Vörös Zászló, 1979. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)

1979-09-01 / 205. szám

A színházművészet mérlege Hogy a művészet is lehet össz­népi ünnepség, nemes vetélkedés tárgya, — nemcsak a tested­zés —, az antik görögök „lelemé­nye“ volt. Művészetük túláradó vitalitásának megnyilatkozása Számunkra — jelképe, öröksége. Mert a szellem csiszolására, a lélek örömére — bevallottan mo­rális célzattal — honosították meg vetélkedőiket, lett légyen a költők, festők (nemcsak a spor­tolók) föllépése, megkoszorúzása az olimpiai játékokon, vagy a tragédiaköltők nemes versengése a körszínházak tízszeres közön­sége előtt. Évezredekkel az idők távolában, az európai művelő­dés ősi bölcsőhelyén. Kísért a párhuzam, hogy en­nek az össznépi jellegnek, a mű­velődés demokratizmusának (lám, még a szó is görög eredetű!) a szellemében ölt országos mére­teket a magunk­ egész népet mozgósító vetélkedője, a nemrég lezárult „Megéneklünk, Romá­nia“ fesztivál II. rendezvény­­sorozata. Az eredmények kihir­dett­ettek, a morális nyereséget hosszú távon hasznosítanunk kell. Már a júliusi döntő szakasz után értékelték a lapok, (zsűri­tagok, szakemberek tollából) a fölmérhetetlen művelődési, szak­mai, nevelési nyereséget és nem hallgatták el — e nagy horderejű program életképességének bizony­ságaként —, ha valahol lemara­dást, formalizmust, didakticiz­­must, túlstilizálást, önelégültsé­get vagy középszerűséget tapasz­taltak, természetes kísérőjelen­ségként egy milliós lélekszámú, friss vérkeringést, szellemi gya­rapodást hozó mozgalomban. Lásd a Teat­rül, a Contempora­­nul, a Hét, a Románia literara stb. hasábjait — a szakmai fele­lősség és erkölcs nevében. Mind­ezt érvként szavatolja — a ki­tüntetett művészek, előadások minősége, művészi rangja. A „meg nem koszorúzottakat“ pe­dig serkentsék a tanulságok: nézzenek szembe tárgyilagosan a maguk teljesítményével, az ön­képzés kötelezettségével. A műfajok s művészeti ágak ö­­zönében drámairodalmunk és színművészetünk is megmérette­tett. Annyi máris bizonyos, hogy csak az olyan színjáték állja a művészi szép és művészi igaz­ság követelményeit, melynek „hajtóereje“ a kortársaknak szánt felelős mondanivaló­. A­ká­r törté­nelmi, akár korunkbeli témához nyú­l az író. Ennek legszebb iga­zolásaként ítélte a bíráló bizott­ság a drámairodalom díját Sütő Andrásnak, amikor történelmi drámaciklusát és „Vidám si­rató. ..“ c. népi komédiáját mél­tatta kitüntetésre. A felelősségteljes alkotói hoz­záállásnak köszönhető, hogy Ma­ros megye művelődési intézmé­nyei, hivatásos művészei (akár­csak műkedvelői) közül igen szép számmal szerepeltek a fesztivál „legjobb helyezettjei“ között. I. díjban részesült a Maros­vásárhelyi Nemzeti Színház ma­gyar tagozata Vidám siratók egy bolyongó porszemért c. előadá­sával, Harag György és Hunyadi András rendezésében. A forró hangulatú fővárosi föllépésen zsűri és közönség szűnni nem a­­karó nyíltszíni tapsokkal jutal­mazta — a nagy győzelem elő­jeleként — e különös, modern farsangi játékot, melynek során az ősi, mezőségi farsangolás me­zében „temetik“ az erkölcsi meg­­tévelyedés „áldozatait“, sütői megfogalmazásban, a „végtag- és eszközembereket“. Harag Györ­gyöt