Vörös Zászló, 1973. október (25. évfolyam, 232-257. szám)

1973-10-02 / 232. szám

OKTÓBER 2 KEDD A Nap kel 6 óra 15 perckor, lenyugszik 17 óra 55 perckor. Az évből­ eltelt 275 nap, hátra van 90. Emlékeztető — 1910-ben ezen a napon halt meg Dimitrie Grecescu termé­szettudós és orvos. — 120 éve született Ciprian Po­­rumbescu zeneszerző, karmester, pedagógus és költő, a múlt szá­zadi román zene jelentős mes­tere. — 1896-ban ezen a napon szüle­tett Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt Politikai Bü­ro­jának tagja. — Guinea (Afrika) függetlensé­gének kikiáltása (1958). —1904-ben ezen a napon szüle­tett Graham Greene angol író. . SZEPTEMBER 15-ÉN A ME­GYE VÁROSAIBAN PAPÍRHUL­­LADÉKGYŰJTÉSI AKCIÓ KEZ­DŐDÖTT, AMELY OKTÓBER 15-IG TART. A DCA-nál arra számí­tanak, hogy október első felében a képviselők, háztömbfelelősök, isko­lások segítségével nagy mennyisé­gű papírt sikerül összegyűjteni, ér­tékesítés céljából. A hulladékgyűj­tők jó előre felkeresik a lakóne­gyedeket és közlik, hogy mikor ve­szik át az összegyűjtött papírt. Az akció sikeréhez hatékonyan hozzá­járulhatnak a kereskedelmi egysé­gek vezetői, hiszen az üzletekből még mindig sok papír kerül ki a szemétbe ahelyett, hogy átadnák azt ipari feldolgozásra.­­ SZERDÁN DÉLUTÁN 6 ÓRA­KOR MEGNYÍLIK a Szakszerveze­tek Művelődési Házának joga tan­folyama. Jelentkezőket még egé­szen a megnyitásig elfogadnak a vásárhelyi Szakszervezetek Művelő­dési Házánál. Több teret a közérdekű javaslatoknak! Vannak közérdekű dolgok, amelyek kínos lassúsággal oldódnak meg, s ha mutatkozik is némi hajlandóság az „illetékesek“ részéről, egyik-másik ügy rendezésére, nagyobb a fogadkozás, mint a tény­leges eredmény. Emlékszünk néhány nyomós érvvel teletűzdelt új­ságcikkre a közszállítás körüli állapotokról, a különböző zajforrá­sok megszüntetésének parancsoló szükségességéről a főtéren, vagy a tisztaságról. A cikkírók elpanaszolták, hogy mit sem használtak a sajtóban megjelent korábbi észrevételek, javaslatok és bírálatok, mert a magyarázkodáson s a különböző nehézségekre való hivatko­zásokon kívül kevés vagy éppenséggel semmi gyakorlati eredmény nem mutatkozik. De az említett közügyek mellett még ide sorolható a kávé, a kenyér, a kifli minősége is. (Mint annyiszor, most is javasoljuk: nem szégyen tanulni más megyéktől, városoktól. Nem egy honpol­gártól hallottam, olyan friss, ropogós, finom kiflit sütnek Kolozs­váron, hogy olvad el az ember szájában­. Egy másik, sok vitára és megjegyzésre alkalmat szolgáltató je­lenség a civilizált és higiénikus kiszolgálás. A minap a „Mercur“ kenyér részlegén a szemmel láthatóan beteg, meghűlt elárusító sű­rűn törülgette átnedvesedett zsebkendőjével az orrát, és­­ dolgo­zott tovább. Ez csak egyik árnyalata a dolognak s mondjuk úgy, egyedi jelenség. De ugyanolyan ártalmas az a gyakorlat is, amikor azzal a kézzel nyújtom át a kenyeret, vagy más élelmiszert, amely­­lyel a gyűrött, piszkos, annyi kézen átment pénzt veszem, kezelem. Mi a véleménye a Sanepidnek erről? Foglalkoztatja-e a kereskede­lem szakembereit a méltányos megoldás? Tételezzük