Vörös Zászló, 1975. február (27. évfolyam, 26-49. szám)

1975-02-01 / 26. szám

1. OZ­DAI, VÖRÖS ZÁSZLÓ FEBRUÁR 1 SZOMBAT A Nap kel 7 óra 35 perckor, lenyugszik 17 óra 24 perckor. Az évből eltelt 32 nap, hátra van 333. Emlékeztető — 1848-ban született Sava Hen­­tia román festő. — 1868-ban született Metefan Lu­­chian román festő. — 90 évvel ezelőtt jelent meg a Drepturile omului című folyó­irat első száma. — 1949-ben hunyt el N. D. Co­­cea román író és publicista. — 1942-ben e napon jelent meg az illegális Szabad nép, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi sajtószervének első száma (1956. novemberétől Népszabadság). — 1928-ban e napon jelent meg az Akahata, a Japán Kommunis­ta Párt központi sajtószervének első száma. — Az Egyesült Államok első el­nöke, George Washington meg­­választásának (1789) évfordulója. — 1926-ban jött létre a Kirgiz Autonóm SZSZK (1936-tól Kirgiz SZSZK). B ÖTSZÁZKILENCEZER lej értékű fémhulladékot gyűjtöt­tek tavaly a marosvásárhelyi fiatalok. Abban, hogy mintegy 29 000 lejjel szárnyalták túl e tervüket, nagy részük volt a Prodcomplex, az Autójavító Vállalat, az Electrons­ures, a CFR, a­ Megyei Közmű- és Lakásgaz­dálkodási Vállalat ifjúmunkásai­nak. US a sorok —H SZÍNHÁZ ■— A Színművészeti Intézet Stú­­dió­termében február 1-én, szom­baton este 8 órakor: Régi ma­gyar komédiák. Az Intézet hall­gatóinak előadása. —B MOZI B— ARTA: Amíg összeszoknak PRO­­GRESUS: Az üldözött nő SE­LECT: Nona; 100 lej IFJÚSÁGI: Solymárok nemzetsége; A háború után történt. FLACÁRA: Utolsó szavaik. „TÖRPE“ MOZI: Ten­geri farkas. A dicsekvő Gusztáv, A kesztyű, Kerámia, A csapda­palota. SEGESVÁRI LUMINA: Mihai Viteazul I—II. rész. RÉ­­CENI PATRIA: Cleopatra I—II. rész. VICTORIA: Sok hűhó sem­miért. TIRNÁVENI MELÓDIA: Forró hó. LUDASI FLACARA: A „Jelzett atom“-akció. SZOVÁ­TAI DOINA: Egy srác fehér lo­von. ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Apacsok. GYULA­KUTAI PATRIA: Történetek „Cosa Nostraról“. NYARADSZE­­l.MEDAI NIRA­TUS: Eg­y rendőrfel­ügyelő vádat emel. SÁRMÁSI POPULAR: Darwin kalandja. RADNÓTI LUMINA: A vadon szava. —■ rádió ■— A MAROSVÁSÁRHELYI RADIO STUDIO ROMAN NYELVŰ MŰSORA FEBRUAR 1, szombat. 16,30— 18,00-ig: Hírek, tudósítások. Ö­­rökszép dallamok. Rádiómaga­zin. A ROMAN RADIO MAGYAR NYELVŰ MŰSORA FEBRUAR 1, szombat. 13,00— 14,30-ig a kolozsvár-napocai stú­dióból. A rádió magazinműsora. Figyelő, a magazinműsor társa­dalmi-politikai szemléje. Maga­zinszerviz. Stúdiónk könnyűmu­zsika közönség-szolgálata. Sport. Folyóiratszemle. 14:30—15:30-ig a bukaresti stúdióból. Hétvégi krónika. A tartalomból: Válasz­tásra készül az ország. Hírek, tu­dósítások, riportok az ország min­den tájáról. Szombati levél. — feladó Bodor Pál. Gálfalvi Zsolt kommentárja.( Kilátó — Tabák László jegyzete. Hét nap a külpo­litikában. Zenei ügyelet — a mikrofonnál László Ferenc. Sport. Műsorajánlás. Tipp-topp — a hét legnépszerűbb hét dala. 18,00— 19,30-ig a vásárhelyi stúdióból: Hírek, tudósítások. Zeneműsor közkívánatra. Nyelvművelő. Ka­leidoszkóp 19,30—20,20-ig a ko­lozsvár-napocai stúdióból: Han­goshiradó. Választási napló. Vic­tor Eftimiu: Rokonunk a csavar­gó. I. rész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeinek e-­­­őadásában. FEBRUÁR 2. vasárnap. 