Vörös Zászló, 1970. május (22. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

2 KALÁKÁBAN A természet vak erői szinte egyszerre törtek a Küküllő völgyére. Bent rombolt a víz, vitte, ami útjába akadt. A hegyoldalban pedig a föld próbálta „lerázni" magáról a házakat, gazdasági épületeket. Mintha valami számadása lett volna az emberrel, s most alaposan vissza akart fizetni. De az ember, az emberek erősebbnek bizonyultak az árnál, földcsuszamlásoknál. A házak százai dőltek romba, de helyettük újakat emelnek, talán még szebbeket, jobbakat, mint a régiek voltak. A Küküllő mentén mindenütt látni embercsoportokat, amint bajbajutott társaikon segítenek, bontják a rombadőlt házat, rakják az útnak az alapjait, régi jó szokás szerint a kalákában. Mert ebben rejlik az ember nagy ereje: az összefogásban, amelyet sem vadvizek, sem földcsuszamlások nem tudnak megrendíteni, ennek az újjáépítő munkának még nagyobb lendületet adott az RKP Központi Bizottságának, a Minisztertanácsnak és a Szocialista Egységfront Országos Tanácsának a napokban megjelent Határozata, amely meggyorsítja, anyagilag támogatja az emberek közös erőfeszítéseit. És emelkednek az új házak falai. A szobák szebbek, világosabbak lesznek, mint a régiek, mert egy egész falu, az ország segítségét zárják maguk közé. Abosfalván, ebben az alig száz családot számláló kis faluban, talán már áll is Páll Simon háza, hisz az egész falu összefogott, hogy újjáteremtse. Ki pénzt, ki két keze munkáját ajánlotta fel. A néptanács építőanyagot biztosított, a kőművesek, ácsok két nap kalákában rakják a falakat, faragták a tetőt. Ugyancsak itt Szabó Annának már az ár utáni első napokban helyrehozták a megrongálódott házát. Erdőszentgyörgyön az ár már kezdett elvonulni, amikor a községi parancsnokságnál újabb veszélyt jeleztek: a szovátai útnál megcsúszott a hegy, s viszi Köő György, Bernádt György és Bernádt Miklós házát befele a Küküllőbe. Tétovázásra nem volt idő, mert az épületek falai már megrepedtek. Mintegy hatvanan fogtak hozzá a falak lebontásához, s szállították az építőanyagot Szentgyörgy másik végébe, ahol a helyi szervek már ki is jelölték az új otthon helyét. Halmaciu Gheorghe és Csapó András vámosgálfalvi lakosoknak is már napokkal ezelőtt kezükbe adták a néptanácsnál új otthonuk terveit, az építkezési engedélyt, a Határozat szerint teljesen díjmentesen. S a szomszédok, a falu segítségével talán azóta már ki is ásták az új ház alapját. Falai között tovább folyik majd az élet, s néhány év múlva talán csak rossz emlékként jut eszükbe, az a szomorú májusi nap, amikor könnyes szemmel nézték, hogyan lesz családi otthonuk a hullámok martalékává. Mert a nagy veszedelem az embert megijeszti, bajba juttatja, de legyőzni nem tudja. Ő erősebb az árnál, mert egy egész falu, egy egész ország áll mögötte. Egy hete sincs, hogy Abafáján harminckét vízkárosult család részére megkezdték az új házak építését. Régen város néptanácsának végrehajtó bizottsága késedelem nélkül napirendre tűzte a hajlék nélkül maradt családok problémájának megoldását. A mérnökök elkészítették a tervrajzokat, kiosztották a területeket, kezdődhetett az építkezés. Az Abafáji új utca építésének története a következő. A leendő lakók az árvíz előtt Radnótfája egyik utcáját népesítették be, ott a Maros kanyarban. Házuk elég gyenge volt,hiszen ismeretes, hogy a cigányoknak nincs, illetve nem volt