egyébként a ren­dezés I. dí­jával tüntették ki, az öreg ház c. Csíki-darab színreviteléért a Kolozsvár-N­apoca­i Magyar Színházban. Romulus Guga Ripacsok éj­szakája (Noaptea cabotinilor) c. színművének, a kollektív önvizs­gálat korszerű lelkiismeretdrá­­májának magasfeszültségű szín­padi transzponálását méltányol­ta II. díjjal a bizottság, a Ma­rosvásárhelyi Nemzeti Színház román tagozatán. Az Ír­ószövet­ségi díjjal kitüntetett színmű „lelkiismeretviharok dúlta“ drá­mai légkörét teremti meg Dan Alecsandrescu rendezése és a színészek feszültségteremtő csa­patjátéka, hogy majd a nyugha­tatlan igazságkeresés katarzisa oldja föl a néző előtt az erkölcsi dilemmát. A férfialakítás 7. díját, Amza Pelleával és Stefan Iordachéval megosztva, a marosvásárhelyi színház művésze, Tarr László nyerte el, Fügedes szerepének vérbő megformálásáért (Vidám sirató...). Az ismertebbek közül említsük meg Visky Árpád (Sep­siszentgyörgyi, Vadász Zoltán, Bere­cz­cy Júlia (Kolozsvár-Napo­­ca), Carmen Galin (Teatrul Mic), (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás augusztus 18-i számunkból) Amikor kiléptünk a fogda ajtaján, riasztó kép fogadott. 8—10 kétségbeesett ember állt az udvar közepén, körülfogva néhány kakastollas csendőrtől. Amikor hozzájuk értünk, megkérdeztük az egyi­ket: hova írisznek? Nu $tiu sigur... a?a se aude la granita... ne arunca peste hotar. (Nem tudom biztosan — úgy hal­latszik, a határra. Átdobnak a határon). Olyan megdöbbentő volt a hír, hogy a nyelvem megbénult... nem tudtam hirte­len lefordítani a hallottakat Soós Jóska bácsinak. .. De az öreg, aki három nappal korábban megsejtette, hogy valami nagy aljasságot készítenek ellenünk, nem várta meg, míg az egész mondatot lefordítom... Ahogy kimondtam, hogy „át akarnak...“ felordított, olyan hangon, amilyet életem­ben még eddig nem hallottam: engem? engem akarnak átdobni a határon??? még az a megváltó vén úristen sem. Hátva igen, de élve nem! Jóska bácsi dühkitö­rése engem és Mihály Jóska bácsit is magával ragadott. Ordítottunk... hogy mit? magam sem tudom, csak ordítottunk olyan borzalmasan, hogy a megriadt rendőrtisztek az épületből mind kiszalad­tak. A csendőrök s az udvaron levő ren­dőrök ránk vetették magukat és lefogtak. Jóska bácsi kiszabadította fél kezét és le­tépve melléről a ruhát-inget, ordította — már nem is emberi hangon — ide jöjj! ide szúrj! öjjetek meg, de élve az én szülővárosomból el nem hurcoltok. A nagy ordítozásra kijött Angyal őrnagy is, a remdőrfőparancsnok. Harsány hangja belehasított a szörnyű hangzavarba „mi van ott? mi az? engedetlenség? lázadás?“ Jóska bácsi ugyanolyan hangon ordította vissza: nem megyünk! nem megyünk ki a városból! inkább itt haljunk meg, mind a hárman, de nem megyünk! Nincs olyan hatalom, hogy mi kimenjünk a városból. A rendőrparancsnok kapcsolt s látva mindhármunk feldúlt arcát, Jóska bácsi széttépett ruháját, kiadta a parancsot: hozzák mind a hármat fel hozzám! Hogy hogy nézzünk ki, bárki elkép­zelheti. A rendőrőrnagy ■egyikről a má­sikra kapkodta a szemeit, majd felszólí­tott, mondjuk el, mi történt. Jóska bácsi még mindig magánkívül volt. Ajkai resz­kettek, valamit akart mondani. .. majd rátette kezeit