Vörös Zászló, 1979. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)

1979-08-01 / 180. szám

1979. AUGUSZTUS 8 SZÁM ÖNTEVÉKENYEN!­ ­ Mindenikünk tudja, hogy a KISZ az ifjúság forradalmi szer­vezete. Ezt így olvassuk a Szer­vezeti Szabályzat első oldalán, így halljuk gyűléseken, vagy kü­lönböző események alkalmával. De vajon értjük-e, mi is a tar­talma ennek a meghatározás­nak? Vajon tevékenységünkkel ezt bizonyítjuk-e? Legtöbben igen. Erről tanúskodnak a szervezeteink munkájában, közösségi é­­letében elért eredményeink. Viszont sok fiatal várja, hogy jöjjön valaki a válla­lata, községi — s ha lehet — a megyei ■ClSZ­ bizottságtól is, hogy megszervezze azt a munkát, amelynek a szükségessé­gét ők maguk is látják, felismerik. Való­ban, e szerveknek ez is szerepük, de nem juthatnak el mindenhová, s munkájuk különben sem pótolhatja, legfeljebb se­gítheti gazdagabbá, átfogóbbá tenni a szervezeti életet. Az 1978—79-ben közzétett párt- és ál­lami dokumentumok, a XII. pártkon­gresszus Irányelv-tervezete hangsúlyoz­zák az önigazgatás, az önálló gazdálko­dás alkalmazásának igényét a gazdasági és társadalmi élet továbbfejlesztésének feltételeként. Mi ez, ha nem egyéb, mint serkentő az önálló gondolkodásra, a kez­deményezésre? Sajnos, sorainkban sem értette meg ezt minden fiatal. Vagyis azt, hogy ahhoz, hogy többet kérhessen és kaphasson a társadalomtól, többet is kell nyújtson, elsősorban önmagából, az ötle­teiből. Próbálkozásra, kísérletezésre min­dig készek voltak elődeink. Mi sem ad­hatjuk alább. Kritikus szemmel figyelni mindennapjaink valóságát — nem elég. Mit tehetünk, ez a mi kérdésünk, hogy szemlélőkből, szervezőkre-irányítókra vá­rókból kezdeményezőkké­ lehessünk? Hogy ne csak észrevegyük a hibákat, mu­lasztásokat és nehezteljünk értük, hanem tegyünk a jobb érdekében. Minden fiatal szeret szórakozni, tán­colni, kirándulni, új ismeretekre vágyik.­ Mégis milyen sokan vannak, akik a cuk­rászdákban, bárokban töltik szabadide­jüket, tegyem hozzá, tékozolják el leg­szebb éveiket. Ez a könnyebb. Egyben a szegényesebb is. Mint a tessék-lássék munka, ahol sem szív, sem ész, csak rutin és közöny. Mennyivel többet ér az önmagunkkal szembeni igényesség jegyé­ben keresni a hasznosabbat a munkában és a szabadidő eltöltésében egyaránt. Tevékenységünk megszervezésénél a kez­deti nehézségek talán nagyok, de érde­mes megküzdeni velük. Mert csak úgy lesz teljesebb, gazdagabb életünk, ha többet valósítunk meg önmagunkból­­, önmagunk és a közösség­ javára. BITTAY ZSUZSANNA, a KISZ Maros megyei Bizottságának propaganda-titkára A 35. ÉVFORDULÓRA Több tízezer fiatal vállal részt abból a munkából, amelyet me­gyénk dolgozói végeznek felsza­badulási évfordulónk köszönté­sére. Ott voltak az 5 milliárd létrehozásánál és ott lesznek a további 2 milliárd lejt megha­ladó többlettermelés megvaló­sításánál is, melyet megyénk tesz eredeti vállalásán felül az ország asztalára ebben az ötéves tervben. Munkájuk sok esetben több, mint egyszerűen felada­taik maradéktalan végrehajtá­sa. Kezdeményező szellemből, ötletességből is jól vizsgáznak. Erről tanúskodik a szakmai­tudományos körök egyre élén­­kebb tevékenysége. 