Vörös Zászló, 1958. december (7. évfolyam, 282-307. szám)

1958-12-02 / 282. szám

Világ proletárjai egyesüljetek. Bővül, erősödik mezőgazdaságunk szövetkezeti szektora Barátos a teljes szövetkezetesítés előestéjén Barátoson a dolgozó parasztok közel 300 hektár földterülettel álltak be a társulásba. A nagyüzemi gazdálkodás győz, mert övé a jövő. Az egyéni gazdaság már nem jobb életet, hanem anyagi gondot, sok fölösleges munkát jelent. Márk Pál barátosi gazdálkodónak 15 parcellában van a birtoka s míg az egyik parcellához elért, 4 kilométer utat tett meg, ami évente csaknem 80 kilométert tesz ki. Hasonló a helyzet a többi földdarabkáival is. Az összes földjeinek a megműveléséhez egy év alatt 540 kilométer utat tesz meg, ami semmivel sem kevesebb, mint 135 órát igényel. Ha ezt az idejét más, hasznos munkára fordítaná, több mint 1000 lej jövedelmet érne el. Márk Pál úgy döntött, hogy nem engedi elveszni ezt az összeget és beáll a társulásba. Hasonló tények győzték meg Stefán Józsefet is. Barátoson a határbarázdák száma igen nagy. Több mint 1.200. Az itt tanyázó egerek évente több ezer kiló gabonát pusztítanak el. Nem beszélve arról, hogy ha ezeket a határbarázdákat egybevonnák és azokon krumplit termesztenének, annak kilóját 50 banis áron értékesítve, több mint 142.000 lej jövedelemhez jutnának Barátos földművelői. Ehhez hasonló példákat, tényeket sorolt fel Jakabos István, a mezőgazdasági iskola tanára szombaton este a barátosi kultúrotthonban megtartott előadásában. Az előadás után megkérdeztünk néhány gazdát, mi a véleménye a hallottakról. Pataki Áron bácsi így válaszolt: Én azt az utat választom, amelyen el lehet jutni a jóléthez. Teljes földdel lépek be a társulásba. Bárkihez fordultunk, hasonló véleményt mondtak. Márk József bácsi azt mondta: itt a társulás alapját nem most, már rég, hónapokkal ezelőtt lerakták. Most ezt az alapot tető ala ken nézni. Hogyan érti ezt? — kérdeztük, úgy, ahogy cselekedtem, összterületemmel beléptem a társasba. Amikor Márk Mihályhoz intéztük a kérdést, így válaszolt: amikor néhány jó ismerősömmel megbeszéltem a dolgot, hogy mit kellene tennünk,gy döntöttünk: egyszerre tízen beállunk a társulásba. András Andrásnak az volt a véleménye, egyszerre ki kellene jelenteni, hogy beállnak, mert mindenkinek ez az érdeke. Mások azt mondták, mint Porzsolt Sándor is, hogy nem mondani, hanem cselekedni kell. Egyesek, mint Karácsony Domokos, Kovács Albert már ott, a kultúrotthonban kitöltötték belépési nyilatkozatukat, mások pedig vasárnap és hétfőn tették meg ugyanezt. A farkasistcialg sem maradtak la November 30-án, vasárnap délután zsúfolásig megtelt a farkaslaki új művelődési ház. Több mint 400 földművescsalád képviseltette magát a nagygyűlésen, ahol megvitatták a falu jelenlegi gazdasági helyzetét és a mélyreható megbeszélés után kimondották a döntő határozatot Farkaslaka továbbfejlődése érdekében. Farkaslaka 414 földművese egész földterülettel, azaz 1281 hektárral mezőgazdasági társulást alakít. Firtósváralja, 1958 november 27. Emberemlékezet óta nem volt ilyen gyűlés ebben a kicsi, hepehupás domboldalon elterülő falucskában. Régebb is voltak gyűlések, hívták az embereket élő szóval, dobbal, lelkükre kötötték, hogy a megjelenés kötelező, de azért mindig akadt tíz, húsz olyan gazda, aki nem jött el. Most azonban másképpen történt minden. A meghívót mindenki aláírta és mindenki meg is jelent. Nem volt olyan gazda, aki ne tudta volna, hogy miért hívják az iskola nagytermébe. Tudták, hogy a falu legégetőbb kérdését, a terméshozam, a gazdasági élet fellendítését tárgyalják meg a rajoni néptanács és a pártbizottság képviselőivel. Nyár derekán hosszas vajúdás után megalakult az állattenyésztési társulás, azonban mondjuk