a vállamra s hörögve mond­ta: mondjad, Pali... Az őrnagynak el­mondtam ugyanazt, amit a kémelhárító tisztnek, majd hozzátettem: amikor a caracali lágerből elbocsátottak, egy kö­telezvényt írattak alá velünk, hogy soha nem fogunk Románia területére lépni. A csendőrök el akarnak vinni, hogy átdob­janak a határon... a román granicsárok éjjel visszadobnak. .. s menne ez a lab­­dázás addig, amíg le nem lőnének mind­hármunkat, mint szökevényeket. Ez a já­ték nekünk a halálunkat jelentené. Nem vagyunk hajlandók ezt az emberkínzást elviselni. Haljunk meg inkább itt a szülő­földünkön, ahol összes őseink nyugosz­­nak... de nem megyünk. Mi semmi bün­tetendő cselekményt nem követtünk el, miért csinálják ezt velünk? Őrnagy úrnak bejelentem közös elhatározásunkat — mondtam —, hogyha megpróbálnak elvin­ni, legyen éjjel vagy nappal, le fogunk feküdni a földre, fel fogjuk verni a város nyugalmát, mert ordítani, tiltakozni fo­gunk az ellen az igazságtalanság ellen, hogy három régi vásárhelyi család tagját minden ok nélkül szülőföldjéről kitolon­­colják. Az őrnagy le nem vette rólam a sze­mét, amíg beszéltem. De hát mi a kéré­sük? — kérdezte. — Tartsuk itt a rendőr­ségi fogdában? Jóska bácsi — aki időköz­ben egy kicsit megnyugodott — közbe­szólt: nem őrnagy úr! helyezzenek sza­badlábra. Az őrnagy nem felelt, idegesen dobolt ujjaival az íróasztalon, majd fel­kelt és kiment az irodából. Néhány perc múlva visszajött és azt mondta: nézzék emberek, én magukat beinternálom a Vá­sárhely határában levő internáló táborba, amelynek maguk lesznek az első lakói... Jóska bácsi közbevágott, és hol van az a tábor? Én azt nem tudom megmondani, mert nem ismerem még a város környé­két... csak annyit tudok, a Maros partján a gát fölött. Elfogadjuk — mondta Jósk­a bácsi, majd megkérdezte: védőügyvéd be­jöhet hozzánk, hogy védelmünket ellássa? Az internáló táborok szabályzata ezt meg­engedi — mondta k kategórikusan az őr­nagy. A kihallgatás véget ért, az ön­­távozáskor utánunk szólt: Kérem, visel­kedjenek fegyelmezetten. Megígértük. Néhány perc múlva újra cellánkban voltunk. Ott értesültünk, hogy a többie­ket sem vitték el. Másnap velünk együtt jöttek az internáló táborba. Még egy fél­órája sem voltunk cellánkban, újra csat­tant a zár, a kulcsos hozta a kenyér és apróra vágott szalonnadarabk­ákat s né­hány almát... Nagyon éhesek voltunk... a történtek után megnyugodva ettük a szerény otthonit. A­zon gondolkoztam, va­jon a kintiek tudják-e azt, miken men­tünk keresztül az elmúlt órákban? Tud­ták! Erre úgy jöttünk rá, hogy a küldönc rendőr, aki az ételt hozta, és a kulcsos beszélgettek. Küldönc, de hát tulajdon­képpen miért volt az a nagy ordítozás? Kulcsos: a három kommunista megtagad­ta, hogy a csendőrökkel elmenjen. Kül­dönc: s a csendőrök mit csináltak? Kul­csos: mit csinálhattak? Ha bajonettel ösz­­szeszurkálják őket, akkor sem mentek volna el, úgy megvadultak. Küldönc: ilyen merészek itt a zsidó kommunisták? Kulcsos: ezek nem zsidók... ezek széke­lyek. Küldönc: hát a székelyek közt is vannak kommunisták? Kulcsos: úgy lát­szik... Küldönc: keményfejű, vad embe­rek, úgy ordítottak, hogy kihallatszott az utcára, az emberben megfagyott a