Vörös Zászló, 1975. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-01 /127. szám
1. OLDAL VÖRÖS ZÁSZLÓ Munkánk és életünk erkölcsi törvénykönyve A személyes példa ereje Már az indulásból látszott, hogy Fleraru Olimpiu, a fiatal szakmunkás megállja majd a helyét. Boldog volt, amikor felvették a segesvári Fajansz- és Üvegipari Vállalatba, s ekkor született meg elhatározása, hogy kötelességtudó, fegyelmezett munkás lesz. A munkahelyén mindig pontosan megjelent, a mesterek, a csoportfelelős utasításait pontosan betartotta, az idősebb szakmunkások tanácsait meghallgatta, intelmeit megszívlelte. Jól tudta, hogy a szakiskolában szerzett ismeretek kiegészítésre szorulnak, hogy igazi szakmunkássá a mindenapi gyakorlatban, a kollektív tapasztalatok elsajátításával kovácsolódik az ember. A munkatársak segítségével hamar megismerte az üveggyártó részleg bonyolult automata gépeit, s alig egy-kétévi gyakorlat után, a legjobb, a legmegbízhatóbb gépkezelők között tartották számon. Azóta jó néhány év telt el, s a közben párttaggá lett Fierraru szakavatottságával vált közismertté. Bármilyen nehézség adódjék, rá mindenkor számítani lehet. Ezelőtt négy évvel nagy megtiszteltetés érte. Figyelembe véve kiváló szakmai képességeit, az emberekhez való elvszerű és elvtársias viszonyulását, a pártmunkában bizonyított szervezőkészségét, az üveggyártó részleg kommunistái megválasztották az alapszervezet titkárává és ő azóta is kommunista szenvedéllyel, felelősségérzettel tesz eleget megbízatásának. A tavaly szakmai vonalon is előléptették, kinevezték az egyik váltás brigádfelelősévé. Szavai teljes összhangban vannak tetteivel. Mint alapszervezeti titkár és brigádfelelős, minden akcióban az élen jár. Az elmúlt hónapban ejtették meg az 1-es számú üvegolvasztó kemence főjavítását. Az alapszervezet bürója felhívással fordult a párttagokhoz, főleg a gépkezelőkhöz: kapcsolódjanak be közvetlenül a javítási munkálatokba és kövessenek el mindent, hogy a javítási időt lerövidítsék. Az akció élére maga a párttitkár állt, s az intézkedések egész sorával sikerült a kemencét két nappal határidő előtt üzembe helyezni. A párttitkár példája mozgósítólag hat más területen is. Noha a tavaly végezte el a marxistaleninista pártegyetem esti tagozatát, az idén rendes hallgatóként részt vett az alapszervezet tagjait felölelő tanfolyamon és cselekvő részvételével igyekezett hozzájárulni a viták színvonalának, a tanfolyam hatékonyságának emeléséhez. A párttitkár példáját követve, az üveggyár munkaközössége sikeresen teljesíti a rá háruló gazdasági feladatokat. Jelenleg a termelés növelésének legfőbb belső tartaléka a technológiai veszteségek csökkentése. A tavalyi megvalósításhoz viszonyítva, az idei veszteségek mintegy 3 százalékkal kisebbek, így több mint 2 millió darab palackkal és egyéb üvegáruval növelhették az árutermelést. SZÉCSI DEZSŐ ■0 BKB OHS BS9 KIS BBSS3 HRS■ MUIMI A munkával szembeni magatartás Ernest Harrach 63 éves. Csaknem 40 évig dolgozott mint lakatos. 