Vörös Zászló, 1978. május (30. évfolyam, 103-127. szám)
1978-05-03 / 103. szám
MÁJUS 1 MEGÜNNEPLÉSE Marosvásárhelyen (Folytatás az 1. oldalról) az ipari termelés tervét 102,2 százalékra teljesítették, a munkatermelékenységi előirányzatot 1,1 százalékkal haladták túl, több mint 148 millió lej értékű többlettermelést valósítva meg. Annak beszédes bizonyítékaként, hogy pártunk harmonikusan fejleszti hazánk valamennyi övezetét, a jelenlegi ötéves terv időszakában megyénk területén 15,6 milliárd lej értékű beruházást valósítanak meg, és így 1980-ban az ipari termelés 34,3 százalékkal növekszik majd 1975-höz viszonyítva. Az Electromures, a Vegyipari Kombinát, az Augusztus 23. Fafeldolgozó Vállalat, a Metalotehnica, az IMATFX és Marosvásárhely más gazdasági egysé- gei május köszöntésére, lelkes odaadó munkával a négyhónapi ipari termelési előirányzatot 4 nappal határidő előtt teljesítették, és ily módon több mint 100 millió lej értékű termelést hozhattak létre terven felül. Az Electromures vállalat munkaközösségének az első negyedév végén mintegy 11 millió lejes előnye volt a tervhez viszonyítva, az Építkezési és Szerelési Tröszt ipari tevékenysége ugyancsak 11 millió lejjel haladta meg az előirányzatot. A Prodcomplex vegyipari vállalat 10 millió lejjel, a Cukorgyár 9 millió lejjel az IMATEX és Metalotehnica 6—6 millió lejjel szárnyalta túl negyedévi előirányzatát. Jelentős eredményeket értek el a Vegyipari Kombinát, a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetsége, az Autójavító Vállalat és más gazdasági egységek. Ezen a napon Marosvásárhely vállalatainak dolgozói ismételten kifejezésre juttatták elhatározásukat: előirányzatukat teljesítve hozzájárulnak megyénk azon felajánlásaihoz, hogy a jelenlegi ötéves terv időszakában több mint 5 milliárd lej értékű ipari többlettermelést valósítunk meg. Május elsejét, mindenkor a munka és szolidaritás jelképeként ünnepelték világszerte. A Román Kommunista Párt, átvéve és továbbfejlesztve hazánk munkásmozgalmának hagyományait, mindenkor úgy nyilvánult meg és úgy cselekedett, mint a világ nagy forradalmi hadseregének szerves része, mint a szocializmus ..és kömntubizmus vöigyének következetes és fáradhatatlan, harcosa... A "nemzetközi, kommunista és munkásmozgalom, e nagy nemzetközi front keretében pártunk és államunk becsülettel tölti be harci osztag szerepét, az új társadalmi rendszer felépítése során harmonikusan összefonja a nemzeti feladatokat a nemzetközi tevé- kenységgel, és aktívan kiveszi részét az imperializmus, kolonializmus és neokolonializmus ellen, a békéért és a népek közötti együttműködésért vívott harcból. Az ünnepi gyűlés résztvevői hosszasan éltették a Román Kommunista Pártot, annak főtitkárát, Nicolae Ceausescu elvtársat, szocialista hazánkat, lelkes megnyilvánulásaként pártunk és államunk politikájához való csatlakozásuknak,"elhatározásuknak, hogy töretlenül követik ezt a politikát. Az ünnepi gyűlés az Internacionalé eléneklésével ért véget. Ezt követően az ünnepi gyűlés résztvevői gazdag kulturálisművészi programot néztek végig, melyet a munka ünnepe tiszteletére állítottak össze. Jelenetek a művészi programból ÜNNEPSÉGEK A SZABADBAN Május elsején kedvezett az idő, így tehát a kirándulók ezrei indulhattak el rövidebb, avagy hosszabb utakra, túrákra. Nagyon sokan a vásárhelyiek kedvelt kirándulóhelyét, a Somostetőt választották e napon is. Már a kora délelőtti órákban benépesedett a Somostető. Mindenki igyekezett jó helyet foglalni magának a tölgyfák alatti napos, vagy éppen árnyékos részeken. Az alkalmi zenekarok sem késlekedtek, szaporán húzták a talpalávalót, meg jókedvet fakasztó bordalokat. Munkatársak, barátok, szomszédok és ismerősök verődtek öszsze s a legnagyobb egyetértésben, barátságban töltötték el a szép és kellemes napot. Délután, amikor a műkedvelők megérkeztek, benépesedett a szabadtéri színpad lelátója is. A lelkes közönség hosszasan tapsolta a román, magyar