Vörös Zászló, 1974. február (26. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-01 / 26. szám
négyszázból mindössze öten Az utóbbi időben gyakran hallottam üzemi, municípiumi, megyei szintű gyűléseken, értekezleteken egy többé-kevésbé felkarolt kezdeményezésről. Az emberek beszélnek róla, mert úgy vélik, érdemes volna jobban felfigyelni rá, többet foglalkozni vele, hiszen nem kevesebbről, mint a mérnökök és technikusok műszaki gondolkodásának, intelligenciájának gyümölcsöztetéséről van szó, ebből pedig minden vállalatnak, az egész nemzetgazdaságnak szinte felbecsülhetetlen haszna származhat. Vannak vállalataink — a Marosvásárhelyi Műtrágyakombinát, az „Augusztus 23“ Fafeldolgozó Vállalat, a Jlégeni IUPS, a Tirnaveni Vegyikombinát és mások, ahol a műszaki értelmiségiek nagy horderejű problémákat oldottak meg mindennapi hivatali kötelezettségeiken kívül, és százezres, milliós megtakarításokkal tették hatékonyabbá egységeik termelőtevékenységét. De még ezekben a vállalatokban is viszonylag kevés mérnök és technikus válaszolt tettekkel a hozzájuk intézett felhívásra. A marosvásárhelyi Electroműres Vállalat műszaki embereinek 1972- ben elért szép teljesítményei a tavaly már nem ismétlődtek meg. Az üzemi pártbizottság — ha kissé megkésve is — elhatározta, ez év első negyedében megvizsgálja a vi**eesés okait és intézkedni fog a kezdeményezés felélesztéséről. Ezt kell tennie Marosvásárhely egy másik nagy vállalatának, az IMATEX-nek is, hiszen a tavaly a több mint 200 műszaki értelmiségiből mindöszsze 4 mérnök és 1 technikus oldott meg szolgálati kötelezettségén kívül bizonyos műszaki problémákat, tehát még a 3 százalékuk sem. A hullámzó eredmények és általában a csekély számú részvétel többnyire szervezési hibákra vezethető vissza. A tapasztalat azt mutatja ugyanis, hogy a kezdeményezés, az akció beindításakor a legtöbb helyen figyelmen kívül hagytak két igen fontos mozzanatot. Mindenekelőtt megfeledkeztek egy iránymutató tematika kidolgozásáról (nem elegendő csupán az újítási tématerv), amely konkréten, munkahelyekre vonatkoztatva, felhívja a figyelmet a termelés és a munkaszervezés javítására, importanyagok helyettesítésére, új termékek tervezésére és bevezetésére, termékek újratervezésére s korszerűsítésére, hiányanyagok helyettesítésére, technológiai veszteségek csökkentésére, gyártási folyamatok gépesítésére és automatizálására, hulladékok magas fokú hasznosítására, és így tovább. Az akció másik fontos mozzanata az eredmények követésének megszervezése és a megtakarítások nyilvántartása kellett volna legyen. Sajnos ezen a téren tapasztalható a legnagyobb mulasztás. Azt általában tudják, kimilyen műszaki problémával birkózott meg, milyen konkrét munkát végzett. Elhanyagolják azonban a többiek mozgósítását, ösztönzését, számonkérését, s emiatt a kezdeményezés nem válhat tömeg jellegűvé. A párt, a KISZ, és a szakszervezet által kifejtett tömegpolitikai munkának jobban ki kellene domborítania a kezdeményezés jelentőségét, és tudatosítania kellene a mérnökökben és technikusokban, hogy a felhívás elfogadásával tulajdonképpen politikai és szakmai felelősségget vállaltak magukra, becsületbeli kötelességük tehát műszaki gondolkodásukat a termelés érdekében gyümölcsöztetni. A probléma felvetését azért tartjuk