Vörös Zászló, 1974. május (26. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-01 / 102. szám

Segesvár igazi szépsége Boldogító érzés fog el: az a kö­zösség, amelynek két évtizede tag­ja vagyok, eddigi legnagyobb sike­rét vívta ki. Különös jelentőségű, az új típusú embernek az örökös ön­­meghaladásra való törekvését tük­röző esemény ez. Megvalósítottuk az ötéves terv e­­lőirányzatait... Abban az évben tel­jesült ez a vágyunk, amikor egész népünk ünnepélyes évfordulóra s a Román Kommunista Párt XI. Kong­resszusának méltó fogadására ké­szül. A teljesítmény valóban figyelem­re érdemes. Egy hozzáértő, szorgos közösség erőfeszítésének gyümölcse, olyan közösségé, amely tudja, mi­ként hasznosíthatja a belső erőfor­rásokat, mit kell tennie annak ér­dekében, hogy gazdasági tevékeny­ségét a mai igények színvonalára emelje. De a tényeket a maguk valóságában a legbeszédesebb számok sem tud­ják kellően megvilágítani. Amikor ezt kijelentem, kolleganőimre, pél­dás erkölcsi jellemvonásokkal ren­delkező munkásnőkre gondolok. A­­ranykezű asszonyokra, feleségekre, nagymamákra, és a fiatal lányokra. Mert ne feledkezzünk meg vala­miről: nálunk az alkalmazottak döntő többsége nő, 2 600-nál is több a közel 3­000-ből, ennyi munkakö­zösségünk teljes létszáma. Éppen ezért arra gondolok, hogy e papír­ra vetett sorok csak halványan ér­zékeltethetik azt a tiszteletet, cso­dálatot és nagyra­becsülést, amelyet irántuk érzek, s amelyet mindeni­­kük külön-külön megérdemel. Régóta dolgozom közöttük. Közö­sen veszünk részt minden akció­ban, segítünk, tanácsokat adunk egymásnak, együtt gondolkodunk és egyetlen emberként cselekszünk. Meggyőződésem, nem tévedek, ha kijelentem: egy család vagyunk, s mindaz, amit eddig létrehoztunk, és amit ezután véghezviszünk, a NO érettségének, emberi méltóságának, annak bizonysága, hogy he vagyunk legjobb tudásunkkal részt venni a nagy szocialista versenyben, min­dennapi munkánkkal méltóképpen hozzájárulni hazánknak a civilizá­ció és a haladás újabb csúcsaira való felemeléséhez. Igen, nem mindennapi érzés ke­rít hatalmába most, amikor a mun­ka nagy ünnepén példa nélkül ál­ló sikereinkről teszünk jelentést. Nagymama vagyok, de mintha fia­talabb lennék. Mintha ez a '74-es tavasz is szebb lenne nálunk, Se­­gesváron. Egy kicsit a nők jelenlététől o­­lyan szép ez a város. Vajon akad-e annyi virág, ameny­­nyit megérdemelnek? MARIA RADU, a segesvári Tirnava Ké­szruhagyár varrónője 2700 pár sportcipőhöz elegendő megtakarított anyag A régeni Sportfelszereléseket Gyártó Vállalat dolgozói szép mun­kasikerekkel köszöntik május else­jét. A többért, a jobb minőségért folytatott munkaverseny arra ösz­tönzi lelkes munkaközösségünk tag­jait, hogy az ötéves tervet 4 és fél év alatt teljesítsék. Május 1 alka­lom arra, hogy felmérjük eredmé­nyeinket, sikereinket, a szorgalmas munka gyümölcsét. Az év első négy hónapját a kö­vetkezőképpen zártuk: az összter­melési tervet 102,2, az árutermelési előirányzatot 105,1, a fizikai terme­lés tervét 100,3 százalékra teljesí­tettük. Előirányzaton felül gyártot­tunk 800 pár sportcipőt és más ter­mékeket. Sikereinkhez hozzájárultak Szűcs Ioana, Cos Maria, Bunus Elena, Reichenberger Ana, Wéber János, Csenger Liviu, Ujica Ioan, Balázs Mihály, Fábián József, Ördög Mik­lós, Pataki János, Lungu