Vörös Zászló, 1979. augusztus (31. évfolyam, 180-204. szám)
1979-08-01 / 180. szám
1979. AUGUSZTUS 8 SZÁM ÖNTEVÉKENYEN! Mindenikünk tudja, hogy a KISZ az ifjúság forradalmi szervezete. Ezt így olvassuk a Szervezeti Szabályzat első oldalán, így halljuk gyűléseken, vagy különböző események alkalmával. De vajon értjük-e, mi is a tartalma ennek a meghatározásnak? Vajon tevékenységünkkel ezt bizonyítjuk-e? Legtöbben igen. Erről tanúskodnak a szervezeteink munkájában, közösségi életében elért eredményeink. Viszont sok fiatal várja, hogy jöjjön valaki a vállalata, községi — s ha lehet — a megyei ■ClSZ bizottságtól is, hogy megszervezze azt a munkát, amelynek a szükségességét ők maguk is látják, felismerik. Valóban, e szerveknek ez is szerepük, de nem juthatnak el mindenhová, s munkájuk különben sem pótolhatja, legfeljebb segítheti gazdagabbá, átfogóbbá tenni a szervezeti életet. Az 1978—79-ben közzétett párt- és állami dokumentumok, a XII. pártkongresszus Irányelv-tervezete hangsúlyozzák az önigazgatás, az önálló gazdálkodás alkalmazásának igényét a gazdasági és társadalmi élet továbbfejlesztésének feltételeként. Mi ez, ha nem egyéb, mint serkentő az önálló gondolkodásra, a kezdeményezésre? Sajnos, sorainkban sem értette meg ezt minden fiatal. Vagyis azt, hogy ahhoz, hogy többet kérhessen és kaphasson a társadalomtól, többet is kell nyújtson, elsősorban önmagából, az ötleteiből. Próbálkozásra, kísérletezésre mindig készek voltak elődeink. Mi sem adhatjuk alább. Kritikus szemmel figyelni mindennapjaink valóságát — nem elég. Mit tehetünk, ez a mi kérdésünk, hogy szemlélőkből, szervezőkre-irányítókra várókból kezdeményezőkké lehessünk? Hogy ne csak észrevegyük a hibákat, mulasztásokat és nehezteljünk értük, hanem tegyünk a jobb érdekében. Minden fiatal szeret szórakozni, táncolni, kirándulni, új ismeretekre vágyik. Mégis milyen sokan vannak, akik a cukrászdákban, bárokban töltik szabadidejüket, tegyem hozzá, tékozolják el legszebb éveiket. Ez a könnyebb. Egyben a szegényesebb is. Mint a tessék-lássék munka, ahol sem szív, sem ész, csak rutin és közöny. Mennyivel többet ér az önmagunkkal szembeni igényesség jegyében keresni a hasznosabbat a munkában és a szabadidő eltöltésében egyaránt. Tevékenységünk megszervezésénél a kezdeti nehézségek talán nagyok, de érdemes megküzdeni velük. Mert csak úgy lesz teljesebb, gazdagabb életünk, ha többet valósítunk meg önmagunkból, önmagunk és a közösség javára. BITTAY ZSUZSANNA, a KISZ Maros megyei Bizottságának propaganda-titkára A 35. ÉVFORDULÓRA Több tízezer fiatal vállal részt abból a munkából, amelyet megyénk dolgozói végeznek felszabadulási évfordulónk köszöntésére. Ott voltak az 5 milliárd létrehozásánál és ott lesznek a további 2 milliárd lejt meghaladó többlettermelés megvalósításánál is, melyet megyénk tesz eredeti vállalásán felül az ország asztalára ebben az ötéves tervben. Munkájuk sok esetben több, mint egyszerűen feladataik maradéktalan végrehajtása. Kezdeményező szellemből, ötletességből is jól vizsgáznak. Erről tanúskodik a szakmaitudományos körök egyre élénkebb tevékenysége. 180 találmány, újítás vagy tanulmány kidolgozásán, gyakorlatba ültetésén fáradozik jelenleg több mint másfél ezer fiatal megyénk üzemeiben, gyáraiban, keresve az újat, az eredetit és a kor követelményeinek megfelelően, a hatékonyabbat. Különösen a Metalotehnica, az IMATEX, a Tirnaveni Vegyipari Kombinát, a segesvári Nicovala, valamint a régeni Republica vállalatok KISZ-szervezetei mutathatnak fel érdemleges eredményeket. összes KISZ-szervezeteink bekapcsolódtak a felszabadulás 35. évfordulója köszöntésére szervezett szocialista munkaversenybe. Elsősorban termelési feladataik teljesítése és túlteljesítése a cél. De részt vállalnak a takarékossági mozgalomból is. Eddig 3 272 000 lej értékű