Vörös Zászló, 1959. március (8. évfolyam, 50-75. szám)
1959-03-01 / 50. szám
Száz évvel ezelőtt született Sólem Aléchem Tolsztoj, Csehov, Gorkij és Korolenko, az orosz nép nagy klasszikusainak kortársa és barátja, Sólem Aléchem. 100 évvel ezelőtt született Ukrajnában, a poltavai kormányzóság Perejaszlav nevű mezővárosában. Írói szempontból irigylésreméltó, de keservesen szerzett hatalmas életanyaggal rendelkezett. Módjában volt saját bőrén tapasztalnia a cári Oroszország fondorlatosan aljas elnyomási és kizsákmányolási módszereit. Jó anyagi viszonyok között élő családból származott, de a gondtalan gyermekévek után, rövidesen súlyos gondok nehezedtek vállára, egészen fiatalember korában, neki kellett gondoskodnia csődbejutott nagyszámú családjáról, Írói tevékenysége bírálati cikkek közlésével kezdődött. Később irodalmi antológiát, a „Zsidó Népkönyvtárat indítja meg hazájában, amelynek sorozatos megjelenését azonban anyagiak hiányában kénytelen megszüntetni. Sólem Aléchem élményanyaga, akárcsak Gorkij, Csehov és Korolenkoé, az elnyomott, megalázott, kizsákmányolt kisemberek világában gyökerezett. Hőseinek erőteljes, magabiztos, derűlátást sugárzó embersége azonban felül tud emelkedni saját nyomorukon és arra is képessé teszi őket, hogy ha könnyeken keresztül is, de nevessenek balszerencséjükön és higgyenek a jövőben. Ilyen hősök Ménáchém Mendl, a Módgyerek és főleg Tóbiás, a tejesember, (Sólem Aléchemnek e remekműve a napokban jelent meg hazánkban is a román-magyar közös könyvkiadási egyezmény keretében), aki szembeszáll magával az Istennel is, mert az magára hagyta és nem támogatja őt azon igyekezetében, hogy bajaiból kivergődjék. Ez a felismerés egyúttal pozitív hitvallása Tóbiásnak és alkotójának, Sólem Aléchemnek is: segíts magadon, mert akkor az isten is megsegít, ha egyáltalán hiszel benne. Sólem Aléchem, akit az irodalomtörténet, mint korának egyik legkiválóbb humoristáját tart számon, írásaival megnevettette az olvasókat, de belőlük kiolvasható volt a tanulság is: a cári Oroszország rendszere ellen harcosan, bátran ki kell állani, még akkor is, ha ezért üldöztetés jár. De az üldözött, hazájában és külföldön is sok megpróbáltatáson keresztülment írónak elégtételül szolgálhatott, hogy harcát nem vívta meg egyedül. Az 1903-as szörnyű kisinyevi pogrom után, amely ellen az egész haladó világ szót emelt, írótársai, Lev Tolsztoj, Korolenko, Csehov és Gorkij támogatták Sólem Aléchemet a „Segítség“ című irodalmi antológia kiadásában, amelynek anyagi bevételét a cári hatóságok által megtizedelt zsidó lakosság felsegítésére fordították. Sólem Aléchem ízig-vérig forradalmár volt és a forradalmi tűz sok elbeszélésében, pamfletjében és „özönvíz“ című regényében is megnyilvánult. A cári reakció, az 1905-ben, ezúttal Kijevben bekövetkezett újabb pogrom, amely családját sem kíméli meg, nem rendíti meg a nép erejébe, az elnyomók ellen vívott harc győzelmébe vetett hitét. Sajnos, a pártvezetteorosz munkásosztály végső diadalmas győzelmét már nem érhette meg. Súlyos tüdőbaj kötötte hosszú évekig az ágyhoz, amelyen külföldi gyógykezelés sem segített. A cári rezsim terrorja elől menekülő, hazájába élete utolsó pillanatáig visszavágyó Sólem Aléchem, rövidebb-hoszszabb németországi és dániai tartózkodás után Amerikába kerül, ahol saját népe nyomora után, módjában van megismerkednie a newyorki felhőkarcolók árnyékában tengődő amerikai proletárok vigasztalan helyzetével is. Sólem Aléchem, a kiváló proletár-író, alig egy évvel az Októberi Szocialista Forradalom bekövetkezése előtt fiatalon, 57 éves korában, idegenben, írásai szeretett hőseitől távol, New Yorkban, hunyja le örök álomra szemét. Életművét nemcsak igazi hazájában, a Szovjetunióban értékelik nagyra (műveinek gyűjteményes kiadása már több ízben is megjelent), de a világ minden részén, ott, ahol „egyszerű munkások, a nép igazi fiai“ élnek, akikről még végrendeletében is megemlékezett. BENCZEL BÉLA Beteljesülés... 