módjuk betonalapos házat, építeni. Minden terv nélkül, ki ahol érte és jónak látta, húzta fel kis vityillóját s beköltözött hét-nyolc, sőt tizenkét tagú családjával. Ha olykor jött az ár, elszaladtak, aztán ismét visszatértek. Másnap pedig mentek a városi néptanácshoz, hogy segítse őket, mert mindenüket elvitte a víz, így ment ez évekig. Most, amikor május 13-án a víz oly váratlanul tört rájuk, még annyi idejük sem maradt, hogy elmeneküljenek. Felhúzódtak a padlásokra, fákra, ott fagyoskodtak, reszkettek, míg a katonák, civilek csónakokkal megmentették őket. Az utca 28 házából egy sem maradt ép, nyolcat elvitt a víz, a többit súlyosan megrongálta. A habzó víz a folyó medrét is méterekkel szélesítette meg, ugyannyira, hogy a házak romjai a Marosba érnek. Itt-ott pedig hatalmas szakadékok, bemélyedések, földcsuszamlások. Lakást építeni itt nem szabad, veszélyes. Ezért döntött úgy a városi néptanács, hogy az új lakásokat Abafáján építi fel. De miből? A cigányoknak semmijük sem maradt! Pedig építeni kell, hiszen nem egy-két emberről, egy családról, hanem szűken számítva is több mint száz gyermekről és felnőttről van szó. A javaslat megszületett: a károsultak házát építsék fel a város üzemei, gyárai és intézményei, saját erejükből, anyagukból, az anyagiakat majd rendezik az ADAS-tól kapott összegből. Az üzemek — bár óriási nagyfeladatokat kellett és kell megoldaniok saját portájukon is, vállalták a segítségnyújtást. Autók, szekerek tízei szállítják mindennap Abafája új utcájába az építkezési anyagokat. Készülnek a takaros kis házak, melyeket már nem vehetne hátára a víz. Alapja van minden háznak, egyes üzemek cementből öntötték ki, másokat meg kőből rakták le, de mindenki igyekezett jó munkát végezni. Május 27-én a harminckét házból már mintegy húsznak a falát is felhúzták, a többinek pedig az alapját rakták le. Száznál is több munkás szorgoskodik az építkezésnél. Üzemek igazgatóit, főmérnökeit, párttitkárait, mestereit láttam ott, érdeklődtek a munka menetéről, a szükséges építkezési anyagokról. Nehézség van bőven. Szinte a semmiből kell felépíteni a házakat. Az árvíz pusztításai után egyetlen régens üzem sem rendelkezik „felesleges “anyaggal. Az építkezést mégis megkezdték. Talán egyszer majd beszámolókban feltüntetik, a üzem és vállalat milyen varázspálca segítségével teremtette elő a semmiből az anyagot és épített házakat. A munkások szerint a harminckét házat a jövő héten befejezik. Miközben a falak szemlátomást emelkednek, elszomorító jelenségre figyelek fel: mindenki dolgozik, csak a leendő háztulajdonosok javarésze nem. Ülnek a gyepen, cigarettáznak, veszekednek, kiabálnak, egyesek a munkásokat is szidják. Hogy miért? Ok és indok nélkül, csak úgy megszokásból. Tízen is körülvesznek, tőlem is követelőznek, — az állam építsen nekik tömbházat, adjon ruhát, élelmet — mondják. (Megjegyzem, hogy minden család kapott ruhát bőven, élelmet is, de egycsapásra elherdáltak mindent.) — Miért nem segédkeznek az építésnél?