Vörös Zászló, 1957. január (6. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-03 / 1. szám

Oh. Gheorgli Suh elvtára (Folytatás az első oldalról.) szerveknél létezik, hanem megtalál­hatjuk a trösztöknél is, amelyek mun­kamódszereikkel igen gyakran féke­zik sok vállalat tevékenységét és fo­kozzák a bürokráciát. A demokratikus centralizmus népi demokratikus államunk szervezési alapelve; ez az elv egybehangolja a gazdasági és társadalmi-kulturális te­vékenység szükségszerű, egységes és összehangolt vezetését, az alulról jövő kezdeményezés ösztönzésével s szé­leskörű lehetőséget nyújt a dolgozó tömegek tevékenységének kifejleszté­sére. Ahhoz, hogy ezt az elvet helyesen alkalmazzuk az állami tevékenység­ben, mentesítenünk kell a Miniszter­­tanácsot sok olyan kérdéstől, amely megnehezíti tevékenységét és ugyan­akkor ki kell terjesztenünk nemcsak a minisztériumok és a vezérigazgató­ságok hatáskörét, hanem a köztársa­­sági és helyi vállalatok vezetőségei­nek hatáskörét is. A tapasztalat azt mutatja, hogy a helyi jellegű vállalatokat — a fogyasz­tási cikkeket termelő, az építő- és a közszolgáltatási vállalatokat — az il­lető helység néptanácsának hatáskö­rébe kell utalni. Jelenleg ezek a vállalatok a Köz­ségi Gazdálkodási Minisztériumnak és más minisztériumoknak vannak alárendelve; ez a helyzet nem teszi érdekeltté a helyi szerveket és a la­kosságot, fékezi kezdeményezésüket, meggátolja e vállalatok fejlődését és ugyanakkor megnehezíti a miniszté­riumok tevékenységét is. Azáltal, hogy a helyi jellegű válla Elvtársak! Legfőbb gondunk mindig arra irá­nyul, hogy az ország gazdasági fej­lesztésében elért eredményekhez mér­ten javuljanak a munkásosztály mun­ka- és életkörülményei is. Ez a törek­vés népi demokratikus államunknak, a dolgozók államának, pártunknak, a munkásosztály pártjának jellegéből fakad. A Román Népköztársaság gazdasá­­gának egyre mélyebbre ható szocialis­ta átalakításával, a dolgozó tömegek­nek a gazdasági­­ vezetésben és a kul­turális tevékenységben való egyre szélesebb körű részvételével, a szo­cialista termelési és elosztási viszo­nyok fejlődésével és a szocialista ön­tudat színvonalának növekedésével egyidejűleg erősödik és fejlődik népi demokratikus rendszerünk a szocia­lista társadalom kialakításának irá­nyában. Noha a dolgozók életszínvonalának emelése tekintetében jelentős eredmé­nyeket értünk el és növekedett a munkások jövedelme, a munkások jórészének keresete ma még nem ki­elégítő. 1956 folyamán az ismert intézkedé­sek alapján több tevékenységi ágban megjavítottuk a bérezést. A fizetési minimum emelésével nagyobb lett a kisfizetésű munkások jövedelme. A Központi Vezetőség a II. kon­gresszus útmutatásai alapján tanul­mányozta a különböző munkáskategó­riák jövedelmének növelési lehetősé­geit a jelenlegi bérezési és normarend­szer megjavítása útján. Melyek a jelenlegi bérezési rend­­szer legfőbb hiányosságai és fonák­ságai? A díjszabás szerinti fizetés színvo­nala nem kielégítő; a díjszabás sze­rinti fizetés nem döntő eleme többé a munkások jövedelmének és ez ne­gatív módon befolyásolja a munká­sok érdekeltségét a termelékenység és ennek révén a termelés növelésé­ben, szakmai tudásuk gyarapításában. A népgazdaság különböző ágai bé­rezési rendszerének különbözőségeinél nem veszik mindig figyelembe az iparág gazdasági jelentőségét és sa­játos munkakörülményeit A munkanormákat legnagyobbrészt nem műszaki-tudományos ismérvek alapján