Vörös Zászló, 1958. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1958-05-03 / 102. szám

Regvaku­sultak a vállalon A marosvásárhelyi 2-es számú Au­tója­vító Vállalat márciusban az orszá­gos verseny győzteseként vette át a termelési vörös zászlót. Ez a kitünte­tés az elmúlt év második évnegyede eredményeinek a jutalma volt. Bátran mondhatjuk, hogy a 2-es számú Au­tójavító Vállalat dolgozói ebben az évben sem maradtak le a terv teljesí­tésével. Első negyedévi tervüket pél­dául 110,5 százalékban valósították meg. Ugyanakkor május elsejét is szép eredményekkel köszöntötték. Vál­lalták a munkatermelékenység emelésé­nek 1,5 százalékos túlteljesítését s 5 százalékos emelkedést sikerült elérniük az elmúlt év ugyanezen időszakához viszonyítva. Az első évnegyedben a tervezettnél 31 gépkocsival többet javí­tottak ki. Az önköltségcsökkentéssel 441.000 lej megtakarítást sikerült meg­­valósítaniuk. Természetesen ehhez hoz­zájárult a hozzáértő vezetés és jó szer­vezés mellett a dolgozók szorgalma és szakmai ismerete. A régi, jó szakembe­rek mellett sok új, képzett szakmun­kás nőtt fel. Alább azokról a dolgo­zókról közlünk képet, akik jó munká­jukkal jelentősen hozzájárultak az eredmények eléréséhez. Természete­sen rajtuk kívül még sokan vannak, akik megérdemlik a dicséretet Birtalan Mátyás ugyancsak a 4-es szá­mú részlegen dolgozik. Amint a képen látható, egyik motor hűtőtestét javítja. Jó szakmunkás hírében áll. Kelemen Sándor bádogos szintén az élenjárók névsorában szerepel. Május elsejét szép teljesítményekkel köszöntötte. Nemrég kérte felvételét a pm.tagok sorába. Számuk egyre növekszik Nem általános, de csak bőven pél­da arra, hogy az újonnan szervezett társas gazdaságokat megalakulásuk után magukra hagyjuk, illetve maga a gazdaság vezetősége, a községi nép­tanács végrehajtó bizottsága és a pártalapszervezet is befejezettnek te­kinti a szervezési munkát. Pedig nem így kellene lennie, hiszen egy köz­ségből 30—40 család, és a közösen művelt föld csak a szocialista gaz­dálkodás magvát képezi. Erősíteni, bővíteni kell ezt a közösséget hogy minél hamarabb az egész falu, köz­ség valamennyi dolgozója a felsőbb­­rendű gazdálkodás híve lehessen. Homoródszentmártonról eddig sokat hallottunk. A községben évekkel ez­előtt alakult meg a Aárcius 15 elne­vezésű mezőgazdasági társulás. Nem voltak sokan, de valamennyien teljes földterületüket vitték a közösbe. Jól gazdálkodtak, anyagilag megerősöd­tek. A múlt év őszéig számbelileg nem sokat gyarapodtak. Ekkor azonban fordulat állott be. Az agitátorok sike­res munkája következtében szaporodni kezdtek az új felvételi kérések. Év vé­gére, az őszig 39 tagot számláló kö­zösség meghaladta már a 60 családot. A szervező munka tovább folyt, s az idén három és fél hónap leforgása alatt még 88 egyéni gazda kérte felvételét a társas gazdaságba. Olyan nap nem telik el, hogy 3­5 új taggal ne bő­vülne ez a közösség. Április 14-én is Vass László, Blága András, Beke Dé­nes kérte felvételét. Ezzel a társas gazdaság tagjainak száma 159-re emelkedett. Az összbirtok pedig meg­közelítette a 300 hektárt. Ugyanakkor a névsor rövid áttekintésekor megál­lapíthatjuk, hogy a 39 régi tagon kí­vül még 50 olyan tag van, aki egész földjével belépett a gazdaságba. Hogy Szentmártonban nem állt meg a szervezés, s ma már alig van 50 gazda, aki nem tagja a társulásnak, legfőképp a helyi vezetőségnek, a köz­ségi néptanács végrehajtó bizottságá­nak, a pártalapszervezetnek, a gaz­daság vezetőségének az érdeme. Nem vártak segítségre. Hanem minden ere­jükkel, teljes ügybuzgalommal folyt­­atták a szervezést. Az bizonyos, hogy itt sem volt könnyű a munka. Kez­detben sokan hallani sem akartak a társulásról. Azóta sokan meggondol­ták, változtattak álláspontjukon, s fel­keresik a néptanács székházát, hogy aláírják belépési kérésüket. A mezőgazdaság szocialista átala­kításának ügye Szentmártonban nem egy