Vörös Zászló, 1972. június (24. évfolyam, 128-153. szám)

1972-06-01 / 128. szám

VÖRÖS ZÁSZLÓ Minden gyártmányt rentábilisan! Pártunk 1967. évi Országos Kon­ferenciája behatóan elemezte a ráfizetéssel előállított termékek ren­­tabilizálásának lehetőségét, s fel­adatul tűzte az összes ipari egysé­gek elé a jövedelmezőség fokozását. E fontos célkitűzés teljesítése cél­jából az összes minisztériumok, központi szervek, a néptanácsok végrehajtó bizottságai intézkedési tervbe foglalták a tervezett ráfize­tések felszámolásával kapcsolatos teendőket, különös hangsúlyt he­lyezve a belső erőtartalékok maga­sabb fokú értékesítésére s ezáltal az önköltség fokozatos csökkenté­sére. Most, a soron levő pártkonferen­cia küszöbén helyes, ha felmérjük ilyen irányú tevékenységünket, e­­redményeinket s meghatározzuk a következő időszak fontosabb tenni­valóit. Az 1967-es statisztika nem a leg­kedvezőbb. Több tíz üzemben szá­mos terméket gyártottak ráfizetés­sel, noha több esetben ez nem volt indokolt. Ha egyes termékeket, az érvény­ben lévő árrendszer és a fogyasz­tási normák értelmében egyelőre nem is lehet teljesen rentabilizálni, távolról sem igaz, az, hogy nincs mód a termelési költségek s ezáltal a ráfizetés csökkentésére. Az ilyen vagy ehhez hasonló felfogás nyil­ván fékezte a jövedelmezőség eme­lésére kitűzött feladatok maradék­talan végrehajtását. Sokan helytele­nül úgy fogják fel, hogy ha már úgyis veszteséggel állítunk elő ilyen vagy olyan terméket, mi értelme van a ráfizetés nagyságával foglal­kozni? E felfogás sajnos nehézsé­geket okozott az utóbbi időben, hisz pillanatnyilag olyan termékeknél mutatkozik ráfizetés, melyeknek teljes rentabilizálására nincs, vi­szont a költségek alábbszorítására van lehetőség. De nézzük meg az 1972. évi helyzetet: az idén 50 szá­zalékkal kevesebb terméket gyár­tanak ráfizetéssel, az összveszteség értéke pedig 40 százalékkal alacso­nyabb, mint volt 1967-ben. Nyilván, összehasonlítva az idei statisztikát az 1967. évivel, kedvező változás tapasztalható. Mondom, kedvező változás, de nem teljes siker, mi pedig erre kell törekedjünk. A Faipari Kombinát intézkedési tervében előirányozták részben a veszteségek csökkentését, részben pedig hat termék teljes rentabilizá­­lását 1972 folyamán. A bükkrönk­­nél (A, B kategória) és a faszén­nél 18 százalékkal szándékszanak alábbszorítani a tervezett vesztesé­get. A régeni faipari egységnél többek között előirányozták 2 000 tonna boksaszén szállítási költségének 70 százalékkal való csökkentését. He­lyes az a kezdeményezés is, hogy a nyers faanyag szállítását — ott, ahol erre lehetőség van — tehergép­kocsikkal oldják meg, a vasúti szál­lítás hátrányára. Előszámítások sze­rint ez 517 125 lej megtakarítást e­­redményez (0,25 lej tonnakilométe­renként). A Lunca Bradului-i fai­pari egység hozzálátott a tűzifa szállítási távjainak felméréséhez és racionálisabb meghatározásához. Itt is a gépjármű-szállítás kiterjeszté­sére törekszenek. A fenti törekvések dacára úgy véljük, hogy a Faipari Kombinát alegységeiben még mindig nem ku­tatták