Vörös Zászló, 1973. május (25. évfolyam, 101-127. szám)

1973-05-01 / 101. szám

2 „Láng lesz a sziklából“ A nemzetközi munkásmozga­lom történetének egyik jelentős eseménye fűződik az 1886-os év májusához és Chicago város ne­véhez. Innen sarjadt ki a mun­kásszolidaritás ünnepe — má­jus 1 —, mely világszerte a munkások harci napjává vált. Szemerkélő hideg esőben sok ezer munkás állt a Haymarket téren (szénapiac). Tiltakozó gyű­lésre jöttek, mivel a 8 órás munkanap bevezetésére vonatko­zó követeléseiket a gyártulajdo­nosok visszautasították. Ez volt az akkori idők munkásmozgal­mának központi követelése, mi­vel a technika rohamos fejlődé­se maga után vonta a kizsák­mányolás fokozódását, s a mun­katempó ennek folytán kibírha­tatlanul felgyorsult. Az üzemek dolgozói kitartottak követelésük mellett s különösen Chicagóban, ahol az utcai tüntetések egymást érték, s május 1-én s a követ­kező napon a legnagyobb mun­kás-demonstrációt szerveztek. Május 3-án a McCornick-Harves­­ter gépgyárban a sztrájkolók és a sztrájktörők között összeütkö­zésre kerül sor. A rendőrség a munkásárulók védelmére kelve sortüzet adott le a sztrájkolókra. Többen meghaltak, sokan meg­sebesültek. Másnap, a vérontás elleni tiltakozás jeléül, munkás­gyűlésre került sor. August Spi­es, majd Albert Persons beszél­tek a munkásokhoz. Keresetlen szavakkal, szóltak arról, hogy a kizsákmányoló rend tejhatalmú urai botozzák és gyilkolják a munkásokat. Persons szavai mé­lyen bevésődtek a jelenlévők tudatába: „Az igazságot elmon­dom, még akkor is, ha életem­mel fizetek érte“. S azzal is fize­tett. Mielőtt a gyűlés véget ért volna, megérkezett a chicagói rendőrség különítménye. A rend­őrök körbefogták az emelvényt s egy provokátor, akinek kilétét a mai napig sem sikerült kide­ríteni, dinamitbombát dobott az emelvényre. Ez képezte annak a vádnak az alapját, amiért a munkásokat perbe fogták, noha nyilvánvaló volt, hogy semmi közük a bombamerénylethez. A robbanás után a rendőrség tüzet nyitott. A munkásáldozatok szá­ma többszörösen meghaladta a rendőrök veszteségeit. Azonnal működésbe lépett a megtorlás gépezete, amely pon­tosan működött. A munkások vezetőit a bosszúszomjas burzso­ázia börtönbe vettette s az em­lített koholt vád alapján bíró­ság elé állíttatta. A legsúlyo­sabb büntetéseket rótták ki rá­juk. August Spies az autolsó szó jogán a következőket mondotta a bírónak: „Ha azt hiszi, azzal, hogy bitóra küld bennünket, el­tiporhatja a munkásmozgalmat, akkor csak küldjön minket bi­tóra. Amíg eltapossa a szikrát, a háta mögött láng lesz a szik­rából. Ön nem tudja eloltani“. S a láng tényleg világszerte fel­csapott. Sok ezer aláírással til­takozó íveket küldtek Ameriká­ba a chicagóiak szabadon bo­csátását követelve. De a nagy­tőke, mely újdonsült hatalmát féltette, példás büntetést akart a munkások megfékezésére, s a bíróság a perbefogottakat bűnös­nek mondta ki. A nyolc vádlott közül hetet halálra ítélt, 1887. november 11-én négyet bitófán végeztek ki, az ötödik önkezé­vel vetett véget életének, kettő­nek a halálbüntetését életfogy­tiglani börtönre változtatta át Illinois állam kormányzója. A történethez tartozik, hogy né­hány évvel később Ab­geld, Illi­nois állam kormányzója elis­merte: a tárgyalás elfogult volt és gyűlölködő légkörben folyt le. Kegyelmet adott a négy életben lévő vádlottnak, alátámasztva az elítéltek ártatlanságát. A vértanúk halála nem volt hiábavaló. Néhány évvel később május 1-ét a 8 órás munkanap­ért folytatott harc napjává nyil­vánította az amerikai munkás­szövetség. 