ember szívügye, hanem mind­annyiuké, ezt bizonyítja az az álland tevékenység is, amit nap mint nap tapasztalhatunk. Most folyik a tagosí­tás és az ezzel kapcsolatos földcsere. Nem hallgathatjuk el, hogy bár csak néhányan, de még vannak olyan gaz­dák, akik még nem léptek be a tár­sulásba. De a jelenlegi hangulatból ítélve, megvan minden remény arra, hogy azok a gazdák, akik még most fejősteheneikkel szántnak-vetnek, az ősszel már a többi tagokkal együtt a gépállomás segítségével végzik el ezt a munkát. A május­­ tiszteletére szervezett szocialista verseny eredményeiből • A MEGGYESFALVI KONZERV­GYÁR dolgozói közel 1.000.000 lej értékű terméket állítottak elő terven felül. • A MAROSVASARHELYI CIPŐ kisipari termelőszövetkezet új osz­tályt nyitott meg az ünnepnap tisz­t­­eletére, ahol rendelésre készítenek ci­­­pőt. • A KALAPÁCS kisipari termelő­szövetkezet dolgozói a május­­ tisz­teletére szervezett ünnepi műszak al­kalmával 133,5 százalékos terv telje­sítést értek el. • A MAROSVÁSARHELYI MINSZ­KI LAJOS iparvállalat dolgozói ez év folyamán 235.000 lej értékű nyers­anyagot és munkát takarítottak meg. • A MAROSVASARHELYI FŰTÓ­­HÁZ mozdonyvezetői és fűtői 850 torma üzemanyagot takarítottak meg. Gyermekpreventórium Gyergyóban A Csíki-kertet mindenki ismeri Gyergyóban. Magas, örökké zöld feny­vesek között található. Szép hely. Festeni sem lehetne különbet. Nap­fény, friss ózondús levegő van itt. Olyan, mint egy igazi nyaraló. Ez a hely a tüdőbeteg gyermekek otthona. Itt kezelik, gyógyítják őket. Harcol­nak a szabad szemmel láthatatlan el­lenség, a Koch bacillus ellen. 1950-ben létesült 35 kis lakóval, s jelenleg 75 gyermeket gyógyítanak. Közben isko­lába járnak, pionírosztaguk van, ösz­­szejöveteleken vesznek részt, játsza­nak, szórakoznak. Ha nem tudnánk, hogy betegek, nem is hinnénk el, hisz pirospozsgás arcuk, eleven mozgá­suk nem erről tanúskodik. Gondos kezelésben részesítik őket, sokat vannak a levegőn, sétálnak. A tiszta, világos hálószobákat hófehér ágyakkal rendezték be. Minden meg­kapó, barátságos, hogy a gyermekek feledjék betegségüket Nőnek, erősödnek a kicsik, gondos­kodik róluk az ország s így ők is hasznos tagjai lehetnek majd hazánk­nak, ha felnőnek. A preventórium épülete. Az újságírók nemzetközi szervezkedéséről Május havában hazánk fővárosa két, újságírókörökben nagy érdeklő­déssel várt esemény , a nemzetkö­zi riportértekezlet és az UNSZ (Újságírók Nemzetközi Szervezete) kongresszusának színhelye lesz. Míg a riportértekezlet az ezen műfajjal kapcsolatos, számos kérdést hivatott tisztázni, az MNSZ kong­resszusának napirendjén az újság­írók nemzetközi kapcsolatai és tevé­kenysége szerepel. Mivel kevesen ismerik az újság­írók nemzetközi szervezkedésében előállott helyzetet, szükségesnek tart­juk nagyvonalakban tájékoztatni róla olvasóinkat. A modern újságírás már rég szük­ségessé tette egy nemzetközi szer­vezet létesítését, amely hivatva lett volna a különböző országok sajtó­­szerveinek és újságíróinak kapcso­latait elmélyíteni, a tájékozódást megkönnyíteni, növelni a sajtó te­kintélyét és hatékonyságát, valamint lehetővé tenni, hogy az újságírók világviszonylatban bizonyos, szak­májuk gyakorlásával kapcsolatos elő­nyöket élvezzenek. 1945-ben 21 ál­lam képviselői megalakították a fent említett M­M­SZ-t, amelyben a Szovjetunió, az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország is részt vettek. Az UNSZ 1947-es prágai kong­resszusán meghatározták a nemzet­közi szervezet célkitűzéseit és fel­adatait is. A prágai kongresszus az UNSZ-ra háruló feladatok megállapításakor nagy jelentőséget tulajdonított a béke megőrzését szolgáló, becsületes és igaz tájékoztatásnak. A kongresz­­szus határozatának első pontjába például a következő részt iktatták be: „Harc a háborús hisztéria és a háborús hírverés a nemzeti és faji gyűlölködés, úgymint a hazugságok és rágalmak útján okozott nemzet­közi feszültség ellen.