fel a termékrentabilizálás összes útjait. Helyesnek találnánk, ha ilyen témával gyakrabban szer­veznének tapasztalatcserét, többen készítenének tanulmányokat, mert csak így, és csakis így harcolhatnak eredményesen a gazdasági haté­konyságot annyira károsan befolyá­soló veszteségek ellen. Meglátá­saink szerint helyes volna, ha fel­mérnék az új vágterek szállítási távjait, szigorúan ellenőriznék az erdőgépesítő és szállítási egységek számláit, ha behatóbban tanulmá­nyoznák a lovasfogatok traktorok­kal való helyettesítésének lehetősé­gét (mint ismeretes, ez utóbbi sokkal gazdaságosabb), ha megvizs­gálnák a különböző építkezésekre és segédmunkálatokra fordított költségek színvonalát. Tudomásunk szerint készítettek egy átfogó tanulmányt a rönkszál­lításról, melyben összehasonlították a vasúti és autószállítás költségeit. Sajnos azonban a gazdaságilag ked­vezően véleményezett javaslatok nagy részét még nem ültették gya­korlatba. Elismerően kell nyilatkoznunk az Építkezési és Szerelési Tröszt szak­embereiről, akik fontos feladatuk­nak tekintve a veszteségek csökken­tését, behatóan kutatták a rentabi­­lizálás fokozásának lehetőségeit. A hasznos javaslatok, intézkedések bevezetése révén fokozatosan csök­ken a ráfizetés volumene, olyan­formán, hogy az 1967. évi érték az idén 50 százalékra csökken, 1973- ban pedig tevékenységükből telje­sen kiiktatják a nem rentábilis ter­mékgyártást. Összegezve: eredményesnek te­kinthető megyénk ipari egységei­nek a termelés rentabilizálásával kapcsolatos tevékenysége. A jövő­beni sikerek elsősorban a vállala­tok kollektív vezető szervétől függ­nek, attól, hogy az ipari szakem­berek, munkások, mérnökök, köz­gazdászok mennyire intenzíven ku­tatják az önköltség alábbszorításá­­nak lehetőségeit, mennnyire haté­konyan tudják értékesíteni üzemeik belső erőtartalékait. A soron levő pártkonferencia ez összes üzemek szakembereinek újabb lendületet kölcsönöz, jobb és ésszerűbb mun­kára ösztönöz minden alkalmazot­tat. BÁLAJS IOÁN közgazdász, a Területi Pénzügyi Ellenőrző Igazgatóság igazgatója A szocialista rendszerben a rentabilitás már nem a kü­lönféle vállalatok magánügye, hanem az egész társadalom alapkérdése. Bármely gazdasági tevékenységnek meg kell felelnie a társadalom bizonyos konkrét követelményeinek, ki kell elégítenie az emberek anyagi és szellemi életének reális szükségleteit, s ugyanakkor folytonosan növelnie kell a nemzeti vagyont és gyarapítania kell a nemzeti jövedelmet. (Az 1967. évi Országos Pártkonferencia dokumentumaiból) Célszerű áttervezéssel A marosvásárhelyi Metalotehnica Vállalatban a gépgyártás már mint­egy 14 éves múltra tekint vissza. Jogos a vállalat alkalmazottainak növekvő büszkesége, hiszen a haj­dani egyetlen típusú körkötőgéppel szemben ma 65 típus vagy válto­zatban gyártanak textilipari gépet. A vállalati munkaközösség kor­szerűségre törekvésének megértésé­hez elengedhetetlenül tudnunk kell, hogy már az első textilipari gép gyártásától következetes harcot foly­tatott termékei műszaki sajátossá­gának tökéletesítéséért s ezzel