Vörös Zászló, 1978. január (30. évfolyam, 1-25. szám)

1978-01-03 / 1. szám

/1/ év első munkasikereiből 1978 megyénk néhány üzemében munkával köszöntött be. Százak és százak ügyeltek fel a termelés folyamatosságára, kezdték szép munkasikerekkel ötéves tervünk harmadik esz­tendejét. Szilveszteri és első napi teljesítményeikből tallózunk az alábbiakban. Teljes így jellemzi másodikén reggel Seréd László mérnök a Maros­­ásárhelyi Cukorgyár évkezdő­ét. Az üzemnaplóba nem ne­­veztek váratlan kiesést, meg­­ibásodást, minden berendezésük várakozásnak megfelelő jel­­emzékön működött. Azaz, a­zokásos hétköznapi paraméterek zintjén. Zavartalanul folyt a­zállítás, répavágás és feldolgó­ rendben zás, az ünnepi váltásokban a dolgozók fegyelmezetten, felelős­ségteljesen álltak helyt a mun­kában. Szilveszter éjszakáján 1 225 tonna répát dolgoztak fel. Január elsején közel 2 400 tonna répából készült cukor, több mint 251 tonnát csomagoltak. Megközelítőleg hasonló telje­sítményről kaptunk hírt a Lu­­dasi Cukorgyárból is. Többezer négyzetméter üveg terven felül A tirnaveni üveggyártók a de­­emberi legmagasabb paraméter­­ek szintjén kezdték az új évet. Munkasikereik arról tanúskod­tak, hogy jól szervezetten, ki­váló műszaki felügyelet mellett átták el a termelés szükségle­­tit, mindenki kötelességtudóan végezte munkáját. Íme néhány a szilveszteri, illetve január else­jei teljesítményeikből: terven fe­lül 13 000 négyzetméter húzott üveget, 5 200 négyzetméter hen­gerelt profilüveget és 10 000 da­rab palackot gyártottak. Jól kezdték az évet! Legjobb a szilveszteri műszak A kapott adatok alapján írhat­­ók e fejezetcímbe, hogy a se­­­svári Fajansz- és Üvegipari állalatban a szilveszteri mű­dolgozók érték el a nap teljesítményét: 105,3 százalékra teljesítették a kitűzött feladatot. A január elsejei ösz­­szesített eredmény pedig 102,6 százalék volt a folyamatosan mű­ködő üzemrészlegeiken. Miközben más váltásban levő munkatársaik a kant­in vendéglő­ben búcsúztatták az óesztendőt s köszöntötték az érkező újat, a Vegyipari Kombi­nát különböző részlegein és gyá­raiban szorgosan dolgoztak az éj­szakai műszakba beosztottak. Fel­vételünk a 3-as ammóniagyár diszpécsertermé­ben készült. A vasúti dolgo­zók, s így a forgalmisták is fegyelmezetten munka- és őrhe­lyükön álltak. (SZÁSZ KÁROLY felvételei) A nagy mezőgazdasági egységekben A falvak lakói is örömmel, megelégedéssel fogadták az új évet s tegyük hozzá, nagy remé­nyekkel. Az 1977-es esztendő, a­­melyet búcsúztattak, feljogosí­totta őket rá. Gazdag esztendő volt, sikerekkel tele, .. .Ünnepi hangulat, jókedv az óév utolsó napján. A falvak lakói a szép hagyományokat, szokásokat tovább éltetve, a mű­velődési otthonokban, együtt a barátokkal vagy családi körben várták az új évet. Ünnepeltek megyénk mezőgépészei is, több mint háromezren, akik az el­múlt esztendőben hatalmas részt vállaltak a gazdag termések biz­tosításából, függetlenül attól, hogy Rudn­-Munti­in, Báldán, Szászkézden vagy Nyárádszere­­dában dolgoztak. Az új év első napját nótá­jával, mondókákkal, sokan pe­dsig szorgalmas munkával kö­­zöntötték. A nagy állattenyész­tő komplexumokban, Kutyfal­­ván, Radnóton, Gezsén, Vidrát­­szegen, Nyárádgálfalván, Mak­­f­alván, a termelőszövetkezetek állattenyésztő telepein a gondo­zók helyükön voltak. Az állami mezőgazdasági vállalatok farm­jairól, például már az első nap több mint tíz vagon tej érkezett a fogyasztókhoz. Hasonló szorgalommal, ered­ményekkel kezdték az új évet a termelőszövetkezetekben is. Rad­nóton, Pagocsán, Dánoson, Bac­­kamadarason és máshol az állat­­gondozók már a kora reggeli órákban megjelentek munkahe­lyükön. Radnóton a farm veze­tője, Stuparu Constantin mérnök mellett ott voltak Cormos Gheor­­ghe és Kovács Ferenc élenjáró gondozók, akik a tavaly is 3500 liter tejet fejtek takarmányozott tehenenként, és Moca