1889 júniusában Pá­rizsban a szocialisták nemzetkö­zi kongresszusa hasonló határo­zatot hozott, így vált május 1-e a munkászolidaritás napjává. Hazánk munkásosztálya a kö­vetkező esztendőben, első ízben hazánk történetében, Bukarest­ben megünnepelte május 1-ét. Azóta a legnehezebb körülmé­nyek között is, minden évben megemlékeztek a munka ünne­péről. Napjainkban munkásosz­tályunk kettős minőségében, mint a javak termelője és a ter­melőeszközök tulajdonosa új harci feladatok jegyében ünnepli május 1-ét, melynek középpont­jában a párt által kitűzött nagy­szerű célok megvalósítása áll. Tanácskozás az újítókkal Akiknek közel 40 milliót köszönhetünk Hagyományosnak számító rendez­vényre került sor a napokban Marosvásárhelyen: a Szakszerveze­tek Municípiumi Tanácsa a talál­mányi, újítási és ésszerűsítési moz­galom ügyét tűzte napirendre. A munkaértekezlet után megkértük Florea Iosif elvtársat, az említett szerv végrehajtó bürójának gazda­sági kérdésekkel foglalkozó tagját, hogy foglalja össze a tanácskozás lényegét. Íme a riporter és vendég­látója között lezajlott beszélgetés rövidített szövege: — Milyen céllal és alkalomból hívták össze az értekezletet? — A mostanihoz hasonló tanács­kozást évről évre rendszeresen tar­tunk. Célja számbavenni, mit tet­tek, tesznek a vállalati szakszerve­zeti bizottságok, a dolgozók bizott­ságai és tanácsai, a mérnökök és technikusok bizottságai, valamint az újító­körök, a mozgalom fejlesz­téséért. Egyben értékeltük az 1972-es újítási verseny eredményeit. — Lejegyezhetnénk a helyezése­ket? — Élre került a Metalotehnica, a második legtevékenyebb újító-kör az Electromuresben működött, a har­madik pedig a Vegyikombinátban. A Metalotehnicában például 15 millió lejt takarítottak meg az al­kalmazott újítások révén, az Elec­tromuresben 53 ötlet gazdasági ha­tékonysága 6 millióra tehető, a Ve­gyikombinátban 4 millióra. Szám szerint legtöbbet, 65 elgondolást az Augusztus 23 Bútorgyárban ültet­tek gyakorlatba, ami 2 millió lej megtakarítását tette lehetővé. Meg­említenék a helyiparból is egy ered­ményes kört. Az irősorban több mint egymillió lejt „hoztak a ház­hoz“ az új megoldások. — És hogyan értékelték a megye­­székhely újítómozgalmának megva­lósításait? — Ismét számokat mondok. Az elmúlt évben 752 találmányi, újí­tási és ésszerűsítési javaslatot nyúj­tottak be és 376-ot alkalmaztak a termelésben. Az ötletek gazdasági hatékonyságát az elért megtakarí­tás tükrözi, mely utószámítás sze­rint meghaladja a 39 millió lejt. Az újítók száma elérte az 1100-at, közülük mintegy 500 munkás. — A tanácskozás részvevői mi- Iyen fontosabb kérdéseket vetettek fel? — A hozzászólók többsége kiemel­te a vállalatokban meghonosodott kezdeményezések hatékonyságát. A „minden mérnök és technikus old­jon meg munkaidőn kívül legalább egy műszaki-gazdasági kérdést“ el­nevezésű kezdeményezés például, — melyet a mérnökök és technikusok országos tanácskozása indított el —, hat vásárhelyi vállalatban talált visszhangra. A kezdeményezés át­vétele, tehát az elmúlt év közepe óta csak az Electromures