meg őszintén, mint ahogy ezt maguk a váraljaink is elismerik, az állattenyésztési társulás nem oldotta meg a kérdést. Az emberek, különösen a párttagok és a falu legjobb gazdái egyre gyakrabban tárgyaltak arról, hogy a falu csak akkor juthat előbbre, ha megalakítják az egész falut, az egész határt egyesítő mezőgazdasági társulást. Sok vita, sok számolgatás után ez a pillanat is elérkezett, e felett kellett dönteni ezen az estén. A gyűlés mindvégig érdekes, fordulatos volt, azonban akkor vált a leghasznosabbá, amikor Horváth Géza főmérnök a táblára felírta a falu gazdasági társadalmi életét tükröző számadatokat. Alig készült el a számadatok felírásával, két kérdést tett fel a gazdáknak. — Miért van maguknál olyan sok ló és kevés gyermek ? — Így volt ez mindig, miért lenne másképp most. . . — Olyan a terület, hogy sok lovat kell tartani. . . — Kevés a föld s ha sok gyermek lesz, még jobban szétaprózódik röpködtek a megjegyzések innen is, onnan is. — Na látják, ezen kell változtatni, okosan, egyöntetűen — mondotta a mérnök és tovább folytatta az előadást. Szerze,ott az iskolatáblán kiszámolta, hogy mennyit veszítenek a lótartással (89 lovuk és csak 73 tehenük van), mennyit a mezsgyekkel, s mit nyerhetnek a firtosváraljaiak, ha új életet kezdenek. Több állat, több trágya és mezsgyétlen föld kell ide is, akkor néhány éven belül Firtosváralját nem a legszegényebb, hanem a gazdag falvak között emlegetik majd. Vége van az előadásnak. A teremben csend van, csak itt-ott súgnak össze az emberek. . . Aztán megkezdődnek a hozzászólások. Elsőnek Györfi Ferenc szólal fel: — Emberek, én annak idején is azt mondtam, hogy nálunk mezőgazdasági társulást kell alakítani. Én akkor is hajlandó lettem volna egész földterülettel belépni. Akkor kevesen hallgattak meg. Valljuk be őszintén, úgy számítottuk, hogy megalakítjuk az állattenyésztési társulást egy dűlővel csak, hogy ne tartsanak bennünket maradiaknak. Most rájöttünk, hogy saját magunkat csaptuk be, erre figyelmeztetett eddig is és most is a párt. Én egész földemmel társulok. Csak ennyit akartam mondani. Sófalvi Áron bácsi emelkedik szólásra. Idős bácsi, elszálltak fölötte az évek, haja is, meg bajusza is hófehér. Halkan, de határozottan beszél. — Én is belépek egész földterülettel. Eleget gürcöltem eddig, elég sokat dolgoztam, most már megérdemlek egy kicsit kényelmesebb életet. Deák Elek, a helyi pártalapszervezet titkára kér szót. — Elvtársak, nekem az a véleményem, hogy nincs min gondolkoznunk, nincs min tépelődnünk. Eddig a rajon területéi összesen 45 faluban döntenek egyöntetűen, határozottan. Tegyünk így mi is. Én személyesen egyetértek a javaslattal s mért azt akarom, hangsúlyozni, hogy így döntött alapszervezetinl minden egyes tagja. Az élet lépésről lépésre igazolta, hogy e párt sohasem akart rosszat a földművesnek, ellenkezőleg, azt akarta és azt akarja, hogy holnap jobban éljen mint ma. Mások is szót kértek, egymás után mondták el tömören, röviden a véleményüket Páll Károli párttag, Fülöp Mihály, a néptanács elnöke és sokan mások. Mindezek után kialakult a, cyyo&y&ö uolí/ //*>&/vy .i-utwouwi un/w összes földművesei, egész földterülettel, azaz több mint 600 hektárral megalakították a mezőgazrték nitrroa / 7 /1 ot Ez évben négy növendék után csukódott be és tizenöt előtt nyílt meg a Szentgyör-gyi István Színművészeti Intézet kapuja. Gyönyörű sors jutott azon fiataloknak, akik életüket a színpaddal kötötték össze, de még szebb, még magasztosabb azok számára, akik nagy kitartással, hivatástudattal lépnek a „világot jelentő“ deszkákra. Akkor is épp ily szép számban vágtak neki a nehéz pályának, akárcsak most, amikor Balogh Éva, Tóth Tamás, László Károly és Szamosközi László végeztek. László