Vörös Zászló, 1984. június (36. évfolyam, 129-154. szám)
1984-06-01 / 129. szám
Néhány nappal ezelőtt egy óvodában járva rákérdeztünk a gyerekekre — tudjátok milyen ünnep közeleg? Nos, találgattak, felsorolták a tanórákról ismert ünnepeket, amikor hirtelen feltettük a kérdést — mikor van a Gyerménap? S még mielőtt kórusban válaszoltak volna, egy kis hamis, kócos fiúcska kivágta — mindennap, ma is. Talán sejtelme sincs róla, mekkora igazságra hibázott rá. Mert valóban, szocialista társadalmunkban minden nap Gyermeknap, mert minden, amit teszünk — értük van. Nekik építünk házakat és gyárakat, iskolákat és kulturális intézményeket, utakat és gátakat, értük kelünk hajnalban és értük fekszünk éjfél után, mert ők a jövő letéteményesei, bennük látjuk munkánk értelmét, nekik alkotunk mindent, beleértve a szocialista társadalmat is. Értük teremtettük meg a gyermekgondozás széles hálózatát, az ingyenes oktatást, minden fokon, az üdültetés lehetőségeit, értük küzdünk, hogy létrejöhessen mindaz, amit a szocialista társadalom, az összes társadalmak közül a legemberibb nyújthat tagjainak. És ugyancsak értük teszünk meg mindent azért, hogy béke legyen a földön, hogy örökre feledésbe merüljenek a háborúk borzalmai, hogy ne legyenek soha többé hadiárvák, apjukat sirató gyermekek, gyermekeiket gyászoló szülők. És hogy minden, amit számukra önfeláldozó, fáradtságot nem ismerő munkával megteremtettünk, valóban az övék lehessen. Mert szeretjük a gyermekeket, mert tudjuk, egy nemzet csak akkor lehet fiatal, életerős, ha sok gyereket nevel önmaga pótlására. Amint pártunk főtitkára, NICOLAE CEAUSESCU elvtárs az Egészségügyi Főtanács ülésén hangsúlyozta: „A nők számára a legnagyobb megtiszteltetés és a legmagasabb társadalmi küldetés az, hogy szüljenek, életet adjanak, gyermekeket neveljenek. Egy nő számára a legnagyobb kincs az, hogy anya legyen, biztosítsa maguknak a természeti törvényeknek a megvalósulását, utódot hozzon létre, szavatolja népünk, nemzetünk szüntelen fejlődését. Egy család, egy anya számára a legnagyobb büszkeség, a legnagyobb boldogság az, hogy gyermekei legyenek, gyermekeket neveljen“. Valóban, csak úgy van értelme eddigi életünknek, eddigi munkánknak, ha tudjuk — életerős, tettrekész, a hazáért, népért dolgozó nemzedék lép nyomunkba. Mélyen humánus társadalmunk mindent megtesz a gyerek, az anya védelméért. Ezért hiszem, hogy a kis kócos óvodásgyerek nagy igazságot mondott ki — a gyerekeket mindig ünnepeljük, az év minden napján, minden órájában és különösképpen ma —, június elsején. TE IS TUDOD, Ő IS TUDJA Napfény volt a ringatója, eső volt a dúdolója. Nevelője szegény ember, mégis erős, mint a tenger. Csak erősebb, hogyha vágják, tovább él, ha lekaszálják. Akkor is, ha kézzel vágják, akkor is, ha fogak rágják. De hát tudja minden gyerek, miből sütik a kenyeret... ZELK ZOLTÁN A vadlóra ketten is szemet vetettek, szinte egyidőben hajították felé lasszójukat. A dobás csak egyiküknek sikerült. Ki fogta meg? Magyaróván a helyesírást gyakorolják a tanulók. — Hány 1-lel írjuk azt, hogy áll? — kérdi a tanárnő Pistától. — Kettővel — válaszol Pista —, hiszen két lábon állunk. A hátsó padból Jóska jelentkezik és megkérdi: — Akkor, hogy írjuk azt, hogy a százlábú áll? ★ — Jancsi, nem tanultad meg a szorzótáblát! De azt legalább tudod, mennyi egyszer egy? — Hát, nem lehet valami sok... ★ — Zolika, miről lehet megismerni a mérges gombát? , — A hasfájásról! ■ír Kovácséknál csengetnek. Az ajtóban egy kisfiú áll labdát szorongatva. — Kovács néni? A fia küldött, hogy mondjam meg, tovább kellett maradnia az iskolában. — Neked nem kellett maradnod? — Dehogynem! Én is megüzentem Kováccsal anyukámnak. .. ★ — Mondd Évike, a kisöcséd már tud járni? — Még nem, de lába már van! Az oldalt szerkesztette: HAVAS KLÁRA NEMES GERALDINA Fííbabák Frissen szedett fűszálakból vagy már lekaszált, száradó szénából válogattak egy kis