mérnökei, technikusai, közgazdászai 139 újítási és ésszerűsítési javaslatot terjesztet­tek elő, az Augusztus 23 Bútorgyár­­beliek 109-et és így tovább. Hangsúlyozottan vetődött fel an­nak szükségessége, hogy a vállala­tok szakszervezeti bizottságai és műszaki-adminisztratív vezetőségei adjanak több segítséget az újítók­nak javaslataik megfogalmazásában, a műszaki bizonylat összeállításá­ban, a mintapéldányok elkészítésé­ben, és természetesen abban, hogy az értékes ötletek tényleges hasznot hajtsanak. Felszínre került továbbá az a hiá­nyosság, hogy a vállalatok újítási tématerve nincs eléggé összehangol­va a felsőbb szervek által kiadott tématervekkel. Ennek kapcsán el­hangzott az az ajánlás, hogy a téma­tervekben szereplő feladatokkal bíz­zák meg az újító­köröket. A tavaly ugyanis az történt, hogy municí­­pium-szinten a tématervbe foglalt 151 célkitűzés közül mindössze 52 valósult meg. Itt említem meg, hogy több vállalatban, főként a na­gyobbakban, igen szép eredménye­ket hoztak olyan újítóversenyek, amelyek konkrét feladatok meg­oldására irányultak, és díjkiosztás­sal zárultak.­­ Az újítók és ésszerűsítők anya­gi ösztönzésének módozatairól nem vitatkoztak? — De igen. Több felszólaló is nyomatékosan kérte, járjunk köz­ben a felsőbb szerveknél az erre vonatkozó törvénykezés sürgős tisz­tázása végett. Van ugyanis egy a találmányi,­ újítási és ésszerűsítési mozgalomra vonatkozó (a Nagy Nemzetgyűlés által jóváhagyott) törvény, úgyszintén végrehajtási utasítás is hozzá, de nem tartják tiszteletben. Azóta, hogy a Nemzeti Bank körlevelet küldött az összes minisztériumoknak, azok meg to­vábbították a vállalatokhoz. Ennek értelmében valamennyi újítási ja­vaslat műszaki bizonylatát föl kell küldeni jóváhagyásra a Tudomány és Technológiaügyi Országos Ta­nácshoz. Az eljárás roppant nehéz­kes és sajnos, bár ígéretet még decemberben kaptunk, a megoldás késik.­­ A pilanatnyi nehézségektől el­tekintve, fölfelé ível a megyeszék­helyen az újítók tevékenysége? — 1972-ig határozottan a mozga­lom dinamikus fejlődéséről beszél­hetünk. Mind az újítások, mind a javaslatok számát illetően, vagy akár az elért megtakarítások alap­ján. Hasonlóképpen olyan szem­pontból is, hogy ezek az emberek igyekszenek lépést tartani az idő­vel, alkotó munkájukkal a párt és állami határozatokban kije­lölt feladatokra válaszolnak. Megoldást adnak a termelő­­kapacitások jobb kihasználására, a fizikai erőkifejtés csökkentésére, a termelékenység emelésére, a minő­ségjavításra és nem utolsó sorban a gazdaságosabb termelésre. Hisszük, reméljük, hogy lelkes erőfeszítéseik 1973-ban is a mozgalom magasabb szintre emeléséhez vezetnek. AJTAY LÁSZLÓ ata EHEZEN mosolyodik el Víg István. Szikár ember, haj­ *­a lőtt háta mintha az égető­­kemence ívéhez idomodott volna a mindennapi szüntelen hajlongás­­ban. Hosszú kezeit, ha éppen nem dolgozik, szinte fölöslegesnek érzi az ember. De ha a csilléhez lép, s nekifeszül, mintha a sokat ismételt mozdulatokban a maguk értelmére találnának, oly természetesen simul­nak tenyerei a vaspántokra. Ott a Makkai János riport­ja helyük, a kemény bütykös kéz nem is tudom, hogyan képes otthon vi­rágokkal bíbelődni. Rámnéz és kér­dez: — Beszélgetni...? — Megpróbál kiegyenesedni. — Éjszaka dolgoztam, most meg a feleségem helyettesítem kivétele­sen