Vörös Zászló, 1957. április (6. évfolyam, 78-102. szám)

1957-04-02 / 78. szám

Szétszedhető csónak A régen­ IFIL csónakkészítő os­tályán már jó néhány héttel ezelőt hozzáláttak egy új típusú, szétszed­hető csónak gyártásához. Az új — ki­rándulásra, vadászatra és más szóra­kozási célokra készült —csónakot a HI. osztályú Munkaérdemrenddel ki­tüntetett Varga László, a csónakké­­szítő osztály vezetője tervezte. Mun­kájában Viski József technikai rajzoló és Kopacz Dezső asztalos segítette Az újfajta — kőrisfából és nyírfa lemezből készített — csónaknak több előnye van. Először is nagyon könnyű. Súlya 48 kg, vagyis mintegy 80 kg-al könnyebb, mint az ehhez hasonló más csónakok. Szállítása tehát egyáltalán nem kerül nehézségbe. Egy kis túra­kocsi tetején is könnyen szállítható. .. három méter hosszú és egy méter s­zéles csónakban három személy jól elfér. Előnye az is, hogy néhány perc alatt szétszedhető, csomagolható és összerakható. A két párosevező mel­lett motor is szerelhető rá. A csóna­kot a borító védő lakk tökéletesen óvja a naptól és fénytől. Készülnek a Fesztiválra Hazánkban is, akárcsak más orszá­gokban, lelkesen készülődnek a moszk­vai Világifjúsági Találkozóra. Ebből a készülődésből a régeni IFIL dolgo­zói is kiveszik részüket. Két jó szak­munkásuk rövidesen elutazik Snagov­­ra, ahol hozzálátnak az RNK sport­együttese csónakjainak ellenőrzéséhez, rendbetevéséhez. Ezzel egy időben újfajta vitorlás hajó gyártását kezdik meg. Az új vitorlás hajóval a Konstancán sorra kerülő nemzetközi versenyen a Vik­toria kupa elnyeréséért szállnak vízre sportolóink. Világ proletárjai, egyesüljetek l­­ VI. évfolyam 78. (1623.) szám. 1957. április, 2 kedd. ARA 20 BÁNI ! Versenyfelhívás Az ILEFOR vállalat IMSZ alapszervezete a VI. Világifjúsági Talál­kozó, valamint május­­ tiszteletére versenyre hívja az összes marosvásár­helyi helyi ipari vállalatok IMSZ alapszervezetét a következő versenypon­tok alapján: 1. új termelési brigádok szervezése, a brigádok közötti verseny ki­szélesítése. Ahol nincs lehetőség brigádok szervezésére, ott egyéni verse­nyek kezdeményezése. Az eredmények hetenkénti értékelése és a munká­ban kitűnt ifjak népszerűsítése. 2. Minél több ifjú bevonása a VIT tiszteletére rendezendő kultúr­­versenybe. 8. Az ifjak 80 százalékának beszervezése a megjelent Ifjúmunkás lap előfizetésére. 4. A tagdíjak 100 százalékos beszedése és letétbe helyezése a CEC- hez minden hónap 15-ig. Az ILEFOR vállalat IMSZ alapszervezete Válasz a Tejporgyár versenyfelhívására Mi, az Állatfelvásárló és Szerződés­kötő Vállalat munkásai, technikusai és tisztviselői közgyűlésen elhatároz­tuk, hogy magunkévá tesszük a gyer­­gyóremetei Tejporgyár munkaközössé­gének felhívását s a szocialista ver­seny keretében a következő megvaló­sításokat vállaljuk, hogy ezzel mi is hozzájáruljunk a párt Központi Ve­zetőségének 1956 december 27—29-én tartott plenáris ülésén kitűzött fel­adatok sikeres megvalósításához, s dolgozó népünk életszínvonalának to­vábbi emeléséhez: SZABÓ ZOLTÁN igazgató STOICESCU OTÍLIA az üzem­­bizottság elnöke 1. Az összterm­ési terv 110 száza­lékos megvalósítása; 2.,Az alap-muataszámok teljesítése; 3. Az összes felhalmozási alapok idejében való befizetése az államnak; 4. Az önköltségi ár 0,5 százalékos csökkentése a tervhez viszonyítva; 5. A forgóalap forgási