Vörös Zászló, 1975. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-01 / 102. szám
A cselekedet a kommunista öntudat mércéje Eugen Soméban kommunistáról, régeni Republica Fémipari Vállalat egyik magas szakképzettségű lakatosáról sok jót mondhatunk. A gyár veteránjai közé tartozik, az ott eltöltött hosszú évtizedek folyamán teljes odaadással dolgozott a gyár szüntelen fejlesztéséért. Évek óta egy olyan munkacsoport élén áll, amely az ő közvetlen irányításával és vezetésével kovácsolódott erős, összeforrott közösséggé. Soméban emellett több mint tíz éve pártalapszervezeti titkár az 1-es számú mechanikai részlegen. — Milyenné formálta a csoportjában dolgozó embereket? — kérdem tőle. — Az élet, a gyakorlat megköveteli tőlünk, úgy dolgozzunk az emberekkel, hogy minél jobban kibontakozhasson kezdeményező készségük, készséggel átadják a jó tapasztalataikat. Meg kell győzni őket arról, hogy kérlelhetetlenül harcoljanak a rutin, a nemtörődömség, a hanyagság ellen, gazdagítsák szakismereteiket, mert csak így válhatnak igazán hasznos tagjaivá üzemünk munkaközösségének, felelhetnek meg a ma és a holnap követelte igényeknek. Embereinktől elvárom, hogy szenvedéllyel és szakmai igényességgel, felelősséggel végezzék mindennapi munkájukat. Persze, amit én megkövetelek tőlük, ugyanazt ők is elvárják tőlem, egyszóval tetteink kell önmagunkról beszéljenek, nymódon mi, kommunisták, az összes idősebb tapasztalt munkások és technikusok igyekeztünk egészséges munkalégkört kialakítani, aminek meghatározó szerepe van munkaközösségünk összes megvalósításaiban. — Az elmúlt évi eredményeiért élen járó egységgé nyilvánították a mechanikai részleget. Ebben bizonyára döntő szerepe volt a pártszervezetüknek. — Ez a szerep sokféleképpen nyilvánul meg és érvényesül. Politikai munkánknak csupán egyetlen oldalára hivatkozom. A politikai nevelés változatos formáit karoljuk fel a dolgozók gazdasági gondolkodásának kialakítására, formálására, a jó gazdaszellem erősítésére. Ennek eredményeként részlegünk kommunistái, az összes dolgozók megértették, hogy takarékosan gazdálkodni, a tervfeladatokat rendszeresen túllépni és a minőségi követelményeknek eleget tenni, elengedhetetlen feltételei a nagy országos vállalás teljesítésének, határidő előtt az ötéves tervet! C. CROITORU A LEKENCEI KINCS A lekencei farm tiszta istállóiban elhelyezett jól gondozott állatokban gyönyörködve, hirtelen egy évekkel ezelőtt a fővárosi Dalles teremben rendezett nemzetközi fotókiállítás jutott eszembe. Itt az egyik, ,,Kincs“-nek titulált fényszép egy délafrikai szegényes lakás belsejét tárta elénk, ahol a sok gyermek mellett, törékeny válaszfal mögött, egy tehén volt látható. Ez volt a család egyetlen életet adó kincse, az embertelen sötét nyomoronáttetsző, a művész által jól exponált fénysugár. De ennek a szelíd négylábúnak az értéke felmérhetetlen volt az idők során, az ma is, és lesz a jövőben is, mindamellett, hogy tenyésztése ma már korszerű, ipari jellegű komplexumokban történik. Az említett két kép közti különbséget csak azért említettem meg, hogy hangsúlyozhassam a két életmód közti óriási különbséget. A radnóti árvekencei farmja egyike azoknak a reprezentatív egységeknek, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a lakosság bőséges és változatos ellátásához, úgy, amint azt a pártdokumentumok is leszögezik. A tej, bár nem az egyetlen