7:30— 9:00-ig a kolozsvár-napocai stú­dióból. Jó reggelt falu, jó reggelt vasárnap! — zenés riportműsor. Műkedvelők fóruma. Milyenek a fenesi népballadák? Hagyomány­őrzés Técsön. Ki mit szeret? — dalok és nóták. Hogy jusson vers mindenkinek — műsor a szép vers kedvelőinek. 9,00—10,00-ig a vásárhelyi stúdióból. Pionírok és iskolások műsora. Kisgyermek­műsor. 10,00—10,20-ig a bukaresti stúdióból: Hírek. Vasárnapi jegy­zet. Új könnyűzene felvételeink­ből. —B TELEVÍZIÓ­K— FEBRUÁR 1. SZOMBAT 10,00 Mindenki könyvtára — Pa­vel Dan (ismétlés) 10,45 Ebadia Dennis — folytatásos film 11,10 A Doina Moldovei zenekar mu­zsikál 11,40 Filmmúzeum (ismét­lés) 13,35 Kívánsághangverseny 14,10 Vadászaton 14,30 Kulturá­lis-művészeti szemle 14,45 Uta­zás a Föld körül: San Marino 15,05 Filmmagazin 16,00 Telex 16,05 Zenés-irodalmi összeállítás 16,35 Rögbi: Anglia — Francia­­ország — egyenes adás London­ból 18,15 Ifjúsági klub 19,00 Gyermekvilág 19,20 1­001 este 19,30 Híradó 20,00 Enciklopédia 20,40 Hirdetések 20,50 Lehetetlen küldetés — folytatásos film 21:45 Híradó 22:00 Találkozó este 10-kor. — ■ LOTTO ■ — A Lottó 1975. január 31.-i hú­zásának nyerőszámai: I. húzás: 59, 44, 25, 49, 62, 67, 4, 13, 50 II. húzás: 57, 80, 42, 36, 15, 28, 81, 52, 66 Össz-nyereményalap: 1 663 195 lej. Nyáron busz, télen teherautó? Az Építkezési és Szerelési Tröszt 2-es számú munkatelep­­csoportjának közgyűlésén felolvasott kollektív szerződés több pontban is konkretizálta a munkakörülmények javításának módozatait. Az egység párttitkára, Florea Vasile hozzászólásá­ban ugyancsak bőven szólt erről, a termelésre kétségtelen nagy hatással lévő tényező fontosságáról. Vártam, hogy a munkahe­lyek viszonyait jobban ismerők kihasználják az alkalmat igé­nyeik megfogalmazására. Meglehet, kevés az ilyen igény — a­­vagy a figyelem. Döntsék el maguk. Minthogy nem említették, vállalom a szovátai építőtelep­­re járó dolgozók panaszának tolmácsolását. Furcsállják — kel­lemetlen vonatkozásain túl —, hogy míg egész nyáron és ősszel autóbusz szállította őket munkahelyükre és haza, addig télen csak egy ütött-kopott kóberrel felszerelt teherautót juttattak számukra. Valóban furcsa. S aligha vigasztalja az ingázó dol­gozókat, hogy a kollektív szerződésben buszt ígérnek jövő té­lire. Bizonyára már most megoldható a kérdés. (makkai) ­ Az utóbbi időben a geoló­gusok újabb rézlelőhelyeket fe­deztek fel. A rétegek érctartalma alacsony, de ezzel szemben fel­színi kitermeléssel hasznosítha­tók. Ugyanakkor jelentős lignit­­lelőhelyet találtak Cimpulung Muscel mellett. A geológusok e­­redményei alapján rövidesen megnyitják az újmoldovai övezet bánáti­ kitermeléseit. Terv szerint az új egység az előkészítő üzem­mel együtt a következő ötéves tervben kezdi meg működését. A Románia Szocialista Köz­társaság Történelmi Múzeumá­nak szakemberei az idén is több tudományos és népszerűsítő mun­kát szándékoznak kiadni a mú­zeum birtokában lévő értékek­ről. A tavaly kiadott Muzeul Na­tional című első tanulmánykötet után az idén három kötetet fog megjelentetni az ország különbö­ző régészeti övezeteiben végzett ásatások eredményeiről, vala­mint az