Vörös Zászló, 1987. március (39. évfolyam, 50-75. szám)
1987-03-01 / 50. szám
1. OLDAls — VGBÉ& ZÁSZLO Volt rossz föld, de volt jó gazda (Folytatás az 1. oldalról) ez rányomta bélyegét a hektárhozamokra. Míg a III-as számú brigád mindössze 11 400 kiló cukorrépát termelt hektáronként, addig a 33. brigád elérte a 44 000 kilós átlaghozamot, az I-es pedig a 28 800 kilót. A gazdasági tevékenység javulásában, a hektárhozamok emelésében nagy szerepe van a tagság és a vezetőség között kialakult új szellemnek, a jó szakvezetésnek. A vezetői hármas (elnök, főmérnök, főkönyvelő) éberen őrködik a technológiai előírások, a törvényesség betartásán, meghallgatja a tagság véleményét, törődik gondjaikkal, így a tagság is másképp viszonyul a munkához. Külön kell szólni a mezőgépészekről, akik ilyen nehéz talajviszonyok között is jó munkát végeztek, nagymértékben hozzájárultak a gazdaság tevékenységéhez, eredményeihez. Vagyis — röviden szólva — sikerült kialakítani a vezetőtanács, a tagság és a mezőgépészeti részleg közötti jó együttműködést Az 1987-es év még nagyobb feladatokat ró a nyárádmagyarósi termelőszövetkezet tagjaira, mezőgépészeire is. Meg kell valósísítani, túlhaladni azokat a feladatokat, amelyeket az új agrárforradalom tűz a termelőszövetkezet elé, vagyis több növényi és állati eredetű termékkel járulni hozzá az ország ellátásához, saját maguk boldogulásához. Ennek egyik legjobban járható útja a szántóterület növelése, a föld hozamának emelése. És ezért sokat akarnak tenni a nyárádmagyarósiak. Elhatározták, hogy 1987-ben 88 hektárral növelik a szántóterületet. A selyei részlegen 78 hektár gyengén termő kaszálót és legelőt törnek, javítanak fel. A termelőszövetkezet területeinek jelentős része, amint már említettük, hegyes, dombos, kedvez az eróziónak. Érthető tehát, hogy a vezetőtanács ebben az esztendőben az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordít a megelőzésére, legyőzésére. Tervbe vették, hogy 1 387 hektáron, ahol a talajviszonyok megengedik, a szántást a rétegvonalak mentén végzik, ami gátolja a termőtalaj lemosódását. Ugyancsak gondoltak védősávok létesítésére, ami ezeken ahegyoldalakon jó eredménnyel járhat. De tervbe vették a vízetnem eresztő rétegek felszámolását is, s 160 hektáron altalajlazítást. Mindezeket természetesen ki kell egészítse a jó talajtáperőgazdálkodás, az, hogy minél jobban használják ki az istállótrágya kínálta lehetőségeket. Ehhez viszont feltétlen szükséges a gazdaság fogaljai számának növelése, amelyeket ezen a vidéken nagyszerűen ki lehet használni. A nyárádmagyarósi termelőszövetkezet tagjai az elmúlt évben nagyot léptek előre Jó „lábhoszszal“ megelőzték az azonos feltételekkel rendelkező szomszédos béréi és márkodi gazdaságokat. S ha azok a tervek, amelyeket a szakemberek segítségével a vezetőtanács kidolgozott és a tagság jóváhagyott, valóra is válnak, sok jót hallhatunk még e Bekecsalji termelőszövetkezetről. emlékek vitünken (Folytatás az 1. oldalról) emlékezetesebb győzelme? — kérdem. — Valamennyinek nagyon örültem. Egyszer Sepsiszentgyörgyön a nők nem jöttek el a versenyre, a fiúkkal indultam és győztem. Talán ez az egyik legkedvesebb emlékem, hiszen megmutattam, hogy mi nők is tudunk olyan jól „menni“, mint a férfiak. — Mi kell a motorsportban a győzelemhez? Jó gép, bátorság? — Elsősorban nagyon jól pontra tett gép. Persze bátorság is kell, jó erőnlét. Én mindig is nagyon akartam a győzelmet, sokszor vert helyzetből jutottam vissza az első helyre. Nagy küzdelmek voltak. — És kik voltak a legnagyobb ellenfelek? — Két fővárosi versenyző: Venera Vasilescu és Kedves