1972-ben nyugdíjazták. Az elmúlt napokban találkoztam vele a régens 1UPS személyzeti osztályán, abban a gazdasági egységben, ahol évtizedekig dolgozott és ahonnan nyugalomba vonult. — Nem tudtam belenyugodni a tétlenségbe — mondja a veterán lakatos —, s kétévi kimaradás után, újra visszajöttem az üzembe, mert a törvény előírásainak megfelelően négy hónapig itt dolgozhatom. S ezt fogom tenni az elkövetkező esztendőkben is, mindaddig, amíg egészségem megengedi. Nem annyira az anyagiakért teszem, hanem inkább azért, hogy kedvenc munkapadom mellett, a munkatársaimmal lehessek. Itt találkoztam egy másik veteránnal, a kommunista Joan Blas géplakatossal is. Néhány éve a csuklós alvázú erdei traktorok szerelőcsarnokában dolgozik. — Gépgyártók lettünk — mondja derűs arccal —, most nagy elégtétellel könyvelhetjük el kitartó munkánk, erőfeszítéseink gyümölcseit. Üzemünk csarnokaiból egyre több korszerű gép és berendezés indul útnak az ország minden részébe. E két veterán számára a munka mindig örömöt, elégtételt jelentett. Pedig az általuk megtett út nem volt zökkenőmentes, előfordultak kisebb-nagyobb rövidzárlatok, de optimizmusuk, lelkesedésük, tenniakarásuk mindig átsegítette őket a nehézségeken. Sajnos ugyanebben a munkaközösségben akadnak olyanok is, főleg az ifjak között, akiknek nincs ínyére a munka, nem törekszenek egy szakmát alaposan elsajátítani, nem használják ki az üzem nyújtotta lehetőségeket. Pedig az itt dolgozó kiváló szakemberek segítségével bárki könynyen beilleszkedhetne e jó hírnevű gazdasági egység életébe. Simion Moldovan például néhány év leforgása alatt négyszer is megfordult a vállalatban, dolgozott pár hónapig, aztán újra és újra munkahelyet változtatott. A munkafegyelemmel mindig hadilábon állott. Ugyancsak itt szakképesítették Tudorán P. Valentin, Pop Florea, Moldovan I. Cozma és Cornel Tudorán ifjakat. A vállalat munkaközössége a szülőkkel egyetemben mindent elkövetett, hogy beilleszkedjenek az üzemi életbe. Erőfeszítéseik azonban hiábavalónak bizonyultak. A szakmai tanfolyam elvégzése után dolgoztak néhány hónapot, aztán továbbálltak, szerencsét próbálni más üzemben. Könnyelműen elhagytak egy korszerű üzemet, ahol — mint oly sokan mások — kiváló szakemberekké válhattak volna, a maguk és a társadalom javára. C. CROITORU Nem érdemes... A Mercurban kifogása van bizonyos dolgok ellen egy vevőnek. Az üzletvezetőt akarja miatta zaklatni. Mondom, hasztalan, hiszen kellő tanácsot az ügyben csak a Kereskedelmi Felügyelőség adhat. De hogyan értesítsük őket gyorsan? — kérdi a panaszos. Egyszerű a dolog, telefonálni kell, ott a falon a Kereskedelmi Felügyelőség kifüggesztett telefonszáma: 13-519. Tárcsázzuk a számot. Egy magánlakás jelentkezik. Mint a vonal túlsó végén levő személy mondja, naponta 10—15-en zavarják, valamennyien a Kereskedelmi Felügyelőséget keresik. Ha már felszámolták a felügyelőség ezen készülékét, jó lenne az üzletekben levő feliratot is kijavítani, s minél hamarabb, hogy tudja az érdekelt, milyen számon keresse őket. A szökőkút nem szemétkosár A Színház téren a héten megtelt vízzel a szökőkút medencéje. A tér eme új díszét sokan körbeállták és nézték a magasba lövellt vízsugarakat. Némelyik távozó nagyon megfeledkezett azonban magáról, mert az üres gyufásdobozt, cigarettás tasakot nem a csupán pár lépésre levő szemétkosárba, hanem a vízmedencébe dobta. 406 lej A Cuza Voda utcában egy öszszetört forgalmi jelzőtáblát láttunk. Meg akartuk ismerni azt, aki megrongálta. A néptanács útügyi osztályán közölték, hogy az illető Oltean Augustin az IRTA 21 MS 2822 rendszámú autójának sofőrje. Ha kedvünk tartja, beszélgethetünk vele, — mondották — mert már megkapta a kártérítési felszólítást, 406 lej kifizetésére kötelezték. Ennyibe kerül a jelzőtábla. Ezek után fölösleges az ismerkedés. Végre a hét végén az élelmiszerüzletekből kivonták a vodkát. Sajnos még így is éppen elég tömény italt