Vörös Zászló, 1978. június (30. évfolyam, 128-153. szám)

1978-06-15 / 140. szám

2 OLDAL VÖRÖS ZÁSZLÓ JÚNIUS 15 CSÜTÖRTÖK A Nap kel 4 óra 30 perckor, lenyugszik 20 óra 1 perckor EMLÉKEZTETŐ — 1889-ben hunyt el Mihai Emi­­nescu, a legnagyobb román költő, a világirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja — 1803-ban született Ion Marin Sadoveanu író (igazi nevén lánca Leonte Marinescu) — 1896-ban született Marcel I.eon­in munkásmozgalmi har­cos — 1915-ben fogadták el Angliá­ban a „Magna Charta Liber­­tatum“-ot — 1948-ban jelent meg a Kínai KP KB sajtószervének, a Zsenminzsibao-nak az első szám­a — 1573-ban Eperjesen halt meg Verancsics Antal humanista történetíró, költő, kora sok­oldalú műveltségű személyi­sége —■ 1167-ben alapították meg Dá­nia mai fővárosát, Koppen­hágát . 1899-ben született Frederico Garcia Lorca forradalmár spanyol költő MŰSOROK —■ színház ■— Az Állami Színházban csütörtök este 7.30 órakor: Fédra. (E-F-L-bér­­letek). Este 7 órakor a kisteremben: Lí­rai oratórium. A Színművészeti Intézet Stúdió termében este 7,30 órakor: Szerelmi házasság­. Az Intézet hallgatóinak évadzáró előadása.­ ­* MOZI ■— AKTA: A transzamerikai expressz. ELőadások kezdete: 8,45; ll. 15; 17,30 es 20 9» a. FROG RÉSÜL: Oly közel a boldogság. SELECT: Scaramouch«, Kei térfi — egy halál. IFJÚSÁGI: Tenyérnyi égbolt. Gulliver utazásai. FLACARA: Jian, az úriember. „TÖR­PE“ MOZI: Hahó, öcsi! is# rész. SE­GESVÁRI LUMINA: Édesanyánk REGENI PATRIA: Veszélyes üldözés. 1—il tesz. URNA VEN 1 MELÓDIA: A hazáért I—II. rész. LUDASI FLA­CARA: A próféta az arany és az er­délyiek. SZOVATAI DÓIN­A: Válogat az anyós. MUNKÁS MOZI: Mama. SÁRMÁSI POPULAR: És eljött a fekete citromok napja. RADNÓTI LUMINA: A lányok hídja. ERDŐ­­SZENTGYÖRGYI POPULAR: Az u­­tolsó nekifutás. GYULAKUTAI PA­TRIA: Tiszteletre „méltó“ úriembe­rek. NYAJADSZEREDAI NIRAJUS: Herkules a Föld központjában. ~a RADIO B— A MAROS­VÁSÁRHELYI RÁDIÓSTÚDIÓ ROMÁN NYELVŰ MŰSORA 16:30 18:00-ig­: Hírek, tudósítások. Slágerek. Mítosz és valóság. Népek dalaiból. Gazdasági híradó. A Meg­­éneklünk, Románia országos feszti­vál zenei rendezvényeiből: Miorita. PÉNTF.K. 6:00—7:00-ig. Reggeli zenés beszélgetés. Híradó. Zene. Mindent az emberért — az Országos Párt­konferencia dokumentumainak szel­lemében. Tudományos híradó. MAGYAR NYELVŰ MŰSORA 18,00—19,30-ig. Hírek, tudósítások. Demeter Irén, Márkus Erzsébet és Kovács András népdalokat énekel. Szivárvány — ifjúsági műsor: Közös nyelvünk a munka — riport az Elec­­tromures Vállalat fiataljaival. PÉN­TEK. 7,00—8,30-ig. Reggeli híradó. Lemezek, sikerek. Négyszemközt. A testvériség krónikája. Könnyűzene. Életpályák, életeszmék. —­ TELEVÍZIÓ .— 16,00 Telex, 16,05 Tévéiskola, 16,23 Orosz nyelvtanfolyam, 16,55 A szo­cialista országokból, 17,05 Festői Ro­­­­mánia, 17,40 Labdarúgó világbaj­nokság : Lengyelország — Argen­tina 19,20 1001 este 19,30 Hír­adó, 20.00 Napirenden a gazdaság­ban: 2019 Az 1848-as polgári-demok­ratikus forradalom 130 évfordulója, 28.30 Ifjúsági műsor, 21.20 Színház: Petru Ispas Brigada romanticisor, 22 20 Híradó 22.40 Labdarúgó világ­­bajnokság: Ausztria — Hollandia. Ajándékot nem fogadunk el A múlt évben történt. Egy karácsonyfalvi asszony állított be szerkesztőségünkbe. Bizalmasan tárta fel előttem a közte és menye közötti nézeteltéréseket. Szavaiból hamar megértettem, nem talál a szó a fiatalasszonnyal, aki másként látja rohanó világunk minden mozzanatát, aki még a háztartási ügyeket is másként intézi, mint ő. Ebből eredt köztük az életet meg­keserítő baj. Az anyós ragaszkodott, írjak a