időszerűnek, mert üzemeinkben rövidesen sor kerül a mérnökök és technikusok komiszszióinak megválasztására. E komissziók — melyek a szakszervezet keretében és a szakszervezeti bizottság közvetlen irányításával fejtik ki tevékenységüket — többek között épp arra hivatottak, hogy megszervezzék a műszaki értelmiségiek társadalmi tevékenységét és tág teret biztosítsanak az újító szellemnek, a műszaki gondolkodásnak. Tehát ugyanazt, amit a szóban forgó kezdeményezés célul tűz ki. Ezért úgy véljük, egyetlen beszámoló és választási közgyűlés sem térhet ki e kezdeményezés felkarolását sürgető és hatékonyságát fokozó kérdések megvitatása elől. SZ. D. Havonta 2 nap termeljünk megtakarított anyagból! Újabb forrásokat tártak fe! Amikor helyi iparunk ludasi egységének általános anyagtakarékossági törekvéseiről „Létszükségletük a takarékos anyaggazdálkodás“ címmel beszámoltunk, utaltunk arra, hogy ennek az akciónak a keretében az energiafogyasztás hatékony csökkentésének különös jelentőséget tulajdonítanak és állandó feladatuknak tekintik, hogy a villany, gáz- és benzinfogyasztásuk minél kisebb legyen. A napokban az egyik nagy energiafogyasztó alegységükben, a tirnaveni gurui- és kerámia termékeket előállító részleg illetékeseitől afelől érdeklődtünk, hogy milyen konkrét intézkedéseket foganatosítottak a villamos energia-, illetve gázfogyasztás csökkentése érdekében. Kérdésünkre TÍMÁR BÉLA, a téglagyártó részleg vezetője válaszolt, aki takarékossági intézkedéseiket, valamint azok várható eredményeit a következőkben foglalta össze: — Az ésszerű energiagazdálkodásra vonatkozó határozat és törvényerejű rendelet megjelenése után nyomban egy szakemberekből álló speciális csoportot létesítettünk. Tagjai felülvizsgálták az energiafogyasztás azonnali csökkentésének lehetőségeit és erre műszaki-szervezési megoldásokat dolgoztak ki. A javaslatokat munkaközösségünk megvitatta és gyakorlati alkalmazásukkal már a múlt év utolsó negyedében jelentős mennyiségű villamos energiát, illetve metángázt takarítottunk meg, így például a villanyégők számát, természetesen szem előtt tartva a biztonsági követelményeket, 510-ről 253-ra csökkentettük. A 150 wattos égőket, ahol erre lehetőség volt, 60, illetve 40 wattosokkal cseréltük ki. A bányában dolgozó két exkavátor és a talajgyalu üzemanyagfogyasztását ugyancsak ésszerűsítettük, minek következtében több száz liter hajtóanyagot takarítottunk meg. A legnagyobb problémát az új alagút-kemence túlzott gázfogyasztása okozta. A speciál acélból kiképzett égőfejek ugyanis hamar tönkre mentek és ennek következtében a tüzelőanyag-fogyasztás indokolatlanul megnőtt. Tehát mindenekelőtt ezen kellett változtatni. Ma már elmondhatom, hogy szakfáradozása , parpi volt hiábavaló, mert olyan sarkottfejet sikerült előállítani, amely minden szempontból megfelel a műszaki követelményeknek s egyben anyagtakarékossági célkitűzéseinknek. A 24 égőből 8 már ezzel működik és rövidesen a többieket is ilyen fejekkel látjuk el. Mint mondotta, az energiafogyasztás csökkentését állandó feladatnak tekintik. Hogyan konkretizálódik ez az 1974 és 1975-ös évekre kidolgozott műszaki-szervezési intézkedési tervük mellékletében és előszámításaik alapján milyen megtakarításra számítanak? — Felülvizsgálva lehetőségeinket, az