Vörös Zászló, 1977. december (29. évfolyam, 284-308. szám)

1977-12-01 / 284. szám

2. OLDAL VÖRÖS ZÁSZLÓ DECEMBER 1 CSÜTÖRTÖK A Nap kel 7 óra 32 perckor, lenyugszik 16 óra 38 perckor* — Az évből eltelt 335 nap, hátravan 30. EMLÉKEZTETŐ — 1918 — Erdély egyesülése Ro­mániával — 1926-ban született Ion Pa­­tan, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tag­ja, a kormány első miniszte­rének helyettese, külkereske­delmi és nemzetközi gazdasá­gi együttműködési miniszter — 1960-ban hunyt el Ion Vasi­­lescu zeneszerző — 1945-ben alakult meg a Nők Nemzetközi Demokrata Szö­vetsége MŰSOROK —■ SZÍNHÁZ ■— Az Állami Színházban este 7.30 ó­­rakor: A murit Tarelkin! (A­ bérlet) —■ MOZI ■— ASTA: A Tenkes kapitánya I—I. rész. Előadások kezdete: 10, 14, 17 és 20 óra PROGRESUS: A dal ki­rálynője. SELECT: Manhattani fog­lya: 20.30-tól: Rettenetes Iván. IF­JÚSÁGI: Cid I—II. rész. Zsem­lyécske. FLACARA: Johnny Guitar. ..TÖRPE­ MOZI: Vakond az állatkertben: A hűség próbája s más rajzfilmek SEGESVÁRI LUMINA: Idegen nő I—II rész. RÉGENI PA­TRIA: Testvéreim, a vándormadarak TIRNAVENI MELÓDIA: Kezdődik az előadás. LUDASI FLACA­RA* A „kőolaj“-akció SZOVÁTAI DOINA: Lapok Beethoven életéből. MUNKÁS MOZI: Az aranyfolyó. FÜR­­DŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Pa­raszt a biciklin GYULAKUTAI PA­TRIA: Vörös rekviem. NYÁRÁDSZE­­REDAI NIRA­IUS: Az idő minden sebet begyógyít. SARMAST POPU­LAR: Egy mosoly, egy pof, egy csók RADNÓTI LUMINA: Sehonnan se­hová —■ RÁDIÓ ■— A MAROSVÁSÁRHELYI RÁDIÓSTÚDIÓ ROMÁN NYELVŰ MŰSORA 11.30—13.00-ig. Hírek, tudósítások. A Megéneklünk. Románia fesztivál híradója Mítosz és valóság. Köny­­nyűzene-együttesek műsorából. Gaz­dasági híradó. Klasszikus témák modern átiratban A ROMAN RADIO MAGYAR NYELVŰ MŰSORA 13.00—14.30-ig a kolozsvári stúdió­ból, 1410—15.30-ig a bukaresti stú­dióból közvetítenek műsort. 18.00— 10.30- ig a vásárhelyi stúdióból. Hí­rek, tudósítások. Hazafias kórusmű­vek a marosvásárhelyi Filharmónia énekkarának előadásában. Szivár­vány — ifjúsági műsor Történel­münk aranykönyvéből — 1018 az Egyesülés kiteljesítése: Felelős vagy embertársadért — vitaműsor 10.36— 20.30- ig a kolozsvári stúdióból köz­vetítenek műsort. —■ TELEVÍZIÓ ■— 18­08 Telex 16.03 Tévéiskola 16.33 Orosz nyelvtanfolyam 17.05 Szabad idejükre ajánljuk 17.20 Hazafias da­lok 17.40 Riport: Ghana 18.00 Hirde­tések 18.10 Jogi tanácsadó 18.30 Hir­detések 18.35 Riport 19.00 Megének­­lünk. Románia 19.20 1001 este 19.30 Híradó 19.50 1918 december 1 — dokumentumfilm 20.10 Ifjúsági mű­sor 21.10 Vers- és zeneműsor 21.50 Sztárparádé 22.25 Híradó. IDŐJÁRÁS Tegnap délben 12 órakor Ma­rosvásárhelyen a levegő hőmér­séklete minusz 2 fok volt. Előrejelzés: tovább tart a fő­leg éjszaka hideg idő. Jobbára derült égbolt, évente délkeleti szél A legalacsonyabb hőmérsék­leti értékek minusz 10 és mi­nusz 8 a legmagasabbak 0 és plusz 2 fok között váltakoznak —■ PRONOEXPRESSZ ■— A Pronoexpressz 1977. no­vember 30.