egy­idejűleg,­ a „fajlagos fémfogyasztás­ csökkentéséért. " Ma, amikor a cserealkatrész-ter­­melés helyett a gépgyártásra helye­ződik a fő hangsúly, fontos szerep­hez jutottak a tervezők, akik az új, korszerű gépek tervezése mellett a régebbi termékek áttervezését is végzik. Az áttervezésnél az eddigi­nél összetettebb célt követnek, mi­vel a termékek műszaki tökélete­sítése és önsúlyának csökkentése mellett azok tipizálását is meg kell ejteniök. A gépek áttervezésével rohamo­san csökken a fémfogyasztás, hi­szen a szilárdsági követelmények tiszteletben tartása mellett korlá­tozódnak az alkatrészek méretei és közülük egyre több készül mű­anyagból, így például vékonyabb falúak és bordázottak a gépek al­só, közép- és felső állványai, a tű­ágyakat és lakatokat pedig ötvözött acél helyett hőkezelt szénacélból ál­lítják elő. Számos alkatrészt, mint például az állító dobozokat, a csó­vák és a száladagoló tartótányérait, a munkafelület megvilágítását biz­tosító lámpák ernyőit stb., ma már öntvény helyett műanyagból készí­tik. Például a Hargita típusú kör­­kötőgépekhez 1971. minden ne­gyedévében átlag 2—2,5 százalék­kal kevesebb fémet használtak fel. A Hargita körkötőgép 30 colos vál­tozatával kapcsolatban azt is meg kell említenünk, hogy áttervezésé­vel a fémfogyasztás csökkentése mellett a termelékenységet is 25 százalékkal javították, amit rövi­desen más gyártmányoknál is elér­nek. De vannak olyan géptípusaik is, mint a Carpati körkötőgép, melynek másodszori áttervezésével újabb 10 százalékkal csökkentették a fémszükségletet. Természetesen nemcsak az említett gépeknél érté­­ .kísíti^g.pu­ffftrve^, l£ -­hetőségeket, hanem majd vala­mennyi terméküknél. Az 1971-ben beindított--átfogó takarékossági ak­ció nyomán vállalati szinten is ki­mutatható mértékben csökkent a fémfogyasztás. Ha például az 1972. első negyedévi eredményeket az 1971. évi hasonló időszak teljesít­ményeivel hasonlítjuk össze kitű­nik, hogy az országosan érvényes fémfogyasztási normákat több mint kétszeresen csökkentették, ami a to­vábbiakban egyre nagyobb fémta­karékosságban jut kifejezésre. An­nál is inkább, mivel most van ki­bontakozóban egy új akció. Rövi­desen valamennyi géptípusuk és a­­zok változatainak műszaki adottsá­gait gondosan összehasonlítják a hasonló legjobb külföldiekével, s e tanulmány alapján kezdik újrater­vezni termékeiket, így még­ a mos­tani ötéves terv időszakában meg­közelítik termékeikkel a világszín­vonalat. Mi egyebet kívánthatnánk egy ilyen szorgalmas munkaközös­ségnek és hozzáértő műszaki gár­dájának, mint azt, hogy mielőbb beszámolhassunk e feladat teljesí­téséről és a nyomában született si­kerekről. VARGANCSIK ISTVÁN Egymás mellett A Faipari Kombinát 375 köbméter A Tirnaveni-i Üveg­­gyár 111 köbméter faanyagot takarított meg Egymással szemben A Metalotehnica 63 tonna fémet takarított meg A Nicovala 39 tonna fémmel többet használt fel T€L7€$ÍT$ÜK HATÁRIDŐ EL T€l7€SfT$CH HATÁRIDŐ ELŐTT AZ ÖTÉVES TERET. AZ ANYAGI KÖLTSÉGEK RÉSZARÁNYA A TÁRSADALMI ÖSSZTER­MÉKBEN AZ 1970. ÉVI 59,4 SZÁZALÉKRÓL 1975-BEN 