Vörös Zászló, 1974. január (26. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-03 / 1. szám

1­ 3 OLDAL VÖRÖS ZÁSZLÓ •­­ Őrhelyen A tűzoltó laktanyába is elláto­gattunk, megtudni, miként kezdték itt az 1974-es évet. A szolgálatos szobában Soméban Alexandra törzsőrmester fogadott. Az íróasz­talon előtte a város térképe, ép­pen azt nézegette: — Hogy miként kezdtem az új évet? Mi tagadás, éjfélkor az én kezemben is ott volt az új évet köszöntő pohár. Az ünnepi hangu­lat az én családomban sem hiány­zott. Nekem azonban mérsékelnem kellett magam az ünneplésben, mert reggel szolgálatba álltam, s az ember nem kockáztathat ilyen­kor. Különösen nem az én beosz­tásomban. — Milyen beosztása van? — Most két szempontból is fele­lősségteljes a munkám. Melyikkel is kezdjem? Az egyik tűzoltóautót én vezetem, volánhoz pedig csak józanul és pihenten ülhet az em­ber. Ezenkívül most én felelek azért is, hogy a műszaki berendezéseink bármelyik pillanatban használhatók legyenek, s a katonák gyorsan, in­dulásra készen álljanak. Ezért többször is ellenőrzöm a tűzoltó fel­szereléseink használhatóságát. Megnézem azt is, hogy a fiúk, akik olvasással, beszélgetéssel, viccelő­déssel töltik idejüket, hogyan vá­laszolnak a vészjelzésre. Az sem titok, hogy ezt a térképet most mi­ért nézegetem. Megtudakolom, a legfontosabb ipari objektumok fe­lé vezető utakon nincs-e valami közlekedési akadály, mert nekünk ezt is tudnunk kell. A délelőtt fo­lyamán ellenőriztem, hogy a város különböző negyedeiben folyamatos-e a vízszolgáltatás. Néhány ipari egység polgári tűzoltóival is fel­vettem a kapcsolatot. Ismernünk kell azt is, hogy ha kell, ők miként tudnak helytállni. Felhívtam fi­gyelmüket néhány tennivalóra, számon kértem tőlük bizonyos dol­gokat, így például azt, hogy a leg­fontosabb bejáratok nincsenek-e eltorlaszolva áruval, vagy beérke­zett nyersanyaggal. Ha befejeztem önnel a beszélgetést, tovább kell folytatnom az ilyen irányú ellen­őrzést. Bevallom, azt hittem, hogy a szolgálatos törzsőrmester rádióhall­gatással, vagy olvasással tölti ide­jét. Tévedtem. Komoly, felelősség­­teljes munkát végez, akár a mun­kanapokon. — Nem esik rosszul, hogy ami­kor más ünnepel, ön szolgálatban van? — Aki katonai szolgálatra vál­lalkozott, annak számolnia kellett azzal, hogy éjjel-nappal, ünnep és hétköznap egyaránt kötelességtelje­sítésre hívhatják. Én már 20 éve, hogy viselem ezt az egyenruhát, és nem ez az első ünnep, amikor szol­gálatban vagyok. Kezet fogok és távozom. Közben csenget a telefon. — Talán csak nincs valahol va­lami baj? — kérdem. Megnyugtatóan int. Miután le­teszi a kagylót, megjegyzi: Ilyen­kor így van ez. Nemcsak akkor te­lefonálnak az emberek, ha baj van. Egy polgári tűzoltó boldog új évet kívánt. Főúr, fizetek ! Igaz, hogy ezen a szilveszter éj­szakán, akárcsak máskor, minden­ki a felszolgáló, pincérnek fizetett, de a főúr mégiscsak ő volt. Balázs Imre, a Mure­jus étterem vezetője. Vajon mit jelent Balázs Imrének ez a titula? — Több fáradságot, ezernyi ki­­sebb-nagyobb gondot — mondja. — Csak ennyit? — Ó, nem! Hiszen minden