intézet kollekcióiban ta­lálható dokumentumokról, tár­gyakról. fl MARGARETA PISLARU és­ Gioni Dumitriu vasárnap Maros­­vásárhelyen mutatják be köny­­nyűzeneműsorukat, melyben fel­lép Corina Chiriac, Marius Tei­­cu, Radu Goldiu, Ovidiu Lipan és Ion Dichiseanu. Két előadást tartanak, délután 5 és este 8 ó­­rai kezdettel, a Művelődési Pa­lota nagytermében. f—YRAdulet elnevezéssel * új fajta sört hoz forga­lomba a Régeni Sörgyár. A múlt évi beindulás óta a gyár munkaközössége négy, a fo­gyasztók által már jól ismert és kedvelt sörfajtát állított elő. A legújabb, az ötödik, szintén’ erős, 12,5 fokos ital lesz.­­ A kolozsvár-napocai Orvosi­és Gyógyszerészeti Intézetben több új gyógyszerkészítményt kí­sérleteztek ki és állítottak elő. Bőrbetegségek és sebek kezelésé­re szolgálnak az immunoglobum­­­int tartalmazó kenőcsök. Kidol­gozták a kálciumsókat, foszfort, B2 vitamint és C-vitamint tar­talmazó expandált szemcsék nagyüzemi gyártásának techno­lógiáját, véglegesítették egy poli­­vitaminos szörp előállítási recept­jét. A szakemberek úgyszintén kidolgozták a gyalogakác (Amor­­pha fructicosa) termésben fellel­hető aromás vegyületek kivoná­sának módszerét. Az így nyert aromás anyagok- piperecikkek és illatszerek gyártásához valók Diófalevélből erős rovarölő hatá­sú anyagot sikerült kivonni. Politikai munka a választási kampányban A március 9-i nagy nemzetgyű­lési és néptanácsi képviselővá­lasztások sikeres előkészítése ér­dekében a mezőbándi községi pártbizottság is számos intézke­dést foganatosított a politikai ne­velőtevékenység színvonalának e­­meléséért, annak érdekében, hogy a jelentős politikai eseményt minden munkaterületen kiemel­kedő sikerekkel köszöntsék. A választási kampányban vég­zendő tömegpolitikai munka kö­zéppontjába a párt XI. Kongresz­­szusa dokumentumainak, dolgozó népünk sikereinek és a képvise­lőválasztás demokratizmusának népszerűsítését állítják. E Ezt a célt szolgálja a bándi, madarasi, PÁRTÉLET fináléi, uralyi és mezőpetei vá­lasztók háza, amelyekben gazdag dokumentációs és szemléltető a­­nyag, rádió és televízió áll a la­kosság rendelkezésére. A pártbizottság által jóváha­gyott naptári terv alapján a tu­dományos brigád és az előadó kollektíva tagjai kiszállnak min­den faluba és előadásokat tarta­nak a párt bel- és külpolitikájá­ról, szocialista demokráciánk el­mélyüléséről, ismertetik a Vá­lasztási Törvényt s válaszolnak a részvevők által feltett kérdé­sekre külön előadásokat tarta­nak azon ifjak számára, akik március 9-én először járulnak a szavazóurnák elé. A pártbizottság gondoskodott arról, hogy a politikai, ideológiai és gazdasági tömegoktatás kere­tében is vessék fel és vitassák meg: mit kell tenniük a kommu­nistáknak, az összes földműve­seknek a képviselőválasztások méltó köszöntéséért. A pártbizottság nagy gondot fordított arra, hogy minden alap­­szervezetben felkészítsék az agi­tátorukat, részletesen ismertessék velük jelenlegi feladataikat. Hangsúlyozták, hogy szentelje­nek nagy figyelmet a földműve­sekkel való egyéni beszélgeté­seknek. közvetlenül és közérthe­tően magyarázzák meg nekik a képviselőválasztások demokra­tizmusának lényegét, politikai jelentőségét. A községben felújították a