Vörös Zászló, 1958. október (7. évfolyam, 230-256. szám)

1958-10-01 / 230. szám

Akik visszaéltek a nép bizalmával Idegen főterén hatalmas tömeg gyűlt össze azon a szerdai napon, amikor a Régen rajoni néptörvényszék a keresztelki néptanácsnál meghúzódott banditák bűnperét tárgyalta. A hangszóróból messze hangzottak az ügyész vádoló szavai, a vádlottak tompa hangja, amint bűnlajstromukat felsorolták, a tanúk leleplező nyilatkozatai, a hallgatóság sorából a felháborodást kifejező, példás ítéletet követelő felszólalások. A vádlottak padján tíz bírnő ült. Tíz olyan ember, aki éveken át szemérmetlenül fosztogatta a nép, a község dolgozóinak kemény, verejtékes munkával szerzett vagyonát; aki visszaélt a község dolgozóinak hazaszeretetével, a község érdekében önként végzett munkájával; aki a dolgozók által önként felajánlott hozzájárulást nem a megállapított célra fordította, hanem egyszerűen zsebrevágta. Olyan is akadt ezek között, az emberi társadalom legmélyére süllyedt bűnözők között, akit a nép vezetőjének választott, akiben bízott, hogy méltóképpen képviseli érdekeit, intézi ügyeit. Ez Antall László, a néptanács volt elnöke. Ide jutott egy olyan ember, aki elvetemült, minden hájjal megkent banditákkal vette körül magát, aki nem hallgatott a józan szóra, aki a munkásosztály erkölcsét a sutba dobva, a becstelenségek sorozatára vetemedett, hogy káros szenvedélyét, iszákosságát kielégíthesse. Nem törődött feladataival, kötelességeivel, de még családjával sem, csak egy volt : szent előtte: pénzt szerezni italra. Nem voltak gátlásai, mikor saját bűnös érdekeiről volt szó. De amint a közmondás is tartja: addig jár a korsó a kútra, míg eltörik. Így járt Antal László is, addig élt vissza a nép bizalmával, míg az megsokallta, leleplezte és méltó helyére, a börtönbe juttatta. Itt pedig lesz ideje gondolkozni afölött, hol és mikor indult el a lejtőn, kik segítették erre az útra és mit kellett volna tennie, ha becsületes, gerinces ember, ha nem vált volna az alkohol rabjává. Bár az évek óta tartó visszaéléseknek lényegében nem Antal László volt az értelmi szerzője, hanem Mera Ioan, a néptanács volt könyvelője, mégis őt terheli a legnagyobb felelősség, ő volt a község vezetője, irányítója. Hagyta magát megszédíteni, elvakítani a’ könyvhyű többlet keresettől, pedig nem volt ráutalva, fizetéséből éppen úgy megélhetett volna, kint hazánk ezer és ezermás községi néptanácsi elnöke, ha becsületes ember lett volna. De mulatni, dorbézolni szeretett, erre pedig pénz kellett. Ezért lopott Antal László, a volt jegyző ösztönzésére, unszolására, aki kijárta a korrupt, népellenes burzsoá közigazgatás iskoláját, jó tanuló volt, s amint a tények is bizonyítják, mint tanár sem vallott szégyent. Eredményesen oktatta tanítványát Antal kezdetben csupán aláírt, amit Mera elébe tett, később, már részese is volt a hamis iratok aláírásából származó pénzeknek, hogy végül már saját szakállára is, „önállóan“ dolgozzék, így „fejlődött“ Antal a nép szemérmetlen becsapásában, félrevezetésében, meglopásában. Olyan pénzekre tették rá a kezüket közösen és külön-külön, melyeket a dolgozók önként ajánlottak fel a község fejlesztésére, és olyan munkákért vettek fel pénzeket, amelyeket a falvak dolgozó parasztsága önként, minden fizetség nélkül végzett el. Igen, teheti fel bárki és jogosan a kérdést: de miért hagyták eddig fajulni a dolgokat, miért nem akadályozták meg, fedték fel, hiszen a néptanácsnak vannak ellenőrző szervei. Hol voltak ezek? Ez nyitott kérdés mindazok számára, akik nem hallgatták végig a tárgyalást és nem ismerik a bűnper többi résztvevőit. De hadd adjunk választ a kérdésekre. Hogy az ellenőrök hol voltak? Sirbu Gavril, a rajoni néptanács mezőgazdasági osztályán volt könyvelő. Rendkívül „jószívű“ emberként mutatkozott be a