Gheorg­ne, Wéber Eduard és mások. Kiváló eredményeket hoz a vál­lalatban kibontakozott takarékossá­gi mozgalom. Jelentős mennyiségű nyersanyagot adtunk vissza a rak­tárnak, amiből aztán terven felüli termékek készülnek. A takarékossá­gi verseny egyik mozgatórugója, hogy a dolgozókat anyagilag is ér­dekeltté tették, ugyanis a megtaka­rított anyag értékének egy bizo­nyos százalékát a munkás mindig megkapta készpénzben, így az első évnegyedben felsőbőrből 559 m2-t, talpbőrből 3 587 kg-ot takarítottunk meg, amiből 2 700 pár sportcipőt lehet készíteni. A megtakarított a­­nyagért 9 041 lejt fizettek ki az erre rászolgált dolgozóknak. JENEI ÁRPÁD munkás y­e huszonhat esztendővel ezelőtt, egy hűvös októberi napon fiatal vasúti munkás lépett ki a Kolozs megyei pártbizottság kapuján. Hóna alatt egy táska pénz s a megbízatás: Szalontán szervezzen gépállomást, segítse a földműveseket. — No nem éppen úgy volt — helyesbít Kedves Domokos. — A megbízatás a zsebben volt, de úgy elgondolkoztam rajta, hogy a pénzt, a 200 000 lejt, csak az első ajtón hoz­tam ki. Csak akkor vettem észre, hogy hiány­zik, amikor fel akartam ülni az autóbuszra. _ Nosza­nyargaltam vissza. Ott volt az egyik asztalon, ahová letettem. A gondolattal azon­ban sehogy se tudtam megbarátkozni. Gép­állomás? Mi fán terem? Addig nem volt. So­sem hallottam róla. Márpedig én világosan akartam látni. Meg is kérdeztem az egyik elvtársamat. Te mondd, mi az tulajdonkép­pen? — Az is vasmunka, s neked ez a szak­mád. A párt bízta rád. Nemes feladat, mé­lyebb barázdát hasítani az ősi földben. Napokra idézi az eseményeket. Mintha tegnap történtek volna Pedig sok víz lefolyt azóta a Körösön, a Szamoson, az Oltón és a Maroson, amelyek mind Kedves Domokos „állomásait“ jelzik. — A Körös mentéről a Szamos mellé kerültem, Boncidára, ahol már működött a gépállomás, majd néhány hónapra rá Nagy­károlyba kaptam kinevezést, a megyei gép­állomás-szolgálathoz. Akkor már forrt a falu. A kommunisták kezdeményezésére egyre több gazda társult e földek közös megművelésére, igényelte a trak­torokat. S a régi Lanz-Bulldogok, Hoff­erek, Fordsonok újraszülettek a hozzáértő kezek munkája nyomán s mély barázdákat hasítottak a zsíros-fekete földben. A fiatal vasúti munkás mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. Bon­cidán megvolt a gépállomás, de hiányzott a javítóműhely. Az igazgató azonban meghal­lotta, hogy az egyik faluban nagyon hozzá­értő mesterember dolgozik. Ő géplakatos, a fia esztergályos. Baráti beszélgetésre ment el hozzá s másnap reggel a Kiss család már jelentkezett is, teljes műhelyfelszereléssel, a gépállomáson. Az apa lett a műhelymester, a fia az esztergályos. A családfő onnan is ment nyugdíjba. Nagykároly környékén Bu­­gariu Victor agronómussal együtt verik le az új gépállomások épületeinek cövekeit. Székelyhíd, Szatmár, Nagykároly, Gyarak — a mezőgazdaság gépesítésének mind újabb és újabb állomásai. — Talán ezek voltak a legszebb évek az életemben, láttam, hogy a traktorok nyomán, miként tűnnek el a barázdák s velük együtt a falusiak bizalmatlansága. Aztán újabb kinevezés: haza a szülő­földre, Sepsiszentgyörgyre. Mozgalmas évek. Torján az országban az elsők között megala­kult a kollektív gazdaság, majd 1950-ben újabbak követik. 