ör­­­römmel végzett munkának meg­van a maga elégtétele. Most pél­dául nagyon fáradt vagyok, de u­­gyanakkor boldog is, hiszen mind a 250 vendég, aki itt előzetesen helyet foglalt szilveszter éjszaká­jára, jókedvűen, a 14 fogásos me­nüvel és a kiszolgálással elégedet­ten állt fel az asztaltól. Nekem, akárcsak Fekete Lázár üzletveze­tő társamnak, vagy Cimpean Ioan­­nak, aki most kapta meg a kony­haművészet mestere címet, Csizmás Ernő zenekarvezetőnek és a többi munkatársamnak ez nagy elégtétel. Úgy érzem, jól végeztük és jól kezdtük az évet, úgyhogy az a tábla továbbra is ott függhet a meg­szokott helyen. Hadd mondjuk el, hogy azon a táblán egy miniszteri határozat szövege olvasható, mely tanúsítja, hogy a marosvásárhelyi Mureșul étterem — az ország legjobb ét­terme. — Az meglehet, hogy a kereske­delem többi területein még nincs, vagy nem érződik eléggé a kon­­kurrencia, de a vendéglátóiparban annál inkább — mondja Balázs Imre kissé később. — Úgy mon­dom, ahogy van, néhány évvel ez­előtt, amikor még nem volt Grand Hotel meg Aranykakas, és tucat­nyi bár, valamivel könnyebb volt a dolgunk. Az igazság az, hogy most már csakis előzékenységgel, finomabb készítményekkel, jobb italokkal és zenével tudjuk elérni, hogy a kedves vendég a Muresul­­ban érezze magát a legjobban, hogy máskor is ide­kívánkozzék. Minden foglalatosságnak, és így a vendéglátásnak is megvan a maga sok-sok apró titka. A mi esetünk­ben a kellemes környezet és han­gulat teremtése a legfontosabb. No meg a rend, fegyelem, így ta­nultam ezt a szakma mestereitől és természetesen a vendégektől ... — Sok év tapasztalatait mond­hatja magáénak? — Elég sokét. Huszonhat évvel ezelőtt pikolóként kezdtem tanul­gatni a szakmát, és érdekes vélet­len folytán éppen itt, ebben a többször átalakított, de mindvégig kedvelt étteremben, ahol még hosszú ideig szeretnék a vendégek rendelkezésére állni szerény szol­gálataimmal. Ha fogy a fehéráru A mindennapi kenyér sohasem hiányozhat asztalunkról. Hogy a mostani ünnepen mindenből kellő mennyiség volt-van az asztalunkon, ez a pékeknek köszönhető, akik a négy nap helyett legtöbb egy na­pot ha ünnepelnek. Nagy József, a Borsos Tamás ut­cai pékség egyik csoportvezetője ezt a legtermészetesebbnek tartja. — Ünnep ide, ünnep oda, de enni kell. Sőt, ilyenkor még jobban esik az étel.­Tehát nincs abban semmi kü­lönös, kérem, hogy mi most is dolgo­zunk. Az általunk készített fehéráru­ra igényt tart nemcsak a kereskede­lem, hanem az egészségügy is. Mi látjuk el veknivel a kórházakat is, és nem is kis mennyiségben. Jó hangulatban van a csoportve­zető, úgy látszik, még tart a szil­­veszterezés hatása. De azt mond­ják, ő mindig kedélyes. Ért a hangulatteremtéshez. Arról fagga­tom, hogy telt el az ünnep otthon. — Ó, kérem, én azt hittem, szak­mai dolgok érdeklik. Azokról szí­vesebben beszélek. Elmondhatom például azt, hogy voltam jó pár évvel ezelőtt Bukarestben egy szakmai versenyen. Nem kétkedés­ként, de megjegyzem, nem marad­tam le. S hogy válaszoljak a kér­désére, azt hiszem, n mpi családi szilveszterezésünk sem maradt el