ésszerűenergia-gazdálkodást biztosítani hivatott, két évre szóló intézkedési tervünket, azt folyó év január 15-én újabb műszaki-szervezési intézkedésekkel egészítettük ki. Számuk a menet közben felszínre kerülő belső tartalékok hasznosítása révén minden bizonnyal még gyarapodni fog. Addig is a következőket valósítjuk meg. Mindenekelőtt általánosítjuk a már említett samottfejű égők használatát. Minden mester számára kötelezővé tettük, hogy a Hoffman-kemence kamráinak égőit az égetési folyamat befejezése után azonnal oltsák ki, így azok ciklusonként az eddigi 28—29 óra helyett csak 24 órát fognak működni. Tehát nem többet, mint amenynyit az égetés folyamata ténylegesen megkövetel. Az égők egy része túlméretezett. Ezért 31-et kisebb kapacitásúakkal fogunk helyettesíteni. Az alagútszárító és Hoffman-kemencéinknek nincsenek fogyasztásmérő műszerei. Gázfogyasztásukat ezért csak összességükben tudjuk nyomonkövetni, ami nyilvánvalóan kizárja a fogyasztás kemencénkénti ellenőrzésének lehetőségét és így a hatékony beavatkozást is. A közeljövőben mindeniket fogyasztásmérő órával látjuk el. Ennek gazdasági hatékonyságát igazolja, hogy csupán a 31 égő kicserélésével anynyi gázt takaríthatunk meg, melylyel a Hoffman-kemence egy kamrája közel 1 évig tud majd termelni. Ésszerűbben akarunk gazdálkodni a villanyárammal, úgyszintén a gumipréseket működtető gőzenergiával és legalább 5 százalékkal csökkentjük a tégla előállításánál keletkező gyártási selejtet. Ez utóbbi különösen fontos törekvésünk, mert azonkívül, hogy javul a minőség, nagy mennyiségű metángázt takaríthatunk meg. Villamos energiát leginkább a világítás további ésszerűsítésével tudunk megtakarítani, s nem is kis mennyiséget. A több mint 46 000 kilowattóra lehetővé teszi majd, hogy havi átlagban nem kevesebb, mint 4 nap megtakarított villanyárammal világítsunk. Műszaki-szervezési intézkedéseinkből csak a legfontosabbakra utaltam, de ismétlem, bízunk abban, hogy a menet közben felszínre kerülő tartalékok hasznosításával a tervezettnél is nagyobb megtakarítást fogunk elérni. SZATMÁRI ISTVÁN Épül a szovátai szálloda (Fotó: SZABÓ) 3 OLDAT VÖRÖS ZÁSZLÓ Parkoló gépkocsik sora a Megyei Műszaki Anyagellátó Vállalat meggyesfalvi telepén Országos tapasztalatcsere Beresztelkén Nemrég országos tapasztalatcserét szerveztek Beresztelkén, ahol a résztvevők megismerkedtek azokkal a módszerekkel, amelyek alkalmazásával mind több és több termelővel kötnek fej átadási szerződést ezen a vidéken. A tapasztalatcserén részt vettek a tejfeldolgozó központ képviselői, a Marosvásárhelyi Tejipari Vállalat vezetői, valamint, az ország összes megyei szerződő és felvásárló szerveinek képviselői. A tapasztalatcsere célja volt, mint már mondottuk, népszerűsíteni és általánosítani azokat a jó módszereket, amelyeket Maros megyében alkalmaztak a tejszerződés és felvásárlás terén, elsősorban pedig megismerni a régeni felvásárló központnak az állam központosított alapja biztosításában elért eredményeit. Maros megyében, de elsősorban a régeni központ körzetében az elmúlt esztendőben a termelőktől 750—800 liter tejet vásároltak fel takarmányozott tehenenként. Ez alkalommal népszerűsítették nem csupán az eredményeket, hanem azt is, hogy mit tesznek a szerződések számszerű növeléséért, a tejátvétel, a