Gheorghe, Bajkó József meg mások is. Az új év tehát újabb siker­­sorozat kezdetét jelentette Maros megye mezőgazdaságában is. S a Maros, a Küküllők, a Nyárád menti földművesek, lelkesítve Nicolae Ceausescu elvtárs, pár­tunk főtitkárának újévi üzene­tétől, arra törekednek, hogy 1978-at, ötéves tervünk harmadik esztendejét még szebb sikerek­kel zárják az összes tevékenységi területeken, mint az elmúlt évet. JÓ MUNKA UTÁN Megyeszerte a hagyományos módon ünnepelték meg az 1977-es év lezárását a munkaközösségek. A vállalati, üzemi klubok, vendéglők, ünnepi díszben fogadták azokat a dolgo­zókat, akik családjaikkal együtt eljöttek, hogy munkatársaik körében búcsúztassák a sikerekben gazdag óévet, és újabb munkasikereket kívánjanak egymásnak. A vállalatok, üzemek közösen szervezett ünnepségein még job­ban összeforrtak a munkakö­zösségek, még erősebbé vált a bizalom, az együvétartozás ér­zése, így a marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát étkezdéjé­ben is számos dolgozó töltötte a szilveszterestét. Munkájuk elis­merését, a megbecsülés jelét lát­ták az itt dolgozók abban a tény­ben, hogy a Megyei Pártbizott­ság első titkára, a megyei Nép­tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Ioan Florea elvtárs is a kombinát dolgozóival töltötte a szilveszterestét. Hasonlóképpen Marosvásárhelyen és a megye más városaiban a dolgozók szá­mára rendezett szilveszteri ün­­­nepségeken részt vettek a Me­gyei Pártbizottság Bürójának, valamint a Megyei Néptanács Végrehajtó Bizottságának más tagjai. December 31-én már a déli ó­­rákban feldíszített asztalok lát­ványa fogadott a Metalotehnica étkezdéjében. Ez a lelkes mun­kaközösség, amely 40 nappal ha­táridő előtt teljesítette évi ter­vét, összeforrottságról, egészsé­ges közösségi szellemről tett ta­núbizonyságot azzal is, hogy a szakszervezeti bizottság által szervezett szilveszteri ünnepsé­gen több mint száz dolgozó vett részt családostól. A 21 órakor elkezdődött szilveszteri mulatsá­gon részt vett a vállalat mérnök­igazgatója, Kiss Albert, valamint a vállalati pártbizottság­, a KISZ- bizottság, a szakszervezeti bizott­ság számos tagja. Jókedvűen, vidáman ülték körül a fehér asz­talt azok az emberek, akik az év folyamán erőfeszítéseik ré­vén, a munkatermelékenység fo­kozásával, több száz ipari varró­gépet, körkötő­gépet adtak a nemzetgazdaságnak terven felül. A vállalat és az étkezde veze­tősége mindent megtett azért, hogy a dolgozók jól érezzék ma­gukat, hogy a sikerrel zárt évet méltóképpen zárják a fehér asz­tal mellett is. Nem hiányzott a szilveszteri menüből a hagyomá­nyos töltött káposzta, a szóra­kozásból pedig a visítázó, ki­sorsolásra váró kismalac. Éjfél­kor a pezsgősüvegek pukkanása mellett kívántak egymásnak bol­dog új évet, munkasikerekben gazdag esztendőt a dolgozók. S hogy a hangulat még vidámabb legyen, tombolát szerveztek, s biztosították a lehetőséget, hogy a résztvevők megnézhessék a te­levízió szilveszteri műsorát. A hagyományostól eltérő szilvesz­ter volt ez az itt dolgozók szá­mára, mert a vállalat most ün­nepelte fennállásának negyed­­százados évfordulóját. Ilyen kö­rülmények között érthető, hogy a beszélgetések során sűrűn bukkantak fel az emlékek, a résztvevők olykor nosztalgiával vegyes elégedettséggel gondoltak vissza az eltelt 25 év eseményei­re, sikereire. Vidám pohárköszöntő Szilveszter éjszakáján az ifjú­ság karneváljain is vidám pohár­­köszöntők hangzottak el, fiatalok köszöntötték egymást az elért sikerekért, kívántak továbbia­kat az elkövetkező esztendőre. Megyénk városaiban és falvai­ban közel 3 000 fiatal szilveszte­rezett a számukra szervezett mu­latságokon. Marosvásárhelyen ez­úttal is a Grand-szálló kis ét­termében került sor a municí­­pium ifjúságának hagyományos szilveszteri karneváljára, ahol mintegy 160-an búcsúztatták az óesztendőt a fiatalságra jellem­ző