Vörös Zászló, 1980. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-01 / 51. szám

/ «ODyllOH * MUrvrXMXT • VS l/vn tin is író és olvasó Mikor a Falusi Könyvhónap keretében rendezett találkozók■ól értesülök, minditt eszembe jut, milyen fehér holló volt a g helmi a múltban, de mennyire természetes tartozéka életünknek manapság. Régen egy alág választotta el az írót olvasói zömétől: túl azon, hogy sok volt az írástudatlan, azoktoz sem könnyen találta meg az utat, akiknek a műveit szána. Most pedig írók légiója árja az országot — télen a falakat is —, egymást érik találkozóik az olvasókkal, arról nem beszélve, hogy jelentősebb jármű puszta megjelenése alkalma termékeny eszmecserére. Társadalmunk eredendő demokratizmusa jut kifejezésrebben, valamint számtalan egyéb elenségben: az a reális egyeneség ember és ember között, melynek megvalósulását kizáróag a szocializmus teszi lehető. A demokrácia persze nem a mi korunk találmánya: Athén polgárai időszámításunk előtt él ezredévvel éltek már elegeivel. Azt sem tagadhatja senki, hogy a polgári demokrácia semegy szabadságjogot meghonosított az illető országokban, le megtépázott, szárnyaszegett néphatalomh az, melynek bizonyát között X-nek autógyára an, míg Y-nak kerékpárra sem útja, márpedig a kapitalizmust a részleges, gazdasági eyenlőtlenségre épülő, korhadt emokráciát perpetuálja. Egyeül a méltányos-igazságos szoialista rend keretei között vált lehetővé a hamisítatlan, raidi néphatalom, miután a termelőeszközök , köztulajdonban annak, a dolgozók pedig a végett munka arányában részesülek anyagiés nem csak anyagi javakban. nem üres frázis ibbé az egyenlőség, hiszen tévék bizonyítják érvényesülést Sróember előtt éppen ezértem lebeghet magasztosabb cél, mint a hozzájárulás e mélyenemokratikus társadalom szilurén tökéletesítéséhez. Ezt abban művészete sajátos eszközivel valósítja meg, vagyis alátásokkal igyekszik hatni emírtársai tudatára, mert a termybe iktatott egyenlőség mégis azt jelenti, hogy a minden ipi életben sem érvényesül mmiféle megkülönböztetés emír és ember között: hosszú időt ■sz igénybe is minden nemzetkkel elölről kezdődik) a foamat, melyben a politikum ikummá mélyül és magatarsban jut kifejezésre. Vegyük a *k egyenjogúságát például. Aldmányunk évtizedek óta kiondta és biztosítja, de: vajon lelke mélyén elfogadja-e minnki — összes kihalásaiban — az egyenlőséget?; szívesen fogadja-e minden férfi, ha teszem azt nőszemély vezetése alatt kell dolgoznia?; és a családi terhek viselésében méltányos-e minden esetben az a bizonyos munkamegosztás? — Nem kétséges, hogy időbe telik, míg a múltban gyökerező rossz beidegződések meg téveszmék kigyomlálódnak mindannyiunk tudatából, hogy korszerű, szocialista meggyőződésnek engedjék át a helyüket. Az irodalom pedig — s általában a művészet — sokat tehet azért, hogy érzelem- és gondolatvilágunk szüntelenül gazdagodjék és a kívánt irányban alakuljon. író számára valóban nem létezhet társadalmi rendelés, amit ennél boldogabban teljesítene, hiszen átvirrasztott éjszakái, az úgynevezett vajúdás kínjai nyernek ezáltal igazolást s értelmet. Kettőn áll azonban a vásár— az olvasónak is tennie kell valamit annak érdekében, hogy az eredményes, termékeny dialógus létrejöhessen. Nevezetesen: olvasnia kell; olvasnia minél többet-jobbat és állandó jelleggel; törődnie saját szellemi gyarapodásával, valahogy úgy, ahogy öntözéses alapon gazdálkodó