— kérdem tőlük. Csodálkozó szemmel néznek rám, s azt mondják: építse fel az állam, ők nem kötelesek! Igen, az állam építse fel nekik, amíg ők heverésznek! Társadalmunk a legmesszebbmenő emberséget tanúsítja kivétel nélkül minden árvízkárosult iránt. Húszmillió ember mozdult meg és sietett a károsultak segítésére. Nem sorolom fel, mit és mennyit küldtek megyénkbe segélyalapul, melyből a Régen környéki árvízkárosult cigányok is megkapták a részüket. Érthetetlen tehát az elégedetlenségük és passzivitásuk. — Nem baj — mondja az egyik munkás. — Felépítjük mi nélkülük is. Megmutatjuk, hogy az emberért mindent megteszünk. De jó lenne, ha valamilyen formában őket is bevonnák a termelő munkába. Lehet, hogy a mi példánkra csak munkához látnak ők is. Ez jól is fogna, hiszen a házak előtt a sáncot ásni lehet, kerítést is kellene már húzni az út mentén. Az új otthon körül ezernyi tennivaló akad. Vajon új fészkükben nem kezdenek új életet? D. ». FÉSZEKRAKÁS a baláján ——■MTinMwwaagsa» A talált javak bejelentéséről A Minisztertanács legutóbb több intézkedést hozott a májusi áradások nyomán megrongálódott javak számbavételére és a károk felbecsülésére. Minthogy az árvíz következtében a szocialista szervezetek, valamint a lakosok vagyonához tartozó javak egy része más helyre került, az összes lakosok, akiknek birtokában bármilyen idegen javak vannak, kötelesek ezeket 48 órán belül eredeti tulajdonosaiknak, vagy, ha ezek ismeretlenek, a milícia szerveinek bejelenteni. A határozat értelmében a törvényes rendelkezéseknek megfelelően büntetik mindazokat, akik nem jelentik be teljes egészében és határidőben az idegen javakat. E javak bejelentése nemcsak kötelezettség, amelyet minden egyes lakosnak tiszteletben kell tartani, hanem hazafias feladat is, amellyel támogatni kell a vagyonállományban esett károk helyrehozását. EGÉSZSÉGÜGYI FELHÍVÁS Maros megye területén 1970. június 1-én, hétfőn kezdődik a tifusz elleni második védőoltás. Az oltásról igazolványt adnak. Felhívjuk a figyelmet, hogy a második oltás nélkül az elsőnek sincs semmi hatása. Jelentkezzék mindenki a második oltásra, hogy megvédje magát a megbetegedéstől, és legyen meg az oltási igazolványa, amelyre szükség van, ha el akarja hagyni a megye területét! MAROS MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY Míg anyuka hazajön Nem ismerem Szőcséket, csak a címüket tudom: Marosvásárhely, Cuza Vada utca 9. szám. Náluk kell keresnem a két árvízsújtotta apróságot. Léckerítés. Mögötte fa, virág, csinos kis családi ház. Ismerkedem a drótzárral, próbálom engedelmességre bírni. A zajra kijön a háziaszszony. Ó hát a Szőcs „néni". Micsoda véletlen! Az ember heteken, hónapokon át töpreng valamin, és amikor már megfeledkezik róla, a véletlen kezébe adja a kulcsot. Egy asszony volt évtizednél is tovább a Bolyai utcai tanszerboltban. Egy kedves, fürge kezű asszony, kihez minden tanévkezdéskor így szóltunk: ... Ilyen és ilyen osztályosnak kérek mindent, ami szükséges. Nem kellett tar- nem lehetne a két tani tőle, hogy egyet- gyermek, mint ezekben fölösleges dara- nél a kedves, meleg bot is beletesz a csőszívű embereknél, magba, avagy kifelejt — Tudod, mire volt valamit, ami szükségképes Szőcs elvtársgól. Az elmúlt őszön nő — újságolta. — már nem láttam ott. Mikor meghallotta, Mondták, hogy nyug hogy a 10-es számú díjba ment. És mi, iskolában ideiglenes szülők, meg az a sok szálláshelyet kapott sok egyenruhás diák, egy olyan család is, kiket annyiszor cs akhol két kis gyermek kora türelemmel szol- van s az anyát talán gólt ki, nem köszön- órák választják el a tanket tőle, nem készüléstől, elrohant az szöntünk meg neki iskolába, hogy besemmitszéljen a szűrőkkel. Betessékel a lakás- elvállalják ők a gyerba. A férje a konymekeket, míg az anyhából jön elénk. Isiuk újból