Vörös Zászló, 1973. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1973-04-01 / 76. szám

VÖRÖS ZÁSZLÓ (Folytatás a 2. oldalról) két esztendejében és ez év első három hónapjában elért eredmények mindenben igazolják az ötéves terv realizmusát, szocialista nemzetünk mérhetetlen alkotó képességét, a párt nagy szervező és politikai ere­jét, a pártét, amely a nép minden energiáját összefogja és a haza gaz­dasági és társadalmi előrehaladásá­nak meggyorsítására, a szocialista Románia további felvirágoztatására irányítja. (Hosszan tartó taps. Üte­mesen hangzik: Ceaușescu—RKP!). A X. pártkongresszus és az Or­szágos Konferencia határozatainak szellemében újabb jelentős intézke­dések történtek azoknak a problé­máknak a kielégítő megoldásáért, amelyektől az ország gazdasági és társadalmi fejlődése függ a jelen­legi történelmi szakaszban. Gazda­sági téren a szervezési formák ja­vításának, a kollektív vezetés, a közgyűlések intézményesítésének, a különböző gazdasági láncszemek feladatköre és felelőssége, kapcso­lataik törvénybe iktatásának az a célja, hogy olyan dinamikus és ru­galmas vezetést valósítsunk meg, amely biztosítja anyagi és emberi potenciálunk maximális hatékony­ságú hasznosítását, az egész gazda­sági tevékenység hatékonyságának szüntelen növelését. Amint önök előtt is ismeretes, a Központi Bizottság nemrég lefolyt plenáris ülése új intézkedéseket ál­lapított meg az államigazgatás köz­ponti szervei, a fővállalatok, gazda­sági és társadalmi egységek tevé­kenységének szüntelen javítására. Az intézkedések célja közelebb hoz­ni a vezetést az alapegységekhez, kiküszöbölni a közbeeső láncszeme­ket és foltokat, nagyobb mértékben a termelés felé irányítani a szak­embereket, oda, ahol az ország gaz­dasági fejlődése eldől. Ugyanakkor egészében csökken a tisztviselői, ad­minisztratív apparátus, amely nem járul hozzá a nemzeti jövedelem létrehozásához, megterheli­­ a nem produktív kiadásokat, az ország fejlesztési alapjait, s ugyanakkor kiküszöbölődik számos olyan bürok­ratikus megnyilvánulás, amely fé­kezi a gazdasági-társadalmi tevé­kenység haladását. Ezek az intéz­kedések egyszersmind lehetővé teszik a munkaerőnek a végrehajtó és a vezető funkciók közötti, a produktív szektor és az adminisztratív-tiszt­viselői szektor közötti helyesebb elosztását, biztosítva az ország munkaerejének ésszerűbb hasz­nosítását a nemzeti vagyon mi­nél gyorsabb gyarapítása érdekében. Ilyképpen biztosítani lehet a gyor­sabb haladást az iparban és mező­gazdaságban, az oktatásban, tudo­mányban és kultúrában, a nemzeti jövedelem növelését és ezen az ala­pon egész népünk életszínvonalá­nak emelését. Munkálkodunk azon is, hogy az egész társadalmi életben egyre szé­lesebb körben juttassuk érvényre a szocialista erkölcs és méltás­yossá­ea elveit, azon, hogy a jövedelmeket helyesen és méltányosan osszuk el a munkának és annak a szerepnek az arányában, amelyet külön-külön mindenki betölt a társadalmi tevé­kenységben, azon, hogy visszaver­jük, a munka nélkül történő meg­gazdagodás, a törvénytelen úton történő jövedelemszerzés és a társa­dalmi élősdiség bármilyen próbál­kozását. Szocialista életünk vala­mennyi ágazatában eleven valóság­gá kell válnia a szocialisták régi, múlt századbeli ama jelszavának, hogy „sem munka kenyér nélkül, sem kenyér munka nélkül“. (Élénk taps). Pártunk az egész politikai-ideoló­giai és kulturális-nevelőtevékenység színvonalának emelésén munkálko­dik, hogy fejlessze a tömegek szo­cialista tudatát, a dolgozókat a szo­cializmus és a kommunizmus, a szocialista hazafiság és internacio­nalizmus magasrendű eszményeinek szellemében nevelje, és fejlessze a szocializmust és a kommunizmust építő új ember haladó jellemvoná­sait. Érthető, hogy az egész társadal­mat átalakítva, a termelőerőket fej­lesztve és a termelési viszonyokat tökéletesítve, egyidejűleg gondot kell fordítanunk az ember átalakí­tására, a fejlett öntudatú új ember kiformálására, aki előtérbe helye­zi a társadalom iránti felelősséget, a társadalmi érdekeket, aki össze tudja egyeztetni saját érdekeit a közösség érdekeivel, aki készen áll mindent megtenni — szükség ese­tén akár életét is odaadni — a ha­za, a nemzet, a szocializmus, és a kommunizmus érdekeiért. (Hosszan tartó, hatalmas taps.) A forradal­márok, a szocialisták, akik 80 év­vel ezelőtt harcba szálltak nem láthatták maguk előtt a szocializ­mus azonnali győzelmének pers­pektíváját, de tudták, hogy egy o­­lyan eszményért küzdenek, amely­nek diadalmaskodnia kell Romániá­ban — és ezért minden áldozatot meghoztak! Ma, amikor tőlünk függ a szocializmus