néhány órára. Ha bejön, haza­megyek s kialszom magam. A fürdő melletti öltözőben könyö­kölünk a rozoga asztalon. Hallga­tom csendes-óvatos beszédjét a munkáról. Munkájáról. Veterán a Kisküküllő menti város Hercules nevét viselő Tégla- és Cserépgyár­ban. — Tizennégy éves korom óta dol­­d­ozom, huszonhat éve itt. Most 44 vagyok. Kissé szomorkásan elmosolyodik, mint minden ember, ha olykor ma­ga mögé néz, s észreveszi, hogy so­­kacska, ami elszaladt. — Sohsem voltam nagyravágyó — szól újra mikor arról faggatom, mi tartotta itt. — Nem szakmát választottam. Négy kisebb testvér mellett nem is lehetett sokat-­válo­gatni, kenyér után kellett nézni. Mégis úgy tartom, külön szakma az enyém. Berakó vagyok, s ezt is meg kell tanulni jól csinálni, hogy égetés közben ne törjön a tégla, meg a cserép. Sokan nem vállal­ják, mert bizony nehéz. Főleg az állandó meleg miatt, hiszen még süt az égető, amikor ki- és berakó­dunk. Azért nyáron a legnehezebb, kint is meleg, bent is, a sok víz, kutyául fárasztó. — Mégis maradt. — Tud helyet, ahol minden köny­nyű? _ ? — A vezetőséggel mindig jól megértettük egymást. Ha elvégez­tem, amit kellett, kinek lehetett szava ellenem? — Mindig minden csak jól sike­rült? — Ebben a munkában ugyan­annyiba kerül jól csinálni, mint rosszul. Meg aztán senki sem jön helyettünk berakni azt a 14 000 cse­repet 8 óra alatt. Itt ragadtam, meg is szerettem. Mélyet szippant cigarettájából, mely szinte elvész a nagy bütykös ujjak között. Arra gondolok, miért oly szűkszavú, mértéktartó, kie­gyensúlyozott mindig a jó munkás? Aki talán nem is tudja, de érzi, hogy a munkát, azt amit rábíztak, ami neki jut, csak jól szabad, csak jól van értelme elvégezni. — Szeretni? Szeretni — ízlelgeti maga is a szót. — Nem emlékszem, hogy valaha kedvetlenül jöttem vol­na munkába. Dolgozik, megkapja, ami jár érte, elégedett vele — ez lenne a munka szeretete. De nem hagy időt a töp­rengésre, megoldódó nyelvvel foly­tatja a „szeretem“ körülírását. — Sokan tovább álltak a bera­kástól. Jöttek és mentek is tovább a könnyebbhez. Mi, akik marad­tunk, megszoktuk a meleg cserép ízét, szagát, s olyan számunkra, mint a kertésznek a virágillat. Nem hiszi ugye? Bizony észre sem vet­tük és belénk ivódott. Már otthon kezdődött, mert az apám és az a­­nyám is itt dolgozott. — Mi értelmét látja az itt töltött 26 évnek? — érdeklődöm. — Min­denki törekszik, vágyik valamire, valami többre. — Sohsem dolgoztam magamért, vagy inkább úgy, hogy csak ma­gamért. Mindig volt oka, amiért nem ka­landozhatott el a vágyak délibá­bokkal teli mezején. Nősülés, la­kás, gyerekek, az önmagukat kíná­ló természetes célok. Ezek töltötték meg tartalommal, adtak értelmet a 26 munkásévnek. Nem hős, hanem milliók egyike. Úgy érzem, a keze munkája nyomán született millió­nyi cserép- és téglából épült min­den egyes ház, az ő vállaira neheze­dik. De biztos tartó oszlop, helyéről elmozdíthatatlan. Színtelen élet? — Tudja, — mosolyodik el végre felhőtlenül, szinte a felfedezés fá­radság űző villanásával szemében — nekem lényegében minden sike­rült. Hiszen mindig csak arra vágytam, hogy a gyermekeimnek jobb legyen. A lányom kötődében dolgozik, szép munka. A fiam la­katos lesz, jó munka. Nekem meg senki sem mondta soha, hogy állj odébb... Egyike a millióknak, akiknek vérévé vált a munka. Akik