Vörös Zászló, 1971. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-25 / 46. szám
2 VÖRÖS ZÁSZLÓ NICOLAE CEAUȘESCU ELVTÁRS BESZÉDE az ipari fővállalatok és a többi fővállalati státusú egység vezetőinek munkatanácskozásán (Folytatás az 1. oldalról) nemzetgazdaságot, egész tevékenységünkben megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a minőség kérdésére. Nem akarok példát felhozni ilyen tekintetben, de úgy vélem, hogy a problémára minden fővállalatnak, minden termelőegységünknek állandóan figyelmet kell fordítania. A minőséget végső fokon nem a minőségellenőrzés dönti el, hanem minden egyes munkás, mester, mérnök, mindazok gyakorlati, konkrét munkája, akik közvetlenül a termelési folyamatban dolgoznak. Tegyünk olyan intézkedéseket, hogy egységeinkből ne kerülhessen ki többé semmilyen meg nem felelő termék. A minőség kérdését csak akkor oldhatjuk meg kellőképpen. Va sikerül ezt az egész munkaközösség általános ügyévé tennünk. Fővállalataink tevékenységének másik fontos vonatkozása a termékek forgalmazása. Már más alkalmakkor is mondottam, hogy a termelési folyamat csak akkor ér véget, ha a terméket akár belföldön, akár külföldön eladják és ellenértékét bevételezik, tehát, ha megteremtették a feltételeket a termelési ciklus újrakezdéséhez. Mi úgy véljük, hogy a termékforgalmazás kérdését fővállalati szinten kell megoldani. Ebből a szempontból a fővállalatokhoz tartozó egységeket bizonyos mértékben mentesíteni kell az ilyen feladatoktól, amit viszont nem szabad úgy értelmezni, hogy egyáltalán nem kell többé törődniük, hogyan kel el a termékük a piacon. De a termékek forgalmazása a fővállalatra tartozik; a fővállalatnak kell eladni a termékeket mind belföldön, mind pedig külföldön. A külkereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos tanácskozáson ezt a kérdést már megvitattuk, ezúttal nem kívánok részletesebben kitérni rá. A tanácskozáson sok szó esett a műszaki-anyagi ellátás kérdéséről. Ez szintén fontos feladata a fővállalatoknak. A fővállalatoknak kell megvalósítaniuk a hozzájuk tartozó összes termelőegységek műszakianyagi ellátását. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan sok helyes javaslat hangzott itt el, főként a készülőben lévő törvénytervezet javítássára, az Állami tervbizottság keretében működő ellátási főosztály szerepének és felelősségének növelésére a -műszakianyagi ellátás jó biztosításában. A műszaki-anyagi ellátás területén természetesen sok kérdés merül fel. A jó ellátás mindenekelőtt megfelelő tervezéssel kezdődik. Mint ismeretes, mi évről évre megvalósítottuk, sőt túl is teljesítettük a termelési tervet. Ez végső fokon azt jelenti, hogy jó nyersanyag- és anyagmérlegünk volt. Meg vannak állapítva a fogyasztási normák, rendelkezünk anyagkészletekkel mind a termeléshez, mind pedig tartalékra. Egyes készletek megfelelőek, mások — amint mondják — még kicsik, de mégis léteznek. Vannak pontos normáink, amelyek alapján kijelöljük a termelőegységek tevékenységi programját. Akkor honnan jönnek mégis közbe fogyatékosságok a termelőfolyamat műszaki-anyagi ellátásában? Véleményem szerint a jó műszaki-anyagi ellátás terén a hiányosságok elsősorban abban állnak, hogy nem tartják tiszteletben a szerződéseket, nem szállítják le idejében a termelőegységeknek a más vállalatokkal szerződésileg lekötött anyagokat, alkatrészcsoportokat vagy termékeket. Noha nem akartam egyetlen példát sem felhozni, rá kell mutatnom, hogy a vagonipari fővállalatnak nagy nehézségei voltak a