árusítanak ezek a kereskedelmi egységek. A polcokon, az önkiszolgáló üzletek gondoláin túl nagy választékban és mennyiségben kapható tömény ital. Helyettük szívesen látnánk más árut. MARKÓ BÉLA Műsorok —■ színház ■— Az Állami Színházban június 1-én, vasárnap du. 3 órakor: Kismadár. —■ HANGVERSENY ■— A Művelődési Palota nagytermében június 1-én, vasárnap de. 11 órakor: Nevelőhangverseny. Hétfőn, június 2-án, este 8 órakor: Szimfonikus hangverseny. Vezényel: Remus Georgescu. Közreműködik: Mihai Constantinescu érdemes művész. —IS BÁBSZÍNHÁZ ■— Június 1-én, vasárnap de. 10.30 órakor a 25. évforduló záróünnepsége. Részletek a Cuconitele mele dragi című darabból. —■ MOZI ■— JÚNIUS 1, vasárnap ARTA: A nagy verseny I—II. rész. Előadások: 10, 14, 17 és 20 óra PROGRESUS: Csendes-óceáni kalózok; A kincses sziget. Előadások: 10; 14; 17 és 20 óra SELECT: Lady Caroline Lamb. IFJÚSÁGI: Tölgy — rendkívül sürgős! Megjött a körhinta. FLACÁRA: Alexandra Macedón I—II rész „TÖRPE“ MOZI: A varázssapka; A rejtett kincs; A békácska apát keres; Ezer sárkány; Az első lépések SEGESVÁRI LUMINA: Itt senki nem tör át I—II. rész TlRNAVA: A vad bolygó RÉGENI PATRIA: Képeslap vadvirággal VICTORIA: Rókalyuk. TlRNAVENI MELÓDIA: Levél a Scotland Yardhoz. A rettenthetetlen Atamán. LUDASI FLACARA: Legény lakás. SZOVÁTAI DOINA: A színész és a vadak I—II. rész ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: A magányos farkas. GYULAKUTAI PATRIA: A betegsegélyző orvosa. NYÁRADSZEREDAI NIRAJUS: A vörös folyó SARMÁSI POPULAR: Halhatatlanok. RADNÓTI LUMINA: A titokzatos ügynök. JÚNIUS 2. hétfő ARTA: Leszámolás PROGRESUS: A tanúnak hallgatnia kell SELECT: Nem mulatságból filmezünk IFJÚSÁGI: Ciprian Porumbescu I—II. rész FLACARA: A nagy verseny I—II. rész „TÖRPE“ MOZI: Dorottya és a strucc; Tíz kiskutya; Aki másnak vermet ás... A vakondok és az autó SEGESVÁRI LUMINA: Rivaldafény I—II. rész TlRNAVA: A vad bolygó RÉGENI PATRIA: Japán elsüllyedése TlRNAVENI MELÓDIA: Zapata LUDASI FLACARA: Régi, régi történet SZOVÁTAI DOINA: Sírjatok, gitárok! ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: A Mary Deare hajó titka NYÁRÁDSZEREDAI NIRAJUS: „Mostohaanya“ GYULAKUTAI PATRIA: A fekete kapitány SARMASI POPULAR: Találkozás és búcsú RADNÓTI LUMINA: A titokzatos ügynök. —■ TELEVÍZIÓ ■ — JÚNIUS 1, vasárnap 8,30 Műsorismertetés 8,40 Pionírműsor 9,35 Daktori 10,00 Faluműsor 11,15 Mit tudunk és mit nem tudunk... 11,45 A zene örömei 12,30 A haza védelmében 13.00 Vasárnapi album. A tartalomból: 13,20 — Rajzfilmek; 13,34 — A zenés film története (III.); 14.00 — Feleségem a boszorkány; 14.50 Ion Tinac teniszleckéi (8.) 15,15 Fiatal népdalénekesek vetélkedője 16,00 A világegyetem felfedezése 16,25 Prága hét kulcsa — sorozatfilm 17,20 A Románia — Skócia (Európa-bajnokság) labdarúgó-mérkőzés közvetítése a 23 August stadionból. Szünetben: hirdetések 19,20 1001 este 19,30 Híradó 20,00 A rádiótelevízió gyermekkórusának műsorából 20,10 Út a nap felé (francia-olasz kooprodukció) 22,00 A rádiótelevízió könnyűzenekarának hangversenye 22,20 Híradó: JÚNIUS 2. hétfő 16,00 Telex 16,05 Műsorismertetés 16,15 Olaszországi dokumentumfilm 16,30 Magyar nyelvű adás 19,00 Brazíliai filmriport 19,15 Hirdetések 19,20 1001 este 19,30 Híradó 20,00 Irodalmi-művészeti szemle 20,40 Sztárparádé 20,50 Ankét 21,20 Hirdetések 21,25 Az ifjú Lewisham szerelme — angol folytatásos film (III.) 22,10 24 óra. A ROMÁN TELEVÍZIÓ MAGYAR NYELVŰ MŰSORA 1975. JÚNIUS 2. hétfő 16,30—19,00 — Hétről hétre. Politikai, gazdasági, társadalmi, művelődési szemle. Körkép — öttől hétig. Riportok, interjúk, versek, zene. A műsorból: Ipar — mi a titka a kolozsvár-napocai Unirea exportsikerének? Sport. A „Csipleriskolától“ a világbajnoki címig — interjú Kuki Péterrel. Tudomány: 350 éve született Apáczai Csere János. 