Vörös Zászló, 1954. október (3. évfolyam, 230-256. szám)

1954-10-01 / 230. szám

7" " Világ proletárjai egyesüljetek! 111. évfolyam 230. (847.) szám.­­ Péntek, 1954. október 1. ARA 20 BÁNI A kínai nép nagy nemzeti ünnepe Az egész világ békeszerető embe­rei a nagy kínai néppel együtt ma ün­neplik a Kínai Népköztársaság kikiál­tásának ötödik évfordulóját. Hosszú évszázadokon keresztül nyög­te a kínai nép a belföldi kizsákmányo­lók és a külföldi imperialisták keserves igáját. Kína a múltban a legféktele­nebb jogtiprásnak, az önkénynek, a sötétségnek, éhhalálnak óriási börtöne volt. Most öt éve, 1949 október elsején a Kínai Kommunista Párt által vezetett nagy kínai nép világtörténelmi jelentő­ségű győzelemmel tetőzte be évszáza­dos hősi forradalmi harcát az imperi­alizmus, a hűbéruralom és a bürokra­tikus tőke ellen. A japán militarizmus­­nak a Szovjetunió hős seregei által történt szétzúzása következtében létre­jött kedvező körülmények között si­ker koronázta a Kínai Kommunista Párt három évtizedes hősi harcát, dön­tő győzelemre vezette a 600 milliós kínai népet. Ennek a győzelemnek vi­lágtörténelmi jelentősége van. A kínai nép felszabadulása hatalmas csapást mért az imperializmus rendszerére, még jobban megváltoztatta a nemzet­közi erőviszonyokat a béke, demokrácia és a szocializmus táborának javára. Az a tény, hogy a világon megjelent egy új nagyhatalom, —­mely 600 millió lakosával a föld népességének egyne­gyedét teszi ki, s amely a Szovjetunió oldalán a világ többi békeszerető erői­vel, a béke megszilárdításának és a nemzetközi biztonságnak ügyét szol­gálja,­­ a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Szovjet Hadseregnek a fasizmuson aratott győzelme mel­lett, az utóbbi évtizedek történelmi fej­lődésének legdöntőbb eseményét je­lentette. A kínai nép nagy felszabadító harcá­nak tüzében született meg az új Kína. Ezen harcok eredményeképpen a kínai nép, a hős kommunista párt által ve­zetett munkásosztállyal az élen saját kezébe vette a hatalmat, megteremtet­te erős, egységes, népi demokratikus államát. Tajvan kivételével, a­melyet ideiglenesen még az amerikai impe­rialisták zsoldos csapatainak csizmái taposnak — a kínai nép egy egységes, hatalmas családdá forrott össze. A népi demokratikus rendszer évei­ben hatalmas erővel bontakozott ki a felszabadult kínai nép alkotóképessége. A hősi alkotómunka, a Szovjetunió önzetlen testvéri segítsége, a népi de­mokratikus országokkal való szoros együttműködés olyan változásokat tett lehetővé a kínai nép életében, melyekre csodálattal tekintenek az egész világ népei. A Kínai Népköztársaság létének el­ső három évében helyreállította az or­szág gazdaságát. Ezen idő alatt a lán­goló hazaszeretettől fűtött kínai dol­gozók hősies munkája nyomán a japán hódítók által elpusztított üzemek szá­zaiban indult meg újra a termelés. Azok a hatalmas sikerek, melyeket a kínai nép a kommunista párt vezeté­sével és a Szovjetunió testvéri és ön­zetlen segítségével elért, lehetővé tet­ték, hogy a kínai nép 1953-ban első öt­éves tervével rátérjen a szocializmus építése konkrét feladatainak megvalósí­tására. Az első ötéves terv eddigi mér­lege fényesen igazolja azt, hogy a hű­béri és imperialista járom alól felsza­badult kínai nép sikeresen teljesíti a szocializmus építésének feladatait. Az ipari össztermelés 1953-ban 28 száza­lékkal nőtt. 1954 év végére Kína újabb hatalmas lépést tesz