gondjukat marásokként fogunk viselheti. ígéretet kakezet Szőcs elvtárs- Poti, és örült annak sal, a Marosvásárhez is- Hazament, tésztát igen közismert, fárad- sütött, és összeállítotthatatlan önkéntes egV csomagot. Vitte aktivistával, kiről tud fel az iskolába a dóm, hogy azon ke- gyermekeknek. Majd vesek közé tartozik, ruhákat kért a nőbikiknek párttagsági togságtól, nekik és könyvében 1929 évi . . . DMf.. keltezés van írva. AZ anyának 15’ Rek,l’ Igaza volt a nőbi- pe,enkdt'_ bébiholmizottság felelősének, a születő legkisebbsehol jobb helyen nek. Jancsika és Anikó immár ötödik napja van a Szőcs családnál. S milyen messzemenő gondoskodással forgolódik körülöttük ez az emberpár! Lehetetlen dicsérő szóval nem nyugtázni. — Ha vállaltuk, felelősséggel tartozunk értük — hárítják el az elismerést. Két óra. Ebédeltek a gyerekek és lefektették őket. Óvatosan nyitunk be a szobába, bekukucskálunk a résnyi nyíláson. Két selymes hajú szőkeséget látok a heverőn. Puhán, melegen takarja őket a rózsaszín huzatú paplan. VERESS MARGIT FELHÍVÁS az ország összes pedagógiai intézeteinek végzős hallgatóihoz A marosvásárhelyi hároméves pedagógiai intézet ez évi végzettjei gyűlés keretében nyilvánították ki szolidaritásukat az árvízsújtotta vidékek lakosságával. Ebből az alkalomból felhívással fordultak országunk összes pedagógiai intézeteinek végzettjeihez. A felhívás többek között így szól: „Mi, a marosvásárhelyi hároméves pedagógiai intézet végzettjei, románok, magyarok, németek, akik elsőkként éreztük az e szép tájakra zúdult természeti csapás következményeit tudatában vagyunk annak, hogy minden erőt egyesíteni kell az elszenvedett károk mérsékelésére. Mint azoknak a dolgozóknak fiai, akik felvirágoztatták ezt az országot és megteremtették számunkra a legjobb tanulási feltételeket, türelmetlenül várjuk, hogy közreműködhessünk a pusztító árhullámok nyomainak eltüntetésében. Azt akarjuk, hogy szocialista hazánk ragyogó arculatáról mielőbb eltűnjenek a fájdalom nyomai. Szívvel-lélekkel be akarunk kapcsolódni a nép gazdasági és kulturális felemelését célzó közös erőfeszítésbe. E nemes eszményektől lelkesítve, és a Román Kommunista Párt, a nép iránti felelősségérzettől áthatva, a következő felhívással fordulunk a pedagógiai intézetek öszszes végzettjeihez: — Mindent kövessünk el, hogy a lehető legjobb eredménnyel tegyük le a diplomavizsgát. — Valamennyien jelentkezzünk azoknál az iskoláknál, ahová beosztottak, a munkahelyeken, ahová az ország állít. Foglaljuk el tanszékeinket határidő előtt, 1970. augusztus elsején, és dolgozzunk minden erőből a helybeli lakosokkal vállvetve a gazdaság talpraállításáért és falvaink megszépítéséért, hogy az 1970—1971-es tanévet a legmegfelelőbb munka- és tanulmányi feltételek között nyithassuk meg. dszerre évé helyett — Nyárádmagyarósra A mikefalviak eddig nem sokat tudtak Nyárádmagyarósról. Talán csak annyit, hogy ott terül el, ahol a sokat megénekelt folyó ered. De most már testvérüknek fogadták minden lakóját. Mert testvérként siettek segítségükre ezekben a napokban. Nemrégen a nyárádmagyarósi termelőszövetkezet teherkocsija állott meg a mikefalvi néptanács előtt. Szállítmánya: ruhanemű, a nyárádmagyarósiak segítsége a bajbajutott mikefalviaknak. Sok száz Nyárád völgyi ember ajándéka ide messze, a Küküllő völgyébe. S habár akkor szóban kifejezték köszönetüket, úgy érzik, nem elég. Ezért kértek