Károlyt, a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet volt növendékét munkaközben találtam. Éppen József Attila költeményeiből szavalt. — Mi hír az intézetben? — Meszek nekem a kérdéssel, ő és Szamosközi László, tudniillik pályájukat mindketten a sepsiszentgyörgyi színháznál kezdték. Láttad a tanárainkat? — Voltál-e mostanában náluk? Bár kevésszer találkoztunk az életben, minden érdekelte őket, még az én életem is. Nemcsak éreztem, hanem hittem is, hogy a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet elsősorban embereket nevel, s aztán színészekket, akik nemcsak a színpadon nyerik el az ember szívét, hanem a színházon kívül is. Kevéssel ezután arra is sor , került, amiért tulajdonképpen fölkerestem László Károlyt, aki pályafutásáról, „a ' szent helyről“ tett őszinte vallomást. Elmondotta, hogy „ ’ első próbálkozásra nem sikery____ ____-fr.i.------vült bejutnia az akadémiára, így egy esztendőt a sztálinvárosi CFR Autometronál dolgozott, de szíve a művészetért dobbant, munka után a gyakorlás, a tanulás következett. Talán sikerül esztendőre. És újra megpróbálta. Másodszorra sikerült. — Hidd el, ha nem sikerült volna, harmadszorra is megpróbálom, mert bíztam terveimben, éreztem, hogya színpadon kívül nincs más választásom. Egyetemi éveim alatt láttam meg a színészi munka komolyságát. Bejárni az országot és a legeldugottabb helyen is élő szóval hirdetni az igazat, a szépet, nemeset. Talán nincs is szebb ennél. Éppen ezért örültem, amikor megtudtam, hogy ide helyeztek Sepsiszentgyörgyre, mert ez a színház sokat járja a vidéket, az eldugott községeket, falvakat, így alkalmam nyílik megismerni az egyszerű emberek világát, gondolkodásmódját. Nagyon régi szenvedélyem az emberek tanulmányozása. — És melyik volt a legkedvesebb szereped? — vetettem közbe kérdésemet. — Mindig a legújabb volt a kedvesebb. Három szerepet azonban nem tudok elfelejteni: Ránk doktort a Nóra című drámából, Tairesicst az Antigone-ból és Valkay tanárt a Légy jó mindhalálig-ból. A három kedves szerep közül a Valkay nőtt legjobban a szívemhez. Hogy miért? Mert ez az ember, aki annyi vágyat, annyi tervet volt kénytelen eltemetni lelkében, aki annyit csalódott már, mégis becsületes tudott maradni. — Harmadéves koromban játszottam a Mirandolinában a Fabrizio pincért, mely legkevésbé sikerült alakításom. Most itt a színháznál ismét játszom ezt a szerepet. Kezdetben féltem a feladattól, de azt gondolom, az embernek, ha százszor nem sikerül valami, sikerül százegyedszer és ezért az egy sikerért érdemes küzdeni. Hátha ezzel a szereppel is így lesz. Leghőbb célom és vágyam, hogy minden szerepemet — legyen az nagy, vagy kicsi — tudjam jól megoldani s tudásom legjavát nyújtsam, mert érzem, hogy az emberek szomjúhozzák a szépet, a jót, az igazat. Az emberek igazságot akarnak hallani, fel kell tehát fedni előttük a rosszat, a gonoszát, meg kell mutatni nekik a helyes utat. Az én hivatásom is ez — mondotta nyomatékkal. — Van egy távlati tervem. Körülbelül tíz, tizenöt év múlva, ha elegendő tapasztalatot gyűjtök — vissza szeretnék menni a főiskolára — tanárnak. Nagyon szeretném továbbadni mindazt, amit ott tanultam, és amit talán még fölszedek az évek során. Tudom, hogy addig nagyon sokat kell tanulnom és dolgoznom. Szabad időmben rendszerint olvasok, vagy verseket tanulok. Most József Attila költészetével foglalkozom. Főként színdarabokat olvasok, most ismerkedem Bertholt Brecht színdarabjaival, stílusával. Volt tanáraimnak nagyon sokat köszönhetek. Megtanítottak oda, hogy a színpadot becsülni kell, a színpad az szent hely. Megpróbálok méltó lenni tanáraimhoz, a Szentgyörgyi István nevét viselő intézethez. (Q) Hirdetni az igazat, a szépet — Egy ifjú színész vallomásai —■ A nagy cukorrépatermés előny a* országnak — Insista** ál í i* s* in a* í fiai í* k Bizonyára meg mindenki emkszik azokra az időkre, amior a földműves háztartásában ppolyan ritka vendég volt a likőr, mint a munkás konyháiban. Ma azonban — különösn a kollektivisták házában g gakran találni, tartalékként, 0—60 kilogramm cukrot is. Hatalmas számok igazolják, hogy Románia lakossága sohasem fogyasztott olyan sokukrot, mint a felszabadulás itáni években. 