szemléltető agitációt, s azt is a választási kampány sikerének rendelték alá. A jelszavak, a fa­litáblák, a grafikon, a faliújsá­gok vívmányainkat tükrözik, s intézkedtek, hogy a jelölések le­tétele után népszerűsítsék a­ Szo­cialista Egységfront képviselője­löltjeit. Március 9-ig a község falvai­ban a választásokkal kapcsolatos nevelő jellegű kultúrműsorokat és filmeket mutatnak be, illetve vetítenek. A pártbizottság gondoskodott arról, hogy a tömegpolitikai mun­ka eszközeivel mozgósítsa a föld­műveseket az olyan fontos és i­­dőszerű gazdasági feladatok pél­dás elvégzésére, mint: a földte­rületek feljavítása, a legelők tisz­títása és termőképességük gyara­pítása, a zöldség- és dohányter­mesztéshez szükséges melegágyak előkészítése, vízlevezető árkok ásása, a mezőgazdasági gépek és felszerelések alapos előkészítése a tavaszi kampányra stb. A politi­kai munka is hozzájárult ahhoz, hogy ezek a munkálatok jól ha­ladnak a községben: közel 5 000 tonna trágyát hordtak ki a fől­dőkre, mintegy 2 ezer folyóméter vízlevezető árkot ástak, végzik a legelők takarítását, amelyeket műtrágyával szórnak be. A jelek szerint Bándon sokol­dalú és eredményes politikai ne­­velőmunkát fejtenek ki a válasz­tási kampányban. igyekeznek minél többet tenni a nagy fontos­ságú politikai esemény méltó kö­szöntéséért. a képviselőválasztá­sok sikeréért WEISZ SÁNDOR „Egészségesebb a község“ Egy szusszanásnyi szünet­ben Sárpatak egészségügyi el­látásáról, a betegségmegelőzés és gyógyítás eredményeiről beszélgetünk dr. Gáli István körzeti orvossal. — Egészen tömören úgy jel­lemezhetném a h­elyzetet, hogy az utóbbi években egészsége­sebb lett a község — mondja, aztán kisvártatva mégis részle­tez. — Ehhez talán el kell mondanom, hogy községünk­ben a múlt év közepén fogor­vosi rendelő is nyílt, s így most már három orvos, két szülésznő és egy védőnő gon­doskodik a 4 700 főnyi lakos­ság egészségügyi ellátásáról. Jóformán állandóan az embe­rek között vagyunk, tanácso­lunk, segítünk, s ha kell, bi­zony dorgálunk is. Az embe­rek általában bizalommal for­dulnak hozzánk, amit az is bizonyít, hogy tavaly összesen 12 000 konzultálást jegyeztünk be. . . — Nem túl magas­­ ez a szám a község összlakosságá­hoz viszonyítva? Nem azt mu­tatja-e, hogy. .. — Nem, egyáltalán nem azt mutatja, hogy gyakoribbak a megbetegedések —, vág köz­be az orvos. — Legalábbis nem a súlyosabb megbetege­dések. A fertőző megbetege­dések, például a vérhas meg a fertőző sárgaság tavaly az előző évinek a felére csök­kent. Legbüszkébbek azonban arra vagyunk, hogy közsé­günkben gyakorlatilag meg­szűnt a csecsemőhalandóság: tavaly a 85 csecsemőből eg­y halálozott el, koraszülés mi­att. Hogy ennek mennyi titka­magyarázata van, azt hiszem, nem kell részletezni: egész­ségügyi nevelés, felvilágosítás, táplálkozás, betegségmegelő­zés stb. Tudni kell viszont azt is, hogy községünk lakossága eléggé szétszórtan él, hogy Sáron­­­berkéhez még négy helység — Páka, Pókakeresz­­túr, Majos és Almás — tarto­zik s ezek felemelése egész­ségügyi szempontból is, fon­tos feladatunk volt és marad. — Remélhetőleg ebben se­gítséget kapnak az egészség­­ügyiek a községi pártbizott­ságtól és a néptanácstól. — Valóban! Az