tervfeladatok megvalósításában, mert más vállalatok, amelyekkel kooperációs szerződései voltak, nem szállították le számára idejében a szükséges forgóvázakat. Ilyen helyzetek más termékekkel kapcsolatosan is előadódtak. Márpedig csak a leszerződött termékek haladéktalan, késedelem nélküli leszállításával járulhatunk hozzá a termelés jó megszervezéséhez és menetéhez! A probléma tehát az, hogy rendet kell teremtenünk tervezésünkben, biztosítani kell a szerződéses megrendelések idejében való végrehajtását. Megértem, hogy nehézségeink lehetnek — és olykor vannak — a későn érkező importtermékekkel, noha ebben a tekintetben sem kellene nehézségekbe ütköznünk, mert kiutaltuk és kiutaljuk az importhoz szükséges pénzt. Olykor azonban ezek a behozatalok többe kerülnek, mert nem kötjük meg idejében a szerződéseket. A kitartó, ütemes termelés, a jó műszaki-anyagi ellátás fő problémája tehát a körültekintő tervezés, a tökéletes rend bevezetése a vállalatok közötti termékleszállításokban. Úgy vélem, hogy e tekintetben még nagy feladatok hárulnak az Állami Tervbizottság ellátási főosztályára és a minisztériumokra, amíg a fővállalatok jól átveszik egész feladatkörüket. Előfordul, hogy különböző anyagok vagy géprészek leszállítására nem kerül sor idejében még az egyazon fővállalathoz tartozó, tehát ugyanattól a fővállalati igazgatótól függő egységek között sem. Véleményem szerint tehát a fővállalatoknak megkülönböztetett módon foglalkozniuk kell a kérdéssel, tegyenek erélyes intézkedéseket, hogy e tekintetben legyen rend, mert ettől függ a normális termelőmunka és jórészt a termékek tulajdonképpeni minősége is. A fővállalati státusú egységek feladatkörében jelentős helyet kap a termelési terv összeállítása. Amikor hozzáláttunk a fővállalatok megszervezéséhez, abból a meggondolásból indultunk ki, hogy a fővállalatnak tulajdonképpen tervjogosultnak kell lennie, természetesen biztosítva, hogy minden egyes vállalata részt vegyen és véleményt mondjon a rá háruló tervfeladatok kijelölésében. A fővállalat az az egység, amellyel a tervezés, a minisztérium, a pénzügyek és összes gazdasági szerveink dolgoznak! Ebből kiindulva kell meghatároznunk mind a szükséges eszközöket, mind pedig a megfelelő szervezést, hogy a fővállalatok alaposan ismerjék a rendelkezésükre álló termelési kapacitásokat és ezeknek megfelelően, a párt és a kormány által kijelölt általános feladatoknak megfelelően állítsák össze tervüket. Ezzel kapcsolatosan a továbbiakban szeretnék kitérni a tervmutatók kérdésére. Természetesen: lehet több vagy kevesebb tervmutató, de a termelés minden vezetője, minden fővállalati vezető számára elengedhetetlen, hogy igen sok mutatót ismerjen. Akár beiktatjuk e mutatókat az állami tervbe, akár nem, a fővállalat nem nélkülözheti ezeket, minthogy elengedhetetlenül szükségesek a gazdasági tevékenység tudományos, eredményes vezetésének biztosításához. Lehetséges-e az, hogy valaki nem tudja, mit és kinek termel, milyen választékokat állít elő, mind fizikai egységekben, mind pedig értékben? Lehetséges-e az, hogy valaki ne irányozza elő, honnan és hogyan gondoskodjék a beszerzésről, az előállítandó választékhoz szükséges anyagokról? Lehetséges-e, hogy valaki ne határozza meg, kivel kooperáljon az illető termék előállításában? Lehetséges-e, hogy: ne tudja hány munkással valósíthatja meg a tervet, hány mérnökre van szüksége a tervezéshez, hányra a kutatáshoz és a termeléshez? Melyik fővállalati vezető vállalkozhat valóban a gazdasági