bennünket, hogy ezúton is továbbítsuk köszönetüket és hálájukat a község egész lakosságának. MEGKÉRDEZTÜK Hogyan járulnak hozzá a fogyasztási szövetkezetnk szolgáltatási egységei az újjáépítéshez ? A tegnap felkerestük Podeanu Ioan elvtársat, a Maros megyei Fogyasztási Szövetkezetek Gazdasági Vállalatának szolgáltatási kérdésekkel foglalkozó igazgatóját és megkértük, tájékoztasson arról, hogyan támogatják szolgáltatási egységeik az árvíz által rombadőlt házak újjáépítését, a rongálódások kijavítását, milyen emberi és anyagi erőkkel rendelkeznek és milyen különleges intézkedések történtek a szolgáltatási hálózat kapacitásának növelésére. Elöljáróban elmondotta, hogy a szolgáltatási egységek dolgozói már az árvíz napjaiban megfeszített erővel dolgoztak, hogy megmentsék a pusztulástól az egységek felszereléseit, gépeit, hogy azok minél rövidebb idő alatt folytathassák tevékenységüket. Külön említette a pékségek dolgozóit, akik — bár áramhiánnyal kellett küzdeniük és a gépeik leálltak — kézi erővel folytatták a munkát, megszakítás nélkül, és május 12—26. között 100 tonna kenyeret termeltek terven felül. A termelőegységek dolgozói ugyanakkor vállalták, hogy az újjáépítési munkálatok elősegítésére az év végéig 2.500 négyzetméter ablakot és ajtót (kerettel együtt) és több mint hárommillió téglát gyártanak. Ennek érdekében 8 községben, — elsősorban azokban, amelyeket súlyosan érintett az árvíz — téglavető s só részlegeket létesítenek s ezeket 4 gépi és 6 kézipréssel látták el. Már sikerült beszerezniük 500 köbméter rönköt, amelyet tetőszerkezetek ácsolására használnak. A vállalat vezetősége utasította az összes szolgáltatási egységeket, hogy minden erejükkel támogassák a helyreállítási munkálatokat. Figyelemre méltó, hogy sok munkát már eddig is ingyenesen végeztek és az építkezésekkel foglalkozó egységek dolgozói vállalták, hogy az év végéig valamennyien 10 napon keresztül díjtalanul dolgoznak a tönkre ment vagy megrongálódott házak helyreállításán. Jelenleg 54 kőműves, 36 szobafestő, 12 ács, 54 asztalos egység, továbbá 7 háztartási gépeket javító egység, két kárpitosműhely, 3 kályharakó csoport, 3 villanyszerelő csoport dolgozik, összesen mintegy 375 szakemberrel, de felhívták az egységek figyelmét, hogy ha a szükség úgy kívánja, toborozzanak még munkaerőt — elsősorban a nyugdíjasok köréből, akik segítséget tudnak adni a munkálatok gyors elvégzésében. A felsorolás tehát nem teljes, sem a jelenleg dolgozó erők, sem a vállalásokat illetően — a fogyasztási szövetkezetek megyei szövetségének vállalata mindent megtesz, hogy újabb építőanyag beszerzési és termelési lehetőségeket tárjon fel. ★ / JKW J fi»' / Is Is Is N »N Ms Is Is* N »N IS i \ k S I *s Is Is \ IA IV s *s Is *s* s *s s \s s* s I s \ s \s Is Is Is IV *s inv Hisiit’ emu**. „ Feljegyzések a nagy árvíz napjaiból (X) EGY ORVOS barátom mesélte a minap: — Falura mentem, éppen az árvíz előestéjén. Visszatérni, persze, lehetetlenség volt. Lakásunk alig néhány méterre a Marostól. Azt hittem, megőrülök, hiszen otthon hagytam a családomat . .. Bár erőt vettem magamon, hogy ne nyugtalanítsam környezetemet, idegileg annyira megrendített az elszigeteltség és az ár fékezhetetlensége, hogy az összeroppanás szélére kerültem. Szerencsére az egyik falusi legénynek volt táskarádiója, s így a rádióhullámokon át értesültünk, hogy nem dőltek össze a tömbházak a Kárpátok