Ilona. Mi hárman voltunk a legnagyobb ellenfelek. Persze barátnők is, hiszen sokszor találkoztunk, jópár versenyen indultunk. — És mikor hagyta abba? — Amikor a lányom született. Már terhes voltam, amikor Bukarestben nagyot buktam. Szerencsére mindketten megúsztuk, de többet nem versenyeztem. Szülés után én újra indulni akartam, de a férjem nem engedte. Maradt a hétköznapi motorozás. — A képek után ítélve, ön háztömb körüli és terepversenyen is indult. — Igen, akkor úgy volt. — És most? Kijár a versenyekre ?! — Nem nagyon. Fáj, hogy én már nem versenyezhetek. Inkább kirándulni megyek. Halászni is szeretek. A természet csodálatosan megnyugtat. Nemrég adtam el a nagy motoromat, most egy kisebbet szeretnék. És akkor jöhetnek az újabb motoros túrák. Milyen idő várható márciusban ? A Meteorológiai és Hidrológiai Intézet jelentése szerint, márciusban a hőmérséklet a normális szint körül fog váltakozni. Alacsonyabb hőmérsékletet fognak mérni az ország déli és keleti részeiben. A csapadékmenynyiség a normális lesz, de az ország déli részében egyes helyeken kis mértékben túllépi a megszokott szintet. Március 1 és 10 között általában hideg időre kell számítani, főként az ország keleti részében. Változó időjárás várható, felhős égbolttal,leginkább a nyugati országrészben, ahol gyakrabban lesznek esőzések. Más körzetekben a csapadék inkább havaseső és havazás formájában fog jelentkezni, a hegyvidéken havazás várható. Az ország keleti részében és a hegyvidéken felerősödő északi szél fog fújni. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és plusz 4 C fok között fog ingadozni, főként a hónap első éjszakáin, míg a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 10 fok között lesz. A dekád második felében a délnyugati és déli országrészekben felmelegedés tapasztalható. Egyes helyeken köd fogja zavarni a közlekedést, s kivételes esetekben lesznek átjegesedések. — — Március 11 és 20 között az idő általában nedves lesz, főként délen. Az időszak első felében esőre, havasesőre és havazásra lehet számítani, azután csaknem kizárólag esőre. A hegyek között havazni, fog. Az ország déli részében időnként megerősödő keleti, míg a többi országrészeken északnyugati szél fog fújni. A dekád utolsó napjaiban a hőmérséklet lényeges mértékben fog emelkedni. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5 és plusz 5 fok között, a legmagasabb plusz 3 és 13 fok között fog váltakozni. Reggel és este ködre lehet számítani. Március 21 és 31 között változó idő várható. Az ég általában borús lesz az ország északi és nyugati övezeteiben, ahol gyakran fog esni az eső. Más részekben csak helyenként lesznek futóesők. Gyenge, időnként megélénkülő szél fog fújni a nyugati és délnyugati övezetekben. A minimális hőmérsékletek mínusz 2 és plusz 8 fok között, a maximális hőmérséklet plusz 5 és 15 fok között fog váltakozni. Az időszak vége felé Havasalföldön melegebb lesz. Este és reggel a köd gyakori jelenség lesz. (Agerpres) VESZIK A KÁLYHACSEMPÉT A helyiségek fűtésének korszerűsítésére irányuló általános törekvés mellett hosszú távon kisebb ingadozásokkal állandó szinten mozog a csempekályha, illetve a kályhacsempe iránti kéréssét. A tírnaveni-i Herkules gyár tapasztalata legalábbis ezt mutatja, évente átlagosan 800 000 egységet termel és ad el főként Maros, Hargita és Fehér megyében. Az idén januárban is kelendőnek bizonyult ez a hagyományos termék, terven felül 10 000 egységet vettek meg tőlük s februárt valószínűleg 12 000 darabos többlettel zárják. ■ A Műkedvelő Képzőművészek Megyei Egyesülete szervezésében ma, március 1-én 12 órakor az egyesület