1951-ben megérkeznek a gépállomásra az új hazai traktorok, az IAR- ek. A munkásosztály képviselői már ott van­nak minden faluban, községben, s ott a fia­tal igazgató is. Beosztottjai édesapaként, a falusiak barátként tisztelik. Felettesei is egy­re jobban megbíznak benne. 1954 áprilisá­ban az akkor még technikusi diplomával sem rendelkező vasúti munkást a tartományi mgó-szolgálat vezetésével bízzák meg, ahol 1972-ig kisebb, nagyobb beosztásban dolgo­zik. Járja a falvakat, segít, irányít. Új szer­kezeteket alkalmaz különböző gépekre, hogy azok megfeleljenek Udvarhely dimbes-dom­­bos vidékén éppen úgy, mint a Ludas kör­nyéki síkságon. S azt hiszem, Brassótól egé­szen Kolozs megyéig, ritka az a határ, ame­lyet Kedves Domokos nem járt volna be. Közben sok nehéz munkával, tanulással, középfokú szakképesítést szerzett. Mostanában deresedő hajú, de változat­lanul mosolygós arcú férfi nyitja ki reggel elsőnek a sáromberki inga kapuját. — Hát igen, úgy érzem, 72-ben végleg hazaérkeztem. Mert szépek voltak a tarto­mánynál, a megyénél eltöltött évek, esemé­nyekben gazdagok, de azért mégis a kérges kezű földművesek között látja igazán az ember, mennyit ér a munkája. Kedves Domokost, a sáromberki inga igazgatóját körzetében nemcsak beosztottjai vagy a termelőszövetkezetek vezetői, szakem­berei ismerik és tisztelik. Ahová megy, min­denkihez van egy-két jó szava, tanácsa. A sárpataki termelőszövetkezetben, ahová ezen a reggelen érkezett, mindjárt körülveszik az emberek. — Igazgató elvtárs, nem nézné meg ezt a kereket, mit lehetne vele csinálni? Talán meg kellene hegeszteni — hívja a zöldség­­termesztő brigádos az egyik gumikerekű szekérhez. A szövetkezet elnöke a napi problémák­kal ostromolja. Közben egy idős állattenyész­tő húzódik közelebb hozzá. Neki nincs sem­mi mondanivalója, csak egyszerűen kezet a­­kart szorítani. S így telnek a napok, az évek, közben Kedves Domokos hajában szaporod­nak az ősz szálak. De nem bánja az idő mú­lását. Továbbra is a falu szolgálatában ma­rad. — Hát igen, bizonyos értelemben — ér­zékenyül el —, a fiamnak, ifjabb Kedves Domokosnak adom át a stafétabotot — Tehát a családban marad? — így történt. Felvételizni küldtem laki­ba a finommechanikára, tűkön ülve vártuk a választ. S egyszeresük cseng a telefon: „si­került, édesapa. De nem oda, hanem a me­zőgazdasági gépészetire.“ Először meglepett a válasz. Aztán csendesen csak annyit mond­tam: hát te is hazaérkeztél, fiam. Igen, az ifjabb Kedves Domokos haza­érkezett. Családi örökségként veszi át e szép mesterséget, segíteni a falut, hogy bősége­sebb, fehérebb legyen a kenyér. Azt mond­ják róla, akik ismerik, a fiatal főmérnök ap­ja mása. Nem kell félteni tehát a stafétabotot. Az egykori vasúti munkás 1954-ben kap­ta meg a papírt, amelyen tudatták, hogy ki­vették a CFR kötelékéből. Azonnal rekla­mált. S a válasz? „Továbbra is a vasút köte­lékében marad s tekintse azt az időt, amit a mezőgazdaságban tölt el, fizetés nélküli sza­badságnak“. Nos, ez a szabadság egy kicsit hosszúra nyúlt. Nem tehet róla, hogy nem vasúti munkásként, hanem mezőgépészként vonul nyugdíjba. NAGY FERENC Hosszúra nyúlt „szabadság“ Munkaruhában a mezőgépészek között VÖRÖS ZÁSZLÓ 3 OLDAL Kiemelkedő munkaisikerek­kel köszöntötték május elsejét Nagy mennyiségű Mezőgépészek faanyag terven felül helytállása A Szovátai