Vörös Zászló, 1971. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-26 / 20. szám

XXIII. évfolyam 20 (5947.) szám 1971 január 26. kedd Ára 30 iámi AZ ÁLLAMTANÁCS ÜLÉSE Ez év január 25-én a Köztársa­sági Palotában ülést tartott az Ál­lamtanács Nicolae Ceausescu elvtársnak, az Államtanács elnöké­nek elnökletével. Az Államtanács tagjain kívül az ülésen meghívottként részt vett Io­sif Banc elvtárs, a Minisztertanács alelnöke, miniszterek, más közpon­ti állami szervek vezetői és egyes nagy nemzetgyűlési állandó bizott­ságok elnökei. A Minisztertanács megbízásából Corneliu Manescu elvtárs, külügy­miniszter elfogadás végett beter­jesztette a Románia Szocialista Köztársaság és a Lengyel Népköz­­társaság között Bukarestben, 1970. november 12-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gítségnyújtási szerződés ratifikálá­sára vonatkozó törvényerejű ren­delet tervezetét, valamint a Romá­nia Szocialista Köztársaság és Bulgária Népköztársaság között Szófiában 1970. november 19-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerző-­­dés ratifikálására vonatkozó tör­vényerejű rendelet tervezetét. Mihai Dalea elvtárs, a Nagy Nemzetgyűlés külügyi bizottságá­nak elnöke előterjesztette a Nagy Nemzetgyűlés külügyi, honvédelmi és jogügyi bizottságának közös jelentését. Ezek a bizottságok meg­vitatták és kedvezően véleményez­ték ezeknek a törvényerejű rende­leteknek a tervezeteit, amelyeket az Államtanácstól kaptak megvizs­gálásra. Felszólalt Nicolae Ceaușescu elvtárs, az Államtanács elnöke. „Mint ismeretes - mondotta az Államtanács elnöke - a Románia Szocialista Köztársaság és a Len­gyel Népköztársaság között 1970. november 12-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös se­gítségnyújtási szerződés a Romá­nia és Lengyelország közötti jó­viszonynak, annak a ténynek az eredménye, hogy országaink kö­zött régi baráti és együttműködési kapcsolatok állnak fenn, mely kap­csolatok a szocializmus éveiben erőteljesen fejlődtek. A szerződés csak rögzíti ezt a realitást, megte­remtve a jogi alapját a Románia és Lengyelország közötti együtt­működési és baráti kapcsolatok további fejlődésének. A Románia Szocialista Köztársa­ság és Bulgária Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződés is az országaink közötti hosszas jószomszédi és együttmű­ködési kapcsolatokat tükrözi. Ez az együttműködés és barátság mindig tartósnak bizonyult; megnyilvánult az idegen uralom igájának lerá­zásáért, a nemzeti és társadalmi függetlenségért vívott közös harc­ban. A szocialista építés éveiben a Románia és Bulgária közötti ba­rátság és együttműködés újabb fokon fejlődik, s elmondhatjuk, hogy a mai kapcsolatok rendkívül szívélyesek és barátiak. Ezek azon a közös óhajon alapulnak, hogy hozzájáruljunk az államaink és az összes balkáni államok közti kap­csolatok szilárdításához, ahhoz, hogy a világnak ez a része a béke és az együttműködés övezetévé váljék. A két szerződés - mind a Len­gyelországgal, mind a Bulgáriá­val megkötött szerződés — annak az eredménye, hogy a párt és a szocialista Románia kormánya kö­vetkezetes politikájának célja fej­leszteni az együttműködési és koo­perációs kapcsolatokat az összes szocialista államokkal, az összes szocialista országokkal való sokol­dalú együttműködés és kooperáció erősítésében, minden egyes szo­cialista állam haladása biztosítá­sának, minden egyes nép gazda­sági erősödésének, jóléte növeke­désének, minden egyes szocialista nemzet önálló fejlődésének tartós alapját látjuk és ugyanakkor az egész szocialista világrendszer szüntelen szilárdulásának alapját is. E szerződések államtanácsi rati­fikálása tartós alapokra helyezi­­ a következő 20 