-i húzásának nyerő­számai: I. húzás: 13, 41, 34, 21, 5 II. húzás: 27, 10, 24, 15, 1 III. húzás: 14, 23, 6, 2, 23 Nyereményalap: 919 994 lej. MA KEZDŐDIK A POLITIKAI-NEVELŐ, VESZETI ÉS TUDOMÁNYOS AKCIÓ VII. RENDEZVÉNY-SOROZATA: kulturális­ mű­„A Maros és a Küküllök mentén“ A „Megéneklünk, Románia"­ második országos fesztivál kere­tében kerül sor ebben az évben a politikai-nevelő, kulturális-mű­vészeti és tudományos rendez­vény-sorozatra, „A Maros és a Küküllők mentén“ elnevezéssel. Az első rendezvényét, ma, de­cember 1-én tartják meg. A ha­gyományos kulturális-politikai rendezvény-sorozat ebben az év­ben is magába foglalja a kö­vetkező akciókat: A társadalmi, politikai könyvek napjai: (dec. 1—10); Maros megyei múzeumok tíz napja (dec. 10—19); A tudo­mány és a technológia tíz nap­ja (dec. 10—20); A Művelődési és Tudományos Egyetem tíz nap­ja (dec. 20—31); Falusi Filmfesz­tivál (dec. 4—30). A rendezvé­nyek keretében szimpozionokat, találkozókat szerveznek a tudo­mány, a kultúra képviselőivel, a tudományos brigádok tagjaival és olyan kérdéseket vitatnak meg, mint Az RKP hazánk ve­zető ereje a szocializmus és kommunizmus útján; Dicsőséges lapok pártunk és népünk törté­netéből; Az RKP Országos Kon­ferenciájának jelentősége né­pünk és pártunk életében ,stb. A változatos és gazdag politi­kai, tudományos és kulturális rendezvények hozzájárulnak a dolgozók sokoldalú neveléséhez. Az 1978. évi beruházási program (Folytatás az 1. oldalról) épül. Átadnak mintegy 5 000 lakrészt, folytatják a marosvá­sárhelyi kórház, a vásárhelyi és szovátai szállodák, a marosvá­sárhelyi műjégpálya építését, bő­vül az óvodák és bölcsődék há­lózata, új tantermekkel és tan­műhelyekkel gyarapodnak az is­kolák, a városokban folytatódik a közművesítési hálózat korsze­rűsítése és bővítése, tovább kor­szerűsödik és új egységekkel gyarapodik a kereskedelem. Egyszóval, mint a helyszűke miatt hiányos felsorolásból is ki­derül, a következő évben komoly feladatokat kell megoldjanak a beruházási program megvalósí­tásában részt vevő összes ténye­zők. Az elmúlt évek tapasztala­tai meggyőzően igazolják: ott, ahol idejében intézkedtek és a­­laposan előkészítették a beruhá­zásokat , biztosították a mű­szaki-gazdasági dokumentáció­kat, felszabadították a beépíten­dő területet, leszerződték a tech­nológiai berendezéseket, besze­rezték az építőanyagokat, elő­gyártott elemeket, megszerezték a kivitelezéshez szükséges épít­kezési gépeket és szállítóeszkö­zöket — ott grafikon szerint ha­ladt a tervteljesítés, határidőre átadták az objektumokat. Nemrég felmérés készült me­gyénkben arról, hogy miként biztosítják az 1978. évi munká­latokhoz szükséges dokumentá­ciókat és a technológiai beren­dezéseket. Megállapítást nyert, hogy a már folyamatban levő munkálatok megrendelői — a marosvásárhelyi Selyem- és Gya­­potszövöde, a Metalotehnica, a segesvári Üveg- és Fajanszipari Vállalat — igyekeztek maradék­talanul eleget tenni feladatuk­nak, az építő rendelkezésére bo­csátani a műszaki bizonylatokat. Biztosítottak az ütemes építke­zés feltételei a régeni Faipari Vállalatnál, a marosvásárhelyi Bőr- és Kesztyűgyárnál, a Me­gyei Posta- és Távközlési Igaz­gatóságnál. Kitartóbb erőfeszíté­sek mellett biztosíthatók a mű­szaki dokumentációt azokban az egységekben is, melyek saját ter­­vezőműhellyel rendelkeznek. A felmérés során azonban ki­derült az is, hogy