Beregi Hírlap, 2016. július-december (72. évfolyam, 46-96. szám)
2016-09-17 / 67-68. szám
ESZTENDEJE A BEREGVIDÉK HIVATALOS KÖZÉLETI LAPJA Az újság 1912. december 9-től jelenik meg 67-68.szám 2016. szeptember 17., szombat www.beregihirlap.uz.ua A járási állami közigazgatási hivatalban Szeptember 7-én Petruska István, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke Simon Gyöngyivel, a közoktatási, ifjúsági és sportosztály vezetőjével munkalátogatást tett a Badalói Általános Iskolába. A járási hivatal vezetője bemutatta az iskola kollektívájának a Beregvidék közoktatásának újonnan kinevezett vezetőjét, majd közösen áttekintették a tanintézet mindennapjait megnehezítő kérdéseket. Szó volt többek között az iskolások utaztatásáról és étkeztetéséről, az ukrán nyelvnek a magyar tannyelvű osztályokban való oktatásáról, a diákok tan- és sportszerekkel való ellátásáról. A megbeszélésen jelent volt Szalai Imre, Badaló polgármestere is. A járási elöljárókkal végigjárták a tantermeket, a pedagógusok pedig—élve az alkalommal—beszámoltak az elért sikerekről, felvetették az eredményesebb munkájukat akadályozó problémákat. „Az iskolai oktatás az az alap, amelyre mindannyiunk jövője épül. Minden az iskolapadban kezdődik. Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma kidolgozott egy sor újítást, amelyek célja az iskolai oktatás színvonalának emelése. Ezzel párhuzamosan a Beregvidék vezetői is hozzá kívánnak járulni a felnövekvő nemzedék oktatása és nevelése feltételeinek javításához” — mondta Petruska István. Szeptember 7-én újabb humanitárius segélyszállítmány érkezett a Beregszászi Központi Járási Kórházba és az elsődleges egészségügyi segítségnyújtás beregszászi központjába. Ezúttal egyszer használatos orvosi köpenyeket, a súlyos betegek szállításához szükséges segédeszközöket, valamint bútorokat,szekrényeket, éjjeli szekrényeket, asztalokat és székeket — kaptak a medikusok. A vári öregek otthona egészségügyi központjának kollektívája pedig egyszer használatos orvosi köpenyeket, valamint az intézmény lakói számára oly szükséges ágyneműt vehetett át. „Az egészségügyi intézmények felszerelését állandóan pótolni kell, ugyanis az a fokozott igénybevétel miatt gyorsan elhasználódik. Örömünkre szolgál, hogy lehetőségeinkhez mérten segíteni tudunk az egészségügyi és szociális intézményeknek. Történik mindez a különböző jótékonysági szervezetekkel kialakított szoros munkakapcsolatok révén, amiért igen hálásak vagyunk nekik” — mondta Bimba Ferenc, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének helyettese, a járási egészségügyi osztály megbízott vezetője. Szeptember 8-án Petruska István, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke és Babják Zoltán, Beregszász megyei jogú város polgármestere munkamegbeszélést tartottak Viktor Petrovval, a Zakarpattyaoblenergo Rt. igazgatójával és Artem Martinyuk igazgatóhelyettessel. Az értekezleten szó esett többek között az együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről, a részvénytársaság tulajdonában lévő objektumok alatt lévő földrészlegek tulajdonjogának rendezéséről, a fák metszéséről a légi vezetékek mentén, a települések utcai világításáról. Szeptember 8-án Petruska István, a járási állami közigazgatási hivatal elnökének irányításával sor került a gyerekek jogai védelmével foglalkozó bizottság ülésére. A járási állami közigazgatási hivatal a kiskorúak ügyeivel foglalkozó szolgálatának beadványa alapján a bizottság áttekintett több olyan, a kiskorúak ingatlan- és földvagyonlása kapcsán foganatosítandó jogi lépés engedélyeztetésére vonatkozó