1. A temetkezési vállalat kettes számú koporsókészítő műhelyében csupán néhányan dolgoztak. Valamennyien vének voltak, de a vénségben Kukta Ernő bácsi vezetett. Nem is annyira a feje fölött elszállt esztendőkkel volt baj, hanem a szívével: az volt öreg. Mióta a világ világ, mindig koporsót készített, talán azért nem érdekelte semmi. Pedig fiatalkorában arról álmodozott, hogy műbútor-asztalosnak szegődik el valahová. De szülei konokul kitartottak véleményük mellett: Ernő fiam, még lehet belőled elsőrangú asztalos, de egyelőre az járjon az eszedben, amiből megélsz. Már az úgy van, hogy az emberek bizonyos idő után búcsút vesznek az élettől. S mivel akkoriban az emberek sűrűn búcsúzkodtak, s nagy keletje volt a koporsónak, Ernő megállapodott munkahelyén. Szívét azonban nem tudta örökbe adni a gyászos szertartásoknak, a fekete koporsóknak. Mint ahogyan az ifjú lány vissza-vissza gondol az első igaz szerelmére, úgy ő is sokat bánkódott, hogy semmi se lett a terveiből. Nem is lehetett volna másként — vigasztalta olykor magát — hisz ebben a kis városban nem is volt igazi bútorgyár. Ám kifürkészhetetlen az élet. Ernő magánmesternél dolgozott, annak pedig volt egy igen szép lánya, éppen Ernő ínyére való. Maga sem tudta, hogy mikor szeretett belé, annyi azonban bizonyos, hogy Ernő idő múltán minden boldogságát Jusztinában találta meg. Közben múlt az idő, Kukta Ernő feleségül vette Jusztinát, sőt immáron utolsó útjára is elkísérte, ő maga készítette el neki a koporsót. Ekkor történt. Egy koporsóval több vagy kevesebb, nem számít — gondolta, és maga részére is készített egyet, hogy mire költözni kell, hát minden rendben legyen. Aznap este, hogy elkészült a koporsóval, szekérre tette és megindult vele a lejtős úton. Hazafelé tartott. Lassan rakosgatta a lábait, minduntalanul fékezte a szekeret, az meg csak egyre taszította őt hátulról. Vissza-visszapillantott, hogy nem viccelődik e valaki, vagy talán csak nem a halál settenkedik sürgetőleg a nyomában? Ezen aztán újra eltűnődött, mert lám, olyan ez a lejtő, mint az ő élete, mindig csak lefelé tart. Jó lesz ez a koporsó vénember bölcsőjének, hadd ringassa fáradt testét az örökkévalóságig. A szomszédok sem csapták össze a kezüket, amikor meglátták az öreget a koporsóval, úgyis mindig azt hitték, egy napon nem nyitja ki többé az ajtaját. Az öreg megállt, beszólt az udvarra, Misit hívta, a háziak fiát, akiknél rendszeresen kosztozott. — Hát az miféle, Ernő bácsi? kérdezte a gyerek ijedten. — Majd megtudod, ha az én sorsomra jutsz — dünnyögte s elővette a szobája kulcsát. Éjszaka a magános Kukta Ernőt egy kissé nyugtalanította a koporsó. Agyából félszemmel mindegyre rásandított, ilyenkor a képzelete mindig ölbe kapta, s szárnyalni kezdett vele. Mert ugyan mi lenne, ha felnyílna a koporsó fedele és kilépne belőle az asszony, a jóságos Jusztina, az ő megboldogult felesége? — gondolatban legyintett, nagyot sóhajtott. Mikor nagy későre lekoppant a szeme, azt álmodta, hogy búcsút vett az élettől. A vállalat, melynél dolgozott, a legjobb lovakat adta oda a szertartáshoz, s a halálhuszárok mind új ruhát öltöttek a tiszteletére. Abba a koporsóba tették, amit ő készített magának, s lassú léptekkel vitték ki a nagy üveges szekérhez. Másnap aztán már nem volt újdonság a koporsó, mindenki tudott róla, s maga az öreg is úgy könyvelte