Vörös Zászló, 1955. december (4. évfolyam, 283-310. szám)

1955-12-01 / 283. szám

Önkéntes sajtólevelezőink a szocializmus építőinek első soraiban Nincs olyan hazáját szerető ember népköztársaságunkban, akit ne tölte­­nének el jogos büszkeséggel pártve­zette dolgozó népünk megvalósításai Az eredmények fölötti öröm, az áj iránti lelkesedés és annak felkarolása, a haladásunkat gátló hiányosságok elleni következetes harc tükröződik önkéntes sajtólevelezőink írásaiban is, amelyek egyre nagyobb számban érkeznek szerkesztőségünkbe. Minden levél a dolgozó nép­alkotó kezdeményezését és erejét tükrözi, önbizalom, pártunk biztos vezetésébe vetett megingathatatlan hit és az új életüket építő emberek lelkesedése csendül ki például Jakab Ferenc me­­zőmadarasi levelezőnk írásából amely­ben a kollektív gazdaság fejlődését ismerteti 1950-ben a gazdaság állat­­állományát mindössze 5 ló és egy tehén képezte, ma pedig 6 ökör- és 5 lőfogattal rendelkeznek, s ezenkívül 21 növendékmarha, 12 fejőstehén, 208 juh, 95 sertés és számos baromfi gazdagítja állatállományukat Termés­eredményük is évről-évre növekedik. Az eredmények láttán, többen kérték felvételüket a gazdaságba. Az 57 csa­láddal alakult gazdaságnak ma 80 család a tagja — írja levelében. Boér Lajos, a sepsiszentgyörgyi Dó­zsa György textilgyár dolgozóinak al­kotó lendületéről és eredményeiről ír. Péter Hona arról tudósít hogy az ud­varhelyi Vörös Csillag kisipari terme­lőszövetkezet munkaközössége már tel­jesítette ez évi tervelőirányzatát Ha­sonló tartalmú levelek érkeznek Mezei Mihály régens, Börcke András csik­­szentdomokosi Miklós Jánosné cseke­­falvi, Imreh Teréz sepsiszentgyörgyi és m­ás levelezőktől. A II. Pártkongresszus küszöbén kü­lönösen fellendült sajtói­v­letőink te­vékenysége. Leveleikből kitűnik az az igyekezet, hogy írásaikkal fokozottab­ban hozzájáruljanak pártunk politiká­jának győzelméhez, a szocializmus építéséhez. Tudják, hogy csak úgy te­hetnek értékes szolgálatot a pártnak és a népnek, ha minden körülmények között teljes erejüket és képességü­ket, egész lendületüket a munkásosz­tály és a népi demokratikus állam szolgálatába állítják, ha engesztelhe­tetlenül és megingathatatlanul harcol­nak a párt politikai irányvonalának érvényesítéséért, s izzó gyűlölettel súj­tanak le minden hibára. — önkéntes levelezőink — pártta­gok és pártonkívüliek —, akik saját ügyüknek tekintik a dolgozó nép ér­dekeit, tisztában vannak azzal hogy a párt politikájénak valóra váltásáért úgy harcolhatnak a legeredményeseb­ben, ha élettárnak az új győzelméért, a fejlett módszerek terjesztéséért, a termelés és termelékenység emelésé­ért, az önköltség csökkentéséért, a me­zőgazdaság szocialista átalakításáért vívott harcban. Ez a törekvés tűnik ki az október­ben és november 20-ig szerkesztősé­günkbe érkezett levelek nagy többségé­ből. A pártunk II. Kongresszusa tiszte­letére indított sajtólevelezői verseny ke­retében, levelezőink írásaikban tudá­suk és tehetségük legjavát értékesítik. Lelkesedéssel, meggyőződéssel és szív­től írott levelek érkeztek be ebben az időszakban Orbán L. Erzsébet sepsi­szentgyörgyi, Szőcs Magda Csíkszere­dai, Gáli Ferenc gyergyóremetei, Bi­­tay Károlyné szovátai, Huszár József marosvásárhelyi, Táncos János fiát­­falvi és más levelezőinktől, akik a verseny első szakaszának első, illetve második helyezettjei. Leveleiket szíve­sen olvassák a dolgozók, mert új éle­tünket, haladásunkat tükrözik. A sajtólevelezők szerény, de érté­kes tevékenysége azonban nemcsak arra korlátozódik, hogy felfedjék és előrelendítsék az újat, hanem hogy bátran leleplezzék és ostorozzák mind­azt, ami gátolja haladásunkat. Bírá­latukkal lesújtanak a Bürokratákra, a közvagyon prédáiéira, azokra, akik rosszul gazdálkodnak, akadályozzák a belső tartalékok kiaknázását, stb Ka­­mauf Viktor például