kertész törődik a palántáival. Ne higgyük, hogy ilyen téren minden a legnagyobb rendben van! Magas fokú fegyelmezettségre van szükség ahhoz, hogy kötelező elfoglaltságaink s bokros teendőink közepette mindennap szakítsunk egy-két órát. .. Móricz Zsigmondékra is. Még több fáradozásunkba kerül, ha gyermekünkből s unokánkból nemcsak embert, hanem a nagy írókkal szíves örömest „el-elbeszélgető“ embert, pontosabban OLVASÓT akarunk faragni. És talán legmakacsabb rossz szokásainkkal riadtunk fel, amikor nemes szórakozásaink számbavételekor a jó film, jó darab, jó koncert mellett egy jó könyvről is gondoskodunk mindegyre. író és olvasó csöndes dialógusa évezredek óta hathatós módja eszköze az embernevelésnek — számtalan nagy ember elmondta, mi mindent köszönhet kedvenc íróinak. Itt és most azonban e téren is óriási feladatok tornyosulnak előttünk, amennyiben a mi emberünk egy alapvetően igazságos, mélyen demokratikus, sokoldalúan fejlett, szocialista (és maholnap kommunista) társadalom embere. Természetes, hogy kialakítása és pallérozása elképzelhetetlen a klasszikus és jelenkori írók közreműködése nélkül. Szél Viktor, a kritikus, hazatért a faházból, kávét főzött, leült az íróitalhoz és papírt fűzött az írógépbe, szerette nyomban előadás után megírni kritikát, akkor még frissen élnek benn darab keltette hatások. Összerán- tta hát a homlokát, és néhány pillatnyi töprengés után verni kezdte alentyűket. Amikor túljutott az első gondolaton, rregni kezdett a telefon. Fejében már következő mondat kavargott, úgy ment,emelni a kagylót. Vágner Samu — fi íróbarátja — volt. — Öregem, hogy tetszett a darab? kérdezte Samu. — Hát... — Gondolom észrevetted — folytatta író —, hogy a harmadik felvonás írnivaló, így nem lehet befejezni egy rabot! És az első felvonás is sántít. A sodik még elmegy, abból semmit sem ■et érteni, így mindenki azt gondol, az akar. Mit szólsz hozzá? — Azért, amikor a hősnő ledobja a ■röszakolt gondolatokat... — Ah! Az csak Brigitta nagyszerű okának köszönhető. Nélküle az egész ■ab lyukas garast tem ér. Különben nem akarlak befolyásolni, te úgyis a saját véleményedet írod majd meg. Nem is zavarlak tovább. Jó munkát! Szél Viktor eltűnődött: valóban, a harmadik felvonás mintha sántítana egy kicsit. De Brigitta valóban csodálatos. Miközben visszaült a gép mellé, az is eszébe jutott, hogy Samu és Nemere, a darab szerzője, utálják egymást. De vajon miért? Nem volt ideje töprengeni. Ismét megszólalt a telefon. — Remélem, nem zavarlak — szólt a színház igazgatója kissé álmos hangon. — Dehogy! Éppen a kritikát írom. — Tudod, én nem akarok beleszólni, de a múltkor eléggé lerántottad az előadásunkat. Hogy nem volt benne élet, hogy nem volt benne tartalom, egyszóval semmi. — Miért? Volt? — Ha te ilyesmiket írsz, akkor mi üres nézőtérrel játszunk és üres marad a kassza is. Ugye megértesz. Szél Viktor megértette. De a darab nem remekmű. Ha dicséri, mit szól hozzá a többi kritikus? Pancsernek nézik, akinek bármit mutatnak, csak hozsannázni tud. Brigitta játékát fogja előtérbe helyezni, a darabot csak úgy mellékesen megemlíti. Most, hogy megkapta a vezérfonalat, megkönnyebbülten ült vissza az írógéphez. Nem kopogtathatott sokáig. A telefon ismét felállította. Bund Vera — aki valamiért kimaradt a szereposztásból — csicsergett a kagylóban. — Remélem, még nem aludtál, Viktorkám. Hogy vagy? Már rég akartalak hívni, de rémesen el vagyok