Vörös Zászló, 1982. augusztus (34. évfolyam, 180-204. szám)
1982-08-01 / 180. szám
1 OLDAA — VÖRÖS ZÁSZLÓ A hírnév megőrzéséért Szováta országos viszonylatban is egyik legkeresettebb és legjelentősebb gyógyfürdő. Látogatottságát festői környezetének, sajátos mikroklímájának, s nem utolsó sorban gyógyvizének köszönheti. Az utóbbi 15 évben a fejlesztési programok megvalósítása, államunk hathatós anyagi támogatása következtében az említett kedvező tényezők újabbakkal egészültek ki. A villák nagy részének korszerűsítése, új szállodák és a gyógykezeléshez szükséges helyiségek építése, új berendezésekkel való felszerelése által a szovátai gyógyfürdő az ország egyik legkorszerűbb, egész évben üzemelő gyógykezelési helyévé fejlődött, amely iránt külföldi és belföldi vendégek egyaránt fokozódó érdeklődést tanúsítanak. A gyógyfürdő jelentőségét befogadóképessége is igazolja. A villák, szállodák nyári időben a kempingházakkal együtt 3 748 helyet jelentenek. — Egy fürdőhely népszerűségét, látogatottságát az említett tényezők mellett még sok más objektív és szubjektív tényező is befolyásolhatja — mondja Nagy Ferenc, a Fürdővállalat aligazgatója. — S e téren a vendégek anyagi helyzetétől kezdve az időjárásig, a személyzet magatartásáig, tényezők egész sora játszik közre. A tavasz rendellenes késése miatt például áprilisban szokatlanul kevés vendégünk volt. És a csúcsszezon is közel háromhetes késéssel indult. Szerencsénkre a látogatottság kérdésében nem egy hónap, hanem az egész év mondja ki a döntő szót. — Az elmúlt évekhez viszonyítva sem történt visszaesés a látogatottság tekintetében? — Összességében nem volt visszaesés, összehasonlításként az elmúlt négy év július 27-i helyzetére hivatkozom. 1979. július 27-én 3178, 1980-ban ezen a napon 3 281, 1981-ben 3 288 és ma 3 315 vendégünk van. Első félévi tervünket is az áprilisi gyengébb forgalom ellenére 96 százalékban valósítottuk meg, amit a II. félévben jóval túlhaladunk. A most épülő szálloda korábbi befejezése nem vezetett volna oda, hogy a megnövekedett kapacitást nem tudják kihasználni? — Ellenkezőleg. Munkatelep közelében a vendégek nem szívesen nyaralnak. A külföldi vendégek különösképpen érzékenyek az ilyesmire. A szálloda elkészülése egyúttal a munkatelep felszámolását eredményezi. És ez számunkra nemcsak kapacitásbővülést, hanem a külföldi vendégek számának a növekedését is jelenti. — Milyen gyógykezeléseket végeznek? — A gyógyterápiás kezelést 180 főnyi személyzet, közöttük 20 orvos végzi — veszi át a szót dr. Tereanu Eugen, a rendelőintézet vezetője. — Az idén 16 000 beteget vizsgáltunk meg. A gyógykezelést nagyrészt reumatikus betegségek, spondilózisok, valamint női betegségek esetében alkalmazzuk. Gyógykezelési eljárásaink általában, az iszapkezelések különösen hatékonyaknak bizonyulnak. Ezt a tényt is alátámasztja, hogy női betegeink és a spondilózisos betegeink jó része éveken át visszatér hozzánk a gyógykezelés folytatására. — A vendégek száma évszakonként nagyon eltérő. A személyzet hogyan tud alkalmazkodni ehhez? — Valóban — válaszol az aligazgató — az első negyedévben tervünknek nem 25, hanem csak 16 százalékát, a III. évnegyedben viszont már több mint 40 százalékát kell megvalósítanunk. Ehhez a követelményhez a személyzet nagyon rugalmasan igyekszik alkalmazkodni. Télen a szükségesnél valamivel több alkalmazottal dolgozunk. A főszezonban viszont ugyanaz a személyzet kell a megnövekedett feladatokat elvégezze. A szakácsok például ilyenkor nagyobb kisegítő személyzettel több ételt