alapvető élelem, mégis mindennapi szükséglet marad, a tehénállomány pedig olyan kincs, amelynek gondozása igényességet követel. Mindez ráillik a lekencei állattenyésztő farm munkaközösségére is. Az itt dolgozók, Catarig Valentin mérnök farmfelelős, Tégla Nicodim állatorvos és Santa Ilie technikus irányításával, a legjobb tenyészfeltételeket biztosítják a 300 fejőstehénnek és 350 növendéknek. A múlt évi tervfeladatukat 200 literrel szárnyalták túl takarmányozott tehenenként. Ez év első negyedében a tervezett 330 literrel szemben 960 liter tejet fejtek tehenenként és értékesítési előirányzatukat is 360 hektoliterrel túlszárnyalták. Áprilisban a napi átlagos tejtermelés 13 liter volt tehenenként, s megvan a lehetőségük arra, hogy május első napjaiban elérjék a 14—14,5 litret. A farm vezetőjének meggyőződése, hogy az egész évre takarmányozott tehenenként tervezett 4 300 literes tervet nemcsak teljesíthetik, hanem túl is szárnyalhatják. A követelmény: az anyagi alap gazdaságos felhasználása, a kombinált takarmánynyal való ütemes ellátás, a kiegyensúlyozott recept. Egy igen jelentős tényt jegyeztem le: a farmon dolgozó gondozók havi átlagkeresete 2 000 lej. A legjobb eredményeket Hentes Vasile, Mailath Gheorghe és Roman Ioan érték el, mindeniküre 18—21 tehenet gondoz. A legtermelékenyebb állatokat Hentes Vasilera bízták. Az 1970-ben született, 0,026 fülszámú tehén ez év első három hónapjában napi átlagban 40 liter tejet adott. Az elmúlt évben ennek a tehénnek az össztermelése 7 181 liter volt és az idén megközelíti a 10—11 000 litret. Ilyen rekorder tehenük még sok van. A boxokban szabadon tartott, takarmánnyal bőségesen ellátott állatok mondhatni horribilis mennyiségű, több mint 3,5 százalékos zsírtartalmú tejet termelnek. A farmot állandóan korszerűsítik. Nemrég helyeztek üzembe egy automata takarmánykonyhát, lebetonozzák az egész udvart, amit majd silótárolásra használnak fel, bevezetik a gépi fejest, a fiaztatóban külön boxokat készítenek a borjak számára. Az itteni emberekmunkájáról sokat lehetne írni. Szorgalmukról, jövőbeli elképzeléseikről meggyőződtünk. Noha a lekenceiek még nem érték el a lehető maximális paramétereket, mégis a megye élenjárói, látszik, hogy a rájuk bízott kincs jó kezekbe került. IOAN SUCIU Könnyűiparunk főgépészénél Találóan nevezte el valaki a Metalotehnica vállalatot a könnyűipar főgépészének. Mintegy 250 címre szállít a selyem, gyapjú, tea, gyapot, kenderfeldolgozó, valamint a bőr- és szőrmeiparba berendezéseket, pótalkatrészeket. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ha jól dolgoznak a készruhagyárak, a kötődők és a bőrfeldolgozó egységek, abban nem lebecsülendő szerepet játszik a marosvásárhelyi fémipari üzem. Külön elismerés jár a Metalotehnica munkaközösségének azért, hogy amíg sok vállalat komplex késztermékek gyártására törekedett, itt egy pillanatra sem feledkeztek meg arról, milyen céllal alapították az üzemet. Nem formalitásból viseli ma is a gépekre szerelt gyárjegy ezt a feliratot: „Fabrica de Utilaje di Piese de schimb“. Amint Mátéi Aurél mérnöktől, a terviroda vezetőjétől megtudtuk, 1971 óta csupán terven felül 23,3 millió lej értékű gépelemet szállítottak a könnyűiparnak, ami az alkatrészellátás általános helyzetének ismeretében dicséretes teljesítmény. És még valami: a Dózsa György utca 155 szám alól kikerülő gépek és alkatrészek, függetlenül attól, hogy milyen márkájú masinákba szánták, behozataltól, tekintélyes valutakiadástól mentesítik a nemzetgazdaságot. Mi több, az a gyár, amely 1957- ben még szerényen állott elő a saját készítésű varró- és szegőgépek első kis sorozatával, az utóbbi fél évtizedben már 17 külországba exportált. Érdekességként emeljük ki ezek sorából a fejlett iparú Angliát, NSZK-t, Ausztriát, a közel-keleti Egyiptomot, Jordániát és Szíriát, valamint a távoli Mongol Népköztársaságot. Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Metalotehnica dolgozói határidő előtt teljesítették ötéves tervüket. A nevezetes dátumig az évek során így növekedett az előnyük az eredeti előirányzattal szemben: 3—28—158—248 nap. Tegnapelőtt bekopogtunk Kiss Albert mérnökigazgatóhoz, hogy érdeklődjünk, mi változott az eredményeikben április 20 után. Még körülbelül 10 milliót csináltunk — mondotta a vállalatvezető,majd arról tájékoztatott, hogy a május 11-én nyíló Bukaresti Nemzetközi Vásáron 9 különféle gépet mutatnak be. Magától értetődő, hogy reményeket fűznek a versenyképes termékek prezentálásának gyakorlati eredményeihez, újabb üzletkötésekhez. Természetes igény ez egy olyan vállalat esetében, melynek fejlődési görbéje meredeken ível fölfelé. Az ötvenes évek 30 darabos induló sorozata 1974-ben közel 3 500 darabos sorozattá növekedett s az egyetlen választék százon felül típusméretté terebélyesedett. Ha létezne egyetemes érvényű recept a gyáripari termelés fokozására, akkor a Metalotehnicában alkalmazott módszerek alapján össze lehetne egy ilyen ajánlást állítani. Bizonyságul csak néhány, a tervirodán s az igazgatóságon hallott példa. A főként adminisztratív célokat szolgáló helyiségeknek termelőfelületté való átalakításával, az összes területek ésszerű kihasználásával öt év alatt (1975. december 31-ig) több mint 11 millió lej értékű többlettermelést valósítanak meg; a váltás együttható javításával az elmúlt négy év során 31 millióval fokozták a produkció értékét; az időalap okosabb kihasználásának tulajdonítható termelésgyarapodás a becslés szerint még az idén 38,5 millióra emelkedik. Jucan Vasile mester, a vállalat pártbizottságának a titkára, aki végigvezetett a gyáron, a fentiekhez hozzátette: " Valóban, a termelés, annak dacára, növekedett az alapévhez viszonyítva négyszeresére, hogy nem eszközöltünk nagy beruházásokat. Viszont az utóbbi időben nemcsak a munka termelékenysége emelkedett jelentősen, de a dolgozók létszáma is. Közel 2000 embert szakképesítettünk a munkahelyen. Volt úgy, hogy több tanulóval foglalkoztunk, mint maga a szakiskola. Óriási feladat volt a vidékről bekerült fiatalokat átnevelni, megoldani beilleszkedésüket a nagyüzemi közösségi életbe. A miénk volt az első gépgyártó vállalat, amely 700-nál is több lányt képezett ki az esztergályos, marós és köszörűgépkezelő, valamint a lakatosszakmára. Hogy miként állják meg a helyüket? Öntudatosság és fegyelmezettség tekintetében általában túltesznek a fiúkon. De a munkájuk minőségével sincs baj. Különben mindennél többet mond az, hogy a 4-es számú mechanikai részleg, amelyben a lányok teszik ki az összlétszám 60 százalékát, 1973 és 1974-ben az elsőmásodik helyre került a szocialista versenyben. Amint a vállalati pártbizottság titkárától hallottuk, a létszámbővülés nemcsak a délutáni váltás általánosítását, s az összes alap, gépeknek három műszakban való