egyik legutóbbi levelében megírta, hogy a gyimeskö­­zéploki mészégető vállalat nem gon­doskodott megfelelő szállító eszközök­­ről, aminek következtében szállítás közben a pakura nagy része elfolyt az úton. László Árpád és Bartis Árpád levelü­kben Kerekes Dénes szövetke­zeti boltkezelő hanyag, helytelen ma­­gatartását illetően az egei dolgozók elítélő közvéleményét tolmácsolják. Szocialista tá­radalmi rendszerünk építésében előrelendítő erőt képvisel a sajtólevelezők bíráló tevékenysége. Ugyanakkor értékes segítséget jelent a párt- és kormányhatározatok való­­raváltásának, az állami- és pártfegye­lem tiszteletben tartásának ellenőrzé­se terén Éppen ezért pártunk határo­­zottan elítéli azokat, akik a levelező­ket üldözik, hogy elfojtsák ki álltu­kat. A párt minden esetben megvédi a levelezők bírálati jogát. Akik üldö­zik a levelezőket, azok vagy félnek a hibák és visszaélések lelepi­tésétől, vagy öntelt emberek akik felülről te­kintenek a tömegekre és nem értik, vagy nem akarják megérteni, milyen rendjét vili­ erőt k­i a­ porterek részére a bírálat és önbírálat. A levelezők bíráló anyagainak gya­korlati hasznát bizonyítja, hogy igen sok helyen — mint a szövérdi szö­vetkezetben, a marosvásárhelyi Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyárban, a Közép-Intézési Tröszt Gyergyó-ra’oni egységében, stb. — a levelezők által feltárt hibák kiviz'-ra­ isa után az il­letékesek azonnal intézkedtek azok felzámolása érdekében. Számos sajtólevelezőnk kíméletlenül leleplezi az osztályidegen elemek mes­terkedéseit. Vultur Simion például igen nagy szolgálatot tett a dolgozó népnek azzal, hogy­­leplezte Suteu Nicolae kulákot, aki Szenti­áron 'Régen-rajon) furfangos módon hát­ráltatta a csépi­s ütemét A levél nyo­mán a röptanács szigorú intézkedé­seket foganatosítva a kulák ellen, biztosította a zavartalan munkane­met. A sajtóévfezőknek, hogy jól vé­gezhessék feladataikat, állandóan ké­­pezniök kell magukat. Ennek tudatá­ban levelezőink szorgalmasan és szí­vesen látogatják a szerkesztőbizottság által beindított lvelezési tanfolyamo­kat Sepsiszentgyörgy-rajonban például 42 levelező látogatta rendszeresen az előadásokat. Sajtólevelezőinknek arra kell töre­kedniük, hogy munkájukkal méltók legyenek a munkás- és parasztlevele­zők mozgalmának nagy megalapítói­­hoz és lelkesítőihez, a nagy Leninhez és Sztálinhoz, arra kell törekedniük, hogy pártunk II. Kongresszusa tisz­teletére még több, még nevetőbb, moz­­gást­óbb jellegű tudósításokkal lelke­sítsék a dolgozókat ötéves tervünk ha­táridő előtti teljestésére, újabb ragyo­gó munkasikerek elérésére. Kiosztották az országos kultúrverseny díjait A napokban tartották meg a fővá­rosi Dalles teremben a kultúrottho­­nok, kultúrházak, falusi vörös­ sarkok színjátszó együttesei és agitációs művész brigádjai országos versenyé­nek díjkiosztó ünnepségét. A legjobb együttesek között há­rom I., négy II. hat III. díjat és öt dicsérő oklevelet osztottak szét. Ugyancsak jutalomban részesült a tíz legjobb szavaló, továbbá a 20 legjobb alakítást nyújtó műkedvelő művész. Díjazásban és jutalmakban részesítették a legjobb agitációs mű­vész brigádokat is, amelyek között ott van a felsőboldogfalvi (Magyar Autonóm­ Tartomány) agitációs mű­vész brigád is. Az ünnepség C. Prisnea elvtárs, a művelődésügyi miniszter első he­lyettesének záróbeszédével ért véget, aki köszöntötte a kitüntetetteket s to­vábbi sikereket kívánt tevékenysé­gükhöz. Világ proletárjai egyesüljetek I - IV. évfolyam 283. (1206.) szám. Csütörtök, 1955 december 1.