1975. — A Nők Nemzetközi Éves látogatás Bakó Hetei Rozália kerámikus műtermében. Folklór-dokumentumfilm Ambrusné Márton Katáról, aki évtizedekkel ezelőtt Bartók Bélának énekelt kalotaszegi népdalokat. Lírai oratórium — Illyés Kinga előadóműsorának II. része. Könynyűzene. A jövő hét filmjei • A SELECT a Nem mulatságból filmezünk című új román filmet, Iulian Mihu alkotását tűzi műsorára. A szatirikus vígjáték cselekménye a tengerparton játszódik. Hősei minden hájjal megkent kis és nagy szélhámosok, akik a nyári idényben a tengerparton bonyolítják le üzleteiket. A film az ő rovásukra nevetteti meg a nézőt. Főszereplők: Toma Caragiu, Gheorghe Dinicu, Jean Georgescu, Gina Patrichi. • Az ARTA a Leszámolás című színes amerikai filmet mutatja be. Jól sikerült, a klasszikus western minden jegyét magán viselő alkotás, Henry Hathaway rendezésében, John Wayne-val és Dean Martinnal a főszerepben. • A HALADÁSBAN A tanúnak hallgatnia kell című színes olasz filmet tekinthetjük meg. Giuseppe Rosati filmje a burzsoá társadalomban uralkodó korrupciót, törvényszegést, az emberi méltóság lábbal tiprását leplezi le. Főszereplők: Bekim Fehmin. Rosana Schiafino és Aldo Giuffre. • Az IFJÚSÁGI a Ciprian l’orumbescu című színes, szélesvásznú román filmet, Gh. Vitanidis alkotását újítja fel. • A FLACARA június 2—4 között A nagy verseny — színes, szélesvásznú, kétrészes amerikai, június 5—8 között pedig A szív tévedése című színes mexikói filmet vetíti. • A TÖRPE mozi műsorán a Dorottya és a strucc; Tíz kiskutya; Aki másnak vermet ás ...; A vakondok és az autó színes rajz- és bábfilmek, valamint a Veronika című színes román mesefilm szerepel. összeállította: VÁRHEGYI ATTILA KÖNNYŰIPARI MINISZTÉRIUM Temesvári Iskolaközpont Huniadi tér 2 szám TANULÓKAT TOBOROZ A SZAKMAI ISKOLÁBA (FELVÉTELI VIZSGA NÉLKÜL) az alábbi szakmákban: — FONÓ — Industria linii és ITT — SZÖVŐ — Industria linii, ITT, Arta textila, Bombácul, 13 decembrie — KÖTŐ — Fabrica de ciorapi — KIKÉSZÍTŐ ÉLDOLGOZÓ — Industria linii, ITT, Bumbacul, 1 Iunie — RUHAKÉSZÍTŐ — 1 Iunie, Bega — CIPŐKÉSZÍTŐ — Modern, Banatul, Jimbolia, Victoria, PRETIM, Spume poliuretanice — VEGYÉSZOPERATŐR — Victoria, Spume poliuretanice, PRETIM — GÉPLAKATOS — Arta textila, Bumbacul, ITT, Industria linii, Fabrica de ciorapi, 13 Decembrie, Modern, Spume poliuretanice, Ambalajul metalic — MATRICAKÉSZÍTŐ — Modern, Spume poliuretanice, Ambalajul metalic. Jelentkezhetnek a 10 osztályos általános iskolák végzettjei, vagy az általános iskolák VIII. osztályának azok a végzettjei, akik 1975. június 15-ig betöltik a 16. évüket. Hasonlóan jelentkezhetnek az előző években VIII., IX. vagy X. osztályt végzett tanulók, amennyiben a folyó évben nem töltik be a 18. évüket. Díjtalan ellátás és szállás FELIRATKOZÁS A FENTI VÁLLALATOK SZEMÉLYZETI OSZTÁLYAIN, 1975. JÚNIUS 1 — JÚLIUS 3 KÖZÖTT, a következő iratokkal: — az általános iskola által láttamozott típuskérvény — iskolai anyakönyvi kivonat vagy iskolai bizonyítvány — orvosi igazolvány — születési bizonyítvány eredetiben és másolatban Bővebb felvilágosítás a temesvári 34-906-os telefonszámon.