180 talál­mány, újítás vagy tanulmány ki­dolgozásán, gyakorlatba ültetésén fáradozik jelenleg több mint másfél ezer fiatal megyénk üze­meiben, gyáraiban, keresve az újat, az eredetit és a kor köve­telményeinek megfelelően, a ha­tékonyabbat. Különösen a Me­­talotehnica, az IMATEX, a Tir­­naveni Vegyipari Kombinát, a segesvári Nicovala, valamint a régeni Republica vállalatok KISZ-szervezetei mutathatnak fel érdemleges eredményeket. összes KISZ-szervezeteink be­kapcsolódtak a felszabadulás 35. évfordulója köszöntésére szerve­zett szocialista munkaversenybe. Elsősorban termelési feladataik teljesítése és túlteljesítése a cél. De részt vállalnak a takarékos­­sági mozgalomból is. Eddig 3 272 000 lej értékű anyagot és üzemanyagot spóroltak meg, gondos, szakavatott munkával. A félév­fordulón készült össze­gezésből az is kiderül, hogy csaknem 10 millió lej értékű hazafias munkát végeztek me­gyénk munkás és paraszt fiatal­jai, a tanulók , és az egyetemis­ták. Nemrégiben újabb vállalás­sal rukkoltak ki — augusztus 23-ig teljesíteni akarják 1979-re szóló hazafias munka-előirány­zatuk 80 százalékát. Verseny Felszabadulási évfordu­lónk köszöntésére Aki tud, az nyer versenyt szervezett a KISZ megyei bizottsága. Résztvevői munkásfiatalok. Történel­mi ismeretekben mérik össze tudásukat, dal- és szavaló­próbákban képes­ségeiket. Jelenleg a ver­seny vállalati, üzemi sza­kasza zajlik. A városi szintű vetélkedőre, majd a megyeire augusztus 10, il­letve 15-én kerül sor. Lányok nyeregben Az ötlet tavaly decemberben született. Megvalósult — rögtön utána. Kezdetben volt a kör, ezzel párhuza­mosan s talán ebből nőtt ki a Bumbacul Sportszövetség kismotor szakosztálya. Rend Anna, Gerendi Lucia, Szabó Annamária és Muteu Mariana ez év július 5—8 között a Mobra kismotorok Gyulafehérváron megrendezett or­szágos bajnokságán (a fiúkkal közösen) a 9. helyen vég­zett. Egyéniben Rend Anna a második lett. A Gyapot­­szövöde dolgozóinak több mint 80 százaléka nő. Az át­lagéletkor 21 év.­­ Miért épp a motoros-sportot választották? Állító­lag ez az egyik legkevésbé nőies sport? — Csak. Meg aztán az, hogy kimondottan férfisport lenne a motorozás — hát ez szerintünk nem igaz. Tudja, olykor az ember ezzel is bizonyítja a nők egyenjogúsá­gát. .. — Nem túl kemény próba, ez lányoknak? — Állítólag a nők többet kibírnak, mint a férfiak. Meg aztán ez, amin részt vettünk, nem kimondottan gyorsasági verseny volt. Inkább kitartást, ügyességet igényelt. — Mit szóltak a fiúk...? — Kezdetben... szóval hát zajosan mosolyogtak. A díjak után kezdtek felnézni ránk. Most már úgy néz ki, hogy mi vonjuk be őket is a motoros szakosztályba. Ne mondja el nekik — én úgy nézem, hogy bizonyos ese­tekben többre vagyunk képesek, mint ők. — A csapat tagjai közül hányuknak van saját motra? — Egynek. Mondtam — ez több mint szórakozás. Ez már versenyszerűen űzött sport. — Ha mondjuk verseny közben elromlik a motor, ki javítja meg?. — — Az, aki a nyeregben ül. Elvégre az ember nem vihet magával egy mechanikust is a hátsó ülésen. Már