54,4 SZÁZALÉKRA CSÖKKEN. A TERV E KITÉTELÉNEK RENDKÍVÜLI JELENTŐSÉGE SZEM­­BEÖTLŐBBÉ VÁLIK, HA FIGYELEMBE VESSZÜK, HOGY AZ ANYAGI KÖLT­SÉGEK RÉSZARÁNYÁNAK 5 SZÁZALÉKOS CSÖKKENTÉSE AZ ÖTÉVES TERV IDŐSZAKÁBAN 40 MILLIÁRD LEJ ÉRTÉKŰ TÖBBLET NEMZETI JÖ­VEDELMET EREDMÉNYEZ. EBBŐL AZ ÖSSZEGBŐL 750 000 LAKÁST, VAGY 600 KORSZERŰ, 1000 ÁGYAS KÓRHÁZAT LEHETNE ÉPÍTENI. MAROS MEGYÉBEN 1 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTVE AZ ANYAGI KÖLTSÉGEKET, AZ IDÉN 43 MILLIÓ LEJT TAKARÍTHATUNK MEG. Szűkebb fogyasztási keretet! Az élő és holt munkával való ésszerű gazdálkodást számos párt­os állami dokumentum fő célkitű­zésként határozza meg. Mint isme­retes, a nemzeti jövedelem nagysá­ga szoros kapcsolatban áll az anya­gi költségek színvonalával. Ami­lyen mértékben csökken az anyagi költségek szintje, ugyanolyan a­­rányban növekedik a nemzeti jö­vedelem, és fordítva. Az iparvezető káderek országos értekezletén is­mételten központi helyet foglalt el az anyagi költségek csökkentésének problémája. A tanulságokat, s a belőlük fakadó teendőket a követ­kezőképpen foglalták be az értekez­let határozatába. „Annak érdeké­ben, hogy magas fokon értékesít­sék az egységek tartalékait, eré­lyes intézkedéseket kell kidolgozni a termelési költségek, s különösen az anyagi költségek csökkentésére. Az ország gazdasági-társadalmi fej­lesztését célzó erőfeszítések csak akkor hozzák meg a várt ered­ményt, ha rentábilisan termelünk, ha kiváló minőségű árut gyártunk minél alacsonyabb ráfordítással“. Maros megye ipari egységei az elmúlt években kiváló sikereket értek el a termelési költségek csök­kentése terén. 1971-ben például az anyagi ráfordítás alábbszorítása ré­vén megyeszinten 13,5 millió lej megtakarítást értünk el. Ez év első negyedében a marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát, a segesvári Üveg- és Fajanszipari Komplexum, a vásárhelyi és segesvári készruha­gyárak, az Autójavító Üzem és más egységek jeleskednek ilyen vonat­kozásban.­­ Az üzemek nagy többségében megkülönböztetett figyelmet fordí­tottak a fajlagos anyagfogyasztás csökkentésére. A Faipari Kombi­nátban például az év első negyedé­ben ezen az úton 375 köbméter fa­anyagot takarítottak meg. A Tirno­­veni-i üveggyártók az első három hónapban 111 köbméterrel kevesebb faanyagot használtak fel a csoma­golóládák gyártására, mint ameny­­nyit e célra a normák előirányoz­tak. 63 tonna fémet takarítottak meg a Metalotehnica, 5,3 millió ki­lowattórát a marosvásárhelyi Ve­gyipari Kombinát... és ezzel ko­rántsem ért véget a pozitív tények sorolása. Az anyagtakarékosság e­­gyenes következménye a költség­szint csökkenése, a jövedelmezőség fokozódása. A sikerek dacára a megye gaz­daságának tartalékai távolról sin­csenek teljes mértékben feltárva és­ értékesítve. Több üzemben túllépik a fogyasztási normákat, indokolat­lanul emelve a termelési költsége­ket. A Tirnaveni-i Vegyipari Kom­binátban az első negyedév folya­mán 17,34 lejjel lépték túl az 1000 lej árutermelésre előirányzott anya­gi költségek szintjét, mivel egyes anyagokból a tervezettnél