állapították meg, ösztönző hatásuk teljességgel elég­elen. A jutalmazási rendszer, valamint a munkások ösztönzésének és anyagi érdekeltté tételének többi formái nem kapcsolódnak eléggé a vállalatok műszaki-gazdasági eredményeihez, ne­hézkesek, bonyolultak, bürokratikusak és , számos esetben a jutalmak ösz­tönző jellegének eltűnéséhez vezetnek. A bérezési rendszer megjavításá­nak tervezete előirányozza a jelenle­gi díjszabáshálózatok felülvizsgálását, a munkások díjszabás szerinti fizeté­sének növelését s ezzel egyidejűleg a jövedelem színvonalának felemelését. A munkás jövedelmének legfonto­sabb része a díjszabás szerinti fizetés­­azokat a néptanácsok hatáskörébe utaljuk, azáltal, hogy feladataikat a néptanácsok fogják jóváhagyni, tevé­kenységüket irányítani és ellenőrizni azáltal, hogy termékeiket közvetlenül a helyi néptanácsok osztják el, előse­gítjük e vállalatok gyors fejlődését, termelésük növekedését és a lakosság szükségleteinek jobb kielégítését. Ez szükségessé teszi, hogy már az 19­57-es év elejétől megkezdjük a fen­tiek kísérleti kipróbálását valamelyik tartomány városaiban és azután — a kísérletből és az érdekeltek által tett javaslatokból adódó javítások megtétele után — a helyi jelentőségű vál­­latok új szervezési és működési módszerét az egész országban beve­zessük. A túlzott centralizmus az appará­tus felduzzasztását, a nyilván-tartási és statisztikai űrlaprendszer megnö­vekedését okozta; a kérdést nem old­hatjuk meg csupán az apparátus számszerű csökkentésével vagy az űr­­laprendszer csökkentésével , amik ugyan szükséges intézkedések —, ha­nem elsősorban a kérdés lényegét kell megoldanunk, nevezetesen azt, hogy kiterjesszük az alapot jelentő válla­latok vezetőségeinek hatáskörét, ki­terjesszük a tartományi, városi és rajon­­szervek hatáskörét, támogas­suk a dolgozó tömegek tevékenységét a szocializmus felépítésének művében. Csak akkor bontakozhatik ki harc a sok vállalatunkban mutatkozó cél­talan, szükségtelen bürokratikus ele­mek felszámolásáért, ha a munkáso­­kat, mérnököket és technikusokat minden ütemben érdekeltté tesszük a termelés fokozásában, kell hogy legyen, amely jövedelmének biztos, állandó alapját kell hogy je­lentse. A munkabér méltányos jövede­lemkülönbséget kell biztosítson a munkások szakképzettségének és a különböző gazdasági ágak sajátos munkakörülményeinek megfelelően és a munka termelékenységének szünte­len fokozására kell ösztönözze a mun­kásokat. A javasolt intézkedések értelmében a díjszabás szerinti átlagbér egész népgazdaságunkban átlagosan 36 szá­zalékkal emelkedhet. Az átlagjövede­lem nettó növekedése a m­ai átlagjöve­delemhez képest körülbelül 15 száza­lék lesz és a népgazdaság különböző ágaiban 13 százalék és 25 százalék között váltakozik. Az átlagjövedelem emelkedése érezhetőbb lesz a kisfize­tésű munkáskategóriákban. A díjszabás szerinti munkabér meg­javításával egyidejűleg jobb munka­­n­ormázást kell bevezetni, figyelembe véve az egyes vállalatok gazdasági és műszaki sajátosságait. A bérezési rendszerre és a normák újramegálla­­pítására vonatkozó intézkedéseknek a munkások jövedelmének további emel­kedését kell magukkal hozniuk. A jutalmazás kritériumainak egy­szerűbbeknek kell lenniük és szoro­sabban hozzá kell kapcsolódniuk a vállalati tevékenység műszaki-gazda­sági eredményeihez, serkenteniük kell a munkásokat, hogy hozzásegítsék vállalatukat terven felüli nyereségek el­éréséhez, hogy terven felül