menye szerinte tűrhetetlen modoráról. Elzárkóztam, mert úgy éreztem, nem tárgyilagosan ítéli meg a helyzetet. Erre táskájába nyúlt, pénzt vett elő, mondván, fizet, amennyit kell. Lehet, nem éppen udvariasan, de kitessékeltem az irodából. Szóvá se tenném ezt az ügyet, ha az utóbbi időben nem fordult volna elő kollegáimmal is hasonló eset. Újságírói hiva­tásunk, kommunista lelkiismeretünk késztet és kötelez arra, hogy olvasóink, a dolgozók igaz ügye mellett kiálljunk, a kö­zösségi s olykor magánjellegű ügyekben is, hogy átsegítsük őket a sok helyütt tapasztalható bürokrácia útvesztőin. Csak­hogy ezért senkitől semmilyen ellenszolgáltatást nem várunk. Sőt, mi több, sértőnek, megalázónak tekintjük a megjelent sorainkért való különböző, de erkölcsösnek egyáltalán nem nevezhető „hálálkodásokat“. Ha ismételten ilyesmit tapasz­talunk, arról fogunk írni, méghozzá bírálóan, aki minket összetéveszt az egykori bértollnokokkal Mi hittel valljuk hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségek közepette becsülettel, önzetlenül szolgáljuk az egészséges közvéleményt, azt a köz­­véleményt, amely társadalmunkban mindenkinek a méltányos előrejutását szolgálja. (markó) ■ MAROSVÁSÁRHELYEN A KORVIN M­ÁTYÁS-TÉR FOR­GALMASSÁ VÁLT a Cuza Vo­­da utca forgalom elöli lezárása miatt (mint ismeretes, itt útfel­újítást végeznek) Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy ezután fokozott óvatosság­gal térjenek be a térre, mert a közlekedési felület itt lényege­sen leszűkült, miután megkezd­ték a közművezeték kicserélését. * I.­I. —B PRONOEXPRESSZ B— A Pronoexpressz 1978. június 14-i húzásának nyerőszámai: I. húzás: 5, 22, 2, 11, 23, 25 II. húzás: 35, 38, 8, 14, 15, 42 A figyelmetlenség tragikus következményei Számtalan közlekedési baleset oka a figyelmetlenség, a közle­kedési szabályok megszegése. E­­zek ellen vétőket találunk mind az óvodások, mind a felnőttek sorában. Az alábbi sorok azok­nak az öntudatához szólnak, a­­kik a gépjárművek volánja mö­gé ülnek és akiknek szakmai és gyakorlati ismeretétől, éberségé­től, előrelátásától, óvatosságától nagymértékben függ a balese­tek és azok tragikus következ­ményeinek az elkerülése. Nem véletlenül fordítunk nagy gon­dot a kormánykeréknél ülők ön­tudatának kialakítására, nem véletlenül fordulunk felhívással hozzájuk a fokozott figyelmesség érdekében Hogy­ miért tesszük ezt, erről beszéljenek a tények... ...június 11-én este 10 órakor Benke József 19 éves szovátai lakos egy film megtekintése u­­tán szükségét érezte egy üdítő sétának. Barátjával és szomszéd­jával, Fülöp Imrével együtt, mindketten robogótulajdonosok, felülnek gépeikre, hogy éjjeli sétára induljanak Szováta és Régen között Igen ám, de egyi­küknek sem volt hajtási jogo­sítványa. Nyárádremetén talál­koztak Nyilasi Árpád és Sófalvi Boldizsár ifjakkal, akikkel fel­elevenítették régi iskolai emlé­keiket, és természetesen ezt né­hány pohár bor mellett tették. Már csaknem 2 órával elmúlt éjfél, amikor Benke József és Fülöp Imre elhatározták, hogy hazafelé indulnak. Benke József azonban nem érkezett haza. A vezetésben való jártasság­hiány, valamint az elfogyasztott ital következtében halálos balesetet szenvedett. .. .június 12-én reggel 6 óra­kor Takács István Tamás, aki 1978 május 5-én kapta kézhez a hajtási jogosítványát, a 2-TM-9737 rendszámú személy­gépkocsijával Tölgyesről haladt Temesvár felé. Alig érkezett be megyénk területére, Gödemes­­terháza közelében figyelmetlen­ség miatt elütötte a 70 éves An­tal Józsefet, aki szabályosan hajtotta a legelőre a szarvasmar­hákat. Antal József a