a többi családétól. A jó hangulat­ról nemcsak az asztalra kerültek, hanem a rádióállomások is és a te­levízió is gondoskodott. Miközben beszél, a keze is jár. Az óriás tálnak tűnő, kerekeken gördülő szerkezetet a dagasztógép alá taszítja. A nagy mennyiségű tésztát látva megkérdem, mennyi zsurveknit készít ez az ünnepi vál­tás. — A megrendelés az irodában. Pontos számot nem tudok monda­ni, de azt hiszem, 6—7000 darabot kell készítsen egy váltás ... Szürkületkor és hajnalban A fehér leplétől megfosztott fő­úton már a szürkületi órákban vi­dám fiatalok csoportjai búcsúztat­ják az óesztendőt. A falu külön­böző részeiből azonban munkaru­­hás emberek sietnek a termelőszö­vetkezet üzemközpontja felé. Egy pillanatig mosolyogva tekin­tenek a zenebénáló fiatalok után, aztán még inkább megszaporázzák lépteiket. Hívja őket a kötelesség. Ők a rácsi mísz fejő-gondozói, a­­kik ünnepnap, vasárnap, újesztendő előestéjén és hajnalán is kézbe veszik a fejő vedreket, hogy habzó zuhataggal töltsék meg az ezüstös kannákat. Ők azok, akikre talán kevesen gondolnak, amikor a tej­kihordó csengetésére felemelik az ajtó sarkából a piros kupakos ü­­vegeket. De talán ők sem várják azt, hogy a nagy vidámság köze­pette vagy éppen a hétköznapi tennivalók forgatagában rájuk gon­doljanak. Nap mint nap, s így szil­veszter estéjén is, örömmel öltik magukra fehér köpenyüket, hogy előkészíthessék mindannyiunk napi eledelét. S mindannyiuk közül ta­lán a legodaadóbban Marginean Miron végzi munkáját, akinek je­lentős szerepe volt abban, hogy a termelőszövetkezet több mint 230 literrel szárnyalta túl a múlt év­ben a takarmányozott tehenenkénti termelési feladatát. S hogy meg­kérdezzük tőle, mire gondol az új esztendő küszöbén, azt válaszolja: — Boldogságot, jólétet kívánok minden embernek. Magamnak erőt, egészséget, továbbra is, hogy helyt­állhassak a munkában, hogy ebben .. . Megtelnek az ezüstszínű te­jeskannák. Koromsötétben, a be­csülettel végzett munka elégtételé­vel ballagnak haza a gondozók, hogy pohárcsengéssel köszöntsék az új esztendőt. És míg teljében a vi­dámság, a jókedv, a hajnalcs­ilag sziporkázik a sötét égen, Marginean Miron és társai ismét munkaruhá­ba öltöznek, s a csonttá fagyott rö­gös ösvényen elindulnak munkahe­lyük felé, hogy mi, ezeken az ün­nepnapokon is megkaphassuk a friss tejet. Köszönjük, gondozók, köszönjük, állattenyésztők az oda­adó munkát, kívánjuk, hogy jó e­­gészségben dolgozhassanak ebben az esztendőben is! Műtőasztalok, betegágyak mellett Szomorú dolog kórházban tölteni az ünnepet, ágyhoz kötöttnek tudni hozzátartozónkat. Kisgyermekünk távolléte a legfájóbb. — Nehéz ilyenkor pótolni az ott­hont, a szülőt — vallja őszintén B. Popa Mária, a Marosvásárhelyi Gyermekkórház egyik nővére, majd elmondja, érzékenyebbek, meleg­ségre éhesebbek ilyenkor a gyer­mekek, tehát az egészségügyi sze­mélyzetnek és különösen az állan­dóan mellettük lévő nővéreknek, a lelkiismeretes betegápoláson és gondozáson túl a szokásosnál is bőkezűbben kell osztogatniuk a kedves szót, a simogatást. A cse­csemők igényelnek a legnagyobb