1938-ban 5,5 kilogramm, ezzel szemben a taaly már 14,4 kilogramm volt az egy főre eső fogyasztás. Úgy ahogy azt Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs mondta a tavaszon tartott nagy jeentőségű konstancai tanácskoáson, egyszer s mindenkorra véget kell vetnünk a cukorbehozatalnak. Ehhez minden felétel, minden lehetőség megvan, csak ki kell használnunk. T ermőterület növelésével, de elsősorban a hektáronkénti átlagtermés növelésével, rövid idő alatt megteremthetjük a szükséges alapot. Az utóbbi időben tartományunk területén is, mind nagyobb és nagyobb területet foglal el a cukorrépa, a földművesek — a helyes ár és szerződéskötési politika eredményeként, s megszerették ezt a pénzes munkát, s különösen a kollektív gazdaságokban és mezőgazdasági társulásokban szívesen termelik. A földművesek a szakmai oktatáson megismerték a cukorrépa agrotechnikáját, s a gyakorlatban igyekeznek a tanultaknak megfelelően eljárni. Ennek eredményeként kollektív gazdaságaink és társulásaink elég szép terméseredményt érnek el, így például a marosszentannai kollektivisták az idén 40 hektáron összesen több mint 1 millió 100 ezer kilogramm répát termeltek, azaz hektáronként 27,820 kilogrammot. A nyárádszeredai kollektivisták 26.670 kilogrammos termést értek el. A szentháromsági társulásban 30.000 kg, a régeni mezőgazdasági társulásban 25.009 kilogramm volt az átlag termés. A zoltáni gazdaságban 20.000 kg volt az átlag. Az ilyen és ehhez hasonló kiemelkedőberméseredményeket az illető azdaságokban úgy érték el, így mindent a maga idejében , agrotechnikának megfelelően égettek el. Jó tudni azt ezeknek a gazdaságoknak a tapaszalatából, hogy a cukorrépatermesztés nem tavasszal, hanem ősszel kezdődik. Ősszel kell kielölni, előkészíteni a talajt, hogy tavasszal jó magágyba ülhessünk. Az elkövetkező évben nemcsak cukorbehozatalnak, hanem az alacsony terméshozamoknak is véget kell vetnünk. Ez utóbbi esősorban a termelőnek, a földművesnek érdeke, hiszen több cukorrépáért több pénzt is több cukrot kap. Sajnos azonban a cukorrépa szerződéskötéssel — mindezek ellenére — gyengén állunk s ez azért van, mert sem az illetékes szervek, sem a földművesek nem tulajdonítottak kellő fontosságot, patópálosan bántak a szerződéskötéssel. A pártszervezetek sem ösztönözték, sürgették a szerződéskötést. A mulasztást, bár már nagyon kifogytunk az időből , sürgősen pótolni kell, összes cukorrépatermő vidékeinken széleskörű felvilágosító, szervező munkához kell látni. Arra kell ösztönözni a földműveseket, hogy a legjobb, tápanyagban leggazdagabb területeket jelöljék ki a cukorrépának s most az ősz és tél folyamán biztosítsanak megfelelő mennyiségű tápanyagot trágyázás útján s a szakemberek tanácsainak megfelelően használják fel a gyár által biztosított káli és foszfortartalmú műtrágyákat. A cukorrépa szerződéskötési munkálataiban különösen a kollektív gazdaságoknak és mezőgazdasági társulásoknak kell jó példát mutatniok. A lehetőségeknek megfelelően növeljék a vetésterületet — úgy, ahogy azt a marosszentannai kollektív gazdaság teszi —, mert a nagyüzemi gazdaságokban a gépi művelés, a nagytáblákon történő gazdálkodás eredményeként sokkal nagyobb lehetőség van a hektárhozam növelésére s erre most jobban mint bármikor, nagy szükségünk van.