Vörös Zászló, 1955. november (4. évfolyam, 257-282. szám)

1955-11-01 / 257. szám

2 Mezőgazdasági naptár november hónapra A szántóföldön. Elérkeztünk a me­zőgazdasági terme­lési év végére. Zsákban a gabona, s a jó gazdának már pincében, ve­remben, kosban a többi ősszel leke­rülő terménye is. Azonban még nem mindenhol végez­ték el a betakarítást. Éppen ezért min­den gazda fokozott erővel törekedjék arra, hogy minél hamarabb megtisz­títsa földjét a növényi maradványok­tól. Ami raktározni való, raktározzuk el, ami takarmánynak jó, etessük fel Amit trágyának sem lehet felhasznál­ni, azt égessük el. Vizsgáljuk meg a kikelt vetéseket. Ha hiányosnak találjuk, még mindig nem késő, hogy felölvessük. Vessük be azokat az üres foltokat is, melyek a magunk, vagy a gép hibájából ve­tetten maradtak (különösen a földek végénél.). Azt a vetést pedig, mely ugyan jól kelt, de gyengén fejlődik, szórjuk felül műtrágyával. Hordjuk a mezőre és szántsuk alá a meglévő trágyakészletet. Kötöttebb talajra többet, lazább talajra keveseb­bet hordjunk. Ne maradjon egy barázda föld se szárítatlan! Az alapszántást, az őszi mélyszántást kötelezően el kell vé­gezni minden növény alá. A tavasszal vetésre kerülő növények különösen meghálálják ezt a munkát. Mert az ősszel megszántott talaj, melyet bo­­ronálatlan hagyunk, tavaszig előké­­szül, tápanyagban, vízben gazdagodik és tavasszal idejében elvégezhetjük rajta a vetést. A zöldségesben. Legfontosabb a be­takarítás minél előb­bi befejezése. Gon­doskodjunk a le­szedett termények teljes raktározásá­ról. A zöldségfélék a tél folyamán jól eltartható­k a pin­cékben, vermekben, prizmákban. Ve­rembe, prizmába általában a későn fogyasztásra kerülő, valamint a továb­bi szaporításra meghagyott zöldség­félék egy részét szoktuk tenni, míg pincébe a közelebbről fogyasztásra kerülő terményeket. Kezdjük meg az őszi fogyasztásra vetett saláta, spenót, zöldfokhagyma, hagyma, retek kiszedését. Folytassuk a kora tavasszal kisze­désre kerülő korai zöldségfélék veté­sét (saláta, spenót, fokhagyma, stb.)­. Ezen növények vetésére olyan terüle­tet válasszunk, amely védett és ára­dásoknak sincs kitéve. A kert valamennyi területét — ki­véve, ahol vetettünk valamit — szánt­suk mélyen fel, mert a zöldséges kertben az őszi mélyszántás elmarad­hatatlan talajmunka. Ne feledkezzünk meg a télvégi palántaelőneveléshez szükséges melegágyi föld előkészíté­séről. A múlt évről visszamaradt me­legágyi földet és az elkorhadt trágyát rostáljuk át, hozzunk gyepszínföldet, homokot, hogy a tél végén minél tö­kéletesebben és gyorsabban készíthes­sük elő a melegágyakat. A gyümölcsösben. Egyik legfontosabb munka az új gyü­mölcsösök telepíté­se. Vidékünkön leg­jobb az őszi ülte­tés. Mivel évtize­dekre szóló mun­káról van szó, ügyeljünk nagyon az ültetésre, a csemeték megválasz­tására, stb. Az ültetést nagy körülte­kintéssel végezzük. Ügyeljünk arra, hogy a csemete olyan mélyre kerül­jön­­a talajba, ahogy a csemeteiskolá­­ban volt. Ültetéskor a földet jól ta­possuk a gyökerek közé. Fiatal fáinkat óvnunk kell a nyúl­­rágás ellen. Ezért törzseiket védő­anyaggal a legjobb az újságpapír, de lehet kukorica- és napraforgószár is — vonjuk be. Gondozzuk az öregebb, termőre for­dult gyümölcsösöket is. A gyümölcs­fák takarítása egyik évben sem volt annyira szükségszerű, mint most. Ugyanis az idei kedvező időjárás kö­vetkeztében elszaporodott rovarkárte­vők egész sokasága