Vörös Zászló, 1986. június (38. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-01 / 128. szám
K. OLDALVÖRÖS ZÁSZLÓ „MIÉNK A FÖLD, ■ IMIMIMIMCMIM IMBMl Ml MIMIM IMIKÉIM IM IMIMIMIM (MIMIM IMIM IV MIÉNK AZ ÉG..." Felhőtlen jövőjükért (Folytatás az L oldalról) Iírson jövendő építőinek. Mélyen humánus társadalmunk mindent megtesz a gyermek és az anya védelméért: széles körű jól felszerelt és magas szakképzettségű személyzettel ellátott gyermekgondozási egészségügyi hálózatot építettünk ki. Megteremtettük az ingyenes oktatást, küzdünk, hogy létrejöhessen mindaz, amit a szocialista társadalom, az összes társadalmak közül a legemberibb nyújthat tagjainak. Ennek az erőfeszítésnek a gyümölcse az ez év januárjában érvénybe lépett rendelet — mely az elmúlt időszak gazdasági sikereire alapozva — évi hat és félmilliárd lej többletjuttatást biztosít a dolgozóknak, a családi pótlékok, a többgyerekes anyáknak nyújtott segélyek, a szülési juttatások formájában. Amint pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs mondta: ..Abból a szükségszerűségből kiindulva foganatosítjuk ezeket az intézkedéseket, hogy javítsuk az ország demográfiai helyzetét, biztosítsuk a születési arányszám és a természetes népszaporulat megfelelő növekedését, szocialista nemzetünk fiatalságának és életerejének megőrzését". Jelentős anyagi támogatásról van szó, de egy percig se feledjük, hogy az érzelmek nem válthatók át anyagi juttatásokra. A szeretet hiányát nem pótolhatja semmi. A családi otthon féltő-dorgáló melegét mesterségesen még nem tudjuk tökéletesen helyettesíteni. Tehát vigyázzunk, hogy az otthon tűzhelyéről ne lobbanjon ki a szeretet. A gyerekeiért aggódó szülő szólal meg bennünk, amikor felemeljük hangunkat a békéért, azért, hogy örökre feledésbe merüljenek a háborúk borzalmai, hogy ne legyenek többé apjukat sirató gyermekek és gyermekeiket gyászoló szülők. Szocialista országunk elnöke nemrég újabb békefelhívással fordult a világ összes józan gondolkodású emberéhez. .... .a gyerekeknek életre, nyugalomra van szükségük, nem pedig nukleáris fegyverekre! Az ő nevükben biztosítsuk a nukleáris fegyverek felszámolását, a gyermekek, a világ életének megvédelmezését!" Ne feledjük ezeket a gondolatokat az év egyetlen napján se, de különösképpen ma , június elsején. Vigyázzunk, hogy gyerekeink álmai valóra válhassanak. 1986. január elsejétől hatályba lépett az Államtanács Törvényerejű rendelete, mely szerint jelentős mértékben növekszik az állami családi pótlék összege, valamint a többgyerekes anyáknak nyújtott segély. Ez a rendelet is tükrözi azt a messzemenő gondoskodást, melyet pártunk és államunk vezetősége a gyerekes családok támogatása, a legifjabb nemzedék egészséges testi és szellemi fejlődése iránt tanúsít. Országos viszonylatban az idén 6,5 milliárd lejjel növekedett a családi pótlék összege az előző évhez viszonyítva. Azoknak az anyáknak, akik 3 vagy 4 kiskorú gyereket gondoznak, havi 400 lej állami segélyt biztosítanak. A családi pótlék ily módon 26,8 százalékkal lett nagyobb, mint az eddigi években, az anyáknak nyújtott segély pedig csaknem hatszorosa az eddiginek. A szülési segélyre fordított állami költségvetésből származó összeg ötven százalékkal növekedett. Mi leszel, ha nagy leszel? A tömbház bejárata előtt egy magábafeledkezett pöttömnyi gyerek taszigálja játékautóját. Nehéz lehet a manőverezés, mert az éktelen durrogtatásban mindkét pofikája rákvörössé vált. Gondolom nem árt neki egy szusszanásnyi pihenő, így hát megszólítom: — Milyen autód van? — Dácsia -rjdéz rám fölényesen. S ingr, nagyon örvendek, hogy nem' látsd ' a kétkerekűmet. • 401 iskolai tanműhely működik jelen pillanatban 8 576 munkahellyel egy váltásban. A tanulók a megye gazdasági javait valósan