Vörös Zászló, 1979. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1979-09-01 / 205. szám
A színházművészet mérlege Hogy a művészet is lehet össznépi ünnepség, nemes vetélkedés tárgya, — nemcsak a testedzés —, az antik görögök „leleménye“ volt. Művészetük túláradó vitalitásának megnyilatkozása Számunkra — jelképe, öröksége. Mert a szellem csiszolására, a lélek örömére — bevallottan morális célzattal — honosították meg vetélkedőiket, lett légyen a költők, festők (nemcsak a sportolók) föllépése, megkoszorúzása az olimpiai játékokon, vagy a tragédiaköltők nemes versengése a körszínházak tízszeres közönsége előtt. Évezredekkel az idők távolában, az európai művelődés ősi bölcsőhelyén. Kísért a párhuzam, hogy ennek az össznépi jellegnek, a művelődés demokratizmusának (lám, még a szó is görög eredetű!) a szellemében ölt országos méreteket a magunk egész népet mozgósító vetélkedője, a nemrég lezárult „Megéneklünk, Románia“ fesztivál II. rendezvénysorozata. Az eredmények kihirdettettek, a morális nyereséget hosszú távon hasznosítanunk kell. Már a júliusi döntő szakasz után értékelték a lapok, (zsűritagok, szakemberek tollából) a fölmérhetetlen művelődési, szakmai, nevelési nyereséget és nem hallgatták el — e nagy horderejű program életképességének bizonyságaként —, ha valahol lemaradást, formalizmust, didakticizmust, túlstilizálást, önelégültséget vagy középszerűséget tapasztaltak, természetes kísérőjelenségként egy milliós lélekszámú, friss vérkeringést, szellemi gyarapodást hozó mozgalomban. Lásd a Teatrül, a Contemporanul, a Hét, a Románia literara stb. hasábjait — a szakmai felelősség és erkölcs nevében. Mindezt érvként szavatolja — a kitüntetett művészek, előadások minősége, művészi rangja. A „meg nem koszorúzottakat“ pedig serkentsék a tanulságok: nézzenek szembe tárgyilagosan a maguk teljesítményével, az önképzés kötelezettségével. A műfajok s művészeti ágak özönében drámairodalmunk és színművészetünk is megmérettetett. Annyi máris bizonyos, hogy csak az olyan színjáték állja a művészi szép és művészi igazság követelményeit, melynek „hajtóereje“ a kortársaknak szánt felelős mondanivaló. Akár történelmi, akár korunkbeli témához nyúl az író. Ennek legszebb igazolásaként ítélte a bíráló bizottság a drámairodalom díját Sütő Andrásnak, amikor történelmi drámaciklusát és „Vidám sirató. ..“ c. népi komédiáját méltatta kitüntetésre. A felelősségteljes alkotói hozzáállásnak köszönhető, hogy Maros megye művelődési intézményei, hivatásos művészei (akárcsak műkedvelői) közül igen szép számmal szerepeltek a fesztivál „legjobb helyezettjei“ között. I. díjban részesült a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata Vidám siratók egy bolyongó porszemért c. előadásával, Harag György és Hunyadi András rendezésében. A forró hangulatú fővárosi föllépésen zsűri és közönség szűnni nem akaró nyíltszíni tapsokkal jutalmazta — a nagy győzelem előjeleként — e különös, modern farsangi játékot, melynek során az ősi, mezőségi farsangolás mezében „temetik“ az erkölcsi megtévelyedés „áldozatait“, sütői megfogalmazásban, a „végtag- és eszközembereket“. Harag Györgyöt egyébként a rendezés I. díjával tüntették ki, az öreg ház c. Csíki-darab színreviteléért a Kolozsvár-Napocai Magyar Színházban. Romulus Guga Ripacsok éjszakája (Noaptea cabotinilor) c. színművének, a kollektív önvizsgálat korszerű lelkiismeretdrámájának magasfeszültségű színpadi transzponálását méltányolta II. díjjal a bizottság, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozatán. Az Írószövetségi díjjal kitüntetett színmű „lelkiismeretviharok dúlta“ drámai légkörét teremti meg Dan Alecsandrescu rendezése és a színészek feszültségteremtő csapatjátéka, hogy majd a nyughatatlan igazságkeresés katarzisa oldja föl a néző előtt az erkölcsi dilemmát. A férfialakítás 7. díját, Amza Pelleával és Stefan Iordachéval megosztva, a marosvásárhelyi színház művésze, Tarr László nyerte el, Fügedes szerepének vérbő megformálásáért (Vidám sirató...). Az ismertebbek közül említsük meg Visky Árpád (Sepsiszentgyörgyi, Vadász Zoltán, Bereczcy Júlia (Kolozsvár-Napoca), Carmen Galin (Teatrul Mic), (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás augusztus 18-i számunkból) Amikor kiléptünk a fogda ajtaján, riasztó kép fogadott. 