Vörös Zászló, 1984. december (36. évfolyam, 285-310. szám)

1984-12-05 / 288. szám

1984. DECEMBER — IFJÚSÁGI OLDAL — 72 SZÁM * Mozgósító munkaprogram (Folytatás az 1. oldalról) nek megteremtésében, a maga­sabb termelés elérését eredmé­nyező programok valóra váltá­sában. Fontosnak tartjuk a fiatalok tudományos tevékenységének, a nemzetgazdaság­ előtt álló felada­tok teljesítését szolgáló kutató-fejlesztő tevékenységének serkentését, alkotóképes­ségük mind teljesebb mozgósítását. Ez a szakmai-tudományos komissziók mun­kájában ölt testet. A „Tudomány — technika — termelés“ jelszó közismert a fiatalok körében. Ebben a keretben fog­lalkoznak egyes, a nyersanyagalap bőví­tésére, a termelési technológiák tökélete­sítésére irányuló gyakorlati témákkal. Csupán az idén több mint 140, a gazda­sági hatékonyság emelését célzó kutatási téma megoldását vállalták magukra a fiatalok. Ezek hatékonyságának összérté­két mintegy 12 millió lejre becsüljük. Szólnunk kell ugyanakkor arról, hogy az ifjúság nagyszerű hagyományokhoz méltóan kapcsolódik be a hazafias mun­kába. A kommunisták magas fóruma, a pártkongresszus tiszteletére a megyei KISZ-szervezet teljesítette és túlteljesí­tette idei hazafiasmunka-vállalását, csak­nem 8 millió lej értékű munkával járul­va hozzá egyes helyi érdekű objektumok kivitelezéséhez. Büszkék vagyunk ugyan­akkor arra, hogy a pártfőtitkár, Nicolae Ceausescu elvtárs felhívására megyénk munkás- és tanulóifjúsága is részt vál­lalt az országos ifjúsági munkatelepeken folyó munkából. 1977 óta több mint 1100- an dolgoztak a Duna—Fekete-tenger ha­józási útvonal építésénél, a Motru Szén­ipari kombipátnál és máshol, ahova a párt­hívó Szava szólított bennünket. Ott voltunk az idén is a mezőgazdasági ter­mények betakarításánál, több mint 10 millió lej értékű munkával segítettük a mezőgazdasági üzemek feladatainak tel­jesítését. A jelenlegi időszakban, a XIII. párt­­kongresszus határozataiban kijelölt nagy­szerű célkitűzések fényében, jelentősebb szerep hárul az ifjúsági szervezetre a fiatalok sokoldalú nevelésében, ideológiai­ politikai felkészültségük elmélyítésében. Minőségileg magasabb fokra kell emel­nünk erre irányuló tevékenységünket, hogy a munkával munkára nevelés ha­tékony eszközének teljes latba vetésével és más, a nevelést, művelődést szolgáló formákkal erőteljesebbé tegyük a fiata­lok forradalmi szellemét. Ennek érdeké­ben hatékonyabban cselekszünk pártunk és államunk politikájának elsajátításáért, a szocialista méltányosság és etika meg­honosításáért, a nép, a párt és a haza iránti szeretet elmélyítéséért. A kongresz­­szus dokumentumainak megbeszélése, új, megnövekedett feladataink kijelölése minderre jó alkalmat teremt most. Élénk, a fiatalok elvárásainak megfelelő formák­ban szervezzük meg a politikai-nevelő akciókat, a kulturális és művészeti tevé­kenységet, hogy eredményesen szolgálhas­sák a szocialista öntudat erősítését. Mindent megteszünk, hogy méltóak le­gyünk elődeinkhez, akik önfeláldozó mun­kájukkal lerakták a szocialista rendszer alapjait. Ez­­ a jövőnkért érzett felelős­ség arra kötelez, hogy pártunk főtitká­rának útmutatásait követve, aktív része­sei­­legyünk hazánk felvirágoztatásának. Milyenek (Vázlatos vallomások) MEGSZERETTE A SZAKMÁT A pirospozsgás, köpcös, de többnyire halk­ és szűkszavú, tizenkilencedik életévét tapo­só Máté Sándor az idén vé­gezte a radnóti Energetikai Líceum kazánfűtői és gőz­turbina-gépészeti osztályát. Közvetlen munkatársainak rö­vid és tömör jellemzése sze­rint nagyon „jó mozgású“ fia­talember. Legalábbis, ami a szakmaiakat illeti.