és a kommunizmus gyorsabb győzelme országunkban, amikor tőlünk mindegyikünktől függ kommunista pártunk program­jának megvalósítása, a kommunis­táknak, a forradalmároknak annál is inkább készen kell állniuk arra, hogy mindent megtegyenek, min­denki a maga munkahelyén, ezek­nek az eszményeknek, ezeknek az elveknek a győzelméért. (Hatalmas taps. Ütemesen visszhangzik: Ceaunsescu—RKF!) A X. kongresszus és az Országos Konferencián kitűzött nagy felada­tok megvalósítása szükségessé teszi, hogy a párttagok, az összes állam­polgárok szüntelenül emeljék szak­mai és politikai felkészültségük színvonalát. Éppen ezért a párt ál­landó gondot fordít a dolgozók ösz­­szes kategóriás szakmai felkészült­ségének, illetve szakképzésének ál­landó tökéletesítésére, valamint a tömegek általános ismereti látókö­­­rének bővítésére, úgyhogy minden egyes állampolgár helyesen értse meg a társadalmi fejlődésnek rend­szerünkben érvényesülő törvénysze­rűségeit, azokat az egyre sokrétűbb társadalmi-politikai folyamatokat és jelenségeket, amelyeket a szo­cializmus és a kommunizmus felé haladásunk felvet. Kétségtelen, hogy a tapasztalatoknak nagy a jelentő­ségük. Ám a társadalom vezetésé­ben felvetődő új körülmények és új problémák megértése nélkül, a megfelelő szakmai és politikai is­meretek nélkül senki sem teljesít­heti megfelelően a párt és a kor­mány által rábízott feladatokat. Éppen ezért a politikai felkészült­ség színvonalának emelése, a veze­téstudomány elsajátítása elengedhe­tetlen követelmény a társadalom jó vezetéséhez, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremté­séhez, a kommunizmus győzelmé­hez Romániában. (Hosszan tartó, hatalmas taps.) Rendkívül fontos, hogy a párt- és állami vonalon működő vezetőkáderek alaposan elsajátítsák a vezetés tudományát, mert ettől függ azoknak a követel­ményeknek a megfelelő teljesítése, amelyeket társadalmunk gyors és sokoldalú haladása felvet. Úgyszin­­tén gondot fordítunk arra is, hogy a dolgozók, a párt- és állami káde­rek minél mélyrehatóbban megis­merjék és helyesen értelmezzék a nemzetközi élet aktuális problémá­it, a jelenkori társadalom fejlődésé­ben bekövetkező nagy változásokat és tendenciákat. Az élettapasztalatok sokatmondó­­an bebizonyították, hogy az egész társadalmi élet­ párt általi vezetése döntő feltétele annak, hogy megva­lósuljanak a nép haladásra és jó­létre irányuló eszményei és törek­vései. A párt társadalmi vezető szerepének valóra váltása objektív követelménye biztos előrehaladá­sunknak a szocializmus és a kom­munizmus útján. Amint azt az Or­szágos Konferencián is hangoztat­tam, ez a szerep növekedni fog a jövőben, bővülni fog a következő években. A párt történelmi hivatá­sának sikeres betöltése megköve­teli, hogy egyre magasabb színvo­nalra emeljük a pártszervek és -szervezetek egész szervező, politi­kai és ideológiai tevékenységét. Amint a X. kongresszus és az Országos Konferencia hangsúlyozta, tovább kell erősíteni és fejleszteni a pártnak, összes szervezeteinek a munkásosztállyal, az egész nép tö­megeivel való kapcsolatait, fokozni kell a dolgozókkal folytatott tanács­kozásokat és párbeszédeket, egyet­len áradatban kell összefogni a nemzet alkotó energiáit és lendü­letét a sokoldalúan fejlett hazai szocialista társadalom felépítéséért folytatott munkában és harcban. Az előttünk álló nagy feladatok megvalósítása megköveteli, hogy még erősebbé ötvözzük egész pár­tunk sziklaszilárd egységét, szünte­lenül erősítsük a fegyelmet, amely egyaránt kötelező az összes párt­tagokra, tekintet nélkül arra, hogy milyen helyet foglalnak el a társa­dalomban, növeljük minden egyes aktivista, minden egyes kommunista felelősségérzetét, a párt általános politikai vonalának, a X. kongresz- Szíjsoft' éás az 'Országos­‘Konferencián kidolgozott programnak a valóra váltásáért, gyakorlati konkretizálá­­sáért vívott harcban. Szükséges, hogy egész pártaktívánk szerve­sen bekapcsolódjék a társadalmi életbe, s a párt­ és az állam általá­nos politikájának szellemében köz­vetlenül részt vegyen a szocialista építés problémáinak konkrét meg­oldásában. Csak így teljesíthetik az aktivisták, a párttagok a társadalmi életben rájuk háruló nagy jelentő­ségű feladataikat, csak így tehet eleget pártunk sikeresen hivatásá­nak, mint a munkásosztály, az egész nép forradalmi élcsapata az új élet megteremtésének útján. A pártdemokrácia fejlesztése megkö­veteli a pártfegyelem erősítését is. Meg kell értenünk, hogy a kollektív munka és vezetés a határozatok kö­zös megvitatását és elfogadását je­lenti és hogy mihelyt e határoza­tokat elfogadták