fel, hogy nem közömbösek az ilyen és ehhez hasonló esetekkel szemben, de a vá­sárló ezt nem tudhatja s végső soron nem is érdekli sem a szán­dék, sem az erőfeszítés, csak­­ a megoldás. Ezekben a kérdésekben határozott lépést kell tennünk és­­ érvényt szereznünk a mindnyá­junk érdekeit szolgáló javaslatoknak, még akkor is, ha egyeseknek kényelmetlen, vagy többletmunkát jelent. Erre kötelez a szocialista etika. VIRÁG ISTVÁN Tegnap a Nagy Imre Galéria termeiben megnyílt Vladimír Frimu gyűjteményes kiállítása. Marosvásárhely közönsége nagy érdeklődés­sel tekintette meg a kiállított munkákat. A képen a látogatók egy csoportja Tanévnyitás a marosvásárhelyi Pionírházban Vasárnap, gyönyörű időben, a város egyik legszebb pihenő park­jában, a víkendtelepen került sor a Pionírház 1973—1974-es­­ tanévé­nek megnyitására. Az ünnepségen megjelentek a pionírokon kívül szülők, tanárok, a municípiumi pártbizottság képviselői, tanfelügye­lők, a művelődési élet aktivistái. Mint minden megnyitó ünnepség, a vasárnapi is felemelő, bensőséges volt. Pionírok, iskolások százai, ez­rei, akik a Pionírházban egészítik ki ismereteiket, fejlesztik technikai képességeiket, megfogadták, hogy ebben az évben a párthatározatok szellemében fokozottabb odaadás­sal, lelkesedéssel tanulnak. A marosvásárhelyi Pionírháznak a mostani megnyitója sorrendben a huszonegyedik volt. Az évek so­rán, sok száz pionír tanult itt rá­diót szerelni, készíteni, repülőmo­­dellt építeni, cartingot, motorke­rékpárt vezetni, filmet készíteni, táncolni, varrni stb. Ebben az évben a különböző te­vékenységi ágakba beiratkozott ta­nulók száma meghaladja a 2200-at. A Pionírház egész tevékenységét ebben az évben a júniusi plenáris ülés dokumentumainak szellemében szervezte meg. A pionírok techni­kai, szakmai ismereteinek gazda­gításával párhuzamosan különös figyelmet fordítanak a modern nyelvek tanítására is. Megszervez­ték a francia, angol, német és orosz nyelv­köröket, azzal a céllal, hogy a pionírok itt is tökéletesítsék nyelvismereteiket, ezáltal is jobban megismerjék a technika, a tudo­mány, a kultúra vívmányait, stb. Ezenkívül megalakították a Barát­ság körét­­is. E kör feladata többek között, hogy kialakítsa a barátság szálait a hazai és külföldi pioní­rokkal, levelezést folytasson a ta­nulandó és ismert nyelveken. A Pionírház a vikendtelepen ki­váló anyagi feltételekkel rendelke­zik. Korszerű villa épült a pioní­rok számára, amelyben klubterem, fürdő stb. van. Épp ez az anyagi alap késztette arra a vezetőséget, hogy nagyobb figyelmet fordítson a különböző vízisportok tanítására, szervezésére is. Ugyancsak itt, a vikendtelepen lehetőség kínálko­zik más sportágak művelésére is, mint a judo, tenisz, íjászat, stb. Mindezeket abben az évben foko­zottabban művelik szaktanárok irá­nyításával. A Pionírház nagy múlttal, tapasz­talattal rendelkezik a művészi te­vékenységek ápolásában, fejleszté­sében. A modern tánckör, a köny­­nyűzenekar mellett a fúvósok és hangszeresek is megkezdik a gya­korlást. A legnagyobb és legnépsze­rűbb művészi csoport természete­sen a Pioníregyüttes. Amint