Vörös Zászló, 1968. október (20. évfolyam, 233-259. szám)
1968-10-26 / 255. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ Kacsó Márta Magányomban Egyedül vagyok... Foltozgatok reménységem fátylain, bánatom lila sátrán, simogatom bársonyos szirmait éveimnek, s rád gondolok: Szemed az ég, s az ég szemed. Nem tudom melyikbe nézhetek, mindkettő kék, tiszta, réveteg; beletekintek, el nem tévedek, mert tiszta, kék és réveteg... Szemed az ég s az ég szemed. ZÁszt&ti Szi likt& Kéréssel fordulok Önökhöz: ha közölhetőnek vélik a mellékelt verset, kérem, adjanak neki helyet a Vörös Zászlóban. Ez úton sok, volt kollegámhoz eljutna. Tegyék meg értünk, hiszen ha valaki áldozatot tud hozni egy nemes cél érdekében, azok mi vagyunk a falura került tanárok. Szeretném, ha e vers által újra találkoznánk. Annyira elhűltünk egymástól! A gondok s a távolság a hibás. És mi is, mert nagy , többségünk a pillanat embere. Biztos vagyok benne, hogy a volt kolle-gák beleegyeznek abba, hogy ez a vers legyen egy levélféle, melynek feladói mi vagyunk, a címzett pedig a „város“, melyet nagyon megszerettünk. Rólam csak annyit, hogy Vass Irén a nevem, 1906-ban végeztem a Pedagógiai Főiskolán, jelenleg román szakos tanár vagyok Régen fölött, a hegyekben. Tisztelettel, VASS Irén 9 Borbély Árpád: Fűz Füzek ölén ring a folyó Fölötte száll s belehull Húsz évem, a húsz évgyűrű Húsz évem, húsz hullámgyűrű Húz a partnak konokul Arcuk sápadt simuló — Arcuk sápadt simuló S egy fűz értük lehajol. Vass Irén: Búcsú Hallod, hogy fütyül utánunk a város Mint rosszul nevelt suhanó nyirfakéreg-bőrű lányok után. Köszönés nélkül megyünk el az őszi nyílegyenes esők mellett s a ködöt hagyjuk, hogy szitáljon tovább. Nem említjük a rózsákat sem ahogy a bokrok meztelenül belefuródnal a csontbőr, sápadt égbe a Rózsák terén. A Marost kell még átugorni — nagyon kísért a város híg ezüstje, s nehogy a Hétfák útközben intsenek! Ha habázunk majd a túlsó partról, vajon a város, enyhén is, megremeg? BARDÓCZ Gyöngyi rajza Doktor úri nem baj, csak sikerüljön... tessék csak megoperálni... én tudom, hogy nincs más kiút — beszélt az orvoshoz, a többit magába fojtotta, — a fiam tizenegyedikes, érettségiznie kell... a lányomnak is... neki is... kell! Kell! — lüktetett belül minden és ez a „kell“ elég volt ahhoz, hogy negyed gyomorral meghosszabbítsa rákos életét. Élt! Élt! Halálát várta a „tudomány“, — de fehér foga boldogan villant a keményített tisztaság között s az érettségizett fia búcsúünnepélyén. Fiam... kicsi fiam... nem te vagy az első. Jövőre jobban felkészülsz. Ezek a szavak szeretettel beszéltek fia első sikertelenségéről... nem baj fiam. — Könnyei befelé hulltak. Ki látta? Jaj! Jaj! Még csak két évig! Csak két évig — szólt egy év múlva.. a lányom is jusson bár eddig. Kell... Kell... A bőre sápadt, a szeme karikás, teste vézna... de kacagása vidámabb. Ebből az asszonyból mindenkinek jutott. — Nekem is. Árvaságomat szeretettel csomagolta. A tiszta ing ezután is kemény volt, a lábosból mindennap frissen párolgott az étel. Csak ezt az új évet... míg a lányom is... a lányom is. Szilveszterkor ismét nevetett. Nem gondolta senki, hogy pár hónap múlva... Élni kel... Kolumbán Olga karcolata Az ágyat nem vetette be senki. Az már úgymaradt. Május! Virágba borult, kizöldült minden — egy-két hónapja még az ágyat sem hagyta el. Nem bírom, meg kell halnom — mormolta. A szavak kongtak, az űrt mindennel betöltötték, a mindenből semmi lett Még egy hétig... nem tudom... de ha kell! Nem szabad zavarnom a lányomat érettségi vizsgáiban. Kell! Teltek a napok. — Édesanyám, — robbant be a lánya, néhány nap