Vörös Zászló, 1987. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1987-05-01 / 102. szám
1. OLDAL - VÖRÖS ZÁSZLÓ A megújulás hagyományos ünnepe (Folytatás az 1. oldalról) győzelmekkel tetézzük a haza megvalósításokban leggyümölcsözőbb időszakában, a IX. pártkongresszus óta eltelt huszonkét esztendőben kivívott sikereket. Dolgozni csak pontosan, szépen. .. idézzük fel a költő sorát ezen a májusi ünnepen is. Talán fontosabb megszívlelnünk, mint valaha bármikor. A XIII. kongresszus merész célkitűzései, a nyolcadik ötéves terv nagyszabású feladatai, a tudományostechnikai forradalom magas szintű követelményei, az új minőség meghonosítása az élet minden területén, az év kimagasló eseménye, az országos pártkonferencia méltó köszöntése mind arra int, hogy saját feladatkörünkben mindannyian a lehető legjobban, leghatékonyabban tevékenykedjünk. Annak tudatában, hogy ezáltal is erősítjük hazánkat, szilárdítjuk függetlenségét, növeljük tekintélyét a világban, amelynek minden sarkába a nemzetközi szolidaritás eme új érzelmekkel telítődött, tartalmában megváltozott napján is szétküldi békeóhaját, eljuttatja a haladást szolgáló erők összefogására, az összes népek megértésére, barátságára szólító üzenetét. Békében, szabadon akarunk élni, dolgozni, nyugalomban, biztonságban alakítani sorsunkat, boldog jövőnket. Erre gondolunk a mai ünnepi hangulatban, ezért is köszöntjük teremtő, építő, szépítő tetteinkkel május elsejét s zengi szavunk a munka dicséretét. Varródóban (TRIF JÓZSEF felvétele) Készülnek a palántaültetésre Szépen zöldellnek a palánták a marosvásárhelyi Konzervgyár 2-es sz. szakosított farmján. A fólia alatt már kiültetésre alkalmas paradicsom palánták, de fejlődik a paprika is. — Az idén összesen 2 500 négyzetméteren állítunk elő palántákat — mondja Trombitás József, a farmvezető helyettese. Ebből 614 négyzetméteren nevelt palántát a szomszédos szentpáli farmnak szántunk, ahol nincs elég terület. A palánták szépen nőnek. Igaz, megadtuk a módját a termesztésüknek. Optimális időben földbe került a mag. Többször gyomláltuk, öntöztük és hatszor permeteztük, hogy megóvjuk a betegségektől. — S más munkálatok? — Borsót 45 hektáron termesztünk, öt szakaszban vetettük el. Amit az I—II. és a III. szakaszban vetettünk, már ki is kelt. 5 hektáron a dughagymát és 1 hektáron a fokhagymát Bordi László mezőgépész tette a földbe. Nagyon jól sikerült az ültetés. Igaz, a föld is jó. Az ősszel megszántottuk, 15 hektárt istállótrágyáztunk 50 tonnát számítva hektáronként. Műtrágyát az egész terület kapott, szuperfoszfátot, ammónium nitrátot és kánsót, összesen 950 kilót hektáronként. — Az idén rá kell hajtsunk — szól közbe Nagy Éva, a farm közgazdásza. — Összesen 1 234 tonna zöldséget kell átadnunk a konzervgyárnak, illetve fogyasztásra. Ez pedig több mint kétmillió lej bevételt jelent. Csak az idő segítene, hogy kezdhetnénk a palánta kiültetését, hisz nemsokára kapálni kell a hagymát, fokhagymát. Paradicsomot 10, csípős paprikát 2 hektáron termesztünk. Palánta van hozzá. Paszuly 23 hektár lesz első vetésben, mert még a borsó után is termesztünk 23 hektáron. Ugyanígy uborkát is, nyolc hektár első, 10 hektár másodvetés. Az ugrai zöldségtermesztési farmon elég nehéz körülmények között dolgoznak. Az előző években tavasszal a Maros tett kárt a