a szocialista ipa­rosítás útján. A Szovjetunió segítsé­gével több mint 600 kilométer új va­sútvonal épül, 141 nagyüzem építése, vagy újjáépítése van folyamatban, új utak nyíltak meg a kínai paraszt­ság előtt is. Az 1952-ben befejezett földreform Kína százmilliós paraszt­tömegeinek évszázados álmát valósítot­ta meg. A mezőgazdasági termelőszö­vetkezetek száma tavaly ősztől ez év tavaszáig 14.000-ről 95.000-re emelke­dett. Az egész ország területén hatal­mas kultúrforradalom bontakozik ki. A régi Kínában a lakosság több mint 90 százaléka előtt el voltak zárva az iskolák kapuk Ma a rendes iskolákon kívül az esti iskolák, a parasztok szá­mára szervezett téli iskolák ezrei nyit­ják meg az utat a kínai dolgozók előtt a felsőfokú oktatás felé. A közelmúltban Kína életében újabb döntő jelentőségű esemény történt: az összkínai népképviselők gyűlésének el­ső ülésszaka elfogadta a Kínai Nép­­köztársaság alkotmányát. Ezzel első­­ízben kapott alkotmányt történelme folyamán az évszázadokon keresztül jogfosztott 600 milliós kínai nép. A Kínai Népköztársaság alkotmánya, — mely a kínai nép évszázados álmát testesíti meg, — szentesíti a nép által ezelőtt öt évvel kivívott szabadságjo­gokat és ugyanakkor harci program­­mot ad az elkövetkezendő nagyszerű megva­lósít­ásokhoz. A Kínai Népköztársaság öt év alatt elért megvalósításai a népi demokra­tikus rendszer legyőzhetetlen életké­pességéről tanúskodnak. Ugyanakkor mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Kínai Népköztársaság napjaink nem­zetközi életének egyik döntő tényezője. Ázsia azon népei számára, amelyek ma még az idegen imperialisták jár­mát nyögik, a Kínai Népköztársaság nagyszerű megvalósításai, erejének és nemzetközi tekintélyének rohamos nö­vekedése, hatalmas ösztönző erőt je­lentenek abban a harcban, amelyet nemzeti függetlenségükért, szabadsá­gukért vívnak. A népi demokratikus rendszer évei­ben a kínai nép hatalmas hazáját, a Távolkelet és az egész világ békéjének szilárd bástyájává alakította. A világ közvéleménye hatalmas érdeklődéssel és mély megelégedéssel kísérte a népi Kína küldöttségének pozitív hozzájá­rulását a genfi konferencia munkála­taihoz, valamint Csu En-laj elvtárs Delhi-i és Rangon-i utazását, mely jelentős mértékben járult hozzá a nemzetközi együttműködés elvének megvalósításához Ázsiában. Mindezek vitathatatlanul azt bizonyítják, hogy a Kínai Népköztársaság nagyhatalom­má vált, mely a Szovjetunió oldalán döntő módon érezteti befolyását a nemzetközi kérdések terén, a világ sorsának irányításában s elhatározó szerepet játszik a béke ellenségei ter­veinek meghiúsításában, a béke meg­védésében. Nem kétséges, hogy a jövő­ben a Kínai Népköztársaság nagy nem­zetközi szerepe szüntelenül növekedni fog. A Kínai Népköztársaságot szétsza­­kíthatatlan barátság fűzi a nagy Szov­jetunióhoz, a béke és a népek szabad­sága zászlóvivőjéhez. Ezt a barátságot pecsételi meg az 1950 február 14-én megkötött szovjet-kínai barátsági és kölcsönös segélynyújtási egyezmény. Ez a nagy barátság legyőzhetetlen erőt jelent a nemzetközi béke és biztonság szolgálatában, áthághatatlan akadályt bármely agresszor útjában. Ez a nagy barátság késztette már annyiszor és készteti ma is meghátrálásra, a világ­uralomra, a népek leigázására törő imperialista fenevadakat Nem véletlen ilyen körülmények kö­zött, hogy a világuralomra törekvő amerikai imperialisták dühödt fogcsi­­korgatással