nyilvántartás jó megszervezéséért, a pontos kifizetésekért, azért, hogy minden egyes szerződő gazda elégedett legyen, és növelje hozzájárulását az állam központosított alapjához. A tapasztalatcsere következtetéseiből kitűnt, hogy a tejszerződés és az átvétel terén kimagasló eredmények születtek a megyében. Minthogy takarmányozott tehenedként átlagban 795 liter tejet vásároltak fel, Maros megye és elsősorban a régeni körzet az országban az első helyet foglalja el e tekintetben. A Beresztelkén e téren elért múlt évi eredményekkel a község nem csupán a megyében, hanem az országban is az első helyre került, hiszen a háztáji gazdaságokból 2 200 liter tejet adtak át az államnak takarmányozott tehenenként. Említésre méltó az is, hogy Beresztelkén sikerült szerződést kötni minden tehéntartó gazdával, s így a múlt esztendőben 5 600 hektoliter tejjel járultak hozzá az állam központosított alapjához. Ez alkalommal hangsúlyozták azt is, hogy a megyei vállalat milyen módszereket alkalmaz ebben a községben a termelők kifizetésére, milyen előnyöket biztosít azok számára, akik 500 liternél több tejet adnak át az államnak. A tapasztalatcsere során gyakorlati próbákat is végeztek. A résztvevők mindannyian bekapcsolódtak a tejátvételi akcióba, és értékelték azt a módot, ahogyan Butiurca Petru, a keresztelki tejátvevő pont felelőse végzi feladatát. Ezt követően meglátogattak néhány gazdát, és megismerkedtek azok munkamódszereivel, tevékenységével. A tapasztalatcsere jó lebonyolításához jelentős támogatást nyújtottak a községi szervek. Végkövetkeztetésképpen elmondhatjuk, hogy a központ által szervezett akció elérte célját, a résztvevők elégedettségüket fejezték ki, értékes tanulságokkal távoztak, amelyeket hasznosíthatnak tevékenységükben. NECULAE CRIHAN tanár Új módszer A Vegyikombinát nátriumbikromát berendezéseinek hűtése vízzel történik, s ezért viszonylag nagy mennyiségű elhasznált víz kerül a Küküllőbe. Mennyisége ettől a hónaptól kezdve lényegesen csökken. Szakembereik ugyanis kidolgozták a hűtővíz ismételt felhasználásának módszerét. Előnye, hogy a vízfogyasztás 50 százalékkal csökken és ugyanennyivel kevesebb iparilag elhasznált víz jut a folyóba. Hétköznapi vallomás (Folytatás az 1. oldalról) sem, mert rosszul indultam. Bosszant, de a szép kesztyű hibátlan kell legyen. Ahogy mondani szokás, itt töltöttem el a legszebb éveimet. Tisztelnek, megbecsülnek, élmunkás csillagot is kaptam, megszokták talán még a szókimondásomat is. Azt tartom, hogy az ember mondja ki, ami a szívét nyomja, mert annak semmi haszna, ha magában füstölög. Ez az előnyöm, meg amint gyakran megjegyzik, a jó kedélyem. Tényleg soha el nem hagy. Talán a nehezén is ez visz át. Mert anyűg sem került el. Egymagam tartok két gyereket. A kislányom ötéves. Egy szomszéd ügyel rá délelőttönként. Azt meg kell mondjam, nagyon belátó volt a gyárvezetőség, hozzájárult, hogy csak egy váltásban dolgozzam. Erre nálunk, a kézivarróknál lehetőség van... Az elsők szerintem is a gyerekek. Értük mindent meg kell tegyünk. Délután főzök, mosok, ha kevesebb a dolgom, már pihenésre is futja az időből. A kislányom ruháit s a fiam fehérneműit magam varrom, nem nagy dolog. A szükség jó tanítómester. Beosztással élünk. Az egy kávén kívül magamra nem igen költök. Az idénre is csak azt kívántam, hogy kitartson a fizetés egyik hónaptól a másikig. Amit nagyon várok, az az idénre megígért lakás. Egy szobában lakunk. Szép nagy, igaz, 30 négyzetméteres, de ugye, legalább egy szoba-konyha kellene, hiszen a fiam már 17 éves, a lányom is felnő ...