“ Az MNSZ prágai kongresszusa hangsúlyozta a sajtószabadság tisz­teletben tartásának elvét és síkra szállt a sajtószervek mentesítéséért a tőkéscsoportok befolyása alól. Ugyanakkor lehetővé kell tenni — ál­lapítja meg a kongresszus határoza­ta, — hogy a gyarmati népek és a különböző országok nemzeti kisebb­ségei anyanyelvükön adhassanak ki újságokat. A határozat nagy figyelmet fordít az újságírók jogainak megvédésére, anyagi feltételeik megjavítására. Ugyancsak fontos helyet fogtak el a határozatban a népek félrevezetésére, a rágalmakra épített tájékoztatás elleni könyörtelen harc. " Úgy látszik, a fenti célkitűzések egyes nyugati sajtóköröknek nem voltak ínyére. Csak ezzel magyaráz­ható, hogy a hidegháború fokozódá­sával egyidejűleg a nyugatiak, élü­kön az Amerikai Egyesült Államok sajtószerveivel, kiléptek az UNSZ- ből és megalapították ellenszerveze­tüket, Az Ú­jságírók Nemzetközi Fö­derációját. Ennek ellenére az UNSZ továbbra is egyik legfontosabb feladatának tekintette a világ újságírói egységes szervezetének létrehozását. Az elvi ellentétek elkerüléséért, amint azt Jaroslav Knobloch az M­SZ főtit­kára hangsúlyozta, a világszervezet létrehozása esetében a szakmai szem­pontok kerülnének előtérbe. „Politi­kai téren — írja Knobloch — (ta­gadhatatlan, hogy a sajtó politikai eszköz a legmagasabb fokon) létez­nek és létezni fognak nézeteltéré­sek. Éppen ezért az újságírásban is csak egy megoldást választhatunk: a békés egyidejű létezést.“ Ha a nemzetközi szervezetek kö­zötti egység megvalósulna, hatéko­nyabban lehetne világviszonylatban rendezni az újságírást érintő, sürgő­sen orvoslásra váró kérdéseket. Első­sorban meg lehetne könnyíteni az újságírói szakma gyakorlását; lehe­tővé válna nemzetközi egyezmények kötése a külföldi utazásokkal, a szál­lítási és távközlési díjszabályok le­szállításával kapcsolatosa­n; nemzet­közi tapasztalatcserék szervezése stb. Ugyanakkor, kétségtelenül, a tájé­koztatás tárgyilagossága is növeked­hetne ami hatékonyan hozzájárulna a népek közötti megértés megszilár­dításához. Míg az M­SZ, a maga részéről mindent elkövet az egyesség megva­lósításáért, amint azt az Újságírók helsinki nemzetközi találkozójának határozatai is bizonyítják; sajnos a Föderáció részéről, amelynek vezető­sége az „American­ Newspaper Guild“ testület bűvkörébe került, nem mu­tatkozik ugyanez a hajlandóság. Jelenleg az UNSZ a világ újság­íróinak legtekintélyesebb szerve. Több mint 60.000 főnyi tagsága 42 or­szágból verbuválódott. A Föderáció 45.000 főnyi tagságát legnagyobb­részt az amerikai és angol újságírók képezik. Az UNSZ világszerte egyre na­gyobb rokon­szen­vnek örvend, ami igen biztató jelenség a világszerve­zet létrehozása szempontjából. Emlí­tésre méltó az a tény is, hogy a közeledés érdekében az UNSZ-hez tartozó egyes nemzeti újságírószö­vetségek, — a helsinki határozat szellemében — számos újságírót hív­tak meg hazájukba azon országok­ból, amelyek nem tagjai az UNSZ- nek, így például az utóbbi időben Amerika, Ázsia és Nyugat-Európa országaiból sok újságíró látogathatott el a szocialista tábor államaiba. Az UNSZ végrehajtó bizottsága legutóbbi, pekingi ülésszakán hozott határozatában is hangsúlyozza az UNSZ és az Újságírók Nemzetközi Föderációja képviselői találkozójá­nak szükségességét az újságírók nemzetközi együttműködésének meg­erősítése érdekében. Ugyanakkor az UNSZ, a nemzetközi szervezeteken kívülálló nemzeti újságírószövetsé­­gekkel való baráti kapcsolatok elmé­lyítését is ösztönzi és támogatja. Az UNSZ és az UNESCO közötti kapcsolatok szintén foglalkoztatják nemzetközi szervezetünk végrehajtó bizottságát. Ugyanis az UNSZ cél­kitűzései megegyeznek az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányá­ban kifejtett elvekkel, akárcsak az UNESCO 1945-ben aláírt alkotmá­nyával. Azonban az UNSZ végrehaj­tó bizottságának ismételt kérése el­lenére, az