csak a súly miatt sem, arról nem is beszélve, hogy a szabályok nem engedik meg. Ha arra célzott, hogy tudunk-e javítani is a vezetés mellett, ki kell ábrándíta­nom — tudunk. — A huszonéves lányok rendszerint járnak valaki­vel. Mit szól a srác ahhoz, ha a lány motorozik? — Mondtam már, ezzel egy kicsit a jogegyenlősé­günket is akarjuk bizonyítani. Meg aztán mit gondol — a srácok nem szeretnek motorozni...? Az egyik lányt például a férje bíztatta, hogy álljon be a csapatba. Be­állt, aztán együtt motoroznak azóta. — Baleset... — Nem volt. Már csak azért sem, mert ebben a versenyszámban nem a sebesség a leglényegesebb. Meg­maradni a nyeregben, befutni a célba — ez a művészet. — Van aki azt mondja, a férfiasan viselkedő lá­nyokról, hogy... — Ide figyeljen! Egy sportoló nem töltheti az idejét bárokban, nem dohányozhat, nem fogyaszthat szeszes italokat. Már ha komolyan csinálja, amit csinál. — Mikorra várható egy országos első díj? — Várjuk ki. Az indulás jó volt, egy országos második díj nem kevés. A lányok lelkesedése mellett besegített az­ erre hivatottak támogatása. A gyár igazgatónője, Csergő Katalin, az üzemi sportszövetség tiszteletbeli elnöke is egyúttal. Az üzemi pártbizottság titkára, Moldovan Ioan, a szakosztály elnöke. A KISZ titkár, Blaga Du­­m­itru, a motorvezetési kör elnöke. A sportszövetsé­g elnöke, Loga Nicolae mondotta: „Ott, ahol a vezetőség kedveli és támogatja a tömegsport-mozgalmat, lehet ké­szíteni a szatyrot az érmeknek“. BAKÓ ZOLTÁN Nem tudom önöknek vannak-e gyerekeik, meg tudnak-e érteni? A mai dolgozó nő amúgyis két­szeres figyelemmel kell nevelje gyerekeit, mivel egyedül rende­zik magukat, hogy iskolába menjenek. Mindezek mellett nincs megadva a gyerekeknek (beszélek a 14—18 év közötti fiatalokról) a veszélytelen, szép szórakozási lehetőség — és miért? Ebben a korban a gyere­kek már táncolnak. Érthető is, mert valamikor mi is mentünk eleget, csupán annyi különbség­gel, hogy mi felügyelet alatt szó­rakoztunk. Ma már más az élet­­felfogás, a szülők nem kísérik el a gyerekeket mint régebb, ön­állóbbak lettek. Eddig rendben is van, de akkor legalább miért nem rendezik úgy, hogy legyen néha egy teadélután az éjszakai diszkók helyett, hogy a szülő nyugodtan engedje el gyerekeit kikapcsolódni az egész heti ta­nulás után. Eleget félti egész nap, hogy vajon felkelt-e, ment-e iskolába, evett-e stb. még este se legyen nyugodt? A gyerekek foggal-körömmel harcolnak a szülőkkel a szórakozásért, tán­cért, zenéért, zenehallgatásért stb. Van egy pár helyen „diszkó“, de min­d este 7 órától 10:45-ig. Hogy mehet egy 14—16 éves gye­rek ilyen későn haza egyedül vagy kísérővel? Mire hazaér 11 óra vagy még több! A napokban történt egy eset a Kárpátok negyedben: egy kislány 10:30-kor jött haza valahonnan, két fiatalember kitámadta az ó­­voda és az iskola közötti úton. A kislány visított és segítségért kiáltott. Be akarták tömni a száját. Erre a 25-ös blokk lakói kijöttek és két férfi segítségül futott, hogy megmentse a kis­lányt. A két fiatalember megijedt a lakóktól és elmenekült. A kis­lány sírva hazafutott. Nem