tárgyaláson. Amit a beresztelki néptanács volt könyvelője, Mera loan, elébe tett, mindent aláírt. Legyen az hamisított bérlista, szóljon el nem végzett köz- vagy önkéntes munkáról, a diákja ösztöndíjáról másodszor is, vagy a tanügyi dolgozók kétszeres szabadságpénzéről, mindegy volt neki, hiszen minden oda kanyarintott aláírás után a felvett összeg egyharmada az ő zsebébe vándorolt. Nem többet és nem kevesebbet mint, 18.000 lejt tett így ki „jószívűségből“. Hogy az önkéntes munkákat hogyan végezték, hogy a község dolgozói által megszavazott és be is fizetett önkéntes hozzájárulást mire fordították, vagy egyáltalán hozzákezdtek-e ezen munkálatok elvégzéséhez, nem ellenőrizte, mert állítólag ez nem volt az ő feladata. Csupán aláírására volt szükség, mert pénzt a község csak így kapott. Nem riadt vissza attól sem, hogy megváltoztassa a község költségvetését, más községektől elvegyen és Beresztelkének többet adjon, ha az „ügyfeleknek erre szükségük volt. De menjünk tovább. A rajoni néptanácsnak vannak más ellenőrző szervei is. A belső könyvelési ellenőrzés, ahol főnök is és beosztott is dolgozik. Igen, de hogyha a főnök túlságosan jól él, feltűnik a beosztottnak s ő is részt követel belőle, különösen, ha a becsületességet csak szavakból ismeri, így volt ez ördögh Jánossal, a főnökkel és Popescu Dumitruval, a beosztottal. Ördögh János „ellenőrző“ tevékenységével nem is volt baj, ment ő Beresztelkére „ellenőrizni“, ha kellett, ha nem, mikor pénzre volt szüksége, mert valóságos folyószámlája volt ott, s a volt könyvelővel szerződéses megállapodása: Ha te nem adsz, kérek én. Jött a pénz halomra. Popescu Dumitri is vérszemet kapott, követelésekkel lépett fel, mert úgy érezte, eljött az ideje, hogy ő is közelebb kerüljön a húsos fazékhoz. Ez év júniusában már ő „ellenőrzött“ Beresztelkén. El is végezte „feladatát“. 14.000 lej körüli visszaélést fedett fel. Mera Ioant azonban nem olyan fából faragták, hogy ilyen kis ember akadékoskodásán elcsússzék. Jött a javaslattal: Itt van 5000 lej. Fele a tied, felét add főnöködnek, Ördöghnek. Nem veti meg. A töltőtoll, az óra és a többi pénz mellett ez is elmegy. Tanítson meg arra, hogyan tüntesd el a hiányt, mert neki ebben már 1955 óta tapasztalata van és akkor minden rendben. A szót tett követe, Popescu a főnöktől kapott utasítások és tanácsok szerint járt el s mint, aki jól végezte dolgát, a 2500 lejt zsebre vágta. Csupán egy bökkenő volt, ami az ügyek további „jó“ menetét gátolta. Most már ketten tudtak az osztályon a keresztelki helyzetről. Ördögh mellett Popescu is. Ez pedig Ördöghnek nem volt ínyére. Meg akart riválisától szabadulni, és ekkor pattant ki az ügy. Mera „ügyes“ ember volt, igyekezett felhasználni a kisebb, nagyobb lopásokra azokat a néptanácsi alkalmazottakat, akik segíteni tudták őt és ugyan-akkor hajlandóságot is mutattak erre. Az önkéntes íaunkat végzők névsorát szolgáltatta a hamis bérlisták kiállításához Florea Iosif és Horváth Sándor, Neagu Gheorghe az erdőtisztításnál dolgozók névsorait adta, Újlaki Tibor pedig segédkezett a hamis bérlista kiállításában. Moldovan Iosif, a beresztelki szövetkezet volt üzletfelelőse az italt szolgáltatta korlátlan mennyiségben. Az Antal vagy Mera által kiállított kézi nyugták alapján kiadta az italt, összesen több mint 12.000 lej értékben. Tekintettel arra, hogy italt átutalásra vásárolni nem lehet, más módot kerestek. Volt munka a községben, kultúrotthon is akadt, iskolájuk is. Ezeket javítani is kell néha és mi könynyebb annál, mint cementet, és más építkezési anyagok vásárlását feltüntetni a számlában és akkor a szövetkezetes sem károsodik. így fonta be a volt jegyző azokat a néptől elszakadt, gyenge politikai felkészültséggel rendelkező embereket, akiknek erkölcse is gyenge lábon állott, így juttatta