anyagot és üzemanyagot spóroltak meg, gondos, szakavatott munkával. A félévfordulón készült összegezésből az is kiderül, hogy csaknem 10 millió lej értékű hazafias munkát végeztek megyénk munkás és paraszt fiataljai, a tanulók , és az egyetemisták. Nemrégiben újabb vállalással rukkoltak ki — augusztus 23-ig teljesíteni akarják 1979-re szóló hazafias munka-előirányzatuk 80 százalékát. Verseny Felszabadulási évfordulónk köszöntésére Aki tud, az nyer versenyt szervezett a KISZ megyei bizottsága. Résztvevői munkásfiatalok. Történelmi ismeretekben mérik össze tudásukat, dal- és szavalópróbákban képességeiket. Jelenleg a verseny vállalati, üzemi szakasza zajlik. A városi szintű vetélkedőre, majd a megyeire augusztus 10, illetve 15-én kerül sor. Lányok nyeregben Az ötlet tavaly decemberben született. Megvalósult — rögtön utána. Kezdetben volt a kör, ezzel párhuzamosan s talán ebből nőtt ki a Bumbacul Sportszövetség kismotor szakosztálya. Rend Anna, Gerendi Lucia, Szabó Annamária és Muteu Mariana ez év július 5—8 között a Mobra kismotorok Gyulafehérváron megrendezett országos bajnokságán (a fiúkkal közösen) a 9. helyen végzett. Egyéniben Rend Anna a második lett. A Gyapotszövöde dolgozóinak több mint 80 százaléka nő. Az átlagéletkor 21 év. Miért épp a motoros-sportot választották? Állítólag ez az egyik legkevésbé nőies sport? — Csak. Meg aztán az, hogy kimondottan férfisport lenne a motorozás — hát ez szerintünk nem igaz. Tudja, olykor az ember ezzel is bizonyítja a nők egyenjogúságát. .. — Nem túl kemény próba, ez lányoknak? — Állítólag a nők többet kibírnak, mint a férfiak. Meg aztán ez, amin részt vettünk, nem kimondottan gyorsasági verseny volt. Inkább kitartást, ügyességet igényelt. — Mit szóltak a fiúk...? — Kezdetben... szóval hát zajosan mosolyogtak. A díjak után kezdtek felnézni ránk. Most már úgy néz ki, hogy mi vonjuk be őket is a motoros szakosztályba. Ne mondja el nekik — én úgy nézem, hogy bizonyos esetekben többre vagyunk képesek, mint ők. — A csapat tagjai közül hányuknak van saját motra? — Egynek. Mondtam — ez több mint szórakozás. Ez már versenyszerűen űzött sport. — Ha mondjuk verseny közben elromlik a motor, ki javítja meg?. — — Az, aki a nyeregben ül. Elvégre az ember nem vihet magával egy mechanikust is a hátsó ülésen. Már csak a súly miatt sem, arról nem is beszélve, hogy a szabályok nem engedik meg. Ha arra célzott, hogy tudunk-e javítani is a vezetés mellett, ki kell ábrándítanom — tudunk. — A huszonéves lányok rendszerint járnak valakivel. Mit szól a srác ahhoz, ha a lány motorozik? — Mondtam már, ezzel egy kicsit a jogegyenlőségünket is akarjuk bizonyítani. Meg aztán mit gondol — a srácok nem szeretnek motorozni...? Az egyik lányt például a férje bíztatta, hogy álljon be a csapatba. Beállt, aztán együtt motoroznak azóta. — Baleset... — Nem volt. Már csak azért sem, mert ebben a versenyszámban nem a sebesség a leglényegesebb. Megmaradni a nyeregben, befutni a célba — ez a művészet. — Van aki azt mondja, a férfiasan viselkedő lányokról, hogy... — Ide figyeljen! Egy sportoló nem töltheti az idejét bárokban, nem dohányozhat, nem fogyaszthat szeszes italokat. Már ha komolyan csinálja, amit csinál. — Mikorra várható egy országos első díj? — Várjuk ki. Az indulás jó volt, egy országos második díj nem kevés. A lányok lelkesedése mellett besegített az erre hivatottak támogatása. A gyár igazgatónője, Csergő Katalin, az üzemi sportszövetség tiszteletbeli elnöke is egyúttal. Az üzemi pártbizottság titkára, Moldovan Ioan, a szakosztály elnöke. A KISZ titkár, Blaga Dumitru, a motorvezetési kör elnöke. A sportszövetség elnöke, Loga Nicolae mondotta: „Ott, ahol a vezetőség kedveli és támogatja a tömegsport-mozgalmat, lehet készíteni a szatyrot az érmeknek“. BAKÓ ZOLTÁN Nem tudom önöknek vannak-e gyerekeik, meg