többet használtak fel. Hasonló jelenség tapasztalható a marosvásárhelyi Electro-Mures-nél, a Faipari Kom­binát egyes egységeiben, és a Tirna­veni-i Üveggyárban (ez utóbbinál az energiafogyasztás terén). A fogyasztási normák tiszteletben tartása, a nyers-, segéd- és üzem­anyagok, a villamos energia éssze­rű felhasználása minden munkakö­zösség egyik legfontosabb feladata. Emlékeztetni szeretnénk az érde­kelteket, hogy az idei anyagmérle­get a fogyasztási normák alapján állították össze, és sok esetben még az így meghatározott mennyiséget sem kapták meg a kérelmezők. A bőkezűség, az esztelen anyaggaz­dálkodás később termelési nehézsé­geket szülhet, károsan befolyásolja a nemzetgazdaság ellátását. Ilyen szemszögből közelítve meg a ténye­ket, az ésszerű anyaggazdálkodás nem üzemi ügy , nemzetgazdasági probléma, követelmény. A termelési költségek csökkenté­sének egy másik fontos útját a technológiai veszteségek és hulladé­kok, a selejt és a csökkentett érté­kű termékek részarányának alább­­szorítása képezi, elsősorban a gyár­tási eljárás tökéletesítése révén. Megyeszinten vizsgálva a tényeket, megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a fent említett kategóriákhoz tar­tozó termékek részaránya határo­zottan csökkenő irányzatot mutat. De az új helyzettel sem lehetünk teljesen elégedettek, szükséges, hogy további erőfeszítéseket tegyünk a selejt okainak feltárásáért, azért, hogy egyetlen gramm anyag se vesszen kárba. Végül még egy érv az anyagfo­gyasztás csökkentésének rendkívü­li szükségességére: mint már emlí­tettük, 1971-ben az anyagfelhaszná­lás alábbszorítása révén Maros me­gye gazdasági egységeiben 13,5 mil­lió lejt takarítottak meg. A leg­utóbbi számításokból kiderül, hogy az idén, ha 1 százalékkal csökkent­jük az anyagi költségek szintjét, csak ezen az úton 43 millió lej megtakarítást érhetünk el. VERESS GYULA közgazdász Az operatív belső ellenőrzés szükségességéről Szocialista közvagyonunk kezelé­sére a rendszeretet, igényesség, fe­lelősségvállalás jellemző — pártunk erre vonatkozó utasításait gazdasági kádereink döntő többségükben ma­gukévá tették. Nem hunyhatunk azonban szemet az eredményekre árnyékot vető jelenségek, a bizonyos gazdasági egységekben folyó pazar­lás fölött. E hiányosságok fölszámolására hi­vatott többek között az újból ki­adott 1 047 1970-es számú Miniszter­­tanácsi Határozat, amely az anyagi és pénzeszközök kezelésére, a pénz­ügyi ellenőrzés megszervezésére és működésére vonatkozó 5-ös számú (ugyancsak 1970-ik évi) Törvény végrehajtási­ módját tartalmazza. Az újraszövegezett határozat szervezett keretet biztosít az operatív belső ellenőrzéshez és pontosan körülírja, kire milyen felelősség hárul az a­­nyagi és pénzeszközök gondozásá­ban. Az említett minisztertanácsi hatá­rozat kötelező módon előírja, hogy az osztályvezetők, esetenként az egységvezetők is havonta legalább egyszer végezzenek meglepetésszerű ellenőrzést. Ez lehet általános, vagy szúrópróbaként — a tevékenység sajátosságától, a műveletek volume­nétől és a korábbi felülvizsgálat