Vörös Zászló, 1956. február (5. évfolyam, 26-50. szám)

1956-02-01 / 26. szám

Élénk, meggyőző agitációs munkával a választások sikeréért Választásra készül hazánk dolgozó népe Március 1- én az állampolgá­rok milliói lépnek majd az urnák elé, hogy megválasszák képviselőiket az államhatalom helyi szerveibe, a nép­tanácsokba. Amióta népi demokratikus rendsze­rünket megteremtettük, a választások a dolgozó nép ünnepeivé váltak. Ez érthető is, hiszen népi demokratikus rendszerünk a legdemokratikusabb választójogot biztosítja a lakosság legszélesebb tömegei részére, mert rendszerünk a dolgozó nép legszéle­sebb tömegeinek érdekeit képviseli. A választások előkészítésében részt vesz hazánk egész dolgozó népe. A dolgozók a maguk soraiból jelölik ki képviselőjelöltjeiket, azokat, akik ezideig is legtöbbet tettek községük, városuk fejlesztéséért, az egész or­szág felvirágoztatásáért a dolgozó nép életszínvonalának szüntelen eme­léséért A dolgozó tömegek ellenőr­zést gyakorolnak a választások elő­készítése, a választásokról szóló törvényerejű rendelet előírásainak tiszteletben tartása felett A választá­si bizottságokba jelölt küldötteik ál­tal a dolgozók ellenőrzik a jelölések törvényességét, a választói névjegy­zék összeállítását. A most zajló választási kampány a dolgozók millióit mozgósítja Ez pedig megköveteli az élénk, meggyő­ző agitációs munkát Az élénk meg­győző agitációs munka azt jelenti, hogy tudatosítjuk a dolgozókban rendszerünk vívmányait, hogy tuda­tosítjuk bennük azokat a feladato­kat, amelyek mindnyájunk előtt álla­nak az ország további fejlesztésében, a szocializmus építésében. A közelmúltban megtartott II párt­kongresszus történelmi jelentőségű okmányokkal mérte fel a megtett utat és megmutatta az ország, a dolgozó nép életének nagyszerű távlatait. Ezeknek az okmányoknak a népszerűsí­tése, a II pártkongresszus határo­zatainak valóra váltásáért folytatott harcra való mozgósítás kell hogy képezze az agitációs munka alapját. „Népünk ma örömmel és hazafias büszkeséggel állapítja meg, hogy döntő sikereket értünk el a szocia­lizmus gazdasági alapjának építésé­ben. Ezek a sikerek a munkásosz­tálynak, a dolgozó parasztságnak és az értelmiségnek a Román Munkás­párt vezetésével végzett lelkes mun­kája eredményei” — szögezi le a Román Munkáspárt Központi Vezető­ségének a II. kongresszuson előter­jesztett jelentése. Ezeket az eredmé­nyeket kell népszerűsítenünk. Azon­ban ne csak országos viszonylatban,­­ hanem konkréten megmutatva azokat az eredményeket is, amelyeket helyi vonatkoztatásban értek el a dolgo­zók. Az agitációs munka megszervezé­se a rajoni és városi pártszervezetek, az alapszervezetek feladata. A párt­­szervezeteknek és az alapszervezetek­nek a választási kampány időszaká­ban úgy kell megszervezniük a po­litikai munkát, hogy állandóan erő­sítsék a párt és a tömegek közötti kapcsolatot. Törekedjenek arra, hogy az agitátorok konkrét tényekre ala­pozzák a politikai munkát. A politi­kai tömegagitáció meggyőző, mozgó­sító jellegű kell, hogy legyen. Az agitációs munka megszervezésében az alapszervezeteknek nyújtsanak se­gítséget azok a pártaktivisták, akik ebben az időszakban kint dolgoznak a községekben. Népi demokratikus rendszerünk fel­szabadította a néptömegek alkotó ere­jét, kezdeményező képességét. „A pártnak az a hivatása, hogy meg­szervezze ezt az alkotó erőt és kez­deményező készséget, s hogy azt a szocialista építés feladatainak telje­sítésére összpontosítsa” — szögezi le a Központi Vezetőség tevékenységé­ről szóló jelentés. Az agitációs munkának az ipari dolgozók alkotó lendületét a szocia­lista verseny még szélesebb körű ki­bontakozására kell irányítania, hogy a terv ritmikus teljesítésével, a mun­katermelékenység szüntelen fokozásá­val, az önköltség csökkentésével mindnyájan hozzájáruljanak a második ö­téves