. (Ugyanezért az első világháború éveiben padlót súrol a hadikórházban, a Tanács­­köztársaság idején újoncokat toboroz a Vörös Hadseregbe.) Molnár zaklatott életmódja mel­lett pletykák, anekdoták, találgatások tengeré­ben fürdőzhetett. Önállóságukat megőrizvén külön éltek, de így is hangos veszekedésekkel és látványos kibékülésekkel izzították kapcso­latukat estéről estére. Még a meleg hangú sze­relmes levelek is a viharos érzelmekről tanús­kodnak. Ám amikor Molnár életében megjelent az újabb szerelem, Fedák nem engedte el olyan egyszerűen. Azt mondta, nem­ kívánja eljátszani az elhagyott szeretőt, ezért házasodjanak össze, majd elválnak. Molnár elfogadta az alkut, 1922. október 11-én megköttetett a frigy. November 3-án pedig a Magyar Színház bemutatta az író Égi és földi szerelem című darabját, a főszerep­ben Darvas Lilivel. Aztán, ahogy az egy valami­re érdemes primadonnától elvárható, esze ágá­ban sincs elválni. Végül Molnárnak csaknem három esztendejébe és húszezer dollárjába ke­rül, hogy 1925 őszén kimondott válását követő­en elvehesse Darvas Lilit. A gyötrelmes évek alatt írja meg Az üvegcipőt, amelyről az avatot­tak tudni vélik, a szerző saját élete ihlette szerel­mi háromszög-történet elevenedik meg benne. A húszas évek elejétől, mint a fenti körülmé­nyek mutatják, Fedák sebezhető helyzetbe ke­rül. Molnár Ferenccel való kapcsolata- bármi­lyen méltatlan is időnként - nagy hatalmat biz­tosít számára az igazgatói irodákban. Mindent kiharcol, amit akar. De amikor a Király Színház 1922 novemberében bemutatja Kálmán Imre operettjét, A bajádért, a színpadi csaták kérlel­hetetlen győztesének - ezúttal kissé megtépáz­­va-új erőkkel kell szembenéznie. Szubrettként a nála jóval fiatalabb Honthy Hanna lép színre, és ezzel kezdetét veszi a legnagyobb magyar primadonnaháború, mely évadokon át zajlik, majd afféle kényszerű megbékéléssé csendesül. Fedák igazi sztár, és mindent tud, érdemes tőle tanulni. Honthy így a legjobb iskolán nevel­kedik, ellesi titkait. Másrészt Fedák ekkor már túl van a negyvenen, jó ideje barátkozik a gondolattal, hogy elengedi az újabb és újabb primadonnákra áhítozó operettszínpadot, Honthynak pedig lekötik az erejét ezek az újabb és újabb primadonnajelöltek. Miközben Fedák a következő két évti­zedben bejárja a budapesti színházakat­ ját­szik a Fővárosi Operettszínházban, a Víg, a Király, a Magyar, az Andrássy úti, a Belvá­rosi, a Városi Színházban, a Royal Orfeum (Folytatás a 7. oldalon) Szepesi Attila Egy mogul miniatúrára (Folytatás lapunk előző számából) . LAKOTT BEREGSZÁSZON EGY CSEH FÉRFIÚ, bizonyos Max Bacsinszky tanár. A gimnáziumot igazgatta, de zongoraművész­ként is ismerték, felesége pedig - akinek a nevét nem tudom - hajdan a bécsi Staatsoper művésznője volt. Ő fedezte fel Báthy Anna énekesi tehetségét. Az utcáról hallotta meg egy alkalommal, hogy keresztanyám Schuber­tet énekel. Dédapámat azonban hosszasan kellett győzködni ahhoz, hogy legifjabbik lán­­nyát elengedje a Pesti Zenedébe, ahol végül Maleczky Bianka növendékeként diplomá­zott. Innen előbb a Városi Színházhoz, majd 1930-tól az Operaházhoz került... A Hieronymi út 27-ben, ahol az említett mogul miniatúra függött - más képek társa­ságában - a zongora felett, 1950 nyarán jár­tam először. Nem sokkal korábban repatriál­tunk Beregszászból Budapestre. A Vérke-parti városka 1946-tól a Szovjetunióhoz tartozott. Keresztanyám­ 1941-ben, a szüleim esküvő­jén járt utoljára szülővárosában, soha többé nem tért oda vissza. Még a keresztelőmre sem tudott eljönni 1942 tavaszán a háborús ese­mények miatt, így más tartott helyette a ke­resztvíz alá. A Hieronymi úti ház története több mint