8—10 kétségbeesett ember állt az udvar közepén, körülfogva néhány kakastollas csendőrtől. Amikor hozzájuk értünk, megkérdeztük az egyiket: hova írisznek? Nu $tiu sigur... a?a se aude la granita... ne arunca peste hotar. (Nem tudom biztosan — úgy hallatszik, a határra. Átdobnak a határon). Olyan megdöbbentő volt a hír, hogy a nyelvem megbénult... nem tudtam hirtelen lefordítani a hallottakat Soós Jóska bácsinak. .. De az öreg, aki három nappal korábban megsejtette, hogy valami nagy aljasságot készítenek ellenünk, nem várta meg, míg az egész mondatot lefordítom... Ahogy kimondtam, hogy „át akarnak...“ felordított, olyan hangon, amilyet életemben még eddig nem hallottam: engem? engem akarnak átdobni a határon??? még az a megváltó vén úristen sem. Hátva igen, de élve nem! Jóska bácsi dühkitörése engem és Mihály Jóska bácsit is magával ragadott. Ordítottunk... hogy mit? magam sem tudom, csak ordítottunk olyan borzalmasan, hogy a megriadt rendőrtisztek az épületből mind kiszaladtak. A csendőrök s az udvaron levő rendőrök ránk vetették magukat és lefogtak. Jóska bácsi kiszabadította fél kezét és letépve melléről a ruhát-inget, ordította — már nem is emberi hangon — ide jöjj! ide szúrj! öjjetek meg, de élve az én szülővárosomból el nem hurcoltok. A nagy ordítozásra kijött Angyal őrnagy is, a remdőrfőparancsnok. Harsány hangja belehasított a szörnyű hangzavarba „mi van ott? mi az? engedetlenség? lázadás?“ Jóska bácsi ugyanolyan hangon ordította vissza: nem megyünk! nem megyünk ki a városból! inkább itt haljunk meg, mind a hárman, de nem megyünk! Nincs olyan hatalom, hogy mi kimenjünk a városból. A rendőrparancsnok kapcsolt s látva mindhármunk feldúlt arcát, Jóska bácsi széttépett ruháját, kiadta a parancsot: hozzák mind a hármat fel hozzám! Hogy hogy nézzünk ki, bárki elképzelheti. A rendőrőrnagy ■egyikről a másikra kapkodta a szemeit, majd felszólított, mondjuk el, mi történt. Jóska bácsi még mindig magánkívül volt. Ajkai reszkettek, valamit akart mondani. .. majd rátette kezeit a vállamra s hörögve mondta: mondjad, Pali... Az őrnagynak elmondtam ugyanazt, amit a kémelhárító tisztnek, majd hozzátettem: amikor a caracali lágerből elbocsátottak, egy kötelezvényt írattak alá velünk, hogy soha nem fogunk Románia területére lépni. A csendőrök el akarnak vinni, hogy átdobjanak a határon... a román granicsárok éjjel visszadobnak. .. s menne ez a labdázás addig, amíg le nem lőnének mindhármunkat, mint szökevényeket. Ez a játék nekünk a halálunkat jelentené. Nem vagyunk hajlandók ezt az emberkínzást elviselni. Haljunk meg inkább itt a szülőföldünkön, ahol összes őseink nyugosznak... de nem megyünk. Mi semmi büntetendő cselekményt nem követtünk el, miért csinálják ezt velünk? Őrnagy úrnak bejelentem közös elhatározásunkat — mondtam —, hogyha megpróbálnak elvinni, legyen éjjel vagy nappal, le fogunk feküdni a földre, fel fogjuk verni a város nyugalmát, mert ordítani, tiltakozni fogunk az ellen az igazságtalanság ellen, hogy három régi vásárhelyi család tagját minden ok nélkül szülőföldjéről kitoloncolják. Az őrnagy le nem vette rólam a szemét, amíg beszéltem. De hát mi a kérésük? — kérdezte. — Tartsuk itt a rendőrségi fogdában? Jóska bácsi — aki időközben egy kicsit megnyugodott — közbeszólt: nem őrnagy úr! helyezzenek szabadlábra. Az őrnagy nem felelt, idegesen dobolt ujjaival az íróasztalon, majd felkelt és kiment az irodából. Néhány perc múlva visszajött és azt mondta: nézzék emberek, én magukat beinternálom a Vásárhely határában levő internáló táborba, amelynek maguk lesznek az első lakói... Jóska bácsi közbevágott, és hol van az a tábor? Én azt nem tudom megmondani, mert nem ismerem még a város környékét... csak