­­ ARA 20 BÁNI ! ^ A JEäMSiilk­i TISZTELETÉRE 97 százalék terven felül Korbuly György IMSZ-tag a ma­rosvásárhelyi bútorgyár kézimunkás asztalosa, a kongresszus tiszteletére 197 százalékos tervteljesítést ért el. Napközi otthont építenek A 8-as számú építkezési tröszt dol­gozóinak vállalásai között az építő­munkások gyermekei részére épülő napközi otthon befejezése is szerepel. A kongresszus tiszteletére tett vál­lalások közül eddig már számos meg­valósult közöttük a napközi otthon is elkészült. A napokban a 25 3—3 éves gyermek szüleivel együtt öröm­mel sietett az újonnan épült napközi otthonba Nem kellett hosszú útat megtérnniök, hiszen a napközi otthon a Malinovszki­ úton épült, a szép munkáslakások háta mögött. A gyermekeket egészséges, világos terem fogadja. Nyomban megkezdő­dik az ismerkedés és a játék. Népi demokratikus rendszerünk a gyerme­kek iránt tanúsított messzemenő gon­doskodásának egyik nagyszerű pél­dája az újonnan­­épült napközi ott­hon is. A szülőket örömmel tölti el az a gondolat, hogy a napközi otthon ki­bővítésével, martuár elsején a három éven aluli gyermekek részére bölcső­dét avatnak fel. Az Építkezési Tröszt munkaközös­sége szívverésekkel dolgozik azért, hogy a II. Pártkongresszus tisztele­tére december 1-én befejezze a 12 család részére épülő munkásblokkot. Teljesítik varrásaikat A székelyudvarhelyi Május 1 kis­ipari termelőszövetkezetben a dolgo­zók alapos, gondos munkát végez­nek. A fonodában három munkacso­port alakult, melyek közül a 2. szá­mú csoport eredményei bizonyultak a legjobbaknak, tagjai győztesen kerül­tek ki a versenyből. A fonoda egyéb­ként új osztály, nemrég bővítette a szövetkezet már meglévő üzemét. Harmadik évnegyedi tervét 60 szá­zalékkal teljesítette túl. Nagy lendü­lettel dolgoznak a többi osztályokon is. November havi tervüket 20-ig globálisan 67 százalékban teljesítet­ték, de a munka üteme azt bizonyít­ja, hogy a hónap végére 15 száza­lékkal teljesítik túl. A II. Pártkong­resszus tiszteletére a szövetkezet dol­gozói számos vállalást tettek, melyek nagy részét már teljesítették is. Vál­lalták, hogy a munkaidőt igyekeznek a lehető legjobban kihasználni. A fes­tődő munkásai egy víztartály elkészí­tését vállalták, melynek beállítása 2 százalékkal emeli a termelést. Ezt már november 25-re elkészítették. „Rózsa, rózsa.. Künn a Nemere össze­keveri az út porát a szállingózó hóv­al. Itt benn, a kézdivásárhelyi kultúr otthonban, meg­kezdődött a tánccso­­port-vezetők tanfolyama. Egyszerre dobban 110 láb. — Álljanak párba az elvtársak s táncol­janak el egy csárdást — mondja Haáz Sán­dor, a Népi Alkotások Tartományi Házának tancirányí­tója, a tan­folyam vezetője. Mikor elhallgat a zene s megállnak a párok, már van is néhány megjegyezni valója. Az egyik sarokban a tán­cosok mereven tartott lábbal feleltek a zene­­ ütemére, két pár pedig­­ forgás közben külső lábbal dobbantott. E­­gyik sem jellemző a székely népi táncra. Aztán Zakariás Má­ria, a Lázár Ödön üzem munkása, Bustya Róza, a Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár munkása, Csegedi Já­nos, a Textila Mures szabója, s a többiek,­­ a marosvásárhelyi tánc-­­ kisegyüttes 16 tagja, s 4—5 tanfolyamhallgatót­­ vesz gondjaiba, hogy együtt tanulják a szék­­­kely táncok lépéseit, a­­ sirülőt, a vettetést, az­­­egydobbar­tást s a többi táncelemeket. Ha­­ szűken is, de jut idő , arra, hogy lejegyezges­­sék a tanultakat, így­­ telik el komoly mun­kával a nap, miközben­­ a kisegyüttes bemutat­ja zsebkendős táncát­ , a tanfolyam hallgatói ebben megtalálják a tanult lépéseket, figu­rákat, s majd ha a színpadon látnak szé­kely táncot, az összbe­nyomás gyönyörűsége mellett megértik a tánc­ban kifejezett gondo­latokat is. Élénk most a kul­­túrmunka Kézdivásár­­hely-rajonban. Az 1-es számú iskolában a vá­ros szimfonikus zene­kara C. Porumbescu Új király (Crai Nou) című operettjének rész­­leteit próbálja. A Szö­vetkezeti Szövetség mű­vészi agitációs csoportja ötéves tervük határidő előtti teljesítésének meg­­éneklésére készül. A pojáni színjátszó cso­port a Művelődési Út­mutató novemberi szá­mában megjelent, A sajtólevelező