jelentkezett. Hogy ezen kártevők utódait szaporodásuk­ban megakadályozhassuk, az idei té­len nagy gyümölcsfatakarítási akciót kell szerveznünk. A fák száraz ágait vágjuk le, a hernyófészkeket távolít­suk el, gyűjtsük egybe és a kéreg­takarékkal együtt égessük el. Majd végezzük el a téli permetezést. A szőlősben. Kezd­jük meg a szőlő­vessző szedését, kössük 50-es cso­móba, majd pin­cébe, homok közé helyezzük el. Kezdjük meg a szőlő fedési mun­kálatait. A fedést a hegyoldal lejtési szögével keresztben végezzük, miáltal az így képzett ke­resztsáncok megakadályozzák a víz lerohanását, s így a talaj elmosását. Azokat a területeket, ahol már a múlt évben elvégezték a mély talajfor­­gatásit, ültessük be fiatal szőlővel. A tavasszal beültetendő területeken pe­dig kezdjük meg a talaj mélyforgatá­sát. A szüreten használt eszközöket, szerszámokat takarítsuk meg, fessük le és megfelelő száraz helyen raktá­rozzuk. Az állattenyész­tésben. Legfonto­sabb a bőséges ta­karmányalap bizto­sítása. Ezért min­den takarmánynak alkalmas növényt, svényi hulladékot silózzunk be. Igen értékes silótakar­mányt ad a ku­koricaszár és répale­vél, valamint egyéb növényi marad­ványok is. A rétek, legelők megjavítása sem tűr halasztást. Kaszálóinkat, legelőin­ket takarítsuk meg az ott található káros bokroktól, gyomoktól. Hányjuk szét a vakondtúrásokat, hangyabolyo­kat. Boronáljuk, trágyázzuk meg a gyepeket. Tegyünk meg minden intézkedést arra vonatkozóan, hogy állataink megfelelő istálló és takarmányviszo­nyok között telelhessenek ki. KOZMA ÖDÖN agrármérnök Vörös Zászló A községi néptanácsok a beszolgáltatás ütemének meggyorsításáért Megfakult a határ, a zöldelő rétek, az aranysárga búzamezők felvették őszi köntösüket. A jó gazda behordta a termést, már a jövő évi bő termé­sért dolgozik. Az ez évi feladatokból még hátra van a hazafias kötelesség, a beszolgáltatás teljesítése. Sok helyen a dolgozó parasztok nagyrészt már eleget is tettek állam iránti kötelezett­ségüknek. Ez ott történt meg, ahol a községi néptanácsok hivatásuk ma­gaslatán álltak és az összes közigaz­gatási szerveiket bevonták e fontos munka elvégzésébe. Erről beszél­gettünk Máthé Ágoston­nal, a farkaslaki (Udvarhely-rajon) néptanács elnökével. Először a hiá­nyosságok kerültek szóba. Kitűnt, hogy a néptanács nem tett meg min­dent a burgonyabeszolgáltatás ütemé­nek gyorsításáért. Az agitátorokat munkába állították, a képviselők is szorgalmasan dolgoztak, a község mégis csak kevés százalékban telje­sítette beszolgáltatási kötelezettségét, noha majdnem az összes burgonyát behordják a mezőről. Mi az oka annak, hogy a felvilágo­sító munkának és a képviselők példa­mutatásának nincs meg a várt ered­ménye? Egyrészt az, hogy sok olyan gazda, akinek kevés burgonyát kell beszol­gáltatnia a kedvezőtlen időjárás miatt összegyűlt őszi munkáját végzi. E miatt burgonyáját nem tudja bevinni az udvarhelyi terményátvevő központ­hoz. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy helyi átvevő központot létesítet­tek, ahol azok a gazdák, akiknek 200 kilogrammnál kevesebb burgonyát kell beszolgáltatniuk, leróhatták kötelezett­ségüket. Ez az intézkedés nem járt sikerrel, mert egyesek apró burgonyát hoztak, s a helyi átvevő központban nem vették át a burgonya megfelelő részét sem. A dolgozó parasztok az­óta várják, hogy ismét megszervezzék a helyi átvételt — ezt eddig a népta­nács operativitás hiányában még nem tette meg —, melynek a burgonyabe­szolgáltatás ütemének gyorsulását kell eredményeznie. Ez a véleménye Pakol Zs. Antalnak, a község 11-es számú választókörze­te képviselőjének is, aki a körzetébe tartozók nagy részével együtt teljes egészében teljesítette beszolgáltatási kötelezettségét. A legsürgősebb feladatot nem ne­héz megállapítani. A farkaslaki nép­tanács vegye figyelembe, hogy a bur­gonyabeszolgáltatás nem tűr halasz­tást. Bármelyik nap beállhat a fagy, melyből a szállítási nehézségek mel­lett még kár is származhat. Ezt min­denképpen el kell kerülni. Ezért az agitátorokat továbbra is használják fel, hogy mozgósítsák a falu dolgozóit hazafias feladatuk teljesítésére. Léte­sítsenek helyi átvevő központot. Még ennél is jobb, ha karavánokat szervez­nek, hogy egyszerre több szekérrel in­duljanak majd a begyűjtési központ felé. Ha pedig valakinél rosszindulatú magatartást tapasztalnak, törvény erejével lépjenek fel. Szentléleken (Farkaslaka szomszéd­ságában) jóval szebb eredményeket értek el a burgonyabeszolgáltatásban. Azonban egyes képviselők magatartá­sa nehezíti a néptanács ilyen irányú munkáját. Király Gáspár képviselő nem teljesítette beszolgáltatási köte­lezettségét, így ahelyett, hogy előmoz­dítaná községében a beszolgáltatás ütemének gyorsítását, a kerékkötők sorába süllyedt. A burgonyabeszolgáltatásban Szent­lélek és a hozzátartozó falvak kom­munistái haladnak az élen. Az RMP II. Kongresszusának tiszteletére Had­nagy Mihály teljesítette beszolgáltatá­si kötelezettségét. Példáját többen kö­vették. A községi néptanács eredményesen végzi feladatát, gyors, helyes intézke­déseivel hozzájárul a beszolgáltatás ütemének meggyorsításához. Jó és igen bevált módszerük a karavánszer­vezés. Bogárfalván is karavánt szer­veztek. 12 gazda burgonyakvótáját három szekér vitte be az udvarhelyi átvevő központba. Még nekik is sok erőfeszítést kell tenniök, hogy a bur­­gonyabeszolgáltatásnak teljesen eleget tegyenek. Nem szabad megelégednek azzal, hogy „mi jól állunk, mert 200 sertéshizlalási szerződést kötöttünk és ezzel együtt 50—60 százalékban tel­jesítettük feladatunkat”. Még sok van a százig, s míg az nincs meg, egy pillanatra sem lehet pihenni, mert az idő sürget. Az élenjárókat népszerűsí­teni, a kullogókat bírálni és segíteni kell, mert nem mindegy, hogy egy hét­tel később vagy hamarább tesznek eleget feladatuknak. Farkaslaka és Szentlélek példája igazolja, hogy a néptanácsok milyen sokat tehetnek a beszolgáltatás üte­mének gyorsításáért, ha helyesen vég­zik ezt a munkát. SIMON ERVIN A jó szervezés nyomán elsők a tartományi versenyben Pártunk kezében a sajtó erős fegy­ver, jelentős eszköz a tömegek ne­velésére, hiszen nem kevesebbről van szó, mint mozgósítani a dolgozó tö­megeket ötéves tervünk maradékta­lan végrehajtására a tervfeladatok minden mutatószámának teljesítésé­re; harcra hívni a dolgozókat az ön­költség csökkentéséért, a termelé­kenység fokozásáért, a belső erőfor­rások felkutatásáért és kihasználá­sáért; a mezőgazdaságban pedig megvalósítani a 10.000.000 tonna bú­za és kukoricatermést. Közismert dolog, hogy nem elegen­dő csak felvetni, megírni ezeket a kérdéseket Ezzel még nem tettünk meg mindent. Hiszen a legértéke­sebb cikk is holt betű marad, ha nem jut el idejében az olvasóhoz. A lap­nak az a hivatása, hogy eljuttassa a párt szavát valamennyi városi és falusi dolgozóhoz, a legeldugottabb tanyákra, emberi településekre is. A