vér. .. Őrmester úr! én azt hiszem, ezekkel még sok bajunk lesz. .. A kulcsos valamit hümmögött... Az ordítozás tehát kihal­latszott az utcára, aztán a hír is ki­szivárgott hamarosan. A csibész­képű ki­segítők fecsegték el, hogy jólinformáltsá­­gukat fitogtassák... Másnap délután sorba állítottak, rend­őrök fogtak közre s mi 12-en, a maros­­szentgyörgyi ideiglenes internáló tábor első lakói elindultunk a Maros parti in­ternáló táborba. VERESS PÁL ÍRÁSA- A Megéneklünk, Románia II. fesztivál döntőjének megyénkbeli díjazottjai HIVATÁSOS ELŐADÓK ÉS élő ALKOTOK. «ÉV I. díji Sütő András Három dráma c. kötetéért és a Vidám sirató egy bolyongó porszemért c. színművéért; a Vidám sirató egy bolyongó porszemért előadá­sáért a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata; Tarr László, a Marosvásárhelyi Nem­zeti Színház színművésze, a Ma­rosvásárhelyi Állami Filharmó­nia kamarazenekara; Izsák Már­ton szobrász, a Győzelem című szoborcsoportért. II. díj: Romulus Guga Noap­tea cabotinilor előadásáért — a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín­ház román tagozata; Ádám Er­zsébet, a Marosvásárhelyi Nem­zeti Színház színművésznője, a „Vadrózsák“ előadásáért; Tamás Anna, a Marosvásárhelyi Nem­zeti Színház díszlettervezője, a Vidám sirató egy bolyongó por­szemért díszletterveiért; Maros­vásárhelyi Állami Filharmónia Szimfonikus zenekara; Marosvá­sárhelyi Állami Filharmónia ve­gyes kórusa; Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vonósnégye­se; Valeriu Maior, a Marosvá­sárhelyi Állami Filharmónia he­gedű szólistája; Marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes; Csíky Boldizsár zeneszerző. III. díj. Romulus Fenes, a Ma­rosvásárhelyi Állam­i Színház díszlettervezője a „Noaptea ca­botinilor“ díszletterveiért; Tóth Erzsébet, a Marosvásárhelyi Mű­vészegyüttes énekes szólistája. MŰKEDVELŐ ELŐADÓK ÉS ALKOTÓK I. díj. A Vátava-i művelődési otthon folklóregyüttese; a Kis­ipari Szövetkezetek Megyei Szö­vetsége tánccsoportja; Seulean Gheorghe, a marosvásárhelyi Metalotehnica Vállalat táncos szólistája; a Marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát „Streagul“ dalos-táncos együttese; Biril Ve­­ta, a Tirnaveni Vegyipari Kom­binát népdalszólistája; Marosvá­sárhelyi Népi Művészeti Iskola női kamarakórusa; Egészségügyi szakszervezet és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet kamara­­zenekara; a szászcsávási műve­lődési otthon vegyeskórusa; a hodáki művelődési otthon furu­lyaegyüttese; Baciu Gheorghe, a Mihai Viteazul-i művelődési ott­hon furulyaszólistája; Roman Albu műkedvelő képzőművész — Tirnoveni művelődési ház. II. díj. A Tusin-i művelődési otthon tánccsoportja; a jobbágy- országos telki művelődési otthon folklór­együttese; a lövéri művelődési otthon népi szokásokat bemutató folklóregyüttese; a régeni mű­velődési ház vegyeskórusa; a cincas-i citera- és dalcsoport; Tompa Ferenc, a Metáius Szö­vetkezet keramikusa; Kaláka Jobbágytelkén c. film, készítette Lehnedarek Ervin, Szélyes Fe­renc, a Szakszervezetek Műve­lődési Háza filmklubja. Maros­­vásárhely, Brigádosok­ c. film, készítette Nemes László, az Elec­­tromures vállalat filmklubjá­nak tagja; Kocsis Franciska, mű­kedvelő