terv előirányzatainak teljesí­téséhez. A dolgozó földművesek te­vékenységét a tavaszi mezőgazdasági munkák jó előkészítésére kell irá­nyítani, hogy már a tavaszi munkák hozzájáruljanak a második ötéves tervben előirányzott terméseredmény eléréséhez. Nagy gondot kell fordítani a mun­kásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének elmélyítésére. Az agi­tátoroknak rá kell világítaniuk arra, hogy a munkásosztály, a párt és a kormány milyen nagy jelentőségű segítséget nyújt a dolgozó paraszt­ságnak, hogy növelhesse hektáron­kénti terméseredményét és így bősé­gesebb életet biztosíthasson a maga számára Ugyanakkor meg kell mu­tatni a gyakorlati példák alapján — hogy a dolgozó parasztságnak mennyire érdeke, hogy állandóan nö­velje hektáronkénti terméseredményét, hogy szaporítsa állatállományát, ide­jében befizesse adóját és eleget te­gyen beszolgáltatási kötelezettsé­gének. Az agitációs munka során az elért eredmények népszerűsítése mel­lett nem szabad megfeledkeznünk a hiányosságokról sem Az agitátorok­nak nem szabad elsiklaniuk a külön­böző tevékenységi ágakban még meg­lévő hiányosságok felett Fel kell tárniuk ezeket a hiányosságokat, meg kell mutatniuk azoknak eredőjét és azt, hogy ezek a hiányosságok csak átmenetiek, hogy a párt és a kor­mány intézkedései nyomán, valamint a dolgozók hathatós segítségének eredményeként felszámolhatók. Az agitációs munkának oda kell hatnia, hogy a dolgozók alaposan és megfontoltan elemezzék a néptaná­csok eddigi tevékenységét. A népta­nácsok népi demokratikus rendsze­rünk fontos vívmányai. A nép­tanácsok útján válnak a dolgozók milliói az ország életének irányítói­­vá. Tehát minden dolgozónak érde­ke, hogy a néptanács a legeredmé­nyesebb munkát fejtse ki. Az agi­tátoroknak ezt tudatosítaniuk kell a választókban. Tudatosítaniuk kell ezenkívül azt is, hogy a néptanács csak akkor fejthet ki eredményes te­vékenységet, ha munkájában minden választópolgár állandó támogatását élvezi. Ezt gyakorlati példával kell bebizonyítani a választók előtt. Nin­csen olyan község vagy falu, ahol valamilyen munkában a néptanács ne élvezte volna a dolgozó tömegek tá­mogatását A legjobb példát erre az önadóztatásból történő építkezések szolgáltatták Csíkszépvizen, Orosz­hegyen, Mezőmadarason és tartomá­nyunk sok más községében a dolgo­zók a néptanácsok segítségével kis összegből értékes középületeket emel­tek. A tömegagitációs munkának szer­vezettnek kell lennie és lépést kell tartania a választás előkészítésének munkálataival, így a jelenlegi idő­szakban a fentiek mellett népszerű­sítenie kell választási törvényünk mélyen demokratikus jellegét Rövi­desen kifüggesztik a választók név­jegyzékeit, ekkor mozgósítani kell a tömegeket a névjegyzék ellenőrzésé­re, hogy egyetlen dolgozó se marad­jon ki abból Február 9-én befejeződ­nek a jelölések. Ezen időpont után az agitátoroknak népszerűsteniük kell a képviselőjelöltet, hogy minden választópolgár alaposan megismerje azt, akire majd szavazatát adja. A választási kampányban az agi­­tációs munkának hathatós eszköze a választók háza. A pártszervezeteknek, az alapszervezeteknek segítséget kell nyújtaniuk, hogy a választók házá­ban megfelelő agitációs tevékenysé­get fejtsenek ki. A pártszervezetek bővítsék ki agitátorkollektíváikat és ösztönözzék fáradhatatlan munkára az összes agi­tátorokat. A párttagok, a tagjelöltek és a pártonkívüli aktívák tagjai szün­telen politikai munkával magyaráz­zák meg a képviselőválasztások ha­talmas jelentőségét hogy a dolgozók milliói a haza, a párt iránti szeretet jegyében vegyenek részt a választá­sokon. A pártalapszervezetek haté­kony politikai munkája — a válasz­tások előkészítésének időszakában — biztosíték arra, hogy a néptanácsi képviselőválasztások újabb sikerekhez vezetnek a szocializmus építésében. Világ proletárjai egyesüljetek ! A MM.P MACYAD AUTONOM TARTOMÁNYI VIZETOUCI ES A TARTOMANYI NEPTANACS TALJA V. évfolyam 26. (1259.) szám. Szerda, 1956. február 1. ARA 20 BÁNI BUKAREST Február folyamán a fővárosi szín­házak új drámákat mutatnak be. A I. L. Caragiale Nemzeti Színház február végén mutatja be Barbu Delavrancea Naplemente című klasz­­szikus drámáját Marietta Sadova és Mihail Zirra, a Román Népköz­társaság művészetének érdemes mes­terei rendezésében. Stefan cel Mare szerepét G Calboreanu, az RNK népművésze alakítja. Bemutatásra kerül egy új darab is. Virgil Stoenescu és Octavian Sava Magaviseletből elégtelen c. darabja. A darabot Ion Lucian rendezi. A hónap közepén a C. Nottara szín­házban mutatják be a Fény a rakó­dón című művet, míg az Ifjúsági Színház Lev Tolsztoj Élő holttest című, klasszikus darabját tűzte mű­sorára. A Városi Színház munkakö­zössége az egyetemes irodalom re­mekeiből választott, februárban be­mutatja Mussel Nagy szavak nélkül című művét. Az idény végéig a fővárosi szín­házak bemutatják Lucia Demetrius Három nemzedék, Mihail Davidoglu Horia, Maxim Gorkij Ellenségek, Shakespeare Sok hűhó semmiért, Victor Hugo A király szórakozik, Ben Johnson Volpone című művét. TANI A lakiban megnyílt tartomány­közi képzőművészeti kiállítást eddig kö­zel 15.000 személy látogatta. Ia­și, Bacau, Galați és Suceava tartomá­nyok képzőművészei több mint 300 festménnyel, metszettel, szoborral vesznek részt a kiállításon. A kiál­lított munkák az ország múltját s népünk új életét tükrözik. Az olajfestmények közül kitűnik Dán Hatmanu Művészcsoport falun, a V. I. Lenin vízierőmű néhány munkásának portréja, amelyet Ion Petrovici festett a békási munkate­lepen, Mihail Camarus akvarelljei, amelyek a Tibeni községi kollektiv­isták munkáját örökítik meg. Nico­­lae Popa a nicolinai vasúti műhe­lyek 1933-as sztrájkjából, Nicolae Mantu az 1907-es paraszt­felkelés­ből merítette témáját, míg Eftimie Bârleanu, George Enescu és V Con­­durachi Stefan íjászai gipsz kom­pozíciókkal, Gheorghe Naum pedig domborművekkel szerepel a kiállítá­son. SUCEAVA A népi hatalom éveiben a kultúra kapui szélesre nyíltak a Suceava tartományi dolgozók előtt is. A mű­veltségi színvonal emelésében hat rajoni kultúrház, 763 könyvtár, 785.700 kötettel, 12 rádiósítási állo­más 21000 hangszóróval, három új múzeum stb. áll a tanulni, ismere­teik bővítésére vágyó dolgozók ren­­­­delkezésére. " A dolgozó parasztság életöröme,­­ művelődési tevékenysége tükröződik a kulturális tömegversenyekben való részvételében is. A falusi kultúrcso­­portok 3. versenyén 1274 színjátszó-­­ csoport, agitációs kultúrbrigád, népi­­ zenekar, énnekkar stb. jelentkezett.­­ Ebben a versenyben a Dorohoi raja­­ni kultúrház együttese első díjat nyert. A néptanácsok gondoskodásával Botoranban megalakult a Vörös nyakkendő állami bábszínház és ál­lami filharmonikus zenekar, Sucea­­van pedig megalakult a Ciprian Po­­rumbescu dal- és táncegyüttes. . ........................ Hazánk a kultúr­forradalom útján TARTOMÁNYUNK ÉLETÉBŐL Növelik a termelékenységet A marosvásárhelyi Lás­­zári Ödön helyiipari vál­lalat csempekályha ké­szítő osztályán az el­múlt napokban fejezték be az új kemence épí­tését A kemencét nem­sokára üzembe helyezik, ami azt jelenti, hogy mintegy 30—40 száza­lékkal növekszik majd az illető osztály terme­lőképessége. Az osztály dolgozói azzal is büszkélkedhet­nek, hogy ebben az esztendőben kibővítették a termelést, új részleget nyitottak meg Az új részlegen négy munkás dolgozik, akik a ré­gi munkások fokozott nevelőmunkája eredmé­nyeként alig kéthetes gyakorlati tevékenység után ma már közel jár­nak a napi terv teljesí­téséhez. Az olyan munkásők­­től, mint például Kiss Nagy Annától — aki a Mészáros Máriával foly­tatott szocialista ver­senyben ma is élen jár — az új dolgozó nők nemcsak a lelkes, jó minőségű