figyelmet, a legodaadóbb munkát, de aki szereti a gyermekeket, an­nak nem teher, hogy lesse lázas pihegésüket, akárcsak otthon, a sa­ját gyermeküket, ha beteg. — Azért csak van különbség hét­köznap és ünnepnap között a kli­nikán is? — A nem súlyos beteg, de még állandó kórházi felügyeletet igény­lő gyermekeket a szülők kérésére a kórház vezetősége 1—2 napra ha­zaengedi. De sajnos újak jönnek helyettük és olykor tömegével, mert ünnepnapokon nagyon sok szülő agyoneteti gyermekét, és a­­kad példa arra is, hogy ital okozta mérgezéssel hoznak be serdülőket. Olykor nehezebb hát az ünnepnap a hétköznapoknál. ■A Bende Katalin, a sürgősségi se­bészet egyik műtősnővére 33 éve áll az egészségügy szolgálatában, 1961-től dolgozik a marosvásárhelyi sürgősségi sebészeten. — Hány szilvesztert töltött a kli­nikán? — kérdem. — A legtöbb itt telt el a műtő­asztal mellett. „Neked nincs csa­ládod, nem köt férj, gyermek“ — mondották, és én vállaltam szíve­sen az ünnepi műszakokat, holott a sürgősségin ilyenkor nagyon ne­héz. 11 óra után hozzák a vereke­dések áldozatait, a perforációs és más, halaszhatatlan beavatkozást igénylő betegeket. Erős ügyelet az ilyen, egy percig sincs megállás. És bizony olykor a 24 órás szolgá­latra még rá kell pótolni. — Egészségügyi berkekben tud­ják: a műtősnővér a sebész jobb­keze. Mérhetetlenül nehéz munkát végez, a legkisebb hanyagsága élet­oltó lehet, önt a munkahelyén be­csülik, tisztelik. A betegeitől szá­mít elismerésre? — A legtöbb azt sem tudja, ki volt mellette a legkritikusabb pil­lanatban, legfeljebb az orvos felől érdeklődik, a műtősnővér kiléte nem érdekli. — Ez fájó? — Annak, aki hivatásból válasz­totta a betegápolást, annak nem. Soha sem akartam kitűnni, érde­meket szerezni. — 33 év, sok fehér éjszaka, szil­veszter, május elseje, vasárnap a műtőasztal mellett. Az ünnep han­gulata érződik-e a fehér ágyak, fe­hér köpenyek világában? — Egy alkalommal szilveszter éjszakáján két üveg italt küldött be valaki, káposztalének véltük. Később kiderült, „szürkebarát“ volt, persze csak szolgálat után ke­rült rá a sor. Előfordult, hogy a betegek „ünnepi asztalt" terítet­tek, meghívtak egy szelet tésztára. Ám ez nagyon ritka eset, a kór­házban betegek, szenvedők feksze­nek, ami a kötelességünket illeti, itt minden nap egyforma. Akit megsüvegelnek az utcán Szikár férfi osztogatja az uta­sításokat a Bradul önkiszolgáló vendéglő kisebb üzemnek is beillő konyháján. Jóformán még el sem tüntették a szilveszteri mulatság nyomait, s máris készül a szokásos 18—20 féle étel, amelyek közül minden vendég maga állítja össze menüjét. — Naponta átlag 650—700 sze­mélynek főzünk, ünnepnapokon 750—800 személynek is, ami azt mutatja, hogy egyre kevesebben töltik drága idejüket főzicskéléssel. Meg aztán sok a fiatal is, meg az átutazó — mondja Coroian Con­stantin, a Bradul étterem főszaká­­csa. — Kétségtelenül fontos a terv­számok kedvező alakulása, jóma­gam mégis annak örvendek a leg­jobban, hogy a múlt év elején a Grand-hotelben megnyílt ugyan­ilyen jellegű étterem jóformán sen­kit sem csábított el tőlünk. A