al­kalmával talált szabályellenességek gyakoriságától függően — bizonyos területekre is korlátozódhat. Az operatív belső hierarchikus ellenőr­zés általánosságban az anyagi érté­kek átvételét, tárolását, kezelését és a szocialista szervezet keretében tör­ténő fogyasztását öleli fel. Különös hangsúlyt kell helyezni az átvétele­zésre, amelyet nem követnek a fon­tosságához mért figyelemmel, ezért elég sok ügykezelési hiba forrása, s formális elvégzése miatt minőségi­leg nem megfelelő anyagok jutnak be a vállalatokba. Szólunk a kész­termékek vállalati minőségi ellen­őrzésébe becsúszó hibákról is, me­lyeket jogosan reklamál a megren­delő. Nagy feladat hárul az operatív belső ellenőrzésre az időszakos lel­tározások precíz határidős elvégzé­sében, úgyszintén a leltározások ta­nulságainak hasznosításában. E té­ren a leggyakoribb mulasztás, hogy a leltárból bizonyos tételeket „ki­felejtenek“, nem mérik le az anya­gokat, minek következtében sem a többletek, sem a hiányok nem ugra­nak ki, a tevékenység tehát formá­lis, hatástalan. Nem kerülheti el az operatív bel­ső ellenőrzést végzők figyelmét az, hogy miként szervezték meg az anyagi javak őrzését, a műszaki-ope­ratív nyilvántartások vezetését, ki­ket bíznak meg az anyagi és pénz­eszközök kezelésével stb. A szóban forgó ellenőrzésnek ki kell terjed­nie a különleges nyomtatványok használatára is, valamint a meg­előző pénzügyi ellenőrzés gyakorlá­sára. Megjegyezzük, hogy ez utóbbi ellenőrzési forma gyakori hibája: nem akadályozza meg jelentős ösz­­szegek törvénytelen kifizetését a személyzetnek, különböző anyagok és termékek indokolatlanul magas áron való beszerzését és különböző más nem gazdaságos kiadásokat. A jól megszervezett operatív bel­ső ellenőrzésnek fokozott mérték­ben kell elősegítenie az anyagi ká­rok visszatérítését is, mely tekin­tetben szintén találni még hiányos­ságokat. Természetszerű, hogy a szocialista egységek tevékenységé­nek sajátosságától függően ezek ve­zetői kiterjeszthetik az ellenőrzést más területekre is, a szükségletek­nek megfelelően. Amint a bevezetőben említettem, az operatív belső ellenőrzés még 1970-ben törvényerőre emelkedett, de sajnos éppen amiatt, hogy nem mindenütt tulajdonítottak neki kel­lő fontosságot, több gazdasági egy­ségben hibákat követtek el. Itt em­lítem meg, hogy a marosvásárhelyi és a szőkefalvi állami gazdaságban, a marosszentgyörgyi Állattenyészté­si Kísérleti Állomásnál egy évvel az 5-ös számú Törvény megjelenése után sem szervezték meg az opera­tív belső ellenőrzést. Egyes helye­ken tévesen, a már létező belső pénzügyi ellenőrző szerveket bízták meg az operatív ellenőrzéssel, hol­­oott ezek csak utólagos felülvizsgá­­lásokat végeznek szúrópróbaként és nem tölthetik be az osztályvezetők szerepét. Más esetekben, például a segesvári Gyapotszövődében, a ma­rosvásárhelyi Lakásgazdálkodás és Szolgáltatási Vállalatnál, a Tirna­­veni Helyiipari Vállalatnál, a se­gesvári Község- és Lakásgazdálko­dási Vállalatnál nem szögezték le konkrétan az ellenőrzések idősza­kosságát, a tennivalókat stb. Ugyan­akkor