Beregi Hírlap, 2015. január-június (71. évfolyam, 1-39. szám)
2015-05-30 / 36. szám
Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 36. szám 2015. május 30., szombat www.beregihirlap.uz.ua Június 1. — nemzetközi gyermeknap A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, általában (de nem mindenhol) június 1 -jén. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberében elfogadott határozata alapján — a korábbi előzmények nyomán — 1950-ben kezdték rendszeresen ünnepelni a nemzetközi gyermeknapot. Az ENSZ 1954-ben tett javaslatot arra, hogy minden országban tartsák meg a kiemelt ünnepet azon a napon, amely számukra a legmegfelelőbb. A cél akkoriban az elmaradott, háború sújtotta országok gyerekeinek megsegítését szolgáló akciók szervezése volt, ma már inkább az, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira, sajátos világukra. Magyarországon 1906-ban tartotta meg első gyereknapját az Országos Gyermekvédő Liga, és ezzel a II. világháborúig tartó több évtizedes hagyományt teremtett. Akkoriban nem alakult ki évente ismétlődő időpontja a gyereknap megünneplésének, de többnyire májusban tartották meg országszerte a kétnapos rendezvényt, amelyen a napernyőikkel a kezükben sétáló arisztokrata hölgyek, zöld perselyükbe gyűjtötték az adományokat. Eredményessége változó volt ugyan, de társadalmilag ismert és elfogadott eseménnyé vált. Az adománygyűjtő gyereknap nem volt egyedi Európában, de a kezdeményezés sajátosan magyar. 1931 májusában elsősorban jótékonysági céllal került megrendezésre az első gyermekhét. Napjainkban Magyarországon hagyományosan május utolsó vasárnapján tartják a gyermekek napját. Ezen a napon minden nagyobb településen játékos programokat, versenyeket, báb- és színielőadásokat rendeznek a gyermekek számára. A nyüzsgő programok és a gyermekforgatag helyett választhatjuk a csendesebb, bensőségesebb természetjárást is. Tulajdonképpen mindegy, hogyan, mivel ünnepeljük meg a gyermeknapot, a lényeg a közös élmény, amelyre még hetekkel, hónapokkal később is örömmel emlékszünk. Egészen a következő vagy akár egy „rendkívüli” gyereknapig. o svát Erzsébet Napsugár, napsugár, ragyogj, süss ma szebben! simogasd a gyerekeket lágyan melegebben! Madarak, madarak, cinkék, csalogányok, köszöntő dalotok vígan csattogjátok! Gyermeknapra Virágok, virágok, szegfűk, tulipánok, a lánykákat, a fiúkat virulva várjátok! Hadd legyen ez a nap egy nagy örömének! Ezt kívánom én a világ minden gyermekének. Gyermeknapi programok Beregszászban 2015. június 1. Helyszín: Kossuth tér (a művelődési ház előtt) - Műsorvezető: Balackij Vlagyimir 9.30 - Aszfaltrajzverseny 10.00 - A rendezvény megnyitója: a Beregszászi Művészeti Iskola fúvószenekarának és mazsorettcsoportjának műsora 10.30 - Az aszfaltrajzverseny eredményhirdetése és a résztvevő gyerekek díjazása 11.00 - Beregszász polgármesterének üdvözlő beszéde Utána - Ünnepi koncert. Fellépők: az óvodák tánccsoportjai, a Beregszászi Művészeti Iskola koreográfiai osztálya, az Ukrajinocska énekkórus, az Atasz show-csoport, a Street Dance show-csoport, a Bolero versenytáncklub, a Viktória tánccsoport, a Harmónia versenytáncklub, a Beregszászi Nemzeti Kisebbségek Oktatási-Művelődési Központja, a Beregszászi Művészeti Iskola szólistái. A műsorszámok között vetélkedők és szórakoztató műsorok lesznek a gyermekek számára Istentől megáldott, örömökben gazdag pünkösdi ünnepeket kívánunk járásunk minden lakójának, akik most ünneplik a Szentlélek eljövetelét. „És mikor a Pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valónak... És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és ülő mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. ” Apostolok cselekedetei 2,1-3. Tart a járási tanács ülésének előkészítése Május 26-án, kedden a járási tanács kistermében üléseztek a Beregszászi Járási Tanács állandó képviselői bizottságai. A képviselők áttekintették a járási tanács május 28-ra tervezett 28. ülésszakának napirendi kérdéseit, valamint határozattervezeteit. A felszólalók tájékoztatták a bizottsági tagokat az alábbi kérdésekről: a beregszászi járási választókerületi bizottság információjáról a járási tanács képviselőjének megválasztásáról a többmandátumos körzetben azon képviselő helyére, akinek meghatalmazása idő előtt lejárt; a Beregszászi járás 2011-2015. évi szociális-gazdasági fejlődése Beregvidék 2015 c. programja teljesítésének menetéről; a járási költségvetésben eszközlendő változtatásokról; a Beregszászi Erdőgazdaság Állami Vállalat tevékenységének eredményeiről, a terrorellenes hadművelet résztvevői és családtagjaik szociális támogatásáról stb. A képviselők élénk érdeklődést tanúsítottak a