ven­dégek megszokták, megszerették főztünket, mert a fogások összeál­lítása mellett, legfontosabb gon­dunk a közönség ízlésének kipuha­­tolása... — Hogyan történik ez a puhato­lózás? — Hát először is látom, hogy ke­­lendő-e ez vagy az a készítmény, aztán megfigyelem azt is, hogy mi jön vissza a tányérokon. Ha üre­sek a tányérok, akkor már biztos vagyok, hogy ízlett, amit főztem. Ezenkívül sokat vagyok a vendé­gek között. Engem nagyon sokan ismernek, sokan megsüvegelnek az­­utcán . Ebben a megsüvegelésben lehet valami,­­abból­ az ősi szokásból is, amellyel már gyermekkorunk óta megköszönjük az ételt, de egy „nagyüzemi“ szakács esetében az kétségtelenül a közönséget odaadás­sal szolgáló embernek szól, amely­re Coroian Constantin, a város sok más főszakácsával együtt, újra meg újra rászolgál. ÉS SZABÓ DÉNES RIPORTJA — — Rosszul esett? — Csak pillanatnyilag, mert írat­lan szabály, hogy ne szívjuk mell­re a durvaságot, sok energiát ve­szítenénk ezzel, gátolna a további munkában. Említek egy példát: néhány nappal ezelőtt este keresik a főrendezőnőt, ideges férfihang szólal meg. „Mondja kénem, a 03- astól elment a kisasszony kolindál­­ni?“ Mit lehet válaszolni egy ilyen kérdésre? Meg aztán, honnan tud­hatná mindenki, hogy a telefonista ha leült a váltó mellé, onnan nem állhat fel, csak ha helyébe ül va­laki. Nincs ideje „feketézni“ „ud­­varoltatni“, „kolindálni“. Akár egy gép, amit bekapcsoltak az á­­ramkörbe, megszakítás nélkül dol­gozik, pattanásig feszült idegekkel, mígnem lejár a szolgálat. Hány éve telefonista? — Hét, és ebből három szilvesz­tert töltöttem a központban. — Család? — Egy kislányom van, a fér­jem ugyancsak postaalkalmazott, tudja, mit jelent ennél az intéz­ménynél dolgozni. A túraszolgálat nem tesz kivételt ünnep­ és hét­köznap között. Ezért nem sorolom az ünnepi szolgálatokat a szakma nehézségei közé. — Hanem mit? — A zajt s azt, hogy sokféle em­berrel van dolgunk, köztük nagyon sok türelmetlennel. — Okkal­? — A felek szempontjából. De vi­szont rengeteg telefonszám meg­változott, az idegenben lévő hoz­zátartozó a régit ismeri. Pillanat alatt át kell értékelnünk a kért számot. Bővítik a hálózatot, sok az akadály, meg aztán az új központ­hoz csatolt vonalakon ki kell vár­nunk a helyi beszélgetések befeje­zését is. Természetesen ilyenkor várnia kell a megrendelőnek és bosszankodik. — Ünnepi szolgálati élménye? — Ilyenkor beszélgetések útján a nagyvilág befut Marosvásárhely­re, ez érdekes. Apró örömöket is nyújt egy ilyen szolgálat. Egy al­kalommal csokoládét küldött vala­ki, örültünk neki, elosztottuk. És kellemes hallani a sok jókívánsá­got, amiből egy-egy nekünk is szól. Ünneplő ruhában, vagy éppen házikabátban, mindenki kedve szerint, de remélhetőleg jó hangulatban, erőben, egészségben töltötte az ünnepeket. A szilveszteri mulatságok, a későbbi borozgatás vagy ráérős beszélgetés közben több mint bizonyos, hogy nem, vagy alig gon­doltunk azokra az emberekre, akik valamikor később ünnepelnek, mert most a mi kényelmünk, jó hangulatunk, biztonságunk, egész­ségünk, villanyunk, vizünk, tejünk, kenyerünk, italunk