regényes. El kell hozzá mondanom, hogy ke­resztanyám 1928-ban férjez ment Rimaszéky Richter Béla építészmérnökhöz. Tudni kell azonban azt is, hogy volt már egy titkos imá­dója, későbbi keresztapám: Szaszovszky Ottó. Báthy Anna, kezdő operaénekesként, egy Hieronymi úti lakást bérelt nővérével, a Ze­neakadémia zongora szakán tanuló Stampf Ilonával - aki később Sopronban lett zongo­ratanárnő - és barátnőjével, Kaán Erzsébet­tel, aki a magyar természetvédelem alapító aty­jának, a mendemonda szerint meglehetősen bakafántos természetű Kaán Károlynak volt a lánya. Kaán Erzsébet, vagy ahogy hívtuk, Bözse néni szintén operaénekesnek készült, és szintén Maleczky Bianka növendéke volt, de a pályafutása félbemaradt. Barátsága vi­szont keresztanyámmal nem szakadt meg. Tudni kell, hogy a Hieronymi úti ház szom­szédságában, ahol keresztanyám a nénjével és Bözse nénivel albérlősködött, állt egy ki­sebb családi ház, a Szaszovszkyéké. Kereszt­apám pedig, aki szívós volt, leleményes és konzekvens, ide építte­tte szülőháza helyére azt a nagy épületet, amelyben később oly so­kat vendégeskedtünk, így közvetlen közel lehetett keresztanyámhoz, akinek éneklését immár nemcsak az operaházban hallgathatta esténként, hanem gyakorlás közben a Hieronymi úton is... Richter Béla jóvágású, nagyhangú és kellő önbizalommal felvértezett férfiú volt, akinek rabiátus természete sehogy sem illett tűnő­désre, derűre haj­lantos keresztanyáméhoz. Hamar el is váltak. Szaszovszky Ottó vi­szont, későbbi keresztapám, ekkoriban Indiá­ban élt és dolgozott mint elektromérnök. Nem csak a messzi táj, a mesés Kelet vonzása okán vágott neki Indiának. Lelki sebeit is gyógyí­tani kívánta. Mert amikor megtudta, hogy keresztanyám hozzámegy Richter Bélához, magába roskadt. A házat addig húga, Elvira néni lakta a férjével, Fidy Györggyel. Elvira néni, derűs és eleven asszony, magas kort ért meg. A férje viszont, aki jogászként a Területi Takarékpénztárat igazgatta, a háború áldoza­tául esett. Mesélik, hogy egyszer kikukkan­tott a légópincéből, és a közelében felrobbant egy gránát. A légnyomás letépte a bunker aj­taját, nekicsapódott Fidy Györgynek, és sza­bályosan lefejezte. A fejét meg a törzsét egy­mástól távol találták meg... Keresztapám hét esztendeig élt Indiában. Sokat mesélt később az ottani csodavilágról. A fakírokról meg a bundem­ajmokról. Tűzön­járókról, kardnyelőkről, kígyóbűvölőkről és egyéb keleti nevezetességekről. Az áthatol­hatatlan dzsungelről - amit angolosan dzsonglnak ejtett -, melyben tigrisek és ele­fántok tenyésznek, romvárosok és mesés kin­csek rejtőznek. Mesélt a vándor suddhákról, a koldus remetékről, akik a népi hiedelem sze­rint varázsolni is tudnak. Engedelmeskednek nekik a madarak meg a négylábúak. Maguk pedig tetszés szerint ölthetik szárnyas és tol­las lények alakját. Mesélt a nagy zarándokla­tokról is, melyeken milliók és milliók kelnek útra, hogy megfürödjenek a Gangesz szent vizében. Amikor ezeket az indiai történeteket hall­gattam, ott függött felettünk a mogul miniatú­ra. A felhők között bujkáló telihold, alatta a rá­­dzsa meg a három muzsikus. A háttérben pe­dig az erdő benőtte hegyoldal meg a tornyos meseváros, mely titkokat rejtett. Ha odanéz­tem, s ha odapillantok ma is, elképzelem a vég­telen dzsungelt, amelyben mesebeli romváro­sok rejtőznek a liánfonadék alatt. Templomok­ , melyek falát csipkés kőfaragványok tízezrei borítják. Táncosnők, muzsikusok és orchidea­­füzérek között bundermajmok, kígyók és ko­librik fonódnak össze az emléktelen időben A Szaszovszky famíliáról keveset tudok. Állítólag a lengyelek nagy királya, Báthori Ist­ván hozta őket Magyarországra, pontosab­ban