azok kötelezővé válnak mindenki számára. A kol­lektív vezetés azt jelenti, hogy ki-ki a maga munkahelyén köteles végrehajtani az elfogadott határo­zatokat. Az üres szóbeszédet foly­tatni, azt hinni, hogy a kollektív vezetés kollektív szócséplést, idő­­vesztést jelent, lényegében a szocia­lista építés előrehaladásának meg­akadályozását jelenti. Azért térek ki most erre a kérdésre, mert meg kell értenünk, hogy kötelező mó­don fokoznunk kell mindannyiunk részvételét a termelésben, lent, a pártszervezetek körében, a munkás­­osztály, a nép soraiban, a párt­­politika megvalósításában. Kevesebb beszédet, és több munkát! Ez nap­jaink fő követelménye! (Erős taps). Pártunk megkülönböztetett fon­tosságot tulajdonít annak, hogy a jelenlegi társadalmi fejlődési sza­kasz követelményeinek megfelelően erősítse a szocialista állam szerepét és funkcióit, hogy tökéletesítse az összes állami szervek, az egész államapparátus tevékenységét és megszilárdítsa ennek kapcsolatait a dolgozó tömegekkel, hogy opera­tívan és helyesen oldja meg a gaz­dasági és társadalmi élet problé­máit, hogy minél jobban kielégítse a lakosság életszükségleteit. Igen nagy jelentőségű az állami aktivis­ták intenzív részvétele a vállalatok, a falvak, a szövetkezetek egész tevé­kenységében, a bürokrácia felszá­molásáért, a kezdeményezéseket papírokba folytó nehézkes formák felszámolásáért vívott harcban. Az állami aktivistáknak meg kell érte­niük, hogy az állami apparátusnak, magának az államnak szüntelenül a néptömegek, a dolgozók érdekeit kell szolgálnia, hogy az állam sze­repének növekedése a felelősség növekedését jelenti azoknak az egy­re sokrétűbb problémáknak az ope­ratív megoldásában, amelyeket ha­zánkban a fejlett szocialista tár­sadalom megteremtése felvet. (Ha­talmas taps). Úgyszintén nagy jelentőséget tu­lajdonítunk a szocialista nemzet szüntelen fejlesztésének, úgy te­kintve, hogy annak még fontos sze­repet kell betöltenie hazánk szocia­lista és kommunista fejlődésében. Munkálkodnunk kell a nép erkölcsi­politikai egységének erősítéséért, mindazoknak a problémáknak a megfelelő megoldásáért, amelyektől szocialista nemzetünk szerepének és egységének növekedése függ. A romániai munkásosztály pártja, a­­mely már 80 évvel ezelőtt, megala­kulásának kezdetétől fogva szilár­dan állást foglalt az összes dolgozó emberek közötti teljes jogegyenlőség megteremtéséért, most is követke­zetes marxista-leninista nemzeti politikát folytat, széles körű sza­badságjogokat, egyenlő munka- és életfeltételeket biztosít minden ál­lampolgárnak nemzetiségre való tekintet nélkül, küzd azért, hogy erősödjön a román nép és az együtt­­élő nemzetiségek testvérisége és e­­gyüttműködése, a közös haza — Románia Szocialista Köztársaság — felvirágoztatásáért folytatott harc­ban. (Hatalmas, hosszan tartó taps). Forradalmi hagyományaink szelle­mében, a munkásosztály politikai pártjának első programjában fog­lalt, a proletariátus diktatúrájának szükségességéről szóló marxista el­veknek a szellemében, elsőrendű fontosságot tulajdonítunk annak, hogy az életben valóra váltsuk a munkásosztálynak mint a társada­lom vezető osztályának a szerepét, annak az osztálynak a vezető sze­repét, amely a parasztsággal, az értelmiséggel, az egész nép töme­geivel szövetségben valóra váltja a szocializmus építésének pártprog­ramját. Mindent meg kell tennünk, hogy erősítsük és fejlesszük ezt az egységet, amely a szocializmus és a kommunizmus felvirágzásának garanciája Románia földjén. Pártunk szüntelenül foglalkozik a szocialista demokrácia elmélyítésé­vel és tökéletesítésével, azzal, hogy biztosítsa a legmegfelelőbb formá­kat a dolgozó tömegek aktív rész­vételéhez az ország bel- és kül­ TISZTELT ELVTÁRSAK! A romániai munkásosztály párt­jának megalakításától eltelt nyolc évtizedben a nemzetközi kommu­nista- és munkásmozgalom szünte­lenül erősödött és napjaink legje­lentősebb társadalmi-politikai ere­jévé vált. A kemény és szakadatlan osztálycsaták tüzében megedződött kommunista- és munkáspártok az alapvető társadalmi megújhodások­ért, a szabadságért s a társadalmi és nemzeti igazságért, a haladásért és békéért vívott harcok élére áll­tak és élén állnak. A jelenlegi kor­szak legfőbb jellegzetessége, hogy a szocializmus eszményei a törekvések szférájából a megvalósulás szférá­jába mentek át. A szocialista forra­dalom végérvényesen győzött a vi­lág 14 államában, amelyek a föld­kerekség..-lakosságának­­több.