sohsem nagukért dolgoznak, hanem min­dig másokért. Azért, hogy gyereke­iknek jobb legyen. És akik szentül hiszik, hogy csak úgy lehet jobb, ha a mindennapi verejtékoldó munká­ban sohsem vitatott helyükre te­szik TENNIVALÓIKAT. Illata meleg cserépnek Könyvet minden ifjú kezébe! Az egyik Nyárád menti községben felmérést végeztek az olvasók kö­rében. Kérdőívet adtak át az olva­sóknak és ők névtelenül válaszol­tak az azokon feltett kérdésekre. Az összesítésnél kitűnt, hogy arra a kérdésre, mikor szerette meg a könyvet?, mintegy hetvenen azt válaszolták: hatvan éves korban! És kivétel nélkül mindenik megje­gyezte: milyen kár, hogy csak ak­kor, sokat veszített azzal, hogy nem korábban. Fehéregyházán nem végeztek ilyen felmérést, de nyugodtan el­mondhatni, hogy a Nyárád menti községben érvényes megállapítás itt is helytálló. Az embereket főleg az idősebb nemzedéket, miután megismerte a könyvet s rászokott az olvasásra, alig győzik ellátni ol­vasnivalóval. Muteu Ion, Suciu Ele­na, Cindea Isaila, Cirian Ambrozie például szinte naponta járnak a könyvtárba. Új és új könyvet kér­nek, izgalmast, problémafelvetőt, a falu életét tükrözőt, a valóságot áb­rázolót. És a fiatalok? Az iskola végzett tanulói, a jelenlegi munkások, föld­művesek, hogyan viszonyulnak a könyvhöz? Erre a kérdésre keresett választ a községi pártbizottság is, amikor az egyik április eleji bizott­sági ülésen a könyvtár tevékenysé­gét elemezte. A községben sok if­jú él, nagy részük Segesvárra jár dolgozni. A nap 24 órájából 14—16- ot a faluban töltenek el, művelő­dési otthonba járnak, a klubba is betekintenek, táncolnak, tévét néz­nek, sportolnak. De olvasni — keve­set olvasnak! A könyvtárat főleg a középkorúak és az idősebbek láto­gatják. Mi az oka ennek? Magya­rázatot sokat lehet találni, egy a­­zonban biztos­, a községi könyvtár sem sokat tett azért, hogy az ifja­kat megnyerje, könyvet adjon ke­zükbe. Éppen ezért javasolták a pártbizottsági ülésen olvasási ver­seny szervezését az ifjak körében. Hogy milyen formában bontakozik ki ez a verseny, még nem lehet tudni. Babel Lucretia könyvtáros, úgy gondolja, hogy a Szeresd a könyvet elnevezésű verseny felel meg a legjobban. Már konkrét lé­péseket tett a kezdeményezés, a javaslat megvalósítására. A KISZ- szervezettel, a nőbizottsággal elké­szítik a szabályzatot, kijelölik a könyveket, mozgósítják az ifjakat, összejöveteleken ismertetőket, szó­rakoztató rendezvényeket szervez­nek a könyvek népszerűsítésére. Bunea Mircea pártbizottsági tag javasolta a törvények ismertetését is az ifjak soraiban. Több fiatal munkás, földműves tanácstalanul áll a törvények előtt, mert nem is­merik! Gábos Dezső, művelődési otthon igazgató a falvak olvasóinak kérdését taglalta. Többet kell segí­teni a községhez tartozó falusi könyvtárakat. Legalább kétszer ha­vonta új könyveket kell eljuttatt­­ni, hogy a távoli falusi dolgozó if­jak is élvezhessék a könyv áldásait. Hentea Ironim községi néptanácsi elnök a pártbizottsági tagokat arra kérte, hogy ezután rendszeresen se­gítsék a falusi és községi könyvtá­rat, ösztönözzék az olvasókat, fő­leg az ifjakat. A községi nőbizott­­ság titkára javaslatára az elmúlt napokban létrehozták a néptanács székházában az „esküvői“ szobát. Szépen feldíszítették, szőttesekkel, varrottasokkal,, lemezjátszót, le­mezt