sajtóterjesztés tehát politikai munka, nagy lelkiismeretességet és odaadást kíván. Ezt a nagy feladatot igen jól megértette az Erdőszentgyörgy-rajo­­ni sajtóterjesztő központ. Az Erdőszentgyörgy-rajoni posta­­hivatal, illetve a posta sajtóterjesztő osztálya ez év októberében elnyerte tartományunkban a rajonok közötti versenyzászlót. Ez arra vall, hogy hosszú, fáradtságos munka után ugyan, de mégis sikerült legyőzni a sajtóterjesztés körül fennálló hiá­nyosságokat. Így rajon-szerte jelen­tősen megjavult a lapkézbesítés. Ez oda vezetett, hogy ma már egyre kevesebb a panasz, a dolgozók biza­lommal rendelik meg a különböző sajtótermékeket. Például a jövő évi szovjet sajtótermékek megrendelésé­nek határideje október 16-a volt. A tervet azonban már október 10-re teljesítették. S így lehetne tovább sorakoztatni azokat a sajtóterméke­ket, amelyeknek megrendelési tervét túlteljesítették. Az eredmény nem vé­letlen. Hiszen a rajonban olyan köz­ségi postahivatalok vannak, mint Parajd, ahol Hozó Mária postafőnök sok esetben saját maga kézbesíti az előfizetőknek járó újságokat, hogy azok idejében eljussanak rendeltetési helyükre. A jó szervező és agitációs munkának tulajdonítható, hogy a pa­­rajdi postahivatal körzeti tervét szeptemberben 118, októberben pedig 120 százalékban teljesítette, s így elsőnek került ki a rajoni verseny­ből. Hozó Mária postafőnök munká­ját segítették Szövérdi Mária faluzó postás és Kiss Rebeka postakézbesítő is. Zsombori Vilmos Sóvárad köz­ség postafőnöke a helyszínen ellen­őrzi, hogy az olvasó valóban meg­kapta-e előfizetett újságját. A lelki­­ismeretes munka szép példáját talál­juk Kibéd községben, ahol Seprődi József postafőnök úgy javította meg a lapterjesztést, hogy mindegyik kéz­besítőt bevonta a szocialista verseny­be, ami azt eredményezte, hogy a körzetében pontosabban jutnak el a sajtótermékek az előfizetőkhöz. Ba­lázsi Mihály postafőnök Gyulakután igen szép számú önkéntes sajtóter­jesztőt mozgósított a sajtóterjesztés­re. Az Erdőszentgyörgy-rajoni sajtó­­terjesztő központ szép eredménye, amely az egész rajonban megmutat­kozik, a jó szervező- és mozgósító munka. Hogy ez miben nyilvánul meg? Elsősorban is a terv emberről­­emberre való felosztásában, valamint a rajoni és a községi pártszervezetek és néptanácsok segítség adásában. Ve­gyük például a jó eredmény első zá­logát, a terv emberről­ emberre való felosztásának kérdését. A rajoni pos­tafőnök, Cojocaru Aurél a sajtóter­jesztő központ felelősével, Veres Gá­borral, miután kézhez kapták az egész rajoni tervet, szétosztották postahivatalokra, ügynökségekre és kézbesítőkre. Majd ellenőrzés és szervezés céljából külön fele­lőst állítottak valamennyi község és falu élére. A munkák menetét minden szombaton a rajoni sajtóter­jesztő központ értékelte. Ott, ahol gyengébb volt a szervezés, a rajoni postától mentek ki segítséget nyúj­tani. Vasárnaponként több ízben sajtóterjesztési napot szerveztek, melybe bevonták az ifjakat, iskolá­sokat, agitátorokat és az egyes tanítókat A rajoni postahivatal al­kalmazottainak igen ügyes kezdemé­nyezése volt, hogy például a füle­­telki kollektív gazdaságban, vala­mint a rajon székhelyén, műsorral egybekötött előadást tartottak, és népszerűsítették a sajtóterjesztés és az olvasás jelentőségét. Az Erdőszentgyörgy-rajoni sajtó­­terjesztő központ eredményei megcá­folják azt a régi, téves állítást, hogy a sajtóterjesztéssel mindig is