tudnak-e érteni? A mai dolgozó nő amúgyis kétszeres figyelemmel kell nevelje gyerekeit, mivel egyedül rendezik magukat, hogy iskolába menjenek. Mindezek mellett nincs megadva a gyerekeknek (beszélek a 14—18 év közötti fiatalokról) a veszélytelen, szép szórakozási lehetőség — és miért? Ebben a korban a gyerekek már táncolnak. Érthető is, mert valamikor mi is mentünk eleget, csupán annyi különbséggel, hogy mi felügyelet alatt szórakoztunk. Ma már más az életfelfogás, a szülők nem kísérik el a gyerekeket mint régebb, önállóbbak lettek. Eddig rendben is van, de akkor legalább miért nem rendezik úgy, hogy legyen néha egy teadélután az éjszakai diszkók helyett, hogy a szülő nyugodtan engedje el gyerekeit kikapcsolódni az egész heti tanulás után. Eleget félti egész nap, hogy vajon felkelt-e, ment-e iskolába, evett-e stb. még este se legyen nyugodt? A gyerekek foggal-körömmel harcolnak a szülőkkel a szórakozásért, táncért, zenéért, zenehallgatásért stb. Van egy pár helyen „diszkó“, de mind este 7 órától 10:45-ig. Hogy mehet egy 14—16 éves gyerek ilyen későn haza egyedül vagy kísérővel? Mire hazaér 11 óra vagy még több! A napokban történt egy eset a Kárpátok negyedben: egy kislány 10:30-kor jött haza valahonnan, két fiatalember kitámadta az óvoda és az iskola közötti úton. A kislány visított és segítségért kiáltott. Be akarták tömni a száját. Erre a 25-ös blokk lakói kijöttek és két férfi segítségül futott, hogy megmentse a kislányt. A két fiatalember megijedt a lakóktól és elmenekült. A kislány sírva hazafutott. Nem tudom, ki lehetett, de több ilyen esetet hallottam és ez késztetett e levél írására. Kérem önöket, ha módjukban áll, segítsenek ezeken a fiatalokon. Szép szórakozási lehetőséget kell nyújtani nekik (szombat, vasárnap) — lehet ez „diszkó“ is, — ahol kitáncolják magukat, de inkább 17—18 órától 21 óráig, hogy ne féljenek hazamenni és a szülő is nyugodt lehessen. A serdülőkorban amúgyis nagyon nehéz őket nevelni, mindent megértetni velük, nem tudja az ember, mitévő legyen... Tisztelettel, egy aggódó édesanya Mi lesz, ha... Kiderült, beborult, majd megint kiderült az ég. Az egyetem parkjában a levegő tele volt fenyőillattal meg feszült várakozással. A felvételi vizsga első órái. A meredeken felkapaszkodó lépcsők aljában figyeltem a mellettem elelsuhanó arcokat.. Némelyiken széles mosolyba szökkent az öröm, de volt köztük olyan, melyen — akár az égen —,jócskán gyülekeztek a komor fellegek. .. Nincsenek statisztikai adataim, de tapasztalatból tudom, hogy az érettségizettek legalább egyharmada áll a felvételiztető bizottságok elé. Dicséretes az érvényesülési szándék, csakhogy a felvételizők száma némely területen gyakran meghaladja a társadalom különböző irányú szakember-szükségletét. Másfelől — bármennyire nehéz elismerni —, a fiatalok egy részének eme törekvése nincs összhangban képességeivel. Vagyis bejutni annyi, mint állni a sarat. Ha nem... — Mi lesz, ha nem sikerül a vizsgád? — M. János, egy Bolyai- srác szerint: — A diplomavadászok, az éveken át hiába felvételizők talán soha se tették fel maguknak komolyan ezt a kérdést. Tudom, nem vidám dolog erre gondolni — de kell! Versenyvizsgáról van szó. Nem sikerülhet mindenkinek s ez nem jelenti azt, hogy nem lehet belőle például jó szakmunkás. Mert véleményem szerint nincs már elfogadható alternatíva. Előbb-utóbb mindenkinek dolog után kell néznie, nem élhet mások terhére. — Ettől a gondolattól sokan idegenkednek — mondja L. Mária, egy csinos, szőke lány, aki Szatmárról jött ide felvételizni. — Nem egyszer maguk a szülők. Konkrét példát akarsz? A nővérem tavaly bejutott a filozófiára. Azóta mást se hallok otthon, mint hogy nekem is be kell jutnom az orvosbra. Apám azt mondta mikor eljöttem: „Fiam, aztán nehogy szégyent hozz a fejemre"... Szégyent? Miért? — Jó, hogy