Erdőki­termelő és Szállítási egység munkaközössé­ge kimagasló eredmé­nyekkel köszönti má­jus elsejét. Év eleje ó­­ta több mint 1 millió lej értéket termelt terven felül, ami azt jelenti, hogy az au­gusztus 23-a tisztele­tére tett vállalások­nak több mint a felét az elmúlt négy hónap alatt már megvalósí­totta. Az egység dol­gozói terven felül több mint 900 köbméter fe­­nyőcellulózét, 1­100 köbméter bükkcelluló­­zét és egyéb celluló­zéfajtából 550 köbmé­tert adtak a nemzet­­gazdaságnak. A bánya­­fa-gyártási tervet 850 köbméterrel szárnyal­ták túl, fenyőgáter­­rönkből 1 700, műha­sábból 1000 köbmétert termeltek terven felül. Bükkfűrészáruból 200 köbméterrel, különféle keményfafűrés­zárukból pedig 450 köbméterrel lépték túl vállalásu­kat. A fűrészgyári renktere a tavalyihoz viszonyítva felére csökkentette az 1 köb­méter fűrészáru elké­szítéséhez szükséges munkaidőt. Az egység eredmé­nyeinek eléréséért ki­válóan dolgoztak a vármezei részlegen Szántó József, Koszta András, Suciu Joan, a szovátai részlegen Szűcs Miklós, Simon János és Katona György, a segesvári szektornál pedig Hurdugaci Joan és Lackó Lajos össz­­akkordban dolgozó brigádjai. A szovátai egység április végén újabb 4 napi előnyt szerzett az 5 éves terv teljesítésében. SZIKSZAI SÁNDOR technikus A koronkai termelőszövetkezetben április 30-án véget ért a szemes­kukorica vetése. Mind a 200 hektá­ron kiváló minőségű talajba került a mag, hisz 70 hektáron átlagosan 300, a többin pedig 200 kiló műtrá­gyát juttattunk a földbe. Ezen a 70 hektáron vegyszereztünk is, vagyis teljes gépi művelésre állítottuk be a területet. Kiválóan sikerült az idén a búza vegyszeres gyomirtása is. Még áp­rilis elején megkezdtük, s rövid idő alatt el is végeztük az összes kije­lölt területen. M­ezőgépé­s­z­eink tehát becsülettel helytálltak ezen a tavaszon. És ezt nemcsak a határ, hanem tervtelje­sítésünk is bizonyítja. Részlegünk jóval túlhaladta az első negyedévi és az­ áprilisi tervét is. Ennek alá­támasztására elég csupán annyit megemlíteni, hogy mindössze 4 000 lej hiányzik a félévi tervünkből. Vagyis a hat hónapra előirányzott 330 000 lejből április végéig 326 000 lejt teljesítettünk. Ugyanakkor si­került csökkenteni az 1000 lej be­vételre tervezett költségeket. A ter­vezett 934 lej helyett mindössze 847 lejt költöttünk el minden 1000 lej bevételre számítva. E szép eredmé­nyek eléréséhez részlegünk minden egyes dolgozója hozzájárult, mégis külön kiemelném Ivácsony István, Menyhárt Ferenc, Csíki Tibor és Zilahi József teljesítményeit. Jól dolgoztak, munkájukkal rendkívül elégedettek a termelőszövetkezet vezetői. Május elsején mi is munkával ünnepelünk. Újabbakkal akarjuk gazdagítani eddigi eredményeinket. A tagság mellett, amely szorgalma­san végzi a cukorrépa első kapálá­sát, ott lesznek mezőgépészeink is. Igyekszünk, hogy minél hamarabb végezhessünk a silókukorica vetésé­vel is. KALMAN KALMAN, a koronkai mezőgépészeti részleg vezetője l­azafias munkával 132368000 lej értékű megvalósítás Falvaink, városaink, municí­­piumaink honpolgárai hazafias lelkesedéssel vették s veszik ki részüket a néptanácsok által kezdeményezett helységszépítési és jó gazdálkodási versenyből. A megyei néptanács a Bihar me­gyei néptanács versenyfelhívásá­ra válaszolva a tavalyinál szebb eredmények elérésére