“ Az „önarcképet“ megközelítő szöveghűséggel lejegyezte MARKAI JÁNOS Művelődési otthonok évadkezdés után Elejtett kezdeményezés 1973. június 5-én az ádámosi pártbizottság és művelődési otthon vezetősége kérdőívet juttatott el minden helyi értelmiségihez. Huszonnyolc kérdésre vártak választ tőlük: milyennek tartják a községi művelődési otthon tevékenységét: (nagyon jónak, közepesnek, kevésbé ismerem, egyáltalán nem ismerem, nem érdekel a tevékenysége), milyen a kapcsolatuk vele; (hetenként kétszer, egyszer, havonként egyszer, egyszer sem látogatom a művelődési otthont), ha nem látogatják, mi az oka; (nem érdemes, nincs időm, ingázó vagyok, fáradtnak érzem magamat, mennék, ha jobb lenne a program, nincsenek meg a feltételek) stb. Azt is megkérdezték tőlük, hogy milyen mértékben elégítik kd kulturális igényüket (rádió, tévé, film, újság, irodalmi folyóirat), mi érdekelné legjobban a művelődési otthon tevékenységéből, milyen rendezvények szervezésében nyújtana segítséget (művészi tevékenységben, ismeretterjesztésben, szórakoztató megnyilvánulásokban, a klub irányításában, vagy egyáltalán nem szeretne segíteni). Mindenki nyíltan válaszolhatott, nem kellett attól tartaniuk, hogy valaki is felelősségre vonja őket, hiszen névtelenül kérték vissza a kérdőíveket. A községi pártbizottság és művelődési otthon e kezdeményezését annak idején lapunkban kedvezően értékeltük és melegen ajánlottuk másoknak is, hogy alkalmazzák, mert megkönnyíti munkájukat, lehetővé teszi a művelődési élet sokoldalúbb megszervezését. Nem tudjuk, megyénk hány községében vették át végül is ezt a kiváló kezdeményezést, ezért az azt elindító községben néztük meg, mit is tapasztaltak, milyen tanulságokat vontak le a válaszokból, mennyiben járult hozzá ez a módszer a művelődési élet fellendítéséhez, az értelmiségiek mozgósításához, a falusi dolgozók igényeinek tökéletesebb kielégítéséhez. A pártbizottság székházában Fontana Aurel művelődési otthon igazgatóval beszélgetünk.— Hogyan értékesítették a nyáron végzett felmérést? — A válaszokat a legtöbb értelmiségi benyújtotta (egy, kettő, ha még hiányzik), de sajnos még nem tanulmányoztuk s nem vontuk le a következtetéseket. — Elejtették saját kezdeményezésüket? — Nem ejtettük el, de az igazság az, hogy a válaszokat nem elemeztük. Itt vannak a fiókomban, lehet, hogy a napokban erre is sor kerül. Tehát egy értékes kezdeményezés elvesztődött. Hogy miért, nem tudni. A lényeg viszont ez: az ádámosi pártbizottság és művelődési otthon ilyenformán még fél munkát sem végzett. Elindított egy dicséretes kezdeményezést és hamar el is felejtette. Ilyen módszerrel nem lehet a művelődési életet fellendíteni, az értelmiségiek tehetségét, képességét maximálisan kiaknázni, és a falusi dolgozók kulturális igényét kielégíteni. A kérdőívek tanulmányozása kétségtelenül időt igényelt volna. És nemcsak időt, hanem egy kis munkát, energiát is. Viszont a tanulság, a következtetés, a valóság tökéletes ismerete, az értelmiségiekben rejlő tenniakarás felmérése