szereztek be, virág került az asztalra, barátságossá, hangulatossá varázsolták a szobát. Méltó az új élet útjára lépők fogadására. A nő­­bizottság egy-egy könyvvel jutal­mazza a fiatal házasokat, figyel­mükbe ajánlva, hogy a könyvtár­ban összesen 13 ezer kötet várja őket... A könyvtár munkáját a követke­zetesség, céltudatosság, jellemzi. A sok-sok rendezvény, a három nyel­vű — román magyar, német — ol­vasókör, az irodalmi törvényszék, az irodalmi estek, szavaló délutá­nok, mesedélelőttök stb. mind, mind az olvasók nevelését, új olvasók to­borzását szolgálja. És az említett pártbizottsági ülés után minden bi­zonnyal az ifjak körében is gyara­podik majd az olvasók száma. Ők is megértik, hogy az olvasás egyen­lő a tanulással, a tanulás pedig é­­letszükséglet mindenki számára. (d) A Barátság Tavasza — főiskolai művész­­fesztivál Vasárnap befejeződött a ma­rosvásárhelyi főiskolások mű­vészfesztiválja. A hatnapos ren­dezvény­sorozat utolsó előadásai­nak egyike volt a szombat esti hangverseny. Az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet díszter­mében tartott hangversenyen (sajnos a közönség nagyon hi­ányzott) a Pedagógiai Főiskola Camerata Transilvanica régizene­­együttese is szerepelt. A Babrik József főiskolás vezette együtes (Deák Endre, Dobránszky Sán­dor, Iszlai László) régi erdélyi dalokat adott elő. Ezt követően a marosvásárhelyi Filharmónia kamarazenekara szerepelt Ham­za Gyula vezényletével, Ruha István érdemes művész közre­működésével. Műsoron H. Pur­cell zenekari szvitje, J. S. Bach --dúr hegedűversenye, Britten Egyszerű szimfóniája szerepelt. A kiváló kamarazenekar és a világhírű hegedűművész szerep­lése igazi művészi élményt je­lentett a kis számú közönségnek. Vasárnap a Diák Művelődési Házban a Thália színjátszó cso­port mutatta be 6-os számú mű­sorát, melynek rendezője Ko­vács Levente. Este a diákétkez­dében a román nyelvű színjátszó csoport Cintec despre gloria și moartea lui Joaquin Murieta cí­mű műsorát mutatta be. Közre­működött a Ritual-Grup modern tánccsoport és a Dentes zenekar. Az előadást Nicolae Scarlat ren­dezte. Az első lappéldányuk megjelenésének 25. évfordulója alkalmából köszöntjü­k szerkesztőségek munkaközösségeit Huszonöt évvel ezelőtt jelent meg a Dobrogea Noua és a Fla­mura Prahova első száma. A fennállásuk évfordulóját ünnep­lő lapok, a Constanta, illetve a Prahova megyei pártbizottság sajtóorgánumai, jogos büszkeség­gel és megelégedéssel tekinthet­nek vissza az eltelt időszakra, hiszen cselekvő részesei voltak és részesei ma is mindazoknak a kiemelkedő sikereknek, amelye­ket megyéjük dolgozói elértek a szocializmus építésében. Az évek során a két szerkesztőség mun­kaközösségének sok-sok kérdés­re kellett fejetet adnia, de min­denkor következetesen és tisz­tánlátással teljesítette feladatát, mert a Román Kommunista Párt hazánk viszonyaira alkotó módon alkalmazott marxi-lenini politikájának volt a szócsöve. Az elkötelezett lenini pártsajtó ha­gyományaihoz és elveihez híven harcolt a szocializmus eszméinek terjesztéséért, az írott szó fegy­verével szállt síkra mindazért, ami haladó, ami társadalmunk fejlődését szolgálja. Ki ne emlékezne arra, hogy Constanta megye az országban elsőként fejezte be a mezőgaz­daság szocialista átalakítását, vagy például arra, hogy a pro­­iekti