sebességé­nek 2 nappal való meggyorsítása; 6. Az elszámolási alapok zárolásá­nak kiküszöbölése; 7. A szocialista verseny kiszélesíté­se a felvásárlók és a községi megbí­zottak között. NAGY ÁKOS a pártalapszervezet titkára ~ DÁVID JÁNOS az IMSZ alapszervezet titkára lesz fttaissvásáribelp­a nlícium? Erre a kérdésre vártak választ az első bíztató meleg tavaszi nap meg­jelenésével a város lakói Milyen ütemben, milyen erővel kezdik meg a városszépítést,­­ ebből sokra lehet következtetni — mondogatták. Pénteken, amikor a városháza előtti parkban megjelentek a virág­ágyásokat rendező lányok, az egyik padon ülő öreg bácsi megjegyezte: „Végre“. Rendre a város többi parkjaiban is munkához láttak a kertészek. Elő­készítették a talajt a virágok, dísz­­bokrok kiültetésére. A városszépítési munka megkezdődött. Mi pedig kí­váncsian kopogtattunk be a városi néptanács községi gazdálkodási ügy­osztályára s megkértük a városszé­pítéssel foglalkozó elvtársakat, tá­jékoztassanak, szebb, tisztább lesz-e a város ezen a nyáron? ÚJ PARKOKAT rendeznek be az idén. Május elsejé­re befejeződik a Sztálin-tér parkosí­tása. A főtér közepén végighúzódó sétány aszfaltozott széleit néhány méter szélességben­­eltörik, füvel és virággal ültetik be. Közbül is lesz egy keskeny virágágyás, de ugyan­akkor széles, aszfaltozott sétánynak is marad hely. Tehát szebb lesz a főtér. Erre lehet következtetni mind­abból, amit a községi gazdálkodási ügyosztályon elmondtak. S még egy jó hír- Az elmúlt évek­hez viszonyítva, jóval több pad lesz a főtéren. Újjáépül, s jól berende­zik a Molotov téri parkot is.­­ A liget is szebb lesz, mint az el­múlt években. Rendbe hozzák, új sé­tányokat fésítene­k. Itt is több padot helyeznek el. 150.000 TÓ VIRÁG S mi ezt minden kétely nélkül el­hisszük. Elhisszük, mert amint mondják, 150.000 tő virágot ültetnek ki a marosvásárhelyi parkokba. Ez azt jelenti, kedves olvasó, hogy a város minden egyes lakójának 2 tő virágot kell megóvnia a rosszindu­latú emberektől és a rakoncátlan gyermekektől. Szépíteni fogja a vá­rost az a 2300 db csemete is, ami­nek kiültetését a napokban kezdik meg a képviselők, az utcai és női bizottságok. Az illetékesek még a télen tapasz­talatcserén voltak Kolozsváron. Te­mesvárról hozattak nagy mennyisé­gű virágot. Mindez arra enged kö­vetkeztetni, hogy az idén alaposab­ban felkészültek városunk megszé­pítésére. MI LESZ A LAZAR ODON PARKKAL? Ezt is megérdeklődtük. Kiváncsi­ak voltunk arra, hogy az idén is olyan elhanyagolt lesz, mint az el­múlt években? — Nemi — mondták. — Remél­jük, az idén szebb lesz. Ez jó is lenne. A város lakói megelégednének egyelőre a megnyi­táskor látott képhez hasonlóval is. A községi gazdálkodási ügyosztály­nál biztatnak is. Elmondják, hogy a gyermekjátszótér berendezését már kijavították. Új virágágyásokat lé­tesítenek. A meglévőket pedig rend­­beteszik. A parkőrök kérdése még nem intéződött el, pedig ez is fon­tos tényező a park rendjének, tisz­taságának fenntartásában. Ezt bizo­nyára elősegíti az is, hogy a par­kokban újabb 50 szemétkosarat he­lyeznek el, s ebből ide is jut A VÁROS LAKÓITÓL FÜGG az, hogy egész nyáron át szépek lesznek-e a vásárhelyi parkok, út­szegélyek. A parkőr egyetlen ember, nem láthat mindent (nincs is min­den parkban őr), a járókelők köny­­nyebben észreveszik a virágágyá­sokra lépőket