Vörös Zászló, 1970. október (22. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-18 / 245. szám
4 Jó hangverseny — korszerű műsorpolitika A Filharmónia második hangversenyének műsora bemutató jellegű volt: Händel, Enescu, Hindemith műveiből válogatták össze. Különösen Hindemith művének műsorra tűzése bizonyítja a Filharmónia egyre jobban kialakuló igényes-korszerű műsorpolitikáját. Enescu Clément Marót verseire írt dalaiból ötöt hallhattunk, Kessler Márta előadásában. Az eredetileg zongorakísérettel ellátott dalokat Theodor Grigoriu írta át zenekarra. Kessler Márta, habár nem rendelkezik rendkívüli hangi kvalitásokkal, biztos stílusérzékével és kultúráltságával e műfaj nemzetközileg is elismert művésze. Ezek a nagy tudással megírt, leheletfinom dalok Kessler Márta személyében kitűnő előadóra találtak. Az első négy dal azonos lírai jellege után, üdítően hatott a „lusta levélíró lányok“ c. dal kedves humora. E dal előadása még sokáig emlékezetünkben marad. Carl Maria Weber nyolc számból álló kísérőzenét komponált Gozzi és Schiller Turandotjához, ezek közül a nyitány később népszerű koncertdarabbá vált. Témáját Rousseau lexikonénak egy eredeti dallamából kölcsönözte Weber. Ennek a témának szabad átköltésével komponálta Hindemith Szimfonikus metamorfózisok c. művét. Az est legmaradandóbb zenei élményét Hindemith e művének előadása jelentette. A múlt heti „Bartók műsor“ nagy technikai problémáinak nyomása alól felszabadult zenekar ezt a remekművet fölényes biztonsággal szólaltatta meg. A második tételben (Turandot scherzo) a mindig jól helytálló fafúvósok mellett ezúttal a rezesek is figyelemre méltó fejlődéséről tettek bizonyságot. Az Andantino tételben a szép vonóshangzásokon kívül a kitűnően megoldott fuvolaszólót is érdemes kiemelni. A „Messiás“, mint a világon mindenütt, nálunk is biztos siker. Ennek a csodálatos muzsikának a hallgatása és játszása mind a közönségnek, mind az előadóknak ritka ünnepet jelent. Érdemes a mű első bírálataiból is idézni: ....hiányoznak a szavak annak a kivételes élvezetnek méltatására, melyet a mű a telt teremben szorongó, bámulatba ejtett hallgatóságnak nyújtott“. Händel Messiásának az előkészítése (még részleteiben is) fáradságos munkát igényel. Az, hogy a kórus a szokatlan műfajban ilyen derekasan helytállt, az a karvezető, Fejér Elemér lelkiismeretes munkájának az eredménye. Azonban be kell vallanom, hogy az oratórium igazi hangulatát maradéktalanul csak Kessler Márta szólójánál éreztem. Szalmán Lóránt nagy kóruskarmesteri tapasztalata a Hendel-műnél jól érvényesült. Az Enescu dalok kísérete, valamint a Hindemith mű előadása újból meggyőzött a karmester művészi munkájának felfelé íveléséről. A nagyszabású, jól előkészített hangverseny a közönség részéről nagyobb érdeklődést érdemelt volna. Halász Lajos Kudelász Ottó: Borítólap Iparkiállítás incs mit szépíteni a dolgon, egy kicsit elhanyagoltuk őket. Nem a Képzőművészeti Szövetségre gondolok, nem is a hivatalos támogatásra, de elsősorban a kritikára. Pedig amikor világviszonylatban annyit beszélnek a lakáskultúráról, annyit érvelünk — és hiába — a giccsek ellen, igazán érdemes lenne helyére tennünk többek között ezeket a segesvári művészeket is. Mindezek mellett egyáltalán nem érdektelen tudnunk, hogy már a hatvanas évek elejétől munkáik olyan utat futottak be, amilyent megyénk képzőművészei közül nem sokan mondhatnak magukénak — bár igaz, más természetű kiállításokról van szó. Segesvártóla bukaresti Dalles terem és