isme­retes az együttes újraalakult, meg is kezdte tevékenységét. A nyáron Szovátán táborozott, tanult az e­­gyüttes Birtalan József és Székely Dénes zeneszerző, ill­etve táncmes­­ter irányításával. A Pionírház min­den segítséget megad ahhoz, hogy ez az együttes újból felemelkedjék a régi művészi színvonalra, és gaz­dag műsorával szórakoztassa a dol­gozókat. Az új tanévet a Pionírház két nagy esemény — a Pionírszerve­zet megalakulásának 25. és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója — köszöntésének jegyében kezdi meg. A Pionírház vezetősége és a pionírok hazafias feladatuknak te­kintik e két eseményt olyan ered­ményekkel, sikerekkel köszönteni, amelyek méltóak hazánk hírnevé­hez, és amelyek kifejezik mélysé­ges hazaszeretetüket, ragaszkodá­sukat e hazához, annak dolgos né­péhez, pártunkhoz, boldog jelenünk és jövőnk megteremtőjéhez. ________________________________(d)_ Új cukrászda Szombaton megnyílt a Sziház­­tér legújabb kereskedelmi egy­sége, a cukrászda. A tágas első­osztályú cukrászda lényegében két nagy üzlethelyiségből áll. E­­gyikben a dohányzókat, másik­ban a nem cigarettázókat szol­gálják ki. Az egységhez tarto­zik még egy ruhatár és számos mellékhelyiség. Az új cukrászdát tetszetősen és hangulatosan rendezték be, kényelmes, festett bútorokkal. Bízunk abban, hogy a sze­mélyzet­­ munkájával elnyeri a vendégek elismerését. Várható időjárás ezen a héten Szeptember utolsó hetében álta­lában szép, meleg idő volt, az idő­szak legnagyobb részében tiszta égbolttal és helyenként felhőátvo­nulásokkal. Az előző becslésektől eltérően Maros megye területén nem volt eső, tovább tartott tehát a csapadék­szegény időszak. Pe­dig ugyanakkor a kontinens számos más vidékéről bőséges esőzéseket, sőt helyenként áradásokat jeleztek. Az idei igen változó, sőt szeszé­lyes időjárást mi sem jellemzi job­ban, minthogy a júliusban a me­,­gyénk területén lehullott csapadék mennyisége kétszerese volt a sok évi átlagnak, míg augusztusban en­nek alig felét, szeptemberben pe­dig alig negyedét tette ki. A fen­tieket, valamint a levegő hőmér­sékletét figyelembe véve megálla­píthatjuk, hogy szeptemberben szá­razság volt. A hőmérséklet alakulása hason­lóképpen rendkívül ingadozó volt, szeptember elején Maros megye területén mínusz 2—4 fokot mér­tek, amelyre az utóbbi 30 esztendő­ben nem volt példa, a legmagasabb hőmérséklet pedig a hónap utolsó tíz napjában elérte a 30—33 fokot, amelyre ugyancsak ritkán volt pél­da. Október első hetében szép és ál­talában meleg idő lesz tiszta ég­bolttal. A következő két napra fo­kozódó felhősödés, majd a hét vé­gére ismét szép, tiszta idő várható. Csapadék csak a hét közepére várható, főként ködszitálás és he­lyi esők formájában, jelentéktelen mennyiségben. A völgyekben és a hegyközi medencékben reggel köd lesz, a levegő hőmérséklete az első két-három napban enyhén csök­ken, majd változatlan marad. Várható legmagasabb hőmérsék­let 18—23, várható legalacsonyabb hőmérséklet 4—10 fok között. Gyenge, helyenként erősödő észak­nyugati szél. DUMITRU MARTNNCA, a marosvásárhelyi Meteorológiai Állomás