működtetését tette lehetővé. Az intézkedés eredményeként meg is fiatalodott a közösség, 22 év a gyárbeliek átlagos életkora. AJTAY LÁSZLÓ Ott fenn, ahol a fajdkakasok kerülnek — Negyven tagú munkaalakulatunk a kitermelési részleg legtávolabbra eső területein dolgozik — mondja Catrinoiu Stefan, a Neagoiul vágtér brigádvezetője. — Itt fenn, 1 437 méterrel a tenger szintje felett végeláthatatlan fenyvesek borítják a Kelemenhavasokat, felettünk méltóságteljesen köröznek a fajdkakasok. E csodálatos tájakon dolgozunk mi, a síkvidékieknek szokatlan feltételek között, mert tudni kell, hogy nálunk még április derekán is helyenként 4 méteres hóréteg borította az erdőket. Felettük pedig szinte megszakítás nélkül működtek a sodronykötélpályák, könnyedén szállítva le a magasból az osztályozó rámpákhoz a hatalmas rönköket. Munkaalakulatomról csak jót és szépet mondhatok, például azt, hogy derekasan helytállt az idei rendkívül IOAN HUSAR (Folytatás a 4. oldalon) A Zetortól, a Glóriáig jó szokás honosodott meg a kerelőszentpáli részlegen: a legújabb traktort, gépet mindig az a mezőgépész kapja, aki munkájával rászolgált. Ennek ismeretében nem is kell nagyon kutatni az élenjárók után. Csupán ránézel a traktorra, s máris tudod, milyen ember ül a volán mellett. A részlegen tizennégy embernek megvan a vontatói vizsgája is. Egyszóval „belevaló legények“ a szentpáli mezőgépészek. Értik a szakmájukat. A tavaly is terven felül közel 200 000 lejjel járultak hozzá az ötéves terv határidő előtti teljesítéséhez s az idén az első negyedévben 134 százalékot írtak a versenygrafikonjukra. Mindjárt a bejárat mellett magas fiatalember tisztítja a gépét. — Magyari — mutatkozik be. A többit már előzőleg elmondták róla. Magyari Ferenc a részleg élenjárója. Tavaly 113 000 lej bevételhez juttatta a részleget s most is már a 30 000-nél tart. Átellenben vele vadonatúj traktor. Nemrég hagyhatta el a gyár kapuját. — A Morar Sanyikáé — világosít fel Magyari. Aztán csendesen hozzáteszi. — Sokat köszönhetek neki, egyengette az utamat. Ő hároméves iskolát végzett, én csak tízhónapos tanfolyamot. Volt mit tanulni tőle s ő szívesen segített, Sanyika, azaz Morar Alexandru az éjjel érkezett Tituról. Két vetőgépet hoztak segítségképpen a tavaszi vetéshez. Szeme piros az álmatlanságtól, de nem tudott otthon ülni. Szabatos magyarsággal válaszol. — Emberek, barátok vagyunk itt mindnyájan. Miért ne segítenénk egymáson, amikor egy a cél. Ezután már a Sanyika becenéven sem csodálkozom. Egy nagy családként, testvériségben élnek itt a mezőgépészek. Talál a szó, függetlenül attól, hogy milyen nyelven ejtik. Nem számít, hogy ki ül a volán mellett, Magyari Ferenc, Morar Alexandru, Szakács Zsiga, Tímár Sándor, Márton István, Ceuca Cornel vagy Szilágyi Emeric. Az embert munkájával mérik, amit egyformán szeretnek, jókedvvel végeznek. A kis szobában, ahová beültünk, épp egy ponyvát javítanak. Egyik végén Ceuca Cornel, a másikon Bölöni József. Szaporán mozog a kezük. Közben Bölönit ugratják. — Nem kell összetéveszteni az ASA fedezetével, de él-hal a labdáért. Vasárnaponként is képes a volán mellől egyenesen a pályára menni. Várhatják otthon az ebéddel. De Bölöni nemcsak a labdát kergeti eredményesen, keményen fogja a volánt is. 113 000 lejes teljesítményével az élenjárók között tartják nyílván. — Majd ha idáig jut, mint én, megcsendesedik — szólal meg az ajtó mellett