Olaszország, Csehszlovákia, Frankfurt, Moszkva, Chicago és Washington jelzi munkáik kiállítási sikerét. Nos, mi a titka —, hogy ezzel a szokványos publicisztikai kifejezéssel éljünk — Ilie Beldean, Kudelász Ottó, Fekete Árpád, Dragos Ganescu, Victor Cristea, Edward Kudelász tehetségének ? De máris rosszul fogalmaztam, hiszen a tehetség vagy van, vagy nincs, fölösleges titkokat keresgélnünk. Az ő esetükben, mint minden igazán modern művésznél, ehhez a tehetséghez formakultúra, őszéd népinemzeti hagyományokig nyúló európai szemléletmód, a mesteremberek tapasztalata, a szent elkötelezettség láza társul. Ez adja meg a mostani, vásárhelyi kiállítás sokszínűségét és egységességét is. A kiállított munkák, hasznosságukon kívül elsősorban — s pont ez az „elsősorban" jelzi súlyukat — igazolják azt a sokat emlegetett, de nem konkretizált tényt, hogy napjaink embere ragaszkodik az otthon, a szűkebb tér, a hétköznapok esztétikai követelményeihez. Hiszen ha őszinték vagyunk magunkhoz, tudjuk jól, hogy senki sem kínálná vendégeit Edward Kudelász tervezte kávéscsészéiből vagy Fekete Árpád kulacsából. A méltató ilyenkor szerencsés helyzetben van, hiszen nem kell érvelnie, bizonyítania igazát, az érvek maguk a kerámiák, a bizonyság pedig a hat művész külön kommentárt nem igénylő teljesítménye. Ha érdemében szeretnénk foglalkozni a kiállítással, talán az egyetlen megoldás az lenne, ha sorra vennénk ezeket az iparművészeket, amire helyszűke miatt egyelőre nincs lehetőség. Mégis, próbáljuk meg nagyon röviden alkotó és mű viszonyában határolni az anyagot, nagyon érdekesnek és a maga nemében — legalábbis szűkebb viszonyaink tekintetében — úttörő munkának tűnik Ilie Beldean néhány műve, amelyeket elég sommásan a vendégkártya nyomtatott szövege is feltűntet, azzal a megjegyzéssel, hogy „keresi a forma, valamint a szín kapcsolatát ! Azért választottam ki ezt az idézetet, mert érvényes mind a hat művészre, persze a valóságban sokkal bonyolultabban és sokkal messzebbmenő értékelés igényével , amelyre mint sajnálattal céloztunk, pillanatnyilag nincs módunk. Kudelász Ottó a plasztikai megoldások — szobrászati értelemben — híve, s művészi eszményét érvényesíteni tudja, mindaddig, amíg az iparművészet keretei között keresi a megoldást. Fekete Árpád, a kiállítás doyenje, a hagyományok és a korszerűség követelményeinek talán legszerencsésebb útját választotta, amikor valóban hagyományos formákat újít meg. Dragoș Ganescu is a föntebb már említett és hangsúlyozott európaiságot képviseli, különösen azokkal a munkákkal, amelyek valóban és kizárólagosan az iparművészet műfajához tartoznak. Victor Cristea az iparművészet már egyszer szintén említett funkcionális jellegét veszi igen dicséretes módon komolyan. Tehetségéhez és sajátos látásmódjához kétségtelenül hozzájárult a segesvári fajanszgyárban kifejtett tevékenység, elsősorban olyan tekintetben, ami a porcelán múltját, jelenét és jövőjét illeti. Edward Kudelász kísérletező kedve külön figyelmet érdemel, bemutatott darabjai esetében elsősorban akkor, amikor a szobrász kezét és az iparművész szándékát érezzük. S itt jegyezzük le egyetlen fenntartásunkat a kiállítással kapcsolatban: nem hisszük, hogy életképes az a tendencia, amely az iparművészet és a szobrászat határán áll, vagy a szobrászat és a kerámia határát próbálja elmosni. Ahogy nem lehet egy festmény, teszem azt portré jellegét kidomborítani, jellegzetesíteni azzal, hogy az alanynak orrát vagy fülét — profánul szólva — agyagból, gipszből a képre ragasztjuk, ugyanúgy