csökkent­sék az önköltséget, érjenek el munka- és anyagmegtakarítást, javítsák a mi­nőséget, vezessék be az új technikát és a fejlett technológiát. A jutalma­zási rendszer megjavításával kapcso­latban ki kell bővíteni a vállalatigaz­gató jogát ahhoz, hogy az üzembizott­­sággal tanácskozva az elért ered­ményeknek megfelelően jutalmaz­za a vállalat munkásait, technikusait, mérnökeit és tisztviselőit; egyszerűsí­teni és csökkenteni kell azokat a kü­lönböző kötelező feltételeket és bü­rok­­ratikus formaságokat, amelyek jelen­leg szükségtelenül bonyolulttá és ne­­h­ézkessé teszik a jutalmazási rend­szer alkalmazását. Várható, hogy a következő években, tekintettel a munka- és bérezési kér­dések szabályozása és a termelés ve­zetésének megjavítását szolgáló más intézkedések következtében létrejöt körülményekre, a munkások, techni­­kusok és mérnökök alkotó erőfeszíté­sei a munka termelékenységének fo­kozottabb növekedésére és az önkölt­ség csökkentésére vezetnek majd s ezek biztosítják az anyagi alapot a dolgozók életszínvonalának további emeléséhez. A bérezési rendszer megjavítására szolgáló intézkedések megvalósítása nagy felelősséggel járó akció, mert közelről érinti a népgazdaság fejlő­­dését és a legszélesebb dolgozó tö­megek munka- és életkörülményeit. Ezért azt javasoljuk, hogy a terve­zetet, véglegesítése előtt, 1957 első felében néhány hónapig kísérletezzük ki a vállalatokban. Az intézkedéseket az év második felében fokozatosan fogjuk bevezetnii. A kísérletezési időszakban a szak­­szervezeteknek és a gazdasági minisz­tériumoknak közösen meg kell szer­vezniük a legfőbb üzemek munkásai­nak, technikusainak és mérnökeinek széles körű konzultálását, hogy minél változatosabb megoldásokat találjanak az illető vállalat munkásainak ösz­tönzésére, a munkatermelékenység fo­kozása, a termelés növelése, az ön­költség csökkentése, a nyersanyaggal és más anyagokkal való takarékosko­dás és a termékek minőségének meg­javítása érdekében. Világosan meg kell magyaráznunk a munkásoknak, technikusoknak, mérnököknek és tiszt­viselőknek, hogy jövedelmük és a reál­­bér szüntelen növekedése elsősorban tőlük függ. Meg vagyunk győződve az­elvtársak! Az 1957. évi terv kidolgozásánál egy lépéssel előbbre jutottunk a nép­gazdaság tervezési és vezetési mód­szereinek megjavítása terén. Érezhe­tően csökkentettük a mutatószámo­kat, ami lehetővé teszi a vállalatok­nak, hogy könnyebben teljesítsék tervfeladataikat, több kezdeményezést biztosítva nekik. Az ellátás terén kibővítettük a vál­lalatok jogait. 2500 termék elosztását az illető minisztériumok és vezérigaz­gatóságok ügykezeléséből, a vállala­tok hatáskörébe helyeztük. A műszaki-gazdasági ellátás terén a fő feladat az, hogy biztosítsuk a gyárak nyers- és segédanyag ellátá­sának rendszerességét. Ezért a terv­ben előirányoztuk a vállalatokbeli és az építő telepekben technikai készle­tek és tartalékok növelését. A béralapok tervezését és a velük való gazdálkodást nagyobb mérték­ben közvetlenül a minisztériumokra és a vállalatokra bízzuk, az állami terv csupán a béralap összegét hatá­rozza meg és bocsátja a minisztériu­mok é­s a minisztériumoktól függő vállalatok rendelkezésére, hogy ezek teljesíthessék tervfeladataikat. A beruházási tervek csak az össz­­volument határozzák meg a mi­nisztériumok részére, valamint a fő­objektumok névjegyzékét és azok üzembehelyezésének­ -hahá T Vácsét ,a­­minisztériumoknak meghagyja azt a jogát, hogy a