gazdagítják, hisz az iskolai termelés évente több mint 30 millió lej értéket tesz ki, mellyel nemrég „leparkíroztam“. De tekintélyem megőrzéséért egy „nehéz“ kérdést teszek fel: — Téged hogy hívnak? — Sorinel. — Hány éves vagy? — Négy.... — S mi szeretnél lenni, ha majd megnősz? — Hát... rendőr, vagy... autószerelő, de lehet, hogy gépszerelő. — Most már vagy-vagy... — A rendőrnek azért jó, mert irányítja az utcán az autókat és az embereket. Igaz, az autók szerelők nélkül nem mennek, az is kell legyen valaki. — Hát a gépszerelés? — Az is nagyon érdekes, hiszen csak összerakod és aztán megy magától. Nem mint a játékokkal. Azok csak állnak. Már amelyiknek nincs motorja. — Sok játékod van? — Autók. Sokkal több mint Codrutának babája. — Ő a testvéred? — Igen. — S ő mi szeretne lenni? — Azt hiszem óvónéni. A kis „rendőrtől“ megkönynyebbülve búcsúzom: ezt a találkozást büntetés nélkül megúsztam. Na de lássuk csak, mit mondanak a nagyobb gyerekek. Egy lángoló hajú fiúcskánál állapodom meg. Kovács Zsoltnak hívják és már nagycsoportos az óvodában. — Mi leszel, ha nagy leszel? — Buldózeres... A blokkunk mellett, ahol lakunk van egy nagy domb. Nagy autók hordják oda a földet.. . ott láttam egy buldózert. . . Édesapám mondta, hogy így hívják. — Miért szeretnél ilyen nagy gépen dolgozni? — A homokozóban szoktam utakat építeni__ de az olyan hamar elromlik. Amit a buldózer csinál, azt nem mossa el az eső. — És mit építenél te a buldózerrel ? — Óóóó... sokmindent. . . nagy játszóteret... utakat és... és egyebeket. A szemüveges kis srác a folyosón álldogált. Könnyen ment az ismerkedés, hamar megtudtam, hogy az 5. számú általános iskola negyedik osztályos tanulója, Csergő Attila Leventének hívják és állatorvos szeretne lenni. — Miért pont állatorvos? — Mert nagyon szeretem az állatokat. Nagymamámnak van nyuszija. — Mióta akarsz állatorvos lenni? — Már kisebb korom óta. — S azelőtt? — Áááá... sok minden szerettem volna lenni. Űrrepülő, motorversenyző meg más. De akkor még kicsi voltam... — Most miért nem akarsz űrrepülő lenni? — Mert jobban szeretem az állatokat. — Neked van állatod? — Nekem itt a blokkban csak halaim vannak... aranykárász, guppy. — Egy állatorvos mit csinál? — Gyógyítja az állatokat. . . — Valaki mondta neked, hogy állatorvos légy? — Nem. Én magamtól akarok az lenni. Édesanyámnak is mondtam mit akarok, s ő azt mondta, hogy akkor szorgalmasan kell tanulnom. — Te szorgalmasan tanulsz? — Igen. Jól tanulok, csak sokat hiányoztam, mert fájt a fejem és a sok hiányzás lerontotta egy-egy jegyemet. — Ha állatorvos leszel, falun kell majd laknod. • A tanulók egészségvédelméről, a betegségek megelőzéséről tíz iskolai rendelő orvosegészségügyi személyzete gondoskodik. — Igen, és szeretném, ha lennének nekem is állataim. — Van testvéred? — Igen. Ő még csak első osztályos. — S mi szeretne lenni? — Áááá... még nem tudja. Egyik nap autóversenyző, másik nap lóversenyző..., de még a bogaraktól is fél. A hatodik osztályos Vanda Adinával úgy tűnik, hogy könynyebb elbeszélgetni. Arra a kérdésemre, hogy mi szeretne lenni, a legnagyobb természetességgel válaszolja: — Elsősorban jóember. — Gondoltál valami szakmára is? — Még nem tudom pontosan. Szeretném, ha orvos lehetnék, hogy segítsek az embereken. Kiskoromban is szerettem orvososdit játszani. — Ki a példaképed? — Ismerek egy orvosnőt. A családunk barátja. Voltam a kórházban is, ahol dolgozik. — Hogyan válhatsz orvossá? — Természetesen tanulva. Nagyon szeretem az állattant, na meg részt veszek az egészségügyi kör tevékenységében.