őket oda, hogy lopjanak, a nép vagyonát bűnös, felelőtlen módon kezeljk. A dolgozók megvetik az ilyen becstelen elemeket, kitaszítják soraikból és méltó büntetéssel sújtják mindazok okulására, akik hozzájuk hasonlóan becstelen cselekedetekre szánják rá magukat. A tárgyaláson résztvevő dolgozók hangja erőteljesen csengett és mondott ítéletet a banditák cselekedetei felett. Mester Teodor a Köztársaság üzem, Grama Dumitru az IFET, Iliescu Stefan az IFIL, Gherendi Grigore a rajoni néptanács dolgozói nevében kértek méltó büntetést a gonosztevőkre és fejezték ki megvetésüket a vádlottakkal szemben mindazok nevében, akiket képviseltek. Megfogadták, hogy az eddiginél is éberebben ügyelnek a nép, a közösség érdekeire és kíméletlenül lesújtanak mindazokra, akik bármilyen módon megpróbálják megkárosítani, vagy bűnös tetteikkel akadályozni a dolgozó nép hazánk erősítésére, egész dolgozó népünk boldogulására irányuló törekvéseit. Az ítélet elhangzott: a beresztelki néptanácsnál 1955-től egészen ez év nyaráig 83.685,87 lejt sikkasztottak, közösen és külön külön a bűnös, és ezért: Mera Ioant lopás bűntette miatt 19 évi kényszermunkára, 7 évi politikai jogvesztésre, teljes vagyonelkobzásra, az elsikkasztott összeg visszafizetésére; Antal Lászlót lopás bűntette miatt 18 évi kényszermunkára, 5 évi politikai jogvesztésre, teljes vagyonelkobzásra és az elsikkasztott összeg visszafizetésére. Horváth Sándort lopás bűntettéért 7 évi fogházbüntetésre, 2 évi politikai jogvesztésre, az ellopott összeg visszafizetésére és részleges vagyonelkobzásra) Sirbu Gavrilt lopás bűntettéért 9 évi fogházra, 3 évi politikai jogvesztésre, az ellopott összeg visszafizetésére, részleges vagyonelkobzásra; Neagu Gheorghet, Florea Iosifot s Moldovan Iosifot lopásban való bűnrészességéért 5—5, illetve 7 évi fogházbüntetésre, 2—2 és 3 évi politikai jogvesztésre, részleges vagyonelkobzásra; Popescu Dumitrut és Ördögh Jánost megvesztegetés bűntettért 6—6 évi fogházra, míg Újlaki Tibort lopásban való bűnrészességért 1 évi fogházbüntetésre ítélte. A tárgyaláson részt vett hatalmas tömeg és mindazok, akik a terembe nem fértek be, de a mikrofonból hallották a tárgyalást és az ítéletet, megelégedéssel vették tudomásul a néptörvényszék döntését. S. K. i ii 11 mi ■■■ nnnan i»~»hekmw mi .«mi»» növekszik mezőazdaságunk szocialista szektora Régen rajonban augusztus 25 és szeptember 25-e között négy társas gazdaság alakult, melyekbe több mint 80 dolgozó földműves család iratkozott be. Ugyanakkor számottevően növekedett ebben a rajonban a már meglévő szocialista egységekbe beiratkozott új tagok száma is. A régeni társas gazdaság ebben az időszakban még 37 családdal és 69 hektár földdel gyarapodott. Az abafáji társulás újabb 25 családot fogadott soraiba, akik 26 hektár földet hoztak magukkal a közösbe. Toldalagon 14 család összesen 20 hektár földdel, Bátoson 10 család 24,82 hektár földde kérte felvételét, a társulásba. A legszebb eredményt azonban mégis a széplakiak érték el, ahol a fent említett egy hónap alatt 3 család, mintegy 73,71 hektár földdel lépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. Így 5 család kivételével, a falu minden becsületes dolgozója tagja a mezőgazdaság szocialista szektorának. ipari Szeptember vége van. A sáromberki vasútállomásra egymás után érkeznek a cukorrépával megrakott szekerek. Szorgalmas munkások rakják vagonokba a répát. Igyekeznek, mert a Bernáth Andor cukorgyár munkásai várják az újabb és újabb szállítmányokat. így van ez minden őszön a sáromberki vasútállomáson. Sokszor már lehull az első hó, de még mindig van mit szállítani a cukorgyárnak. — Mennyi cukorrépát termesztenek évről évre a sáromberkiek, milyen az idei termés? — kérdeztük a napokban Csatlós Ferenctől, a sáromberki néptanács gazdaelöljárójától. — Sáromberke