UNESCO állandóan halo­gatja az UNSZ alapokmányának jó­váhagyását és egy újságíró világ­­kongresszus összehívását, amit Ju­goszlávia javasolt. Ennek ellenére a jelentősebb új­­ságírószervek között közeledés ész­lelhető, így például a múlt év szep­temberében, Rio de Janeiroban meg­tartott ABI-­ kongresszuson az MNSZ és az ABI között egyesség jött létre, amelynek a főbb pontjai a következők: A két szervezet közötti megértés csak az újságírók érdekeit szolgál­hatja mesterségük gyakorlásában. A két szervezet meg fogja vizsgál­­ni egy olyan egyezmény megkötésé­nek lehetőségét, amely megkönnyíte­né mind a brazíliai szervezett új­ságírók, mind az UNSZ újságírói­nak munkáját. Az ABI és az UNSZ kimondják azon feltételek megteremtésének szükségességét, amelyek elősegítik az újságírók nemzetközi szakmai együtt­működését. Az UNSZ elnöke Jean Maurice Hermann haladó francia közíró, aki­nek számos külpolitikai vonatkozású cikke jelent meg a „Libération“-ban és a „Charters Internation­aux“-ban; alelnöke Kaisu Hydberg finn újságíró­nő, főtitkára pedig a cseh Jaroslav Knobloch, akinek fentebb néhány so­rát idéztük. 1955 novemberében hazánkban megalakult az RNK Újságírószövet­­sége (UISZ), amely tagja az UNSZ- nek. Az ország fontosabb városaiban, így Marosvásárhelyt is az UISZ kö­röket, majd fiókokat létesített. A marosvásárhelyi UISZ fiók legfonto­sabb feladatai közé tartozik a tagok szakmai nevelése, továbbképzése po­litikai és műveltségi színvonalának emelése, alkotó képességének ösz­tönzése. Ennek érdekében szerkesz­tőségeinkben szakmai, magyar, ro­mán és idegen nyelvű, valamint gyorsíró tanfolyamokat szerveztünk, előadásokat és vitákat tartottunk a műfajok és a sajtó történelmének tárgyköréből stb. Az RNK Tudomá­nyos Akadémiájának helyi kutatóbá­zisával karöltve részt vállaltunk a marosvásárhelyi és marosvölgyi munkássajtó történetének felkutatá­sában. Tagságunk számának növe­kedése — ami a helyi rádióleadó és a „Művészet“ című folyóirat bein­dulásával valósult meg — lehetővé tette, hogy a jövőben sokoldalú te­vékenységet fejtsünk ki az elvszerű harcos, mai kívánalmaknak megfele­lő, magas publicisztikai színvonalú újságírás érdekében. IZSÁK ISTVÁN *) *) ABI , a brazillai újságírók egyesülete Barabás István kiállítása elé Lehet, hogy e sorok elütnek a megszokott „beharangozók“-tól, de a benne közölt esemény is elüt a meg­szokottól, mégpedig ritka esztétikai értékénél fogva. Barabás István állami díjas ma­rosvásárhelyi festőművész egyéni kiállításáról van szó, amely május 4-én nyílik meg városunkban. A Ma­gyar Autonóm Tartomány most is, mint a mólban bőven ontja magá­ból a tehetségeket. (E tehetségek sajnos éppen sokoldalúságuk miatt nagyrészt szétforgácsolódnak és csak egy részük tud egy bizonyos művé­szeti ágban kikristályosodni.) Bara­bás István, hazánk művészetének egyik ismert egyénisége is ezt a tá­jat vallja szülőföldjének. Le sem tagadhatná ezt a szülőföld iránti ra­gaszkodását, mert művei — ha té­májánál fogva nem is mind — fel­fogásukban és hangulatukban félre­érthetetlenül tükrözik az itt élő em­berek lelkivilágát, életörömét. Nem akarok arról a harmóniáról beszélni, amely a kiállításra kerülő művek minden egyes darabját és a kiállítás egészét áthatja. Erről majd remélhetőleg a kritika fog beszámol­ni. Sem Barabás István egyéni stí­lusának kiforrottságában nem aka­rok elmélyedni. Csupán annyit kívá­nok a képzőművészet iránt fogékony közönség figyelmébe ajánlani, hogy ilyen magas színvonalú képzőművé­szeti — s méghozzá egyéni — kiál­lítás még nem volt városunkban a felszabadulás óta. Nem a méretekre és mennyiségre gondolok itt, hanem a kioltásra kerülő művek felejthetet­len hatására. Meggyőződésem, hogy Barabás István kállítása nemcsak a töme­gek széles körében lesz érthető és népszerű a szó legszorosabb értelmé­ben, hanem a szakemberek körében is általános elismerést szerez a művésznek. r­­e.

Next