népdalokat, táncokat, a fáradhatatlan műkedvelők szép műsorát. Nagyon sokan a város környéki erdőket keresték fel, de a Maros-partotsem kerülték el. A Vácmány erdő, vendéglő és környéke is kicsinek bizonyult. Nagyon sokan a nyomáti erdőt találták a legalkalmasabbnak e nap eltöltésére. Itt is akadtak alkalmi zenészek, de nem hiányzott a labda, a rádió, a teniszütő stb. sem. Jól telt. Az emberek felszabadultan szórakoztak, pihentek, azzal a tudattal, hogy a munkában, a termelésben becsülettel helytálltak, elvégezték feladatukat és most itt a szabadban új erőt gyűjtenek a holnapi munkához. Vidéken, a községekben, falvakon Május elsejét vasárnap, azaz április 30-án ünnepelték meg. A művelődési otthonokban előadások hangzottak el a nap jelentőségéről, majd műkedvelő művészcsoportok adtak elő szép műsort. Héjasfalván Május 1-e jelentőségét Major Mihai iskolaigazgató méltatta. Ezt követően a színjátszók, a dalcsoport és a táncosok szórakoztatták a közönséget. Hasonló ünnepséget tartottak Szászkézden is, ahol román és német műkedvelők gazdag és színvonalas műsort adtak elő Táncegyüttesek szórakoztatják a „vendégeket. A szép idő kedvezett azoknak is, akik a Somostetőre igyekeztek. Előkerültek a pokrócok, felszállt a frissen sült has ínycsiklandozó illata, s hogy a harmónia teljes legyen — előkerültek a söröspalackok. Nagy volt a forgalom a Bradul önkiszolgáló étterem által felállított sátor körül is. Az ízletes rostonsültek sok száz vendéget vonzottak a szorgoskodó szakácsok, pincérek köré (KONCZ R. felv.) Segesvár A .Mihai Eminescu- teremben április 30-án ünnepi gyűlést tartottak Május 1. a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja és Május 9. Románia függetlensége kivívásának napja alkalmából. A gyűlésen Ioan Dánéban elvtárs, a municípium pártbizottságának első titkára, a municípium polgármestere melegen" üdvözölte a város összes dolgozóit, románokat, németeket, magyarokat, akik a pártszervezetek vezetésével, jelentős megvalósításokat értek el a szocialista versenyben, hozzájárulva ezáltal a párt Országos Konferenciája határozatainak gyakorlatba ültetéséhez. A segesvári munkaközösségek Május 1 tiszteletére jelentős mennyiségű fizikai terméket állítottak elő, így például 1,3 millió darab téglát és előregyártón betonelemet, több mint 60 000 négyzetméter selyem- és gyapjú szövöttárut, több mint 650 ezer lej értékű textil konfekciót, több mint 130 000 darab üveg- és fajanszipari terméket, 1 millió lej értékű cserealkatrészt A szónok a továbbiakban utalt a mezőgazdaságban, az egészségvédelemben, az oktatásban elért eredményekre s az életszínvonal hangsúlyozott növekedésére A gyűlés befejezéseként ünnepi műsort mutattak be a vállalatok és iskolák műkedvelő együttesei. Május elsején és másodikén a Dealul Gurii utcában felállított színpadon művészi műsort adtak elő a Művelődési Ház, a CFR klub, az Ifjúsági klub és egyes vállalatok műkedvelői Május 2- án, az Ifjúság Napján a Métaius stadionban ifjúsági felvonulást, torna- és atlétikai bemutatót rendeztek, s lezajlott a Május 2 Kupa döntője Este tábortűz körül szórakoztak a fiatalok (V. Claus). RÉGEN A városi Művelődési Ház termében megtartott ünnepi gyűlésen Traian Marian elvtárs, a városi pártbizottság titkára több mint 500 részvevő előtt méltatta a város dolgozói által az élet valamenynyi területén elért kitűnő eredményeket. Kiemelte azt a tényt, hogy az év első négy hónapjában elért gazdasági eredmények kiválóaknak minősíthetők; vonatkozik ez mind az iparra, mind a mezőgazdaságra. Ugyanakkor szép eredmények születtek a fennállásának 750. évfordulójára készülő város fejlesztése és szépítése terén. A továbbiakban a résztvevők megtekintették a „Májusi virágok az ország tájain“ című zenés összeállítást, amelyet a Művelődési Ház és az Ifjúsági klub művészegyüttesei mutattak be A műsor nagy sikert aratott. Május elsején a Kerekerdőben levő szabadtéri színpadon bemutatott előadáson több mint 3 000 régens és környékbeli