­­mint egyharmadát teszik ki és amelyek egyre nagyobb sikereket érnek el a gazdaság, a tudomány és a kultúra fejlesztésében, a nép életszínvonalá­nak emelésében, egyre nagyobb sze­repet játszanak a jelenkori élet­ben, az enyhülésért, együttműkö­désért és békéért folytatott harc­ban, s döntő tényezői az egész világ történelmi fejlődésének. Meg kell említenem, hogy minden nehézség ellenére, amelyekkel a szocialista országoknak szembe kellett és szem­be kell nézniük fejlődésük során, a gyengén fejlettség, az elmaradott­ság felszámolásában, az általános fejlődés megvalósításában, és a hi­bák és hiányosságok ellenére, a szocializmus sikeresen fejlődik, ha­lad előre és a világon semmiféle erő sem tudja meggátolni győzel­mét bolygónkon. (Hatalmas taps.) Ugyanakkor tanúi vagyunk annak, hogy mind újabb népek lépnek va­lamilyen formában a forradalmi átalakítások útjára azzal a céllal, hogy rátérjenek a társadalom szo­cialista megszervezésére. A szocia­lizmus útjára való rátérés folya­mata új és egyre változatosabb for­mákat ölt, az egyes országok konk­rét körülményeitől, az új történel­mi szakasz sajátosságaitól függően. A szocializmus mindinkább az em­beriség történelmi fejlődésének e­­gyedüli távlataként jut érvényre, összpontosítva a munkástömegek, a világ összes népei reményeit és bi­zalmát. Korunk sokrétű arculata nyoma­tékosan kidomborítja, hogy a mun­kásosztály mind erőteljesebben ér­vényesül a nemzeti és nemzetközi politikai élet porondján. A mun­kásosztály egységének erősödése minden egyes országban, s ugyan­akkor a munkásság internacionalista szolidaritásának világméretű fejlő­dése döntő feltételei annak, hogy fokozódjék a proletariátus és a bé­kéért, a nemzetközi enyhülésért és együttműködésért síkraszálló többi demokratikus és haladó erő, az egész antiimperialista front akcióképessé­ge. Napjainkban mind újabb erők szállnak síkra a társadalmi élet haladó szellemű átalakításáért, a nemzetek közötti egyetértés és e­­gyüttműködés új politikájáért. Ezek­nek az erőknek a sorába tartozik — a munkásosztály és a kommunista pártok mellett — a parasztság, a középrétegek, az értelmiség, a nők széles tömegei, az ifjú nemzedék. Teljes joggal állíthatjuk, hogy ha a forradalmi, haladó, antiimperialista erők egységesen lépnek fel, döntő mértékben meghatározhatják a fej­lődés jelenlegi menetét, meghiúsít­hatják az imperialista körök uralmi, diktátum és agressziós politikáját, kikényszeríthetik a béke, a nemze­tek közötti egyetértés és gyümöl­csöző együttműködés légkörének meghonosítását. Az utóbbi években az események menete világszerte maradéktalanul igazolta a párt X. kongresszusán és Országos Konferenciáján, a nemz­­zetközi fejlődés irányzataival, a Román Kommunista Párt és Romá­nia Szocialista Köztársaság külpoli­politikájának megvitatásában és ki­dolgozásában, mindazoknak a hatá­rozatoknak a meghozatalában, ame­lyek szocialista nemzetünk sorsára és jövőjére vonatkoznak, az állam­vezetés általános tevékenységében. Biztosítjuk a feltételeket az emberi személyiség sokoldalú felvirágozta­tásához, ahhoz, hogy az emberek minden képességüket és tehetségü­ket hasznosíthassák a társadalom általános felvirágoztatásának szol­gálatában, a szocialista humanizmus nemes elveinek szellemében. A szocialista építőmunka legfőbb célja, egész forradalmi tevékenysé­günk és harcunk értelme, az, hogy mind jobb életfeltételeket teremt­sünk az egész nép számára, mind teljesebb mértékben elégítsük ki a dolgozók anyagi és szellemi igé­nyeit, s a civilizáció egyre maga­sabb lépcsőfokaira emeljük egész nemzetünket. A Román Kommunista Párt, a­­mely ma erősebb és egységesebb, mint valaha, amely hosszas és szé­leskörű forradalmi tapasztalatokkal rendelkezik, fel van vértezve a proletariátus élet- és világnézeté­nek tudományos elméletével, az e­­gész szocialista nemzet által határ­talan bizalommal és szeretettel kö­vetett, világos programmal és po­litikai vonallal, amely hűséges szó­szólója a dolgozók legfőbb érdekei­nek és test a nép testéből, amely képes maradéktalanul biztosítani az ország szilárd vezetését a haladás és a civilizáció útján, biztosítani a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalomnak Románia földjén való felépítését, az emberiség aranyálmá­nak — a kommunista társadalom felépítésének — a megvalósítását. Mindent megteszünk, hogy megva­lósítsuk a párt programját és esz­ményeit, a kommunista társadalom eszményeit. (Hatalmas taps, üteme­sen kiáltozzák: „Ceaușescu—RKP“)E­tikai vonalával kapcsolatban el­hangzott vélemények és kijelölt irányvonalak helyességét. (Hatalmas taps.) A Román Kommunista Párt egész fennállása folyamán a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom Pártunk, amely