tett ígéretet. A haza felszabadulásának XXX. évfordulója, valamint a párt XI. Kongresszusa köszöntésére még szélesebb körben bontakoztatja ki a hazafias versenyt. Megyénk összes dolgozói — románok, ma­gyarok, németek és más nemze­tiségűek — jelentik a pártnak, hogy május­­ tiszteletére e téren is kimagasló eredményeket értek el. Május 1-ig megyénkben 132 368 000 lej értékű haza­fias munkát végeztek, ami 14 millió lejjel több, mint a­­mennyit erre az időszakra vál­laltak és 13 millióval haladja meg az elmúlt év hasonló idő­szakában elért teljesítményt. A hazafias munka nyomán a megye városai, falvai szebbek, a lakosság életkörülményei jobbak lettek. Május 1-ig 4 209 000 négy­zetméter járdát javítottak ki. Az útjavítás terén is szép eredmé­nyeket értek el, 1 130 kilométe­res útszakaszon végeztek karban­tartási munkát. A zöldövezetek, játszóterek, parkok gondozását 829 hektáron végezték el ebben az időszakban. 105,8 kilométer földgátat építettek és 363 340 négyzetméteren végeztek partvé­delmi munkát, 237 500 gyümölcs- és díszfát ültettek el. A felsorol­­takon kívül számos más közér­dekű akciót is szerveztek. Má­jus 1-ét a segesváriak, a luda­­siak, a marosvásárhelyiek, bony­­haiak, band­iak, balavásáriak­, marosvécsiek, gernyeszegiek, rad­­nótiak, görgényiek, mezőszentpé­­teriek, sincai-iak, keresztúriak kö­szöntik a legszebb eredmények­kel. Szorgalmas munka Havadon Rendkívül mozgalmas ezekben a napokban a havadi határ. A terme­lőszövetkezet tagjai, a mezőgépé­­szek igyekeznek kihasználni a ked­vező időt. Nagy szükség van itt minden napra- órára, hisz nehéz körülmények között dolgoznak. Dimbes-dombos határukkal nehezen birkóznak a gépek. A kukoricave­tésnek is csak egy része gépesíthe­tő. A 240 hektárból 100 hektáron fogatos vetőgépekkel kell a magot földbe tenni. De igyekeznek min­den lehetőséget, eszközt felhasznál­ni a vetés meggyorsítására. Május 1. előestéjén az SPC 6-os típusú és a tíz fogatos vetőgép mellé még egy 2 SPC 2-es vetőgépet állítottak munkába. A napi ütem több mint 25 hektár. Mindent megtettek te­hát azért, hogy néhány napon be­lül teljes egészében végezzenek a kukorica vetésével. Május 1-e a havadi termelőszö­vetkezeti tagságot, a mezőgépésze­ket is munkában találja. Ezen a napon gyors ütemben folytatják a kukorica vetését, megkezdték a vegyszeres gyomirtást, a tagság pe­dig a búza közül kézzel irtja a gyo­­ ll­UL - cl OzOUlUOUlVLrCIX ÖZ­VJiSUbKUUlA­. Ugyancsak ünnepköszöntőként kell elkönyvelni a málna- és feketeri­­biszke-telepítés befejezését. Ezen a tavaszon 15 hektárt ültettek be málnával és 16 hektárt feketeribisz­­kével, melyek termőre fordulása u­­tán jelentős bevételt hoznak a gaz­daságnak. 25000 tonna acél A Vajdahunyadi Kohászati Kombinát martin- és elektro­­kemencéinek dolgozói, lelkes szocialista versenyt folytatva május 1, valamint a felszabadu­lás 30. évfordulója és a párt XI. kongresszusa tiszteletére, előál­lították a 25 000­ tonna acélt ter­ven felül, s ezzel egész évi fel­ajánlásuk több mint 80 százalé­kát teljesítették. A szép sikert a kihasználási mutatók növelésé­vel és a technológiai folyamatok tökéletesítésével érték el. (Agerpres) Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke köszönetet mondott a pártállami és társadalmi szerveknek és szervezeteknek, valamint