dolgozók szorgalmának, hozzáértésének eredményeként szereztek nemzetközi hírnevet és megbecsülést a román kőolaj­ipari berendezések? A két lap munkaközössége ne­gyedszázados tevékenységének hatékonysága természeténél fog­va nem foglalható össze statisz­tikai adatokban, százalékokban, nem ábrázolható grafikonokon. Végeredményben azonban min­den, amit ebben a két megyé­ben a dolgozók a pártszerveze­tek vezetésével a társadalmi, gazdasági és művelődési élet fejlesztése terén megvalósítottak, hordozója a Dobrogea Noua és a Flamura Prahovei felelősség­teljes munkájának is. S hogy ez mennyire így van, bizonyítja a legfelsőbb párt- és államvezető­ség elismerése. Mint ismeretes, a szocializmus építésére irányuló párt- és állampolitika megvaló­sításához való hozzájárulásért az első példányok megjelenésének 25. évfordulója alkalmából a két újságnak az Államtanács tör­vényerejű rendeletével a Mun­kaérdemrend I. fokozatát ado­mányozták. Az ünnepi évforduló alkalmá­ból a Vörös Zászló munkaközös­sége legmelegebb jókívánságait tolmácsolja a Dobrogea Noua és a Flamura Prahovei újságírói­nak, szerkesztőinek, a lap elő­állítását biztosító nyomdászok­nak és további sikereket kíván valamennyiüknek a X. Pártkong­resszus és az Országos Pártkon­ferencia által kijelölt feladatok teljesítésében. Az ésszerűen alkalmazott globális akkord eredménye Az utóbbi időben a mezőgazda­­sági termelőszövetkezetekben a leg­gyakoribb beszédtéma a globális akkord.. Egyesek azért beszélnek ró­la, mert alkalmazása eredményes volt, haszonnal járt; mások még mindig azt vitatják, hogy vajon ér­demes-e bevezetni ezt az új java­dalmazási formát. Nincs szándékomban eldönteni, kiknek van igazuk. Pusztán csak a konkrét példa erejével, a mező­­madarasival szeretném bizonyítani azt az igazságot, amelyről már szá­mos falusi dolgozó meggyőződött. Sok szorgalmas ember lakja e mezőségi falut, de mivel nem vol­tak eléggé érdekeltek, ők is csak immel-ámmal dolgoztak. Tavaly ősszel 26 ha burgonyát kellett vol­na kiásni, összegyűjteni, de hasz­talan volt minden mozgósítás, sen­ki sem akarta a megállapított nor­ma alapján megkezdeni ezt a fon­tos munkát. Ekkor globális akkord­ban szervezték meg a begyűjtést, meghatározták a tonnánként a bur­­gonya kiszedésének értékét, a bri­­gádosok kiosztották a területeket, és pár nap alatt a falu apraja­­nagyja, sárban-esőben-hidegben be­gyűjtötte a burgonyát. A globális akkord bebizonyította hatékonysá­gát. Az állattenyésztés azonban to­vábbra is a mezőmadarasiak „ke­mény dió“-ja maradt. Pedig valami­kor a környék élenjárói voltak a tejtermelésben. De a csupán mun­kanapegység szerinti javadalmazás elidegenítette a gondozókat, nem fordítottak kellő gondot a termelés fokozására. Az 1971-es esztendőben takarmányozott tehenenként csak 794 liter tejátlagot valósítottak meg és egész évben 1667 hektoliter tejet termeltek. Tavaly az állattenyésztésben is bevezették a globális akkord sze­rinti javadalmazást, ami serkentő­leg hatott a gondozókra. Az ered­mény mutatkozott is: 2353 hektóli­teres tejtermelést valósítottak meg, ami,, 1110 liter átlagot jelent. Még­sem beszélhetünk jó eredményről, sőt év végén több gondozó otthagy­ta állatcsoportját és ezeket felvált­va gondozták a vezetőség tagjai. Mi is történt tulajdonképpen? A­­kárcsak az idén