munkálatok nagyságát építőtelepenként meghatározza. Nem tervszerűsítik többé központi­lag a munkaerőtoborzást, sem pedig a szakképesítést, vagy a közép- és felsőbb káderek nevelését, minden vállalat maga gondoskodik a számá­ra szükséges káderek alkalmazásáról és szakképesítéséről, a közép- és fel­sőbb káderek nevelése érdekében pe­dig együttműködik a szakintézetek­kel. Az 1957-es állam­­terv teljesítése és a felmerülő nehézségek leküzdése érdekében mozgósítanunk kell a mun­­­­kásosztály, a dolgozó nép minden­­ erejét, hogy megjavítsuk a gazdasá­­­­gi tevékenység megszervezését és ösztönözzük hazánk dolgozóinak al­kotó kezdeményezését. A Román Munkáspárt II. kon­gresszusának és a Központi Vezető­ség 1956-os plenáris üléseinek hatá­rozatait és direktíváit csak úgy tud­­juk sikerrel teljesíteni, ha a gazda­sági és kulturális vezetés színvona­lának emelésére a dolgozókat minél nagyobb mértékben, minél hatható­sabban bevonjuk a köztervek intézé­sébe. Elvtársak! A Román Munkáspárt Központi Vezetőségének jelen plenáris ülésén megvizsgáljuk az 1957-es költségve­tés tervezetét amelyet az 1957-es gazdasági terv tervezetének mutató­számai és az ez évi költségvetés II hónapi teljesítésének eredményei alap­ján dolgoztunk ki. A költségvetés bevételei túlhaladják a kiadásokat. E költségvetés fő jellegzetessége ab­ból adódik, hogy az 1957 évben nagy pénzügyi erőfeszítéseket kell tenni a munkások és parasztok életszínvona­lának emelésére. Az 1957-es költségvetés bevételei­nek döntő többsége — az összbevé­telnek csaknem 90 százaléka — a gazdaság szocialista szektorából szár­mazik, elsősorban a forgalmi adóból és a befizetett nyereségrészekből. A kiadások volumene 1957-ben na­gyobb lesz, mint az előző évben volt. Ez a növekedés a fizetések megjaví­tásában, a családi pótlék és a nyug­díjak emelésében, stb., valamint a parasztgazdaságokkal folytatott áru­csere- viszony pénzellátásában tük­röződik majd vissza. Rendkívül fontosak azok az intéz­kedések, amelyek a vállalatok pénz­ügyi tevékenységének megjavítását jól, hogy a vállalatok dolgozói konkrét javaslatokkal fogják segíteni a pártot és a kormányt a bérezési és normá­­zási rendszer megjavítását célzó in­tézkedések véglegesítésében. A fize­tések és a dolgozók életszínvonalának szüntelen emelkedése csak a terme­lés növekedésének, a munkatermelé­kenység emelkedésének és az önkölt­ség csökkenésének feltételei mellett valósítható meg. Ez megköveteli, hogy az ipari és mezőgazdasági dol­gozók elszántan küzdjenek a belső erőforrások feltárásáért és hasznosí­tásáért, a munkaidő minél termeléke­nyebb kihasználásáért, a szigorú ta­karékossági rendszer megvalósításá­ért, az állami terv feladatainak tel­­jesítéséért és túlteljesítéséért, szolgálják, a munkások és techniku­sok érdekeltté tétele útján. Annak érdekében, hogy kiszélesít­sük a tartományi néptanácsok végre­hajtó bizottságainak hatáskörét, java­soljuk, hogy 1957-től kezdődően tar­talék­alapot létesítsünk a költségve­tési megtakarításokból, amelyeket a néptanácsok rendelkezésére bocsá­tunk, hogy ebből fedezhessék egyes, az év folyamán előadódó új akciók és feladatok költségeit, amelyeket a helyi gazdasági és költségvetési terv készítésének idején nem lehetett előre látni. Hogy a néptanácsok eleget tehes­senek a költségvetésben előirányzott fizetési kötelezettségeiknek az év olyan szakaszaiban is, amikor jöve­delmeik különböző okokból nem folynak be a kifizetések által megkí­vánt