éves időszakra — Románia kapcsolatait Lengyelor­szággal, illetve Bulgáriával; meg­győződésünk, hogy ez előmozdítja az európai biztonság ügyét, a vi­lág összes államai közötti együtt­működés és barátság fejlődését. Javasolom tehát az Államtanács­nak, egyöntetűen hagyja jóvá és ratifikálja e szerződéseket". Az Államtanács egyöntetűen jó­váhagyta a törvényerejű rendeletet a Románia Szocialista Köztársa­ság és a Lengyel Népköztársaság közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szer­ződés ratifikálásáról, valamint a törvényerejű rendeletet a Románia Szocialista Köztársaság és Bulgá­ria Népköztársaság közötti barát­sági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés ratifi­kálásáról. Az Államtanács ezután a követ­kezőket vizsgálta meg tervezet for­májában és hagyta jóvá törvény­­erejű rendeletként; törvényerejű rendelet külföldi kereskedelmi cé­gek és gazdasági szervezetek kép­viseleteinek engedélyezéséről és működéséről Románia Szocialista Köztársaságban; törvényerejű ren­delet a Mezőgazdasági, Élelmiszer­­ipari, Erdőgazdákodási és Vízügyi Minisztérium létesítéséről, meg­szervezéséről és működéséről; tör­vényerejű rendelet a külföldi fize­tőeszközök, nemesfémek és drága­kövek rendszerére vonatkozó 1960. évi 210. számú törvényerejű ren­delet módosításáról, valamint tör­vényerejű rendelet a Román Kül­kereskedelmi Bank létesítésére, megszervezésére és működésére vonatkozó 1968. évi 16. számú tör­vény módosításáról. Az Államta­nács ratifikálta az asztronauták megmentésére, az asztronauták visszatérésére és a légkörön kívü­li térségbe fellőtt tárgyak vissza­szolgáltatására vonatkozó egyez­ményt, valamint Románia Szocia­lista Köztársaság és Felső-Volta Köztársaság kereskedelmi egyez­ményét. A Nagy Nemzetgyűlés il­letékes állandó bizottságai előző­leg megvizsgálták és kedvezően véleményezték az összes elfoga­dott törvényerejű rendeleteket. Az Államtanács ezután folyó ügyeket intézett. CSENG a telefon a szerkesz­tőségben. Izgatott férfihang jelentkezik, és elhadarja, mi­szerint itt és itt (külön­­en valóban a város nem legjobb ízű tájékán), ebben és ebben az teában, ilyen és ilyen szám alatt agyilkos lett egy öregember. — Tessék? — hüledezünk. — Igen, most jöttek ki a mentők. Már meg is halt vagy haldoklik. — Fölvitték a sürgősségire? — Nem. — Akkor miért szálltak ki a men­ők? — Nem tudjuk. — Kivel beszélek? Megmondja a nevét, H. Ernő, u­gyan nem látta az esetet (érdekes itt volna, ha az öreg éppen előtte isz öngyilkos), de biztos forrásból adja. És tudja azt is, hogy a me­­se és a fia éheztették, verték, ha­jiba kergették, mert volt egy kicsi ér­e. Elindulunk a telefonálóhoz, He­rnőhöz, hátha bővebb felvilág­­­ítással is szolgálhat. Takaros kicsi az, bent együtt van a szomszéd­ág. Mindenki tud valamilyen új üszlettel szolgálni. Van, akinek a árki Alimentárában már évekkel­­előtt megmondta, hogy ő bizony éget magával, mert nem bírja át a kálváriát. Más szintén birto­­kban van a kulcsnak: azért tet- 3, mert a fia nagyon elidegene­­ett tőle, amióta a felesége vette ézbe a ház irányítását. S ami a lgfontosabb: éjjel-nappal követelt­e apósán a megtakarított pénzt, mert az öregnek volt falun egy há­za, amit eladott. — Honnan tudják — fordulunk az egybegyűltekhez —, hogy éhez­­tette? — Mondta... s az ember külön­ben is láthatja, ha van szeme. — Lefogyott? — Egészen összement mosta­nában. Még a napi féldecit is saj­nálták tőle. — Hány éves volt az öreg? — Hát olyan hetven körül. De jól bírta magát, ő járt vásárolni és ami pénz megmaradt, arra ivott egy-egy pohárkával. — Hm. Hogyan lett öngyilkos? — Dohánylevet ivott. — Dehogy. Megvágta a csukló­­ját. — Nem te! Mindig