figyelik a népi Kína meg­erősödését és fokozzák provokációikat a nagy kínai nép ellen. Az amerikai imperialisták elfoglalták Kína jogos tulajdonát képező Tajvan-szigetét és miután azon tervük, hogy a hős koreai nép leigázásával készítsék elő a Kína elleni agressziót, csúfos kudarcba ful­ladt, a csangkajsekista klikk segítségé­vel provokációkat hajtanak végre a bé­kés kínai nép ellen, a közelmúltban pedig a legszolgalelkűbb lakásaikkal nagykeservesen összetákolták az úgy­nevezett délkeletázsiai paktumot, amely az ázsiai népek, s elsősorban az új életet építő nagy kínai nép ellen irányul. E provokációkkal egyidőben az USA mindent elkövet annak meg­akadályozására, hogy a Kínai Népköz­­társaság elfoglalja az őt megillető helyet az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták mesterke­dései azonban eleve kudarcra vannak ítélve. A kínai nép, mely sok évtize­des hősi harcban vívta ki szabadságát, országa függetlenségét, el van szánva, hogy meghiúsítsa az USA imperialistái és lakájaik minden gonosz tervét, hogy szétzúzza az agresszort, úgy, ahogy szétzúzta az amerikai dollárokkal és fegyverekkel „agyonsegélyezett“ csang­­kajsek bandát. A nagy kínai nép higgadt éberség­gel figyeli az amerikai imperialisták esztelen provokációit. A kínai nép szo­rosan felsorakozva kommunista pártja köré, szilárdan őrködik forradalmi vív­mányai, drága földjének kivívott sza­badsága felett. A kínai nép szilárd el­határozása, hogy méltó választ ad bár­mely agresszornak, mely kezet mer emelni legdrágább kincsére, szabadsá­gára. Ugyanakkor a kínai nép becsü­letbeli történelmi feladatának tekinti Tajvan szigetének felszabadítását az amerikai elnyomók és kuomintangista lakásainak igája alól. Hazánk dolgozó népe forró együtt­érzéssel és csodálattal figyeli a nagy kínai nép hősi harcát hazája felvirá­goztatásáért, a világbéke megvédéséért. A Kínai Népköztársaságtól több ezer kilométer választ el bennünket, de a nagy távolság nem akadályozza meg azt, hogy napról-napra tovább mélyül­jön a két nép közötti szétszakíthatatlan barátság. A két nép között fennálló gazdasági és kulturális kapcsolatok je­lentősen hozzájárulnak a két baráti országban a szocializmus építésének meggyorsít­ásához. A kínai nép nagy nemzeti ünnepének alkalmával hazánk dolgozó népével együtt tartományunk dolgozói forró üd­vözletüket küldik a baráti kínai népnek és teljes szívből nagyszerű sikereket kívánnak a Kínai Népköztársaság to­vábbi megerősítésének, a béke megszi­lárdításának ragyogó útján. A békeharcbizottságok tevékenységéből A marosvásárhelyi békeharcbizott­­ság szeptember hónap folyamán több megbeszélést tartott Marosvásárhely különböző kerületeiben. A megbeszé­lések során feldolgozták a Szovjet­uniónak az európai népek kollektív biztonságára vonatkozó július 24-i javaslatát. A feldolgozás alkalmával a jelenlévők hozzászólásaikban ele­­tre­gedettségüket fejezték ki, hogy a francia nép nem hajlandó ratifikálni az úgynevezett „európai védelmi kö­zösség“ megteremtésére vonatkozó amerikai tervet. A 19. kerületben Kiss Júlia, Kenye­res Anna és mások erélyesen elítélték az amerikai imperialisták tevékenységét Nyugat-Németország újrafelfegyverzésére vonatkozóan. A megbeszélések során a hozzászólók támogatták a Szovjetunió által java­solt kollektív biztonság eszméjét. A Ludas utca 15 szám alatt megszervezett békegyűlés résztvevői elhatározták, hogy önkéntes