dolgozói évtizedek óta foglalkoznak cukorrépa-termesztéssel. A felszabadulás előtt kisebb méretekben, mindössze 25—30 hektáron termesztettük, mert egyes földművesek idegenkedtek tőle, pedig az éghajlati és talajviszonyok itt igen kedvezőek. A felszabadulás, de különösen 1947 után 80—100 hektárról takarítjuk be a termést. Tavaly 72 hektáron 127 vagon cukorrépa termett. Az idén nagyobb eredményekre számítunk. Miért növekedett meg a sáromberkiek termesztési kedve? Erről az egyik legjobb termelő, Vajda András (Ferencé) bácsi beszélt. — Én — mondotta — immár ötven esztendeje foglalkozom a cukorrépa termesztésével. A legnagyobb termést 1954-ben értem el, a 60 hektárról majdnem két és fél vagonnal takarítottam be, melyért 7500 lejt vágtam zsebre. Kevés területen nagy hasznot lehet elérni — szerintem ez a magyarázata a megnövekedett termesztésnek. Az évek során úgy tapasztaltam, hogy a legjobb termést akkor lehet elérni, ha őszi mélyszántásba, előzetesen megtrágyázott földbe vetjük el a magot. — Az is fontos — egészítette ki Nagy András Zs. —, hogy koratavaszszal műtrágyát is szórjunk a földre és lehetőleg korán vessük el a magot. Én tíz esztendeje termesztek cukorrépát. Tavaly 0,29 17 a területről 117 mázsányit takarítottam be, amiért 3900 lejt kaptam. Az idén is körülbelül ennyit várok. — Még milyen ipari növényt termesztenek a sáromberkiek? — Nagyobb méretekben dohányt és egy kevés, gyógynövényt is. — Mióta foglalkoznak dohánytermesztéssel? — Az 1930-as években csak gróf Teleky Károly uradalmában termesztették, — válaszolta Fülöp András dohánytermelési megbízott. — A sáromberki földművesek csak 1950 után termesztik nagyobb méretekben. Ma már 129 gazdálkodó termeszt itt dohányt. Tavaly 25,78 ha területről takarították be a termést. A hektáronkénti átlag elérte a 885 kg-ot. Egyes gazdálkodók azonban ennél jóval nagyobb eredményt is elértek. Szabó Károly társult tag például tavaly 0,32 ha területen 930 kg dohányt termesztett, amiért 13.159 lejt kapott. A dohánytermesztés sok és szakszerű munkát igényel, de megéri, tavaly a sáromberkiek 22.436 kg dohányt adtak át az államnak, amiért 317.245 lejt kaptak. ■ — Nagyon jól jövedelmez — szólalt meg újra Nagy András is. — Én 1948 óta termesztek dohányt. Abban az évben rengeteg dohányom termett. Dőlt a pénz a házhoz. Az elmúlt esztendőben is szépen termett s az idén is így lesz. — Kedvezett az időjárás? — Nekem igen mert korán elültettem, ugyanis az utóbbi években azt tapasztaltam, hogy az április elején elültetett és az augusztus szeptemberben szárított dohány igen jó minőségű. Szeptemberben vagyunk, de már 400 kg dohányt megszárítottam s körülbelül még 300 kg-ot „szüretelek“. Körülbelül 8.000—9.000 lej jövedelemre számítok. A cukorrépáért is megkapom a 3500 lejt. Én csak azt mondhatom, hogy igen igen érdemes ipari növénytermesztéssel foglalkozni, mert kis területből nagy hasznot lehet kiszedni. S hogy mennyire igaza van, azt bizonyítják a többi sáromberki dohány és cukorrépatermesztők is. r y - növénytermesztők afg a marosvásárhelyi téglagyárban. A legnagyobb jóakarattal sem lehet grafikonnak nevezni azt az ív nagyságú papirost, melyet a marosvásárhelyi téglagyár 2. számú (szentgyörgyi) egységének falára függesztettek ki. A helyét jól választották meg, ugyanis a cseréppréselő- és vágó részlegen dolgozik a legtöbb munkás, úgyszólván itt dől el a terv teljesítésének sorsa. De kifogásolható a kivitelezése és még jobban az a mód, ahogyan az elért eredményeket tükrözi. Nem vagyunk a formaságok híve és ismerjük az egység lehetőségeit is. Tudjuk, hogy azok nem azonosak az egyes egység feltételeivel. Mégis, úgy véljük, hogy a termelést hatékonyan elősegítő szemléltető agitációra, grafikonra, tisztelettáblára stb.