tu­dom, ki lehetett, de több ilyen esetet hallottam és ez késztetett e levél írására. Kérem önöket, ha módjukban áll, segítsenek ezeken a fiatalo­kon. Szép szórakozási lehetősé­get kell nyújtani nekik (szom­bat, vasárnap) — lehet ez „disz­kó“ is, — ahol kitáncolják ma­gukat, de inkább 17—18 órától 21 óráig, hogy ne féljenek haza­menni és a szülő is nyugodt le­hessen. A serdülőkorban amúgyis nagyon nehéz őket nevelni, min­dent megértetni velük, nem tud­ja az ember, mitévő legyen... Tisztelettel, egy aggódó édesanya Mi lesz, ha... Kiderült, beborult, majd megint kiderült az ég. Az egyetem parkjában a le­vegő tele volt fenyőillat­tal meg feszült várakozás­sal. A felvételi vizsga első órái. A meredeken felka­paszkodó lépcsők aljában figyeltem a mellettem el­elsuhanó arcokat.. Néme­lyiken széles mosolyba szökkent az öröm, de volt köztük olyan, melyen — akár az égen —,­­jócskán gyülekeztek a komor fel­­legek. .. Nincsenek statisztikai a­­dataim, de tapasztalatból tudom, hogy az érettségi­zettek legalább egyharma­­da áll a felvételiztető bi­zottságok elé. Dicséretes az érvényesülési szándék, csakhogy a felvételizők száma némely területen gyakran meghaladja a tár­­­sadalom különböző irányú szakember-szükségletét. Másfelől — bármennyire nehéz elismerni —, a fia­talok egy részének eme törekvése nincs összhang­ban képességeivel. Vagyis bejutni annyi, mint állni a sarat. Ha nem... — Mi lesz, ha nem sike­rül a vizsgád? — M. Já­nos, egy Bolyai- srác sze­rint: — A diplomavadászok, az éveken át hiába felvé­telizők talán soha se tet­ték fel maguknak komo­lyan ezt a­ kérdést. Tudom, nem vidám dolog erre gon­dolni — de kell! Verseny­­vizsgáról van szó. Nem si­kerülhet mindenkinek s ez nem jelenti azt, hogy nem lehet belőle például jó szakmunkás. Mert véle­ményem szerint nincs már elfogadható alternatíva. Előbb-utóbb mindenkinek dolog után kell néznie, nem élhet mások terhére. — Ettől a gondolattól sokan idegenkednek — mondja L. Mária, egy csi­nos, szőke lány, aki Szat­­márról jött ide felvételiz­ni. — Nem egyszer maguk a szülők. Konkrét példát akarsz? A nővérem tavaly bejutott a filozófiára. Azó­ta mást se hallok otthon, mint hogy nekem is be kell jutnom az orvosbra. Apám azt mondta mikor eljöttem: „Fiam, aztán ne­hogy szégyent hozz a fe­jemre"... Szégyent? Miért? — Jó, hogy most az is­kola az érettségi diplomá­val együtt szakmát is ad a kezünkbe — szól közbe Sz. László. — Sokan van­nak azonban, akiket a munkában való elhelyez­kedés után is makacsul foglalkoztat egy újabb fel­vételi gondolata. Szerin­tem az ilyenek sokkal ne­hezebben illeszkedhetnek be, mint akik már eleve elhatározták, hogy egy szakmában keresnek to­vábbképzési-érvényesülési lehetőséget. Mert ne néz­zük le a munkát! — De mit csinálsz, ha a környezetedben vannak o­­lyanok, akik lenéznek a­­zért, mert te csak munkás vagy? — szól P. Anna, egy csíki lány kényes kér­dése. — Mert ilyen is van! Ha nem is mondják, de­­mindenképpen érezte­tik veled. Én egy évig dol­goztam a szövődében. Össze akartunk házasodni, de az ő szülei csak úgy­­­ egyeztek volna bele, ha én­­ is egyetemet