munká­val békezászlót készítenek a maros­vásárhelyi 61. számú kerület béke­­harcbizottságának. A nyugati hatal­makhoz intézett július 24-i jegyzék­ben foglalt szovjet javaslatok nép­szerűsítésére a városi békeharcbizott­­ság gyűlést tartott. Ennek során Bertalan Ilona, a városi békeharcbi­­zottság tagja előadást tartott a „Kol­lektív biztonság — az európai béke igazi útja“ címmel. A MAI SZAMBAN : — Éljen és virágozzék a Kínai N­épköztársaság. (2. oldal). — A párt- és államfegyelem szigorú tiszteletben tartásáért. (3. oldal). — Új termőföldek felfedezéséért. (3. oldal). — A Román Népköztársaság teljes mértékben jogosult az ENSZ tagsá­gára. (4. oldal). Elnyerték a „Termelési Vörös Zászlót“ A napokban bensőséges ünnepély keretében vették át a lövétei bányá­szok a Szakszervezetek Központi Bi­zottsága, a Fém- és Gépipari Mi­nisztérium országos „Termelési Vö­rös Zászlóját.“ Az év első felében elért eredmé­nyek mutatják, hogy a lövétei bá­nyászok megérdemelték ezt a jutal­mat. A munka jó megszervezésének, a munkások, mérnökök, technikusok és tisztviselők szocialista versenyé­nek köszönhető, hogy össztermelési tervüket értékben 123,7 százalékban teljesítették és készért előirányzatai­kat 15 százalékkal túlteljesítették. Sok bányász alkalmazta a Galavin, Csurkih, Vorosin szovjet módszert. Számos technikai, szervezési intézke­dést tettek. Ezek nyomán vált lejtő­vé, hogy a tervfeladathoz viszonyít­va a munka termelékenysége 28,5 százalékkal növekedett, így a terv főbb mutatószámainak aránya helyes volt. A vezetőség fő hangsúlyt he­lyezett a béralap helyes felhasználá­sára, ami ösztönzőleg hatott és biz­tosította az átlagbérek állandó emel­kedését. El lehet mondani azt is, hogy a bányászok, technikusok és mérnökök komoly figyelmet fordítottak a minő­ség javítására is. Választékok sze­rint komoly eredményeket értek el a selejt csökkentésében. Ez azt jelen­ti, hogy a vállalat szakszervezeti szervei a szocialista versenyek kö­zéppontjában, a selejt csökkentését, a technikai és szervezési módszerek, valamint a minőség javítását állítot­ták. A vasérc önköltségi ára 2,33 százalékkal esett a tervfeladathoz vi­szonyítva, a megtakarítások összege 95.000 lej. A szocialista verseny mozgósító erejét mutatják ezek az adatok. A bányánál dolgozó munkások 82 szá­zaléka kapcsolódott be a szocialista versenybe, s ezek közül is kitűnnek az élenjárók. Kolozsi Gergely 1955 márciusára, Mihály Ferenc Sz. 1955 februárjára, András János ifjú 1955 februárjára és Kelemen György 1955 januárjára termel. A vállalat vezető­sége megteremtette a megfelelő kö­rülményeket a szocialista verseny ki­bontakozására, meghallgatta a mint késők javaslatait és rendszeresen vezette a nyilvántartást az elért ered­ményekről. Különös figyelmet fordí­totok a munkafeltételek megjavítá­sára, a kollektív szerződésben előírt munkavédelmi­ és egészségügyi in­tézkedéseket nagyrészt megvalósí­tották. Az üzembizottság és a vállalat vezetősége a pártszervezet poli­tikai útmutatása alapján behatóan foglalkozott az alkalmazottak tech­nikai és kulturális színvonalának emelésével. Több mint 700 kötetből álló technikai könyvtáruk működik, ahová nagyon sok dogozó jár szak­mai tudását bővíteni. A Technikai Kabinet keretében előadást szervez­tek. Habár szép eredményeket értek el a munkában, ami az országos „Ter­melési Vörös Zászló“ elnyerésére jo­gosította a vállalatot, és üzemmé lett, nem