foglalva. Mikor ülünk be valahová egy kis csevegésre? Szél Viktor szemei előtt nyomban megjelentek Vera sokszor megálmodott idomai. — Amikor akarod — válaszolta. — Mit szolnál a holnap délelőtthöz? — Pompás! Tizenegykor a színház kávézójában. A régi barátok nem felejthetik el egymást — énekelte pajkosan Vera. — Egyébként mit szólsz a ma esti előadáshoz? — Nem is tudom, mit mondjak. — A darab még elmegy, hanem Brigitta! Teljesen kiesik a szerepből. Egyebet sem tud, csak bájologni. Remélem, te nem dőlsz be a néha elővillanó női lábaknak. — Ah, dehogy. — Tehát holnap! Várlak — búgta Vera és letette a kagilót. Szél Viktor feje fájni kezdett egy kicsit. Valóban, Brigitta lába egészen jól látható a második felvonás végén, amikor a csengetésre kijön a fürdőszobából és áthalad a színen. De őt pompás női lábakkal nem lehet lekenyerezni. Leült és megírta a cikket. A darab mély problémákat vet fel, originális elemekkel, struktúrája koherens, a szereplők játéka harmonikus, jól adaptálják magukat és nóta bene az egész. . . bár néhol opponál. Hogy miről van szó, az mindenki előtt világos. • VIOREL HORN Havaskürtök harsány örömével teremtő tettre hív e pillanat — míg álmainkból valóságot érlel a legemberibb, békés gondolat, melyet mi szavazatba foglalunk, hitünkkel, és tisztelegve hazánknak adunk. E földet kertté műveljük kezünkkel — vörös rózsája: a szavazatunk! Hitünket oltjuk mi a szavazatba. Szívünk és elménk vágya benne van. Emberségünket növeszti, magasra szabad sorsunkét, szépen, pontosan. BÖLÖNI SÁNDOR fordítása A mi szavazatunk AZ ALKOTÓ MŰHELYÉBEN FILMEN ÉS SZÍNPADON Beszélgetés AdÁM ERZSÉBETTEL Miért nem láttunk az utóbbi időben a színház nagy színpadán egyetlen szerepben sem? A magyarázat egyszerű: a színház régebbi vezetősége bizonyos elfogultságok és előítéletek következtében reám éppen úgy nem osztott szerepet, mint több fiatal, szerintem sokkal jobb sorsra érdemes tehetséges pályatársamra. Ne firtassuk a múltat. Az ilyen mérlegelés nem is az én dolgom, de nyugodtan elmondhatom: bizakodva és nagy-nagy munkakedvvel tekintek színházunk jövője elé... Mivel magyarázható jó közérzeted? Az állandó munkával, a szakadatlan művészi erőpróbával, amivel az elmúlt évadban sem az a színház tüntetett ki, amely 10 évvel ezelőtt, friss színészdiplomával a zsebemben ellenállhatatlanul ragaszkodott hozzám, hanem a Buftea-i filmstúdió. Nem tagadom, könnyen elviseltem a színpadi mellőzöttséget, mivel éppen ebben az időszakban bíztak rám Bukarestben négy rendkívül szép és izgalmas filmszerepet. Ezek szerint filmpremierek előtt állsz? Boldogan válaszolok kérdésedre. Boldog vagyok, mert a Buftea-i stúdiók rendezői és a román színjátszás élvonalához tartozó nagy filmpartnereim (mint pl. Beate Fredanov, Leopoldina Balanuta, Olga Tudorache, Ilarion Ciobanu, Mircea Diaconu, Ion Caramitru, Ovidiu Moldovan, Alexandra Répan, Papaiani stb) visszaadták erőmbe vetett hitemet, művészi önbecsülésemet, színészi méltóságtudatomat. Milyen filmekben láthatunk legközelebb? Szerencsétlenségemben kivételes szerencsém volt: az egyik legtehetségesebb, legeredetibb arcélú filmrendező , Dan Pita egymás után két gyönyörű filmszerep megformálását bíztál rám. G. Cǎlinescu — Szegény Ioanide: Fekete komód c. regényei alapján írt filmben játszottam Caty Zanoaga szerepét. Dan Pita új filmjét rövidesen bemutatják. A másik szerep, amellyel ugyancsak Dan Pita tüntetett ki. Titus