készítenek. A segédpincér pincéri teendőket végez. A szabadságolások is a sajátos helyzethez igazodnak, így el tudjuk hidalni a kérdésében említett eltérés okozta nehézségeket. — Ilyen nagyszámú vendégsereg ellátását sikerül-e zökkenőmentesen megoldani? — Fennakadás az idén sem volt. A megyei ellátószervektől kapott árualapot más megyékből szerzett árukkal is kiegészítjük. A mellékgazdaságunkból pedig nagy előnyünk származik, mert onnan nemcsak a zöldségszükséglet, hanem a sertéshízlaláshoz szükséges takarmány nagy részét is biztosítani tudjuk. Csak ebben az évben több mint 150 hízott sertést vágtunk. Összegezésként elmondhatom, hogy fürdővállalatunk tevékenységében az időjárás szeszélyei és más kedvezőtlen tényezők ellenére az idén sem történt visszaesés. A személyzet fegyelmezett, hozzáértő munkája, a gyógykezelések hatékonysága biztosíték arra, hogy a szovátai gyógyfürdő jó hírnevét továbbra is megőrizzük. Lejegyezte: CZIMBALMOS FERENC Az ömlesztett műanyag szemcse rakodását megkönnyítő gépet terveztek és kiviteleztek a marosvásárhelyi I’rodcomplex vegyipari vállalatban (AJTAY LÁSZLÓ felvétele) Júliusi eseménykrónika (Folytatás az 1. oldalról) mű a törvénytervezetet. A Politikai Végrehajtó Bizottság úgyszintén megvizsgálta és jóváhagyta a KGST június 8—10. között Budapesten megtartott 36. ülésszakának munkálatain részt vett román küldöttség tevékenységét. JÚLIUS 7. A termésbetakarítás dandárja idején, a mezőgazdaság erőteljes fejlesztése iránti következetes gondoskodás jegyében Nicolae Ceausescu elvtárs munkalátogatást tett Constanta megye mezőgazdasági egységeiben. A pártfőtitkár búcsúzáskor egyebek közt a következőket mondta: Szeretnék gratulálni az összes szövetkezeti tagoknak, megyéjük valamennyi mezőgazdasági dolgozójának az elért eredményekhez... A Dobrudzsa tartományi mezőgazdaság szövetkezetesítésének XXV. évfordulóján mindent meg kell tenniük, kedves elvtársak, hogy Constanta megye az első helyre kerüljön az országos vetélkedőben. JÚLIUS 13. A központi lapokban közzétették a lakosság tudományos táplálkozásának program-tervezetét. Méltatva a dokumentumot, az Előre kommentátora egyebek között a következőket írja: Ez a dokumentum, amelyet Nicolae Ceausescu elvtárs kezdeményezésére és közvetlen irányításával dolgoztak ki, szocialista rendszerünk humanizmusának, újabb nagyszerű megnyilvánulása, az ember iránti gondoskodás ismételt megnyilatkozása, hiszen a figyelem középpontjába az embert állítja, annak szükségleteit, társadalmunk összes tagjai élelmiszerfogyasztási igényeinek kiegyensúlyozott és ésszerű kielégítését szolgálja. JÚLIUS 14. Nicolae Ceausescu elvtárs fogadta Lázár György elvtársat, a Magyar NK Minisztertanácsának elnökét. A találkozón megvizsgálták az országaink, pártjaink és népeink szoros baráti kapcsolatait, együttműködését, egyes időszerű nemzetközi kérdéseket, s megállapították, hogy a román-magyar kapcsolatok fejlesztése népeink érdeke, a szocializmus, a béke és a biztonság általános ügyét szolgálja. JÚLIUS 16. Azokban a napokban, amikor népünk, szorosan felzárkózva a párt köré, jogos büszkeséggel veszi számba a IX. kongresszus óta elért történelmi eredményeket, a pártfőtitkár és a dolgozók közötti közvetlen és állandó dialógus újabb tanúbizonyságaként Nicolae Ceausescu elvtárs munkalátogatást tett a Duna-Fekete-tenger csatorna és más Constanta megyei ,nagy gazdasági létesítmények építőtelepein. JÚLIUS 22. Nicolae Ceausescu elvtárs felkeresett egy katonai egységet és taktikai gyakorlaton volt jelen. A hadsereg időszerű