sikerrel vezeti a szocializmus építését Romániában, azon munkálkodva, hogy minél szé­lesebb körben érvényre juttassa a haladás nagy erőforrásait az új rendszerben és teljesítve a saját népe iránti magas rendű kötelessé­gét, ugyanakkor mindent elkövet, hogy eleget tegyen internacionalista kötelezettségeinek, hozzájárulva a Szocializmus erőinek növeléséhez, befolyásának és tekintélyének világ­méretű fokozásához, az antiimperia­lista front győzelméhez. A Román Kommunista Párt következetesen munkálkodott és munkálkodik az összes kommunista és munkáspár­tokkal való együttműködés és szo­lidaritás fejlesztésén, a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, a szo­cialista és szociáldemokrata pártok­kal, a szakszervezeti mozgalmakkal, az összes haladó és demokratikus szervezetekkel való kapcsolatok bő­vítésén. Ahhoz, hogy új, tartósabb egység szülessen a kommunista- és mun­kásmozgalomban, a pártok kapcso­latait a teljes jogegyenlőség, a bel­­ügyekbe való be nem avatkozás el­veire, a kölcsönös tiszteletre és bi­zalomra, a marxizmus-leninizmusra kell építeni, ami kölcsönös segítség­­nyújtást és proletár internacionaliz­must jelent. Ezeknek az elveknek a határozott érvényesítése a kommu­nista- és munkáspártok közötti kap­csolatokban lényeges követelménye internacionalista együttműködésük és szolidaritásuk erősítésének. A véleménykülönbségek, az értékelés­ben különbségek természetszerűek, hiszen a kommunista pártok tevé­kenységének körülményei óriási változatosságot mutatnak, de ennek nem szabad feszültséget okoznia a pártok közötti kapcsolatokban, nem szabad érintenie a pártok együtt­működését és szolidaritását, hanem megbeszélés útján kell tisztázni őket, párt a párttal, vezetőség a ve­zetőséggel, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés, a kölcsönös bizalom szellemében. A kommunista- és munkáspártoknak segíteniük kell egymás harcát és munkáját, hogy mindegyikük teljesíthesse kötelessé­geit és szerepét mind saját orszá­gában, mind pedig nemzetközi té­ren. Így érvényesül a szocialista in­ternacionalizmus, a proletár inter­nacionalizmus napjainkban. (Erős taps.) A forradalmi harc új problé­máit a jelenlegi, rendkívül komp­lex történelmi szakasz körülményei között csakis az alkotó marxizmus szellemében lehet felvetni. Szüksé­gesnek tartom ez alkalommal is emlékeztetni arra, hogy Marx és Engels, a proletariátus nagy tanító­­mesterei nem egyszer hangsúlyoz­ták: az általuk kidolgozott elmélet nem dogma, nem holt betű, hanem vezérfonal a cselekvésben, a társa­dalmi jelenségek elemzésének mód­szere, a világszerte bekövetkező vál­tozások megértésének módszere, a forradalmi taktika és stratégia meg­választásának módszere. „A mate­aktív különítményének, következe­tes és fáradhatatlan harcosnak bi­zonyult a népek haladás-, szabad­ság- és béketörekvéseinek megva­lósításáért, a szocializmus és a kom­munizmus ügyéért. Munkásosztá­lyunk pártja megalakulásától kezd­ve becsülettel hordozta a világ pro­letárjaival, munkástömegeivel való­ szolidaritás zászlaját. Az imént egész sor olyan tényt és akciót említettem a párt harci múltjából, amelyek a román forradalmárokat, szocialistákat és kommunistákat át­ható erőteljes, internacionalista szellemről, országunk munkásmoz­galmának gazdag internacionalista hagyományairól tanúskodnak. Ez a szellem vörös fonalként vonul vé­gig munkásmozgalmunkon, kezdve a román forradalmárok jelenlétével a párizsi kommün barikádjain, foly­tatódva azokkal a harcokkal, ame­lyeket a romániai proletárok és tár­sadalmi harcosok vívtak fegyver­rel a kezükben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért és a fiatal szovjet állam megvédé­séért, egészen a román kommunis­táknak és hazafiaknak a spanyol­­országi fasiszmus ellen, a francia­­országi, belgiumi, jugoszláviai ellen­állási mozgalomban folytatott har­cáig, és nemzetünk összes erőinek részvételéig a nagy csatában, ame­lyet a Szovjetunió, az antifasiszta koalícióban résztvevő többi hata­lom és az európai haladó és forra­dalmi erők oldalán vívott a fasiszta Németország szétzúzásáért. (Hatal­mas taps.) Az utóbbi 80 esztendő történelme azt bizonyítja, hogy a romániai munkások pártja, amely megszervezte és vezette a proleta­riátusnak a kizsákmányoló osztá­lyok ellen, a román nép érdekeinek és törekvéseinek megvalósításáért folytatott harcát, állandóan tanú­jelét adta szolidaritásának és önzet­lenül támogatta a munkásosztály harcát a világ forradalmi, demok­ratikus és haladó mozgalmának ak­tív különítményeként. A román proletariátus és annak politikai pártja Viszont minden