költő, Építkezési és Sze­relési Tröszt; Lőrincz Ágnes és Csiszér Lőrinc, a Kisipari Szö­vetkezetek Megyei Szövetségének táncos szólistái. III. díj. A segesvári Művelődési Ház tánccsoportja; a szentgericei művelődési otthon női tánccso­portja; a libánfalvi művelődési otthon művészbrigádja; Cozac Alexandru, a ludasi Művelődési Ház hegedű szólistája; Varga Emanoil, a sármási művelődési otthon hegedű szólistája; Oltean Silvia, a Kisipari Szövetkezetek Megyei Szövetségének népdal­szólistája; Tudorán Izidor, a Marosvásárhelyi Vegyipari Kom­binát népdalszólistája; a seges­vári Művelődési Ház kamara­­kórusa; Tamás Pál grafikus a Marosvásárhelyi Vegyipari Kom­binát; Fali Sándor keramikus — nyugdíjas; Popa Teodor szob­rász, — Tirnaveni Vegyipari Kombinát; Bádea Rodica, a Boiu-i mtsz népi alkotója; Eresei Anna népi alkotó, — Electromu­­ves vállalat; Márkodi Anna népi alkotó, — nagyernyei mtsz; Ke­rekes Péter színes diapozitív felvétel — Marosvásárhelyi Cu­korgyár; Török Gáspár, művészi fénykép, vegyipari építőtelep; Balogh László művészi fénykép, — Prodcomplex; Minőség c. film, a marosvásárhelyi Augusztus 23 Fafeldolgozó Vállalat filmklub­ja, készítette Rigmányi Bene­dek.­­■Vasile Pop folklórista, „Pe Mures ?i pe Cimpie“ c. kötetéért — bándi művelődési otthon; Liviu Cira zeneszerző kórusmű­veiért — régens Művelődési Ház; Szász Erzsébet, népi alkotó. — csíkfalvi művelődési otthon. IV. díj. Nyárádmagyarósi ve­gyes tánccsoport; Ludasi Műve­lődési Ház népi zenekara; Con­­tiu Ioan, a rácsi művelődési otthon népdalszólistája; Abódi Béla, a szovátai fafeldolgozó tí­zévi munkásklubjának népdal­szólistája; Baciu Elena népi al­kotó — fehéregyházai mtsz; Jó­­zsa Ferenc színes diapozitív fel­vétel, marosvásárhelyi Vegyipari Kombinát építőtelepe. .,Az osz­lopokon túl“ c. film a maros­vá­sárhelyi Szakszervezetek Műve­lődési Háza, készítette Schneda­­rek Ervin, Grossu Emil, Olariu Silviu grafikus, marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Inté­zet. Barangolás az alkotó lélek tájain Lyka Károly gazdag, szinte minden elméleti és gyakorlati kérdést átfogó munkássága után nagy erőpróbára vállalkozik a szakíró, aki a mai modern mű­vészet és a nagy közönség belső kapcsolatáról, a szakmai kérdé­sek özönéről igyekszik írni. Talán soha nem volt ennyire fontos be­szélni arról, ami ma művészet — avagy csupán érdekességszám­ba menő jelenség, újítás avagy sarlatánság, alkotói hozzáállás avagy feltűnési vágy. Tudjuk, hogy művész és közön­ség között szakadék tátong — hiszen világméretű jelenségről beszélhetünk. És a szakadék fe­lett átívelő palló felépítésére — a néző és alkotó közötti találko­zás érdekében — már nem egy szakíró vállalkozott. Évszázadokon keresztül művész és műélvező (többnyire mecénás) az örök szépségkeresés folytán megfértek egymás mellett annyi­ra jól kiépült kapcsolatban, hogy csak a XIX. században jelent meg a műalkotás iránt érdeklődő megszaporodott néző mellett a közvetítő szerepet vállaló — a képzett és mai értelemben kriti­kusként ismert — szakember. A már említett szakadék éppen ezért nem kizárólagosan mai je­lenség, mert alapjaiban egyidős BALÁZS IMRE (Folytatás a 4. oldalon) VÖRÖS ZÁSZLÓ — 5. OLDAL

Next