marokra valót. A leghosszabb szálakból lesz a baba teste, a szoknyája. Az erősebb szálakból fonatot készíttek, a hajlékonyabbakkal kötöztek. TÖPRENGÉS MIHAESCU FELICIA felvétele. Szerettem volna ma korán ébredni, anyuék előtt, hogy már a konyhában várjam őket, amint álmosan pislogva kijönnek a szobából. Biztosan megkérdezték volna, miért csücsülök ott, és én akkor rávágom, hogy már hajnaltól ébren vagyok, nem tudok én már délig aludni, mint a gyermekek. De hát ebből most már semmi sem lesz, alaposan elaludtam, még a vekker csörgését sem hallottam és ha anyu nem telefonál haza a gyárból, akkor lehet, hogy még az iskolából is elkések, pedig a tanító néni tegnap direkt mondta: — Remélem, EGY NAPRA gyermekek, holnap senki sem késik el, mert a napotokban! Ettől egy kicsit ideges lettem, mert mi negyedikesek vagyunk, ideje már, hogy ne mind gyerekezzenek bennünket. Az utcán is jól kihúztam magam, hogy az ismerősök ne mind paskolják az arcomat és simogassák a fejem búbját, azzal, hogy jaj de megnőttem. Ez az, ami engem nagyon idegesít. Mindezt a nagyszünetben megtárgyaltam Enikővel is, miután neki adtam a fél almámat. Enikő teljes mértékben egyetértett velem. Ő nem olyan nő, mint a többiek, hogy csak vihorászik meg minden, vele komoly dolgokról is lehet tárgyalni, azt is tudta, ki nyerte a Forma 1-es brazil futamot, szóval egészen más, mint a többiek. Igaz, néhány napja, este, amikor apu megkérdezte, mit szeretnék gyermeknapra, nem nagyon tiltakoztam, kiböktem, hogy egy biciklit. Az ajándék az más, az bármikor jól jön, arra nem árt egy ilyen nap, hogy kaphasson az ember. És egy biciklire már nagyon régóta fáj a fogam. Mert biciklivel már egészen más az ember. Persze, nem olyan gyermekeknek való kétkerekűt gondoltam, hanem igazit. A legjobb lenne egy félverseny, fogaskerékváltós bicikli. Ezt anyunak montam is, aztán hallottam, amikor este én még a fürdőszobában voltam, megtárgyalta apuval, hogy „vegyük meg a gyermekitek azt a biciklit, ha már annyira vágyik utána“. Szerettem volna megmondani nekik, hogy én már nem is vagyok olyan nagyon gyermek, de a bicikli érdekében lemondtam róla. És az is eszembe jutott, hogy ilyenkor június elsején csokit meg mindenféle édességet szoktam kapni, amit én nagyon szeretek. Úgyhogy nem bánnám, ha anyuék az idén is meglepnének ilyesmivel gyermeknapra. Persze, ezt nem kell mindenkinek mondani, csak mi hárman tudjunk róla: aim, anyu és én. Még van egy tervem: délután meghívom Enikőt fagyit enni. No nem azért, mert gyermeknap van, de ha már ünnep, akkor beülhetünk mi is egy fagyira. A pénzt már a múlt héten beszereztem aputól, kétszer is kértem fagyira, de egyszer sem költöttem el, pedig nagyon kívántam egy kakaósat. Nem azért mintha egyedül nem fagylaltozhatnék, de Enikővel egészen más, vele jól lehet szövegelni, ő még az autómárkákat is tudja. Néha hagyom, hogy jobban tudja, mint én, mert olyankor nagyon boldog, csak úgy ragyognak a nagy kék szemei. Ezt el is mondtam apunak, amikor vacsora után ő mosogatott, én pedig törölgettem. Csak mosolygott, aztán megsimogatta a fejemet. Ettől egy kicsit ideges lettem. Valami mást vártam tőle, valami férfiasabb gesztust, egy kacsintást vagy valami hasonlót. El is határoztam nagyon keményen, hogy én holnaptól már nem leszek gyermek. Ha ma megkapom gyermeknapra a biciklit, akkor én már egészen felnőtt leszek. Egy kicsi felnőtt. Ehhez fogom tartani magamat. Legalább jövő ilyenkorig. Mert, ha akkor anyuék megkérdezik, hogy mit szeretnék gyermeknapra, lehet, hogy kérek majd valamit. Ha már annyira ragaszkodnak hozzá, hát gyermek leszek ismét egy napra. Ha nagy leszek... Szinte hihetetlenül ideális környezetben áll a Bőrgyár napköziotthona. Két sportpálya és játszótér, parkok, árnyas ligetek vannak a közvetlen közelében, s a „didaktikai szemléltetőanyagok“ is csupán kőhajításnyira — a napipiac, az erdő, a víkendtelep, a bútorgyár, a