zöldségesben, új helyén pedig nem lehet öntözni. Éppen ezért sokat kellett változtatni a termésszerkezeten. A felsőbb szakszervek most gondolkodnak egy új megoldáson, amit, ha megvalósítanak, egész biztos eredménynyel jár. (háromszéki) A NAGY ÜNNEPET KÖSZÖNTŐ MUNKASIKEREKRŐL Maros megyei egységek az országos szocialista verseny élvonalában A központi sajtó befejezte az országos szocialista verseny első évnegyed végi állásáról közölt tudósítások sorozatát, így most már, a teljes lajstrom birtokában, mi is szólhatunk a legjobbakról. Tehát: — A selyem, len és kender szövőiparban első helyen áll a Segesvári Selyemszövöde. Nem kevesebb, mint 139 ponttal előzi meg az utána következő bukaresti Flamura rosie vállalatot. — A szakosított mezőgazdasági szállítások terén már sokkal szorosabb a küzdelem, s így április elejéig mindössze 19,1 ponton múlott, hogy a marosvásár- Szolyi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakosított Szállítási Vállalat (ITSAIA) a buzáui testvérvállalat mögé volt kénytelen — a második helyre — fölsorakozni. — A belkereskedelem területén a következő helyzet alakult ki: I. a Ialomita megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat, II. a Temes megyei Fém- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, III. a Maros megyei Textil-Cipő Nagykereskedelmi Vállalat. Ebben a csoportban is olyan kicsi a pontkülönbség, hogy az elkövetkező negyedévben bármelyik fölsorolt egység élre törhet. — A turizmus terén a Szovátai Balneológiai Vállalattal dicsekedhetünk, amely egy olyan rangos versenytárs mögött második, mint az Országos Turisztikai Hivatal „Litoral“ turisztikai központja. « Mezőgazdasági egységeinkben ezekben az ünnepköszöntő napokban hatékony munkát végeznek, arra törekedve, hogy a rendelkezésükre álló öszszes eszköz és erő maximális kihasználásával szilárd alapot hozzanak létre a bőséges termésnek. Mindenik gazdaságban idejében elvetették a koraiakat s gyakorlatilag a legtöbb egységben a kukorica vetését is befejezték. Jelenleg azokon a területeken dolgoznak jó néhány gazdaságban, ahonnan kipusztult az őszi vetés, hogy oda is kukoricát vethessenek. Az élenjáró mezőgazdasági egységekben nagy vonalakban már ezzel a feladattal is végeztek, s most már a silókukoricának szükséges területeket készítik elő, habár ezek jó részét majd csak a zöld takarmányok betakarítása után vetik be. Tennivaló bőven akad mindenik gazdaságban, hiszen ezekben a napokban teljes lendülettel meg kell kezdeni, ütemesen végezni a vegyszeres gyomirtást a szalmásgabona-földeken. E munka gyors elvégzéséhez minden feltétel adott, hiszen a gazdaságokat nagy kapacitású permetezőgépek segítik, rendelkezésükre állnak a szükséges vegyszerek. A vegyszeres gyomirtásnál is nagy figyelmet kell fordítani a minőségre, mert a felületesen végzett munka több kárt okozhat, mint hasznot. Ezzel párhuzamosan persze teljes lendülettel folytatni kell a cukorrépa kapálását, hiszen a gazdaságok zömében már kikeltek a növények s a késedelem sok kárt okozhat. A zöldségtermesztő egységekben pedig készíteni kell a területeket a hőigényesebb palántáknak, mert május első napjaiban kezdeni lehet és kell a paradicsom-, paprika- és vinettapalánták kiültetését is. Ugyanez a feladat hárul a dohánytermesztő gazdaságokra is, hogy kellő időben Május elsejét a