Köztársaság tér 9 szám alatti székházában nyílik meg Octavia Nutiu műkedvelő képzőművész festészeti és grafikai kiállítása. ■ Az ipari termékeket forgalmazó állami kereskedelmi egységek 9—17,30 (az egy váltásban dolgozók) és 8—17 (a kétváltásosak) óra között tartanak nyitva. Vasárnap, március elsején 9—13 óra között várja a vásárlókat a Luxor, Luxor Junior, Romarta, Romarta Tineretului, Favorit és Junior üzletház. RENDKÍVÜLI HANGVERSENY Rendkívüli zenei eseményt ígér a Filharmónia: kedden, március 3-án a karmesteri dobogón perui vendégkarmester, Carmen Moral vezényel két Beethoven-remekművet (Pásztorút, Szimfónia nr. VL, Sors Szimfónia nr. V.). Carmen Moral Limában született tanulmányait Breslauban és New Yorkban (Columbia Egyetem) végezte, itt tanára volt többek között Ionel Perlea is. Vezényelt a világ több mint 20 országában, kiemelkedő sikereinek állomásai: Bécs, Moszkva, Washington, München, Buenos Aires, Peking, Mexikó. A marosvásárhelyi Termelő és Szolgáltatási Vállalat November 7 utcai gyáregysége MŰSOROK színház Vasárnap este 7 órakor a Nemzeti Színházban: A fogadósné (B- bérlet). A magyar tagozat előadása. Hétfőn este 6 órakor: Nem félünk a farkastól. A Színművészeti Intézet magyar tagozatának előadása a kisteremben. BÁBSZÍNHÁZ Vasárnap 11 órakor: A csizmás kandúr. A román tagozat előadása.Hétfőn 10 és 11.30 órakor: Csodálatos kalucsni. A magyar tagozat előadásai. MOZI ARTA: Apacsok UNIREA: Szerelmi vallomás. HALADÁS: Hét legény és egy csavargó lány SELECT: Játszani kell IFJÚSÁGI: 10 órától: Pacala, a tréfamester 3—II. rész 15, 17 és 19 órától: Fiú a riksával FLACARA: Anica kisasszony. SEGESVÁRI LUMINA: Vendég vacsorára. VASUTASOK KLUBJA: Spartacus I—II. rész. REGENT PATRIA: Csata az árnyékban. TIRNAVENI MELÓDIA: Csata az árnyékban. LUDAS FLACÁRA: 101 dalinái kiskutya. SZOVÁTAI DÓINA: A szórakozott professzor. MUNKÁS MOZI: Gátlásos vagyok, de kezelnek. SÁRMÁSI POPULAR: Időleges elválás I—II. rész. RADNÓTI LUMINA: Csontok útja. ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Tűl nagy szeretetből. GYULAKUTAI PATRIA: Tenyérnyi égbolt. NYARÁDSZERF.DAI NIRAJUS: A művésznő, a dollár és az erdélyiek. HÉTFŐ, március 2. ARTA: Mezítláb a parkban. UNTREA: 101 dalmát kiskutya HALADÁS: Jó szomszéd, Sam I—II. rész. SELECT: Riadókészültségben. IFJÚSÁGI. 9 és 11 órától: Erdei gyümölcs. 15, 17, 19 órától: Útban Rió felé. FLACARA: Apacsok. SEGESVÁRI LUMINA: Az utolsó 10 nap. VASUTASOK KLUBJA: Spartacus I—II. rész REGENT PATRIA: Az igazság nyomában. TIRNAVENI MELÓDIA: Ígéretek. LUDASI FLACAR: Az igazság nyomában. SZOVÁTAI DÓINA: Bocsáss meg, első szerelmem. MUNKÁS MOZI: Gátlásos vagyok, de kezelnek. SÁRMÁSI POPULAR: Érzelmes nyár RADNÓTI LUMINA: Csontok útja. ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Reggeli az ágyban. GYULAKUTAI PATRIA: A sárkány kihívása. NYÁRÁDSZEREDAI NIRAJUS: Árverés. TELEVÍZIÓ 11,30 Telex 11,35 Gyermekeknek 12,40 Népzene 13,00 Vasárnapi album 14,50 Tanulni, dolgozni, kutatni — riport 15,00 Szünet 19,00 Híradó 19,15 Megéneklünk, Románia 20,05 Büszkeség és előítélet — játékfilm 21,50 Híradó. HÉTFŐ, március 2. 