Maros, az építőtelep, kisállomás, üzletek — szóval élőben láthatják a gyerekek a különböző foglalkozási ágakat. A régi November 7 negyed árnyas ligeteiben pedig kitűnő a környezet játékhoz, szórakozáshoz. Judea Sabina igazgatónő valóban elégedett lehet. És az is Hogyan hat a környezet a gyerekekre? Talán kiderül a MI LESZEL, HA NAGY LESZEL? kérdésre adott válaszokból... Daniel: — Exkavátoros. Az új blokkoknál fogom ásni a földet, hogy nagy házakat építsenek a gyerekeknek, legyen hol lakniok. Na és persze a felnőtteknek is. Csabi: — Sofőr leszek, ha megnövök. Hogy milyen autón? Hát azon, amelyik úgy leönti hátul a betont s a téglát Azaz, önürítős teherautón. Claudiu: — Én tengerész leszek. Voltam Konstancán, Mangálián, láttam a Fekete-tengert, láttam nagy hajókat, olyanokat, amelyikek viszik a sok árut. Aztán el szeretnék menni, hogy lássam az óceánt. Alig kőhajításnyira az ifjúsági kultúrház építőtelepe. A gyerekek az alapásástól a tetőfedésig végigkövették a munkálatokat. Kisétáltak, nézelődtek, kérdezősödtek. Most már van fogalmuk,a mit jelent a házépítés. Csoda-e hát, hogy megtetszett nekik az építőtelepi munka? A markológép, önürítős gépkocsi? Meg aztán, az óvoda körüli kerítést is állandóan javítgatják, tatarozzák. Meg az épületet. Benne élnek... Camelia: — Orvosnő szeretnék lenni, ha megnövök. Hogy gyógyítsam a gyerekeket meg az embereket. Kinga, Emese: — Mi is. Mennyire is van ide az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet? Méterekben és időben. .. Hódítanak a tömegközlekedési eszközök, a benzines, gázolajas, gázas meg „zabhajtású“ járművek. Lóránd motorkerékpárt, Attila személygépkocsit, de kimondottan csak Daciát, Szabolcs bármilyen gépkocsit, csak négy kereke legyen, Zoli mozdonyt szeretne vezetni, Laci meg egyenesen... lovat. Hallhatott valamit az üzemanyagkrízisről. Csilla viszont... nos ő benzinkutas lenne, ha majd megnő. Lucian: — Én zootechnikus szeretnék lenni, ha megnövök (nem csalok, valóban így mondta — zootechnikus). Szeretem az állatokat, mert ők adják nekünk a tejet, tojást, sajtot... Dórin: — Én traktorista szeretnék lenni. Hogy szántsak a földeken, s utána vessenek belé murok, meg petrezselyemmagot és kukoricát, és búzát, amiből lesz a kenyér. Andris: — Én legszívesebben pilóta lennék, olyan repülőgépen, amelyiknek két szárnya van és szórja a műtrágyát. A napközi udvaron néhány ágyásnyi területet ástunk fel — magyarázza az igazgatónő — aztán a gyerekekkel veteményeztünk, így végig láthatják, mit jelent a mezőgazdasági munka, hogyan fejlődnek a növények. Meg aztán szemben a piac, időnként oda is ellátogatunk, látják a munka „friss eredményét“. Kinga: — Ha megnövök óvónő leszek. Hajni: — Én is óvó néni szeretnék lenni, mert nagyon szeretem a gyerekeket, szeretném tanítani őket mindenre, s annak a gyereknek, aki nem fogad szót, majd fekete pontot adok. Otília: — Én műszinó szeretnék lenni Mert nagyon szeretek énekelni.A beszélgetések végén rövid műsort rögtönöznek. És Otília énekel. Csengő, tiszta hangon. Hm. Ha nem egyéb, valóban műszinő, vagyis a mi nyelvünkön művésznő lesz belőle). Ingrid: — Én balettes lennék. István: — Én televízió javító, ha majd megnövök. (Ugyan milyen készülékük lehet otthon...?) Teodora: — Én újságíró szeretnék lenni, hogy írjak az újságokba azokról a gyerekekről, akik jól viselkednek az óvodában. (No, nézd csak, honnan ugrik ki a konkurrencia... De nincs vész, előbb az ábc-t kell megtanulnia.. .) Nagycsoportosokkal beszélgettem ide, tiszta lelkivilágukban visszatükröződik a környező világ, közvetlen környezetük, az eddigi rövid életük során tapasztaltak, s úgy adják vissza mindazt, amit láttak, ahogyan látták. Olyannak látnak minket, felnőtteket, amiképpen megmutatkozunk e tiszta tükör előtt. Szemükben tükröződik a világ, mint ahogyan szemünkben tükröződnek ők. Mert minden, amit teszünk, értük van. BAKÓ ZOLTÁN VÖRÖS ZÁSZLÓ — 3. OLDAla