annyit tudok, a Maros partján a gát fölött. Elfogadjuk — mondta Jóska bácsi, majd megkérdezte: védőügyvéd bejöhet hozzánk, hogy védelmünket ellássa? Az internáló táborok szabályzata ezt megengedi — mondta k kategórikusan az őrnagy. A kihallgatás véget ért, az öntávozáskor utánunk szólt: Kérem, viselkedjenek fegyelmezetten. Megígértük. Néhány perc múlva újra cellánkban voltunk. Ott értesültünk, hogy a többieket sem vitték el. Másnap velünk együtt jöttek az internáló táborba. Még egy félórája sem voltunk cellánkban, újra csattant a zár, a kulcsos hozta a kenyér és apróra vágott szalonnadarabkákat s néhány almát... Nagyon éhesek voltunk... a történtek után megnyugodva ettük a szerény otthonit. Azon gondolkoztam, vajon a kintiek tudják-e azt, miken mentünk keresztül az elmúlt órákban? Tudták! Erre úgy jöttünk rá, hogy a küldönc rendőr, aki az ételt hozta, és a kulcsos beszélgettek. Küldönc, de hát tulajdonképpen miért volt az a nagy ordítozás? Kulcsos: a három kommunista megtagadta, hogy a csendőrökkel elmenjen. Küldönc: s a csendőrök mit csináltak? Kulcsos: mit csinálhattak? Ha bajonettel öszszeszurkálják őket, akkor sem mentek volna el, úgy megvadultak. Küldönc: ilyen merészek itt a zsidó kommunisták? Kulcsos: ezek nem zsidók... ezek székelyek. Küldönc: hát a székelyek közt is vannak kommunisták? Kulcsos: úgy látszik... Küldönc: keményfejű, vad emberek, úgy ordítottak, hogy kihallatszott az utcára, az emberben megfagyott a vér. .. Őrmester úr! én azt hiszem, ezekkel még sok bajunk lesz. .. A kulcsos valamit hümmögött... Az ordítozás tehát kihallatszott az utcára, aztán a hír is kiszivárgott hamarosan. A csibészképű kisegítők fecsegték el, hogy jólinformáltságukat fitogtassák... Másnap délután sorba állítottak, rendőrök fogtak közre s mi 12-en, a marosszentgyörgyi ideiglenes internáló tábor első lakói elindultunk a Maros parti internáló táborba. VERESS PÁL ÍRÁSA- A Megéneklünk, Románia II. fesztivál döntőjének megyénkbeli díjazottjai HIVATÁSOS ELŐADÓK ÉS élő ALKOTOK. «ÉV I. díji Sütő András Három dráma c. kötetéért és a Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. színművéért; a Vidám sirató egy bolyongó porszemért előadásáért a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata; Tarr László, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésze, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kamarazenekara; Izsák Márton szobrász, a Győzelem című szoborcsoportért. II. díj: Romulus Guga Noaptea cabotinilor előadásáért — a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozata; Ádám Erzsébet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színművésznője, a „Vadrózsák“ előadásáért; Tamás Anna, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház díszlettervezője, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért díszletterveiért; Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus zenekara; Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kórusa; Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégyese; Valeriu Maior, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia hegedű szólistája; Marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes; Csíky Boldizsár zeneszerző. III. díj. Romulus Fenes, a Marosvásárhelyi Állami Színház díszlettervezője a „Noaptea cabotinilor“ díszletterveiért; Tóth Erzsébet, a Marosvásárhelyi Művészegyüttes énekes szólistája. MŰKEDVELŐ ELŐADÓK ÉS ALKOTÓK I. díj. A Vátava-i művelődési otthon folklóregyüttese; a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetsége tánccsoportja; Seulean Gheorghe, a marosvásárhelyi Metalotehnica Vállalat táncos szólistája; a Marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát „Streagul“ dalos-táncos együttese; Biril Veta, a Tirnaveni Vegyipari Kombinát népdalszólistája; Marosvásárhelyi Népi Művészeti Iskola női kamarakórusa; Egészségügyi szakszervezet és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet kamarazenekara; a szászcsávási művelődési otthon