azt mondta, hogy felköti magát. — Mikor mondta? Hol? — Én nem hallottam, de akikkel találkozott a dépóban, azok mond­ták. — Milyen dépóban? — Hát a talponállóban. — Úgy, úgy... egyszer én is hal­lottam, amikor a menye ráordított, hogy maga vén dépópatkány. Megkérünk­ néhány jól értesült személyt, hogy kísérjenek el azon százméternyi úton, amennyi járásra laknak. P. Vilmosék, ahol az ön­­gyilkosság történt. Szívesen vállal­koznak, látszik, szívügyük a dolog. Egyelőre megállnak a ház előtt. Kopogok, és a halk tessékre be­lépek. A konyhában, az asztal mel­lett ül a halott, és kocsonyát eszik eceteshagymával. Csak a háziasz­­szony van otthon, a férj dolgozik, ő még semmit sem tud az esetről. Cselt szimatolok, elhatározom, csak az öreggel beszélek, hogy ne tud­janak félrevezetni. Kintről behallat­szik a szomszédok suttogó, izgatott hadarása. — Az újságtól... — Magát is rámhozták? Nehogy úgy járjon, mint a mentők... — Miért, ők hogy jártak? Bocsá­nat, elfelejtettem jó étvágyat kíván­ni — fordulok az öreg felé. Ő ke­gyesen bólint. — Valaki kihívta a kocsit, aztán a sofőr is, a mentő is káromkodni kezdett. — Én nem fogok. Csak annyit szeretnék megtudni, hogy mikép­pen történt ez az egész. Minket úgy értesítettek, hogy... — Igen. Rákiáltottam apukára, ő megint elkezdett ordítani, hogy megölöm magam, s valaki sietett telefonálni. — Miért ordított rá? — Mert elmegy inni, aztán fe­cseg össze-vissza, hogy a pénzé­ért meg akarjuk ölni, el akarjuk emészteni. Hát mennyi pénze van, ugyanbira mondja meg maga. — fordul az apósához. Az öreg köhint és kinyögi: két­ezer lej. — Na, — az asszony, inkább fáradtan, mint dühösen. — De eladott falun egy házat. Annak biztos nem kétezer lej az ára... — Milyen házat, az isten megáld­ja? Valamilyen rokonsága adta es megosztottak a pénzen, így kapott ő is kétezret. Hát kell a nyavalyá­nak, hálistennek megvan minde­nünk, meg tudom mutatni a csekk könyvünket, nem hogy kétezer, de tízezer lej sem érdekel... — Mégis panaszkodik a bácsi. Mondják a szomszédok. — Persze, hogy panaszkodik. Tőlünk annyi pénzt kap csak, hogy szivarra legyen, vagy egy pohár borra. Mert ha kicsit iszik, szidja a férjemet, szid engem, szidja az egész famíliát. Hogy éheztetjük, rongyokban járatjuk, s addig si­ránkozik, amíg fizetnek neki vala­mit. Aztán jön haza, beteg, sír, meg akar halni. — Igaz ez... — fordulok az öreg felé, aki időközben befejezte az ét­kezést és gyufa után kotorászik. — Én nem mondhatok semmit. Mert ugyebár, az ember... Sejtel­mesen elhallgat. — Az ember... — biztatom. — Az ember ne beszéljen — böki ki bölcsen. — Az illető, aki telefonált, hogy öngyilkosság történt, honnan olyan biztos a dologban? — Ki telefonált? (Megmondom). — Akkor tudom. Tavaly nyáron átjött a feleségével, hogy megven­nék a házunkat. Merthogy az ár­víz után olyan hamar, szépen hely­rehoztuk. Arra hivatkoztak, hogy nincs gyerekünk, s ők tudnak blokkban szép lakást. Mondtam, nem a mi hibánk, hogy nincs gye­rek, és a házat nem adjuk el. Azó­ta mindent ránk mondanak. Ilyenek a népek. Sajnos. Mikor kiléptem az ajtón, már csak egy-két szomszéd ácsorgott, a legelszántabbak, akik valami cso­dában reménykedtek, hogy mégis meghalt az öreg és nem vész el a szenzáció.. A jól értesült telefoná­lót viszont már nem találtam sehol. Sajnos. Szőcs Kálmán riportja A RÉMHÍR NYOMÁBAN KÖZLEMÉNY Az Államtanács törvényerejű ren­deletével Iosif Banc elvtársat, a Minisztertanács alelnökét kinevez­ték mezőgazdasági, élelmiszeripari, erdőgazdálkodási és vízügyi mi­niszterré is. Angelo Miculescu elvtársat a Mezőgazdasági, Élelmiszeripari, Er­dőgazdálkodási és Vízügyi Minisz­térium miniszteri rangú államtitká­rává