negyedben ... Egy kereskedelmi beszerző: — Úton voltam, de hazafelé. A vasútvonalat elvágta Idecsnél is a víz. Valahogyan beevickéltem Régenbe. Ott az a hír fogadott, hogy a Kárpátok negyedben összeomlott az iskola. Gondolhatja, mit éreztem, hiszen két gyerekem tanul ott. Már-már elszántam magam, hogy tutajt tákolok össze s úgyis hazajövök, mikor egy ismerősöm tranzisztoros készüléken megfogta a marosvásárhelyi adót. Megtudtuk, hogy az egész csak kósza hír .. . Egy Somos negyedi lakos: — A lányom az Ady negyedbe ment férjhez. Késő estig próbáltam valamiképpen odamenni, kerülgettem a vizet, de sikertelenül. A feleségem már kétségbeesett félelmében és aggodalmában. Bekapcsoltuk a rádiót. S megnyugodtam, már amennyire megnyugodhat ilyenkor az ember, annak hallatán, hogy az Ady negyedben nem dőlt össze egyetlen blokk sem, sőt a Rádió felhívja az emberek figyelmét, ne adjanak hitelt a kósza híreknek. Valóban, az árvíz tombolása idején, amikor megrongálódott a villany- és a távbeszélőhálózat, újságot kézbesíteni képtelenség volt, egyetlen kapcsolati lehetőség az elszigetelődött falvak, községek, városok és városrészek között nem lehetett más, mint a Rádió Stúdió. Rá hárult ez a feladat. S feladatának eleget is tett, hiszen már május 13-án különadásban támadásba lendült a rémhírek ellen, nyugalomra és ésszerű mentési akcióra szólította fel a lakosságot. De miként? Hogyan végezte munkáját? A körülmények közismertek, a Rádió dolgozóinak erőfeszítései azonban kevésbé. íme: A Rádió a 202-es hullámhosszon 13-ától 21-ig összesen 21 rendkívüli adást szentelt az árvíz elleni küzdelemnek magyar és román nyelven. A 202- es hullámok a legfrissebb híreket közvetítették a rádióhallgatóknak, miközben párhuzamosan sugározták a szokásos napi adásokat is mindkét nyelven. A mozgékonyság, az operativitás példájaként hadd említsük meg, hogy pár percre rá, amikor az ár a szakszervezetek házát elérte, a Rádió máris közölte a hírt. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy valamennyi stúdióbeli dolgozó talpon volt éjjel-nappal, egyesek bent a Rádiónál teljesítettek szolgálatot, míg mások kimentek terepre. Sokan, az igazgatóval együtt, két napot is dolgoztak egyfolytában, s azután is éppen csak egy-két órára „léptek" haza megtekinteni családjukat. És senki sem kérdezte, hogy mikor lehet hazamenni . . . Külön hangsúlyoznunk kell a technikai osztály helytállását, amely biztosította a rendes és a rendkívüli adások zavartalan sugárzását. Ilyen erőfeszítések árán győzhettek a rádióhullámok az árvíz elleni küzdelemben, tájékoztathatták a lakosok ezreit a reális helyzetről, cáfolhatták meg a pánikot keltő rémhíreket, teremthettek kapcsolatot az elszigetelődött helységek között, közvetíthették az árvízvédelmi bizottságok és az illetékes szervek utasításait, tanácsait. Mindezt csupán azért mondtam el, mert többen kértek erre, nemcsak orvos ismerősöm, a kereskedelmi beszerző, a Somos negyedi lakos, hanem mások is, akik ott szorongtak a rádió mellett vagy a készüléket tartották a fülükhöz Dicsőszentmártonban, Ludason, Erdőszentgyörgyön, Ádámoson, Régenben, Kutyfalván, Marosszentkirályon, Szabadon, Bergenyében és sok más községben s városunkban is. S ez érhető, hiszen a Rádió mindig csak másokról beszél és soha önmagáról, pedig az emberek tudni akarják, honnan, miként és kiknek a munkája révén érkeznek el hozzájuk a hírek az éter hullámain