megyénk egységeinek több­ségében szórványosan zajlott le és mindössze néhány tevékenységi te­rületre korlátozódott az ellenőrzés, tanulságait számos alkalommal nem is fektették papírra. , A marosvásárhelyi Területi Pénz­ügyi Igazgatóság kitartóan irányítja és támogatja továbbra is az egysé­gek vezetőségeit az operatív belső ellenőrzés megszervezésében. Ez azonban csak az első lépést jelenti, tovább kell mennünk, fokozottan és állandóan figyelemmel kell kö­vetnünk a belső operatív ellenőr­zés végrehajtását, s végül a leg­nagyobb igényességgel kell felelős­ségre vonnunk a vétkes személye­ket. CALUMERIU IOAN pénzügyi ellenőr Takarékosan — a takarékosságról . A MAROSVÁSÁRHELYI TÉGLAGYÁR alkalmazottainak idei jó munkája a termelési sikerek mellett abban is megnyilvánul, hogy az eltelt öt hónapban 4 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTETTÉK A TÜ­ZELŐANYAG-FOGYASZTÁST, AMI ÉRTÉKBEN 84 000 LEJ MEGTA­KARÍTÁSÁT JELENTI. ÉS A PRODCOMPLEX Helyiipari Vállalat munkaközössége is egyre kiemelkedőbb önköltségcsökkentési eredményeket mondhat ma­gáénak. Az elmúlt 4 hónap után 944 000 LEJJEL KISEBB KÖLTSÉG­GEL VALÓSÍTOTTA meg árutermelési előirányzatát. ■ A METALOTEHNICA Vállalat munkaközösségének példás ta­karékossági mozgalma nyomán az idei első negyedévet 3,2 SZÁZA­LÉKKAL KEVESEBB FÉMFOGYASZTÁSSAL ZÁRTÁK, mint az elő­ző év hasonló időszakát.­­ A MAROS­VÁSÁRHELYI BŐR- ÉS KESZTYŰGYÁRBAN is egyre jelentősebb takarékossági eredmények születtek. Az év négy hónapjában 1500 NÉGYZETMÉTER BŐRREL HASZNÁLTAK FEL KEVESEBBET a tervezettnél, ami késztermékben 6­000 PÁR KESZ­TYŰNEK FELEL MEG. S A SEGESVÁRI ÜVEG- ÉS FAJANSZIPARI KOMPLEXUM­BAN az egyre lendületesebb munkaverseny egyik fontos célkitűzése a takarékosság. Az év első négy hónapjában elért sikerek igazolják is, hogy a dolgozók maradéktalanul magukévá tették e feladatot, hi­szen 50 TONNA KAOLINT, 300 000 KILOWATTÓRA VILLAMOS ENERGIÁT és jelentős mennyiségű tüzelőanyagot takarítottak meg. S A LUDASI HELYIIPARI VÁLLALAT iskolabútor részlegén sikerrel járt az iskolapad-ülőkék FÉMPERSELYEINEK MŰANYAG PERSELYEKKEL TÖRTÉNŐ HELYETTESÍTÉSE. A műanyag alkat­rész bevezetése nemcsak fémmegtakarítást eredményez, hanem a pa­dok csikorgását is teljesen kiküszöböli. ■ A marosvásárhelyi KÖNNYŰIPARI FELSZERELÉSEKET GYÁRTÓ VÁLLALATBAN eddig körülbelül 20 KÜLÖNBÖZŐ FÉM­ALKATRÉSZT HELYETTESÍTETTEK MŰANYAGGAL. Beváltak a műanyagból készült szabályozó fogaskerekek, a szövőszékek meghajtó kerekei, a csévélőgépek dobfedelei stb., stb. A műanyag alkatrészek beiktatásával az IDÉN MINTEGY 4 TONNA FÉMET FOGNAK MEG­TAKARÍTANI. SE A RÉGENI SPORTFELSZERELÉSEKET GYÁRTÓ VÁLLALAT dolgozói négy hónap alatt TÖBB MINT 600 NÉGYZETMÉTER BŐRT, 730 KILÓ TALPAT (ez elegendő 3 000 pár cipő talpalásához), 1000 NÉGYZETMÉTER MŰANYAGOT ÉS 15 000 NÉGYZETMÉTER BŐR­DÍSZMŰ GYÁRTÁSÁRA ALKALMAS BŐRT TAKARÍTOTTAK MEG. Jellemző a dolgozók szorgalmára, hogy csupán az első negyedév fo­lyamán 15 000 LEJ PRÉMIUMOT FIZETTEK KI a takarékosságban élenjáróknak. Az oldalt szerkesztette: PETELEI ISTVÁN 3 Jobb gép­kihasználás — alacsonyabb önköltség Az extenzív és intenzív gép­kihasználás milyensége érzéke­nyen hat a költségszint alaku­lására is. EXTENZÍV VONATKOZÁS­BAN: egy gép napi amortizációs költsége ugyanakkora, ha négy órát üzemeltetik, mintha 24 ó­­rát működne. Nyilván az utóbbi eset sokkal gazdaságosabb. Az egyedi termékre eső amortizációs költség alakulását tükrözi az a­­lábbi táblázat. 