Popovici háromrészes western filmjének III. folytatásából való (Pruncul, petrolulsi ardelenii — A kölyök, a petróleum és az erdélyiek), ennek a filmnek a forgatását még nem fejeztük be. A múlt nyáron, pihenőszabadságom alatt végig dolgoztam. D. R. Popescu — Zbor planat (Siklórepülés) című, egy munkatelep fiataljainak életét ábrázoló filmjében játszottam az egyik jelentős szerepet. A film rendezője Lucian Mardare. Ez a filmünk is a közeljövőben bemutatásra kerül. S aminek talán a leginkább örvendek: a napokban kezdtük el forgatni Aurel Mihale filmjét. George Coruca rendező irányításával, címe: Casa de piatra (Kőház). A film egyetlen női főszerepet, egy, az antik tragédiák hősnőire emlékeztető, tragikus sorsú nő alakját kell életre keltenem. A hősnő foglalkozása: tanítónő. A filmen magyarul beszélek. Az első részét már el is készítettük, a film második felét Budapesten forgatjuk, az Erzsébet hídfőnél, március közepe táján. És még egy kérdés: készülsz-e új pódium műsorral? Igen, nagy kitartással dolgozom a 400 évvel ezelőtt született nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor szelleme előtt tisztelgő Móricz Zsigmond műsoron, melynek címe „A nap árnyéka“ , amelyet ez év tavaszán szeretnék bemutatni színházunk Stúdió termében, és sok-sok falu, község művelődési háza színpadán. És most a Nem zárjuk kulcsra az ajtót című drámában játszod a leányszerepet? Igen, boldog vagyok és hiszem, a közönség is elégedett alakításommal. .. .Valóban Ádám Erzsébet meggyőzőim kelti életre a darabban szereplő munkásnő figuráját. A közönség örömmel fogadta a fiatal művésznő újabb színpadi bemutatkozását. DÉZSI ÖDÖN KÖNYVSZEMLE Kevés író hiszi: az élet úgy ahogy van, regénybe vagy novellába foglalható. Kevesen bíznak élményeik színességében, jelentőségében és abban, hogy nem muszáj nyelvileg is „fűszerezve“ tálalni őket. E kevesek közé tartozik „A hollandi doboz“ című kötet szerzője.*) Bátor, sőt vakmerő író Varró Ilonát hiszen „kiadja“ önmagát, sérelmeit, kétségeit, örömeit úgy mondja el, hogy legtöbbször nem is próbál ködösíteni, nem akarja azt a benyomást kelteni, az egyes szám első személy használata csak forma. Nem szakad el egy pillanatra sem saját valóságától, bizonyára nem hiszi, élethű novella tiszta kitalálásból is keletkezhet. És a „nemeket“ tovább lehet sorolni. Nem akar bűvészkedni, nem próbál utánozni vagy sajátos modort kialakítani, amelyből már az első mondatok elolvasása után meg lehessen állapítani a szerzőséget (s ezzel együtt le is tenni a könyvet). Jól megkülönböztetve az első meg másodrendű dolgokat, csak a fontosabbnak tűnővel, főleg a jellemet, s nem a sorsot meghatározó dolgok elemzésével foglalkozik. (Bár a jellem sorsdöntő is lehet). Könynyen megállapítható: igazi nőíró, aki bármiről, bárkiről is beszéljen, mindig a tükör előtt áll... Novelláiban sok a líraiság, bár ennek a szövegből is szembeötlő jegyei hiányoznak. De nem a kifejezőeszközei, hanem az írói alapállása szerint lírai Varró Ilona. Az érzelmek néha elhomályosítják a történéseket. Legjobb írásaiban szelíd vagy fanyar, vagy tragikus irónia is lappang. Az irónia pedig az igazság előszobája, ugye?! Azt viszont le lehet szögezni: novelláinak többsége nem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Bizonyos helyzeti, szakmai vagy lelki azonosság szükséges a VARGA SÁNDOR (Folytatás a 4. oldalon) Az eredetiség igénye VÖRÖS ZÁSZLÓ — 3. OLDAL