egyes mun­kálatok előkészítése terén lema­radás mutatkozik. S meg kell mondanunk, hogy akárcsak a korábbi években, az elégtelen e­­lőkészület a munkálatok késői megkezdéséhez, az ütemterv ki­vitelezése és végső fokon az át­adási határidő túllépéséhez ve­zethet Éppen ezért ezúttal is felhívjuk a régeni Republica vállalat, a marosvásárhelyi és timnávéni vegyipari kombinátok, a Nicovala, az Electromures, az Autójavító Vállalat, a Kereske­delmi Igazgatóság, a Megyei Tu­risztikai Hivatal, a technológiai berend­ezések terén pedig a Hő­erőművek Vállalata, IFET stb., vezetőinek figyelmét, hogy az év hátralevő részében igyekezze­nek beszerezni a szükséges do­kumentációkat, leszerződni a technológiai berendezéseket. Szükséges továbbá, hogy a Megyei Község és Lakásgazdál­kodási Vállalat, a Megyei Ter­vezőintézettel közösen, mielőbb megoldja a lakásépítkezések te­rén még felmerülő problémákat. A megrendelők a műszaki bi­zonylatok megszerzése mellett fordítsanak nagy gondot a hi­vatalos jóváhagyások és látta­­mozások megszerzésére, a beépí­tendő területek felszabadítására, a szerződések megkötésére az é­­pítővel. Kétségtelen, komoly feladatok hárulnak a tervezőkre, a kivite­lezőkre is, akik a megrendelők­kel közösen felelnek, együttesen kell biztosítsák az 1978. évi meg­növekedett beruházási program maradéktalan végrehajtását. HÉTKÖZI FEJTÖRŐ A női teke BEK idei győztese Amint ismeretes a Bajnokcsa­patok Európa Kupájának idei döntőjén a hazánkat képviselő marosvásárhelyi Vointa végzett az első helyen. Rejtvényünkben a döntő tornán szerepeltetett hat játékosnak és az edzőnek a nevét rejtettük el a vízsz. 1. 9, 26 és 39, valamint a függ. 1, 13 és 25 sorokban. VÍZSZINTES: 14. Förgeteges, hófúvásos idő, 15. Mozgását megszünteti, 16. A rés (ék hiba), 17. Vissza, fénnyel áraszt el, 18. Virágcsokor, 21. .. .za, nemzet­közi elszámolásban fizetési esz­köz, 22. Igenév­képző, 23. Kerti virág, 25. Kosárban van, 27. Ütőhangszer, 29. Vágóeszköz, 32. Az őrlés, 34. Kereső (fizikában) — románul, 36. Helyhatározó rag, 37. Emberi település, 38. Rossz ízű, 40. Központi — né­metül. FÜGGŐLEGES: 2. Szovjet au­tómárka, 3. MMM, 4. Szóössze­tételekben, nagy méretűt jelent, 5. Elektromos rezgések felvéte­lére való berendezésre (ék föl.), 6. Nem egészen senki, 7- A hindu filozófia egyik rendszere, 8. Túlzott szeretet, 9. Házhely, 10. Csúcsívest, 11. Férfinév, 12. Végtelen lánccal működő fel­vonókészüléke, 19. Vissza: régi cséplőeszköz része, 20. Mészáros szerszámon, 24. Igen lassan, ün­nepélyesen — a zenében. 27. Csata, 28. Menyasszonyt, 30. Görbe vonalszakaszon, 31. Nagy értékű számnév, 33. Fecske far­ka­, 35. Nem merül el egészen! A november 24-i lapszámunk­ban megjelent rejtvény helyes megfejtése: vízsz. 