keresztül, amelyek végül is győztek a vízhullámokkal szemben. HARTIS FERENC S* s fc s* s h Gyermeknapra HöLfytytn&Vtoáb KWrt tS-TZI m tty & farUcs Édesanyám mesét mond kislányomnak, az áhitatos csendben figyelő Kingának: ....... Miért olyan nagy a szemed?" „Hogy jobban lássalak" ... Ugye kitalálták, hogy Piroska és a farkas meséjét mondja, s a két és féléves kis prücsök valósággal issza szavait. Egy idő múlva hirtelen közbevág: ,,Piroszka, jó kiszláh, a pakasz nem eszi meg mamamát". És bárhogy vitatkozzunk, bármint érveljünk, ő csak fújja, fújja a magáét, a mese logikájával mit sem törődve, saját szája íze szerint „írja át" a történetet. Dac ez vagy irtózás a kegyetlenségtől? Talán mindkettő. A megnyilatkozást nem tekintem egyedinek, legfeljebb a konokság és hajthatatlanság fokát. Mert másutt is, más gyermekeknél is tapasztaltam — és tapasztalhattuk mindnyájan —, hogy a fájdalom, a kiszolgáltatottság, a kegyetlenség ecsetelése együttérző szépegést, dacos ellentmondást vagy haragos tiltakozást vált ki belőlük. Ha arról mesélünk, hogy az erdőben kóborló kisfiúnak szálka ment a talpába, már görbül is sírásra a szájacskájuk, ha felsüt a nap vagy csicsergő madárkák szállnak a kisfiú kalapjára, oda a könnyek, ragyog a nap az ő arcukon is. Azt hiszem, amióta a világ világ, a kingák és cornelek, a Cecilek és joek, a gretchenek és szásák, kiskorukban mind tiltakoztak a kegyetlenség és a kiszolgáltatottság ellen. Hogy érzékenységük meggyőződéssé, világnézetté, emberi méltósággá fejlődött, illetve fejlődik-e, vagy megkopik, elcsenevészesedik és visszafejlődik — az már a társadalmi körülmények és egyéni adottságok bonyolult rendszerétől és kölcsönhatásától függ. Jórészt attól, hogy a viszonyok segítik-e, vagy gátolják egészséges testi-lelki és szellemi fejlődésüket. Kinga nem tudja milyen sok harcba, fáradozásba kerül, hogy a farkas ne falja fel nagymamát és Piroskát. Nem a mesében, hanem a valóságban. Milyen roppant erőknek kellett megmozdulniuk itt minálunk, hogy az árvíz ne seperjen el végleg bölcsődéket, napköziket, iskolákat s hogy a leomlottak helyén már emelkedjenek a piros téglafalak, milyen erőknek kell világszerte összefogniuk, hogy az ázsiai, afrikai és délamerikai piroskák megérjék a mesebeli kis hősnő korát, hogy ne rabolja el őket, ne oltsa ki életüket Vietnamban a bombazápor, másutt a gyermekhalandóság farkasa, hogy minden kosárba jusson bőséges és tápláló eledel, hogy a valóságos piroskák tudjanak írni-olvasni, képesek legyenek kiböngészni a mesebeli Piroska történetét. Honnan is tudná, hisz ő csupa segítő, aggódó, körülötte sürgő-forgó embert lát a szülőktől és nagyszülőktől kezdve a doktor bácsiig és a mesés könyvet árusító néniig. S azt sem tudja, hányfajta alakja lehet a farkasnak és a farkas ravaszkodásának. De nekünk, akik mindezt tudjuk, akik szerte a világban különböző helyeken és különböző módon mind-mind az ő békés, boldog és szabad életükért, jövőjükért tevékenykedünk, erőt ad a tudat, hogy soraink napról-napra erősödnek, hogy a Gyermek Jogainak kinyilatkoztatása óta eltelt közel tizenegy esztendő alatt jelentős előrehaladás történt a földkerekség összes Piroskáinak és jancsikáinak megmentése és fejlődése érdekében. Nem tudom, hogy a farkast sikerül-e valaha is végleg kipusztítanunk. De abban hiszek, hogy végül is a jó vadászok képesek lesznek kordában tartani a farkasokat. Gáll Árpád