feladatairól szólva Ceausescu elvtárs a következőket mondta: Mint tudják a leghatározottabban munkálkodunk azért, hogy a háborút kiküszöböljék a társadalom életéből. De ugyanakkor kötelesek vagyunk minden intézkedést megtenni mindannál a megvédelmezésére, amit népünk a párt vezetésével megvalósított. JÚLIUS 28. Fontos tanácskozás színhelye volt Constanta. Ezen a napon Nicolae Ceausescu elvtárs a neptuni üdülőhelyen a Constanta megyei mezőgazdasági vezető káderekkel munkatanácskozáson vett részt. Az elmúlt hónapban megyénk dolgozói figyelmüket az időszerű mezőgazdasági munkálatok elvégzésére, a szalmás gabona gyors betakarítására, az ipari terv hiánytalan végrehajtására összpontosították. Az árpaaratás jó próbát jelentett számunkra — írta. Ioan Catarig mérnök, a megyei Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Igazgatóság vezérigazgatója lapunk július 18-i számában — és minden feltétel adott ahhoz, hogy a búza aratásával 8 nap alatt végezzünk.— Az ipari dolgozók ezekben a napokban mérlegelik az első félévben kifejtett tevékenységet, a gyári fórumok döntenek a következő időszak teendőiről. Marosvásárhelyen az EXTRA önkiszolgáló élelmiszerüzlet eddig ki nem használt részében dicséretre méltó kezdeményezéssel állandó kiállítást rendeztek be a helybeli konzervgyár zöldség- és vegyes, húsos és zöldséges konzerveiből. A termékek népszerűsítése érdekében minden héten kedden és pénteken 15—17 óra között a vásárlók megízlelhetik a kiállított termékeket, az ott felfektetett javaslatkönyvbe pedig bejegyezhetik észrevételeiket a termékekkel kapcsolatosan. •*/ v m mmm, Mmm ***! ztestésc spart Fiatal vízilabda-reménységek csatája a városi strandon. Ömlik az eső. Négy-öt betévedő néző gubbaszt a medence szélén. Mindez nem zavarja a srácokat. Láthatóan élvezettel lubickolnak, adogatják a sárga labdát, mely hol egyik, hol másik kapuban táncol. Könnyű nekik, a medence vizében valószínű kellemesebb, mint a kinti zuhéban. Hogy mennyire fiatalok, az akkor látszik igazán, amikor a lecserélt játékos kimászik a vízből. Már-már az az érzésem, hogy a sisakjukra szerelt két nagy fülvédő tartja őket a felszínen. Tehát a bírók fütyörésznek, a zsuka megy, sok gól, totál öröm. A medence szélén két testes férfi, egyik oldalon az egyik, szemben a másik. Ők az edzők. Szükségét érzik, hogy most, meccs közben is neveljék a srácokat. Nem éppen halkan. Csak úgy, hogy a hétfáknál is hallják. Keményen, tömören, ahogy a mai eltunyult ifjúságot kell. Nem úgy, hanem amúgy, harsogják. Kinek passzoltál, te ökör! Fogd meg a kezét (mármint az ellenfélnek), hogy ne tudjon elúszni! (Elvégre a sportszerűségről sem szabad megfeledkezni). Végül a legtömörebb orvosi diagnózis: Hülye vagy, édes fiam. A srácokat mindez cseppet sem zavarja. Továbbra is élvezettel dobigálják a sárga labdát a vízben. A bírókfütyörésznek, az edzők üvöltöznek. Ez a játék rendje. Nehéz sport ez a vízipóló! t. z. m. MŰSOROK - MOZI -ARTA: A versenyfutó álma. UNIREA: A fekete fátylas menyasszony. HALADÁS: Cigányok boldogsága. SELECT: Zsarolás. IFJÚSÁGI: Európaiak. FLACARA: Útban Szingapúr felé. SEGESVÁRI LUMINA: Angela tovább megy. RÉGENI PATRIA: Bánatosan ment Anastasia tovább. TIRNAVENI MELÓDIA: Irány Mahmudia. LUDASI FLACARA: Minden csak velem történik. SZÓVATAI DÓINA: Apám, Alfons. MUNKÁS MOZI: A párbaj. SARMASI POPULAR: Visszatérés az első szerelemhez. RADNÓTI LUMINA: Megszerettetem veled az életet. ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: A szuperrendőr. GYULAKUTAI PATRIA: A győztes. NYARÁDSZEREDAI NIRAJUS: Piedone Egyiptomban. HÉTFŐ, augusztus 2. ARTA: Waterloo. Előadások kezdete: 10, 15, 17,30 és 20 órakor. UNIREA: A versenyző álma. HALADÁS: A fekete fátylas menyasszony. SELECT: Kilenctől ötig. IFJÚSÁGI: A csapat I—II. rész. FLACARA: Vaszilij és a felesége., SEGESVÁRI LUMINA : A repülő masina. RÉGENI PATRIA: Bronco Billy. TIRNAVENI MELÓDIA: A tanító. LUDASI FLACARA : Bevándorlók Brazíliában. SZOVÁTAI DOINA: A világűrben. SARMASI POPULAR: Nem ünnepnap a péntek. RADNÓTI LUMINA: A tenger fiai. ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Fekete szárnyak. GYULAKUTAI PATRIA: Tiszta vizek. NYÁRADSZEREDAI NIRAJUL: Üvegajtók mögött. RADIO -A MAROSVASARNENYI RÁDIÓSTÚDIÓ ROMÁN NYELVŰ MŰSORA HÉTFŐ. 6:00—7:00-ig: Reggeli zenés beszélgetés. Napirenden — kommentár Művelődési kalauz. Szórakoztató zene. 18,00—20,00-ig: Hétfői krónika. Top M — népzene-sikerlista. Mítosz és valóság. Slágerek. Falvaink életéből. MAGYAR NYELVŰ MŰSORA VASÁRNAP. 9,00—9,30-ig: Reggeli kürtszó. A barátság és testvériség virágai — riport a marosvásárhelyi pionírtáborban. „A kis szeplős“ — rádiójáték. VI. rész. 9,30—1o,oo-ig: Sólyomszárnyon: Postás Jankó. A vakáció hullámhosszán. Gyermekek, ki hagyta égve a villanyt? 17,oo—18,oo-ig: Vasárnapi mozaik. Múzeumi élet Székelyudvarhelyen. Cséke Péter riportja. Zenei kalendárium. A nyugdíjas királynő vendége voltam — Elekes Ferenc amerikai útijegyzete. HÉTFŐ. 11:00—13:00-ig. Hétfői kommentár. Részletek zenés játékokból. Iskolaélet, az élet iskolája. A vakáció az aktív pihenés időszaka. Hangszerszólók. Zenés sporthíradó. Művelődési kalauz. Népzene-feldolgozások. 17:00—18.oo-ig: Hírek, tudósítások. Könnyűzene Electrecord lemezekről. Gazdasági szemle: Augusztust köszöntő munkaeredmények — riport. A termékkivitel alapvető tényező gazdasági életünkben — kerekasztalmegbeszélés. Táncházi muzsika a Regősökkel. Műsorismertető: TELEVÍZIÓ — 8,00 Vakációs műsor tanulóknak 8,40 Ember és egészség 9,00 a haza védelmében 9,30 A zene örömei 10,00 Faluműsor 11,45 Gyemekvilág 13,00 Vasárnapi album 16,45 A Föld körül: Svájc 17,05 Tévészínház folytatásokban: Barbu $tefanescu Delavrancea — Musatinii (5.) 18,00 Pionírvetélkedő 19,00 Híradó 19,30 Országjárás 19,50 Megéneklünk, Románia, Hunyad megye 20,40 A kerekasztal lovagjai — angol játékfilm (1. rész) 22,20 Híradó 22,30 Könnyűzene. HÉTFŐ, augusztus 2. 15.00 Magyar nyelvű adás 17,50 1001 este 20,00 Híradó 20,25 Műszaki-tudományos műsor 20,45 A doktor lányai (2.) 21,30 Nemzetközi kilátó, 21,50 Híradó 22,00 Népdalcsokor. _A ROMÁN TELEVÍZIÓ MAGYAR NYELVŰ MŰSORA A tartalomból: — Heti belpolitikai eseményösszefoglaló. — 1944. augusztus 23 — 1982. augusztus 23. Kincskeresők. Az altalaj kincsei a nemzetgazdaság szolgálatában. Galbács Pál riportja. — Népdalok és népi táncok a Vadrózsák együttes előadásában. Szerkesztő: Feczkó Zoltán. — A város új arca. Marosvásárhely municípium fejlődése. Csáky Zoltán riportja. — Körkép — művelődési szemle. A tartalomból: • Szobrok és ars poetica • A Csíkszeredai régizene fesztivál műsorából. Szerkesztő: Simonffy Katalin és Boros Zoltán. — Vakációs műsor. Barangolás a munka világában. Szerkeszti Molnár Vilmos • A ceruza kalandjai — rajzfilm. IDŐJÁRÁS A Maros-Bánát Vízügyi Igazgatóság diszpécserszolgálata jelenti. Tegnap reggel Marosvásárhelyen a levegő hőmérséklete 10, délben 2 órakor 23 fok volt. Előrejelzés: szép idő, változékony égbolttal. Gyenge délnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértékei a reggeli órákban 11—14, napközben 23—26 fok között alakulnak.