-re itt is szükség, s megteremtésére lehetőség van. Nézzük meg, hogy egyáltalán van-e mit tükröznie a grafikonnak ebben az egységben, s hogy a falon kifüggesztett kimutatás betölti-e mozgósító szerepét? Két irányú szocialista verseny folyik ebben az egységben. Az egyik a brigádok, illetve váltások és a csoportok között, a másik az egyes és a kettes számú egység között. Nem vitás, hogy mindkettő ösztönzően hat a dolgozókra, mindkettő a vállalat fejlődését segíti elő. De, ha a belső vetélkedést tükrözi is valamennyire a grafikont helyettesítő kimutatás, egyáltalán nem ad számot az egységek közötti verseny állásáról. Mint számos más vállalatban, itt is rossz szokássá vált az a módszer, hogy a vállalatok, ez esetben egységek közötti versenyt csupán évenként, félévenként, legjobb esetben negyedévenként értékelik, s követése, illetve nyilvántartása csak az irodában, adminisztratív úton történik. Ilyenformán a dolgozók csak az értékelőn szereznek tudomást eredményeikről, s arról, hogy melyik egység jogosult a verseny győztese megtisztelő címre. Mondanunk sem kell, hogy ez a módszer mennyire fékezi a verseny lendületet, ami kihat a termelésre. Meggyőződésünk, hogy károsan hat a szentgyörgyi téglagyárban is. A brigádok, csoportok közötti szocialista verseny felszínen tartása már nem annyira hiányos. A szentgyörgyi téglagyárban Görgős János és Moldovan János vezette brigádok versenyéről ad számot a kifüggesztett kimutatás. A verseny alapját a mennyiségi terv teljesítése képezi. Amint a dolgozók is mondják, a terv általános teljesítésével egyik brigád sem maradt le, sőt annak ellenére, hogy a Moldovan brigád három napi teljesítményének feltüntetésével adós marad a kimutatás, mégis ez halad az élen, mintegy 7 ezer darab cseréptúlteljesítéssel. A havi tervelőirányzat mennyiségi teljesítése is azt mutatja, hogy a dolgozók lelkesedése, munkakedve a megjavított bérezési rendszer bevezetése óta erősen fokozódott. A harmadik évnegyed első kéthavi tervét 110, illetve 120 százalékra teljesítették a fenti brigádok. De, ha hiányos is a nyilvántartás, s ha el is hanyagolják az eredmények naponkénti feltüntetését, még a grafikont helyettesítő kimutatás is elárulja, hogy a termelés napi ütemének betartásában súlyos hibák vannak. Moldovan János brigádja például szeptember hónapban 9 napon át termelt normán alul, Dörgös József brigádja pedig 12 napon át. Ezzel szemben oly... teljesítményekről is olvashatunk, amelyek jóval túlhaladják a napi tervelőirányzatokat. Láthatjuk tehát, hogy még a félig megszerkesztett nyilvántartásoknak is óriási jelentőségük van a termelés szempontjából. A marosszentgyörgyi téglagyárban ugyanis sürgősen megoldásra váró kérdések orvoslására hívja fel a figyelmet. Ebből következik, hogy a téglagyár vezetőségének szemügyre kell vennie, hogy mit mutat ,,a grafikon“ és alaposan tanulmányoznia azokat a belső rugókat, amelyek az egyenletes munkaritmus kialakításához vezetnek. Nem kétséges, hogy a termelést követő, a kilengéseket pontosan jelző, mozgósító erejű és jól látható grafikonra itt is olyan nagy szükség van, mint bármely más termelőegységben, mert a nehezen követhető, a nem naponta vezetett kimutatás nem töltheti és nem is tölti be feladatát. De szükség van arra is, hogy a pártalapszervezet és a szakszervezet felhasználja azokat az eszközöket, amelyek közvetve ugyan, de kihatnak a termelésre. Nincs tisztelettábla ebben az egységben, nem láthatók az élenjárók fényképei, a faliújságon egyetlen cikk sem beszél a szocialista versenyről, az élbrigádról, a grafikonvezetésben mutatkozó pontatlanságról, és az egyenetlen termelésről. A fenti hiányosságokért elsősorban az egység vezetője felel, de felel a vállalat vezetősége is, amely nem próbálja ebből a szempontból is az egyes egység szintjére emelni a maracszentgyörgyi egységet. (^irgslasztcj)