fizikai terv 2100 köbméter házgyári elemmel és 900 tonna terasittal való túlszárnyalásával, az árutermelési előirányzat 1,8 százalékkal történő túlteljesítésével és azzal köszöntik a nyárádtói ipari egység dolgozói, hogy a megszabottnál 100 000 lejjel nagyobb értékben állítanak elő pótalkatrészeket. A négyhónapi mérleg-előrejelzés szerint a Betonelemgyár beilleszkedik a kitűzött termelési költségkeretbe és megvalósítja a számított nyereséget, megkezdhessék és a lehető legrövidebb időn belül be is fejezhessék a palánták ültetését. Az elkövetkező napokban tehát mindenik gazdaságban hatványozott erőfeszítéssel kell dolgozni, hogy jó munkával, kiemelkedő munkasikerekkel válaszolhassunk a Nagy Nemzetgyűlés Határozat felhívásába foglaltakra. Mindezek a sikerek annak tulajdoníthatók, hogy az üzemben hatékony intézkedéseket hozta® a munkafolyamat célszerű megszervezésére és a technológia műszaki korszerűsítésére, a dolgozók szakmai ismereteinek bővítésére, valamint a rend és a fegyelem megszilárdítására. A vállalatban egyre nagyobb figyelmet fordítanak a rendelkezésre álló anyagi és pénzeszközökkel való gazdálkodás tőkére A szántóföldeken is szorgalmasan dolgoznak A betonelemgyártók fokozzák a fizikai termelést Újszerű hozzáállással A segesvári Üveg- és Fajanszipari Vállalat munkaközössége jelentős megvalósításokkal köszönti Május elsejét. Így, többek között, Gheaja Nicolae mérnök-igazgató kezdeményezésére, Karsán Vasile gépészmérnök tervei alapján, Gärtner Otto, az üveggyár mestere, valamint Szász János, a formázó műhely csoportfelelőse és még két-három kiváló szakember átállították az egyik 1961 óta megszakítás nélkül működő, palackokat formázó kemencét befőttesüvegek gyártására. Erre, a szakemberek szerint, országos viszonylatban is jelentős átállításra azért volt szükség, mert az utóbbi időben palackokból mind a hazai, mind a külföldi piacokon túltermelés mutatkozott, míg a befőttesüvegek egyre nagyobb keresletnek örvendenek. A kemence átállított adagoló szerkezete április 20-án indult be és a 23 napi technológiai próbabejáratás után kitűnően működik, jelentősen hozzájárul az üveggyár áprilisra szóló árutermelési tervének megvalósításához. (Máthé A.) MÁJUS 2 Az Ifjúság Napja A forradalmi elkötelezettség lelkesítő légkörében a Maros megyei ifjúság az egész néppel együtt teljes lendülettel munkálkodik a XIII. pártkongreszszus történelmi jelentőségű dokumentumaiba foglaltak megvalósításán szocialista társadalmunk előrehaladása, népünk jólétének érdekében. A szocialista Románia ifjúsága életében és tevékenységében, ebben az évben, amikor megünnepeltük a KISZ megalakulásának 65., és a Romániai Kommunista Diákszövetségek Egyesülete megalakulásának 30. évfordulóját, igen nagy jelentőséggel bír a Dolgozók Nemzetközi Szolidaritása Napjának, valamint Románia állami függetlensége kivívásának 110., akárcsak a fasizmus fölött aratott győzelem évfordulójának megünneplése. Ezen ünnepi események alkalmat nyújtanak a Maros, a Küküllők, a Nyárád, a Görgény és Luc völgyében élő ifjaknak, hogy újabb munkatettekkel fejezzék ki mély hálájukat és határtalan bizalmukat a Román Kommunista Párt, annak vezetője, Nicolae Ceausescu elvtárs iránt. Május 1 és 9 megünneplése érdekében a KISZ Maros Megyei Bizottsága, az ifjúsági szervek és szervezetek hatékony