tevékenység irányítására anélkül, hogy ne ismerné ezeket az alapvető mutatókat? Valamennyien tudjuk, hogy a termelésben a döntő erő az ember; a terv teljesítése döntő módon attól függ, hogyan biztosítjuk és képezzük ki a szükséges kádereket. Ismeretes, hogy egy mérnök kiképzéséhez öt esztendőre van szükség. A káderszükségletet tehát jóval előbb kell ismerni és előirányozni, mert tudnunk kell, hol képezzük ki ezeket a kádereket, mit kell tennünk e célból. Úgyszintén a szakmunkások képzésénél is tudnunk kell előre, hányra van szükségünk, milyen iskolákat létesítsünk ennek érdekében. Nemcsak egyszerű formaság tehát a pontos mutatók meghatározása a munkaerő biztosításával és felhasználásával kapcsolatban, hanem elengedhetetlenül szükséges dolog a gazdaság hatékony vezetéséhez! Természetesen beszélhetnék más mutatókról is. Arra gondolunk, hogy a központi tervben valóban kevesebb mutatónk legyen, de korántsem mentesítjük a fővállalatokat attól, hogy rendkívül nagyszámú ilyen mutatóval rendelkezzenek. Nem irányíthatjuk a gazdaságot, a szocialista építési tevékenységet úgy, hogy rábízzuk minden egyes egységre, tetszése szerint járjon el e döntő területen. Mi tervszerűen építünk, és minél céltudatosabban kell elosztanunk a munkaerőt a különböző tevékenységi szektorok között. Ugyanakkor őrködnünk kell ezeknek az erőknek az ésszerű felhasználásán, munkafeltételeket kell teremtenünk az összes dolgozóik számára. Ilyen szellemben kell tekintenünk a káderek biztosításának és formálásának kérdését — nem pedig egy plusz vagy mínusz mutatószámnak. Persze egyesek azt mondhatnák, hogy ez több nyilvántartást jelent. Igen, elvtársak! Éppen ezért törekszünk arra, hogy minél modernebb nyilvántartási rendszert vezessünk be. Használjunk számítógépeket, hogy valóban egyszerűsítve az emberi munkát, idejében jó nyilvántartást készítsünk. Ilyen nyilvántartás nélkül nem vezethető a gazdaság! Minden fővállalati vezetőnek vasfegyelmet kell meghonosítania ebben a tekintetben. Kérem a fővállalatok vezetőit, értsék meg, hogy megkülönböztetett figyelmet, kell fordítaniuk a jó tervezéshez tartozó összes kérdésekre, ne igyekezzenek menekülni ezek elől azzal, hogy „megoldják majd mások“. Felmerültek itt egyes pénzügyi kérdések is; nem akarok túl sokat időzni ezeknél. Mi abból a tényből indulunk ki, hogy a fővállalatnak felelnie kell az alárendelt egységek egész gazdasági-pénzügyi tevékenységéért. A költségvetés, a bank és a termelőegységek közötti összekötő kapocs a fővállalat; a fővállalatnak kell vezetnie a nyereségek általános nyilvántartását, befizetni azokat a költségvetés számára, függetlenül attól, hogy hol valósítják meg ezeket a nyereségeket. A fővállalatnak ismernie kell és nyomon kell követnie a pénzügyi mutatókat, tudnia kell, hogy a keretében működő összes egységek hogyan valósítják meg a nyereségeket és a többi mutatókat; a fővállalat központosítja az e mutatók megvalósításában elért eredményeket és a fővállalat rendelkezésére történnek az összes felosztások, megállapítva, hogy mi marad a vállalatoknál és a fővállalatnál, s mi az, amit be kell fizetni a költségvetésbe, a törvényes előírásoknak megfelelően. Meg kell majd vizsgálnunk számos itt elhangzott javaslatot arra vonatkozóan, hogy maradjanak a fővállalatok rendelkezésére egyes alapok, de újrafelosztva ezeket és biztosítva a felhasználásuk és elköltésük egységes ellenőrzését éppen annak érdekében, hogy erősítsük ezeknek az egységeknek a szerepét és feladatkörét a gazdasági tevékenység