az összes dolgozóknak, akik gratuláltak neki Románia­ Szocialista Köztársaság elnökévé történt megválasztása alkalmából „Meleg köszönetet mondok ezen az úton a megyei, municípiumi és városi pártbizottságoknak, a minisztériumoknak és központi állami intézmé­nyeknek, a pártszerveknek és -szervezeteknek, a tömeg- és társadalmi szervezeteknek, az összes párt- és állami aktivistáknak, a kommunistáknak és az egész ország dolgozóinak — munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, férfiaknak és nők­nek, fiataloknak és idősebbeknek, románoknak, magyaroknak, németeknek és más nemzetiségűek­­nek — akik levelekben és táviratokban gratuláltak és jókívánságaikat fejezték ki Románia Szocialista Köztársaság elnökévé történt megválasztásom alkal­mával. Ezekben a levelekben annak a szeretetnek és bizalomnak a kifejezését látom, amelyet az egész nép táplál a Román Kommunista Párt — társadal­munk vezető politikai ereje­­ iránt, a párt marxista-leninista politikája iránt. Biztosítom mindazokat, akik nekem írtait, az egész népet, hogy a köztársasági elnökké történt megválasztásom alkalmával mondott eskü szelle­mében a jövőben is mindent megteszek, hogy hű­séggel szolgáljam szocialista nemzetünk haladásá­nak és felvirágzásának ügyét, fáradhatatlanul küz­dök a párt és az állam bel- és külpolitikájának, a szocializmus és a kommunizmus hazánk földjén való építése nagyszerű eszményeinek a legjobb kö­rülmények közötti megvalósításáért“. NICOLAE CEAUȘESCU Románia Szocialista Köztársaság elnöke M­ŰTÖ­DIK SZAKASZ Az bizonyos, hogy Maga Nicolae mester soha nem felejti el 1962. de­cember 18-át. Az elsők között vol­tam, emlékezik, akiket a suceavai építkezési és szerelési vállalattól átküldtek Marosvásárhelyre. Szál­lásnak a November 7 negyedben kaptunk­ egy lakrészt az igazgatóval együtt kilencen. Irodát egy teher­vagonban rendeztünk be, amire szé­les peremű vaskerekeket szereltünk, hogy le lehessen hozni a sínpályá­ról. Itt a vegyikombinát helyén kukoricás volt, három-négy ház, s vagy két kút, egyéb semmi. Ahol most beszélgetünk, a föld hátán friss sebek tátonganak, mé­lyükből szivattyúk szürcsölgetik a fölbuzgó forrásvizet. — Úgy tudom, hogy a bank há­romhónapi késéssel kezdte meg az építkezés finanszírozását. — Valóban, a földmunkához ko­rábban, még januárban hozzálát­tunk, hogy a többi objektumhoz szükséges töltőanyag innen kerüljön ki, 1 200—2 000 méter távolságról és ne hordjuk gépkocsival a földet 10—12 kilométerről. Hát nem lett volna kár másként csinálni? — Igazat adok magának, de mondja csak, ez a szokatlan rajto­lás nem nehezítette meg az átadási határidő betartását? — Most dolgozunk éppen valami grafikonon, meg szeretnénk rövidí­teni a kivitelezési időt. A kombi­nát 3. ammónia és salétromsav­gyárát 18 hónapig építettük. Ezt, amelyik annak a tökéletes mása lesz, 12 hónap alatt át akarjuk adni a szerelőknek. — Mivel tudnak időt nyerni? — Az egyik: Új típusú fémzsalu­zatot használunk, amivel négyszer­­ötször gyorsabban dolgozunk, mint a klasszikus anyagokkal. A másik, hogy a télen fölszabtuk és meghaj­togattuk a betonacélt, azzal már nem kell vesződnünk. Aztán a föld­ásásnál és betonozásnál amennyire lehet, lapát helyett kotrógéppel, szállítószalaggal dolgozunk. És még valami. Megtanultuk, ahhoz, hogy később ne fájjon a