nevezték ki. Ugyanezen minisz­térium keretében Florin Ioan Ior­­gulescu elvtársat az Országos Víz­ügyi Tanács elnökévé, Ion Moldo­van elvtársat pedig az élelmiszer­ipari főosztály vezetőjévé nevezték ki. A miniszteri rangú államtitkár, az Országos Vízügyi Tanács elnöke és az élelmiszeripari főosztály ve­zetője tagja a Minisztertanácsnak. A nagybányai bányaipari felszereléseket gyártó vállalat látképe Kulturális rendezvények az Egyesülés évfordulója alkalmából Maros megye művelődési ott­honaiban, klubjaiban január 23-án és 24-én előadásokat és kulturá­lis rendezvényeket szerveztek az E­­gyesülés évfordulója alkalmából. A történelmi esemény jelentőségét marosvásárhelyi tanárok, történé­szek, helybeli tanárok és tanítók méltatták. A régeni művelődési házban, a gernyeszegi, nagyernyei, dédai, palotailvai, marosvéczi, ma­­rosfelfalui és más művelődési ott­honokban több száz dolgozó vett részt e rendezvényeken. Mindenik művelődési otthonban az esemény­nyel kapcsolatos műsort adtak elő, a községek műkedvelő csoportjai, va­lamint az iskolák tanulói. ★ Szombaton este a marosszent­­györgyi művelődési otthon műked­velői Pann­on vendégszerepeltek. Az Egyesülés és a párt megala­kulása félszázados évfordulójá­nak szentelt kétórás műsoruk, tö­­meg és hazafias dalokat, szava­latokat foglalt magába. Nagy si­kert aratott a vendégegyüttes ve­gyes kara. A vendégszereplés so­rán a vendégek és a vendégfoga­dók kórusa, Hajdú Károly karmes­ter irányításával megtanulta és előadta Hubesz Walter Pártunk ha hív című dalát. A panitiak a vendégszereplés alkalmából nép­­művészeti kiállítást szerveztek, s ugyancsak ekkor nyitották meg a Maros megye ipari fejlődése című kiállításukat is. fVilág proletárjai, egyesüljetek! AZ RKP MAROS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI NÉPTANÁCS NAPILAPJA ünnepi esemény Tegnap este ünnepi esemény színhelye volt a Select mozi. Be­mutatták a Bukaresti emlékek cí­mű új hazai filmet. A filmről, a régi és új Bukarestről T. Enaches­­cu, a Pedagógiai Főiskola filológiai fakultásának dékánja beszélt. Sza­bó Éva és Kárp György a Színmű­vészeti Főiskola hallgatói Buka­restről szóló verseket szavaltak ro­mán és magyar nyelven. Ez alka­lommal a mozi előcsarnokában ki­állítás is nyílt Bukarest történeté­ről. _______________ Sportlétesítmények a vikend-telepen A napokban értesültünk, hogy az ASA sportklub az Országos Testnevelési és Sportbizottság, va­lamint a sportkedvelők támogatá­sával az idén újabb sportlétesít­ményeket épít a Vikend-telepen. A tervek szerint egy gyepes és egy salakos pályát létesítenek a lab­darúgók, továbbá egy bitumen­burkolatú pályát a kosárlabdázók, kézilabdázók és röplabdázók ré­szére. Külön épületben kapnak helyet a zuhanyozók, valamint a sportszakosztályok helyisége stb. Az új létesítmények elkészültével jelentősen megjavulnak a város sportolóinak edzési lehetőségei. A munkálatok összértéke előrelátha­tólag mintegy kétmillió lej. S BÍZÓIKI ÖT ÉTÉ öt kemény, megpróbáltatások­ban bővelkedő esztendő, telt el hazánk mezőgazdasága fölött, mely ismételten bizonyította, hogy ha nem hiányzik a szor­galom, a hozzáértés, bőségeseb­ben terem a föld, jobb, boldo­gabb a falvak dolgozóinak éle­te. Az öt esztendő nem annyira mennyiségileg, mint inkább a minőség szempontjából jelentett fejlődést Ma mezőgazdaságun­kat a sokoldalúság és a korsze­rűség jellemzi. Nagy beruházá­si munkálatok tették hatéko­nyabbá a mezőgazdasági terme­lést. Növekedett a gépesítés fo­ka, sokkal több műtrágyát hasz­náltunk fel, korszerű öntöző berendezések készültek, gyara­podott a mezőgazdaságban dol­gozó főiskolát végzett szakembe­rek száma. Az állam messzemenő