főnöke VÖRÖS ZÁSZLÓ 2. OLDAL­A SPORT­­=­ SPORT ==­ A craiovaiak előnye már 3 pont Kéthetes szünet után a VIII. forduló mérkőzéseivel folytató­dott a labdarúgó A divízió. A műsoron egy rangadó is szere­pelt. A hetek óta a bajnoki ta­bella élén álló Craiovai Univer­­sitatea a második helyet elfog­laló FC Constantát látta vendé­gül A találkozó megfelelt a vá­rakozásnak, igazi rangadó volt nagy küzdelemmel. A craiovai együttes a 85. percben Oblemen­­co révén megszerezte a győzel­met jelentő gólt és így továbbra is megőrizte veretlenségét, nö­velte előnyét a bajnoki tabel­la élén. Máskülönben a mérkő­zésekre ebben a fordulóban is a szoros eredmények voltak a jel­lemzőek. Mindössze két mérkő­zésen sikerült több góllal elhúz­nia a győztes csapatnak. Több mérkőzésen a végkimenetelt 11 méteres büntetők döntötték el. Szombaton a kolozsvári CFR 11-esből lőtt góllal győzött, a Dinamo a találkozó befejezése előtt 2 perccel megítélt 11-esből szerzett góllal győzte le a Te­mesvári Politehnicát, a craiova­iak is 11-esből lőtt góllal sze­rezték meg a vezetést a con­­stantaiak elleni találkozón, és egy ellőtt 11-es fosztotta meg Pitesti-en a Sportul studentesc­ et a döntetlen eredménytől. Érde­kességként jegyezzük meg, hogy ebben a bajnokságban ez volt az első tizenegyes, amelyet nem értékesítettek. A kilenc mérkő­zésből nyolcan a vendéglátók győztek és csupán az UTA men­tette meg az idegenben játszó csapatok becsületét a Marosvá­sárhelyen elért döntetlennel. Ez a forduló volt eddig a legsze­gényebb gólokban. Mindössze 18 gól esett. A tabellán számottevő változás nem történt. Említésre méltó talán a sereghajtó cseré­je. A bajnokság kezdete óta az utolsó helyet elfoglaló Jiul a Rapid felett aratott fölényes győzelmével megjavította gól­arányát és így az utolsó helyet „átengedte“ az ugyancsak 6 pontos, de rosszabb gólaránnyal rendelkező SC Bacaunak. Eredmények: Universitatea Craiova — FC Constanta 2—1 (1—0). Góllövők: Oblemenco (2, egyiket 11-esből), illetve Caraman. Steaua — Petrolul 1—0 (1—0). Góllövő Nastase. FC Arges — Sportul studen­­tesc 2—1 (1—1). Góllövők: Ol­teanu és Vlad, illetve Ion Con­stantin. Tanasescu (Sp. stud.) ki­hagyott egy 11-est. Dinamo — Politehnica Temes­vár 2—1 (1—0). Góllövők: Nun­­weiller és Moldovan (11-esből). ill°tvp Bungau. Politehnica Iasi — SC Bacau 3—0 (3—0). Góllövők: Linpulescu (2) és Daniil. Jiul — Rapid 3—0 (0—0). Góllövők: Libardi, Stoichita és Multescu. CSM Resica — „U" Kolozsvár 1—0 (0—0). Góllövő: D. Popescu. A szombati mérkőzések ered­ményei: CFR Kolozsvár — Stea­­gul ro?u Brassó 1—0, és ASA — UTA 0—0. A következő forduló (októ­ber 17) mérkőzései: Steagul ro?u — AS Armata Marosvásárhely; Politehnica Te­mesvár — Jiul; „U“ Kolozsvár — CFR Kolozsvár; Petrolul — Po­litehnica Ia?i; Rapid — Dinamo; Sportul studentesc — Steaua; Sport Club Bacau — CSM Re?ita; UTA — Univ. Craiova; FC Con­stanta — FC Arge?, az a divízió Állasa 1. Univ. Craiova 8 6 2 0 13— 4 14 2. FC Constanta 8 5 1 2 13—7 11 3. Dinamo 8 5 12 15—11 11 4. Steaua 8 4 1 3 14— 9 9 5. CSM Resita 8 3 3 2 16—11 9 6. Politehnica Iasi 8 4 0 4 8— 9 8 7. FC Arge?