fejünk, már a kezdet kezdetétől rendkívül igényes­nek kell lennünk a kivitelezés mi­nőségével szemben. A mester, talán azzal a gondo­lattal, hogy szavainak több hitelt szerezzen, magával hív, meg sze­retne mutatni egyet-mást. A preci­zitás, amellyel dolgoznak, legalábbis betonozási munkáknál, meghökken­tő. Egymástól 5—10 méterre lévő oszlopok között mindössze néhány milliméterrel lehet több, vagy ke­vesebb a távolság, mert különben a beszerelésre kerülő csövek, tartók, gépek, berendezések nem találnak a helyükre. Logikus, az előregyár­­tással nyert idő csak úgy gyümöl­csözik, ha a beszerelésnél nincs akadály. — Látja ott azt a fehér tornyot? — mutat a távolba a mester. — Annak a súlya 300 tonna. Hát bi­zony drukkoltam, amikor megemel­te a daru, pedig tudtam, hogy lel­kiismeretesen dolgoztunk, s találnia kellene mind a 12 csavarnak, ami­­nél az acéloszlopot odarögzítik. Ta­lált is, mindössze 2 milliméter volt a különbség, úgyhogy nem kellett semmit igazítani. Kacagtak rajtam a kollégák, de még az angol is, a külföldi cég megbízottja, hogy úgy izgultam. Azt mondta a végén va­laki nekem: most már megrendel­heted a görbenapot. Ittunk is a sikerre, persze munka után. Miközben a munkaérdemrenddel kitüntetett mester szavait hallga­tom, a szemem sarkából figyelem a körülöttünk szorgoskodó védősisa­kos munkásokat. Kisfaludi Dénes ács csoportja vízszintesen kifeszí­­tett dróttal, függőónnal, vonalzó­val, ceruzával méricskél, előrajzol valami alapzaton. De nem akárho­gyan. Koordinátáik kiindulópontja egy betonoszlopra festett piros-fehér hajszálkereszt. Nyilván az is mű­szeres bemérés alapján került oda. Az úgynevezett deszorpciós tornyok alapozásánál szintén olyasmiket lá­tok, ami ritkaság. Az egyik: hatal­mas acél körzőkkel kínos pontos­sággal mérik-állítják be a távolsá­got a vasalás kulcsfontosságú részei között. A másik: mielőtt megindíta­nák a szállítószalagot a friss keve­rékkel, a zsaluzat gyűrűjéből még az eldobott gyufaszálakat is össze­szedik, a véletlenül behullott ma­réknyi homokot is lapátra seprik Sarmosan Liviu betonozó csoport­jának emberei. Már így szokták meg, nem tesznek semmilyen en­gedményt a minőség rovására. De ami számukra természetes, bennem ilyen gondolatokat ébreszt. Mennyi­re előbb járnánk, ha mindenütt, mindenki ilyen okosan és becsüle­tesen dolgozna! Mennyivel kevesebb lenne az elfecsérelt idő, pénz, ener­gia, amiért annyiszor vagyunk kény­telenek nemcsak bosszúsággal, de újabb munkával is kamatot fizetni! ★ Petra Horeatól, a beruházási osz­tály vezetőjétől hallom: a vállalat negyedik ammónia és salétromsav üzemének felépítésével a vegyikom­binát nyersanyagmérlegének ki­egyensúlyozása a cél. Számolnak ugyanis azzal, hogy ha majd be­indul az építés-szerelés alatt álló összetett műtrágya gyártó egység, nem lesz elegendő ammónia, illetve salétromsav sem a n­itrogénes ,sem a nitrogén-foszfor-káliumműtrágya előállításához. A Vegyikombinátuntó 5. fejlesztési szakaszát jelentő be­ruházás végső eredményeként olyan mennyiségű ammóniát tudnak majd előállítani, hogy a fölöslegből más vegyiüzemnek is tudnak szállítani, s eközben több száz millió lejjel növekszik a vállalat évi termelé­sének értéke. A beruházás hatékonyságával kapcsolatban Petra mérnök meg­jegyzi: a jelenleg ismert legkor­szerűbb Kellogg