vezetésében. A beruházások tekintetében egyébként az a helyzet, hogy bizonyos esetektől eltekintve, a legtöbb beruházást a fővállalat útján eszközöljük. Igaz, hogy ez bizonyos kötelezettségekkel jár, de sohasem mondunk le erről a rendszerről, sem az illető ellenőrzésről. A fővállalatoknak ma jogunk van 30 millióig terjedő beruházásokat véleményezni, természetesen az érvényben lévő törvényeknek megfelelően. De megteheti-e valaki, amikor beruházási munkát realizál, hogy lemondjon egy terv öszszeállításáról, vagy, hogy az illető tervet ne terjessze be véleményezésre és ellenőrzésre? Senki sem tarthat igényt ilyesmire! Más dolog viszont esetleg egyszerűsíteni a beruházás megvalósításárnak' 'egyes fázisait, ahogyan egyébként egyes fővállalatok cselekedtek, amikor maguk dolgozták ki a tervet és az általános terv keretében végrehajtották az illető munkálatokat, anélkül, hogy a fővállalaton kívüli tervezőket, sőt építőket vették volna igénybe. Véleményünk szerint ez célszerű gyakorlat, ajánlottuk és ajánljuk is. Megállapítottuk, hogy ezek a fővállalatok számos nagy munkálatot csaknem 50 százalékkal olcsóbban hajtottak végre, mint ha az Ipari Építkezések Minisztériumának egyébként általában jól, de igen drágán dolgozó szakvállalatai realizálták volna őket. Következésképpen, az ilyen feladatkör és feladatok a fővállalatokra tartoznak, s azokat a gazdaságunkat vezérlő törvényeknek és általános normáknak megfelelően meg kell erősítenünk. Néhány elvtárs joggal vetette fel itt a fővállalati státusú egységek jobb, közvetlen együttműködésének problémáját. A szerződésekről szóló törvény maga is előirányozza a fővállalatok — mind az egyazon minisztériumhoz, mind pedig a különböző minisztériumokhoz tartozó fővállalatok — szoros együttműködését és állandó kapcsolatát, hogy együttesen határozzák el, hogyan oldanak meg bizonyos problémákat, beleértve egyes gazdasági objektumok megvalósításában való együttműködést is. Az ipari fővállalatok fontos feladata biztosítani a káderek felkészítését és szakismereteik rendszeres felfrissítését. Egyébként ez utóbbival kapcsolatban vita alá bocsátott törvény kifejezetten előírja a fővállalatoknak ezt a kötelezettségét. Érthető, hogy a fővállalalatoknak egyaránt gondoskodniuk kell a szakmunkások képzéséről és termelési előléptetéséről, valamint a szükséges közép- és felsőfokú végzettségű káderek biztosításáról. Természetesen mindebben figyelembe kell venni az általános szabályokat. Tanácskozásunkon néhány javaslat hangzott el arról, hogy a különböző funkciókba történő előléptetéseknél adjunk néha mentesítést a törvényes rendelkezések alól. Ez egy rendkívüli komoly megfontolást igénylő probléma. Figyelembe kell vennünk, hogy a termelési gyakornokságra vonatkozó törvényeink egységesek az egész gazdaság számára; ha belemennénk a mentesítésekbe, ez azt jelentené, hogy nem oldjuk meg kellőképpen ezt a kérdést, lehetőséget adunk arra, hogy egyes esetekben az előléptetések ne a gazdasági szükségleteknek megfelelően történjenek visszaélések és indokolatlan előnyben részesítések adódjanak elő ezen a téren. Valóban van egy probléma, amelyet tanulmányozunk és amelyet kielégítően meg kell oldanunk, nevezetesen az, hogy mestereket nevezzünk ki a nagy szaktudású munkások soraiból. Mi általában 18 éves és 21 éves fiatalokat küldünk a megfelelő tanfolyamok elvégzése után a mesterképző iskolákba, olyanokat, akik nehezen tudják irányítani a termelést, mert előzőleg nem rendelkeztek munkásokként a szükséges