lehetetlen egy keramikusnak szobrásszá változnia reliefek, plakettek vagy éppenséggel kisebb méretű domborművek igényével. Szerencsére a kiállításon ilyen munka kevés akad, s reméljük, csak a kísérletezés egyik formájaként. Rövid életű formájaként. SZŐCS KÁLMAN : Fekete Árpád: Ganescu Dragos: Manöken Mustkészlet RT MODERNESKEDÉS ÉS MESTERKÉLTSÉG „Fogasra akasztott érzés" a címe Tömöry Péter napokban megjelent első könyvének (Forrás sorozat, Kriterion kiadó, 1970), s hogy miért e szokatlan szótalálkoztatás, az olvasó nem annyira a címadó novellából tudja meg, mint inkább érzi a többi nyolc rövid írás és a háromfelvonásos színmű összhatásában: az emberi érzelmeket, ebben az esetben a szerelmet, ócska ruhadarabként bármikor fogasra lehet akasztani. Persze, ehhez fogasra is van szükség. De ha nincs ? Kitalálja az író, elvégre kell valami újat is mondania — Tömöry Péter kétségtelen tehetséges író, s hogy könyve mégis hiányérzetet kelt az olvasóban, nem véletlen. Az eredetieskedés a művészetben mindig zsákutcába, mesterkéltségbe torkollik, a Tömöry esetében annál is inkább, mivel írói eszközei, alkotási módszerei csupán utánzatok. Hiszen az időbontás (ahogyan Tömöry használja) éppen úgy nem új, mint egyes mondatok nagybetűvel történő írása, amit a szimbolisták és a szürrealisták már elkoptattak. Az életérzés, a gondolatiság, a tematika lenne eredeti a könyvben ? A Fogasra akasztott érzés szerzője többnyire csak egyetlen húron játszik, a szerelmet dalolja minden írásában. Eredeti csupán az, ahogyan Tömöry az eredetiségre törekszik, s ezért válik eredetieskedővé, eltorzítja azt is, ami jónak és szépnek indul. Szinte érthetetlen, hogy a szerző, aki ügyesen bánik a nyelvvel, miért tűzdeli tele könyvét banalitásokkal, ósdi megfogalmazásokkal, magyartalan szószerkezetekkel, s ráadásul még ismétli ezeket. Más az, amikor az író jellemezni akarja hőseit beszédstílusukkal is, de Tömöry könyvében az író és minden hőse azonos nyelven beszél. Íme néhány példa, csupán ennek az erdetieskedő, minden áron bravúroskodásra törekvő stílusnak, valamint az írói felszínességnek az érzékeltetésére: „EMLÉKSZEM NAGYANYÁMRA. A TAVALY HALT MEG. LEFEKÜDT ÉS NEM KELT FÖL TÖBBÉ” (Közhelyes szószaporítás). „ÉS A CSILLAGOK MÉGIS HIDEGEK, ÉS AZ EMBEREK IS HIDEGEK" (Ezt már sokszor és sokan elmondták). „A SZERELMESEK SOHA NEM BESZÉLNEK BUTASÁGOKAT" (Rossz aforizma-utánzat). „Nagyanyám előreköszön a püspöknek. Neki a püspök köszön előre“. (József Attilát juttatja eszünkbe, persze, püspök nélkül). „Holnap majd rakott krumplit eszünk. Nem tudjuk, mi az. De holnap azt eszünk. Sok tojással ..(Aki még nem evett rakott krumplit, nem tudja, hogy mi az, honnan tudja, hogy tojás is van benne ? !) „A VÍZ DALLAMOKAT CSOBOG A FÜLEMBE" (Komolyan ? !) „AZ ISKOLA ÉLETRE készít elő" (Ez már közhelynek is rossz.) „Meg volt beszélve már előre ...“ (Aki csak így tud beszélni magyarul, jobb, ha hallgat !). „ ... a gyermek neveléséért elsősorban a szülők felelősek" (Sablon a javából). „ ... amikor delegációba ment" (elvártam volna, hogy már adjon egy telefont is útközben !) „nem merem vállalni a felelősséget magamért" (Ez az ő dolga, de az olvasót bosszantja ez a közhely is.) Aztán meg néhány szerelmeséi: „Meztelenül feküdtek az ágyban... Még magamtól is féltelek... — Mi nem válunk el soha... A lány ütemesen lélegzett... (sablonos szófűzérek, ál-naturalizmus). „A vidéki város sután lapult meg a dombok falában. Házcsoportjai szétgurultak, mint a lógané" (ezt fölösleges kommentálni). A