el, mint valami nélkülözhetetlen bútordarabot a házban. A halál pedig csak késlekedett. Ellenben egy napon feltárta a kis műhely ajtaját a temetkezési vállalat főnöke: izgatottnak látszott,s úgy tűnt az asztalosoknak, valamit közölni akar velük. Úgy is volt. Jövő héttől kezdve csak az egyik koporsókészítő részleg marad meg, — mondta ki a szentenciát, majd hozzáfűzte: Mostanában kevés a megrendelés, így hát erre az üzletre nincs szükség. Elhallgattak, s olyan lett a csend, mind a feneketlen kútban. Mély és titokzatos. — És velünk mi lesz? — törte meg a csendet a legifjabbik vén. — Gondoskodtunk magukról. Az új gyárba mennek valamenynyien. Az öreg máskor szárnyaló képzelete mintha megbénult volna. Milyen lehet az új gyár? Hallott már róla, de ő még régiben sem járt, úgyhogy az újról sem sokat tudott. Ahogy kitette a lábát a főnök, megindult a beszélgetés. — S vajon miért kevés a megrendelés? — gondolkozott el Takács, a műhelyfelelős, aki hajdanán maga is asztalos volt. — Mert a betegek mostanság kigyógyulnak, s csak azok patkólnak el, akik megvénültek — mondta keserűen a harmadik koporsóia. — Ugyan! Csak tán nem gyógyítanak meg minden beteget?! — nézett rájuk az öreg Kukta, aki úgy vélte, neki is bele kell szólnia a kottába, hiszen nagy fordulat előtt állnak. Az ilyen kérdésekre mindig Takács adta meg a választ, mert ő volt a legfiatalabb és legjártasabb a világban, ahogyan az már egy műhelyfelelőshöz illik. — Ej, barátom! A hegyek tele vannak szanatóriummal, s akit megcsíp a légy, azt már fürdőre küldik. Ez a nagy helyzet! Az öreg Kukta hóna alá kapta a csomagot a tízórival, s elindult. Nagy izgalom fűtötte: ma lép be először az új gyár kapuján. Vajon, hogy lesz, milyen munkát bíznak rá? Kétségei közben különös érzés, nagy nyugtalanság vett erőt rajta, s mintha valami állandóan serkentette volna, hogy: húzd ki a púpod, Ernő, nem is ,vagy te annyira vén, csak a szüretsz, öregedett meg. 2. Tizenhat esztendővel ezelőtt gyilkolták meg Salamon Ernőt, a munkásosztály, a marosvölgyi fatelepek dolgozóinak költőjét. A szemtanúk állítása szerint, Uk-rajnában, a Nyezsintől hét kilométernyire lévő Mihajlovka Sztari falucskában, 1943 február 27-én lőtték le az olasz fasiszta katonák, ahova láztól elgyötörten, betegen érkezett meg. Még fiatal — harmincegy éves — volt, amikor meggyilkolták, de rövid élete is elég volt ahhoz, hogy utat találjon a munkásosztály élcsapatához s hogy megismerkedjék a kitaszítottság minden gyötrelmével. Még alkothatott volna, kiteljesedhetett volna életműve annak a proletárköltőnek, akinek erőt és biztonságot a munkásosztállyal való szoros kapcsolata adott, aki életében és halálában is érezte, hogy nincs egyedül, aki tudta, hogy sorsában milliók osztoznak. S ezt kimondja ő maga is, amikor megírja Végrendelet-ét, amelyet nem költői szenvelgésből tesz. Végrendeletében írja: „...Férfihez, nemes öntudatú emberhez méltónak tartom, hogy sorsa — akaratán kívül is — öszszefonódjék azokéval, akik egyedül fontosak számára a világon. Ne ismerjenek, míg a dolgozók ismeretlenségben tengődnek, ne érjen be az én munkám, míg az ő munkájuk be nem érik. De azt akarom, hogy életművem tanúm legyen. Aki kezébe veszi majd verseimet, érezze, hogy jogom volt büszkén viselni a száműzetést“... Végrendeletében meghagyta: halála után megjelenő verseskötetének gyönyörű sors legyen a címe. „Mert... — írja Végrendeletében —, gyönyörűnek kell látnunk azt a sorsot, mely hőssé avat bennünket. Az, aki maga is szenvedett, nem okoz szívesen szenvedést másoknak; aki börtönök levegőjét szívta, meggondolja százszor is, míg valakit odaküld. Aki sokszor nem ebédelt, örül majd a főtt petrezselyemnek is, egy karéj kenyérről nem is beszélve. Hiszek a dolgozókban, mert keresztülmentek az igazságtalanság, félrevezetés, kiszolgáltatottság, a szolgaság, műveletlenség, éhezés és betegség hétpróbáján... Ez a hétpróba, melyben jogunk gyökerezik a jövőhöz: ez a gyönyörű sors!