lefolytatott nagy, forradalmi csatájában élvezte más országok osztályőrőinek, a munkásosztály többi forradalmi kü­lönítmények támogatását és szo­lidaritását. rialista módszer — mondotta Fried­rich Engels — visszájára fordul, ha nem vezérfonalként használják a történelem tanulmányozásában, ha­nem kész sablonként, és ehhez ala­kítják a tényeket, a történelmet“. Lenin is fellépett a marxizmus gé­pies, egyforma alkalmazási kísérle­tei ellen, hangsúlyozta, hogy a mar­xizmust így „holt betűvé változtat­juk, megfosztjuk eleven szellemé­től, aláássuk elméleti alapelveit — a dialektikát, a sokoldalú és ellent­mondásokkal teli történelmi fejlő­dés elméletét —, aláássuk a mar­xizmus kapcsolatát a kor gyakorla­ti, konkrét kérdéseivel, amelyek minden új történelmi fordulattal változhatnak“. A romániai mun­kásosztály pártja már megalakulá­sától kezdve, vagyis 80 esztendő­vel ezelőtt az alkotó marxizmus szellemében járt el, amikor politiká­ját, harci taktikáját és stratégiáját kidolgozva, egyrészt a tudományos szocializmus általános igazságaiból, másrészt az országunk sajátos re­alitásainak konkrét feltételeiből, az egész nép érdekeiből és törekvései­ből indult ki. Ez pedig diadalra vitte a forradalmi harcot, a szocia­lizmust Romániában! (Hatalmas, hosszas taps.) Napjainkban, amikor az emberiség fejlődése az országon­ként változó társadalmi-gazdasági körülmények nagy különbözőségét te­remtette meg, amikor a forradalmi munkásmozgalom hatalmas méretek­ben növekedett és sokrétűen fejlő­dött, minden egyes pártnak annál inkább arra kell építenie tevékeny­ségét, hogy Marx, Engels és Lenin tudományos elmélete szellemében elmélyülten tanulmányozza minden egyes ország konkrét realitásait, minden egyes nép és történelmi szakasz sajátosságait. Egy párt csa­kis így lehet valóban annak a munkásosztálynak a szószólója, a­­melynek soraiból kiemelkedett, an­nak a népnek a szószólója, amely­nek körében tevékenykedik. Csakis így biztosíthatja az illető országban folyó szocialista forradalom és épí­tés feladatainak sikeres teljesítését. Éppen ezek az objektív követelmé­nyek teszik szükségessé minden e­­gyes párt ama jogának a tisztelet­ben tartását, hogy maga határozza meg politikai programját, forradal­mi harcának stratégiáját, és­­tak­tikáját, módszereit és formáit. Csa­kis ezen az alapon lehet biztosítani a kommunista- és munkáspártok új típusú egységét az egész világ mun­kásosztálya közös célkitűzéseinek megvalósításáért, a társadalom for­radalmi átalakításáért, minden nem­zet szabad és független fejlődéséért vívott harcában. (Hatalmas taps.) A Román Kommunista Párt szi­lárd elhatározása, hogy a jövőben is aktívan hozzájárul a pártok kö­zötti kapcsolatok új elveinek az ér­vényesítéséhez, a kommunista- és munkáspártok közötti új, valóban megbonthatatlan egység megterem­téséhez, a proletár internacionaliz­mus elveinek diadalához, a világ összes szocialista, munkás-, demok­ratikus­ és haladó erői harci egysé­gének erősítéséhez. (Hatalmas, hosz­­szas taps.) TISZTELT EL­VT­ÁRS­AK! A szocialista Románia nemzetkö­zi politikájának fő célkitűzése har­colni a jelenkori világ fejlett, ha­ladó eszményeinek megvalósításáért, a népek ama törekvéseinek valóra váltásáért, hogy szabadon éljenek, szabadon és szuverén módon, a béke és az együttműködés légköré­ben fejlődjenek. Államunk külpoli­tikájában elsőrendű helyet foglal el az összes szocialista országokkal való barátság, szolidaritás és együtt­működés állandó fejlesztése. Véle­ményünk szerint napjainkban vi­lágviszonylatban döntő jelentőségű a szocialista államok közötti új típusú kapcsolatok érvényesülése, mint olyan kapcsolatok példaképe, ame­lyek a kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen, az egyenlőségen és a kölcsönös elvtársi segítségnyújtá­son alapszanak, és szolgálják min­den egyes szocialista ország gyors és sokoldalú virágzását, s követke­zésképpen a szocializmus világmé­retű erejének és tekintélyének a növekedését. A szocialista országok internacionalista szolidaritásának ereje végső fokon azokból a győ­zelmekből fakad, amelyeket minden egyes nép kommunista pártja veze­tésével ér el az új társadalmi rend építésében, a haza gazdasági-társa­dalmi fejlesztésében, a szocialista társadalomszervezési mód fölényé­nek érvényesítésében. A szocia­lista országok szolidaritása és együttműködése nagy jelentőségű mindegyikük haladásának meg­gyorsításában, de a szocialista forradalom és építés sikere nem lehet más, csak minden egyes ország munkásosztálya forradalmi harcának gyümölcse, minden egyes nép hősi munkájának, minden egyes kommunista párt tevékenységének az eredménye. Ilyen szellemben képzeljük el a jövőben is Románia politikájának irányvonalát, ilyen szellemben fogjuk erősíteni az ösz­­szes szocialista országok harci egy­ségét és összeforrottságát.