című egy­­felvonásos színdarabot próbálgatja. Hogy kul­túralunk­ával is köszönt­sék a II. Pártkong­resszust, ezek a lelkes kis csoportok közösen adnak majd műsort. Kézdivásárhelyről az­tán a tánc kisegyüttes — amely azzal a cél­lal indult el tartomá­nyunkban, hogy átadja tudását, tapasztalatait a többi tánccsoportoknak is —, tovább folytatja útját Sepsiszentgyörgy-­­ re, Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra. Mindenütt felhangzik majd a dal: „Rózsa, rózsa, piros rózsa kihajlott az út­ra. .. ” BENKŐ JÁNOS | A MAI SZAMBAN: « A Mandragora bemutatója elé. (2. oldal).­­ Az RMP Módosított Szervezeti Szabályzat tervezetéről. A belső port­­élet néhány alapelvéről és szabályáról. (2.-3. oldal). Tapasztalataink a minőségi ellenőrzés megszervezésében. (3. old.) Az ENSZ közgyűlésének munkálatai. (4. oldal). új termékeket állítanak elő A régeni IFIL munkásai a hordód üzem hulladékanyagából különböző cikkeket állítanak elő, mint kefe­fá­kat, gyümölcsös ládákat, stb. November 1 és 20 között 250 000 gyümölcsös lá­dát, 16 köbméter másfajta ládát, 400 darab papírcsomagoló táblát, 500 da­rab üveg-csomagoláshoz szükséges táblát készítettek hulladékból. Ebben a munkában Nagy József ács, Bíró Sándor és Bálint József körfűrészesek és mások tűntek ki. MEZEI MIHÁLY levelező Fellendült a szocialista munk­averseny A Magyar Autonóm Tartomány te­rületén valamennyi kisipari termelő­­szövetkezet faipari ágazata szoci­alista munkaversenyt folytat Nincs , ebben semmi szokatlan, hiszen ed­dig is versenyeztek. De az utóbbi időben ez a verseny nagy lendüle­tet vett. A 11 Pártkongresszus kö­szöntésére készülnek! A verseny már hetek óta tart. A már lezárult első szakasz eredményei bebizonyították, hogy a faipari dol­gozók fokozták munkalendületüket.­­ Az udvarhelyi Vörös Csillag kisipa­ri termelőszövetkezet dolgozói, akik elsők lettek a versenyben, 2660 pon­tot értek el Hogyan törtek az első­­ helyre? Október havi tervüket globá­­l­­isan 4 százalékkal teljesítették túl.­­ A közfogyasztási cikkek termelése te­­­­rén pedig 23 százalékkal teljesítet­ték túl vállalásukat. Ezeken kívül pedig újítási, ésszerűsítési tervüket is 50 százalékkal túlszárnyalták így lettek elsők a szocialista munkaver­seny első szakaszában. Végzik az őszi mélyszántást Marosvásárhely-rajon november 26-­­ ig 92,3 százalékban végezte el az őszi mélyszántást Egyes községek­ben jobban megszervezték a munkát, s a felvilágosító agitáció következ­tében nagyobb lelkesedéssel dolgoz­tak.­­Ennek eredményeként például Bándon eddig 730, Pariton 622, Ho­­­­doson 607 hektár területet szántottak­­ fel.­­ A kollektív gazdaságok közül a legtöbb mélyszántást a csibakáposz­­tásszentmiklósi (179 hektár) és Ud­varfalvi (195 hektár) gazdaság vég­zett. A rajonban a termőterület növe­lése érdekében, november 26-ig 4 hektár parlag­földet törtek fel ter­ven belül. A fiátfalvi kollektivisták eredményei A fiátfalvi Győzelem kollektív gazdaság tagjai újabb sikerek eléré­­sével köszöntik pártunk II. Kong-p­resszusát. Idejében és jó körülmények között fejezték be a betakarítási munkála­tokat s ezzel párhuzamosan állam iránti kötelezettségüket is száz szá­zalékban teljesítették. November 28- án az őszi mélyszántást is befejez­ték. A kollektivisták különböző munkájá­nak megkönnyítéséért, (favágás stb.) gátőrfűrész felszereléséről gondosko­­dott a vezető­ tanács. Az állatállomány téli ellátása és fejlesztése érdekében, eddig több mint 140 tonna silótakarmányt biz­tosítottak. Hogy a silótakarmányt megvédjék az idő viszontagságaitól, egy nyolcméteres szín építésén dol­goznak. Az állammal több tenyész- és apa­állat nevelésére és átadására kötöt­tek szerződést, ami fokozza a gazda­ság tagjainak jövedelmét. A leszerző­dött négy apaállat helyébe újabb négy apaállatot nevelnek. TÁNCOS JÁNOS levelező

Next