stb. stb. alapot szolgáltatott volna a téli kulturális munka jobb megszervezésére. Nem ismerem a község értelmiségieinek véleményét a művelődési otthon és a pártbizottság kezdeményezésével kapcsolatosan. De úgy érzem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem örvendenek, amikor látják, tapasztalják az értékes kezdeményezés szalmalángszerű fellobbanását és kialvásét. Feltehetően bíztak abban, hogy ezen a téren a művelődési életet tudományosabban, a valóság ismeretének figyelembevételével szervezik meg s együttesen — értelmiségiek, a művelődési otthon, a pártbizottság irányításával — a felszabadulás XXX. évében eddig nem tapasztalt színvonalra emelik Ádámos és a hozzá tartozó falvak szellemi életét. Nem így történt. És attól félek, hogy az értelmiségiek egy adott pillanatban átveszik a művelődési otthon „tapasztalatát“. Azaz szóban és írásban is mindent megígérnek, hogy csodálatos dolgokat csinálnak a művelődési otthonban és aztán el is felejtik. Mert így tanulták vezetőiktől. És akkor milyen alapon vonják majd felelősségre őket? És mit szól majd a művelődési otthon vezetősége, amikor a nem dolgozó értelmiségiek a szemükbe mondják: a rossz példa is ragadós. Nem szeretném, ha valaki azt a következtetést vonná le mindezekből, hogy Ádámoson nem csinálnak jó dolgokat. Igen, de amikor a kezdeményezést elindították, nagy dolgokra gondoltak, valami olyasmit akartak megvalósítani, általánosítani, ami valóban újat hoz a művelődési életbe. E kezdeményezés valóra váltásával emelkedett volna a község az átlagos színvonal fölé és talán az ő példájuk nyomán általánosítani lehetett volna e jó módszert megyei viszonylatban. DÉZSI ÖDÖN VERES MINERVA, az Electronures élmunkása Olvasóink , levelezőink írják GYALOGOLNI JO?!... Az emberek a heti munka után szeretnek kikapcsolódni, örvendetes, egyre többen kapnak rá a téli sportokra. Ki autóval, ki gyalogosan próbálja megközelíteni azt a helyet, ahol néhány órát kellemesen akar eltölteni. Sikerül-e minden esetben a turista terve, ha például a városközi szállítást óhajtja igénybe venni? Gyárfás Miklós lapunk marosvásárhelyi olvasója (Ady-negyed öles blokk, 20-as lakrész) levelében egy gépkocsivezető magatartását kifogásolta. „Vasárnap, január 13- án lett volna az első kellemesen eltöltött téli napom. Magánkocsi vitt ki a marosszentgyörgyi Cinegetetőre, sízni. Minden a legkellemesebben telt, csupán a hazajövetel vette el minden kedvem az újabb kiruccanástól. A kiskocsi, amely kihozott, korábban visszatért, így kénytelen voltam a közüzemek járművét igénybe venni. Gyúródás nélkül szálltam fel az 5-ös buszra, de amikor a jegykezelő meglátta síléceimet, fölszólított, hogy azonnal szálljak le, mert síléccel tilos utazni. A törvény az törvény — gondoltam —, így hát leszálltam. Gyalog jöttem be Marosvásárhelyre. A felső taximegállónál várakozott következő utasára a 3653-as számú szürke Volga-kombi. Gondoltam, tehertaxi csak felvesz. A sofőr válasza ugyancsak elvette a kedvemet mindentől. „Nem gondolja, hogy a pokrócomra ráteszi a síléceit?