múlva —, sikerült, sikerült az érettségi vizsgám! Egy mély sóhaj volt a válasz. Drága kislányom! Este együtt nevettek. Hetek óta először evett asztalnál... evett? Igen. Két egész kanál kompótlevet. Éjszaka jól aludt. Másnap is délután négyig. Felébredt. Megsimogatta szeme a bútorokat. Gondolatai fiát melengették a távoli főiskolán. Lányát vásárolni küldte. -„ Kedves szomszédasszony! A fiam végezze el a főiskolát... a lányom is, ő is próbálja meg — szólt. A fehérnemű, a ruhám benn van a szekrényben... előkészítettem. ★ Egy perc, és senkit sem ismer meg. A szoba homályosodik. A levegő nehezedik, az árnyak nyúlnak, öt óra. Felismerte a lánya lépteit a konyhából, de mire a lépések a szobaajtóig értek, elfelejtette egész életét. Adorjáni Endre: Vers Firmák kacér játéka, kötetlen Ritmusú tánca, Rút, zabolátlan rímek sikongó, nyugtalan lánca, Útkeresés. Úttalan tereken járva keressük a mélyben, magasban — a formát. Új érzésünknek új hangot adni szavakban Próbáljatok! ek — „Egy darab rám bízott, szegény emberiség“ ölelése ősidők óta ott virraszt minden bölcső felett. A leghatalmasabb erő: a szülő szeretete gyermeke iránt, az apák homlokán ráncolódó gond a fiakért és lányokért, az új nemzedékért való küzdelem. Az emberiség önmaga iránti szerelme a fiatalság. Ők a mindig jelenlevő jövendő. Érettük történik minden: azzal a hittel, áldozattal dolgozott és dolgozik ma is az ember, hogy utódai számára egy kisebb, boldogabb otthont hagyjon a földön. Létének ez a legfőbb értelme. Az anyagi és szellemi kincseket úgy rakosgatja egymás mellé, mint aki törvényt tölt be. A természet rendje szerint való az önállósulni kívánó fiatalság erőpróbája is, hogy másként, okosabban rendezze be a maga életét. A szüntelen fejlődés az ő lázadásukban, bátorságukban, nagyotakarásukban valósul meg. Az apák elképzelik a jövendőt egyképpen és a fiúk megvalósítják másként, s ez a harc nemzedékről nemzedékre megismétlődik. A régi és új mérkőzéséből az emberi társadalom kerül ki győztesen. Annak kell kikerülnie! Ez az embersors bölcsessége. Fiatalok irodalmi fóruma abból a gondolatból született, hogy a munkás, szövetkezeti földműves, középiskolás és főiskolai fiatalság problémáit őszintén, bátran, a nyilvánosság színe előtt vallhassa meg. A munka, a magánélet, a szerelem, a társadalmi érintkezési formák, a szórakozás, a művelődés, a tanulás minden lényeges, elvi tanulságokat kínáló kérdése helyet kaphat e rovatban. Szabad formát választhat bárki mondanivalója számára, legyen az publicisztikai vagy kifejezetten szépirodalmi. Verset, karcolatot, rövid elbeszélést, humoreszket kíván közölni ez a rovat olyan fiatal tollforgatóktól, akik tehetséget éreznek magukban, s a nyilvánosság ellenőrzését, bátorítását várják. Követésre vár azoknak a fiatal költőknek és íróknak a példája, akik épp a marosvásárhelyi közép- és felsőoktatásból indultak el irodalmi pályafutásukon s rövid idő alatt nevet szereztek maguknak. Fábián Sándor, Szőcs Kálmán, Vári Attila, Király László, Bokor Katalin, Oláh István és mások szép sikere legyen bíztatás számukra. A nyilvánosság érdeklődése és szeretete vár mindenkit, aki tehetségét szándékszik bizonyítani, próbára tenni. Fogadták ők is ilyen megértéssel viszont a jószándékú bírálatot. Az Ifjúság irodalmi fóruma szeretettel hív minden fiatal olvasót. k Sérje figyelemmel e rovatot, szerezzen neki újabb barátokat, kapcsolódjanak b° minél többen munkájába. HÍVÓ SZÓ Ezek a félig esős, félig napsugaras nyárvégi napok semmi újat nem hoztak, de nem nyugtalanítottak. Ellenkezőleg. Sárga levelek futkároztak az úton, észrevétlenül teltek a percek, szinte túlvilági