Vörös Zászló, 1986. június (38. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-01 / 128. szám

K. OLDALVÖRÖS ZÁSZLÓ „MIÉNK A FÖLD, ■ IMIMIMIMCMIM IMBMl Ml MIMIM IMIKÉIM IM IMIMIMIM (MIMIM IMIM IV MIÉNK AZ ÉG..." Felhőtlen jövőjükért (Folytatás az L oldalról) Iírson jövendő építőinek­. Mé­lyen humánus társadalmunk mindent megtesz a gyermek és az anya védelméért: széles körű jól felszerelt és magas szakkép­zettségű személyzettel ellátott gyermekgondozási egészségügyi hálózatot építettünk ki. Meg­teremtettük az ingyenes oktatást, küzdünk, hogy létrejöhessen mindaz, amit a szocialista tár­sadalom, az összes társadalmak közül a legemberibb nyújthat tagjainak. Ennek az erőfeszítés­nek a gyümölcse az ez év ja­nuárjában érvénybe lépett ren­delet — mely az­ elmúlt időszak gazdasági sikereire alapozva — évi hat és félmilliárd lej több­letjuttatást biztosít a dolgozóknak, a családi pótlékok, a többgye­rekes anyáknak nyújtott segélyek, a szülési juttatások formájában. Amint pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs mondta: ..Ab­ból a szükségszerűségből kiindul­va foganatosítjuk ezeket az in­tézkedéseket, hogy javítsuk az ország demográfiai helyzetét, biz­tosítsuk a születési arányszám és a természetes népszaporulat meg­felelő növekedését, szocialista nemzetünk fiatalságának és élet­erejének megőrzését". Jelentős anyagi támogatásról van szó, de egy percig se feledjük, hogy az érzelmek nem válthatók át a­­nyagi juttatásokra. A szeretet hiányát nem pótolhatja semmi. A családi otthon féltő-dorgáló melegét mesterségesen még nem tudjuk tökéletesen helyettesíteni. Tehát vigyázzunk, hogy az ott­hon tűzhelyéről ne lobbanjon ki a szeretet. A gyerekeiért aggódó szülő szó­lal meg bennünk, amikor fel­emeljük hangunkat a békéért, a­­zért, hogy örökre feledésbe me­rüljenek a háborúk borzalmai, hogy ne legyenek többé apjukat sirató gyermekek és gyermekei­ket gyászoló szülők. Szocialista országunk elnöke nemrég újabb békefelhívással fordult a világ összes józan gondolkodású em­beréhez. .... .a gyerekeknek élet­re, nyugalomra van szükségük, nem pedig nukleáris fegyverek­re! Az ő nevükben biztosítsuk a nukleáris fegyverek felszámolá­sát, a gyermekek, a világ éle­tének megvédelmezését!" Ne fe­ledjük ezeket a gondolatokat az év egyetlen napján se, de külö­nösképpen ma , június elsején. Vigyázzunk, hogy gyerekeink ál­mai valóra válhassanak. 1986. január elsejétől ha­tályba lépett az Államtanács Törvényerejű rendelete, mely szerint jelentős mértékben nö­vekszik az állami családi pót­lék összege, valamint a több­­gyerekes anyáknak nyújtott segély. Ez a rendelet is tük­rözi azt a messzemenő gon­doskodást, melyet pártunk és államunk vezetősége a gyere­kes családok támogatása, a legifjabb nemzedék egészséges testi és szellemi fejlődése i­­ránt tanúsít. Országos vi­szonylatban az idén 6,5 mil­liárd lejjel növekedett a csa­ládi pótlék összege az előző évhez viszonyítva. Azoknak az anyáknak, akik 3 vagy 4 kiskorú gyereket gondoznak, havi 400 lej állami segélyt biztosítanak. A családi pótlék ily módon 26,8 százalékkal lett nagyobb, mint az eddigi évek­ben, az anyáknak nyújtott segély pedig csaknem hatszo­rosa az eddiginek. A szülési segélyre fordított állami költ­ségvetésből származó összeg ötven százalékkal növekedett. Mi leszel, ha nagy leszel? A tömbház bejárata előtt egy magábafeledkezett pöttömnyi gyerek taszigálja játékautóját. Nehéz lehet a manőverezés, mert az éktelen durrogtatásban mind­két pofikája rákvörössé vált. Gondolom nem árt neki egy szusszanásnyi pihenő, így hát megszólítom: — Milyen autód van? — Dácsia -r­­jdéz rám fölénye­sen. S ingr, nagyon örvendek, hogy nem' látsd ' a kétkerekűmet. • 401 iskolai tanműhely mű­ködik jelen pillanatban 8 576 munkahellyel egy váltásban. A tanulók a megye gazdasági ja­vait valósan