kérvényt, amely esetekben a szülők járnak el kiskorú gyerekeik nevében. Az ülés során számos más, a gyerekek jogai védelmével kapcsolatos kérdést is megvitattak. A bizottság kompetenciájának határain belül ide vonatkozó határozatokat hozott. Szeptember 9-én Petruska István, a járási állami közigazgatási hivatal elnöke megbeszélést tartott Denisz Demenkóval, az állami közútkezelő szolgálat megyei kirendeltségének képviselőjével a beregszászi kerülőút nyomvonalába eső földrészlegek elidegenítésének menetéről Beregszász és Asztély határában. Ugyancsak felvázolták a lakossággal való együttműködés lehetőségeit. „E feladatok megoldását elsőrendűnek tartjuk, ugyanis ez lehetővé teszi, hogy végre hozzálássunk a kerülőút építéséhez. Ennek fontosságát pedig nehéz lenne túlbecsülni” — mondta Petruska István. Rövid hírek Pénzbüntetés járhat a rendőrök sértegetéséért Törvény születhet az új ukrán rendőrség tagjainak védelme céljából. A jogszabálytervezet kidolgozói (Musztafa Najem, Andrij Teteruk, Jurij Bereza) szerint jelenleg nagyon védtelenek a políció járőrei. Elképzelésük alapján pénzbüntetést szabhatnának ki azokra, akik sértegetik, lekáromkodják őket. Ilyen esetekben 255 hrivnyától 510 hrivnyáig terjedhetne a pénzbüntetés mértéke, de akár 15 napos elzárásra is ítélhetnék a renitenskedőket. Még rosszabbul járhatnak azok, akik intézkedés közben kísérelnek meg ellenállást a rendőrökkel szemben. Őket 3,4 ezer és 6,8 ezer hrivnya közötti összegre bírságolhatnák, de hat hónapos elzárásra is ítélhetnék az erőszakoskodókat. Nem kapnak bért a közigazgatási dolgozók Kárpátalján Nincs miből fizetést adni a kárpátaljai állami közigazgatási hivatalokban dolgozóknak. A helyzet már hónapok óta aggasztó, de mára egyenesen kritikus. Emiatt Hennagyij Moszkalj kormányzó már Kijevhez fordult segítségért, levelet írt Volodimir Grojszman kormányfőnek és Andrij Parubij házelnöknek, hogy valamit csináljanak már, hiszen a probléma szinte az ország összes megyéjében létezik. Idén májusban átalakították az állami közigazgatási rendszerben dolgozók bérrendszerét. Sok-sok pótlólagos bonuszt eltöröltek, de cserébe jelentősen növelték az alapbért. Csakhogy az ily módon megemelt fizetéseket nincs miből fizetni, a büdzsé erre a célra szánt fejezete üres. A kárpátaljai közigazgatási hivatalokban foglalkoztatottak bérhátraléka szeptemberre elérte a 8,3 millió hrivnyát. Júliusban még csak 4,8 millió volt. A polícia nem nyomoz a katonaságot elkerülők után A nemzeti rendőrség nem fog részt venni a katonai szolgálatot megtagadók felkutatásában - ezt Arszen Avakov belügyminiszter jelentette be. Mint mondta, a políciónak nem feladata nyomozni az olyanok után, akik megtagadják a kötelező sorkatonai szolgálatot. Az ilyen fellépés a rendőrség részéről egyébként is alkotmányellenes és korlátozza az egyén szabadságjogait, arról nem is szólva, hogy rossz fényt vet a rendőrökre. Persze az már más kérdés, ha bűnügyi eljárás részeként kell megtalálni egy-egy bakaságkerülőt. Tragikus autóbaleset Beregszászon A szörnyű baleset, amelyben elhunyt egy mezőkaszonyi és egy nagybégányi fiatal, szeptember 14-én a hajnali órákban Beregszászon, a Puskin utca környékén történt. A külföldi gépkocsi sofőrje elvesztette uralmát járműve fölött, és az lerepült az úttestről — tudatja a beregszasz.com.ua. A baleset következtében mind a két fiatal fiú életét vesztette. Mint később kiderült, az egyik áldozat, a 19 éves Gazdag Erik, az FC Nagybégány fiatal focistája, a másik elhunyt pedig a mezőkaszonyi Lénárt Máté volt. Legyen a Beregi olvasója 2016 további hónapjaiban is!