csend szállt rám és úgy éreztem, hogy csaknem mindennel megbékéltem. Dolgozni akartam és örvendtem ennek az akarásnak, mint ahogy örvendtem a hajnali hideg levegőnek, mely a nyitott ablakon betódult és megébresztett, vagy az ébren töltött éjszakákon hirtelen rámszakadt fáradtságnak, amely asztalomnál talált. Délutánonként sétáltam át egymagamban, s most úgy rémlik, akkor sem gondoltam semmire — ami valaha' testet öltött, vagy ezután létezhet —, mint ahogy akkor sem, amikor zajos társaság gyűlt be az intézeti szobánkban nevetni, vagy vitatkozni. Nagyon ritkán, s akkor is némi öngúnnyal idéztem két-három évvel ezelőtti énemet, s talán meg is mosolyogtam mindig ellenkezni akaró, súlyos lényemet, mert nem voltam mindig kiegyensúlyozott és nyugodt, nem vágytam mindig a munkát, s leginkább akkor nem, amikor nagyon akartam. Sokáig kínoztak az emlékek, pedig — tudom — nagyon erősen ragaszkodtam a feledéshez — mégsem sikerült. És most, amikor végképp lemondtam nyugalmam visszanyeréséről, most egy rakoncátlan gyermeki „azértis“ rámvarrta magát. Talán csak annyi maradt az egészből, hogy olykor úgy véltem, követ a szeme — mozdulataimat, tekintetemet —, de jelenlétének ez a titkos, fáradt agyam-szülte mivolta bíztatott és semmiképpen sem zavart. Sok, nagyon sok tárgy volt a szobámban, ami rá emlékeztethetett, azokat azonban akaratlanul is tompította, elhomályosította a több bútordarab, az idő és talán én magam is ... ★ Az intézetnek ez a szárnya, ahol most az első emeleti folyosókon a mi laboratóriumaink sorakoznak, javítás alatt állt, amikor idekerültem. Pontosabban, amikor először léptem át a kaput tele kétségbeeséssel és annyi nyugtalan, hiú ábránddal, hogy fiatalságom egészségesen kitörni akaró lelkesedését belém fojtotta, megbénította. Akkor találkoztam Ivó' Öreggel először, és azokkal, akik most kollegáim, talán barátaim. Emlékszem, az Öreg sokáig szótlanul nézett, sima, de erős szakállról árulkodó arcát simogatta. Engem nagyon zavart, kínos volt az a csend, a torkomat kiszáradni éreztem — még szerencse, hogy nem bőgtem el magam. Az öreg végül is megtörte a csendet, egy enyhe mosoly is bújkált szája szögletén. Megígérte, hogy hamarosan értesít. Később — kb. egy éve voltam már Kiss Zsuzsa náluk — nevetve mondta, hogy jobb szeretett volna helyembe egy férfi kádert. Addig egyetlen nő sem dolgozott a keze alatt. Hozzátette, nem bánta meg, hogy bízott bennem és azt hiszem, ez volt az, amit életemben az első elismerésnek nevezhetek. Az öreggel való első találkozásomtól a másodikig csaknem egy év telt el. Az volt a harmadik év, amit falun töltöttem. Kilenc hónapi kínzó, kétségbeesett várakozás után végre írt az öreg. Soha nem felejtem el, milyen csodálatosnak tűnt akkor, hazafelé menet a falut átszelő patak csobogása, milyen barátságos lett egyszerre, száz meg száz pirosfedelű házikó és minden egyéb, ami addig is jelen volt. Most viszszagondolva mindenre, — arra a három évre, viszolygásomra, hazatérni vágyásomra, — szégyellem magam, s talán csak az ment fel, hogy szerettem azokat a gyermekeket, embereket, hogy valójában megálltam a helyemet, még akkor is, ha valami láthatatlan kötelék a városhoz láncolt, ahol születtem. ★ „Ha újra kezdhetném ... “ Számtalanszor lejátszottam magamnak az utolsó öt évet. A sarki könyvesboltból jöttem ki — hanyag, csaknem csúf járásom van — s amint vállaimat dobálva, lehajtott fejjel vigyáztam, hogy a zebra fehér sávjaira lépjek, olyan végtelen keserűség szakadt rám, hogy felkaptam a fejem — leléptem a szemem előtt összefutott fehérségről. Eltévesztettem a fehéret — a fényt —, feketébe, sötét „mezőnybe“ kerültem. Mikor valami fáj, az emberek keresik az árnyékot; nekem sok minden sajgott — megszoktam a félhomályt... Az én szobámba csak délelőtt sütött be a Nap, mintha tudta volna, hogy nem vagyok otthon. Délután a szomszéd ház árnyéka rámborult ... Valahol elrontottam valamit és az a borzasztó, hogy nem tudom mit, elfelejtettem valami egészen egyszerű műveletét az életnek, de nem kapom a hibát... „Ha újra kezdhetném ... “ elbeszélése Gyalog indultam fel a hatodikra — a lift nem működött. A negyedik emeleten lassítottam, aztán megálltam, mert kezdtem úgy érezni, hogy elviselhetetlenné vált bennem a keserűség. Ez lehetetlen, hogy miért pont a negyedikben ébredtem rá félember voltomra, tehetetlenségemre, hiszen számtalanszor kapaszkodtam fel ezeken a köveken. Miért itt és miért most? Miért nincs anynyi erő, annyi gyűlöletes, fogvicsorgatásos akarat bennem, hogy egyszer csupán egyszer végigjárjam azt, ami megkívántatik. Miért nem tudtam én soha se roszszat, se jót befejezni? Miért állok meg a negyediken, mikor a kulcsom csak a hatodikon talál? Hol rontottam el...? Beléptem, az előszoba sötét volt, a szoba félhomályba borult — megint csak árnyék. Tekintetem hirtelen a rollakra téved: miért húzom le, s mi lenne, ha az ablakokat kitárnám? Izgatott lettem a gondolatától , nem félni az igazságtól, letépni a besötétítő hazugságokat. Kivágtam az ablakokat, fényszóró gyanánt zuhantak rám a napsugarak, a fény, a fehérség ... „Ha újra lehetne kezdeni..." és éreztem, hogy ez is csak hazugság, mert nem újra kezdeni, hanem folytatni kell az életet... Elvakított a fény és úgy képzeltem, hogy az a mélység, amit magamban éreztem, az is csupa fehér, minden fehér . . . Igen, ettől a fehérségtől kell indulnom tovább. ★ Ma már szeretem ezt a csendet, ami beborítja az egész szobát. Egy kis nosztalgiával húzom be naponta magam után az ajtót, mégis sok mindennek tudok már örvendeni és beérem azzal, hogy bár szomorú mosollyal az ajkamon — de mosollyal —, elégedett vagyok. Talán az ősz is azért olyan mozdulatlan és nyugtató, mert én úgy akarom, mert kezdtem érezni magamban azt a hatalmas energiát, ami bennünk, emberekben tornyosul... És milyen furcsán jó érzés lesz majd szaladni a télben, s nem érezni a hideget, mert kezdem hinni, hogy nem fogok fázni... HMMI—H-H , ha arra kezdhetném... Járay Katalin Kerestem Kenyérszőke volt az égbolt, pirosnak láttam, kéknek, s a fű, akár a pókfonál zöldnek amikor pipacsos áradat a rizsfehér falakat. , ,, , ,, , Ifjúságom kamasz rügyből áradt el az ablaknál lombba kapott ereimben, és elöntött egy tűzéli. Üldöztem, kergettem valakit rakoncátlan indulat, kerestem. 'S'3 \ - — PINTYA Gyula rajzai Izsák Anikó – SIMON Sándor Vágyak Mamihoz először Üj, konok tavaszra várunk ) S a kertedben nem nő a fű. Huzatos menhellyé ürült a házunk. Egy vak macska maradt még nálunk S a koldus veréb-zaj az, ami hű. A szekrényedet felbolygattam. Azt hittem, mindent megtudok. Az emlékekből összeállt egy Fájó, bizonytalan titok. Hangod melegét gépszalag őrzi, Mosolyodat megsárgult papír, Hiába nézem, nem az igazi Arc, az őszinte, jókedvű, asszonyi. Valamit még kérdezni akartam. I A felelettel tartozol. Te azt vártad, hogy nagyobb legyek. Megnőttem hát, most mondhatod. ■ Kereslek tovább a hervadó virágban, Kivágott fák száraz törzsein. Észrevétlen mégis megtalállak Egy intő szóban, jelben, üzenetben, Hagyatékod íratlan szövegében, S tovább adom én is, ^^^^^^^ia^nyiaj£szek. FIATALOK Halatok FIATALOK Halatok FIATALOK .............■ .. M «■■■■ mm........ „.....„.n...TM .IT...——I ..." ■ .... .„I. .i»nmii.i.mirrr m......----------------------------------- -