szólva Erdélybe. Keresztapám apja me­sélte, hogy az első világháborúban katona­tisztként lengyel földön járt, s egy ottani (Sasovska nevű?) falu lakosai mint sok száz év után „hazatért” földesurukat köszöntöt­ték. Szaszovszkyak ma is élnek Magyaroszág­­szerte, a fővároson kívül Diósdon és Duna­­bogdányban... Valamikor a harmincas évek közepe táján kaphatta itthonról a hírt keresztapám, hogy Báthy Anna és Richter Béla válófélben van­nak. Hirtelen elhatározással hazatért. És ettől kezdve újra mindennaposakká váltak a vörös, rózsacsokrok, amelyeket korábban is átadott keresztanyámnak egy-egy operaházi produk­ció végeztével. Báthy Annának imponálhatott hódolója kitartása és szerény kedvessége. Pontosan nem tudom, mi játszódhatott le benne. Tudni kell, hogy a fess Richter Bélával ellentétben keresztapám apró, köpcös férfiú volt. Csak­nem fejjel alacsonyabb, mint szíve választott­ja. Ráadásul pösze is­­ papagájnyelvű, ahogy mondták. Ugyanakkor intelligens, kedves és mélyen érző. Keresztanyám negyvenéves, a hatvan. Az Elektromos Művek nagy tekinté­lyű helyettes vezérigazgatója. Világot látott férfiú, 1939-ben házasodtak össze. Esküvői ké­pükön keresztanyám ül. Ottó bácsi áll, így is csaknem egyforma magasak. És ettől fogva derűben, szeretetben élnek a Hieronymi úti házban. Egyetlen, bár ritkán említett tragédia árnyékolta csak be nyugalmukat: 1941 -ben született gyermekük halála. Aki mindössze néhány óráig élt. A házat a háborúban egy orosz generális lakta. Keresztszüleim a szomszédban, Lépe­séknél húzódtak meg. Az oroszok a szobákba bekötötték a lovakat. A perzsaszőnyegeket a paták összekaszabolták. Keresztanyám mos­ta ki utóbb, ami még menthető volt közülük. Mindet vastagon ellepte a lótrágya. Azt vi­szont utólag elismerték, hogy az oroszok a tárgyakhoz nem nyúltak. Semmi sem hiány­zott. A tábornok vigyázhatott népe - a hábo­rúban igencsak megtépázott - „jó hírére”. Keresztapámat, aki az Elektromos Mű­vek vezérigazgatói székének várományosa volt, Rákosiék 1948-ban kényszernyugdíjaz­ták. Helyére egy megbízható, ám a betűvetés­sel is hadilábon álló „káder” került. Sza­szovszky Ottó - úgy tudtam - nyakas kon­zervatív volt világéletében, és ez az esemény a világtól való csökönyös elzárkózását csak erősítette. Semmit sem fogadott el, ami orosz. Saljapinról az volt a rövid és sommás vélemé­nye: vodkaszagú a hangja... A HIERONYMI ÚTI HÁZ sziklakert­jével, meghitt félhomályával, borostyán lepte lugasaival, ezüstfenyőivel és gyümölcsfáival a béke, a bőség szigete volt a baljós eszten­dőkben. Csaknem minden vasárnap itt ven­dégeskedtünk. Keresztanyám szívesen és re­mekül sütött-főzött, és bár módja lett volna rá, senkinek sem engedte át a konyháját. A Maros utca meg a Csaba utca sarkán álló Titteldorf-féle szatócsüzletbe járt bevásárol­ni. A mindig fehérben pompázó Titteldorf rit­ka kivételként még a Rákosi-korban is mű­ködtethette patinás üzletét, melynek trópusi fűszerillatát ma is fel tudom idézni. Ilona dédanyám, m­íg élt - én már nem találkoztam vele, hiszen a harmincas évek vé­gén meghalt—, Sopronból rendre ősszel láto­gatta meg operaénekesnő lányát a Hieronymi úton. Itteni vendégeskedései arról voltak ne­vezetesek, hogy narancslikőrt készített, meg vargányát szárított. A vargányát családunk­ban tinók­nak mondták. Mesélik, hogy a ház­ba betoppanó vendégek a levegőben össze­fonódott narancs- meg vargányaillatról tud­ták meg, hogy Báthy Ilona újra itt vendéges­kedik. .. (Folytatás lapunk következő számában) /------------------------------------------------........ ■¡ HEH МП HÍ HL і Г 2007. október 13., szombat * 6. oldal V........................ ....................

Next