1. Birtalan, 19. Mironiuc, 34. Stinga, 35. Voina, függ. 1. Bota, 6. Licu, 11. Drágá­ul rá. Az 1918-as egyesülés (Folytatás az 1. oldalról) Velemségek Egyesülése 1859 ja­nuárjában, amely a román nép nagyszerű győzelmének volt az eredménye, lerakta a modern ro­mán nemzeti állam alapjait s magasabb fokra emelte a sza­badságért és nemzeti független­ségért vívott harcát. A függet­lenségi eszmény az 1877-es há­borúban valósult meg, nagy ál­­dozatok során. A függetlenség kikiáltása 1877. május 9-én, vé­get vetett mindennemű politikai függőségnek az idegen hatal­makkal szemben. Világosan meg­hirdette a román nemzet önálló jellegét, új szakaszt nyitva a ro­mán nép létében és fejlődésé­ben, valamint az egységes nem­zeti állam megteremtésében. A nemzeti öntudat újabb erőteljes ösztönzést kapott, amikor meg­jelent a proletariátus és a szo­cialista mozgalom. A román szo­cialisták a népek önrendelkezési joga, az önálló nemzeti államok szervezése mellett foglaltak ál­lást. A román társadalom haladá­sa a 19. század végén és a 20. század elején, objektív szüksé­gességként megkövetelte az egy­séges nemzeti állam megterem­tési folyamatának a befejezését. Az első világháborúban a ro­mán hadsereg, a néptömegek hő­si harcot vívtak a német meg­szállók ellen, a haza és annak területi épsége megvédéséért. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom diadala, amely megdön­tötte a cári birodalmat és szét­tagolta az osztrák-magyar mo­narchiát, új korszakot nyitott az emberiség történetében, a prole­­tárforradalom és a népek társa­dalmi és nemzeti felszabadulá­sának korszakát. Az európai né­peknek a nemzeti önrendelke­zésért és az idegen uralom le­rázásáért folytatott mozgalmá­hoz, amely 1918-ban bontakozott ki, hozzátartozik a romániai és az erdélyi román néptömegek harca is, Erdélynek az idegen uralom alóli felszabadulásáért. E harc alapvető vonása az, hogy tömegjelleget öltött, átfogta a munkásságot, a parasztságot, az értelmiséget, a burzsoázia hala­dó köreit. Az egyesülésért ki­bontakozó mozgalomban rendkí­vül aktív szerepet játszott a pro­letariátus, a munkás- és szocia­lista mozgalom A több mint 100 000 ember részvétele a gyul­lafehérvári nagygyűlésen azt bi­zonyítja, hogy Erdély Romániá­val való egyesülése az egész nemzet műve volt, nem valami ajándék vagy a tárgyalóasztal melletti kötött megállapodások e­­redménye. Az egységes nemzeti állam megteremtésével Románia gazdasági, társadalmi és politi-­­kai fejlődésének újabb szakaszá­ba lépett, amelyet a termelő­erők gyors növekedése és az RKP vezette dolgozó tömegek forradalmi fellendülése ielem­zett. Azok a demokratikus kö­vetelések viszont, amelyeket az 1918-as harcosok iktattak be a Gyulafehérvári Határozatba, nem nyerhettek teljes megol­dást, mert az állam élén to­vábbra is a burzsoázia és a­­ nagybirtokosság állt. A román nemzet történetének e nagy jelentőségű eseményéről olyan pillanatokban emlékezünk meg, amikor egész népünk a leghatározottabban munkálkodik a sokoldalúan fejlett szociálisa társadalom építésén, az RKP XI. kongresszusa irányelveinek a megvalósításán. Ma az RKP ve­zetésével új szocialista élet vi­rágzik hazánk földjén s mind bőségesebb életet biztosít né­pünknek, biztosítja számára az igazi szabadságot, a haza füg­getlenségét és szuverenitását. így neveljük az új nemzedéket Jiga Aurel, a segesvári Köny­­nyűipari Iskolaközpont tanára, pártalapszervezetének titkára, megfontoltan beszél az iskolá­ban folyó oktató-nevelő munká­ról, az új nemzedék felkészíté­séről. — Nálunk a munkára-ne­­velés a munkával kezdődik — mondja. Ebben az új iskolai év­ben is