járás élettevékenységének biztosításával kapcsolatos valamennyi kérdés iránt, valamint erre vonatkozó konkrét kérdéseket fogalmaztak meg, így, például, Iván Buhalo, a Beregszászi Erdőgazdaság Állami Vállalat vezető szakembere arról tájékoztatott, hogy a vállalatnál 210 hrivnya/köbméteres áron tűzifát szerezhetnek be a járás lakosai, egy-egy kérvényező 10 köbmétert (14,4 méter). Ehhez rendelkeznie kell személyi igazolvánnyal, identifikációs kóddal és persze fizetőeszközzel. A járási tanács ülésszakának előkészítése a költségvetési bizottság szerdai ülésével ért véget. Tudósítónk Tisztelt Olvasóink, Előfizetőink! Lapunk szerkesztőségének kollektívája erkölcsi támogatásért és megértésért fordul Önökhöz. Az idén rendkívül súlyos helyzet alakult ki a Beregi Hírlap gazdasági tevékenységének biztosítása, azaz a lap megjelenése körül. A járási költségvetés alakításának bonyolult folyamata miatt „A Beregszászi járás államhatalmi szervei tevékenységének a tömegtájékoztatási eszközökben történő megvilágítása pénzügyi támogatásának programja” című dokumentum csak márciusban került elfogadásra, ráadásul konkrét pénzeszközök kiutalása nélkül. A fentebb említett dokumentum által előirányzott, a tavalyi támogatással azonos mértékű, 230 ezer hrivnyás támogatásból május közepére mindössze 90 ezer hrivnyát „kapartak össze” a lap fenntartói. Viszont addig is fedeznünk kellett az újság megjelentetésével kapcsolatos kiadásokat, nyomdaköltséget, közüzemi díjakat stb. Mindez a szerkesztőség saját pénzeszközeiből történt. A lapalapítók, azaz a járási tanács és a járási állami közigazgatási hivatal anyagi támogatásának hiányában több havi munkabérhátralék alakult ki. Nem eszközöltük a munkabér utáni kötelező befizetéseket sem. Mindezen okok miatt a kollektívagyűlésen arra a kényszerű elhatározásra jutottunk, hogy a pénzügyi problémák megoldásáig szüneteltetjük lapunk megjelenését. E fájó döntés meghozatalában közrejátszott az a tény is, hogy a szánalmasan alacsony fizetések miatt a szerkesztőségben több státus is betöltetlen. Ráadásul az éppen szabadságon lévő kollégáink munkáját is kénytelenek vagyunk elvégezni. Számítunk olvasóink megértésére. Tisztában vagyunk azzal, hogy így megfosztjuk kedvelt hetilapjuk olvasásának lehetőségétől azokat a beregvidékieket, akik éveken-évtizedeken át a vidék egyik legrégebbi újságját részesítették előnyben: a 2014 decemberében fennállásának 102. esztendejét betöltött Beregi Hírlapot... Tisztelettel, a Beregi Hírlap kollektívája Rövid hírek Az ukránok 52 százaléka támogatja az EU-csatlakozást Egy 2015 márciusában végzett felmérés szerint az ukrán állampolgárok 52 százaléka támogatja az ország uniós csatlakozását. Az unian.net tudósítása szerint az EU népszerűsége az elmúlt években fokozatosan nőtt az országban. 2014 márciusában még 45 százalék, két hónappal később, 2014 májusában már 50,5 százalék támogatta az EU-csatlakozást, a legújabb kutatások szerint pedig a csatlakozást támogatók aránya történelmi csúcsot ért el, ugyanis a polgárok 52 százaléka szeretné, hogy Ukrajna az EU tagja legyen. Ez az 52 százalék valószínűleg a legmagasabb egész Európában. Érdekesség, hogy az elmúlt években az EU-hoz és a vámunióhoz való csatlakozást határozottan elutasítók száma is emelkedett, és jelenleg 23 százalék. Ez a 23 százalék az „el nem kötelezett” státuszt támogatná. A lakosság 13 százaléka bizonytalan a kérdésben. Közel kilencezren fejezik be a középiskolát idén Kárpátalján A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal oktatásügyi főosztályának jelentése alapján 8962 végzős középiskolai tanuló van idén Kárpátalján. Tavaly valamivel többen, 9170 diák szerezte meg az érettségi bizonyítványt. A megyei jogú városok közül a végzősök számát illetően 831 fővel - a hagyományokhoz híven - Ungvár vezet. A második helyet 500 végzőssel Munkács foglalja el. A huszti középiskolákban 256 tanuló végez, Beregszászban 203, míg Csapon 72 középiskolai végzőst számlálnak. Az adatok - az országban uralkodó helyzet miatt - nem véglegesek, még változhatnak. A legtöbb végzős járási viszonylatban a Técsői járásban van: 1480 érettségiző diákkal büszkélkedhetnek. A járásokban a végzősök száma a következőképpen alakul: Beregszászi járás - 331, Nagybereznai -184, Nagyszőlősi - 828, Volóci -139, Ilosvai -841, Ökörmezői - 357, Munkácsi - 509, Perecsenyi - 148, Huszti - 774, Rahói - 944, Ungvári - 340, Szolyvai-233. Az érmesek száma még nem dőlt el, hiszen erről biztosat csak az érettségi vizsgák eredménye után tudhatunk. Az aranyéremre felterjesztett diákok száma az idén 417 fő a tavalyi 475-tel szemben. Ezüstéremre 149 diákot terjesztettek fel a tavalyi 155-tel szemben.