mennyiségben, azt javasoljuk, hogy a köztársasági költségvetésben ti­­arsaki A párt Központi Vezetőségének plenáris ülése meg fogja vitatni azt a kérdést, hogy a jelenlegi kötelező kvóta­rendszert a mezőgazdasági ter­mékek legnagyobb részénél helyette­sítsük a város és falu közötti cseré­nek kereskedelmi alapon való meg­szervezésével. A plenáris ülés elé megvitatás végett előterjesztet ja­vaslatok különösen nagy jelentősé­gűek: kihatnak a mezőgazdaság fej­lődésére a nemzetgazdaság álta­lnos fejlődése keresében, a munkás-paraszt szövetség gazdasági alapjának meg­szilárdulására és a dolgozó nép élet­színvonalának szüntelen javulására. Amint a párt II. kongresszusán el­végzett elemzésből kitűnt — bár a mezőgazdaság a néphatalom éveiben jelentékeny fejlődést ért el —, mező­gazdasági termelésünk még erősen elmaradt az ipar fejlődése mögött, a városi és falusi dolgozók fogyasztá­sának szüntelen növekedése folytán előállott fokozott kereslet mögött. Országunk lakossága szüntelenül növekszik. Az 1956-os népszámlálás adatai szerint az ország lakossága 17.489.794 fő. Az ország szocialista iparosítása következtében növekszik a mezőgazdasági termékeket fogyasz­tó lakosság, különösen a városok és az ipari központok dolgozó lakossága. Az 1938. és 1956. közötti években mintegy 2 millióval növekedett a vá­rosok lakossága. Ugyanakkor hatal­masan megnövekedett a fogyasztás a falvak dolgozó népének sorában En­nek következtében a népi demokra­tikus rendszernek nagyobb számú és a múltbelinél magasabb életszínvona­lon élő lakosság ellátását kell bizto­sítania. A központi alap mezőgazdasági termékkészletei és a szabad piacon a parasztok által eladásba bocsátott mennyiségek olyan években, amikor jó volt a termés, biztosították a me­zőgazdasági élelmiszertermékekből a belső fogyasztás számára szükséges mennyiségeket, valamint bizonyos készleteket export számára. Gyenge termésű években az állam kénytelen volt bizonyos gabonameny­­nyiségeket és más mezőgazdasági termékeket külföldről behozni, hogy kielégíthesse a lakosság élelmiszer­szükségletét és a könnyűipar nyers­anyagszükségletét. Az árugabonatermelés lemaradása megnehezíti a népgazdaság többi ágának fejlődését és akadályozza a lakosság életszínvonalának szüntelen megjavítását A II. kongresszus hangsúlyozta, hogy a párt központi kérdésnek kell hogy tekintse a harcot a mezőgazda­ság fejlesztéséért, a mezőgazdasági árutermelés fokozásáért és különösen a mezőgazdaság szocialista szektorá­ból eredő árutermelés fokozásáért. Országunkban kedvezőek az előjel­létesítsenek olyan tartalék számlákat, amelyek a néptanácsok végrehajtó bizottságainak rendelkezésére állnak. Ebből a­z alapból visszatérítendő kölcsönöket folyósíthatnak a rajoni, városi és községi költségvetéseknek. A községi és helyi vállalatok tiszta jövedelme az övék marad és egyik jövedelmi forrásukat képezi. A köz­ségi és helyi vállalatok maguk készí­tik el költségvetésüket és csak azt folyósítják számukra a központból, ami túlhaladja a helyi lehetőségeket. Az építkezésekkel foglalkozó szerve­zeteket a városi néptanács végrehajtó bizottságának kell alárendelni. Ez az alárendeltség azt fogja eredményezni, hogy a városokban tervezők és épít­kezési szervezetek működjenek, amennyiben ezek munkájukkal és szakképességükkel bebizonyítják lét­­jogosultságukat. Csak abban a mér­tékben növekszik a lakások száma és javulnak meg a lakásviszonyok, ami­lyen mértékben a néptanácsoknak