4 órás üzemeltetés 100°7o költség 8 órás üzemeltetés 50o/o költség 12 órás üzemeltetés 33,30/0 költség 16 órás üzemeltetés 25«7o költség 20 órás üzemeltetés 20»/o költség 24 órás üzemeltetés 16,56/0 költség (Különböző ösztönzők hatásá­ra az idén jelentősen növekedett a gépek és berendezések exten­zív kihasználása. 1972. első ne­gyedében az alapegységekben működő gépek és berendezések kihasználása 67,6 a karbantartó vagy segéd­egységekben 55 szá­zalék volt, a múlt évi (hasonló időszak) 64,7, illetve 48,2 száza­lékkal szemben. Az eredmény bíztató... és nem több. Nem, mert a számok még nincsenek arányban a lehetőségekkel. Több üzem alapegységében a beszerelt szerszámgépek váltási együttha­tója még az 1,5-öt sem éri el. A szövetkezeti kisiparban e mu­­t­­ató 1,1—1,3 körül ingadozik. Sok helyen továbbra is gyakor­lat- hajsza a gép után, a kihasz­nálásával azután keveset törőd­nek.) INTENZÍV VONATKOZÁS­ •­BAN: a műszakbővítés egyma­gában nem jelent teljes kihasz­nálást, gazdaságos üzemeltetést. Az egységnyi termékre eső a­­mortizációs költségek szintje sokban függ az intenzív kihasz­nálás milyenségétől is. Egy komplexebb gépi megmunkálást igénylő termékre (kétféle esz­tergapadon, egy maró, egy gya­lugépen és egy síkköszörűn munkálják meg) eső amortizá­ciós költségek a következőkép­pen alakultak az intenzív kihasz­nálás fokozása nyomán. I. Kiindulópont a munkahely­elemzés előtt II. Első eset. Felülvizsgálták és kiiktatták a rossz anyagellá­tásból fakadó gépállást. III. Ésszerűsítették a megmun­kálási technológiát. (Egy időben több művelet, jobb nyersanyag­méretezéssel kevesebb megmun­kálási idő, segédkészülékek al­kalmazásával kevesebb ki- és befogás stb.) Az intenzív kihasználás foko­zása kedvezően befolyásolja az energiaköltségeket is. Az üresen működtetett villamos motor is fogyaszt energiát, de ezen túl­menően, rontja a teljesítmény­tényezőt, ami rossz energiagaz­dálkodáshoz, többletköltséghez vezet. (Hír a szaksajtó Horizont ro­vatából: Az egyik külföldi cég igazgató tanácsa függőben hagy­ta a beruházást koordináló fő­mérnök következő évi igénylé­sét. Másfél hónap múlva újra napirendre került az ügy, ami­­koris az igényelt összeg mind­össze 20 százalékát hagyták jó­vá. Indok: felmérést készítettek a gépek intenzív kihasználásá­ról, melynek során megállapí­tást nyert, hogy tökéletesebb szervezéssel és anyagellátással, műszaki- és gépparkbővítés nél­kül 15 százalékkal fokozható a termelés, ami az igényeket tel­jes mértékben kielégíti. Jóvá­hagytak 20 százalékot az új technika bevezetésére.­ Íme mindössze néhány példa a gépkihasználás és az önkölt­ségszint kölcsönhatásáról. 4 « 5 » 6 cm

Next