támo­gatása, a mezőgazdasági egysé­gek ésszerű gazdálkodása foly­tán Maros megye mezőgazdasá­ga is harmonikusan illeszkedik bele az országos összképbe. Me­gyénkben is egyre honosabbá vált a korszerű gazdálkodás, a bőségesebb eredményt adó mun­ka. A szövetkezeti mezőgazda­ság fellendítését szolgáló átfogó szakosítási program mind erő­teljesebben bizonyítja életképes­­­ségét. A szövetkezeti egységek is egyre inkább rátérnek az ipa­ri jellegű gazdálkodásra. Bátran állíthatjuk, hogy az elmúlt öt esztendő során a me­zőgazdaságban leraktuk az ala­(Folytatás a 3. oldalon) \MftROS MEGY£SSS.'\'7 Molnár Dénes grafikai kiállítása A fiatal képzőművész az el­múlt évben Bukarestben, Ma­rosvásárhelyen, Szovátán rende­zett egyéni kiállítást. A közön­ség elismeréssel nyilatkozott alkotásairól, tehetségéről. Eb­ben az évben első egyéni kiál­lítását Régenben az Építkezési és Szerelési Vállalat klubjában nyitotta meg vasárnap délelőtt. A 2. oldalon Fogvatart egy kirakat Hosszú időn át tanulmányoz­tam a kirakatokat. Célzatosan. Leginkább, amikor tudtam, hogy versenyt hirdettek a rendezők között. Megragadott egyik-má­sik ötlet, téma. És mulattatott. Mármint az, hogy egyesek úgy fogják fel a kirakatot, mint valami témás táncot: Piroska és a farkas a Mercurban, a Pyg­malion a Hermes-ben és így to­vább. Hát ebben is van valami. De csak akkor, ha a megformá­lásához használt elemek vonják magukra a figyelmet és nem a téma. Mindenekelőtt pedig ak­kor, ha a kirakatelemek a bolt­ban is megtalálhatók. Mert u­­gye, ez a lényeg. A kereskede­lem, az kereskedelem. Nem szó­rakoztatnia kell, hanem vásárlás­ra késztetnie, a maga sajátos eszközeivel, persze nem feled­kezve meg az esztétikai határ­ról, ami elérhető témával vagy anélkül. Mindezt annak kapcsán mon­dom el, mert láttam egy kira­katot nemrég, amelynek nem volt témája. Azazhogy volt, így fogalmazhatnám meg: a kirakat az üzlet tükre. Persze, erről csak később győződtem meg, mikor vásárlóként beléptem a boltba. Régen főterén sétáltam célta­lanul, hogy kitöltsem valamivel a vonatindulás előtti félórámat. Egyszer csak megállásra készte­tett, egy kirakat. És fogva tar­tott, éppen egy olyan pillanat­ban, amikor unalomig voltam ezzel a téltelen téllel, a kiraka­tokban hemzsegő csizmákkal, az ott felejtett tavalyi szandálokkal. És ekkor kitárulkozik a kirakat, mintha „megérezné“ tavaszra vágyakozásomat, és ellenállha­tatlanul lecsap rám, a zsebem­re: tél végi, tavasz eleji bőr ru­házati áruival, táskáival, de leg­főképpen az üzletben is megta­lálható sokféle modellű cipővel. Brávó, Sportfelszereléseket Gyártó Vállalat! Dicséretet ér­demel a kereskedői szellem ér­vényesítéséért még akkor is, ha a Clujana Bőripari Kombinát­nak is van egy kis része benne. Ő küldte ugyanis a kirakatren­dezőt, az ízig-vérig szakembert, ám a nyersanyagot, amiből ő jó ízléssel válogatott, az IPMS te­remtette és teremti elő, immár negyedik hónapja saját gyárt­mányaiból és az ország több más bőripari vállalatának készletéből. Nem véletlen, hogy felkeresik a boltot marosvásár­helyiek, beszterceiek, s hogy be­nyitják az ajtaját, vásárolnak benne bukaresti, brassói, külföl­di átutazók. Háromszor akkora forgalmat bonyolít le, mint a a helyi hasonló jellegű üzletek, és 1971-re 3,5 millió lej forga­tásra tervezték. Jó ötlet volt létrehozni a ter­melő vállalatok képviseleti üzle­teit. Ezt legalábbis igen. Rek­lám, és piackutató antenna. A nagykereskedelem kiiktatásával kis példányszámban jut el a termék általában a fogyasztóhoz. Rendszerint bemutatkozó jelleg­gel. Ha elkapkodják, jó jel, sza­lagra tehető a modell, tetszik a fogyasztóknak, nem porosodik majd raktáron. VERESS MARGIT

Next