­­ Országunk nagy jelentőséget tu­lajdonít a fiatal független államok­kal, a fejlődő országokkal való szo­lidaritás és sokoldalú együttműkö­dés fokozásának és bővítésének minden egyes nép önálló fejlődése meggyorsítása céljából, a nemzeti függetlenség megerősítése céljából, az antiimperialista világfrontnak a kolonializmus és a neokolonializ­­mus ellen, a más népek minden­nemű elnyomása elleni általános harca érdekében. Románia a békés egymás mellett élés szellemében úgyszintén bővíti együttműködési kapcsolatait az összes többi állam­mal tekintet nélkül társadalmi rendszerére, részt vesz a nemzetközi munkamegosztásban, ami lényeges követelménye mind Románia hala­dásának, mind pedig az együttmű­ködés­­fejlesztésének és a béke erő­sítésének szerte a világon. Romá­nia összes nemzetközi kapcsolatait a nemzeti függetlenség és szuvere­nitásnak, a jogegyenlőségnek a tisz­teletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozásnak és a kölcsö­nös előnyöknek az elveire, minden egyes nép önrendelkezési jogára, továbbá az erőszaknak, az erőszak­kal való fenyegetőzésnek, a más állammal szembeni mindennemű megfélemlítésnek és pressziónak a mellőzésére alapozza. Románia következetesen szorgal­mazza az államközi kapcsolatok po­zitív, normalizálási tendenciáit, a nemzetek közötti enyhülés, bizalom és békés együttműködés légkörének a megteremtését. Mint európai or­szágnak természetesen fél törekvése olyan tartós biztonsági és együtt­működési rendszert kialakítani a kontinensen, amely szavatolja min­den nép, minden nemzet számára, hogy szabadon, önállóan, minden külső beavatkozástól és pressziótól mentesen fejlődjék, védve a más államok részéről jövő bármely agressziótól. Románia abból a tényből indul ki, hogy igazi európai biztonsági rendszert konkrét katonai készült­ség-csökkentési és leszerelési intéz­kedések nélkül nem lehet elkép­zelni, és harcol az ilyen irányú konkrét lépésekért. Abból a tény­ből kiindulva, hogy a fegyverkezés terhei súlyosan nehezednek az összes népek vállára, hogy a fegy­verkezés fenntartja újabb pusztító háborúk veszélyét, s tekintetbe vé­ve, hogy országunk is kénytelen nemzeti jövedelmének egy részét védelmi képessége erősítésére for­dítani, határozottan síkraszállunk az általános és teljes leszerelés, első­sorban a nukleáris leszerelés meg­valósításáért, s elhatározott szán­dékunk aktívan részt venni konti­nensünk és az egész emberiség e kardinális problémájának megvita­tásában és megoldásában. Szorgalmazzuk a Balkán átalakí­tását a béke és az együttműködés nukleárisfegyver-mentes övezetévé, mert meggyőződésünk, hogy ebben az irányban minden haladás jóté­kony befolyással lehet a Balkán és a kontinens légkörére, az enyhülés­re világszerte. Újból kinyilvánítom azt a véleményünket, hogy tárgya­lásokat kell kezdeni és konkrét in­tézkedéseket kell kijelölni a bal­káni országok együttműködésének fokozására, beleértve a biztonság e­­rősítését is ebben a térségben. Eb­ből kiindulva, úgy véljük, hogy más érdekelt országok is részt ve­hetnek azoknak a kérdéseknek a megvitatásában, amelyek a Balkán­félszigetnek együttműködési és bé­keövezetté való átalakítására vonat­koznak. A mai körülmények között, ami­kor a béke és a biztonság oszthatat­lan jellegű, következetesen síkra­szállunk a feszültség és a konflik­tusok összes tűzfészkeinek a felszá­molásáért, azért, hogy széles körűen alkalmazzák a tárgyalások módsze­rét a vitás kérdések megoldási esz­közeként. Szeretném megemlíteni ebből az alkalomból, hogy az eny­hülési politika kibontakozása szem­pontjából nagy jelentősége lehet annak, hogy e napokban teljesen kivonták az Egyesült Államok csa­patait Vietnamból. Ez nagy győzel­met jelent és jó kezdet lehet a bé­ke és az együttműködés politikájá­nak továbbfejlesztése szempontjá­ból. (Élénk taps.) Meggyőződésünk szerint az em­beriség nagy problémái csak úgy, oldhatók meg tartósan és méltányo­san, ha az összes­­— nagy, közepes vagy kis — államok a teljes egyen­lőség alapján részt vesznek a nem­zetközi életben. Növelni kell az E­­gyesült Nemzetek Szervezetének, más nemzetközi szervezeteknek a szere­pét korunk élete sokrétű kérdései­nek a megoldásában, valamennyi nemzet fejlődése, a világbéke érde­kében. Románia a többi szocialista or­szággal, a világ haladó erőivel, ösz­­szes népeivel együtt aktívan küzd azért, hogy Földünkön