végzek. Nem­­ akarták megérteni, hogy mi nem a diplomát sze­retjük egymásban. Ha­­ nem sikerül a felvételim , visszamegyek a gyárba. E- a­­zért nem hiszem, hogy pi-­­ rulnom..kellene. Napok múlva jó isme­rősömmel, D. Verával ta­lálkoztam. Ő is most fel­vételizett. Nem kellett faggatnom, őszinte re­ménytelenséggel szakadt , ajkáról a szó: — Most,­ mihez kezdjek? Érzem, tudom, hogy nem sikerült. — Dolgozni fogsz és megpróbálod jövőre is — vigasztaltam. — Dolgozni?— De hol? Hisz semmihez se értek! — De a műhelygyakor­lat, a szakképesítés?... — Ugyan, kit érdekelt a suliban a műhelygyakorlat. Heti két plusz fizika meg egy kémiaóra mellett ki gondolta volna, hogy nem fog sikerülni? És most. .. És most elmegyünk dol­gozni. A fiúk könnyebben, mint a lányok. Felfedez­hetünk egy olyan világot, amelyet magunknak talán nem akartunk, de mégis érdemes. Mert mihamar rájövünk, hogy hasznossá nem csak felsőfokú diplo­mával tehetjük magunkat. Új szándékok, tervek szü­letnek bennünk — csaló­dásokból az új remények. BÖGÖZI ATTILA nastase leonte Kritika VÖRÖS ZÁSZLÓ 3. Ol­d­a­L A TÁNCHÁZRÓL d­jra indul. Várha­tóan augusztusban. Ez­úttal kizárólag helyi „csapattal“ — Lőrincz Lajos táncmester és a Diákház zenekara vál­lalkozott, reméljük, tar­tós közreműködésre. Az egészségház és környéke Elöljáró beszéd. A jó kérdésfeltevés a munka felét jelenti — írja Szent-Gyür­­gyi Albert. Ehhez mérten a Vörös Zászló „Jövendő“­­je kétségtelenül el­­­­végezte a munká­ja felét. Ugyanis a munka másik fele az érdekeltek dol­ga, a jövendőt építőké, őszin­te véleménymondással, többek között a beilleszkedés kérdé­séről. Átélt helyzetek vázolá­sával például: 1. Állj meg, vándor! A ma­ga módján fogadott a falu. Bágyadt holdfénnyel és Sán­­dorkával. Óvatosan kerülget­tem a tócsákat. Hatvan körüli ősz férfi szólított meg. Re­kedtes hangja mint üstökös robbant a félhomályba. Sokat és gyorsan beszélt. Kezdő vizsgálóbírót megszégyenítő kíváncsisággal záporozta kér­déseit. Fáradt válaszaim, hogy messziről jövök, munkahe­lyem keresem, nem szegték kedvét. Szerencsére időköz­ben felbukkant a vacsorára jogosító vacsoracsillag. Engem pedig kökényszemű unoka vezetett az egészségügyiek házához. A­ bóbiskoló szolgá­latos legnagyobb meglepeté­sére. 2. Az első eset. A frissen meszelt szobában deszka­­priccs és embermagasságú, fi­nomművű tükör várt. Nehe­zen aludtam el. Reggel fele tömény jajgatásra ébredtem, mintha egyszerre temették volna a fél falut. Vagy hú­szan ekhós szekeret kísértek. Kezükben óriási gyertyák, s azok mind égtek. Mikor a rendelő nem létező kapuján befordult a menet, belém nyij­­lalt a felismerés. Beteg em­bert siratnak. Magamra kap­tam valamit, és hamarosan túlestem az első sikeres ér­zéstelenítésen. A fájdalmas izomgörcs szorítása alól fel­szabadult idegek hibátlanul működtek. Kényszerű pihenő­je után megkönnyebbülten lépegetett a nagymama. A látványtól meglépett hozzátar­tozók ijedten nyitottak utat neki. Ahányan voltak, annyi­felé oldalogtak. Csak a ponyva alól kikandikáló lur­kók tapsikoltak örömükben. HEVESI JÓZSEF Az oldalt szerkeszti: MAKRAI JÁNOS

Next