gyakorlattal. Felül kell vizsgálnunk ezt a törvényt, termelési gyakorlattal rendelkező embereket kell kiválasztanunk a mesteriskolákba, s gondoskodnunk kell megfelelő kiképzésükről ahhoz, hogy rendelkezzenek a termelés szervezői és vezetői számára szükséges ismeretekkel. Természetesen, ott ahol ez szükségesnek mutatkozik, esetenként meg kell engednünk, hogy olykor nagy szaktudású munkásokat nevezzenek ki mesterekké, hogy aztán időközben elvégezzék a megfelelő tanfolyamokat, amelyeket egyébként minden vállalatban megszerveztünk. Itt felmerülnek más aspektusok is — a bérezéssel, az érdekeltséggel összefüggésben —, ezeket azonban külön megvizsgáljuk, hogy minél jobban oldjuk meg ezt a problémát. Igaz, hogy mi megállapítottunk bizonyos korrelációt a tarifa szerinti bér tekintetében, de nincs elég jól megoldva az a probléma, hogy a mester jövedelmét szorosabban egybekapcsoljuk a vezetése alatt álló termelőosztály vagyműhely által elért eredményekkel. Tanulmányoznunk kell ezt a kérdést és megfelelően meg kell oldanunk. De, ebből kiindulva, nem terjeszthetjük ki ezeket a mentesítéseket mérnökökre, kutatókra stb. — csak az illető kategóriák számára törvényesen előírt határok keretében és esetekben. Ma mégis van megfelelő számú felső- és középfokú káder, és nem mondhatnánk, hogy nem tudjuk ellátni az összes szektorokat megfelelő szolgálati idejű emberekkel. Természetesen vannak egyes kis kivételek is, amikor, esetenként megadják a szükséges hozzájárulást. Általában azonban ma abban a helyzetben vagyunk, hogy elmondhatjuk, nem szükséges a törvényes előírásoktól való eltérésekhez folyamodni egyes szektorok káderszükségleteinek fedezéséért. A továbbiakban szeretném felhívni a figyelmet egy olyan kérdésre, amelyet rendkívül fontosnak tartok. Arról van szó, hogy a fővállalatok vezetőségeinek gondot kell fordítaniuk a dolgozók szociális problémáira, munka- és életkörülményeik javítására. Természetesen vannak szervezetek, amelyek nagy szerepet töltenek be ebben a tekintetben, de a fővállalatoknak, vezetőségeiknek is behatóan figyelemmel kell kísérniük, hogy megvalósuljanak a jövedelmek növelésére vonatkozó előirányzatok, javuljanak a munkafeltételek, hogy minél jobban valóra váljanak az ezeket a feltételeket biztosító intézkedések és más szociális jellegű előirányzatok. Azt akarjuk, hogy ebben az ötéves tervben a mai 27 000 bölcsődei férőhelytől eljussunk a 80—100 000-ig; ez segíteni fog a probléma jó megoldásában. Több gyermekotthon lesz, úgyszintén jelentős számú helyet létesítünk ifjúsági otthonokban. Előirányozzuk megfelelő, a dolgozók szükségleteivel és igényeivel arányban álló kantinok szervezését. Számos előirányzatunk van más szociális érdekű problémák megoldásával kapcsolatban, de ezekre már utaltam. Ami a lakásokat illeti, tudják, hogy 500 000 lakás építését irányoztuk elő, s ezt valószínűleg túlszárnyaljuk; már most kiegészítettük a fővárosi lakásépítési tervet 15 000 lakással- Ha komolyan foglalkozni fogunk mindezeknek az előirányzatoknak idejében való teljesítésével, számottevő haladást érünk el sok olyan kérdés megoldásában, amelyben ma még vannak bizonyos nehézségeink. Természetesen nem mondhatjuk azt, hogy öt éven belül teljesen megoldjuk a lakáskérdést, mert az igények ezen a téren növekednek, olyan emberek, akik ma szerényebb házban laknak, holnap feltétlenül nagyobbá akarnak költözni, ami természetes is; sok időnek kell eltelni, amíg elmondhatjuk, olyan lakásállományt biztosítottunk, amely mindenki kívánsága