­­ 8 3 2 3 11—12 8 8. Sportul studentesc 8 3 14 14—10 7 9. „U“ Kolozsvár 8 3 1 4 7— 6 7 10. Steagul ro?u 8 3 1 4 7— 8 7 11—12. Politehnica Temesvár 8 3 1 4 6— 8 7 11—12. Petrolul 8 3 14 10—12 7 13—14. UTA 8 3 1 4 6—11 7 13—14. CFR Kolozsvár 8 3 14 12—17 7 15. ASA Marosvásárhely 8 3 14 12—18 7 16. Jiul 8 2 2 4 11—12 6 17. Rapid 8 2 2 4 9—13 6 18. Sport Club Bacáu 8 3 0 5 9—15 6 A megyei labdarúgó-bajnokságban A megyei labdarúgó bajnok­ság VIII. fordulóján valóságos gólszüret volt. A nyolc találko­zón 37 gól esett. A legtöbb gól az Otelul — Viitorul Magyara mérkőzésen született, amelyen a vásárhelyi csapat 9—0-ra győ­zött. Eredmények: Otelul Marosvásárhely — Vii­torul Magyaro 9—0. Góllövők: Ivácsonyi (4), Lungu (2), Csutak (2) és Csutak M. A Viitorul erő­sen tartalékosan állt ki, mivel több játékosa nem jelent meg a mérkőzésen. A vendégcsapat edzője kénytelen volt fiatal, gyakorlat nélküli játékosokat szerepeltetni. Muresul Ludas — Gernyeszeg 6—1. A ludasi csapat legered­ményesebb játékosa Neagu volt, aki 3 gólt lőtt. A gernyeszeg­iek vigaszgólját Gólya II. szerezte. Comertul Dermagant —Gloria 2—1. Góllövők: Kristóf (2), illet­ve Demeter. Lemnarul — Cukorgyár 3—1. Góllövők: Timpanaru, Muntean és Nagy, illetve Horváth, Sticla — Metaiul Segesvár 2— 0. Góllövők: Hecht és Savu. Otelul Régen — Electromure? 3— 0. Vointa Nyárádszereda — Ener­gia Radnót 3—2. Tractorul Sármás — Vointa Szentkirály 4—0. ION PÄU£ A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Otelul Marosvásárhely 8 7 0 1 28— 8 14 2. Muresul Ludas 8 5 2 1 24— 7 12 3. Lemnarul Marosvásárhely 8 5 2 1 20— 6 12 4. Sticla Vointa 8 5 12 17—11 11 5. Tractorul Sármás 8 5 12 15—10 11 6. Vointa Nyárádszereda 8 5 12 16—13 11 7. Cukorgyár Marosvásárhely 8 4 13 17—16 9 8. Energia Radnót 8 3 2 3 24—14 8 9. Electromures 8 15 2 12—15 7 10. Otelul Régen 8 3 0 5 14—14 6 11. Vointa Szentkirály 8 2 2 4 7—12 6 12. Viitorul Magyaró 8 3 0 5 16—26 6 13. Glória Marosvásárhely 8 2 15 10—15 5 14. Comertul Dermagant 8 2 1 5 4—15 5 15. Metalul Segesvár 8 1 1 6 7—28 3 16. Vointa Gernyeszeg 8 0 2 6 5—26 2 Az ASA judo csapata sikeresen rajtolt az A divízióban Vasárnap az Egyetemi sport­­csarnokban az A divíziós judo bajnokság első fordulója kere­tében a marosvásárhelyi ASA, a Csíkszeredai Constructorul és a craiovai Universitatea csapatai mérkőztek. A marosvásárhelyi együttes jól szerepelt és mind­két ellenfelét legyőzte. Eredmé­nyek: ASA — Universitatea Craiova 4—0, ASA — Construc­torul Csíkszereda 3—2 és Con­structorul — Universitatea Cra­iova 5—0. A marosvásárhelyi csapatban Marian Stan, Valde­­mar Miresteanu, Traian Balá­ban, Christian Nicolau és Gheorghe Heldsdörfer verse­nyeztek. A csapat edzője Nagy István. Kézilabda ASA — Minaur Nagybánya 14—16 (6—5). Ezen a mérkőzésen a vásár­helyi együttes a várakozáson alul szerepelt, főleg a második félidő­ben sokat hibáztak játékosai. A második félidőben mindvégig a vendégek vezettek, volt amikor e­­lőnyük 4 gól volt. Győzelmük meg­érdemelt. A vásárhelyi csapat gól­jait Fehér (5), Nagy (3), Kacsó (2), Bucioaga, Doaga, Vintilescu