egy idősebb, testes férfi. Szava tiszteletet parancsol. Negyedévszázadot ült a volán mellett. — 1950-ben a Zeterral kezdtem s dolgoztam én mindenféle traktoron. Ehhez a munkához soha nem voltam hűtlen. Hölgyes Mihály most a Glóriával dolgozik, ideje többi részét bent a részlegen tölti. Segít az emberek nevelésében, a gépek javításában. Sorsa azonos a többiekével: a földet műveli, mint bármelyik falubeli, csak éppen magasabb szinten, nagyobb igényességgel. Mert nagyrészt innen indultak. Egyedül talán Palkó István régi vasas. Tizennégy évet dolgozott az ámv-nél, most itt karbantartó gépész. De a részlegvezető távollétében jól kézben tartja az embereket is. Az ünnep előestéjén nagy gondban találtuk a mezőgépészeket. A sok eső hátráltatta őket a mezei munkában. Ezért határoztak úgy, hogy május elsején munkával ünnepelnek, s teljesítményük legyen köszöntő a munkások nagy ünnepén. NAGY FERENC VÖRÖS ZÁSZLÓ 3. OLDAA Mindig az élvonalban Meglepődve pillantok a belépőre és hirtelen arra gondolok, a mester nem értette meg szándékomat. Egy olyan szövőnőt kérettem pár perces beszélgetésre, akit a szocialista verseny legjobbjai között tartanak nyilván, aki igazi mestere szakmájának. És most itt áll előttem egy fiatal, munkakötényes lány. Tanácstalanul nézünk egymásra, mire a mester megszólal. Rá gondoltam, tessék szóba állni vele. Rácz Irma — egy sóváradi ács leánya — négy évvel ezelőtt került a segesvári Gyapotszövödébe és bámulatos gyorsasággal illeszkedett be új környezetébe. Munkatársai, az idősebb kommunisták kezdettől mellé álltak, támogatták, ellátták tanácsokkal. A gyors alkalmazkodásnak azonban más mozgatórúgói is voltak: erényei — a végtelen szorgalom és a szakma szenvedélyes szeretete, amelyek már szakiskolás korában megmutatkoztak. A pártalapszervezet felfigyelt a fiatal szövőnő szakmai-erkölcsi kvalitásaira, kezdte meghívni nyílt alapszervezeti közgyűlésekre, bevonta politikai tanfolyamokra, s a fogékony KISZ-tagot 19 éves korában felvették a pártba. Ettől kezdve még nagyobb szorgalommal dolgozott, s a szakmában olyan tökélyre tett szert, hogy az 1973. évi „Ügyes kezek“ — szakmai versenyben üzemi szinten első helyezést ért el, és így bejutott az országos döntőbe. Ilyen rövid szakmai pályafutás alatt, ilyen nagyszerű teljesítményre valóban csak az képes, akit a hivatástudat, a kommunista felelősségérzet mind többre, jobbra ösztönöz, egyre magasabbra emelteti a mércét. Közben szabadidejében szorgalmasan tanult és a tavaly sikeresen érettségizett, Rácz Irma fiatal kora ellenére a legjobb szakmunkások egyike. Hat automata szövőszéken dolgozik, mégis a legigényesebb exportáru szövését bízhatják rá. De megtörténik, hogy egy-egy nap 8-9 gépet is kiszolgál, mert ha a szövőnők közül valaki megbetegszik, s ha a gépek állnának, a termelés visszaesne, kétessé válhatna a felajánlásuk teljesítése. Az elmúlt években és jelenleg is szinte rendszeresen képeznek ki szövőnőket más üzemek számára. Rácz Irma mellé mindig beosztanak egy-egy tanulót és ezeket épp oly szeretettel oktatjaneveli, mint ahogyan annak idején vele tették. A mester szerint is, a legnagyobb elismeréssel gondolhatnak rá a calafati, slatinai, nagybányai tanítványai. A szövődé pártszervezetének, munkaközösségének nagy érdeme, hogy Rácz Irmát az első perctől szeretettel felkarolta és megtanította kommunista módra élni és dolgozni. SZÉCSI DEZSŐ