gazdagítják, hisz az iskolai termelés évente több mint 30 millió lej értéket tesz ki, mellyel nemrég „leparkíroztam“. De tekintélyem megőrzéséért egy „nehéz“ kérdést teszek fel: — Téged hogy hívnak? — Sorinel. — Hány éves vagy? — Négy.... — S mi szeretnél lenni, ha majd megnősz? — Hát... rendőr, vagy... au­tószerelő, de lehet, hogy gép­szerelő. — Most már vagy-vagy... — A rendőrnek azért jó, mert irányítja az utcán az autókat és az embereket. Igaz, az autók szerelők nélkül nem mennek, az is kell legyen valaki. — Hát a gépszerelés? — Az is nagyon érdekes, hi­szen csak összerakod és aztán megy magától. Nem mint a já­tékokkal. Azok csak állnak. Már amelyiknek nincs motorja. — Sok játékod van? — Autók. Sokkal több mint Codrutának babája. — Ő a testvéred? — Igen. — S ő mi szeretne lenni? — Azt hiszem óvónéni. A kis „rendőrtől“ megköny­­nyebbülve búcsúzom: ezt a ta­lálkozást büntetés nélkül megúsz­tam. Na de lássuk csak, mit mondanak a nagyobb gyerekek. Egy lángoló hajú fiúcskánál ál­lapodom meg. Kovács Zsoltnak hívják és már nagycsoportos az óvodában. — Mi leszel, ha nagy leszel? — Buldózeres... A blokkunk mellett, ahol lakunk van egy nagy domb. Nagy autók hordják oda a földet.. . ott láttam egy buldózert. . . Édesapám mondta, hogy így hívják. — Miért szeretnél ilyen nagy gépen dolgozni? — A homokozóban szoktam u­takat építeni__ de az olyan ha­mar elromlik. Amit a buldózer csinál, azt nem mossa el az eső. — És mit építenél te a bul­dózerrel ? — Óóóó... sokmindent. . . nagy játszóteret... utakat és... és egyebeket. A szemüveges kis srác a fo­lyosón álldogált. Könnyen ment az ismerkedés, hamar megtud­tam, hogy az 5. számú általá­nos iskola negyedik osztályos tanulója, Csergő Attila Leventé­nek hívják és állatorvos szeret­ne lenni. — Miért pont állatorvos? — Mert nagyon szeretem az állatokat. Nagymamámnak van nyuszija. — Mióta akarsz állatorvos lenni? — Már kisebb korom óta. — S azelőtt? — Áááá... sok minden szeret­tem volna lenni. Űrrepülő, mo­torversenyző meg más. De akkor még kicsi voltam... — Most miért nem akarsz űr­repülő lenni? — Mert jobban szeretem az állatokat. — Neked van állatod? — Nekem itt a blokkban csak halaim vannak... aranykárász, guppy. — Egy állatorvos mit csinál? — Gyógyítja az állatokat. . . — Valaki mondta neked, hogy állatorvos légy? — Nem. Én magamtól akarok az lenni. Édesanyámnak is mondtam mit akarok, s ő azt mondta, hogy akkor szorgalma­san kell tanulnom. — Te szorgalmasan tanulsz? — Igen. Jól tanulok, csak so­kat hiányoztam, mert fájt a fe­jem és a sok hiányzás lerontot­ta egy-egy jegyemet. — Ha állatorvos leszel, falun kell majd laknod. • A tanulók egészségvédelmé­ről, a betegségek megelőzéséről tíz iskolai rendelő orvosegészség­ügyi személyzete gondoskodik. — Igen, és szeretném, ha len­nének nekem is állataim. — Van testvéred? — Igen. Ő még csak első osz­tályos. — S mi szeretne lenni? — Áááá... még nem tudja. E­­gyik nap autóversenyző, másik nap lóversenyző..., de még a bogaraktól is fél. A hatodik osztályos Vanda Adinával úgy tűnik, hogy köny­­nyebb elbeszélgetni. Arra a kér­désemre, hogy mi szeretne lenni, a legnagyobb természetességgel válaszolja: — Elsősorban jóember. — Gondoltál valami szakmára is? — Még nem tudom pontosan. Szeretném, ha orvos lehetnék, hogy segítsek az embereken. Kiskoromban is szerettem orvo­­sosdit játszani. — Ki a példaképed? — Ismerek egy orvosnőt. A családunk barátja. Voltam a kór­házban is, ahol dolgozik. — Hogyan válhatsz orvossá? — Természetesen tanulva. Na­gyon szeretem az állattant, na meg részt veszek az egészség­­ügyi kör tevékenységében.