baleset következtében életét vesztette. .. .ugyancsak június 12-én dél­ben 1 órakor Tiodosiu Vasile nyugdíjas Galați-i lakos, aki sa­ját gépkocsijával országos kör­úton volt, Beszterce felől érke­zett be megyénkbe, és egy adott pillanatban nem az útra, hanem arra figyelt, miként hajítja ki az ételmaradékot felesége az úttestre. Elvesztette a kormány feletti uralmát, s nekiszaladt az úttest melletti villanyoszlopnak. Az ütközéskor szenvedett sérülé­sek következtében felesége el­hunyt. .. .június 13-án délben­ fél 2- kor Török Levente, a marosvá­sárhelyi Kenyérgyár őre, a Bá­­neasa utcai gyár udvarán kipró­bálta a Zólyomi Péter tulajdo­nát képező robogó működését, mivel szándéka volt a gépét megvásárolni. Török a robogó­val, amelyre felült Zólyomi Pé­ter is, kihajtott az udvarról, de az úttestre érve nem tudta meg­állítani a gépet, és belerohant egy szabályosan közlekedő te­hergépkocsi kerekébe. Az össze­ütközéskor a mindössze 24 éves Zólyomi Péter, aki két gyermek apja, halálos sérüléseket szenve­dett, az orvosok pedig erőfeszí­téseket tesznek Török Levente életének megmentésére. Fölösleges különösebb mélta­tásokat fűzni a fenti esetekhez. Két nap alatt négy halálos bal­eset­­ mindennél többet mond. Ismételten figyelmeztet arra, hogy az utcán való közlekedés­nek megvannak a maga szabá­lyai, törvényei és ezeket szigo­rúan tiszteletben kell tartani, hogy minél jobban csökkenthes­sük a közlekedési balesetek szá­mát. DUMITRU TABARCEA milícista alezredes IDŐJÁRÁS A marosvásárhelyi meteoroló­giai megfigyelőállomás közlése szerint tegnap délben 12 órakor Marosvásárhelyen a levegő hő­mérséklete is sok volt. Előrejelzés: továbbra is nedves, viszonylag hideg lesz az idő, job­bára borult égbolt, elvétve eső. A legalacsonyabb hőmérsékleti értékek 8 és 11, a legmagasabbak IS—20 fok között váltakoznak. Mérsékelt nyugati szél. ­ Tanévzárás Fokozatosan véget ér az 1977— 1978-as iskolai tanév. Egy szor­­gos, dolgos év után megtörténik a számbavétel és a továbblépés mérlegelése. A végzős osztályok esetében még hangsúlyozottabb a mérlegelés a pályaválasztás végett. Az általános iskolák VIII. osztályában ma, június 1-­én fejeződik be a tanítás. Tan­ügyi káderek és szülők felelős­ségteljes együttműködésével mindent el kell követni, hogy a VHI-ot végzett tanulók a ké­pességeiknek megfelelő profilú líceumban folytassák tanulmá­nyaikat a következő tanévtőli ISKOLA Lapunk is ismertette a me­gyénkben működő líceumi háló­zatot, úgyszintén a forgalomban levő tájékoztató brosúrából is megtudható, hogy hol és milyen profilú líceumokba iratkozhat­nak be a VIII. osztályból kike­rülő tanulók. Ezúttal arra hív­juk fel a figyelmet, hogy június 16—30 között, tehát már holnap­tól, a VIII. osztályt végzettek beiratkozhatnak a líceum I. fo­kozatára. Ott, ahol képességel­­lenőrző vizsgát tartanak, a kér­vényeket június 19-ig bezárólag kell beadni a választott líceum­­ titkárságára. A líceum I. fokozatán a IX.­­ és X. osztályokban a tanítás jú­­­­nius 30-án ér véget A X. o-t végzettek egy része a szaklíceum II. fokozatán, más része szakis­kolában szerez szakképesítést.