dolgozó vett részt. A tavaszi díszbe öltözött erdő visszhangzott a daltól, muzsikától. Több mint 2 órán keresztül köszöntötte tapsvihar azokat a műkedvelőket, akik az egybegyűlt közönség szórakoztatására léptek fel a szabadtéri színpadon. (Emil Serbanescu). TIRNAVENI Szombat délután a város ünnepi díszbe öltözött, köszöntve ezzel a kettős ünnepet, valamint fennállásának hétévszázados évfordulóját. Délután 5 órakor a Művelődési Ház termében, több mint 650 ember jelenlétében megkezdődött az ünnepi gyűlés. Május 1 és 9 jelentőségéről Stefan Oltean elvtárs, a városi pártbizottság első titkára, a város polgármestere beszélt. Beszédében kiemelte azt a tényt, hogy a szocialista verseny keretében a karbidgyártók, üveggyári dolgozók, építők, már április 28-án, tehát határidő előtt befejezték az év első négy hónapjára eső tervfeladatokat, valamint azt, hogy ezek a dolgozók csaknem 14 millió lej értékű többlettermelést értek el. Az ünnepi gyűlést gazdag művészi műsor követte a Vegyipari Kombinát, valamint az Üveggyár műkedvelőinek előadásában. Május 1-én és 2-án kulturális és sportrendezvényeken vettek részt a város dolgozói. Ezeket a rendezvényeket a város központjában és a város környékén levő pihenő-, szórakozóhelyeken szervezték meg az Ifjúság Napja alkalmából. LUDAS Hagyományos ünnepi hangulatban zajlott le a Művelődési Házban a Május 1 tiszteletére rendezett ünnepi gyűlés, amelyen a város több mint 500 dolgozója vett részt. A nap jelentőségéről, napjaink megvalósításairól és a nagyszerű fejlődési távlatokról Ioan Zagon elvtárs, a városi pártbizottság titkára, a város polgármestere beszélt Ismertette azokat az eredményeket, amelyeket a ludasi munkaközösségek értek el, s ezek közül is kiemelte a Prodcomplex ludasi fém- és műanyagfeldolgozó gyárak, a kenderáztató és más egységek dolgozóinak sikereit, amelyekkel a jelenkori Románia nagy megvalósításait gyarapítják Ebben az ünnepi hangulatban a hidasiak ismételten kifejezésre juttatták teljes azonosulásukat pártunk és államunk bölcs politikájával, a pártunk és államunk élén álló Nicolae Ceausescu elvtárs útmutatásaival. A gyűlés végén a Művelődési Ház műkedvelő együttesei ünnepi műsort mutattak be. Május elsején és másodikén a város parkjában, az „Akácos“ menedékháznál majálisra került sor, ahol ugyancsak művészi műsorral szórakoztatták a közönséget. A „Muresul“ Sportstadionban sportmegnyilvánulásokat tartottak, míg a Munkásklubban szórakoztató-kulturális estre és az ifjúság karneváljára került sor. (Iosif Andreica). SZOVÁTA A Május 1. és 9. tiszteletére rendezett ünnepi gyűlésen több mint 400 dolgozó vett részt. A kettős ünnep jelentőségét Aurel Dan elvtárs, a városi pártbizottság titkára, a város polgármestere méltatta. A szónok ugyanakkor kiemelte a munkaközösségek, a mérnökök, technikusok sikereit, amelyekkel jelentősen hozzájárultak a párt Országos Konferenciája határozatai, a tervfeladatok és vállalások teljesítéséhez. Hangsúlyozta, hogy a város idei első negyedévi tervét 8 százalékkal szárnyalták túl, terven felül termeltek 2 800 köbméter deszkát, 2 700 tonna terméskövet, 2 300 tonna zúzott követ, jelentős mennyiségű tejterméket és egyebeket. Válaszolva a néptanácsi elnökök országos konferenciájának felhívására, a város lakosai lelkesen vesznek részt a helységfejlesztési és szépítési munkálatokban. Május tiszteletére összesen több mint 3,2 millió lej értékű hazafias munkát végeztek, megjavítottak 110 000 négyzetméter utat és járdát, elültettek 2 700 díszfát és cserjét, rendbe tették a zöldövezeteket, játszótereket. Az ünnepi gyűlést gazdag kulturális műsor követte az Erdőkitermelő és Szállítási Vállalat szovátai egysége, a Fürdőipari Vállalat, a líceumok és az általános iskolák művészcsoportjai előadásában. A kulturális és sportrendezvények folytatódtak délután és 2-án is. A kereskedelmi egységek biztosították a kirándulók, a mezei ünnepségeken résztvevők jó ellátását. A megyében 3. OLDAL v LUIS ZASZLO