­­ Aki még csak most, né­hány hónapja „kóstolgatja“ igazán ezt a mesterséget, an­nak még nem könnyű hatá­rozott véleményt alkotnia er­ről a szakmáról. Mert iga­zán, vagyis főleg ami a gya­korlati részét illeti, azzal csak most ismerkedünk. Annak el­lenére, hogy természetesen, voltak gyakorlati óráink a lí­ceumban is, hiszen évharma­don­ként három hetet a rad­nóti Hőerőműben praktizál­tunk. De az valahogy egészen más volt. Akkor még nem é­­reztem az igazi „ízét-színét“ a szakmának. Pedig ilyesmi is van, amit a kívülálló­ke­ vagyunk?­ vésbé vesz és vehet észre. És én sem tudom pontosan meghatározni, hogy ezalatt a pár hónap alatt mit is sze­rettem meg benne. Mert any­­nyit már őszintén bevallha­tok, hogy nagyon megkedvel­tem ! Annyira, hogy most már életcélomnak is el tu­dom képzelni ezt a mester­séget. A kazánok monoton dohogása vagy a gőzturbinák dübörgése egyáltalán nem za­var. Sőt, nagyon jól megva­gyok a különböző gőzgépek és berendezések között. Per­sze, mindez üres szólamnak tűnhet azok számára, akik nem ismerik kellőképpen a környezetet. Ezeknek elsősor­ban az itt uralkodó zaj tű­nik fel, és nagyon felszíne­sen csak ez után ítélkeznek. Persze, még rengeteg tanul­­nivalóm van ebből a szak­mából, de olyan munkakö­zösségben dolgozom, hogy ez­zel sem lesz különösebb prob­léma. Különben eredetileg nem ezt a mesterséget sze­rettem volna kitanulni, de most már nem bánom. A lí­ceumban nagyszerű osztály­­közösségbe „cseppentem“. Har­minchárman végeztünk az i­­dén és jó részével most is tartom a kapcsolatot. Levele­­ződünk. A legjobb barátom, aki most a kötelező katonai szolgálatát tölti, szintén osz­tálytársam volt. . . A szóra­kozás? Mezőbándról ingá­zom és szabadidőmben több­nyire a szüleimnek segítek az otthoni munkákban. Aztán meg olvasgatok. Főleg szerel­mes regényeket. És persze, moziba járunk a barátaim­mal meg néha színházba. A barátnőkkel a diszkóba. Szó­val, sohasem unom magam. Mindig keresek és kapok va­lami megfelelő elfoglaltságot a szabadidőmben. . . A líceum­ban aránylag „pangott“ a KISZ-élet. Még gyűlés sem nagyon volt. Itt pedig még jóformán nem kapcsolódtam be az ifjúsági szervezet tevé­kenységébe. Szeretnék olyan gyűlésekre járni, ahol a ben­nünket, fiatalokat érintő prob­lémákat tárgyalják meg. Bár­ én többnyire „problémamen­tesnek“ érzem-ismerem ma­gam. SZILVESZTER ANDRÁS Az oldalt szerkeszti: MAKRAI JÁNOS ZENEI SETA — IX. Georg Friedrich Händel A középkorból kilépett művészetekben — a reneszánszon át — a barokk, mint egy beteljesülés, vagy kiteljesedés jele­nik meg. Addig ismeretlen színpompát, formagazdagságot hozott s így a muzsika is új hangszínekkel telítődik. E kornak neves képviselője Georg Friedrich Händel. Az 1685-ös esztendő két zenei titánnal ajándékozta meg az emberiséget. J. S. Bach mellett áll Händel életműve, mely