­­— Szabadidődben mivel fog­lalkozol? — Verset írok. Voltam orszá­gos tantárgy-olimpiászon, ahol románból dicséretben részesül­tem. — Osztálytársaid milyen szak­mát választottak? — Egyesek tanárok, óvónők, mások meg pilóták akarnak lenni. Heim Istvánnal, a tizennyolcas számú iskola hetedikes tanulójá­val a pionírház festészeti körén találkoztam. — Mi szeretnél lenni? — Ha sikerül elvégeznem a líceumot, akkor a rajzfilmmel kancu­­latos egyetemet akarok végezni. Rajzfilmeket szeretnék csinálni. Már kicsi koromban megszerettem ezt. Minden mese­­filmet megnézek a televízióban. — Próbáltál valami hasonlót te is csinálni? — Amikor kisebb voltam, vág­tam egy arasznyi papírcsíkot, kettőbe hajtottam a közepén, s a két féllintra rajzoltam két fél­mozgást. A felső lapot rácsavar­tam egy ceruzára és amint moz­gattam, a figura is mozgott. Ké­sőbb vettem­ egy kétszázlapos fü­zetet és a végén elkezdtem raj­zolni egy bimbót, a következő lapon egy kicsit nagyobbra raj­zoltam, majd amint megnő, ki­virágzik, elhervad. Ha gyorsan forgatom, látszik a mozgás. . — Ki a példaképed? * ■— Disney és Gopo, a nagy ro­mán rajzfilmkészítő. — Mióta rajzolsz? — Öt-hatéves koromban jöt­tem a pionírházba Pop Rodica tanárnő festőcsoportjába. Azó­ta több versenyen is szerepeltem. Még Indiából is kaptam diplo­mát. A v'-'*'•’­ókban festő tábo­rokban részt, ahol fres­kókat készítünk. (karácsonyi)Az első önálló munka Most még csak játékból (TRIF JÓZSEF felvétele) Hát kérdezz... MOTTÓ: Láttam egy gye­reket sírni a ledőlt játék­torony mellett... És akkor most mi lesz? — kérded, Olgika, és akkor most mi lesz, ha ledőlt, és össze­omlott, kérded ártatlanul tág­­ranyírt szemmel, akkor most mi lesz, ha ledőlt a torony, mert rakosgattuk, építettük, láttuk, hogy szép és jó és o­­lyan volt, mint egy igazi.­ hát mi lesz most már tovább, kérded Olgika, s én keresem a megnyugtató, okosnak vélt vagy mondott választ, mert keresni és találni kell. Akkor most az lesz. Olgika, hogy újból elkezdjük rakni a já­téktorony alapját, aztán koc­kákból falat rakunk neki, o­­lyat, amilyen az a másik volt, esetleg még szebbet, még job­bat, még erősebbet, amit vét­len mozdulattal már nem le­het ledönteni, aminek meg kell maradnia, mert tudod, a játékok azért mégsem mara­dandóak, csak addig élnek, a­­meddig él bennlünk a hit a gyermekségünkben, az ártat­lanságunkban, abban, hogy örökké gyermekek maradunk, olyanok, amilyenek vagyunk, vagy voltunk tizen-huszon é­­ve, vagy amik szerettünk vol­na lenni, de hát ez most így túl meredek, túl okos, hát kérdezz, Olgika, kérdezd, hogy érdemes-e talán sohasem volt gyermekkorunkat újra élni, érdemes-e mindent élőb­ől kezdeni?É s akkor én elmon­dom neked, hogy­­érdemes, hogy kell, hogy emberi köte­lességünk hinni az újrakezdés lehetőségében, érdemes min­dent újraálmodni, újraalkotni, talán még azt is, amit soha­sem álmodtunk meg, vagy a­­mit soha nem valósítottunk meg, érdemes biztonsággal la­víroznunk a gyermekkori em­lékek útvesztőiben, mert attól fogyunk és maradunk embe­rek, hogy szépet és jót álmo­dunk, és akkor most kérdezd, Olgika, hogy játékainkat ki kezdi elölről, ki áll a mögénk gurult labda elébe, s akkor én elmondom neked, hogy biz­ton lesz valaki, aki ezt az el­gurult labdát fölkapja, föl­röpíti, mert akaratunk és hi­tünk, alkotási vágyunk és fia­talságunk emberi értékeink felső határa a csillagos ég, s ezért érdemes élni, ezért már érdemes újrakezdeni minden játékot, játéknak vélt valósá­got, érdemes felkapni az el­gurult labdát, fölröpíteni va­lahova messze, a megismer­hető ismeretlenbe, mert, tu­dod, Olgika, azért vagyunk igaz felnőttek, mert tudunk hinni abban, hogy valamikor igaz gyerekek voltunk, s ha mindez nem elég, elmondom neked, hogy volt egy őszülő, szakállas bácsi, aki gyakorta magasnyakú pulóvert hordott és egyszer azt mondta, hogy az embert..., de hát ezt már tanultátok az iskolában, vagy ha nem, majd fogjátok az é­­letben, a mindennapok tarka rengetegében; hát ezért ér­demes, Olgika, ezért érdemes gyermeknek lenni. (bakó)

Next