vidámsággal, optimizmussal. A Metalotehnica Vállalat KISZ- szervezete a gyár víkendházában rendezett jól sikerült összejöve­telt. Segesváron, Régenben Tír­­naveniben, Szovátán iskolai kan­­tinokban, éttermekben gyűlt ösz­­sze az ifjúság, sok fiatal vett részt a vállalatok szakszervezeti bizottságai által szervezett elv­társi összejöveteleken. .. .20 óra. Ifjúmunkások, fiatal értelmiségiek, tanulók és egye­temisták voltak a Marosvásár­hely municípiumi KISZ-bizottság által rendezett karnevál résztve­vői. A szépen feldíszített étte­remben egymást váltották a lel­kesedés, a jókedv, az öröm meg­nyilvánulásai. Fülöp János, a municípiumi KISZ-bizottság első titkára röviden összefoglalta a város ifjúsága életének és mun­kájának legjellemzőbb mozzana­tait az 1977-es évben, jó egészsé­get, munkabírást és sikereket kívánt az ötéves tervidőszak harmadik esztendejére. Műked­velő fiatalok művészi műsort mutattak be, vidám jelenetek, társasjátékok, malacsorsolás fo­kozta a jó hangulatot. Éjfélkor mindannyian megilletődötten hallgatták a toronyóra ütését, amikor a rádióban és a televízió­ban Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt főtitkára, Románia Szo­cialista Köztársaság elnöke a hagyományos újévi jókívánság­gal köszöntötte az egész nem­zetet. Majd kezdetét vette a hara. Körtáncra perdültek lányok és fiúk, persze az elmaradhatat­lan „perinita“-ra is sor került... Fényképünkön a marosvá­sárhelyi fiatalok karneváljá­nak néhány résztvevője látha­tó, abban a pillanatban, amikor az 1978-as év eljövendő sikerei­re emelik poharukat. A Vácmányon Megyénk legújabb szállodájá­ban, Marosvásárhely határában, az erdő közé épített Vácmány szálló és közétkeztetési egység­ben, fővárosi kirándulók töltöt­ték jó hangulatban szilveszter éjszakáját. A szálloda is jól zárta az évet és jól kezdte 1978-at. Nem volt egyetlen üres helye, sem else­jén, sem másodikén. Amikor megnyílt a Vácmány szálló, arra gondoltunk, nem éppen szerencsés vállalkozás volt a város területén kívül a máso­dik szövetkezeti szállodát is lét­rehozni. Az eddigiek azt bizo­nyítják, aggodalmunk fölösleges volt. S ha a január elsejei és másodikai 100 százalékos kihasz­nálás egész éven át fennmarad, akkor jó esztendőt fog zárni. Fazakas Dezső, az Autójavító Vállalat dolgozója családja köré­ben, a November 7 utcai új blokklakások egyikében köszön­tötte az új esztendőt. 3. OLDAL VÖRÖS ZASZLÓ A kereskedelmi dolgozók kantinjában A szil­veszteri menü a közét­keztetési egységekben mindenütt gazdag volt A kereskedelmi dol­gozók Rózsák téri kantinjában azonban azt hiszem, minden el­képzelést felülmúló bő választék­kal szolgálták ki azokat, akik itt fogadták az új évet. A hagyományos szilveszteri va­csorát a konyhaművészeti fantá­zia szülte különlegességekkel tették változatossá. Az egyik kereskedelmi dolgo­zó, aki itt fogadta az új évet családjával együtt, a mulatság­gal kapcsolatosan megjegyezte: — Azt nem merem mondani, hogy felejthetetlen volt, mert már most az új év első napján nem jut eszembe pontosan, hogy mi mindent is ettem itt. A fele­ségem beszélt nekem egy kol­bászlevesről, mely szerinte ká­­posztaléleves is lehetett és ennek az ízét még most is a szám­ban érzem. De volt pulykasült, pisztráng, a sült mellé — mint feleségem visszaemlékszik — a körítést legalább hatféle készít­mény tette teljessé. Talán még gomba is volt benne. Arra vi­szont emlékszem, hogy felszol­gáltak virslit, gyümölcs is nagy választékban volt, úgy láttam, szőlőt is lehetett fogyasztani. S mert a kalóriában gazdag étel hamar belázasította az ember gyomrát, hűsítőként fagylaltot is kaptunk. — Kérem, a szilveszteri mu­latság után, elégedjen meg az én rövid válaszaimmal. Ha talán nem voltam elég pontos, ellen­őrizze az általam említetteket a kantin étlapján. Szóval, igaziból szilvesztereztünk, úgy ahogy erre éppen erőnkből telt.

Next