semmivel sem szegényebb neves kortár­sáénál. A Halle-i születésű zeneszerző először jogot tanul, de ezzel párhuzamo­san a zeneszerzés titkaival is ismerkedik kora neves oktatóinak irányítása alatt. Életének következő állomása Hamburg, ahol operaszerzőként mutatkozik be, s innen kel vándorútra Olaszországba, ahol a bel canto (azaz szépen éneklés) művé­szetével, valamint az olasz opera jelleg­zetességeivel, formakultúrájával, nyelve­zetével, a mondanivaló és kifejezésmód olasz ötvözetével ismerkedik. Ezen idő­szak maradandó emléke Alessandro Scarlatti és Domencio Scarlattihoz — apa és fia — fűződő igaz barátsága. 1710-ben búcsút mond Olaszországnak, s London­ba utazik, ahol második hazájára talál. A szigetország nem csupán befogadja, de magáénak vallja a nagy zeneköltőt, s ér­tékeli, őrzi életművét. Hosszú ideig az angol zenebarátok számára Händel az olasz operai ízlés egyetlen irányadója, de a feltörekvő nemzeti öntudat hatására idegenkedve kezdik nézni az olasz opera egyeduralmát. Händel csodálatra méltó­­akaraterővel küzd a különböző operatár­sulatok fennmaradásáért, de belátja, más irányban kell keresnie az érvényesülés útját. Figyelme az oratóriumok felé te­relődik, s a közönséggel megromlott vi­szony nem csak helyre áll, de nemzeti hőssé, költővé lép elő, aki mitológiai ala­kok ábrázolásán keresztül az angol nem­zeti öntudat szellemét fejezi ki, azok nemzeti eszmék hordozói. Oratóriumai mellett concerto grossoi, koncertei,­ orgo­naversenyei egészítik ki életművét. Te­vékenysége nem merült ki a zeneszer­zésben, szívesen vezényelte alkotásait, és gyakran állt dobogóra mint orgonamű­­vész is a lelkes londoni közönség előtt. Orgonajátéka, csodaszép rögtönzései ámu­latba ejtették a hallgatókat. Napjainkban is gyakran csendül fel Händel két remekműve, melyek Tűzijá­ték-zene és Vizizene címen íródtak be a zenetörténetbe. Mindkettő alkalomhoz kö­tött muzsika, s máris új formát hozott a zenei formák közé. A Tűzijáték-zene az aacheni béke megkötését volt hivatott köszönteni, s a londoni Green-parkban rendezett bemutatóra a szerző hatalmas létszámú zenekart állított fel. E művével megteremtette a szabadtéri művészi zene nyelvezetét. A Vizizene a Temzén Géza­hajózókat szórakoztatta, gyönyörködtette, s több táncos jellegű darabból áll. Händel életműve példaként szolgált a nagy utódok — Haydn, Mozart, Beetho­ven számára is, kik csodálattal adóztak lángelméjének. Említésre méltó az is, hogy az immár 300 esztendeje született zeneszerző emlékére ún. Händel-ünnep­­ségeket rendeznek évente angol hódolói. VÖRÖS JUDIT A KÍGYÓ BŰVÖLETÉBEN „... csak a betegek javulását... “ A ligetet aranyló Napsugár ragyogja be. Csobogó forrás mellett egy ókori szentély romjai dacolnak az idővel. Csak két szo­bor ép az egész kőhalmazban. Az egyik ereje teljében levő férfialak, egyik kezé­ben botra tekerődző kígyót tart.