biztosí­tásával törődtek. Elismerés és bíztatásként szóljon hát róluk is az új év első krónikája. Akik értünk fáradoztak az ünnepeken — VERESS MARGIT, LAJOS ANTAL, MARKÓ BÉLA Képek az új évet köszöntő mulatságokró! Egy népi hagyomány szerint aki újév éjjelén kisbárányt simogat szerencsés lesz. Ennek a hagyo­mánynak köszönhetően a Bradul étteremben nagy keletje volt egy piros szalagos kis babinak. Az energetikai diszpécserátuson egy percet sem szünetelhet a munka. Felvételünkön a szolgálatos, Gré­­pály János energetikai mérnök az esztendőben még gazdagabb e­­redményeket érjen el munkaközös­ségünk. Hétköznapokon, ünnepnapokon a vasúton egyforma a szolgálat. Képünkön Molnár József központos forgalmista és liaurel Petru túrafőnök. A Maros étte­remben is vi­dámság ural­kodott az étel­lel, Itallal, bő­ven megrakott asztaloknál, összecsendül két pohár. Szil­veszter­­ éjsza­káján az ifjú­sági karnevá­lon is több ezer­­szer csendültek össze, jókíván­ságok kíséreté­ben a poharak. Marosvásárhelyen, a kövesdombi új lakónegyedben Bokor Sándor kereskedelmi hűttőgép-javító, családja körében köszöntötte 1974. érkezését. Jókívánságok — telefonon A marosvásárhelyi interurbán központban szilveszter éjszakáján szolgálatos nők közül az egyiket faggatom. „25. számú telefonista“ jelenkezett Vajda Anna-Mária a 09-est formálóknak. — Hány beszélgetésre teremtett lehetőséget? — Nem volt időm megszámolni. — Miben különbözik az ünnepi szolgálat a többi napokétól? — Türelmetlenebbek, de ugyan­akkor kedvesebbek az emberek, mint máskor. Sokan tárcsázzák csak azért a központot, hogy bol­dog új évet kívánjanak a lányok­nak, s ez jólesik. — Szidták már össze szolgálat közben? — Ó, nagyon sokszor. ★ Fehérköpenyesek őrhelyem A marosvásárhelyi Ortopédiai- és Gyermeksebészeti Klinika orvo­sai, asszisztensei és nővérei felké­szülten fogadják a betegeket, sérül­teket nemcsak nappal, de éjszaka is. Utcai, háztartási, üzemi, közlekedési balesetek, kocsmai összetűzések sé­rültjei jelentkeznek az ambulan­cián. Szilveszter éjszakáján ismer­kedtem meg az ügyeletes gárda személyzetével, dr. Oprit Zeno ortopéd szakorvossal, dr. Oprit Aure­lia gyermeksebésszel, dr. Kalló Tibor reanimáló főorvossal, Máthé Khel Judit műtősnővel és Csók Ambrus gipszelővel. Beszélgetésünket, a mentőautó ér­kezése szakítja félbe. Kétnapos fiúcskát visznek a műtőbe, a szülé­szeti klinikáról hozták. Nyomukba szegődöm. A műtőlámpa fényében, az­ asztalon piciny gyermektest. Ge­­rincsérv műtétet hajtanak végre. Másfél óra múlva a kétnapos ember­két a gyermeksebészet egyik szalon­jában lévő inkubátorba helyezik. Úgy tűnik, csendesnek ígérkezik az este, az éjszaka. De lám újabb beteg érkezik. A hároméves, szőke hajú kisleány Brassóból jött szülei­vel látogatóba. Ugrándozott, a ven­déglátók konyhájában, megcsúszott, s aztán nem tudott lábra állni. A kislány már az ambulancia aszta­lán fekszik. A lelet a combcsont­törés, amit a röntgenfelvétel is iga­zol. Az ötéves Claudius szánkózás közben vasoszlopnak rohant. A ki­csi áll a vérben. Opris doktornő összevarrja