szerint kielégíti az összes igényeket. De ilyen vonatkozású előirányzatainkat nyomon kell követni és példásan meg kell valósítani. Úgy vélem, tekintetbe kell vennünk számos itt elhangzott javaslatot a fővállalatoknak biztosítandó alapokra és anyagi eszközökre vonatkozóan, hogy ilyen szociális jellegű előirányzatokat — lakások, bölcsődék, kantinok, otthonok — valósíthassanak meg, gondoskodva így az alkalmazottak és az illető vállalat szorosabb kapcsolatáról. Amint a 23 August alkalmazottainak közgyűlésén is mondottam, lakásokat fogunk szétosztani a vállalatok útján is, a bölcsődék, otthonok hálózatának fejlesztésével és más, szociális jellegű intézkedésekkel elérjük, hogy az alkalmazottak jobban ragaszkodjanak a vállalathoz, ahol dolgoznak. Olyan tényező lesz tehát ez, amely voltaképpen erősíteni fogja a vállalatok szerepét, kapcsolatukat a dolgozók tömegével. Ebből a szempontból úgy vélem, helyes újból megvizsgálni és bővíteni a fővállalatok és a vállalatok feladatkörét. Nem beszéltem minisztériumokról, mert róluk más alkalmakkor is szó esett. Világos azonban, hogy a gazdasági fővállalatok és vállalatok feladatkörének bővülésével együtt módosul a minisztériumok mai szerepe is. A minisztériumoknak le kell mondaniuk számos múltbeli gyakorlatról, amikor az összes problémák megoldásával foglalkoztak, s e kérdések nagy részét át kell engedniük az új gazdasági szervezeteknek, hogy ezek feleljenek majd értük. Ezzel szemben a minisztériumoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az általános vezetés kérdéseire, ezek egységes megoldására mindazon szektorokban, amelyekkel foglalkoznak. Ilyképpen a minisztériumok valóban perspektivikus képet nyerhetnek, nagyobb figyelmet fordíthatnak az új bevezetésének, a kutatás egységes megszervezésének a problémáira, az illető ágazatok általános vezetési kérdéseinek a megoldására. A szerint az elgondolás szerint, amelyről eddig beszéltem, igen nagymértékben megnövekedik a fővállalatok és a vállalatok feladatköre. De nem szeretném, ha valakinek az lenne a benyomása, hogy ezek után az intézkedések után már nem kell biztosítanunk tovább az egész gazdasági tevékenység egységes, központi vezetését. Egy szocialista államban elképzelhetetlen a gazdaság vezetése egységes irányítás nélkül, az egész gazdaság áttekintése nélkül! Ebben a vonatkozásban rendkívül nagy mértékben növekszik az Állami Tervbizottság, a Pénzügyminisztérium, általában a csúcsszervek szerepe. Természetesen ezeknek nem kell majd egész sor részletkérdésbe bocsátkozniuk, de az egész nemzetgazdaság haladása szempontjából lényeges kérdés, biztosítani az összes ágazatok és tevékenységi területek harmonikus fejlesztésének jó orientálását és tervezését. Határozottabban hozzá kell látnunk továbbá a statisztika, a nyilvántartás egyszerűsítéséhez, és általában az informatika jobb megszervezéséhez — ezek lényegbe vágó fontosságú intézkedések az operatív vezetés biztosításához, a gazdasági egységek előtt álló összes feladatok jó megoldásához. A tanácskozás során felvetettek néhány, a szállítással kapcsolatos kérdést is. A szállítási tevékenység javítására komoly gondot kell fordítani, mivel rendellenes dolog az, hogy e szektor fogyatékosságai nehézségeket okozzanak a gazdasági tevékenységben. Köztudomású, hogy ebben az ágban a felszerelés többé-kevésbé kielégítő, s így jól megszervezett szállítással kellene rendelkeznünk. A szállítási kapacitást azonban nem használják ki megfelelően, még mindig nagy az időpazarolás; általában