­­ Aszklépiosz, a gyógyítás istene az ógörög hitvilágban. A másik szobor fiatal lányt ábrázol, kezében csészével, melyből kígyó iszik. A női alak Hygieia, Aszklépiosz lá­nya. A mitológiában az egészség meg­­személyesítőjeként szerepel. ... A főtéren zsongnak a siető vásár­lók. A színes forgatagban alig lehet ész­revenni a csöndesen meghúzódó patikát. A kehely köré fonódó kígyó a mai bo­szorkánykonyha cégtáblája. És a város számos dombján megannyi „archlepionban“ sürögnek-forognak a gyó­gyító isten fehér köpenyes utódai. Vagy inkább Hippokrátészé, hiszen őt nevezik az „orvostudomány atyjának". Hippokrátész (i. e. 460—377) a dialek­­tikus szellemű leoszi iskolában szívta ma­gába kora orvosi ismereteit. Nemcsak bölcs tudósnak és kiváló orvosnak tartot­ták kortársai, hanem humánus magatar­­tású embernek is. Amint a Corpus Hippocraticumban olvasható, az orvostól mély emberszeretetet követel meg. „A becsületes emberek színe előtt az orvos­­nak gyengédséget és türelmet kell tanú­sítania“ — figyelmeztet. Az orvostól el­várja, hogy legyen jól képzett, szüntele­nül tanuljon, legyen munkabíró és szor­galmas. Külseje legyen mindig gondozott, mert a betegek véleménye szerint az az orvos, „aki nem tud saját testére vigyáz­ni, mások egészségével sem törődik túl sokat.“ A jövendő orvos, tanulmányai végezté­vel esküt tett. Ez az eskü, mely ma is elhangzik ünnepélyes keretek között a végzős medikusok ajkáról, a hippokratészi szellem tömör megfogalmazása. .. Oktatómat szüleimhez hasonlóan tisztelni fogom. (...) Tehetségem szerint­ rendezni fogom a betegek­­ életmódját. LEIMDÖRFER ESZTER orvostanhallgató (Folytatás a 4. oldalon) VÁLASZOM Válaszom h­alk, némelykor néma. .. Szivárvány az idő múlása felett. Valamit felejteni akarok, a fájdalmat talán, hogy fényt sugározhassak s általam csendüljön a derű, a remény. Válaszom halk, némelykor néma... LÁSZLÓ IDA BÚVÓPATAK nem gondoltam hogy fájni fogsz mint télnek a tavasz fáknak a korai dér ahogy az elmúlt-sosem-volt-mégis-szerelmek búvópatak találkozásai fájnak ha a tavaszi vadvizek megszelídülnek s kinő a fű az iszapon (hogy vízválasztó áll közénk és nem visz utánad­ hozzád az utam) nem gondoltam CZIRMAY SZABÓ SÁNDOR A LEGYŐZÖTT .. . Akkor jöttem felszínre a Debussy mély tengeréből. .. Dalomat úgy álltad, mint Odüsszeusz egykor. És ma már te vagy énekem egyetlen lényege. Én maradtam bölcs, de leküzdött szirén. KEREKES ILDIKÓ MELINDA IDÉZŐ Kazinczy Ferenc erdélyi utazgatásai közben eljutott a marosvásárhelyi kollé­giumira is. Meg akart is­merkedni az iskola pro­fesszoraival elsősorban Bo­lyai Farkassal, kinek hír­neve túljutott a Királyhá­gón is. Tehát megérkezett az ősi iskola régi épületéhez Ka­zinczy, a híres költő és nyelvújító. Bolyai Farkas fogadta, mint a legidősebb és legtekintélyesebb pro­fesszor, és mutatta be neki kollégáit, csak éppen sa­ját magát felejtette el be­mutatni. Kazinczy végül is meg­kérdezte Bolyait, hogy ki tulajdonképpen maga a be­mutató. — Én? Én — felelt az elmélázásból felébresztett tudós —, én a matézis pro­fesszora vagyok. — Bolyait — kiáltott fel Kazinczy és megölelte a szórakozott professzort. A bemutatkozott Bolyai körülvezette a vendéget az iskola termein, megmutatta a könyvtárat és annak rit­kaságait. Este nagy ünnepi vacsorát adtak Kazinczy tiszteletére. Kazinczy Ferenc (1750— 1831) a Bihar megyei Ér­­semlyénben született. Költő műfordító, nyelvújító volt. Haladó eszmék hirdetője, aki az anyanyelvi oktatás hivatalossá tételéért küzd. 1794 telén a Martinovics­­féle, összeesküvésben való részvétellel vádolják és é­­letfogytig való börtönbün­tetéssel sújtják. 