biciklista című színdarab majd minden mondatát ide írhatnánk példának, de helyszűke miatt csupán enynyit: ha a szerző rendezői utasításokat ad (írásban !) akkor mire való az ilyen utasítás „a többit a rendező elképzelésére bízzuk (! ?) Ugyanakkor Tömöry két marékkal szórja az ilyen kifejezéseket mint bagázs, srác, buli, marhaság, hülyeség, zsúr, fapofa, kutya, kedves, szeretlek stb. Ez nem is volna baj, ha éreznénk a szavak mögötti társadalmi-lélektani hátteret, csakhogy Tömöry könyvének éppen ez a legfőbb gyengéje: az élet nem ismerése. Ha néhol meg is csillan valami életesség, az olvasó tüstént rájön a film- és könyvélményre, másutt pedig ez is mesterkélt, hamis. Tudom, elnézőbben kellene írni az első könyvről. De azzal csak a szerzőnek ártanánk, s megtévesztenénk az olvasót is. Tömöry Péter kötetének kapcsán pedig el kell gondolkoznunk a jelenségen, mert jelenségről van szó, nemcsak őt illeti a bírálat: komolyabban kell venni az irodalmat, nem szabad megfeledkeznünk a sokat hangoztatott felelősségről. Bartis Ferenc Victor Cristea: XXL család (tervezet) Aforizmák — A pesszimista könyvek számomra keserű pálinkák, erőt öntenek belém. Amikor olvasom őket, eltökélem, hogy megjavulok. Rey Etienne — A könyvek gyönyörködtetnek, szóval tartanak bennünket, tanácsot adnak, és élő, harmonikus családi kötelékkel tartoznak hozzánk. Petrarca — Olvasás — ez a legjobb oktatás. Egy nagy ember gondolatait követni —, ez a legszórakoztatóbb tanulmány. Puskin — A könyvet, szép, de csalfa tündér lakja: Ha fölnyítod, megkapja szívedet. És fölvisz a legragyogóbb csillagokra, De le nem hoz, — a magasból levet. .. Petőfi — Pénzt adunk semmiségekre, amelyeket elveszítő Miért nem adhatnánk jószándékkal pénzt könyvre, amelyből annyi erő sugárzik. Gh. D. Mugur — Szinte elmondani is képtelen vagyok azt a csodálatos jótékony hatást, amelyet rám az olvasás tett. L. Tolsztoj — Könyvet a tömegeknek ! A könyvtár út e jelszó megvalósításához. Krupszkája — A könyvekkel való érintkezés előkészület az emberekkel való érintkezéshez. Az egyik is és a másik is egyformán szükséges. Karamsin Mészáros József gyűjtése AZ OLDAL ILLUSZTRÁCIÓIT AZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ANYAGÁBÓL VÁLOGATTUK. Edward Kudelász: „Contergan“ (Kompozíció) Az Igaz Szó színházi kerekasztal-értekezlete amelyen a hat hazai magyar színház képviselői, drámaírók, színibírálók, a szerkesztőség tagjai vettek részt, ismételten igazolta, hogy mai dramaturgiánk és színházművészetünk legégetőbb problémái éppen a színiirodalom, a színházi kultúra fejlődése szempontjából sürgősen gyakorlati megoldásra várnak. Bár az értekezlet eredetileg csak a romániai magyar drámairodalom időszerű kérdéseinek a megvitatását tűzte ki célul (ez volt a címe Páll Árpád színikritikus vitaindítójának is), a kérdést tisztázó eszmecsere óhatatlanul kiterjedt színházi életünk szinte valamennyi problémájára: átfogó képet nyújtott a romániai magyar színjátszás, valamint a jelenkori drámaírás helyzetéről, feladatairól, fejlődési irányáról. Drámaírásunk nagykorúsodását több előadott irodalmi értékű mű is jelezte az elmúlt években —, egyöntetű volt a hozzászólók véleménye, miszerint a színszerűség, a színpadi hatás titkainak nem ismerése nem egy esetben csökkentette a színpadra került mű értékét, örvendetesen megszaporodtak az önismeretünket gazdagító történelmi tárgyú darabok: jelen vannak drámatermésünkben a kor olyan modern dramaturgiájának, mint például az abszurdnak a hazai válfaja — de ugyanakkor