alá­rendelt építkezési szervezetek fejlőd­nek és amilyen mértékben saját épí­tőanyag bázisokat teremtenek. Meg kell javítani a lakástörvényt, meg­szüntetve az ezen a téren fennálló visszásságokat, hogy ilyenformán biztosítsuk a lakások jobb karban­tartását. A költségvetési tervezet, amelyet ma a Román Munkáspárt Központi Vezetőségének plenáris ülése elé ter­jesztünk, tükrözi mindezeket a kérdé­seket és megfelelő pénzügyi megol­dásokat is javasol; fontos lépést je­lent tehát előre a régebbi költségve­tésekkel szemben, mind a népgazda­ság pénzellátásának módszerei terén, mind pedig a dolgozó nép életszín­vonala megjavításának biztosítása terén, tételek a mezőgazdasági termelés fel­lendítésére. Földünk termékenysége, a mezőgazdasági dolgozók szorgalma és hozzáértése, a szocialista iparnak a mezőgazdaság számára nyújtott anyagi-műszaki segítsége évről évre hozzájárulhat olyan gazdag termés eléréséhez, amely a lakosság igényei­nek kielégítése mellett, exportfölösle­­get­ is biztosíthat. Mezőgazdaságunk e fő célkitűzésé­nek megvalósítása döntő módon függ attól, hogy következetesen alkalmaz­zuk a dolgozó parasztok anyagi érde­keltségének elvét a mezőgazdasági termelés növelésében, úgyszintén a politikai-szervező munka megerősíté­sétől annak érdekében, hogy az egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztok a nagyüzemi szocialista gazdálkodás útjára térjenek, amely képes arra, hogy­ teljes mért­ében kihasználja a fejlett agrotechnikát, a korszerű mű­szaki felszerelést és nagymennyiségű árugatonát szolgáltasson. A szocializmus gazdasági alapjai létrehozásának feltételei közepette, a város és a falu közötti árucsere fej­lődése a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megerősö­déséhez vezet. Ez a szövetség azért erős, mert a munkásosztály és a szé­les paraszti tömegek alapvető gazda­sági érdekein, a város és falu gazda­sági együttműködésén, a szocialista ipar és a mezőgazdaság kapcsolatain alapul.­­ Amikor a népgazdaságban több társadalmi-gazdasági szektor létezik, az árucsere területén, a lakosság el­látásának és az eladási árak megál­lapításának kérdései körül a külön­böző osztályok és társadalmi kategó­riák érdekei fonódnak össze és ütköz­nek össze. Ebben a harcban az áru­cserére, a kereskedelem kérdéseire vonatkozó pártpolitikának biztosíta­nia kell a munkásosztály éredekeinek összeegyeztetését a dolgozó paraszt­ság érdekeivel, a kulák és tőkés ele­mek korlátozását, a népi demokra­tikus rendszer megerősödését. Elvtársak! A város és falu közötti árucsere keretében országunkban 1948-tól kezd­ve különösen fontos szerepet töltött be a mezőgazdasági termékek kötele­ző kvótájának rendszere. Ez a rend­szer az állam központi alapjának leg­fontosabb mezőgazdasági termékfor­­rását jelentette, különösen a gabona tekintetében. A központi alapba beérkezett me­zőgazdasági termékmennyiségek meg­könnyítették az államnak, hogy biz­tosítsa a városi lakosság ellátását, s hogy befolyásolhassa a piaci árakat, s ezáltal fékezze az üzérkedő elemek akcióját, hogy elláthassa az ipart mezőgazdasági nyersanyaggal , hogy a jó mezőgazdasági években állami tartalékokat és exportkészleteket gyűjtsön. (Folytatás a 3. oldalon). A bérezési rendszer megjavítása és a munkások keresetének növelése Intézkedések a gazdasági tervezés megjavítására. Az állami költségvetés A kötelező kvóta­rendszer helyettesítése a szerződéskötések és felvásárlások fejlesztése által

Next