“ Próbáltam vitatkozni, hogy tehertaxi, meg hogy a léceket megtöröltem s tiszták, mindhiába, így hát gyalog „utaztam“ haza az Adyba. A taxisofőrnek viszont bejelentettem: leírtam a kocsija számát és szóvá teszem magatartását a vállalat vezetőségénél, mire ő felajánlotta, ha akarom, az egész számtáblát leszedi és nekem ajándékozza, majd igyekezett kiborítani teljes szókincsét. A további szóváltás elkerülése végett továbbálltam. Mindez történt január 13-án du. 5—7 óra között“. Tisztáztuk az illetékeseknél levélírónk igazát. A Maros megyei Néptanács 4/1970-es számú határozatának 7. szakasza (e bekezdés) előírja, hogy az utas a városi autóbuszokon nem szállíthat olyan tárgyakat, melyek esetleg zavarnák a többi utasok szállítását. A határozat viszont kizárólag az autóbuszokra vonatkozik és nem a taxikra is. Igazat adunk levélírónknak: a szabályok értelmében a kombi sofőrjének fel kellett volna vennie utasát. MINŐSÉGI KIFOGÁS Szerkesztőségünk néhány nappal ezelőtt levelet kapott Dedrádszéplakról. Kocsis Sándor, a levél írója az általa vásárolt és a régens IPM Sport védjegyét viselő cipő minőségét kifogásolta. Idézünk a levélből: „1973. december 20-án vásároltam egy pár férfi bundás cipőt a régeni „Clujana“ üzletből, 182 lejért. A bosszúságom akkor kezdődött, amikor háromórai viselés után rápillantottam. Nem akartam hinni a szememnek, hogy a pirosas színű cipő fehér tarkává változott. Hogy még teljesebb legyen a bosszúságom, a bal cipő sarka talppal együtt levált. Sajnos nem rendelkezem garancialevéllel, s így nincs jogi alapom a reklamációra. Mégis szóvá teszem, hiszen ha a vállalatnak vannak minőségi ellenőrei, akkor joggal kérdezzük, mit ellenőriznek?“ FOLYAMATOS ELLÁTÁST KÉRNEK Jánosi Géza lapunk marosvásárhelyi olvasója a Dózsa György negyedben lakó családok nevében írt szerkesztőségünknek. „Lakónegyedünk közelében, amint azt lapjukban megírták, nincs könyves-tanszerbolt. örvendetes, hogy erre felfigyelt a „Record“ üzlet és mindannyiunk legnagyobb megelégedésére megfelelő választékú tanszert bocsátott a vásárlók rendelkezésére. Az öröm azonban rövid ideig tartott, a tanszer kifogyott, és újabb utánpótlást az üzlet azóta sem kapott. Kérdésünkre az üzletfelelős több rendelést is felmutatott, amelyre sem bíztató, sem elutasító választ nem kapott. Pedig igen fontos lenne számunkra a legfontosabb dolgokat (ceruza, tinta stb.) itt beszerezni, időveszteség a távolabbi üzleteket felkeresni. Kérjük a szerkesztőség közbenjárását, hogy az említett megrendelésekből legalább egyet vegyenek figyelembe az illetékesek, s továbbra is folyamatos legyen a „Record“ üzlet tanszerellátása. Mindannyiunk — szülők és diákok — legnagyobb megelégedésére“. KÖSZÖNET ÉRTE! önmagában nem jelentős az alábbi eset, de mint magatartásforma mégis szót érdemel. „1974. január 18-án 20:30 órakor többen is az utolsó pillanatokban érkeztünk meg a marosvásárhelyi nagyállomásra — írja szerkesztőségünknek küldött levelében Farkas Ibolya Régenból. (Coșbuc utca 25). Nagy sietségünkben más vonatra szálltunk fel. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani annak az ismeretlen férfinek, aki felszállt utánunk és idejében figyelmeztetett tévedésünkre, és akiről csak annyit tudunk, hogy a nagyállomáson, a vasútnál teljesít szolgálatot. Szaladtunk, hogy még elérjük a pár másodpercen belül kiinduló vonatot, s így még csak meg sem köszönhettük az idejében jött figyelmeztetést. Sok kellemetlenségtől mentett meg, több órát kellett volna várakoznunk a következő vonatra.“ (n. e.)