meghonosod­jék a biztonság és az együttműkö­dés légköre, a nemzetek közötti bé­ke. (Hosszan tartó, erős taps.) TISZTELT ELVTÁRSAK! A romániai munkásosztály pártja megalakulásának 80. évfordulóját ünnepelve, jogos büszkeséggel ele­venítjük fel a román munkásosz­tály és forradalmi élcsapata által megtett hősi utat, a munkásosztály­nak az idők során folytatott dicső­séges harcait és nagyszerű győzel­meit, amelyeket a kizsákmányoló osztályokkal, a burzsoá­ földesúri rendszerrel való összecsapásában, az ország fasiszta iga alóli felszaba­dításában, a proletárforradalomban és az új, szocialista társadalomnak a haza földjén való felépítésében ért el. Ez a csaknem egy évszázados történelem felbecsülhetetlen forra­dalmi politikai tapasztalat kincses­tárát, gazdag tanulságok és konklú­ziók forrását jelenti, amely hozzá­segíti pártunkat ahhoz, hogy becsü­lettel teljesítse a szocialista társa­dalomban napjainkban ráháruló történelmi küldetést, tovább ve­zesse a népet a kommunista kor­szak napfényes csúcsai felé. Ebben a hónapban három jelentős esemény évfordulójáról emlékeztünk meg: 125 évvel ezelőtt jelent meg a Kom­munista Kiáltvány, 80 éve alakult meg a munkásosztály politikai pártja, és 25 évvel ezelőtt született meg — új történelmi feltételek kö­zött — a­ munkásosztály egységes pártja. Szeretném, ha az évfordu­lók e szerencsés egybeesése ugyan­akkor azt jelezné, hogy fokozódik a politikai-ideológiai tevékenység, még inkább érvényre jut Romániá­ban a marxista tanítás örökké ele­ven jellege, erősödik és fejlődik munkásosztályunk, népünk, a mun­kásosztály pártjának forradalmi, al­kotó szelleme. (Élénk taps.) A munka és a harc nagyszerű programja áll előttünk, amely meg­nyitja az egész nép haladásának, jólétének és boldogságának napfé­nyes távlatait. Valamennyiünk kö­telessége, hogy minden erőnket lat­­ba vessük, mindent megtegyünk a X. Kongresszuson és az Országos Párt­­konferencián jóváhagyott programok valóra váltásáért, kötelességünk az egész nemzet erőfeszítését mozgósí­tani az ötéves terv határidő előtti teljesítéséért, az ország gazdasági­társadalmi fejlődésének meggyorsí­tásáért. Ettől függ az egész nép anyagi és szellemi jólétének eme­lése,­ szocialista nemzetünk szabad és virágzó életének biztosítása, Ro­mánia Szocialista Köztársaság szün­telen virágzása, nemzetközi tekin­télyének növelése, s hogy megtisz­telő helyet foglaljon el a szocia­lista országok, az egész világ népei nagy családjának sorában. (Hatal­mas, hosszan tartó taps.) Azoknak az emlékére, akik lerakták a romá­niai munkásosztály pártjának az alapjait, életüket áldozták a szo­cializmus romániai győzelméért, fogadjuk meg, hogy mindent meg­teszünk a kommunizmus diadaláért Romániában! (Erőteljes taps: „Ceaușescu — RKP“ — hangzik fel ütemesen). Meggyőződésem, hogy hős mun­kásosztályunk, szorgalmas és tehet­séges népünk, a kommunisták, az összes dolgozók minden erejüket latba vetik e magasztos célkitűzé­sek megvalósításáért, szocialista hazánk nagyszerűségéért és ragyo­gásáért. A kommunizmus zászlaja biztos kezekben van, s ezt a zászlót egyre magasabbra emeljük, a kom­munizmus teljes diadaláig Romá­niában! (Hosszan tartó taps, éljen­zés.) Éljen a Román Kommunista Párt — a romániai munkásosztály 80 évvel ezelőtt létrehozott pártjának közvetlen folytatója —, a román nép vezetője, a szocializmus és a kommunizmus útján! (Hosszan tartó, erős taps; a jelenlévők ütemesen kiáltozzák: „Ceaușescu — RKP!“) Éljen a román nép, az új, szocia­lista rendszer hős építője! (Hosszan tartó, hatalmas taps; ütemesen vissz­hangzik: „Ceaușescu és a nép!“) Éljen a szocialista országok egy­sége! Fejlődjenek és számbelileg gyarapodjanak a szocialista orszá­gok! (Hatalmas taps, éljenzés, ová­ció.) Éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az összes szo­cialista, demokratikus és antiimpe­rialista erők egysége! (Hosszas, erős taps, ováció, éljenzés). Éljen a népek közötti béke és együttműködés! (A jelenlévők, he­lyükről felállva, perceken át tap­solnak; a terem visszhangzik a ha­talmas éljenzéstől. Erőteljesen f él­tetik a Román Kommunista Pártot, annak Központi Bizottságát, a párt­főtitkárt, Nicolae Ceaușescu elvtár­­sat.). A romániai munkásosztály pártjának dicsőséges internacionalista hagyományai Az RKP-nak - a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a nagy antiimperialista front aktív különítményének­­ harca a szocializmus, a demokrácia és a társa­dalmi haladás, a népek közötti béke és együttműködés általános ügyéért 3 NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS BESZÉDE

Next