“ A marosvölgyi fafeldolgozó üzemek, fatelepek hűséges költője így ír saját magáról a Mint ezerek, rongyos és szürke... című versében: A HÉTÉVES terv keretében a Szovjetunió minden szovházában és kolhozában állandó mozit építenek. Ezenkívül Szibériában, Kazahsztánban, a szűzföldeken 140 új színház épül. • PABLO CASALS, az idős nagy zenész, akit a spanyol polgárháborúban tanúsított rendkívül bátor magatartásáért az egész haladó világ tisztelete övez, nem akar visszatérni Franco Spanyolországába és Franciaországban telepedett le. 350.000 látogatója volt egy nap alatt Budapesten a szovjet filmünnep alkalmából bemutatott film alkotásoknak. •Az AVGYEJENKO azonos című regényéből készült A Tisza mentén című új színes szovjet film, amely Kárpát-Ukrajna határvadászainak életéből meríti témáját. A főszerepeket Tatjána Konjukhova és Nikolaj Krjucskov alakítja. ■k VILÁGSZERTE egymás után jelennek meg az irodalmi szótárak. Elkészült a Puskin, Ibsen, Shakespeare, Goethe szótár s Magyarországon most készül a Petőfi szótár, amelynek, érdekessége, hogy nemcsak lírai műveit dolgozzák fel, hanem híres útirajzain kívül fordításait is. ■JÄT MOSZKVÁBAN a közelmúltban moziterem-terv kiállítást rendeztek. Ugyancsak Moszkvában nemrég nyílt meg egy ezer férőhelyes filmszínház, amely a Leningrád nevet viseli. AZ AZERBAJDZSÁNI Tudományos Akadémia mellett a kelet tudományát kutató intézet nyitotta meg kapuit. Az intézet Közel- és Közép-kelet gazdaságát, történelmét, politikai életét és filozófiáját tanulmányozza. ★ MOST találták meg Tbilissziben Balzacnak 1847 és 1849 között Pavel Gakkelhez, a radzivilovi határsáv főnökéhez írt eddig nem közölt leveleit. ★ LENIN LENGYELORSZÁGBAN címmel készül az első szovjetlengyel közös film. A két ország közötti új kulturális egyezmény keretében még egy közös film készítését vették tervbe, Sienkiewicz „Keresztesek“ című regénye alapján. ★ A NAGYVÁRADI rajztanárok szakköre nemrég értékes képzőművészeti kiállítást rendezett. A kiállításon hat váradi rajztanár : Gealep Stela, Goga Veronica, Kelemen György, Schrankó István, Titulescu Anastasie és Varga Mária vesz részt. CSEHSZLOVÁKIÁBAN világkinematográfiai szemlét tartanak. A látogatók 20 előadás keretében, melyeket június 28-ig minden vasárnap délelőtt rendeznek, számos olyan kiváló filmet tekinthetnek meg, amelyek különféle államok első és alapvető filmtermékeit képviselik. ★ JÚNIUS 27-től július 5-ig Karlovy Varyban megrendezik a második színművészeti fesztivált. Én nem hős, kisember vagyok csak, mint ezerek, rongyos és szürke, csak szomorú szemem sokat lát, s szívem belehull a betűkbe. Bennem találnak tiszta szóra a nincstelen gondolatok, a véznák és sánták papja vagyok és hirdetem a holnapot. És Salamon Ernő, a munkásosztály költője, a harcos, pártos művész, valóban hirdette a Holnapot. Hirdette a hitet, emberséget, az élet szeretetét és a kitartást, míg elérkezik a „nagy Emberi ünnep“, mikor szabaddá válik és igazán emberré az ember. Emlékét őrzi a mi korunk, az a kor, az a társadalom, melyért Salamon Ernő egész életén át küzdött s melyért életét áldozta. Ezért növekszik olvasóinak tábora, ezért szaporodik az olyan barátainak száma, akik személyesen nem ismerték, de akik szeretik, szeretik, mint embert, mint kommunista költőt, mint a fasizmus elleni harc áldozatát, mint népünk és munkásosztályunk fiát.