és Cioara dobták. ★ A Muresul női csapata Udvarhe­lyen 9—6 arányban vereséget szen­vedett a helybeli Vointától. Mind­két mérkőzést az Őszi Kupa kere­tében játszták. SZABÓ ANDRÁS Teke Az A divíziós bajnokság máso­dik fordulója keretében mindkét marosvásárhelyi női csapat itthon játszott, és mindkettő — igaz nagy küzdelem után —, de győzött. A Vointa csapata 2351—2342 arány­ban győzte le az UTA-t. A csapat legjobbjai Szilágyi Erzsébet (411), Szemányi Margareta (402) voltak. A CFR újonc A divíziós csapata 2397—2378 arányban győzött a medgyesi Vointa ellen. A vasutas csapat számára a legtöbb pontot Puskás Magdolna (416), Ana Oprea (414) és Gábos Klára (405) szerez­ték. A harmadik A divíziós női csapat, a Dermagant késve (!) ér­kezett Resicára és így a mérkőzést 2500—0-ra elvesztette. Barátságos mérkőzésen 2363—2337 arányban nyert a CSM ellen. A CFR férficsa­pata Temesváron 4970—4871 arány­ban vereséget szenvedett helybeli testvércsapatától. A C divízióban A Chimica a II. csoport élén Vasárnap megyénk öt C divíziós csapata közül kettő játszott ottho­nában, mindkettő győzött. Az ide­genben játszott három csapat ve­reséget szenvedett. A legjobb ered­ményt a Chimica érte el, 4-0-ra győzött a székelykeresztúri Unirea ellen, és ezzel a győzelmével a táb­lázat élére került. Eredmények: XI. csoport: Chimica — Unirea Székelykeresztúr 4—0; Medve-tó — Avintul Régen 2—1; Unirea SepsiAbentgyörgy — Viitorul 4—1; Hebe — Viitorul Gyergyószentmik­­lós 0—2; Minerul Rodna — Oltül Sepsiszeentgyörgy 2—2; Foresta Beszterce — Muresul Toplita 2—2; Forestierul Kézdivásárhely — Csík­szeredai SE 1—0; Carpati Kovász­­na — Balánbánya 2—2. XII. csoport: CSU Brassó — CFR Segesvár 1—0; Metalul Kiskapus — Textila Sebes 3—0; Precizia Sacele — Vitrometan Medgyes 1—0; UPA Szeben — Chimica Viktoria 2—1; Öltül Rm. Vilcea — Carpati Mirea 3—1; Torpedo Zernyest — CIL Ba­­lázsfalva 1—0; Textila Cisnadie — Hidroenergia Rm. Vilcea 2—0; Lo­­trul Brezoi — ICIM Brassó 1—0; MEDVE-TŐ SZOVATA—AVÍNTUL RÉGEN 2—1 (1—0). A szép őszi idő, az újonc C di­víziós régens vendégcsapat eddigi nagyszerű szereplése, a szovátaiak szerdai jó játéka mindmegannyi csábítás volt a szováta közönség számára, amely zsúfolásig megtöl­tötte a lelátót. Sokan jöttek Ré­­genből, hogy buzdítsák kedvenc csapatukat. A közönség nem is csa­lódott, a két együttes jó játékkal rukkolt ki. Az együttesek felváltva irányították a mérkőzést. Az első félidőben és a második félidő első tíz percében a helyi csapat játszott jobban. Az utolsó 35 percben a vendégeké volt a kezdeményezés. A szovátai csapat, főleg az első fél­időben uralta a játékot, de csak kétszer sikerült bevennie a régens­­ek kapuját, mivel az ellenfél vé­delme jól hárított. A helyiek főleg Horváth révén vezettek több tá­madást, s ezeknek a támadásoknak mindegyike a kapu előtt teremtett jó helyzettel fejeződött be. A szo­vátai belső csatárok azonban kés­lekedtek a befejező akciókkal, és ugyanakkor a kapufa is segítette a régenieket, hiszen kétszer a felső lécről pattant vissza a labda. A második félidő első tíz perce után, amint már