20,00 Híradó 20,15 Műszaki-tudományos körkép 20,30 Folklórkincs 20,45 Marokkói útiképek 21,00 Rebecca — utolsó rész 21,50 Híradó. Az élet sála Kinn hideg, ködös téli nap, benn meleg, kedves emberi mosoly fogad. Olyan mosoly, mely nem erőltetett, s melyet mindig ott láttam bujkálni Attila bácsi arcán. Akkor is, mikor pár évvel ezelőtt a dombói színjátszó csoporttal Méhes György: Duplakanyar című színművének rendezésével birkóztunk. Attila bácsi hozzám jött kedves mosolyával, és megjegyezte: — Kérem, nem lenne jobb ezt a részt így rendezni, én így gondoltam. — És jól gondolta, a darab sikert aratott, mert lelkes emberek játszották. Meg kell említenem azt is, hogy Simonfy Attila bácsi akkor sem hagyta cserben a csoportot, amikor élete társát gyászolta. Lehet, másnak nem futotta volna lelki erőből, neld igen. ... A gyermekkoromról mit is mondjak: 1912-ben Nagyernyében születtem, de kibédi őseink vannak. Három fiúgyermeket nehéz volt nevelni. Az apám szabómester volt. Anyám volt a szigorúbb, egyszer megmondta, ha mondani kellett, másodszor is, akkor jött a pofon. Rendre, munkára nevelt. A helyi iskola után Marosvásárhelyen négy évig inas iskolába jártam. Voltam katona két évig Aztán kezdődött a „cirkusz“, a háború. Gépkocsivezető, majd fogoly is voltam, sokszor voltam kétségbeesve is, de azért sohasem veszítettem el az életkedvemet. Egyet mondhatok: a háború egy nagy szörnyűség. Az emberek mindent meg kell hogy tegyenek azért, hogy nehogy bekövetkezzék egy újabb katasztrófa. A háború után ide jöttem viszsza Dombóra Na, itt pihenjünk egy kicsit, hallgassa meg ezeket a nótákat Attila bácsi kazettákat szed elő, beleteszi a kazettafonba, és már ..pihenteti is, mondja, hogy legalább 150 nótát tud. .. ... Látja egyedül vagyok, de nem unatkozom. Felveszem a hangomat, visszahallgatom, rádiózok, olvasok. (Egyik nótát a kinti zajok is kisérik, felkerült a szalagra a kutyaugatás is, s nekem máris felidézi gyermekkorom emlékeit, egyre otthonosabban érzem magam.) Közben bekukkintok az első szobába is, az asztalon könyvek: Mikszáth Kálmán Különös házasság. Leo Taxis Szórakoztató biblia (még a régebbi kiadás). Ni, ni — mosolygok —, Attila bácsi ezt a bibliát is olvassa? Igen, ezt is. Szeretem a tudományos könyveket, minden érdekel. Rosszul érzem magam, ha olyasmiről beszélnek, amihez nem értek. Szeretnék mindenből legalább egy kicsit tudni. — No, most egy kicsit nehezebbet kérdek: Mi az élet értelme? — Az élet sója: szeretni és dolgozni! .. Szeretni kell az embereket, és mindent, amit az élet ad. Mindenekelőtt szeretek dolgozni. Látja, én nyugdíjas vagyok, de nem bírnék otthon maradni A malom most áll, de ígérem, menni fog. Nem akarom, hogy megálljon, őrölni kell az embereknek. Látja, én öreg vagyok, de így gondolkozom. És mosolyog derűsen, korát meghazudtolva, magabiztosan. Mitől? — kérdem magamban. Egy küzdelmes élet,munka áll mögötte, 75 év terhe. És egy kis ház a domboldalon. — Mosolyt, életkedvet — igen ezt kaptam Attila bácsitól a beszélgetés folyamán. Ez az ő vagyona, ezt adja tovább nekünk. És az ember, szeretetet. Meg a nagyfokú önzetlenséget Hogy is mondotta? — Nem szeretem, hogy ha valaki valamit csinál, azért rögtön fizetséget vár.. Ami a beszélgetésből kimaradt: a malmot 1947 óta ő tartja karban, idén 40 éves jubileumot lehetne köszönteni A falu közösségi életében mindig részt vállalt Nem volt gyermeke, de az iskola építésében a vízvezeték szerelésében, majd javításában, az iskola udvarának becementezésében segédkezett. E sorok végére kívánkozik: kívánunk Attila bácsinak derűs éveket, jó egészséget, hogy továbbra is mehessen a malom, továbbra is segíthessen másokon s árassza derűjét embertársainak. TŐRÖK IDA IDŐJÁRÁS A Maros-Bánát Vízügyi Igazgatóság diszpécser szolgálata közli: Tegnap, Marosvásárhelyen a reggeli órákban —6 és 4 fok közötti hőmérsékletet mértek. Előrejelzés: Borús, hűvös idő. Helyenként eső, havaseső, havazás.. Gyenge időnként megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A várható legalacsonyabb hőmérsékleti értékek—4 és —1, a legmagasabbak 1 és 4 fok között alakulnak.