­­ A szaklíceumokba és szakisko­lákba a beiratkozás időpontja július 1­8, illetve 9-ig. Ezt kö­vetően zajlanak le a felvételi versenyvizsgák, s július 15-én kerül sor az eredményhirdetés­re. A líceum II. fokozatán az u­­tolsó tanítási nap június 20 (az esti tagozaton: július 15). Az é­­rettségi vizsga, amely június 22- én kezdődik, az oktatás korsze­rűsítése iránti igénynek megfe­lelően több újdonságot hoz. Va­lamely szakma gyakorlati isme­reteinek ellenőrzése végett a volt reál-humán líceumokban is bevezették a gyakorlati próbát, illetve gyakorlati dolgozat elké­szítését és megvédését. A gya­korlati ismeretek számonkérése természetesen a megtanított is­meretanyag arányában történik. Felhívjuk a magyar tagozat ta­nulóinak a figyelmét, hogy a gyakorlati dolgozat megvédését magyarul végezhetik. Az érett­ségi vizsgák másik újdonsága: nincsen szóbeli, csak írásbeli vizsga — kivételt képeznek azok a vizsgázók, akik az írásbeli ismeretellenőrzésen nem értek el, legalább 5-ös érdemjegyet. Kérésükre ők szóbeli vizsgán ja­víthatnak. S végül: újdonságnak számít az is, hogy a matematika helyett vizsgázni lehet fizikából bármely profilú líceumban. A tanév befejezése nyilván a nyári vakáció kezdetét is jelen­ti. Megyei vakáció-szervező pa­rancsnokság foglalkozik az isko­lások szünideje hasznos és kel­lemes eltöltésének előkészítésé­vel. Az idei vakáció rendezvé­nyei, politikai nevelő jellegű akciói az első központosított, független dák állam megalaku­lásának 2050. évfordulója és a Megéneklünk, Románia országos fesztivál jegyében zajlanak le. Párt és állami aktivistákkal szervezett találkozók, történelmi nevezetességű helyek és múzeu­mok látogatása, témás kirándu­lások szerepelnek többek között a nyári szünidő programjában. Természetesen a szabadban űz­hető foglalkozások is kitöltik a vakáció idejét. Megyénkből 10 460 iskolás tölti vakációjának egy részét üdülő- és pionírtá­borokban. Megyei kirándulások­ra 21 000 tanulót mozgósítanak, megyeközi kirándulásokon és pionírexpedíciókon összesen 4000 iskolás vesz részt. Természetesen a mi megyénkbe is érkeznek tá­borokba és kirándulásokra más megyék iskolásai, akiket ven­dégszeretettel várunk. A­­vakáció emlékezetessé té­tele természetesen függ az isko­lák vezetőségeitől, illetve azok leleményességétől, odaadásától. Fontos szempont az, hogy min­den tanuló kellemesen és hasz­nosan töltse a vakáció várva­­várt napjait. K. M. HÉTKÖZI­ FEJTÖRŐ A VB-n résztvevő válogatottak szövetségi kapitányai A Labdarúgó VB-n résztvevő 16 csapat szövetségi kapitányai közül 8-nak a nevét rejtettük el a vízsz. 1, 15, 31, 40 és 41, va­lamint a függ. 1, 12 és 19 sorok­ban. Vízszintes: 13. Hal „butító“, 14. Utóér, 16. Ügetés, 18. .. .Ja, az élettan egyik ága, 21. Agyagr­­ól készítik, 23. Csak — néme­tül, 24. Női név, (vén), 25. Ha­tár (vonal), — franciául, 27. Nagy csomag, névelővel, 29. Ü­­temesen kattogó zajt kelt, 33. Régi déli germánok főistenét, 36. Összevissza tanul, 38. Kelle­mes illatú fűszer. Függőleges, 2. Ez a sportesz­köz, 3. Marokkói helység a Ge­­lata-félszigeten, 4. Lankadt ál­lapotba jutó, 5. Kw?, 6. Goa be­tűi, 7. Lengyelországi város, 8. Ezen a helyen, 9. Tágas helyi­ség, 10. Strontium vegyjele, 11. Sz-szel a végén, lábbelikészítő, 17. . .mia, szabálytalan szívmű­ködés, 20 Hasznavehetetlen nö­vény, 22. Aprókat sikolt, 26. E­­rősítő — románul, 27. A bána­tom, 28. Karó — románul, 30. Föld is, só is van ilyen, névelővel, 32. Korcsma ré­sze, 34. .. .mars, 35. Visszahat!, 37. Holland gépkocsik jelzése, 39. Juttat. A június 8-i lapszámunkban megjelent rejt­vény helyes meg­fejtése: vízsz,. 1. Parana, 7. Men­doza, 41. River Plata. Függ: 1. Patagonok, 13. A­­concagua, 17. San­ta Fé, 29. Peso. A SÁROMBERKI MEZŐGAZDASÁGI-IPARI SZAKISRÓL Főút 246 szám, telefon 12 TANULÓKAT TOBOROZ a líceum IX. osztályába, amely­­ alábbi profitokkal működik: — gépész — román tagozat — mezőgazdaság — román és magyar tagozat Beiratkozás az iskola titkárságán 1978. június 16-tól. Az iskola szállást és ellátást biztosít a bentlakóknak.

Next