említettük, a régeniek vették át az irányítást, szépítettek az eredményen, s nem sok hiány­zott a kiegyenlítéshez sem. A mér­kőzés bővelkedett izgalmakban, sokszor kemény összecsapásokban, sok volt a kapuralövés is. A szo­vátaiak 13-szor, a régensek 7-szer küldték veszélyesen kapura a lab­dát. A nagyszerűen bíráskodó Ion Filip abrudbányai játékvezetőnek sok dolga volt, 19-szer kellett fi­gyelmeztetnie szabálytalanságért a régenieket, 9-szer a szovátaiakat, 3-szor kellett felmutatnia a sárga lapot, kétszer a régenieknek, egy­szer a szovátaiaknak. Az első gól a 10. percben esett, Horváth elfutott a szélen, kicselez­te védőjét és 12 m-ről az alsó sa­rokba lőtt. A 46. percben egy sza­badrúgás után Osváth kapura fe­jelt, a védők rövidre szabadítottak fel, és Kurkó magasra felugorva fejjel elérte a labdát és a védők mellett a hálóba küldte, azt. 2—0. A régensek a 68. percben szépítet­tek Butiurca révén, aki elcsípte Lőrinczi hazaadott labdáját, és a kapus mellett a hálóba lőtt. 2—1. A csapatok az alábbi felállításban játsztak: Avintul Régen: Ujfalvi — Pop, Böjthe, Ormenisan, Czuezura, — Crisan. Köllő — Szántó (Gábor, Kozma) Butiurca: Marginean, Mo­noki. Szováta: Péterfy — Kurkó, Lő­rinczi, Engi, Bonti — Csorna, Végh — P. Lukács, Osváth (Pösze), Angi, Horváth. FEKETE ÁRPÁD CHIMICA—UNIREA SZÉKELYKE­­RESZTÚR 4—0 (2—0). Szép időben, kitűnő pályán, jó iramú mérkőzést vívott a két csa­pat. A Chimica mindvégig támadott és sikerült 4 gólt lőnie jó képessé­gű ellenfelének. A 16. percben Popanica elfut a balszélen, beadá­sa Cirnathoz kerül, aki megszerzi az első gólt. A 41. percben Popa­nica átcselezi a védőket és gólt lő, 2—0. Az 55. percben Círnat szép fejesgólt lő, és ugyancsak ő a 67. percben 4-re emeli csapata góljai­nak számát. A Chimica megérde­melten győzött, ezúttal az összjá­­téka is jó volt. Sajnos, a sportsze­rűség terén nem lehet a legfelső jelzőket használni, mivel Savu bántalmazta ellenfelét és így a já­tékvezető kiállította. Máskülönben más sportszerűtlen megnyilvánulás nem volt a mérkőzés folyamán. A medgyesi játékvezető hármas, közé­pen Alexandra Predoiuval, jól ve­zette a j'játékot. ALEXANDRU CANEA C DIVÍZIÓ XI. CSOPORT XII. CSOPORT Chimica 6 5 10 16— 5 11 Oltül 6 4 2 0 16— 4 10 Forestierul 6 4 0 2 14— 6 8 Gyergyó 6 3 2 1 11— 8 8 Avintul 6 3 12 11— 7 7 Medve-tó 6 3 0 3 10—10 6 Viitorul 6 3 0 3 7—15 6 Unirea 6 2 13 11— 7 5 Csíkszereda 6 2 1 3 6— 5 5 Rodna 6 2 13 13—12 5 Balánbánya 6 2 1 3 6— 6 5 Székelykeresz. 6 2 13 10—12 5 Carpati K.-va. 6 1 3 2 6—10 5 Foresta 6 12 3 10—14 4 Toplita 6 1 2 3 8—17 4 Hebe 6 1 0 5 2—19 2 CSU 6 5 0 1 12— 3 10 Metalul 6 3 2 1 9— 6 8 Textila 6 4 0 2 8— 6 8 Hidroenergia 6 3 2 1 3— 2 8 Torpedo 6 3 1 2 7— 4 7 CFR 6 3 1 2 3— 4 7 Precizia 6 3 0 3 5— 5 6 Brezoi 6 3 0 3 4— 4 6 Victoria 6 2 2 2 6— 6 6 CIL 6 2 1 3 5— 4 5 Vitrometan 6 2 1 3 6— 6 5 UPA 6 2 1 3 5—10 5 ICIM 6 1 2 3 5— 6 4 Ok­ul 6 2 0 4 6— 8 4 Sebeg 6 2 0 4 7—11 4 Carpati 6 114 7—13 3 Kosárlabda, B divízió Mure?ul — Vointa Zilah 65—76. Az eredmény meglepetésnek szá­mít. Ezzel a vereségével a Muresul csapata folytatta balsiker