szisztéma üzemről van szó, ami egyet jelent a termelés magasfokú automatizálásával és ki­váló hatásfokával. Örömmel írom be azt is a füzetembe, hogy a kivi­telezési tervek 97—98 százalékban elkészültek és ugyanilyen arányban sikerült,­­­jórészt hazai iparvállala­tokkal leszerződni a­ szükséges gé­peket, berendezéseket. Különösnek találom viszont, hogy míg az építtető képviselője így zárja szavait, egyelőre nincsenek problémáink a beruházással. Olaru Craciun, a munkatelep főmérnöke gondjaikról beszél. Nem titkolja, aggódik amiatt, hogy az 1974. évi terv nem teszi lehetővé olyan szé­les munkafront megnyitását, ami­lyent a szerelésnek idejében való megkezdése igényelne. Közbenjár­tak a minisztériumnál, de egyelőre késik a kedvező válasz, az előirány­zat több mint kétszeres növelésére vonatkozó javaslatukra. Kisebb horderejű, de kétségtelenül zavaró körülmény, hogy egy magasfeszült­ségű vezeték szeli át a munkatele­pet, aminek elköltöztetéséről a meg­rendelőnek, illetve a Villamossági Vállalatnak kell gondoskodnia. Vé­gül itt van a 110­ 6 kilovoltos transzformátorállomás ügye — adja elő Olaru mérnök. — Mi azt mond­juk, előregyártott elemekkel kellene megoldani az A épülettest teher­hordó szerkezetét. A tervező meg­makacsolta magát és ragaszkodik a túlhaladott monolit-rendszerhez. Márpedig nem lehet közömbös szá­munkra, hogy fél évvel korábban, vagy később készül el az objektum. S hogy olyan körülmények között, amikor egymillió lej értékű építő­­szerelő munkához csupán 4,6 köb­méter fűrészárut és szálfát irányoz elő a normatíva, mi a javasolt el­járással 50—60 köbméter faanyagot takaríthatnánk meg. A mérnök szavaiból ítélve, meg szeretnék ismételni a hűtőtornyok­nál végrehajtott bravúrt. Olvasóink­nak beszámoltunk annak idején arról is, hogy az országban először itt építettek fel új típusú hűtőtor­nyokat előregyártott elemekből, s hogy ez milyen szenzációs gazda­sági előnnyel járt. Igen, úgy érzem, a fővállalkozó és a másodhegedűs szerepét játszó szakvállalatok tevé­kenységének programszerű össze­hangolásán töprengő mérnök sza­vaiból gazdaságpolitikai tisztán­látás csendül ki. És ugyanez a fe­lelősségérzet hatja át az 1976-os év új gyáregysége dokkruhás, kérges tenyerű építőit. Ezek az emberek, ha nem is kérkednek vele, lelkük mélyén büszkék kezük munkájára, boldogok, hogy hatalmas értékű, maradandó művet alkothatnak, vá­rosunk, megyénk, az egész ország javára. Büszkén gondolnak arra, hogy ennél az üzemegységnél már román szakemberek lépnek a kül­földiek helyébe, hogy felszereljék és működésbe helyezzék a hazai vegyipari gép és felszerelésgyártás legújabb termékeit. AJTAY LÁSZLÓ Hazafias munkabrigádok sikereiből A május elsejét megelőző napok­ban több mint 375 000 fiatal mun­­kás, paraszt, tanuló és diák vett részt a KISZ-szervek és -szerveze­tek akcióiban az építőtelepeken, a mezőgazdaságban, a közművesítés­ben. A hazafias munkabrigádok és ■alakulatok közreműködtek 39 ipari objektum és 74 munkásszállás épí­­tésében, az öntözésben és más me­zőgazdasági idénymunkákban, 85 000 gyümölcsfa és díszfa ültetésében, körülbelül 100 hektár erdősítésében. Az ifjúsági szervezetek ócskavas- és papírgyűjtő akciókat is szervez­tek. Április 27-én és 28-án 55 ton­na papírt és 1 500 tonna ócskavasat gyűjtöttek össze. (Agerpres)

Next