egészségügyi ellátás javítása a pártbizott­ság és a néptanács ügye is. És nem tessék-lássék módon. A lehetőségekhez mérten igye­keztek megfelelő feltételeket teremteni a beteggondozás­hoz. A fogászati rendelő be­rendezése után most külön termet kapunk a felnőtt­ ren­delésekhez, s ezzel javulnak a gyermekrendelés feltételei is. Ezenkívül más, főleg javí­tási munkálatok elvégzését is megígérték a község vezetői. Újdonság még, hogy Almáson egészségügyi pont létesül, ahol megfelelő körülmények között végezhetjük majd a szokásos rendelést és betegellátást, egy középkáder segítségével pedig biztosítani tudjuk a rendelé­si időn kívüli felügyeletet.. íme, így lett egészséges, így lesz egészségesebb ez a Ma­ros menti község egy marék­nyi egészségügyi káder lelkes munkája, a helyi párt és ál­lami szervek gondos, célra­törő irányítása révén. (1) Az apró dolgok jelentőségért ! Folytatás az­­ oldalról) egyetlen fogalomba sűríthető­ i­­gény: operativitás. Feltételei a jól működő — tehát nem szűk­szavú és nem fecsegő, hanem könnyen kezelhető és egyben gyors — információs rendszer, a haladéktalan döntés, és ami talán leginkább javításra szorul ennél az építőtelep-csoportnál is, a ho­zott intézkedések végrehajtásá­nak követése, ellenőrzése. Mert — térjünk vissza a példákhoz — ha már szombaton munkába áll az exkavátor, a hóközpontnál kor­­­ábban kiderítik a hibát, ha a beton és az ajtók minősége meg­felelő, ha . . akkor az idő nem folyik ki a kezük közül. S innen továbblépek az egyéni felelősség szerepéig. Ez az opera­tivitás súlypontja minden veze­tési szinten. Az eredményes mun­kaidő- és gépkihasználás, a meg­felelő anyagellátás, különösen az építő­egységek esetében (az­ idén is több mint 30 objektum kivite­­­­lezését végzik), csak a döntések végrehajtásával járó személyes felelősség erősítése révén érh­ető el. Ennek hiánya lassítja a gé­pek és berendezések, az anyagok optimális mozgatását, irányítását, az emberek, munkaalakulatok ésszerű felhasználását, átcsopor­tosítását. Igaza van a főmérn­öknek, va­lóban nem szabad mellőzni az a­­nyagi felelősségrevonást. Hozzá­teszem, korán kell elkezdeni, már az intézkedések késedelmes végrehajtásánál. Itt lehet meg­nyerni azokat az órákat, napo­kat, amelyek bizony sokszor kár­ba vesznek, és a fontos vagy ke­vésbé fontos, de mindenképpen szükséges létesítmények átadá­sának határidejét tolják egyre távolabb. Tiszta lapot nyitottak ebben az évben. Nem nyomja vállókat ta­valyi adósság. Amint azonban a friss példák bizonyítják, itt-ott újra feltűntek az időzavar első jelei. Tudatában vannak ennek, s igényl­s munkaelemzőjük azt a­ hitet erősíti bennem, hogy sike­rül jól kimért léptekkel, a tava­lyinál egyenletesebben haladni ebben az évben. A nagyobbára szép munkához miért ne kapcso­lódjék a pontos jelző is? Mondjuk úgy, hogy április 1-ig vállalásuk­nak megfelelően, teljesítik az öt­éves tervet, hogy elérik a terve­zett munkatermelékenységi (32,14 százalékkal nő), önköltségi (35 lejjel lesz alacsonyabb, mint ta­valy) mutatók szintjét és termé­szetesen az alaptevékenységnél előírt 10 milliós termelésnöveke­dés is hiánytalanul megvalósul, a határidők előbbrehozására tett konkrét vállalásokkal együtt.

Next