voltak és lesznek bajok. Kínek bosszúság, kinek öröm Elsőként érkeztem a 4. számú megállóhoz, őszintén örültem ennek a szerencsének, mert előlegezte szá­momra azt a reményt, hogy ha nem is az elsők között — bevallom ehhez sem elég erős könyököm, sem elég szeges bakancsom nincs —, de még­is csak feljutok az autóbuszra, a technika e nagyszerű vívmányára. Ez alkalommal nagy szükségem volt erre az eshetőségre. Gyűlésbe indul­tam s pontosan szerettem volna meg­jelenni, nemcsak pontossági okok­ból, hanem azért is, mert a gyűlés témája rendkívül, mondhatnám élet­bevágóan érdekelt. Megálltam tehát és vártam. Szép őszi délután volt, arcomat csiklandozta a bágyadtan tűző október végi nap s a járda sze­gélyén gyökerező öreg fa, melynek neki támaszkodtam, bőségesen hul­latta lombjait. Mindmegannyi arany­szárnyú lepke — gondoltam — s észre sem vettem, hogy repül az idő. — Rég tetszik várni? — ébresztett fel merengésemből egy eléggé bá­tortalan hang. — Nem, azaz 10 perce — vála­szoltam —, de már jönnie kell, mert lefelé több kocsi elment. Társam lát­hatóan megnyugodott s most már ketten vártunk. De nem sokáig, mert egyre csak gyűnek az emberek, ki­szaladva érkezett, ki határtalan nyu­galommal, kinek hogy diktálta az élet ebben a pillanatban az ütemet. Most már nem lehetett merengeni, hiszen a várakozás izgalma valósá­gos beszédlázba hozta a tömeget. Nekem is elment a természetbámuló kedvem, s mind kitartóbban meresz­tettem a szememet arra az útkeresz­teződésre, ahonnan éppen előbuk­kanhat az én buszom. De az csak nem jött, az órám mutatója pedig vésztjóslóan haladt előre, még 5, majd 10 percet. Néhány perc s elké­sem — gondoltam —, de nem veszí­tettem el a reményt. S jó is volt, mert „nemsokára” megérkezett a várva-várt busz. S még hozzá, mi­lyen szerencsésen feljutottam. A lá­bam vitt, vagy a tömeg sodort? Ma­gam sem tudom. Tény az, hogy egy­szer csak fent láttam magam az au­tóbuszon, még­hozzá egészen elől. S végre! Közeledett a Lenin­ utcai fel­tételes megálló. Nincs baj — néztem az órámra s izgalommal vártam a leszállás pillanatát. Körülöttem töb­ben készülődtek. Feltűnt a Lenin­ ut­cai kórház épülete, s elhangzott Zsigmond Eszter kalauznak a sofőr­höz intézett érthető, nyugodt bejelent­e­tése: — Van leszálló, megállunk kérem! De csodák csodája, a varázsigé­nek ezúttal semmi hatása nem volt,­­ mert az autóbusz egyre haladt, vígan­­ gördült előre. — Le akarunk szállni! — hangzott most már kórusban a követelő hang, de a hatás csak nem mutatkozott. Azaz... igen, a jóképű, napszemüve­­­­ges sofőr arcán, aki látható káröröm­mel csak mosolygott, mosolygott a bosszankodókon s a kocsit a legna­gyobb nyugalommal vezette tovább. . Mikor aztán megelégelte a leszállni akarók „legjobb” kívánságait, a vi­lág legtermészetesebb hangján jelen­tette be: — Nem dőlt össze a világ, legfel­jebb visszamennek gyalog! Micsoda nagyszerű megoldás! De mit tehettünk mást, minthogy meg­fogadtuk a tanácsot. Csakhogy a következő megállóig még eltelt 5 perc, s a visszagyaloglással még leg­alább 10. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy 50 banit fizettünk abban a reményben, hogy autóbusz­­szal és nem gyalog kell eljutnunk a kitűzött célhoz. S ráadásul egy kis bosszúságot is vásároltunk magunk­nak. Csak egy vigasztal, az, hogy még­sem ment kárba a mi 50 banunk, mert Nagy András sofőrnek örömet szerzett a­ mi bosszúságunk — s ez is valami. VEREBS MARGIT

Next