— Szabadidődben mivel foglalkozol? — Verset írok. Voltam országos tantárgy-olimpiászon, ahol románból dicséretben részesültem. — Osztálytársaid milyen szakmát választottak? — Egyesek tanárok, óvónők, mások meg pilóták akarnak lenni. Heim Istvánnal, a tizennyolcas számú iskola hetedikes tanulójával a pionírház festészeti körén találkoztam. — Mi szeretnél lenni? — Ha sikerül elvégeznem a líceumot, akkor a rajzfilmmel kanculatos egyetemet akarok végezni. Rajzfilmeket szeretnék csinálni. Már kicsi koromban megszerettem ezt. Minden mesefilmet megnézek a televízióban. — Próbáltál valami hasonlót te is csinálni? — Amikor kisebb voltam, vágtam egy arasznyi papírcsíkot, kettőbe hajtottam a közepén, s a két féllintra rajzoltam két félmozgást. A felső lapot rácsavartam egy ceruzára és amint mozgattam, a figura is mozgott. Később vettem egy kétszázlapos füzetet és a végén elkezdtem rajzolni egy bimbót, a következő lapon egy kicsit nagyobbra rajzoltam, majd amint megnő, kivirágzik, elhervad. Ha gyorsan forgatom, látszik a mozgás. . — Ki a példaképed? * ■— Disney és Gopo, a nagy román rajzfilmkészítő. — Mióta rajzolsz? — Öt-hatéves koromban jöttem a pionírházba Pop Rodica tanárnő festőcsoportjába. Azóta több versenyen is szerepeltem. Még Indiából is kaptam diplomát. A v'-'*'•’ókban festő táborokban részt, ahol freskókat készítünk. (karácsonyi)Az első önálló munka Most még csak játékból (TRIF JÓZSEF felvétele) Hát kérdezz... MOTTÓ: Láttam egy gyereket sírni a ledőlt játéktorony mellett... És akkor most mi lesz? — kérded, Olgika, és akkor most mi lesz, ha ledőlt, és összeomlott, kérded ártatlanul tágranyírt szemmel, akkor most mi lesz, ha ledőlt a torony, mert rakosgattuk, építettük, láttuk, hogy szép és jó és olyan volt, mint egy igazi. hát mi lesz most már tovább, kérded Olgika, s én keresem a megnyugtató, okosnak vélt vagy mondott választ, mert keresni és találni kell. Akkor most az lesz. Olgika, hogy újból elkezdjük rakni a játéktorony alapját, aztán kockákból falat rakunk neki, olyat, amilyen az a másik volt, esetleg még szebbet, még jobbat, még erősebbet, amit vétlen mozdulattal már nem lehet ledönteni, aminek meg kell maradnia, mert tudod, a játékok azért mégsem maradandóak, csak addig élnek, ameddig él bennlünk a hit a gyermekségünkben, az ártatlanságunkban, abban, hogy örökké gyermekek maradunk, olyanok, amilyenek vagyunk, vagy voltunk tizen-huszon éve, vagy amik szerettünk volna lenni, de hát ez most így túl meredek, túl okos, hát kérdezz, Olgika, kérdezd, hogy érdemes-e talán sohasem volt gyermekkorunkat újra élni, érdemes-e mindent élőből kezdeni?É s akkor én elmondom neked, hogyérdemes, hogy kell, hogy emberi kötelességünk hinni az újrakezdés lehetőségében, érdemes mindent újraálmodni, újraalkotni, talán még azt is, amit sohasem álmodtunk meg, vagy amit soha nem valósítottunk meg, érdemes biztonsággal lavíroznunk a gyermekkori emlékek útvesztőiben, mert attól fogyunk és maradunk emberek, hogy szépet és jót álmodunk, és akkor most kérdezd, Olgika, hogy játékainkat ki kezdi elölről, ki áll a mögénk gurult labda elébe, s akkor én elmondom neked, hogy bizton lesz valaki, aki ezt az elgurult labdát fölkapja, fölröpíti, mert akaratunk és hitünk, alkotási vágyunk és fiatalságunk emberi értékeink felső határa a csillagos ég, s ezért érdemes élni, ezért már érdemes újrakezdeni minden játékot, játéknak vélt valóságot, érdemes felkapni az elgurult labdát, fölröpíteni valahova messze, a megismerhető ismeretlenbe, mert, tudod, Olgika, azért vagyunk igaz felnőttek, mert tudunk hinni abban, hogy valamikor igaz gyerekek voltunk, s ha mindez nem elég, elmondom neked, hogy volt egy őszülő, szakállas bácsi, aki gyakorta magasnyakú pulóvert hordott és egyszer azt mondta, hogy az embert..., de hát ezt már tanultátok az iskolában, vagy ha nem, majd fogjátok az életben, a mindennapok tarka rengetegében; hát ezért érdemes, Olgika, ezért érdemes gyermeknek lenni. (bakó)