közös az óhaj: a valóságos hazai talajból kinövő, originális problémák és az ezeket kifejező formák kell álljanak dramaturgiánk érdeklődésének a középpontjában. Különböző vélekedésekkel és híresztelésekkel ellentétben, nyilvánvalóvá vált az értekezleten, hogy szinte valamennyi színpadot érdemlő mű bemutatásra került színházainkban, és több hasznos javaslat hangzott el (mint pl. dramaturgiai lektorátus felállítása színházainknál, esetleg az Igaz Szó mellett), amelyek megkönnyítenék és egyben megrövidítenék a darab színre kerülésének útját. A színház nem válhat gazdasági intézménnyé, márpedig az érvényben lévő adminisztrációs elvek szerint hazai színművek előadása nagyobb anyagi terhet jelent az együttesek számára, mint a klasszikusoké. Éppen ez az oka annak, hogy színházaink többségénél a hazai darab műsorra tűzése és színre vitele még mindig formálisan, „a szükséges rossz“ tehertételeként történik, jóllehet valamely színjátszás korszerűsödése és felemelkedése mindenkor saját autentikus dramaturgiájának a színvonalától függött. A romániai magyar színházművészet is csak a saját termőtalaján, a honi drámaírást táplálva mozdulhat ki jelenlegi állóvíz-szerű helyzetéből. Színházi kultúránk problémáit illetően, parancsoló szükségként hangzott el a jelenlévő rendezők, írók, kritikusok részéről, az igény, miszerint az együttesek élén a kornak megfelelő vezető egyéniségek, animateurök álljanak, akik művészi súlyukkal, ízlésükkel meghatározzák a társulatok profilját. A „rendező-kérdés" megoldása annál is inkább sürgető feladat, mert mostani rendező gárdánk munkájára — saját bevallásuk szerint — egészséges serkentő hatással, a versenyszellem kialakulásával hatna jelenlétük. Tisztázásra vár a színházi dramaturg tevékenységi köre: némely helyi kezdeményezéstől eltekintve, még mindig „fehér folt" a színháziak tudatában saját közönségük igénye, érdeklődési köre: színházi közvéleményünk kultúrájának formálásában, irodalmi lapjainknak, a színikritikusoknak kell többet tenniük... És mindenekelőtt, színházaink közös célkitűzéseinek, sajátos problémáinak a megismerése, megvitatása céljából, szükség van minél több hasonló jellegű találkozóra. Nem térhetünk itt most ki valmennyi hasznos megállapításra, javaslatra, a vitába bekapcsolódott Páll Árpád, Dukász Anna, Deák Tamás, Metz Katalin, Szőcs István, Kötő József, Szőcs Kálmán, Rappaport Ottó, Szemlér Ferenc, Veress Dániel, Domokos Géza, Bajor Andor, Gyöngyösi Gábor, Bözödi György, Harag György, Kántor Lajos, Farkas István, Balogh Edgár, Gálfalvy György, Kocka József, Fodor Zenó, Székely Ferenc és Hajdú Győző hozzászólásának teljes szövegét, az eszmecsere tanulságait a folyóirat október-novemberi számában leközli a szerkesztőség. Hazai magyar drámaírásunk, színjátszásunk megméretett és sok szempontból könnyűnek találtatott. De az Igaz Szó kerekasztal-értekezletének vitája csak akkor lesz igazán gyümölcsöző, ha az ott elhangzottak konkrét, gyakorlati eredményei színházi életünkben tükröződnek majd. (cs. z.) V Egy vendégjáték tanulságai Színházi társulatokkal rendelkező város volnánk, így hát helyénvaló, ha az idelátogató együttesek produkcióinak értékelésekor a számunkra mondandót igyekszik kihámozni a krónikás. Jelen esetben a múlt hét végén Vásárhelyen szerepelt nagyváradi színház magyar tagozatának két produkciója (Leonyid Zorin: Varsói melódia, Csak tiszta forrásból — ballada összeállítás) kínálkozik rövid elemzésre. Tanulságait, próbáljuk megfogalmazni. Az első, Leonyid Zorin két