soroza­tát, hiszen az eddig lejátszott mind­három mérkőzését elvesztette. A Mure?ul ezen a találkozón is gyen­gén játszott,, lélek nélkül és így a zilahiaknak, akik máskülönben nem képviselnek kiemelkedő játék­erőt, lelkesedésükkel sikerült meg­szerezni a győzelmet. A Muresul részére a legtöbb pontot Kovács F. (18) és Kovács T. (16) szerezték. Sánátatea Szatmár — Medicina Marosvásárhely 83—93. A maros­­vásárhelyi csapat Szatmáron is iga­zolta, hogy jó formában van és az első két fordulóban elért sikere nem a véletlen műve. Ezen a ta­lálkozón is jó játékkal megérde­melten győzött. A csapat legered­ményesebb játékosai Czédula, Ben­­cze, Bugariu voltak. Atlétika Annak ellenére, hogy mindössze két hete kezdődött meg a tanítás, az iskolás atléták máris jelentős versenyen vettek részt. Az ISKO­LÁSOK ATLÉTIKAI FESZTIVÁL­JÁN, amelyen 1959—1964-ben szü­letett tanulók vehetnek részt, 24 iskola nevezett be. Vasárnap az el­ső két csoportba beosztott iskolák atlétái versenyeztek, így rajthoz álltak a 2-es, 6-os, 16-os, 19-es ál­talános iskolák, az Unirea Líceum, , a páznánfalvi iskola (I. csoport), valamint a 3, 7, 9-es általános isko­lák, a Papiu Líceum, a marosszent-­­­györgyi és az udvarfalvi általános­­ iskolák atlétái. A másik két cso­­port október 7-én versenyzik._____ Ifjúsági bajnokság Az AS Armata ifjúsági csapata vasárnap Tordán az Arietul ellen játszott és 2—0-ra győzött Székely, valamint Papp Sándor góljaival. A Sportiskola csapata a hunyadi Cor­­vinust látta vendégül. A találkozó eredménye 1—1-es döntetlen. íjászat A Posta Serlegéért kiírt verseny zárta az íjász idényt Marosvásár­helyen. A szatmári Vointa, a ko­lozsvári ASA, valamint a marosvá­sárhelyi Sanatatea, Muresul és Posta íjászainak részvételével lebo­nyolított verseny jó színvonalú volt, jó eredményekkel zárult. Az eredmények jobbak voltak nagy­részt, mint az országos bajnoksá­gon elértek. Említésre méltó, hogy a Sánátatea, amely most is győzött, ebben az évben minden versenyét, köztük az országos bajnokságot is megnyerte. Ilyen mérleggel kevés egyesület büszkélkedhetik. Ezen az idényzáró versenyen 2975 ponttal a szimpla FITA csapatversenyen or­szágos csúcsot ért el. A dupla FITA verseny eredményei. Férfiak: A­L Sán­tatea (Máthé József, Siklódi Ernő, Filep Attila) 5770 pont; 2. Posta 5663 pont; 3. Vointa Szatmár 5033 pont. Egyéniben: 1. Kászoni Tivadar (Posta) 2058 pont; 2. Má­thé József 2017 pont; 3. Siklódi Ernő 1947 pont. Nők: 1. Vointa Szatmár 4994 pont; 2. Muresul 4117 pont. Egyéniben: 1 Ecaterina Pop, 2. Kerekes Katalin, 3. Szendrei Gabriella, mindhárman a szatmári Vointa versenyzői. A marosvásár­helyiek közül a legjobb eredményt Sofia Craciun (Muresul) érte el, aki 1513 ponttal az 5. lett. Tenisz Az elmúlt héten Marosvásárhe­lyen a Sportiskola csapata vissza­vágó mérkőzést játszott a csehszlo­vákiai TJVSS Kosice csapatával. A két csapat között hagyományossá vált mérkőzésen ezúttal a vásárhe­lyiek győztek 9—6-ra. Az elmúlt évben ugyancsak a vásárhelyiek győztek Kosice-n 8—5-re, így­­ a vendégeknek nem sikerült vissza­vágniuk az akkori vereségükért.

Next