a kövéri, nyárád­­magyarósi, szabadi, erdőcsanádi, bö­­zödi és több más mtsz-ben, éppúgy tavaly Mezőmadarason is, a globális akkord javadalmazását nem érték­ben, hanem konvencionális normák­ban állapították meg. Mivel év vé­gén az egyezményes norma értéke a megállapított 16 lej helyett a 13 lejt sem érte el, természetesen a gondozók keresete is csökkent. Te­hát a norma szerinti globális ak­kord —, amelyhez pedig annyi re­ményt fűztek — nem érte el célját, nem bizonyult ösztönzőnek. (Világos, hogy nem ösztönző, mégis több ál­latgondozó — nem tudni, miért — nagyon ragaszkodik hozzá). Az idén, a tavalyi sikertelensé­gen okulva, a mezőmadarasi állat­tenyésztők is az értékben kifejezett globális akkord szerinti javadalma­zás mellett döntöttek. Minden fe­jőgondozó tudja, hogy 100 liter ki­fejt tejért 50 lej, a vemhességért 10 lej, a borjú születéséért 100 lej, a szopóborjú súlygyarapodásáért ki­logrammonként 3 lej és a tehén gondozásáért havonként 24 lej ér­téket kap. Ennek a 35 százalékát pénzben, 65 százalékát pedig ter­ményben számolják el, így a fejő­gondozó javadalmazása többé nem függ a norma értékétől, hanem csu­pán saját szorgalmától, az átvett tehenek termelőképességétől. Kato­na Péter például, aki februárban 14 tehéntől 1568 liter tejet fejt, 2 borjút fogott és a borjaknál 36 kg súlygyarapodást valósított meg, ösz­­szesen 1428 lej havi javadalmazás­ban részesült, amelyből 500 lejt pénzben számoltak el. Szombat Albert januárban a tejért 869 lej, a született borjakért 200 lej, a súly­­gyarapodásért 336 lej, a gondozás­ért 372 lej, vagyis összesen 1777 lej értékű javadalmazást kapott, feb­ruárban pedig 1511 lej értékűt. U­­gyancsak jól keresett Babos János és Vályvégi Lőrinc tejőgondozó is. A globális akkord megmutatta ha­tékonyságát a tejtermelés terén is. A múlt év decemberében naponta kb 500 liter tejet fejtek, ez a meny­­nyiség februárban már 800, jelenleg pedig 1000 literre növekedett. A múlt év első évnegyedében­­ takar­mányozott tehenenként 230 liter volt a tejtermelésük; ez év meg­felelő időszakában 339 litret valósí­tottak meg és ezzel az eredménnyel a megye első 30 mtsz-e között sze­repelnek (majdnem 60 literrel múl­ták felül a megyei átlagot), meg­haladva az összes környékbeli egy­ségek tej átlagát. A mezőmadarasiak a növendék­­állat-tenyésztésben is helyesen al­kalmazzák a globális akkordot. A gondozást nem javadalmazzák, de a súlygyarapodás tonnájáért 2600 lej értéket (amelyből 43 százalék pénz) folyósítanak. Ez a javadal­mazási forma anyagilag ösztönzi a gondozókat, hogy minél nagyobb súlygyarapodást valósítsanak meg, mert akkor jövedelmük is növek­szik. Szombat Lajos növendékállat­gondozó januárban napi 920 gram­mos súlygyarapodást (vagyis össze­sen 690 kg-ot) ért el, amiért 1794 lej javadalmazásban részesült. Ha­sonló eredményt valósított meg februárban is és majdnem ennyit keresett gondozótársa, Fazakas Mi­hály is. A mezőmadarasi állattenyésztés most jó úton halad, és ezt főleg a helyesen alkalmazott globális ak­kordnak köszönhetik. Érdemes kö­vetni példájukat, mert az értékben megállapított globális akkord sze­rinti javadalmazás növeli a közös gazdaság termésátlagát és a tagság jövedelmét is. FAZAKAS ERNŐ, a Megyei Mezőgazdasági Vezérigazgatóság mérnöke vörös zászló A Régeni Faipari Komplexum

Next