most az iskola az érettségi diplomával együtt szakmát is ad a kezünkbe — szól közbe Sz. László. — Sokan vannak azonban, akiket a munkában való elhelyezkedés után is makacsul foglalkoztat egy újabb felvételi gondolata. Szerintem az ilyenek sokkal nehezebben illeszkedhetnek be, mint akik már eleve elhatározták, hogy egy szakmában keresnek továbbképzési-érvényesülési lehetőséget. Mert ne nézzük le a munkát! — De mit csinálsz, ha a környezetedben vannak olyanok, akik lenéznek azért, mert te csak munkás vagy? — szól P. Anna, egy csíki lány kényes kérdése. — Mert ilyen is van! Ha nem is mondják, demindenképpen éreztetik veled. Én egy évig dolgoztam a szövődében. Össze akartunk házasodni, de az ő szülei csak úgy egyeztek volna bele, ha én is egyetemet végzek. Nem akarták megérteni, hogy mi nem a diplomát szeretjük egymásban. Ha nem sikerül a felvételim , visszamegyek a gyárba. E- azért nem hiszem, hogy pi- rulnom..kellene. Napok múlva jó ismerősömmel, D. Verával találkoztam. Ő is most felvételizett. Nem kellett faggatnom, őszinte reménytelenséggel szakadt , ajkáról a szó: — Most, mihez kezdjek? Érzem, tudom, hogy nem sikerült. — Dolgozni fogsz és megpróbálod jövőre is — vigasztaltam. — Dolgozni?— De hol? Hisz semmihez se értek! — De a műhelygyakorlat, a szakképesítés?... — Ugyan, kit érdekelt a suliban a műhelygyakorlat. Heti két plusz fizika meg egy kémiaóra mellett ki gondolta volna, hogy nem fog sikerülni? És most. .. És most elmegyünk dolgozni. A fiúk könnyebben, mint a lányok. Felfedezhetünk egy olyan világot, amelyet magunknak talán nem akartunk, de mégis érdemes. Mert mihamar rájövünk, hogy hasznossá nem csak felsőfokú diplomával tehetjük magunkat. Új szándékok, tervek születnek bennünk — csalódásokból az új remények. BÖGÖZI ATTILA nastase leonte Kritika VÖRÖS ZÁSZLÓ 3. OldaL A TÁNCHÁZRÓL djra indul. Várhatóan augusztusban. Ezúttal kizárólag helyi „csapattal“ — Lőrincz Lajos táncmester és a Diákház zenekara vállalkozott, reméljük, tartós közreműködésre. Az egészségház és környéke Elöljáró beszéd. A jó kérdésfeltevés a munka felét jelenti — írja Szent-Gyürgyi Albert. Ehhez mérten a Vörös Zászló „Jövendő“je kétségtelenül elvégezte a munkája felét. Ugyanis a munka másik fele az érdekeltek dolga, a jövendőt építőké, őszinte véleménymondással, többek között a beilleszkedés kérdéséről. Átélt helyzetek vázolásával például: 1. Állj meg, vándor! A maga módján fogadott a falu. Bágyadt holdfénnyel és Sándorkával. Óvatosan kerülgettem a tócsákat. Hatvan körüli ősz férfi szólított meg. Rekedtes hangja mint üstökös robbant a félhomályba. Sokat és gyorsan beszélt. Kezdő vizsgálóbírót megszégyenítő kíváncsisággal záporozta kérdéseit. Fáradt válaszaim, hogy messziről jövök, munkahelyem keresem, nem szegték kedvét. Szerencsére időközben felbukkant a vacsorára jogosító vacsoracsillag. Engem pedig kökényszemű unoka vezetett az egészségügyiek házához. A bóbiskoló szolgálatos legnagyobb meglepetésére. 2. Az első eset. A frissen meszelt szobában deszkapriccs és embermagasságú, finomművű tükör várt. Nehezen aludtam el. Reggel fele tömény jajgatásra ébredtem, mintha egyszerre temették volna a fél falut. Vagy húszan ekhós szekeret kísértek. Kezükben óriási gyertyák, s azok mind égtek. Mikor a rendelő nem létező kapuján befordult a menet, belém nyijlalt a felismerés. Beteg embert siratnak. Magamra kaptam valamit, és hamarosan túlestem az első sikeres érzéstelenítésen. A fájdalmas izomgörcs szorítása alól felszabadult idegek hibátlanul működtek. Kényszerű pihenője után megkönnyebbülten lépegetett a nagymama. A látványtól meglépett hozzátartozók ijedten nyitottak utat neki. Ahányan voltak, annyifelé oldalogtak. Csak a ponyva alól kikandikáló lurkók tapsikoltak örömükben. HEVESI JÓZSEF Az oldalt szerkeszti: MAKRAI JÁNOS