személyre írt Varsói melódiája tiszta líraiságú, szerény mű. Hősei, az 1946-ban Moszkvában tanuló két egyetemi hallgató, Viktor és a lengyel származású Helga kibontakozó szerelmének útját állják a paragrafusok: szovjet ember nem köthet házasságot idegen állampolgárral. Útjaik szétválnak. Tíz év múlva, amikor Varsóban viszontlátják egymást, Helga a divatos, de érzelmileg mind üresebb, elfásult énekesnő még mindig szereti Viktort, aki időközben beleszürkült a családi élet taposómalmába, a mintaférj, a mintadolgozó szerepébe. És újabb tíz év múlva Moszkvában — már mindketten elvált, szabad emberek, de feladták egykori egyéniségüket, boldogságot teremtő hitüket, gondolataikat túlságosan elfoglalja saját pályájuk: egykori önmaguk nagyon távol került egymástól. Ennyi a darab meséje. És ha csak ezt reprodukálta volna szöveghűen a színpadra Gáli Ernő, a rendező, valamint az előadás szereplői, Czikéli László és Kakuts Ágnes, akkor egy érzelmes (érzelmesség-gyanús) lírai románcnál nem kaptunk volna többet. Szerencsére nem így történt. A gondolati többlet, amivel gazdagodik a produkció, az a finom irónia, amely Gáli Ernő ellenpontozó szerkesztésű rendezésében félhangként végigkíséri az előadás első részét. A be nem teljesült, társadalmi kötöttség miatt be nem teljesülhető szerelem háttérbe a rendező odarejtette a kort, a maga hurrá optimizmusával. Emlékezzünk csak vissza arra a jelenetre, amikor Viktor és Helga megtudják, hogy nem házasodhatnak össze. Az egyéni tragédia feszült légkörébe szinte belerobban a korszak egyik ismert, dinamikus indulója. A Czikéli—Kakuts kettős tökéletes összhangban játszotta végig az előadást: az előbbi Viktor szerepének, a szerelmes tuskó humort fakasztó helyzeteiben remekeit inkább (néha már-már harsányságig fokozva a pentírozást), míg Kakuts Ágnes az átélés hitelességével, egyszerű kifejező eszközökkel tette elfogadhatóvá a Helga jellemfejlődésében bekövetkezett változásokat. A második, F. Bathó Ida és Kakuts Ágnes balladát mond. Nem szavalnak, előadják. Úgy, ahogy egykor az énekes, a bárd hatni akart a maga közönségére, érdekelni, izgatni, meglepni, elragadni a tragikus történet részesévé tenni a hallgatót. (A balladákat már keletkezésükkor szóbeli előadásra szánták, s nem olvasmánynak!) Sír, rajong az „ősi hatosokon“ Kakuts Ágnes hangja: — Leányom, leányom / virágos kertembe '/ Első raj méhemnek / gyönge lépecskéje / Gyönge lépecskének / sárguló viasza / Sárig viaszának / földön futó füstje /. Pörölyszerűen zúdul Kőműves Kelemen átka F. Bathó Ida szájából: Mind a négy pejlovam törje ki a lábát / Vessen a hintámnak négy kereke szakát /. Az egyik hangskálája szélesebb hangmodulációja árnyaltabb, zeneibb, a másik hangszíne keményebb, előadásmódja tömörebb, súlyosabb. De a balladák értelmi-érzelmi kidolgozottsága mindkettőjüknél logikusan tiszta, világos előadásmódjukban nem törekednek mindenáron újításra — a balladaösszeállítás ettől kap egyszerű, fegyelmezett, nemes tartást. Csak tiszta forrásból. 7. A harmadik. A Varsói melódia tehetséges művészházaspárának Marosvásárhelyről Váradra kellett mennie, hogy a szakma, a közönség s önmaguk számára „bizonyítson". Fiatal helyi színműírónk első drámáját Sepsiszentgyörgyre viszi (ahol rögtön műsorra tűzik), mert minálunk, úgymond nincs elegendő fiatal színész a darabhoz. A Színművészeti Intézet végzettjei közül az utóbbi években mind kevesebben kérik kihelyezésüket a vásárhelyi tagozathoz. Akik meg ide kerülnek, állandó „ügyeletesek" a kispadon... CSÁKY ZOLTÁN