először dolgoztunk, s az­tán kezdtünk tanulni. Több mint ezer tanuló vett részt a mező­­gazdasági munkákban, az elvég­zett munkák értéke megközelíti a háromszázezer lejt! És ami­kor a mezőn végeztünk, az isko­la műhelyeiben és a vállalatok­ban folytattuk a munkát. Igye­keztünk minden tevékenységün­ ________ISKOLA________ két pontosan, nagy figyelemmel megszervezni, mert hitben ebben az évben a termelés feladata­ink is megnövekedtek. Csak egy példa: a múlt évihez viszonyít­va termelési tervünk nyolcszáz­ezer lejjel nagyobb! Az összter­­vünk pedig meghaladja a négy­millió lejt. Ezt bizony teljesíteni kell és akarjuk is. Ezért mon­dom, hogy már az első munka­napot az előttünk álló nagy fel­adatok teljesítése jegyében kezd­tük meg. És azóta sok napot töl­töttünk a műhelyekben, gyárak­ban, dolgozunk, igyekszünk a ránk háruló feladatokat becsü­letesen teljesíteni, úgy nevelni az ifjakat, hogy innen kike­rülve felkészült szakemberek­ként kapcsolódjanak be a ter­melőtevékenységbe. És hogy jól dolgozunk, azt mi sem bizonyít­ja jobban, mint az, hogy a múlt években végzett növendékeink csaknem kivétel nélkül bekap­csolódtak a munkába. Nemcsak úgy, hogy valamelyik üzemben szerepelnek a kimutatásban, ha­nem az első naptól teljes ember­ként végzik feladatukat, teljesí­tik normájukat. Ebben az évben, de a múlt években is felmérést végeztünk azokban az üzemek­ben, ahol végzett növendékeink dolgoznak (Pite$ti, Ploie$ti, A­­rad stb.) és örömmel tapasztal­juk, hogy volt növendékeink ma jó szakemberek. Minde" jj*-ü zem vezetősége, pártszervezete elismeréssel szól tanítványaink­ról. Gondolom, hogy ez az el*­ismerés a legbeszédesebben iga­zolja milyen nevelőmunkát vég­zünk iskolánkban. El kell még azt is mondanom, hogy iskolánk kiváló anyagi feltételekkel ren­delkezik, műhelyeinket ebben az évben is új gépekkel szerel­tük fel. A mérnökök, mesterek mint pedagógusok is megállják helyüket. Foglalkozunk velük segítjük, hogy ne csak mester­ségük, illetve a szakma átadá­sára fordítsák figyelmüket, ha­nem az ifjak erkölcsi, politikai nevelésére is. Arra törekszünk, hogy a hatvannyolc tanügyi ká­der egységesen, közös erővel hasson a tanulókra. Az iskolában a munkával, a szakismeretek elsajátításával párhuzamosan a tanulók szóra­kozásának, szabad idejének meg- - szervezésére is nagy figyelmet fordítanak. Műkedvelő csoportok — kórus, művészbrigád, tánc­csoport, zenekarok, szólisták — tevékenykednek sikeresen. A municípiumban nincs olyan kul­turális megnyilvánulás, amelyi­ken az iskola műkedvelői ne sze­repelnének. A Megéneklünk, Ro­mánia országos fesztiválon több díjat is nyertek. A fesztivál má­sodik rendezvény­sorozata kere­tében újból megkezdték munká­jukat, céljuk, hogy a versenyen hírnevükhöz méltóan képvisel­jék iskolájukat, a municípiumot. A látottak és hallottak, vala­mint az élet szolgáltatta bizo­nyítékok alapján elmondhatjuk, hogy ebben az iskolában munka közben formálódnak a jövő szak­emberei. Egyébként itt képez­nek szakmunkásokat a Marosvá­sárhelyen épülő selyem- és gya­­potszövöde számára, összesen kilenc osztályban. És hisszük, hogy ezeket is jól felkészítik, '*■ úgy, mint a többieket. KOCH MÁRIA

Next