politikaiszervező, mozgósító és nevelő tevékenységet fejtenek ki, hogy kimagasló eredményekkel köszöntsék valamennyi tevékenységi ágazatban a nagy eseményeket. Az ipari egységek KISZ- szervezeteiben a KTSZ-versenyerő keretében intézkedni fognak annak érdekében, hogy példásan teljesítsék a fizikai- és árutermelési tervet, valamennyi munkakollektívábanszéles körű tevékenységet bontakoztatnak ki a termelés megsegítése érdekében a rekordtermelés napjainak és heteinek égisze alatt, s ezen akciók az igényesség és jó minőség jegyében zajlanak. A politikai-nevelő és művészeti rendezvényeket „A Román Kommunista Párt — hazánk új történelmében a forradalmi folyamat kezdeményezője és vezetője“ jelszóval szervezzük. A legjelentősebb akciók közül megemlítem a május 2-i Ifjúság Napja rendezvényeit. A KISZ Maros Megyei Bizottsága a Megyei Sport- és Testnevelési Tanácscsal közösen nagyszabású kulturális sportrendezvényt szervez, melyen ifjú műkedvelők és a Daciada országos sportmozgalom díjazottjai vesznek részt. Ugyanezen nap délutánján a vikendtelepi ifjúsági nyaralóban versenyeket, szórakoztató játékokat és sportrendezvényeket szerveznek, végül pedig sor kerül az ifjúsági karneválra. Az elkövetkezendő időszakban tovább folytatódnak a rendezvénysorozatok. Az Ifjúsági Házban május 5-én kerül sor az ifjúság számára szervezett Múzeumi Hónap megnyitó ünnepségére. Ez a rendezvény egyébként országos szinten is egyedülállónak számít. Az idén immár 5. alkalommal szervezzük meg a Megyei Múzeumkomplexummal közösen a Múzeumi Hónapot, mely egész márjusban fog tartani megyénk valamennyi municipiumában, városában és nagyobb községében. Május 8—9. között ''koszorúzási ünnepségek lesznek a román hősök temetőiben és emlékműveinél, úgyszintén sor kerül a KISZ- tagkönyvek ünnepélyes átadására az új tagoknak; a hősök marosvásárhelyi, tirnaveni-i, marosorbói emlékműveinél az ifjúság művészcsoportjai ünnepi művsorokat mutatnak be. Hazánk ezen ünnepei valamennyi Maros megyei ifjú számára alkalmat jelentenek, hogy ismételten kifejezésre juttassák hálájukat pártunk, annak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs, valamint Elena Ceausescu elvtársnő iránt, azért a szülői gondoskodásért, melyet az ifjú nemzedék iránt tanúsítanak, azokért a nagyszerű élet-, munka- és tanulási feltételekért, melyeket a szocialista Románia valamennyi fiatalja számára biztosítanak. *■ IOAN ASTALLS, a KISZ Maros Megyei Bizott- ságának első titkára Több áru, több utas Amint a CFR marosvásárhelyi forgalomirányító központjától megtudtuk, továbbra is növekvőben van az utas- és áruforgalom. 1986 első négy hónapjához képest az idei év eltelt időszakában a központhoz tartozó területen 230 000-rel több személyt és 60 000 tonnával több rakományt szállítottak vasúton. Ez a teljesítménynövekedés annál is inkább figyelemre méltó, mivel együtt járt a gazdasági mutatók javulásával, így a fajlagos fogyasztás csökkentése révén 1987 első harmadában vasutasaink 75 tonna gázolajat és 250 000 kilowattóra villamos energiát takarítottak meg, szerelvényenként 32 tonnával növelték a tehervonatok bruttó tonnasúlyát, 1,2 százalékkal javították a kocsiforduló mutatót, 2,6 százalékkal a tehervagonok tengelyterhelését, továbbá 5,2 százalékkal a tervezett szint alá szorították a tehervár A gonok várakozási idejét.