megállapíthatjuk, hogy a szállítás nem járult hozzá megfelelő módon a gazdasági tevékenység jó és idejében történő ellátásához. Ami a tanácskozáson megvitatott törvénytervezeteket illeti, az ezekkel kapcsolatban elhangzott javaslatok zömével egyetértek. A státusnak mintaként kellene szolgálnia, mivel nem adhat olyan megoldásokat, amelyeket az összes egységekben egyformán alkalmazhatnak; a státusnak néhány kötelező általános rendelkezést kell tartalmaznia, hogy ezek alapján mindenki saját szabályzatot vagy státust készítsen magának. Talán valóban jó volna e rendelkezéseket egyetlen törvénybe foglalni. Ami a műszaki-anyagi ellátásra vonatkozó törvényt illeti, azt hiszem, indokoltak a javítására vonatkozólag elhangzott javaslatok. Terjesszük elő ezt a törvényt egyidejűleg az ez évben elkészítendő tervezési törvénnyel. Általában egyetértek azzal, dolgozzuk ki a törvényeket olyképpen, hogy ne legyen szükség utasításokra vagy határozatokra alkalmazásukhoz. Egyébként már más alkalmakkor is hangsúlyoztam ezt a kérdést. Maga a törvény legyen az a keret, amely vezéreljen mindenkit tevékenységében! E napok tanácskozásai alapján intézkedéseket kell tennünk tevékenységünk javítására. Több felelősséggel kell cselekednünk az intézkedések foganatosításában, biztosítanunk kell a nagyobb stabilitást a vállalatok termelőtevékenységének megszervezésében. Tartsuk szem előtt a megbeszélések keretében folytatott tapasztalatcserét és cselekedjünk megfelelően munkastílusunk ésmódszereink további javítása érdekében. El kell érnünk az egész tevékenység vezetési színvonalának általános emelkedését, oda kell hatnunk, hogy az összes fővállalati és egységvezetők, az összes gazdasági aktivisták több figyelmet fordítsanak szakismereteik gyarapítására, a modern vezetési módszerek elsajátítására, hogy kifogástalanul teljesíthessék a rájuk háruló rendkívül nagy feladatokat. Kétnapos tanácskozásunk különleges jellegének folytán a megbeszéléseken kevesebb szó esett az 1971-es termelési tevékenység gyakorlati kérdéseiről. Nem szeretném azonban, ha ezen azt értenék, hogy hazatérve csak a szervezési kérdésekkel kell foglalkoznunk és megfeledkezhetünk a lényegesről"' ** a termelési terv teljesítésének biztosításáról. ■ Önök ismerik az 1971—1975-ös új ötéves terv előirányzatait, mivel több ízben megvitattuk azokat a vállalatokkal, a fővállalatokkal és a minisztériumokkal, a párt- és állami aktívával együtt. Az ötéves terv rendkívüli feladatokat állít elénk a termelés gyors ütemű fejlesztése tekintetében valamennyi ágazatban, a termékek minőségének javítása, a gazdasági tevékenység valamennyi oldalának minőségi javítása terén. Ezek a feladatok — amelyek az egész társadalom sokoldalú fejlesztésének szükségességéből fakadnak — maradéktalanul megvalósíthatók. Teljesítésük megköveteli az egész nép alkotó energiáinak és képességeinek beható mozgósítását, az intenzív és kitartó munkát minden tevékenységi szektorban. A X. pártkongresszuson kijelölt összes feladatok megvalósításával országunk még inkább megközelíti a gazdaságilag fejlett államokat, újabb lehetőségeket teremt az öszszes városi és falusi dolgozók jövedelmének, a reálbérnek, a szociális-kulturális kiadásoknak a további növekedéséhez, a nép életszínvonalának általános emelkedéséhez, ami legfőbb célja pártunk és államunk egész politikájának. Az 1971-es esztendő döntő fontosságú az egész, ötévesend teljesítése szempontjából. Az év első két hónapjában az iparban, az építkezésben és más ágakban elért