vegyeskórusa; a hodáki művelődési otthon furulyaegyüttese; Baciu Gheorghe, a Mihai Viteazul-i művelődési otthon furulyaszólistája; Roman Albu műkedvelő képzőművész — Tirnoveni művelődési ház. II. díj. A Tusin-i művelődési otthon tánccsoportja; a jobbágy- országos telki művelődési otthon folklóregyüttese; a lövéri művelődési otthon népi szokásokat bemutató folklóregyüttese; a régeni művelődési ház vegyeskórusa; a cincas-i citera- és dalcsoport; Tompa Ferenc, a Metáius Szövetkezet keramikusa; Kaláka Jobbágytelkén c. film, készítette Lehnedarek Ervin, Szélyes Ferenc, a Szakszervezetek Művelődési Háza filmklubja. Marosvásárhely, Brigádosok c. film, készítette Nemes László, az Electromures vállalat filmklubjának tagja; Kocsis Franciska, műkedvelő költő, Építkezési és Szerelési Tröszt; Lőrincz Ágnes és Csiszér Lőrinc, a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének táncos szólistái. III. díj. A segesvári Művelődési Ház tánccsoportja; a szentgericei művelődési otthon női tánccsoportja; a libánfalvi művelődési otthon művészbrigádja; Cozac Alexandru, a ludasi Művelődési Ház hegedű szólistája; Varga Emanoil, a sármási művelődési otthon hegedű szólistája; Oltean Silvia, a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének népdalszólistája; Tudorán Izidor, a Marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát népdalszólistája; a segesvári Művelődési Ház kamarakórusa; Tamás Pál grafikus a Marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát; Fali Sándor keramikus — nyugdíjas; Popa Teodor szobrász, — Tirnaveni Vegyipari Kombinát; Bádea Rodica, a Boiu-i mtsz népi alkotója; Eresei Anna népi alkotó, — Electromuves vállalat; Márkodi Anna népi alkotó, — nagyernyei mtsz; Kerekes Péter színes diapozitív felvétel — Marosvásárhelyi Cukorgyár; Török Gáspár, művészi fénykép, vegyipari építőtelep; Balogh László művészi fénykép, — Prodcomplex; Minőség c. film, a marosvásárhelyi Augusztus 23 Fafeldolgozó Vállalat filmklubja, készítette Rigmányi Benedek.■Vasile Pop folklórista, „Pe Mures ?i pe Cimpie“ c. kötetéért — bándi művelődési otthon; Liviu Cira zeneszerző kórusműveiért — régens Művelődési Ház; Szász Erzsébet, népi alkotó. — csíkfalvi művelődési otthon. IV. díj. Nyárádmagyarósi vegyes tánccsoport; Ludasi Művelődési Ház népi zenekara; Contiu Ioan, a rácsi művelődési otthon népdalszólistája; Abódi Béla, a szovátai fafeldolgozó tízévi munkásklubjának népdalszólistája; Baciu Elena népi alkotó — fehéregyházai mtsz; Józsa Ferenc színes diapozitív felvétel, marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát építőtelepe. .,Az oszlopokon túl“ c. film a marosvásárhelyi Szakszervezetek Művelődési Háza, készítette Schnedarek Ervin, Grossu Emil, Olariu Silviu grafikus, marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet. Barangolás az alkotó lélek tájain Lyka Károly gazdag, szinte minden elméleti és gyakorlati kérdést átfogó munkássága után nagy erőpróbára vállalkozik a szakíró, aki a mai modern művészet és a nagy közönség belső kapcsolatáról, a szakmai kérdések özönéről igyekszik írni. Talán soha nem volt ennyire fontos beszélni arról, ami ma művészet — avagy csupán érdekességszámba menő jelenség, újítás avagy sarlatánság, alkotói hozzáállás avagy feltűnési vágy. Tudjuk, hogy művész és közönség között szakadék tátong — hiszen világméretű jelenségről beszélhetünk. És a szakadék felett átívelő palló felépítésére — a néző és alkotó közötti találkozás érdekében — már nem egy szakíró vállalkozott. Évszázadokon keresztül művész és műélvező (többnyire mecénás) az örök szépségkeresés folytán megfértek egymás mellett annyira jól kiépült kapcsolatban, hogy csak a XIX. században jelent meg a műalkotás iránt érdeklődő megszaporodott néző mellett a közvetítő szerepet vállaló — a képzett és mai értelemben kritikusként ismert — szakember. A már említett szakadék éppen ezért nem kizárólagosan mai jelenség, mert alapjaiban egyidős BALÁZS IMRE (Folytatás a 4. oldalon) VÖRÖS ZÁSZLÓ — 5. OLDAL