szabad megfeledkezniük arról, hogy hibáik is vannak, melyek ellen küzdeniök kell. Annak ellenére, hogy a vállalat­nak rendelkezésére állott a munkavé­delem részére a beruházási alap, csak csekély részét használta fel. Nem használták ki az összes lehető­ségeket a munkafeltételek megjaví­tására. A vezetőséget és az üzembi­­zottságot nem foglalkoztatta eléggé, hogy kiterjessze az újító mozgalmat. A három újítási javaslatból, amelye­ket 1954 első félévében tettek a d­olgo­­zók, csak kettőt alkalmaztak. Ez is bizonyítja, hogy nem fordítottak elég gondot a munkások alkotó szellemé­nek kibontakozására. Az üzembizottság csak gyengéit ösztönözte a kultúrcsoport és sport­­kollektíva tevékenységét. A lövétei bányászok, a „Termelési Vörös Zászló“ átvétele alkalmával rendezett ünnepi gyűlésen megfogad­ták, hogy igyekeznek azt megtarta­ni. Ez a tény arra öszönzi őket, hogy a II. Pártkongresszus és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulója tiszteletére az eddigi eredményeket is túlszárnyalják. En­nek érdekében konkrét vállalásokat tettek. így lesz a vállalásból valóság A Magyar Autonóm Tartomány ILEFOR egységeinek munkásai, tiszt­viselői fokozzák lendületüket a tömegfogyasztási cikkek termelésének állandó emelésére. Június 1 és szep­tember 15 között 71.000 lej értékű közszükségleti­ cikket, kerítést, szár­nyasketreceket, sertésólakat, szekér­részeket, stb. állítottak elő terven fe­lül. Jelenleg lendülettel harcolnak, hogy valóra váltsák az RMP II. kongresz­­szusa és november 7 tiszteletére tett vállalásaikat. Alig tíz nappal válla­lásuk után összesen 35.000 lej értékű, 7 konyhaberendezést és más közszük­ségleti cikket állítottak elő. A válla­lat keretében rövidesen működésbe helyezik a hordók, stb. gyártásához szükséges asztalosműhelyt. Ifjúsági híradó AZ UTÓBBI HÁROM HÓNAP FO­LYAMÁN tartományunk ifjúsági ter­melési brigádjai 167.000 lej értékű nyersanyagot takarítottak meg. A MUNKAFEGYELEM szigorú be­tartására, s a termelés menetének meg­javítására tartományunk területén az üzemekben 86 IMSZ ellenőrző őrsöt lé­tesítettek. A KISÁLLATTENYÉSZTÉS FEJ­LESZTÉSÉÉRT a nyár folyamán tar­tományunk területén a pionírok és is­­kolások 6500 nyulat tenyésztettek, ame­lyek egy részét át is adták az államnak. Sepsiszentgyörgy-rajon pionírjai és is­kolásai 2605, Kézdivásárhely-rajonban pedig 1901 nyulat tenyésztettek. ---------­TARTOMÁNYUNKBAN ÖSSZESEN 266 IMSZ-tag — az utóbbi három hó­nap folyamán — elnyerte az élmunkás címet. -----------­AZ IMSZ ALAPSZERVEZETEK mozgósítása nyomán tartományszerte az ifjak 85 hektár ismeretlen földterü­letet fedtek fel, amelyről már az idén gazdag termést takarítottak be. A NYÁR FOLYAMÁN a pionírok igen nagy számban vettek részt a se­­lyemhernyótenyésztésben. Szorgalmas munkájuk eredményeként tartomá­nyunkban összesen 167 kilogramm se­­lyemhernyógubót adtak át a szövetke­zeteknek. ---------­A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUN­­KÁLATOK sikeres elvégzéséért a gép- és traktorállomásokon verseny indult a „legjobb traktorista“ cím elnyerésé­ért. A verseny győztessé Frencz Danila a régeni GTA ifjú traktoristája, aki ebben az időszakban 400 százalékkal haladta túl tervelőirányzatát. ---------­FELSŐRÉPA község iskolásai és pionírjai bekapcsolódtak a kiskertészek versenyébe. Szorgalmas munkájukkal szép terméseredményeket értek el. 610 —700 grammos paradicsomot is ter­meltek

Next