Hiba az, hogy nem figyelmeztetik, nem vonják felelős­ségre őket a parkokban okozott kár­ért. Az ilyenekre rá kell szólni, hadd lássák, hogy őket a város dol­gozóinak éber szeme figyeli. Gyakran hallani: „A város nem olyan szép, mint régebb“. Az igaz­ság az, hogy szebbnek kellene len­nie, hiszen jóval több a park, a ját­szótér. Régebb alig néhány parkot kellett gondozni, most viszont sok­kal többet , ehhez kell a város dol­gozóinak a segítsége. Az utcabizott­ságok, amelyek elvállalják egy-egy park gondozását ne csak a kitaka­rításával, hanem a virágok gondo­zásával is fog­alkozzanak. Tehát tőlünk, járókelőktől is függ, hogy szép lesz-e az idén Marosvá­sárhely, B. M. A 30-as gázszonda tövében Erdőszentgyörgy mellett hatalmas fokozottabb feltárása érdekében kutat­­fúrótorony emelkedik a magasba. A nak kétezer méterre a föld alatt, földgát­, ezen értékes altalajkincsünk A fúrótorony és az erőmű kazánok. Egész üzemi beren­dezést igényel a fú­rótorony működte­tése. A fúrótorony alapzata Vincea Alexandria és Nagy József munka közben, amint a hétszáz méteres fúrórudat megtoldják. 2500 méter mélységig akarnak lefútni. 308 szövetkezeti tag jelenti A gyergyószentmiklósi Gyilkostó kisipari termelőszövetkezet megtartot­ta évi közgyűlését. Az évi gyűlés nemcsak a bevétel és kiadás, hanem egyben a dolgozók munkájának mér­lege is volt A termelőszövetkezet összes dolgozói jó munkát végeztek. Dicséretet érdemelnek a szabók, cipé­szek, Szász Béla elnök, Tóth István főtechnikus, Székely Imre főkönyvelő. A szorgalmas, 308 tagból álló kö­zösség 123,21 százalékra teljesítette évi előirányzatát, 161.059 lej értékű terven felüli árut gy­ártott, 18.921 lej megtakarítást ért el, a tagságnak 117.000 lej jutalékot osztott, évi jö­vedelme pedig 690.000 lej. A szövetkezetben készruhakészítő-, rendelésre dolgozó-, valamint cipőké­­szítési és javítási osztályok működ­­­­nek. Az elért eredmények hajtóereje a jól megszervezett , szocialista ver­seny. Versenyben állanak az osztá­lyok és az egyes osztályok dolgozói is. A versenyeket havonként értéke­lik, megjutalmazzák a kitünteket és serkentik a lemaradottakat. Nagy szégyen a szövetkezetben, ha valakit hanyagságért, vagy fegyelmezetlensé­gért bírálnak meg, de erre egyre rit­kábban van ok. Jól működnek az osz­tályokon belül szervezett takarékos­­sági brigádok is. Szakács András brigádja például 8.500 lejt takarított meg a múlt évben! Bálla Juliánna, Hideg Mária, Kimpián Magda is kitűntek a takarékossági mozgalom­ban. Csergő Péter, Bajkó Dezső, Blé­­nessi Anna, Gencsi Ilona, Benedek Imre, Fülöp Imre, Kolumbán Lajos és még számos kitűnt szabót, cipészt dicsért meg az elnöki jelentés. Páll Vilmos, Fülöp Imre, Kolumbán Lajos a rendelésre dolgozó osztályok veze­tői is hozzájárultak a kiváló eredmé­nyekhez. Az évi közgyűlés napján kézhez kapták a tagok az osztalékot. Both Ferenc például 586, Bálla Juliánna 598, Blénessi Anna 585, Angi András 525, Medve Piroska 558 lejt kapott. A termelőszövetkezetben virágzik a művelődési és sportélet, híres a ra­­jonban a szövetkezet tánccsoportja és tornacsapata. Évről évre fejlődik, erősödik a GyU­­kostó termelőszövetkezet. Készítmé­nyeit Bukaresttől Temesvárig ismerik és szívesen fogadják. A 308 tagból álló szövetkezet a maga kicsiségében is jelentős részt kér hazánk áruter­melésében. X.l.

Next