eredmények alapján jogosan mondhatjuk, hogy az 1971. évi tervet jól előkészítettük, sikerrel kezdtük meg az új ötéves tervet. Biztosak vagyunk abban, hogy az ipari fővállalatok, az összes gazdasági egységek tovább fejlesztik ezeket a sikereket, lankadatlanul fognak dolgozni az új ötéves tervben előirányzott összes célkitűzések és feladatok megvalósításáért. Mindannak, amit a tanácskozáson megvitattunk, az összes megtárgyalt kérdéseknek elő kell segíteniük, hogy példásan teljesítsük a termelési feladatokat. Felkérem az összes elvtársakat, tegyék meg a szükséges intézkedéseket, hogy az ez évi tervet teljes egészében és kifogástalanul teljesítsük. Biztosítsuk a tervbe vett beruházások megvalósítását és az összes kapacitások határidőben történő üzembe helyezését — minden szempontból csak hasznunkra válik, ha minél több kapacitást már hamarabb használatba adunk. Teljesítsük az exportra vonatkozó előirányzatokat is, amit valamennyi termelőegység lényeges feladatnak kell hogy tekintsen! Ezzel kapcsolatban szeretném újból kiemelni a szakszervezeti szervek rendkívül fontos szerepét az itt felvetett összes kérdések megoldásában. A szakszervezeteknek tevékenyebben részt kell venniük az ipari fővállalatok és gazdasági egységek általános tevékenységének javítását célzó egész munkában, az összes idei tervfeladatok példás megvalósításában. Egyszersmind szeretném ez alkalommal is kiemelni, milyen jelentős szerep hárul ebben a tekintetben a megyei pártbizottságokra és a pártszervezetekre. Úgy vélem, fölösleges ismételnem, mennyire szükséges, hogy a párttitkár — minden jogával és kötelességével — részt vegyen az igazgató bizottságban, tehát felelősséget is vállaljon a hozott határozatokért. A párttitkár tekintélye attól függ majd, ahogyan dolgozik, de legyen világos mindenki számára, hogy a tekintély nem a problémákon kívül maradva, megfigyelőként , vívható ki, hanem csakis behatolva a problémák lényegébe és megfelelő megoldásuk érdekében cselekedve, egyesítve ebből a célból a vállalat, a kommunisták, a dolgozók összes erőit. Ha nem így cselekszik, nem lesz tekintélye a vállalatban és, következésképpen, az alapszervezetnek is valószínűleg olyan elvtársát kell titkárrá választania, aki valóban vezetni tudja ezt a tevékenységet. Egyébként bárkivel megtörténik, az igazgatót is beleértve, hogy elveszti tekintélyét, ha nem dolgozik jól. És amint már előbb is mondottam, ez a tekintély úgy jön létre és úgy marad meg, ha határozottan cselekszünk az illető vállalat tevékenységében felmerülő különféle problémák megfelelő megoldásáért. Csak akkor lesznek jó párttitkáraink, jó igazgatóink, jó kádereink, akiknek tekintélyük van! (Hosszantartó taps). Végül ki szeretném nyilvánítani azt a meggyőződésemet, hogy a tanácskozás munkálatai elősegítették az új gazdasági szervezetek szerepének és feladatainak jobb megértését, s ennek alapján konkrét intézkedések történnek a tevékenység javítására valamenynyi gazdasági szektorban. Éppen ezért az összes jelenlévőknek, az összes vállalatok és fővállalati státusú egységek vezetőségeinek, valamint alkalmazottaiknak újabb sikereket kívánok azoknak a feladatoknak a teljesítésében, amelyeket a X. pártkongresszus a haza gazdasági és társadalmi fejlesztésére, az anyagi és szellemi javak termelésének tökéletesítésére, egész népünk jólétének és civilizációs fokának növelésére jelölt ki. Mindenkinek jó egészséget és boldogságot kívánok! (Hatalmas, hosszantartó taps). A brassói Steagul Rosu teherautógyár látképe