munka, ha­nem a munka iránti szocialista magatartás tekintetében is példát vehetnek. Csík­raj­ónból jelenti Szőcs Magda levelezd • Nagy Béla csömöritTM középparaszt három évre kötött szerződést cukorrépatermesztésre, mert meggyőződött annak fontosságáról és előnyé­ről. A múlt évben termelt háromezer kiló cukorrépa szép jövedelmet biz­tosított számára. Csak cukrot 15 kg-ot kapott, nem számítva a pénzt és egyéb előnyöket, többek között azt, hogy a kam­ia répaszelettel tápdús és bőséges takarmányt juttathatott állatainak. * — A gyimesfelsőfoki állandó állatenyésztési társulás tagjai négy hektár területen végeztek legelő akar­ítást. Ez nagymértékben hozzá fog járulni az állatok takarmányozásának feljavításához. A társulás tagjai egyre szebb eredményeket valósítanak meg, amelyek mind a tagok élet­színvonalának emelését szolgálják. A napokban ismét 700 kg kukoricát osztanak szét a társulás tagjai között. ★ — A dolgozók egészségének megvédése érdeké­ben a rajoni egészségügyi hálózat dolgozói a rajon területén gyűléseket szerveznek, ahol az egészség megvédésével, a betegségek megelőzésével kapcsolatos előadásokat tarta­nak. A legutóbb Karcfalván tartott gyűlésen több mint 400 dolgozó hall­gatta meg Dr. Bajkó Barabás főorvos előadását A választók házában A marosvásárhelyi Sifkó Géza b­k­torgyárban létesített választók házá­ban a gyár dolgozói a néptanácsi képviselőve­l..sztások jelentőségéről beszélnek. Nagy József I. a 159. számú városi választókerület képviselő­­jelöltje elbeszélget a dolgozókkal. A MAI SZAMBA* — Dolgozó népünk jelölttel. (2. oldal). „Mély tiszteletet érzek a román nép iránt—” — Beszélgetés Hlyes Gyulával — (2. oldal).­­— A varsói barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben részvevő államok közös nyilatkozata. (3. oldal). — A Szovjetunió barátsági és együttműködési szerződés megkötését javasolja az Egyesült Államoknak. (4. oldal). A parajdi dolgozó parasztok készülnek a tavaszi munkákra A bőséges terméseredmény bizto­sítása érdekében a parajdi dolgo­zó parasztok igyekeznek ellenőriz-­­ni vetőmagjuk csírázó képességét Január 27-ig 35 gazda végezte el a kukorica próbacsíráztatását, ugyanakkor 38 egyénileg gazdálko­dó dolgozó paraszt a búza, továb­bi 15 gazda pedig a zab- és árpa­­vetőmag csírázó képességét ellen-­­őrizte. Valamennyi vetőmagféleség pró­bacsíráztatását elvégezte Kened András, Nagy Gergely, Csehi Már­ton és idősebb Ambrus Sándor. Hírek a sóváradi kollektív gazdaságból A kollektív gazdaság tagjai készül­nek a tavaszi munkálatokra. Eddig 12 szakekét, 15 fagerendelyes ekét, 7 kukorica-vetőgépet, 6 boronát ja­vítottak meg. Jelenleg a szecskázó­gép, répaszeletelő gép, a szelektor és a kapálógépek javításán dolgoz­nak. Ezenkívül a következő hetek­ben 80 db szekérkereket, két kisebb és két nagyobb szekérhez pedig kü­lönböző alkatrészeket készítenek. A föld termékenységének növelése érdekében a kollektív gazdaság tag­jai megkezdték a trágyahordást Ja­nuár 20—27 között több mint 120 tonna trágyát hordtak ki a földek­re. Ebben a munkában kitűntek Bi­hari Zsigmond, Kiss Lajos, idős De­ák Sándor és Magyari Árpád IMSZ- tag. * A szőlőtermesztés gondos, előzetes munkát igényel. Tudják ezt a kollek­tív gazdaság tagjai is s éppen ezért a napokban megkezdték a szőlőte­rület rigolirozását E munka mielőb­bi befejezése céljából 25 tag dolgo­zik lelkesen. Eddig 25 új terület ri­golirozását fejezték be. Az 1. bri­gádból Zsigmond József, a II. bri­gádból pedig Dája Kálmán és Sán­ta Elek tűnt ki szorgalmas munká­jával.­­­ Január 25-én a kollektív gazdaság tagjai gyűlést tartottak és megtár­gyalták az esetleges tavaszi áradás elleni védekezés módszereit. Elhatá­rozásuk nyomán január 27-én már meg is kezdték a Küköllő-menti vé­­dőgát építését, amely áradás eseté­ben megmenti a gazdaság földjeit a víz okozta kártól.

Next