1804-ben szabadul a kufsteini várból. 1831-ben halt meg. Kazinczy Ferenc látoga­tásának idején a mai Ko­­galniceanu utca egyik há­zában lakott. HORVÁTH LÁSZLÓ A költő és a matematikus Fesztivál A KISZ Megyei Bizott­sága szervezésében a minap „Dicsőség a hazának és a pártnak“ címmel tartottak zenés-irodalmi fesztivált. A versenyszerűen lebonyolí­tott rendezvényen 92 fia­tal vett részt Marosvásár­helyről, Segesvárról, Régen­­ből, Szovátáról, Ludasról, Erdőszentgyörgyről Dédá­­ról, Sármásról, Nyárádsze­­­redából és Palotailváról A szavalók versenyét Adriana Bator (segesvári 2-es Lí­ceum) nyerte Pricopi Car­men (régens 2-es Líceum) és Kiss Anikó (nyárádszere­­dai Agráripari Líceum) e­­lőtt. A zsűri különdíját en­nél a versenyszámnál Mátéi Ivánnak (marosvásárhelyi Vegyikombinát) ítélték. Az ifjúság díját Ligia Draghici (segesvári 1-es Líceum) kap­ta. Dicsérő oklevéllel ju­talmazták Faluvégi Enikő (szovátai Ipari Líceum) sze­replését. A legjobb irodalmi ösz­­szeállítással a szovátai I­­pari Líceum jelentkezett. Második helyezést ért el a régeni Fafeldolgozó Válla­lat csoportja, harmadik Déda lett. Dicsérő okleve­let kapott az erdőszent­­györgyi összeállítás. A nyertes folk-csoportok sor­rendje: Segesvár (Török­ Monika, Török Mihaela), Régen (Orvell Carmen és Moldovan Mirela), Déda (Pop Marcel és Rotund Marcel). Az énekszólisták közül Lepadat Simona (se­gesvári 1-es Líceum) bizo­nyult a legjobbnak. Őt kö­vetik Dan Cornel (maros­vásárhelyi Kombinát) és Tini Emese (régeni 2-es Líceum). Dicsérő oklevelet kapott Moldovan Mirela (Régen) és Péterfi Béla (Szováta). Szószóló A kávézó félgőzzel üze­melt. Homályos zugaiban veterán trécselők. Barátom, okleveles műépítész, állami díjas, kezében kéziratköteg, logarléc helyett. Ismét írsz? — szaladt ki a számon. Váratlanul érhette kérdé­sem, mert elfelejtett rá­gyújtani. Rövid szünet u­­tán viszont kakaskodón vá­gott vissza. — Természetesen, ismét írok. Elvégre, írástudó or­szág vagyunk, régen fel­számoltuk az írástudatlan­ságot. Ez közügy volt ak­kor, részben ma is az. I­­lyen értelemben közéleti tevékenységnek tekintem az írást, a nyüzsgést nem. E­­gyetlen vitathatatlan érvet ismerek csak: a jó írást, a jó verset. Hivatásos avagy műkedvelő tollából, egyre megy. Ehhez, persze írni kell folyamatosan, nap mint nap, tudatosan tartani a „gondolati folytonosságot“, a folyamatos önképzésről nem is beszélve. Az íróság, szerintem, önként vállalt szerep és életforma egyben. Az állandó jó formában tartásnak nem egy feltéte­le és ára van. A jó író o­­lyan, mint az eszményi él­sportoló: életfogytiglan edzi magát, és esetleg post mor­tem díjazzák. Az ünnepelt, a sikeres író kaphat ugyan Nobel-díjat, de az nem fel­tétlenül útlevél a halhatat­lanságba. Született író so­sem nyugszik. Örökös haj­ósára: az egészséges kétely. Ami a versírást illeti né­ha délibábot kerget az em­ber. Az eredmény: nagy ta­nulság pici versiben), vagy alig vers, mert a versírás olyan, mint az aranymet­szés, nem szabad elvéteni. Ennyit erről, egyelőre. S mint aki jól végezte dolgát, rágyújtott. HEVESI JÓZSEF VÖRÖS ZÁSZLÓ 3 OLU/0

Next