a zúzódást, majd betegét a szájsebészetre küldi. Az orvosi szobában beszélgetek az orvos házaspárral. Ezen a szilvesz­teri éjszakán is együtt küzdenek az életért. Tizenötesztendős közös múltra tekintenek vissza. A feleség 1965-ben gyermeksebészszakorvosi, míg a férj ugyanabban az esztendő­ben ortopédszakorvosi vizsgát tett. Azóta sikerekben-élményekben gaz­dag évek teltek. — Élményem, sikerem és kudar­com is van — válaszolja egyik kér­désemre az orvosnő. Talán egyet említek. Tavaly egy estébe hajló délután történt. Gárdás voltam. Egy­szerre négy testvért, három fiút és egy kislányt hozott a mentő. A leg­nagyobb 9 éves. Tűz ütött ki a la­kásban és súlyos égési sebek borí­tották a gyermektesteket és arcokat. Négyheti kezelés után gyógyultan távoztak. Rendkívül nagy öröm volt. Asszisztens kopogtat az ajtón. Tes­sék, hangzik a válasz. Oprik doktor, tessék jönni, bete­get hoztak. A vizsgáló asztalon a 63 éves K. Joli néni jajgat, a karját fájlalja. Opri? Zeno doktor figye­lemmel vizsgálja. Felkarcsont-törés, állapítja meg. A beteget a röntgen­szobába, majd a gipszelőbe viszik. Egy óra sem telhetett el, újabb be­teget hoztak. B. Zsuzska néni le­esett, s ahogy a vizsgálaton kiderült, alkarcsontjai törtek ketté. Búcsúzom a fehérköpenyeseknek erről az őrhelyéről, s a Szülészeti Klinikára indulok. (A kora reggeli órákban ismét visszatértem ide, megtudtam, hogy különösebb eset nem történt. Azért egy eset mégis felháborít. A gip­szelő szoba asztalán 36 éves, szőke asszony fekszik. Arcán a fájdalom és a megbántottság könnyei. Szil­veszteri mulatságból hozták ide láb­szárcsonttöréssel. A féltékeny férj áldozata. A csontok hamarosan összeforrnak, de a sértés, megbán­­tás emlékei azt hiszem, nehezeb­ben feledhetők el.) VÁSÁRHELY ELSŐ ÚJSZÜLÖTTJE Éjszaka 0 óra 45 percet jeleztek az órák. A Szülészeti Klinikán is készenlétben álltak az orvosok, szü­lésznők, asszisztensek és nővérek. Az egyik szülőszobában a 23 éves Lucátus Carolina vajúdott. Nem sokáig. 0 óra 45 perckor megszületett Vásárhely első új embere. Lacatus Carolina Lucica. Súlya 2 700 gramm és 49 centiméter hosszú. „KÖNNYŰ SZOLGÁLATUNK VOLT" A marosvásárhelyi Gyermekpoli­­klinika rendelőjébe az új év első napjának reggelén látogattam el. ..Az év utolsó napjának estéjén vet­tük át a gárdaszolgálatot. Eltérően az előző évektől, könnyű szolgála­tunk volt- tájékoztatott Ciugudean doktornő. Szilveszter éjszakáján hat kisbeteget látogattak meg otthoná­ban, míg ötöt a poliklinika rende­lőjében vizsgáltak meg. HETVEN HÍVÁS A MENTŐÁLLOMÁSON Szilveszter estéjén és éjszakáján 70 alkalommal indultak útjukra a Mentőállomás vöröskeresztes autói. Hetvenszer siettek a helyszínre, hogy segítsenek a bajbajutott em­bereken. Az új esztendő első regge­lén azt is megtudtam, hogy az el­múlt évben a fehérköpenyeseknek erről az őrhelyről 25 600 alkalommal indultak el, hogy életet mentsenek. Tavaly a vöröskeresztes repülőgépek is sokezer kilométert tettek meg — fedélzetükön betegeket, életmentő vért, gyógyszert szállítottak rendel­tetési helyére. PAPIS JÓZSEF EGYÜTT AZ ÉLETÉRT

Next